Nógrád. 1983. október (39. évfolyam. 232-257. szám)

1983-10-22 / 250. szám

Különféle mérőműszerekhez gyárt alkatrészeket, tekercseket vezetékrendszereket és egyéb tartozékokat az Elektronika Átviteltechnikai Szövetkezet patvarci telepe. A Kiváló szö­vetkezeti címmel rendelkező vállalat itteni üzemében ötvenk etten dolgoznak, s nagy részük nő. A szövetkezet a szocialista országok mellett NSZK-ba, Chilébe, Indiába is exportál, éves tervük kétszázmillió forint. Felvételünkön: Cserni Istvánná mérőműszerekhez szükséges tekercsek összeszerelése közben. — Barna — ÉRSEKVADKERT MA Sikeríílt-e előbbre lépni? Az érsekvadkerti termelő- szövetkezet az 1980-as mély­pont után mindinkább magá­ra talál. Idei gazdálkodásá­nak eredményeként talán még az alacsony hatékonyságú üze­mek kategóriájából is kike­rül, s ezzel esetleg maga mö­gött hagy egy sürgősen felej­tendő korszakot. EZER TONNA GABONA Pintér Ferenc elnök,hanem h elégedett, de némileg nyu- godtabb ember benyomását kelti, mint legutóbbi találko­zásunkkor. — Az utolsó negyedévben már nagyjából tiszta képünk van idei gazdálkodásunkról. Növénytermesztésünk, állat­tenyésztésünk, ipari tevé­kenységünk egyaránt nyere­séges. Ez évre 10 millión felü­li nyereséget terveztünk, ezt várhatóan túlteljesítjük. Hogy .mennyivel, arrAl még korainak tartja a nyilatkoza­tot, s ez teljesen érthető is. Az évből még több mint két hónap van hátra... — Egy ilyen nagy gabona- termesztő gazdaságban, mint az érsekvadkerti, nem ijedtek meg az aszálytól ? — Nem, annak ellenére, hogy kissé aggódtunk a ter­mésért. Még az előző év őszén sikerült jó gabonafajtákat vetni, jő földbe került a mag. Tudtuk, a magunk részéről mindent megtettünk. — Most már azt is el lehet mondani, ennek is megvolt az eredménye? — Először fordult elő ter­melőszövetkezetünk történe­tében, hogy több mint ezer vagon gabonát takaríthattunk be. a 2100 hektárról. A gazdaságban egyébként a tervezettnél több termett napraforgóból, kukoricából is. Egyedül a burgonva sínylette meg némileg a szárazságot, viszont a vártnál kedvezőb­ben sikerült; értékesíteni. SIKERÜLT MEGÓVNI Cziráki László termelési el­nökhelyettes jön be az elnök­kel konzultálni. — Szeretnénk megpróbálni egy kisebb területen a búza szórva vetését. Több gazda­ságban kedvező tapasztalato­kat szereztek az új módszert illetően. Állítólag olcsóbb és g"örsabb a hagyományos el­járásnál — mondja a fiatal szakember. — Annál inkább is fontos ez — folytatja Pintér Ferenc — mert idén nem a költség­kímélő munkafolyamatok idejét éljük. Egy-egy művele­tet három-négy alkalommal is el kell végezni, míg a szára* talajt megfelelően elő tudjuk készíteni a vetéshez. Ez csak jókora kölségtöbblettel érhető el. Érsekvadkert térségében ebben az évben 240 millimé­terrel kevesebb csapadék hul­lott a szokásosnál, s ennek hatását még jó ideig meg fog­ják érezni. . , Szerencsére, ettől sikerült megóvni a »agyüzem szarvas­marha-állományát és Így H tejtermelés — a szárazság el­lenére — i zavartalan. -Ez meg­mutatkozik az eredmények­ben is. A harmadik negyed­év végéig több mint S ezer liter tejet termelt egy-egy te­hén, így év végére elérik a 4 ezer literen felüli tejhoza­mot. Ez 30 százalékkal halad­ja meg a három évvel