Nógrád. 1983. október (39. évfolyam. 232-257. szám)

1983-10-02 / 233. szám

Leszerelést, a feszültséggócok felszámolását sürgetik az ENSZ-közgyűlés felszólalói es a ve az Angolában törvényesen ott állomásozó kubai csápat- egységek kivonásától teszi függővé a Pretoria által meg­New Yorkban az ENSZ- fenntartó alakulatok közgyűlés 38. ülésszakán pén- PFSZ harcosai közé. teken is a feszültséggócok fel- A világ egy másik válság­számolása, a nukleáris lesze- gócával, nevezetesen a közép- ______________________„ re lés kérdése és az igazságos amerikai helyzettel foglalko- szállt Namíbia függetlenségi- világgazdasági rend megte- zott beszédében Erwin Lánc nek ügyét. A világszervezet remtése állt a figyelem kö- osztrák külügyminiszter, a afrikai tagállamai egyébként Képpontjában. térség problémáinak tárgyalá- pénteken nyilatkozatot adtak Az ülésszakon felszólaló sok útján történő megoldását ki, amelyben kategorikusan Elie Szalem libanoni külügy- sürgetve. elítélik azt, hogy az Egyesült miniszter az országban álló- Afrika déli részének prob- Államok együttműködik a másozó valamennyi külföldi lémáit taglalta felszólalásá- Dél-afrikai Köztársasággal erő kivonását sürgette, — ban Julius Nyerere tanzániai nukleáris téren, egyenlőségjelet téve a Liba- elnök. Határozottan elutasítót- A nukleáris leszerelés kér- nont megszálló izraeli erők, ta, hogy Washington a Dél- déséről szólt részletesen Petr illetve a szíriai arab béke- afrikai Köztársasággal karölt- Tancsev, a bolgár államta­nács elnökének első helyette­se felszólalásában. Emlékezte­tett a Szovjetunió és a szocia­lista közösség békekezdemé­nyezéseire, egyebek között a Balkán atomfegyver-mentesí­tését sürgető bolgár javaslatok­ra. Kiemelte a Varsói Szerző­dés politikai tanácskozó tes­tületé januári prágai ülésén elhangzott javaslatok fontos­ságát is, ■ f Késik a párbeszéd Libanonban Pénteken véget értek az nem hajlandó részt venni a ENSZ Biztonsági Tanácsának libanoni polgárháborús válság a libanoni helyzetről zárt aj- politikai megoldására hivatott tők mögött tartott konzultá- konferencián, ha a helyszín ciói, és újabb nyilvános ülés Szaúd-Arábia lenne, időpontját sem határozták Valid Dzsumblatt> a liban0_ Pérez de Cuellar a viláe- nl haladó szocialista párt ve­szervezet főtitkára tájékoztat- ^ sufheav^él Bej,rÚt-mel- ta a testület tagjait Elie Sza- lég^eaJT lem libanoni és Abdel Halim Haddam szíriai külügyminisz- .... y ESyebek ko­terrel külön-külön tartott meg* azt,.m°ndta: szo. se™ la‘ beszóláséról. Haddam, akár- ** arról, hogy a negyhatal­csak Shultz amerikai külügy- ““ er5k. olasz és fr“cla eßy- miniszternek, de Cudlarnak is ^ 8 ^ kifejtette, higy Damaszkusz s?.une.tl megáUapodastmajdan ellenzi a libanoni fegyver- el]enorzo semleSes erokben- nyugvás ENSZ-erők által tör- Egyebek között a paleszti- ténő ellenőrzését. nők helyzetéről volt szó Rea­Ami a hét elején életbe lé- gan amerikai és Mubarak pett tűzszünet sorsát illeti, vá- egyiptomi elnök pénteken Wa- rat magára a nemzeti párbe- shingtonban tartott megbeszé- széd megkezdése. A vita nem- lésén. A két vezető a palesz- zetközi ellenőrzésen kívül tinók jogainak megóvásáról, egyebek között arról folyik, valamint Libanon szuvereni- hogy mely ország adjon majd tásának megteremtéséről, átfo- otthont a nemzeti megbé- gó közel-keleti rendezés szük- kélési konferenciának. Szíria ségességéről beszélt. (MTI) TOLLHEGYEN x e s e r ’ Az NSZK kát tartományában rendezett tartományi vá­lasztások a szociáldemokraták sikerét hozták. Igaz, a vá­lasztópolgárok csupán tíz százaléka adta le voksát Brémá­ban