Nógrád. 1983. szeptember (39. évfolyam. 206-231. szám)
1983-09-01 / 206. szám
Mi lesz veled téglagyár? Nógrád megyében három téglagyár működik jelenleg, s ezek közül az egyiket — az ipolytarnócit — az elmúlás környékezi. Természetesen még távolról sem tisztázott kérdés, ha valóban le kell húzni a rolót, ki vállalja a döntésért a felelősséget? És most nézzük a tényeket. Menekülés a süllyedő hajóról A téglagyár jelenlegi gazdája a litkei termelőszövetkezet. Elnöke, Bozsik Béla,, nem különösebben büszke új szerzeményükre, amely mint önálló ágazat tevékenykedik a közösön belül. — Az ipolytarnóci téglagyár 1971-ig a mályi téglagyári társuláshoz tartozott — kezdi az elnök. — Mindig is veszteséges volt az egyházas- gergeivel együtt. Ez utóbbi megszűnt, az ipolytarnócit pedig rátukmálták a helyi termelőszövetkezetre. Veszteséggel együtt. Az igazsághoz tartozik az is, hogy néhány éven keresztül 1974 és 1980 között nyereséges volt a téglagyártás, azonban számottevő beruházások, felújítások és korszerűsítések hiányában a virágzás napjai megszámláltattak. Pénz híján a gyár állaga leromlott, a toldozás-foldozás csak -arra volt elegendő, hogy legalább a munkavégzés elemi biztonságait garantálja. — Az AGROFIL, amely var lamivel több mint 17 százalékkal részesedett 1973-tól a téglagyári vállalkozásban ez év elején — mentve a még menthetőt — faképnél hagyta a társulást. Igaz ez érthető is, hiszen arra vállalkoztak, hogy addig folytatják a téglagyártást, amíg eredményt produkál. így 1983. január elsejétől a litkei termelőszövetkezet magára maradt életképtelen „gyermeke” nevelésének és eltartásának összes bújával-bajávál. Kétszáz családi házhoz — Mit tud az ipolytarnóci téglagyár, és mire lenne szükség, hogy még többet tudjon? — A gyár most is, évente mintegy 8 millió kisméretű téglának megfelelő mennyiségű építési anyagot állít elő, hozzávetőlegesen 10 millió forint értékben. Nyeresége a , múlt évben alig 300 ezer forintot tett ki, idén pedig várhatóan veszteséges lesz. Na már most, ha valaki azt kívánja egy mezőgazdasági nagyüzemtől, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között- ráfizetéssel gyártson olyan kurrens cikket, mint a tégla, akkor az nem gondolhatja komolyan, amit gondol. Téglára viszont nagy szükség van. Erre legjobb bizonyíték, hogy a kemencéktől, melegen hordják az építőanyagot az építkezésekhez, s a becslések szerint az ipoly- tarnóciak termékeiből évente mintegy 200 családi házat lehet felépíteni a megyében. Hogy meddig? Bozsik Béla véleménye szerint 8—10 millió forintra volna szükség a gyár talpraál- lításához, a termelés korszerűsítéséhez, a munkakörülmények emberibbé tételéhez. Ennyi pénze viszont a litkei termelőszövetkezetnek nincs és belátható időn belül — 1990-ig — nem is lesz. — Pedig nagy kár, mert az Építési és Városfejlesztési Minisztérium szakembereinek vizsgálata szerint az itt bányászott agyag az országban fellelhető alapanyagok közül az egyik legjobb minőségű. Szilárdsága kiemelkedő, s a romhányi szakemberek is hasonlóképpen nyilatkoztak. Nem elhanyagolható az sem, hogy a téglagyár nagyban hozzájárul az ipolytarnó- ciak helyben történő foglalkoztatásához, hiszen a dolgozók csaknem 90 százaléka innen kerül ki... „Visszafelé haladunk...” Ipolytarnócon Kálmán József művezető — egyben a községi pártszervezet titkára is — kalauzol végig egy rövid gyárlátogatáson. — Kemencéink három éve nem álltak le egyetlen napra sem — újságolja, s ez némileg ellentmond a megbízhatatlan műszaki állapotnak. — Igaz, ehhez az kellett, hogy üzem közben végezzük el a karbantartást, a kisebb javításokat. Ennek ellenére a húsz kamra közül nyolc teljesen leromlott állapotban van, és ez gondot okoz időnként a minőségben Is. Egy- egy alkalommal számottevő kiesés is bekövetkezett a termelésben. Pedig látja, nem raktárra termelünk, most