ez­előttit. — Csaknem 450 szarvas- marhát értékesítettünk eddig és nem volt gondunk a ba­romfieladással sem. Mindezek hozzájárulnak ahhoz. hogy az állattenyésztés is eredmé­nyes legyen. EGY KATEGÓRIÁVAL FELJEBB? Sok jel mutat arra, hogy Érsekvadkerten túljutottak a holtponton, magukra — és egymásra — találtak a szak­emberek. A megyéoen mind­össze négy termelőszövetke­zet mondhatja el magáról, hogy idén hitel nélkül gaz­dálkodott. Ezek egyike az ér­sekvadkerti közös gazdaság. — A termelőszövetkezetben javult a termelés színvonala, ami az eredményességben is megmutatkozik — mondja Szabó Zoltán, a megyei ta­nács osztályvezető-helyettese. — A termelés egyaránt bő­vült az alaptevékenységben és az ipari tevékenységben, bár véleményem szerint az utób­biban beállt változás a dön­tő. Mindezek ellenére azt is el kell mondani, hogy semmi ok a dicsekvésre, mert ez a gazdaság most ért oda, ahon­nan évekkel ezelőtt el kellett volna indulnia... Elekes József, a TESZÜV osztályvezetője az alábbiak­ban foglalja össze a kedvező változásokat: — Számottevően módosult a szemlélet a termelőszövet­kezetben. Efe elsősorban a ja­vuló költséggazdálkodásban mutatkozik meg. A termelési szerkezet változtatásával igye­keznek a korábbinál jobban kihasználni adottságaikat, megalapozottabb a termelés- politikájuk, olyan termékeket állítanak elő, amely iránt élénk kereslet mutatkozik. Mindebben sokat jelent hz egységesebbé váló vezetés, a szigorú technológiái fegyelem, a magasabb követelményrend­szer. Ha mindez így van — és ebben semmi okunk kétel­kedni — minden bizonnyal hasznára válik az érsekvad­kertieknek és az egész me­gye mezőgazdaságának. Ez a gazdaság — méreténél fogva is Jelentős tényezője volt a gazdálkodásnak — remélhető­leg azután la mindent elkö­vet azért, hogy a jobbak kö­zé emelkedjék!.. Ennek érdekében talán már Idén megteszik az első lépést... Zllahy Tamás Jócskán olajos már a mun­karuhája, a keze, meg az ar­ca is. Mondja, annak ellené­re, hogy reggel jö'tt tisztán, itt az embernek sterilen tar­tani magát képtelenség. Mert a reve száll a vasról, szeny- nyez a nagycsarnok levegője, s óhatatlan, hogy az embex, akár a védőkesztyűvel is, nem mázolná el feketéire a lecsorduló verejtékcsöppeket. De, int, neki mindegy a ki­nézet, mert a szavak úgysem a külsőség fényében tündö­kölnek. * 7 Tarjáni születésű - vagyok, Forgács-bányatelepen csepe­redtem fel harmadmagam- mal, mert van még egy bá­tyám, aki jelenleg mozdony- vezető, meg egy húgom, aki fűszerüzlet.ben dolgozik. Apám mindvégig bányász volt, most hetvennégy esztendős, nyug­díjas régen, anyám meg, sze­gény, négy éve halálozott el. Mondom, csupa bányászkör­nyezetben nevelkedtem, de mivel mindig érdekeltek a gépek, szüleim beírattak a szakmunkásképzőbe. Zagyva­rakodón szabadultam gépla­katosként, de úgy tűnik, már akkor is némely területen túlszervezték a dolgokat: töb­ben voltunk, mint ahány kéz­re szükség lett volna, én már nem fértem be a keretbe. Munka nélkül nem marad­hattam, mert szűkében vol­tunk a pénznek, ígv hát va­laki beajánlott az .