Nógrád. 1983. október (39. évfolyam. 232-257. szám)

1983-10-29 / 256. szám

A salgóbányai öregek napközi otthonának laköl gyakran csinálnak közös programot a szomszédos óvodásokkal. Van, aki kártyázik, van aki az olvasást választja. Együtt a vidám csapat; az otthon vezetője a gondozónők és a postás asszony, aki vörös­keresztes titkár Is. Gyorsabban telik az idő. ha az udvaron egy kis friss levegőt szívnak az idős emberek. Hlflacgcinyffeleitö olthoin EavÜtt 3 csapat’ amikor benyitunk a salgóbányai öregek napközi otthonának irodájába. Hat szókimondó, len­dületes, vidám asszonyság, valamennyiük kö­zös vonása, hogy szeretik, tisztelik, istápol- ják az idős, elhagyott embereket. Vágner Györgyné, Erzsiké a kórházat cserélte fel az otthon vezetésével, Foltán Ferencné és Schmidt Gyuláné — az otthon lakóinak csak Elluska és Rózsika — a kisegítő gondozói tisztet vállalták, amibe aztán a fürdetéstől a reggeli készítéséig, a lelki bajok, megoldásá­ig minden belefér, és itt van a somosi kör­zetben oly jól ismert két házigondozónő, Be- nyus Tiborné és Szabó Józsefné. A Piri, meg a Vali. Akik rendszeresen látogatnak és gon­doznak 23 öreget.^ Szaibóné tréfásan megjegy­zi: — Sok helyén nem is a munkát kíván­ják tőlünk, hanem a beszélgetést, csevegést. Higyje el, a pszichés gondozás legmagasabb fokát gyakoroljuk. Van ahol pletykálkodni kell, a másik öregnél tudni kell az összes szenteket, megint másutt a politikai ismere­teinket teszi próbára a gondozott. Szóval ahány ház, annyi szokás. Nincs .mese, alkal­mazkodunk. — A postás asszonyunkat, Pék Ottdnét ki ne felejtse a felsorolásból, mert nem csupán hivatalból jár hozzánk, nemcsak a leveleket, nyugdíjakat hordja az öregeknek, de sokat tett azért, hogy Salgóbányán megnyithassa kapáit az öregek napközi otthona. Amióta ő a vöröskeresztes titkárunk, megpezsdült az élet itt fent a vár tövében. y; Otthontörténetből is ízelítőt kapok, s bár alig fél éve, hogy felavatták a napközit, már­is ezernyi mesélndvaló, közös élmény szüle­tett. A volt gyermekvédő intézet egyik épü­letét fél év alatt hozták rendbe. Anyagi tá­mogatást a városi tanács, a helyi Vöröske­reszt adott. Aztán megjelentek a társadalmi mupkások; a vendéglátó központ, a Napsugár étterem szocialista brigádjai, a KlSZ-isko- lások. — Na nehogy azt higgye, hogy az öregek itt tolongtak az ajtóban, Ellenkezőleg. Egy sem akart jönni. Hogy óik nem élnek kegye­lemkenyéren, hogy nekik van saját ottho­nuk, mért mennének az árvaházba. Szóval ki­fogás akadt bőven. Hiába győzködtünk, ma­gyarázkodtunk. Aztán néhányan csak beme­részkedtek. Délután meg vitték haza a hí­reket a többieknek, dicsekedtek, hogy mi­lyen jó a soruk a közösségben. Ma a húsz férőhelyre 26-an vagyunk, és altad még je­lentkező szép számmal. — Programjainkat úgy állítjuk össze, hogy min’denki találjon benne kedvére valót —, mondja Erzsiké, az otthonvezető. — Van te­levízió, magnó, rádió, amelyet a Vöröskereszt vásárolt, lehet kézimunkázni, varrogatni. Két­szer voltunk már kirándulni, Egerben és Pes­ten. Hát azt látni