is itt várják a tehergépkocsik a téglát... Miközben a rogyadozó, omladozó tetők alatt, málladó falak mellett bukdácsolunk, azon csodálkozom, hogyan képesek itt egyáltalán téglát gyártani? Hiszen a szárító csak akkor szárít, ha süt a nap, mert akkora lyukak tarkítják a tetejét, hogy azon egy hordónyi eső befér egyszerre. A négy targonca közül csak kettő üzemképes, s a hat motoros vontatókuli is olyan hörgéssel közlekedik a girbegurba síneken, mintha azon gondolkodna, melyik műszakban adja vissza lelkét teremtőjének. Az asszonyok kézzel rakosgatják a 12 kilós nyers B 30-as blokkok ezreit a kocsikra. — Ezt is lehetne gépesíteni — mondja fáradtan a művezető, ha volna rá pénz. Pénz azonban nincs, még a kemencék kijavítására sem, nemhogy az anyagmozgatásra. Pedig így jóval több szén is fogy a kelleténél... — Visszafelé haladunk, nem előre — legyint Donkó Lajos karbantartásvezető. — Szállingóznak is az emberek más műnk" h elyekre. — zenhárom évesek ezek a targoncák — törülgeti olajos kezét Gonda Lajos nyugdíjas gépszerelő —, de 1979 óta egy darab alkatrészt nem kaptunk hozzájuk. Ügy guberálunk az ócskavasban, hogy legalább kettő működjön, de látja hiába. Ennek most a kormányművé múlt ki. Téglára szükség van, ezt a sorakozó tehergépkocsik bizonyítják. Tehát a gyárra is szükség van, de nem a közös gazdaságnak — és főleg nem ilyen áron. A megyének van rá szüksége, s talán sikerül megtalálni a módját az illetékeseknek, milyen eszközökből állítsák talpra az ipolytarnóci téglagyárat. Egy biztos; összefogásra lesz szükség ahhoz, hogy ne kelljen lehúzni év végén a rolót. Zilahy Tamás Javuló eredmények a közlekedésben A közlekedés minden al- ágazata kielégítette a népgazdaság és a lakosság igényeit az év első felében — állapította meg szerdai ülésén a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezetének elnöksége. Klezl Róbert közlekedési miniszterhelyettes beszámolójából kitűnt: a helyi személyszállítás kilométer-teljesítményei 1,7 százalékkal növekedtek, ennél valamivel nagyobb arányban nőtt a szállított utasok száma, elsősorban a vidéki helyi tömeg- közlekedés fejlődése eredményeként. A Volán helyi járatait 4,3 százalékkal többen vették igénybe, mint tavaly az első fél évben. Az áruszállításban megállt a csökkenő tendencia, mind az elszállított áruk mennyisége, mind pedig az árutonna-kilométerben mért teljesítmény valamelyest emelkedett. Jelentősen — több mint 20 százalékkal — fokozta teljesítményét a nemzetközi közúti áruszállítás és 17 százalékkal javította eredményeit a vízi közlekedés. Az export- szállítások élénkülése is tapasz laiható: a közúti közlekedésben 29,3 százalékkal, a vízi közlekedésben csaknem 23 százalékkal növekedjek. Árak, bérek, teljesítmények R©g©fO néha csak íéltréfásan használt szólásmondás, hogy aki árat mond, mondjon bért is. Még akkor is, ha napjainkban a magyar gazdaságban nincs mindig lehetőség arra, hogy a béremelések automatikusan kövessék az árnövekedéseket. Az említett elv alapja az a poetikus megfogalmazásban is napvilágot látott közgazdasági tény, miszerint „a munkabér a munkaerő ára”. Vagyis a munkabérnek tartalmaznia kell egyebek közt a munkaerő újratermeléséhez szükséges előállítási költségeket. Ez pedig azt jelenti, hogy amennyiben ezek az előállítási költségek (vagyis a termékek és szolgáltatások árai) emelkednek, növekedniük kell a béreknek is. Még mielőtt azonban az idei ár- és bérindexeket összevetve számon kérnénk valamilyen mulasztást, érdemes áttekinteni a magyar gazdaság eddigi ár-bér versenyét. Teljesen természetes és nyilvánvaló, hogy az utóbbi esztendőkben tapasztalható ármozgások rendkívül érzékenyen érintették a honi polgárokat. Nem csupán azért, mert minden ármozgás hangulati tényező, hanem azért is, mert a magyar fogyasztó a korábbi időszakokban, évtizedekben stabil árakhoz szokott. Ezek az árak nemcsak a valóságban, hanem a köztudatban is az életszínvonal garanciái voltak. Amikor például 1961 és 1965 között a jövedelmek évenkénti átlagos növekedési üteme 3,3 százalék volt, az áremelések évente mindössze 0,4 százalékot tettek ki. Mindkét adat 1966 és 1970 között csaknem duplájára növekedett, de valamelyest szűkült a bér- és árnövekedési olló közötti rés. Ebben az időszakban évente 6,2 százalékos volt a jövedelmek és 0,8 százalékos az árak növekedési üteme. 