öblösüveg-' gyárba. Raktári segédmunkás voltam két kemény esztende­ig. Emlékszem, kilencszáz fo­rint volt1 a fizetésem ha­vonként. Kezemben a szakmunkás- bizonyítvánnyal, tényleg nem­igen fűlött a fogam a tróge- roláshoz. Nem azért, mintha utáltam volna a munkát, mert Ne a könnyebbik végénél! Fnlwilf az ‘par teljesítményének mér- roiyiK legeiése: képes-e többre, mint amennyit az idén eddig felmutatott,; vagy az objektív körülmények valóban csak annyit engedtek meg, amennyit elért az ágazat. A tervhez képest nagyjából 2,5—3 százalék az ipar lemaradása. Ennek ledolgozása az év végéig.persze nem lehetetlen, de igen kemény és összetett munka kell hozzá. S ezen belül is főleg a feladat összetettségére kellene he­lyezni a hangsúlyt, márpedig a vállalatok egy részénél éppen ezzel, a gazdálkodás egé­szét egyidejűleg átfogó feladatmegállapítás- sal van a legtöbb baj. A mai gazdasági körülmények között nem lehet egyetlen vagy csupán egy-két tényező­re alapozni a teljesítmények javítását. Ez már abból is követkézig, hogy teljesítmény alatt ma nem a fizikailag, naturálisán mér­hető sok munkát értik, hanem a fáradozások valóságos értékét pontosabban tükröző jöve­delemtermelő képesség mértékét. Ha úgy tetszik, ma egy vállalat bankszámlája a per­döntő, s ezt könnyelműség csupán egyetlen „lapra” — például csak a takarékosságra, vagy csak a szervezésre — feltenni. Ez az esetek túlnyomó többségében bizony a dol­gok könnyebbik végének célba vételét jelen­ti. A jövedelem (tudniillik a nemzeti jöve­delem),, a termelő teljesítmény alakulása szá­mos, egyidejűleg véghezvitt: feladat végre­hajtásától függ. Egyértelműen a könnyebb ellenállás iránti - vonzalmat igazolja például, hogy még min­dig elég sok vállalatnál a szabályozókra, a hitelfeltételekre, az árak gyakori változásá­ra panaszkodnak, vagy támogatásért kilin­cselnek, esetleg a rendeléshiányra hivatkoz­nak, ahelyett, hogy a szabályzóit, árak stb. változását az objektív világ (a piaci körül­mények) jelzésének fognák fel, a támogatá­sok helyett üzletek után szaladnának, vagy a rendeléshiányt például termékváltással, jobb, vonzóbb áruk gyártásával igyekezné­nek enyhíteni. I Már-már pótcselekvésként is értékelhető az, ha valahol például — a hatásfokjavító tényezők közül — túlságosan csak az egyik teendőt teszik intézkedési terveik középpont­jába. Például a takarékosságot a felhaszná- lásd normafegyelem növelésével sürgetik, ahelyett, hogy az anyag- és energiafelhasz­nálást a következetes termék- és technoló­giaváltással mérsékelnék. Vagy például túl­ságosan csak a szervezés kerül hangsúlyos helyzetbe, s félévenként „újraszabják” a vállalati belső irányítási rendszert, az alá- fölé rendeltségi viszonylatokat. Tehát valójá­ban az ügyvitelt, a felépítményt szervezik — a technológiai folyamatok hatásosabb egyez­tetése helye tF. Egy sző, mint száz: érdemes arra gyana­kodni, hogy a dolgok könnyebbik végét ra­gadták meg — mindegy, hogy tudatosan vagy jószándékkal — ott, ahol túlságosan egyne­műnek, egyirányúnak látják a gazdálkodás eredményességét javító munkát, ahol nem igyekeznek egyszerre, egyidejűleg lépni a gaz­dálkodás valamennyi teendőjében, a piaci munka javításától kezdve, az anyagnormák felülvizsgálatán át a technológia fejlesztésé­ig. Tetőtől talpig keli megújulni, nemcsak abban, amiben könnyebbnek látszik, amiben kényelmes az előrelépés. Az alapvető fordulatot ráadásul nem — az