és Hessen ben s a tartományi választások különben sem változtatnak a Kohl—Genscher kormány négyéves felhatal­mazásán. Mégis fontos jelzés lehetett az eredmény, mérhető köz­vélemény-kutatás az urnáknál. Egyrészt, mert a különböző politikai szondázások eddig is világossá tették, hogy a nyu­gatnémetek többsége a rakétatelepítés ellen van, viszont a tavaszi választások ezt elmosták. (Ott ugyanis a gazdasági helyzettel kapcsolatos vélemény volt uralkodó, de most e téren is kiábrándultság mutatkozik a csodák elmaradása miatt.) Másrészt, éppen a választási kampányban erősödött fel a kormánypártok vádaskodása a szociáldemokraták el­len, olyannyira, hogy a kormány egyik tagja, Geissler egye­nesen „Möszkya ötödik hadoszlopának” nevezte az SPD-t. A brémai és hesseni választások válasza ezért mindenkép­pen jelentős lehet... R. E. Áremelések Cseh­szlovákiában A csehszlovák szövetségi ár­hivatal rendelkezése értelmé­ben szombattól emelkedtek egyes szolgáltatások árai Cseh­szlovákiában. A szolgáltató te­vékenységek és javítások díj­szabása ezúttal azokat a szak­mákat érintik, amelyekre a február 1-gyel hatályba lépett áremelések nem vonatkoztak. Az árak módosításának az a célja, hogy a szolgáltató te­vékenységet végző szerveze­tek költségei megtérüljenek, és megfelelő nyereség eléré­sével létrejöjjenek a szolgál­tatások színvonalának emel­kedéséhez szükséges gazdasá­gi feltételek. A díjszabás-módosítás vo­natkozik a varrógépek, feke­te-fehér televíziók, mosógé­pek, hangszerek, sportszerek, esernyők, bőrdíszmüáruk ja­vítására, a kaliapkészítésre és -javításra. Drágul a fodrász, a kozmetikus, valamint a pe­dikűrös. Többe kerül a sza­bás, a ruhatisztítás és -festés, az üvegezés, a képkeretezés és a könyvkötés. Ugyancsak szombattól emelték az olyan közvetítő szolgáltatások árait, mint az utazási irodák belföl­di szállás- és járműfoglalási tevékenysége. A mosógépek javítására vonatkozó áreme­lés a mechanikus gépekre vonatkozik, az automata mo­sógépek javítása egyidejűleg olcsóbb lett. Az új díjszabás a felsorolt területeken átlagosan 17,5 szá­zalékkal emeli a szolgáltatá­sok árának felső határát. A hét 3 kérdése Meddig lehet általánosság- párosítja, eleve kedvezőtlen kisebbsége vett részt rajta, ban beszélni? légkört teremt, s közben a de ott voltak a szocialista or­A nemzetközi helyzet je- másik felet vádolja — úgy- szágok, a Varsói Szerződés lenlegi állapotában, amikor mond — a rugalmasság hiá- tagjai közül Lengyelország, érezhetően megnőtt a fe- nyával. Bulgária, és hazánk képvi­szültség, nem tűnik közeli Az Andropov-nyilatkozat seletében Losonczi Pál, ál­lehetőségnek egy szovjet— kulcselemeit éppen a rugal- lamelnőkkel vett részt Jugo- amerikai csúcstalálkozó. A mássággal ötvözött határo- szlávia is. Jelen voltak több héten mégis tanúi lehettünk zottság, valamint a világos nyugati ország vezetői, Mit- egy közvetett „csúcspárbe- beszéd jelentették. Szembe- terrand francia elnöktől a szednek”. Az ENSZ -közgyű- sítette az amerikai szavakat finn államfőn és svéd mi- lési ülésszakának általános az amerikai politika gya- niszterelnökön át az osztrák vitájában —, ahol a hagyó- korlati cselekedeteivel, nem kancellárig. S természetesen mányok szerint mindig a hallgatva el ezzel kapcsola- többen képviselték a fejlődő brazil képviselő kap először tos kemény bírálatát és ag- világ különböző irányzatait, szót — ezúttal Reagan ame- godalmát. Á tárgyalások előtt A csúcs nem hivatalos jelle- rikai elnök nyitotta meg a sort nem zárult be az ajtó, a ge és eszmecseréinek, kötet - és az Egyesült Államok