1971—1975 között a korábbihoz képest mérséklődött a jövedelmek növekedési üteme, miközben ugrásszerűen — leg a* lábhis az előző tervidőszakhoz viszonyítva — megnőtt az áremelkedés. A jelzett időszakban évente 4,5 százalékos volt a jövedelem-,’ és 2,8 százalékos az árnövekmény. Még nagyobb különbségeket takar az 1976—1980 közötti időszak. Ekkor a jövedel* mek évente 1,6 százalékkal gyarapodtak, miközben az árak átlagosan 6,3 százalékkal nőttek. Az adatok hátterében meghúzódó érvek,' közgazdasági összefüggések közismertek. A cserearányromlás, a magyar termékek világpiaci árának átlagosan mintegy 20 százalékos leértékelődése következtében nem volt és nincs lehetőség a teljesítmények kiemelkedőbb honorálására. Legalábbis az ország egészét tekintve nincs lehetőség. Az már más kérdés, hogy a sokszor deklarált elvnek,’ miszerint a béreknek és a jövedelmeknek tükrözniük kell a teljesítményeket, nagyobb érvényt kellene szerezni a gyakorlatban,' Vagyis az életszínvonal alakulásában a teljesítmény révén kellene szerepet kapnia a jövedelem- és bérpolitikának. A bérdifferenciálás és a fogyasztói áré mozgások fontosságát, életszínvonalra gya-»' korolt hatását nem kisebbítve, tudni kelí azonban azt is, hogy a bér- és árrendszer nem egyedüli eleme az életszínvonal-politiká- nak. Ennek kiindulópontja mindenekelőtt az a foglalkoztatáspolitika, amely a teljes foglalkoztatás elvét vallva minden állampolgár számára jogot ad a munkához. Hasonlóképpen fontos eleme az életszínvonal-politikának a társadalmi juttatások politikája. Ez esztendőről esztendőre nagyobb terhet ró a közös kasszára, még akikor is, ha az állam nem vállal újabb kötelezettségeket magára. Egyetlen egy példa: az életkor kitolódik, növekszik a nyugdíjasok aránya, emellett bővül a magasabb nyugdíjra jogosultak köre, következésképpen automatikusain nagyobb lesz az ország nyugdíjterhe. i i _ következtében' miköz-' Az említettek ben a jövedelem emelkedései kevésbé igazodtak az áremelésekhez, átalakult a jövedelmek belső szerkezete is. A bérekhez képest növekedett a béren kívüli juttatások sora. Mindez persze nem ássa alá az elöljéróban leszögezett szó- lásmondás igazát. Molnár Patrícia TELJESÜLŐ TERVEK Közreműködik a lakosság NAPJAINK gazdálkodásának körülményed jóval nehezebbek a korábbinál és ezt saját bűrükön érezhetik a helyi tanácsok. Annál is inkább, mert a fejlesztésre szánható anyagi lehetőségek csappantak, a megoldásra váró feladatok viszont szaporodtak. Így az igények és lehetőségek teljes összhangjának, hiányában a járható üt a tennivalók rangsorolása marad. Ezt tették a salgótarjáni járásban is a VI. ötéves terv előirányzatainak kidolgozása során, amikor erőiket elsősorban a lakásellátás javítására, a gyermekintézmények fejlesztésére, a vezetékes ivóvízhálózat bővítésére összpontosították. A járás községeinek tanácsai e tervciklusban fejlesztési célkitűzéseikhez 135 millió forinttal rendelkeznek, ami ötven százalékkal kevesebb, mint volt a korábbi tervidőszakban. A tervciklus főidejében készített gyorsmérleg szerint okosan sáfárkodtak a fejlesztési pénzeszközökkel a járásban. Az eltelt két és fél esztendőben a tanácsi beruházásokra 103 milKét, újfajta lánykablúzza! készül a BNV-rc a PÁVA Ruhr,;,..;- kamoktcrcnyci üzeme. A hérnemiikct és felsőruházati cikkeket gyártó vállalat országszerte elismert. Ü.i termékeik vásár ideje alatt kaphatóak lesznek a boltokban. Felvételünkön a gyártósoron a kiállításra főleg női konfekciót, fe- a tervek szerint, már a készülő blúzokat varrják. —b. a.— lió forintot költöttek, tizen.’ ötmillióval többet az eredetileg ütemezettnél. Ennek okai között szerepel, hogy előbbre hoztak későbbre tervezett feladatokat, mint például a nógrád- megyeri óvoda építését és a saját bevételek növelésének tartalékai feltárásával több jutott közművesítésekre, az épületek állagának megóvására, átalakítására. A járásban is kiemelt fejlesztési program a lakásépítés. Idén június 30-ig 784 új otthon készült el, ami több mint a fele a tervciklusra előirányzottnak. Megépült egyebek között hetven kolóniapótló lakás Nagybátonyban, 49 célcsoportos, tíz szolgálati lakás. A tanácsok apparátusát dicséri, hogy az idei várható átadásokkal már 1983-ban teljesítik a VI- ötéves tervi tanácsi lakásépítési tervet. Ugyanez nem mondható el a magánerőből történő kivitelezésekről. Pedig a salgótarjáni járás tanácsai igyekeztek kedvükben járni a családi házat építőknek. Eddig körülbelül kétszáz állami és 80 magántelket alakítottak ki, s ez a meglevő ingatlanokkal együtt kellő választékot jelent a telkeket keresőknek. Eddig a járásban 435 hagyományos családi házba költözhettek be, s ez harminccal elmarad a tervezett ütemtől. Bizonyára közrejátszik benne, hogy az építőanyag-ellátás döcög, a magánlakást építők energiájának jelentős részét köti le a nyílászáró szerkezetek, födémelemek utáni jár- kálás. A JArASBAN tavaly új építési formát is meghonosítottak- Megkapva a megyei tanács hárommillió forintos pályázatát —, amelyhez párosult a Nógrádi Szénbányák anyagi támogatása — Nagybátonyban és Kisterenyén száz korszerű csoportos családi ház építésére nyitott lehetőség. A salgótarjáni járás településein a másik fontos teendő a gyermekintézmények fejlesztése. Bár az elképzelések jóval szerényebbek voltak a korábbinál, mégis sikerült a meglevő feszültségeken —, főként társadalmi összefogással —, enyhíteni. Kisterenye-Rákó- czi-telepen tavaly adták át a 25 személyes óvodát, Nagy* bátonyban száz kisgyermeket fogadhat az új gyei-J mekílétesíítmény, pedig eredetileg a felére tervezték? A megyed tanács, a helyi vállalátok és a lakosság összefogásával azonban a másik ötvep férőhely is megépülhetett. Folyamatban a nógrádmegyeri 75 férőhelyes óvoda kivitelezése, itt ugyancsak újabb huszonöt gyermek elhelyezését biztosíthatják, mert a lakosság és a szövetkezet vállalta az ehhez szükséges anyagiakat. Az átgondolt fejlesztéseknek, a helyi erők feltérképezésének és mozgósításánál: köszönhető, hogy a salgótarjáni járásban óvodai elhelyezési kérelmet nem kell elutasítani helyhiány miatt. Az ivóvízellátás javítására is nagy figyelmet fordítanak a járás településein, pedig a kedvezőtlen hidrogeológiai adottságok miatt nagy a ráfordítás. Az elmúlt esztendőben határidőre elkészült a vezetékes ivóvízhálózat Karancskeszi- ben- A lucfalvaiák viszont még várhatnak, mert a megépített aknakút nem ad elegendő vizet. HOSSZÚ lenne a felsorolás, hogy mi mindennel gazdagodtak a járás községei az elmúlt két és fél évben. Cereden például melegkonyhás bisztró épült, Nádújfaluban öregek napközi otthona, Karancsságon, Magyargécben ravatalozók. S szinte nincs egyetlen olyan létesítmény 1 sem, amelynek megvalósításához ne csatlakoztak volna szocialista brigádok, vállalatok, intézmények. Az előző időszak hagyományaihoz híven a tervidőszakban már 190 millió forintot tesz ki a településfejlesztő társadalmi munka. Ez is közrejátszik abban, hogy a salgótarjáni járás területén a tanácsok jól haladnak a középtávú fejlesztési célkitűzések valóra váltásával, s reális lehetőségeik vannak a jelenlegi, későbbi feladataik teljesítésére is. M. Sz. Gy. NÓGRÁD — 1983. szeptember 1., csütörtök 3