egyébként szükséges, de nem elégséges — szervezeti megújulás, szabályozó módosítás és takarékossági erőfeszítések hozhatják meg, megcsalt nem is a termékváltás, fundamen- tálisabb változásra van szükség: technológia- váltásra. Egy új műszaki kultúra átvételé­ire, kibontakoztatására, az ezzel járó szem­lélettel, vezetési stílussal, szervezeti renddel együtt. A termékfejlesztésnek, az innovációnak.el­avult technológiai környezetben kemény kor­látái vannak. Ezért kell az alaptól építkezni: tehát etsősorban a technológia megújításán fáradozni, s ezzel együtt igyekezni a többi terület korszerűsítésével is: az anyag- és munkaerő-gazdálkodásban, a vezetés színvo­nalának emelésében stb. Igaz, hogy a tech­nológia fejlesztésében —, mert nincs elég pénz a beruházásokra — most csak nagy le­leményességgel, jeles műszaki talentummal lehet előrehaladni. Mégis, ha nem is gyor­san, ha lépésről lépésre is, de első helyen arra kell gondolni, hogy a technológiái kul­túrában, szemléletben zárkózzunk fel a kö­vetelményekhez, s ahhoz a vezetési, szerve-; zési színvonalhoz, amely ehhez tartozik. A Központi Bizottság határozata kijelölte az iparfejlesztés átfogó irányait. Ezek köve­téséhez, betartásához mindenütt helyben kell megszerkeszteni, a konkrét programokat. De olyan programokra van szükség, amelyek az alapoktól építkeznek, a technológiai funda­mentum korszerűsítését célozzák — rövid, közép- vagy hosszú távon, ahogyan az adott terület reális anyagi helyzete azt valószínű­síti. S az új, megcélzott technológiai kultú­rából érdemes azután levezetni a szüksége* egyéb vezetési, szervezési intézkedéseket A vállalatok — becslés szerint — mint-’ egy 40 százalékánál még mindig igen alapos (stratégiai) tervezésre van szükség, reálisabb, átfogóbb programokra ahhoz, hogy a „tető­től talpig” megújulás végre megalapozottan elkezdődjék; míg a vállalatok 25—30 száza­lékánál már előbbre tartanak, nemcsak a fejlesztési stratégia kidolgozásával, hanem < a megvalósításával is. iLL__ azonban mindeniütt bizonyos-; AuDufl nak kell leírni, hogy osakig konkrét vállalati programokkal lehet végre-; hajtani az említett elvi, irányiadé határozat tot Enéllcül egyetlen határozat sem változó tathatja . meg a. gyakorlatot. A politikai ha-’ tározat nyomán tehát moat a vállalatoknál kell meghozni a saját, külön konkrét és gy«H korlat! fejlesztési, intézkedési döntéseket. Gerencsér Fereng MUNKÁSARCOK Derűsen ma is azt tartom, hogy az ér­telmes dolog végzésénél, ami­ben az ember megtalálja örö­mét, nincs jobb! Engedtem apám csábításának és el­mentem bányásznak. Sosem felejtem el az időpontot: ép­pen huszonhat éve annak, hogy Inászón, tizennyolc éve­sen, lekerültem , a föld alá, csillésnek. Nem szégyellem bevallani, hogy az üveggyári kilencszáz forinttal szembeni háromezres keresetért. Meg bízva abban, hogy majd csak megtalálom azt a munkahe­lyet, ahol képzettségemnek megfelelő körben munkálkod­hatok. Az inászói bánya aztán megszűnt, de a „hatos lejtőst” vágattal kötötték össze Ki­rály-táróval, ahová kisvasút hozta-vitte az embereket. 