kül- Szovjetunió fenntartja ko- lensége nem adott módot ár­politikái törekvéseit foglal- rábbi építő javaslatait és kész ra, hogy terjedelmes doku- ta össze. megvizsgálni minden éssze- mentumok szülessenek, nem Megváltoztak az ENSZ-tra- rű indítványt — viszont egy- is ez volt a találkozó célja, díciók abban a vonatkozás- értelműén visszautasítja az Azzal járult hozzá a légkör ban is, hogy a vita második erőpolitikai próbálkozásokat, javításához, hogy példájával napján elmaradt az ilyen- a zsarolási kísérleteket. az bizonyította: a különböző tár­kor szokásos Gromiko-be- egyensúly megbontására tett sadalmi berendezésű, más- széd. A szovjet külügyminisz- lépéseket. más szövetségi rendszerhez tér, hosszú hivatali ideje so- A nemzetközi közvélemény tartozó államok is képesek rán először, kénytelen volt valóban a legilletékesebbek szót érteni, ha azt valóban távolmaradni az ülésszakról, szavai alapján tájékozódha- meg kívánják tenni. A ma- az amerikai hatóságok ma- tott két. alapvetően különbö- gyár külpolitika (az Elnöki gatartása miatt. A szovjet ző politikáról. Érdemes meg- Tanács elnökének felszóla- félszólalás igy későbbre ha- jegyezni, hogy az amerikai lása a csúcsértekezleten és lasztódott a világszervezet- sajtó is, jóllehet különböző az ENSZ-ben, különböző meg- ben, de a Reagan-beszéd hangsúlyokkal, de általában beszélései. kiilügyminiszte- másnapján elhangzott And- nem tartotta kielégítőnek és rünk találkozója számos kol- ropov nyilatkozata, amelyben konstruktívnak az elnök légájával) a maga szerépv a világpolitika bonyolult fej- megnvi'atkozás'út. Milliók eszközeivel és lehetőségeivel leményeit a Szovjetunió szem- és milliók pedig a maguk minden módot ki akar hasz- szögéből értékelte. _ módién nyilvánítottak vé- nálni arra, hogy együtt szo­Reagan ugyan nagy általa- leményt. Ezen a héten kéz- oialista szövetségeseivel, út- nosságokban szót emelt a dődött meg tulajdonképpen a iát állja a feszültség továb- nukleáris háború ellen, a politikai ,.forró ősz”, az bi növekedésének, s az eny- gyakorlatban viszont semmi NSZK-tól Szicíliáig heves hülés vívmányainak védel- sem mutatott arra, hogy vé- tüntetések követték egy- mezőié levven. get kívánna vetni a fegyver- mást. főként a tervezett ame- kezési hajszának és hozzá rikai rakétabázisok körzeté- kívánna járulni a nemzetközi bem bizalom erősítéséhez. Amit Mit eredményezett a New ténylegesen letett az asztalra: York-i csúcsértekezlet? a genfi INF (közép-hatósuga- Indira Gandhi, indiai kor- A1 Amal című lap ezt a rú atomeszközök korlátozó- mányfőnek, az el nem kötele- számadatot közli. Ezúttal sa^ Európában) tárgyalásokon zettek mozgalma elnökének azonban többről van . szó, előterjesztett új amerikai kezdeményezésére, úgy is mint rutinfegyvernyugvás- javaslatok csokra. Főként két mondhatnánk, hogy új típusú, ról, amely kérészéletű, hi- új tényezővel, az Egyesült eddig még nem alkalmazott szén súlyos polgárháborús Államok nem kívánja köz- politikai rendezvény zajlott külföldi beavatkozástól sem vétlenül összekapcsolni az New Yorkban. Csaknem húsz mentes időszak zárult le ázsiai kontinensen levő kö- ország állam- és kormányfői veszteséglistáján csaknem zép-hatósugarú eszközöket az gyűltek össze nem hivatalos kilencszáz halottal és kétezer európaiakkal (erről soha nem csúcsértekezletre, amelynek sebesülttel, is lehetett szó!) és Washing- keretében rövid beszédben Vagy könnyelműség lenn« ton hajlandó tárgyalni a re- összegezték álláspontjukat, azt állítani, hogy lezárult’ Ez pülőgépszintről. (Még szép— de mód nyílt sokoldalú, kö- az a kérdés, amelyre lehetet­tehetnénk hozzá, hiszen az tetlen eszmecserére is. len ma még igazi választ ad­„előretolt stratégia” kereté- A csúcsértekezleten g ni. Figyelmeztető lehetett a ben több mint 800 nukleáris ez a mai helyzetben érthető hajnali tűzszünetet megeló- fegyverek célbajuttatására — nem voltak jelen az Egye- ző utolsó éjszaka, amelynek alkalmas amerikai repülőgé- sült Államok és a Szovjet- során rendkívüli hevességet pet állomásoztatnak kontl- unió képviselői. A „csúcsok értek el a harcok Ezzel is nensflnkön, miközben a ha- csúcsához” megfelelő félté- jelezve: egy utolsó rohammal sonló szovjet légiflotta csu- teleket kell teremteni, s ez még mindenki meg akarja pán 461 egységből áll.) ma azon múlik, mennyire javítani pozícióit A Reagan-beszéd után is képes Washington a józan A tűzszünet tartóssága min­maradt a kéttős lényeg: 1. ész szavára hallgatni. A New denesetre megkívánná hogy Washington már az idei esz- York-i találkozó lehetősé- 1. Egyezségre jussának a tendő végén meg akarja kéz- geinek ez természetszerűleg nemzetközi ellenőrzés módo deni az eurorakéták telepíté- erőteljes korlátokat szabott, zataít illetően. 2 Tisztázzák sét; 2. Mindenképpen olyan hiszen nem titok, hogy a egy nemzeti megbékélési kon- ..egyensúlyt” akar, hogy a világpolitika alapvető meg- ferencia kereteit amely ha- NATO oldalán — beleértve a határozói közé tartozik a tékony garanciákat adhatná francia és brit eszközöket — szovjet—amerikai kapcsolat- mindenki számára 3 Intéz- mintegv kétszáz rakétával rendszer. kedés történjék a külföldi túlsúlyban legyenek. Az elfő- A New York-i találkozója- csapatok kivonásáról (Külön gadhatatlan javaslatokat az lentősége azonban így is két- bonyolítja a helyzetét, hogy Egyesült Államok éles szov- ségbevonhatatlan, jóllehet az az úgynevezett békefenntar- jetellenes kirohanásokkal ENSZ tagállamainak csupán tó erők tevékenyen beavat­1 koztak a belső harcokba a Tartós lehet-e a libanoni tűzszünet? Tíz év leforgása alatt lét­rejött a 179. tűzszünet Liba­nonban, legalábbis a bejrúti Október 6-án folytatódik GENFI FOLYTATÁS Genfben a hadászati atom­fegyverekkel foglalkozó szov­jet—amerikai tárgyalássoro­zat. (A SALT helyébe 1982 nyarától lépő START, vagy START-kilátások Magától értetődik, hogy Moszkva nem mehet bele ilyen egyenlőtlen, biztonságát köz­vetlenül veszélyeztető alkuba. Ilyen helyzetben az lenne, a meglepő, ha a Szovjetunió SALART mint angol nyel- gTART újabb menete előtt? A potenciáljának jelentős részé- tősebb elemeit — a légierői- Genfben^nem számolna a leg- ■ rövidítésé erre utal — mar kitótásokat mindenképp ront- nem csak a korlátozást, a „li­től. Egy ilyen megállapodás né! és haditengerészeténél komoiyabban a saját és sző ., „ . , , ja, hogy a dél-koreai repülő- természetesen nem zárná ki meglevő és a közeljövőben vetsegesei elemi biztonsági er­mitation -t, hanem a csökken- gapdgy ürügyén felkorbácsolt az új típusú, tíz nukleáris töl- szolgálatba állítandó több ezer ^ekeivel. Moszkva ™ar test, a „reduction -t is eloira- i^g^örhen az amerikai tör- tettel felszerelhető amerikai nukleáris fegyvert ki akarja fßKsz.eF javaso.ta, hogy első MX-ek és a továbbiakban vonni a megállapodás hatálya lépésként kölcsönösen fagyasz­rendszerbe állítandó egy rob- alól. A Trident-fiottaépítési „a bariófejes „M;dgetman”-raké- program, az új B—1-es hadá- " " “ " ták elhelyezését. szati bombázók gyártásának Az USA ráadásul hadá- megszavazása egyaránt ezt a .... . .. , légkörben az amerikai tor­nyozza, ebből ered az uj el- v^nybozäs legutóbb rekordösz- nevezes) A START-megbesze- S2eg^ 188 miuiárd dolláros lesekkel párhuzamosán egy katcmai költségvetési terveze- masik kétoldalú eszmecsere xs t t , „vott idvá Isa- a wa- íoWk . svájci városban „ ™t Aiienrtoi vxti r novfe h oroocrr vereket a jelenlegi szinten, ez­után fokozatosan — az egyen­lőség és az egyenlő biztonság e?,róP®i nukleáris harceszkö- állítja, hogy a Genfben tár- szati támadó erőinek legjelen- leplezetlen szándékot tükrözi. f.ze™ e]őtt tal'tasaya' szál- zokról, a tervezett amerikai .,vaiz Helevárió rugalmassá- litsak le a lehető legalacso­rakétatelem'tésről. Már koráb- ; _____._______ ______________ nyabb szintre a katonai szem­b enállást. Csakis ez az út ve­zethetne a mindkét fél szá­mára elfogadható megállapo­dáshoz, nem pedig az a mód, ahogyan ezt a bonyolult kér- déskomplexumot a Reagan- kormányzat — egyoldalú fö­lényre, a nemzetközi stabili­tás alapját képező hadászati egyensúly megbontására spe­kulálva — megközelíti. Ha azonban erre a minden reali­tásérzéküket elvesztő szélső­séges amerikai körök nem haj­landók, számíthatnak arra, hogy a Szovjetunió — előze­tes figyelmeztetései szerint — kellő időben és kellő határo­zottsággal megteszi a helyzet megkívánta ellenintézkedése­ket. Serfőző László alezredes rakétatelepítésről. Már koráb- t„ tenüsit majd és\radiká- ban telmerült az a gondolat, Us csökkentésre” törekszik. A nem lenne-e célszerű egyesi- va;óságban azonban egészen teni a két tárgyalási fórumot, másr61 van S2Ór ugyanúgy, hiszen mindkettő tulajdon- m,nt az eUrorakéták kérdésé­képpen a globa is hadászati b Reagan a hadászati tá- egyensuly közvetlen, vagy koz- madó nukleáris eszközök te- vetett probíemakorét érint!. A rén , elfogadhatatlan, egyol- legutobbi szovjet velemenyek dalú engedményeket követel a szerint ennek nem lenne er- szovjetuniótól, törekedve az telme, hiszen az Egyesült Ál- eJa6 csapásméréshez szüksé- lamok kormánya az egyen- gesnek vélt katonai fölény lőseg es az egyenlő biztonság sarkalatos elvét figyelmen kí­vül hagyva — egyik fórumon sem törekszik a kölcsönösen hogy egy felső határ megálla- elfogadható megegyezésre, így pítása mellett a Szovjetunió­hát az „egyesítéssel” sem le- nak több mint felével kellene hetne közeiebb hozni az any- csökkentenie szárazföldi tele- nyira kívánatos cél elérését. pítésű rakétáit, azaz meg kel- Nos, mi is a helyzet a lene fosztania magát védelmi megszerzesere. A „nagy trükk” lényege az, NÓGRÁD - 1983. október 2., vasárnap I Az MX ballisztikus rakéták atomtölteteinek szerelése jobboldal javára!) A közvetlen tűzszüneti te­endők mellett még két jelen­tés mutatja a problémák ösz- szetettségét. Hírek érkeztek az Arafathoz hű palesztin egységek összeütközéséről szíriai erőkkel, nyilván ez a belviszály, amely a libanoni Bekaa-völgy körzetében'zaj­lik csak kuszálja a frontokat. Érdeklődést keltettek az iz­raeli táviratok is: a Samir vezette Likud és az ellenzék közötti nagy koalíciós tár­gyalások a libanoni nézetei, téréseken hiúsultak meg. Az ilyen belpolitikai kötélhúzás es egy lehetséges rendkívüli választások kiírásának fé- nyében, a világ mindig tart attól, nem katonai kalanddal akarják-e biztosítani a „nemzeti egységet”? , ,.Az> h°?y Libanonban nem a diplomácia került eloterbe. önmagában kedvező jelzés. Réti Ervin Izraeli árak Izrael agresszív katonai po­litikája érezteti hatását az or­szág gazdasági életében is. A knesszet pénzügyi bizott­sága megerősítette, hogy ok­tóber 2-tól 18 százalékkal emelik az orvosságok árát, a bel- és külföldi telefonbeszél­getések díja pedig másfélsze­resére növekszik. (MTI) \

Next

/
Thumbnails
Contents