kellett volna. Néhány öreg életében először tette ki a lábát a telepről. Ebédet a KISZ-iskoláról kapunk, reggelit, uzsonnát mi magunk készítünk a modernül berendezett kis konyhánkban. Hetente meg­fürödhetnek az emberek, behozhatják a szeny­nyest, a mosnivalót. Elluska aztán rákap­csol; mosógép, centrifuga, vasaló. Délután mindenki viheti haza a tiszta ruhát. Öreg­jeink rendszeres orvosi ellenőrzés alatt áll­nak, a vérnyomásukat én magam mérem, ha kérik. Jó hasznát veszem a több éves ápo-j lónői gyakorlatomnak. A társalgóból vidám énekszó hallik. MolJ nár Pista bácsi a nótafa, magnós zenével fűJ szerezi a házi énekkar produkcióját. — Nótás ember vagyok kérem. Rengeteg dalt ismerek, mandolinon játszom. De tudja, az éneklés is akkor igazi, ha van hozzá tár­saság. Nagyon örülök, hogy bekerültem az otthonba, egy csapásra megszűnt a magányom! A 84 esztendős Bagyinszki Mihályné, a Ma­riska néni szorgalmasan forgatja az újsá­gokat. Szemüveg nélkül böngészi a híreket! Azt mondják a gondozók, hogy az első be­tűtől az utolsóig mindent kiolvas. Csatlós Józsefné és Rex.'er Károlyné a ké­zimunka zással foglalatoskodnak. Horgolnak,1 hímeznek, így jobban telik az idő. És mindenkinek lenne mondanivalója, pa­nasza, sóhaja. Körbefognak, egymás ellen beszélnek. Egyedülélők, magányosak. Az egyik két gyereket nevelt fel, a másik négyet, lett be-; fölük orvos, mérnök, ez-az. Vitték valamire! Nekik már nem felelt meg Salgóbánya, leköl-J töztek a városba. A szülők meg csak márad­tak. Maguknak. Nefn, nem szidják, nem hiJ báztatják ők a gyerekeket, megértik, min­denki járjon a maga útján. Belátják, az egvJ re ritkuló látogatásokat a hajszoltság, az,idői hiány szüli. Áíok a szegény unokáik is,’ IsJ kóla, szakkör, nem érnek rá a nagymama mellett üldögélni. Nem ítélkeznek. Nem haragusznak. Csnlí naponta türelmetlenül lesik, várják a posJ tást, hátha hoz hírt, levelet. Aztán egy-egy személyes találkozás utáni belátják, elszoktak ők már a fiataloktól! Nyu-j godalmasabb egyedül morzsolgatni az időt! A karácsoqyi, ünnepi meghívást, láb-, de-j rékfájásra hivatkozva elodázzák, i Az otthont nagyon szeretik. Néha vitat-j koznak, veszekednek, torzsalkodnak, de akJ kor meg jön az Ella és rendet teremt. Töb-’ ben mondják, csak az esték ne lennének. A reggelt váró esték, amikor újra elindulhat­nak az otthonba. A szomszédos óvoda gyere-J kei gyakran benyitnak az idős emberekhez! Unokapótló. Énekelnek, táncolnak, megbújj nak a simogató-reszkető kezek oltalmában. A vidám gondozónők nem engedik a kaJ sergést. Vidámságuk, tréfáik átragadnak az öregekre is. Lázasan készülődnek az öregek napjára. Meghívják majd a rimóci asszonyJ kórust is a salgóbányai öregek napközijébe. Eminilnn kérésük van csupán. SzeJ egyénén retnék, ha állandó patró- nusra, lelnének. Egy segítőkész szocialista brigádra, akik segítenék az apróbb-nagyobb ügyekben való eligazodást, színesítenék az otthon életét. Kiss Mária Kulcsár József felvételei A finom ebéd a salgói KISZ-iskoláról érkezik naponta az otthonba. >

Next

/
Thumbnails
Contents