1970- ig dolgozott itt a most még csak negyvennégy esztendős Kovács József, jelenleg a VEGYÉPSZER salgótarjáni gyárának csoportvezetője, csapatcsillésként. Hetvenben aztán — mond­ja —, mikor a salgói, meg a fönti bányákat bezárták, az ott felszabadult kezeknek is munkát kellett adni. Jogos volt az akkori döntés, hogy mi, tarjániak, menjünk „egy lépéssel lejjebb, Bátonyba”, ők meg kerüljenek a mi he­lyünkre. Így kerültem le a központi raktárba, lemezle­szabónak. Jó helyem volt ott, nem mondom. Csakhát, tud­ja, én itt lakom bent, még mindig, a Károly-tárói öreg kolónialakások egyikében, s, hogy hatvanhatban, a szü­lésnél a feleségemnél külön­■ ■■ féle komplikációk léptek fel, megrokkant, nekem meg ott a két leánygyerek, hát, kény­telen voltam közelebbi mun­kahelyet keresni. Tizenkét évi bányászkodás után így kerül­tem hetvenkettő októberében jelenlegi munkahelyemre, a VEGYÉPSZER-be. Emlékszem, éppen akkor volt ez a jelen­tős pillanat, amikor az akko­ri nehézipari miniszter, Sze­kér elvtárs, felavatta a nagy­csarnokunkat. Mondom, a kényszerűség hozott ide, s nem dicsekszem, de feleségem szinte teljes mozgásképtelensége mellett sikerült illő becsülettel felne- yelni a két leányomat. Egyi­kük férjnél van már, öröm, mert ott született meg az el­ső kisunokám, a másik meg szintén felnőtt, cipőfelsőrész- készítő a Salgó Cipőnél. Először egy lakatoscsoport­ban dolgoztam, de aztán le­számolt az itteni darabolócso­port vezetője, s engem tettek a helyébe. Azóta is ebben a pozícióban vagyok. De —, mint mindenes. Mert értek a lemezleszabő, a revétlenítő, az élhajlító, a lemezélező, s még ki tudná felsorolni, hány gép kezeléséhez. Az előrajzolók után, akik a munka legesleg­első fázisában vannak mi va­gyunk a második lépcső. Sok múlik rajtunk, hiszen a töb­biek csak a miáltalunk elő­készített anyagból tudnak „megélni”. Hogy úgy fogal­mazzak, mindig roppant ész­nél kell lennünk, hiszen erre a feladatra mindössze öten vagyunk. Itt lazítani, mulasz­tani, feladatot elfelejteni nen* lehet! Kis időre elhallgat Kovács József, amikor megkérdem, milyen az élete. Cigarettára gyújt’, kínál, s csak néhány szippantás után válaszol. Tizenkét forintos órabérrel jöttem ide, most huszonhat forintom van. Munkámat el­ismerik, megbecsülik. A szén­bányáknál háromszor, itt egy­szer voltam kiváló dolgozói 1966 óta vagyok párttag, ti­zenharmadik éve munkásőri Hogy úgy fogalmazzak, társa­dalmilag, egyéni szemszögből elégedett vagyok, munkámat örömmel végzem. Csak az a bányászkolónia-lakás, amely­ben mindenféle komfort nél­kül, a rokkant feleségemmel éá a nagylányommal együtt élünk, nehezíti mindinkább napjaimat. Bár látom, már megkezdődött a telep szaná­lása, sőt, tart az új, szépnek ígérkező házak építése, s ez egy kis vigasszal tölt el. Hát­ha mi is valamelyik lakásba beköltözhetnénk... De ne higgye, hogy panasz-' ködök! Itt bent kitűnően ér­zem magam, rossz szót nem mondhatok se főnökségre, se munkatársakra. Az otthoni1 ggndókat meg egyszerűen sen­ki sem veszi észre rajtam} hogy egy rokkant asszony, meg egy tizenhét éves lány... Azokat —, ha jó, ha rossz,’ magamba zárom. És mindig mosolygósnak látnak. Hát nem jobb így...?­Akkor is mosolyra húzódik a szája, amikor a géphez lép­ve megnyomja a hatalmas le­mezvágó olló indítógombját,..' Karácsony György j NÓGRÁD - 1983. október 22., szombat 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents