Nógrád. 1983. augusztus (39. évfolyam. 181-205. szám)
1983-08-24 / 199. szám
Döntött a Legfelsőbb Bíróság Kártérítési per a sikkasztok ellen Nagyszabású visszaélést lepleztek le egy gyárban. A raktárból a megrendelőhöz történő | fuvarozást az egyik szállítási vállalat intézte. A raktárvézető, a vállalati sofőrrel összejátszva, a bizonylatok meghamisításával, a megrendeltnél több árut vitetett ki és azt ketten értékesítették. A bíróság jelentős kárt okozó, részben bűnszövetségben, magánokirat-hamis., ássál leplezett sikkasztás bűntette címén súlyosan elítélte őket. Az okozott kár megtérítéséért a gyár a két sikkasztó ellen kártérítési pert indított és a bíróság mindkettőjüket egyetemlegesen 327 ezer forint megfizetésére kötelezte. Fellebbezésre a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek a raktárosra vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte, és vele szemben a pert megszüntette. Ezt azzal indokolta, hogy a gyárral való alkalmaztatási viszonya folytán ügyében a polgári. bíróságnak nincs hatásköre, hanem a Munka Törvénykönyve szerint kell ellene eljárni. Ami pedig a sofőrt illeti, reá a Polgári Törvénykönyvnek az a rendelkezése irányadó, amely kimondjp: ha az alkalmazott munkaviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a munkáltató felelős. Ebből következik, hogy az elsőfokú bíróság őt is törvénysértéssel marasztalta el. Ezért a rávonatkozó ítéletet hatályon kívül kellett helyezni és a keresetet elutasítani. Ezek szerint a két sikkasztó közül a gyár raktárosának felelősségét/ a Munka Törvénykönyve alapján kell elbírálni, míg a sofőr üzel- meiért munkaadója: a szállítási .vállalat köteles a gyárnak kártérítést fizetni. Ezt az összeget azonban a. sofőrtől visszakövetelheti. , H. E. Autósok kontra gyalogosok ? Legutóbb a vasúti átjárókkal kapcsolatos éles hangú sajtóvitából is kitűnt, hogy menynyire más a vasutas, a közúti forgalmi szakemberek és a „laikus közlekedő” felfogása. Történetesen például abban a kérdésben, hogy kinek van és kinek legyen elsőbbsége a közlekedésben? Aztán: kinek a véleménye az irányadó, kire kell a közlekedésben tekintettel lenni, kit kell a legjobban óvni? A közlekedési szabályok mindenkire érvényesek. Sokkal nehezebb viszont megfogalmazni közlekedéskultúránkat. Viselkedjünk kulturáltan a közlekedésben! —ez a felhívás is gyakran elhangzik, csak az a baj, hogy csaknem mindenki mást ért alatta. Mást az autós, mást a gyalogos. Feltételezhetjük, hogy ha az autós- és a gyalogosközlekedésben magasabb színvonalat érnénk el, akkor mondájuk a vasúti környezet kultúrája is magasabb színvonalra emelkednék. Azt hiszem, hogy bármilyen közlekedésben a kulturáltság első ismertető jegye éppen ez: más is kénytelen közlekedni, Márpedig a szabályokat be kell tartanunk, mert azok testünk épségét, úticélunk elérését és idegeink nyugalmát garantálhatják. Együtt kell élnünk a közlekedésben is. Feltételezhető, hogy aki udvarias a közlekedésben, annak általános magatartása is kulturáltabb. De amíg a házmester vagy a másik csapat drukkerének a sértegetése, a bolti tolakodó kellemetlenkedései legtöbbször csupán egy-két ember között rontja meg a viszonyt, a közlekedésben már súlyosak a következmények. Vegyük például az autóközlekedést. Ugyanaz az ember, aki a járdán siet a dolga után, türelmetlenségében könnyelműen lép le a járdáról... ugyanez az ember, amikor autójában ül és valaki a járdáról lelépve elé kerül, nyomdafestéket nem tűrő hangon oktatja ki, mint autós a gyalogost. Külön fejezet a kis és nagy kocsikon autózók viszonya. Az az ember, aki tegnap még kis Trabantját vezette, de mára már Ladával közlekedik, alig várja, hogy új kocsijából kiszóljon a tilosban várakozóra, amikor a lámpa zöldre vált: „Na, mi lesz azzal a kreháccsal, mester!”. Némelyik forrófejű vezető olykor elmegy a tettlegessé- gig is: amikor az egyik autóst valami sérti, kiszáll a kocsijából, felrántja a mit 'sem sejtő másik autós ajtaját és „bepancsol neki” egyet, majd visszavágódik saját kocsijába és elhajt. Arról már nem is beszélve, hogy akadnak, akik cserben hagyják áldozatukat, akik részegen ülnek a volánhoz stb. A kritika többnyire az autósokat éri, de benne vannak a gyalogosok is. Mintha a közlekedők tábora két ellenséges csoportra oszlott Volna, az egyik gyakran provokálja a másikat. A gyalogos, aki szántszándékkal borzolja az autósok idegeit, nemegyszer újságot olvasva ballag át a zebrán, aki rongálja a parkoló kocsikat... A példák sora végeláthatatlan. Az autók száma pedig az ezredfordulóig növekedni fog az egész világon. De növekszik a kocsik teljesítménye is, s az autógyárakat kötelezik egyre biztonságosabb, hatékonyabban fékezhető kocsik gyártására. A kulturáltság követelményei is változnak. Az autósnak ismernie kell új kocsijának biztonsági határait. Aki például nem követi a gépkocsitechnika műszaki fejleményeit és abból indul ki, hogy az ő fékjei sokkal jobbak, köny- nyebben balesetet okozhat, mint az, aki öreg kocsiját nagy elővigyázattal vezeti. Sokan vannak, akik „gyűlölik az autót”, s úgy vélik, hogy az felér egy istencsapással: mérgezi a városi levegőt, elfoglalja az utakat, ideges légkört teremt, gyilkos eszköz. .. Ök elfelejtik, hogy mindenre *van orvosság. Mire számíthatunk? /Ezt a kérdést gyakran felteszik az autógyárak képviselőinek, mint legutóbb a Mercedes-Benz autógyár elnökének is. A válaszát nyugodtan vállalhatjuk, ezt mondta: „A közlekedés kulturáltsága mindenütt a társadalmi magatartásformáktól, a társadalom kulturáltságától függ. Nem feledkeztünk meg a gépkocsik fejlesztéséről, új úthálózatok kiépítéséről, a közlekedéstechnika és -szabályzat tökéletesítéséről, de csak kevés figyelmet fordítottunk a közlekedők nevelésére. Ezt pedig az iskolában kell mielőbb elkezdeni”. Szluka Emil Az együttérző robot Birmingham (Anglia) köze- kozásait. A robot arra van lében egy kutatócsoport olyan programozva hogy a képer- robot kifejlesztésén dolgozik, nyőn többször ismételje meg amely előtt a betegek szé- a kérdéseket, ha a betegek vo- gyenkezés nélkül kiteregetik nakodnak az intim dolgokra lelkiéletük legintimebb vonat- válaszolni. ISMERD MEG HAZADAT Miről mesél a múlt ? Pihenőidő a saigóbányai „fő hadiszálláson”. Megáll a busz a néhány száz lelket számláló településen. Ezen a meleg nyári reggelen nemcsak az idevalósiak száll-, nak ki az ajtón, hanem ne- vetgélő-hancúrozó diákok egy csapata is elözönli a terepet. Kezükben magnetofonok, jegyzetfüzetek, tesztlapok. A jobb memóriájú ete- siek még emlékszenek rájuk tavalyról, „ja, ők a kutatók!”, legyintenek, aztán igyekeznek haza, hogy kellő vendéglátással fogadhassák az ifjú társaságot. A megyei honismereti tábor résztvevőit. Régen volt, de igaz volt — Minket az érdekel, hogyan szórakoztak, milyeft volt a kultúra itt, Etes-Albertak- nán a harmincas években — mondják a művelődéstörténeti csoport tagjai, Miklós Péter, Krutyina Zsuzsa és Germus- ka Zsolt. — Hogy ezt megtudhassuk, s némiképp a múzeum munkáját is segíthessük, ehhez a legilletékesebbeket, az akkori fiatalokat kérdeztük meg. Nagyon érdekesek ezek a beszélgetések, mert elmondják, hogy az ő ifjúságuk milyen volt... — S próbáltok párhuzamot vonni a tietekkel? — Nehéz lenne. Mert, hogy néz ki ma egy ifjúsági szórakozóhely? Hi Fi torony, színestévé, lemezek, hatalmas rockposzterek, fotelek ___ És a kkor? Egy vizes, kopottas kocsmahelyiség, egy hegedű, néhány korsó sör... Persze, az is lehét, hogy ők akkor a szegényes körülmények között jobban érezték magukat, mint mi a szuperfelszerelésekkel! Mi az óberstájger? — Nem mi, hanem ki —, igazítanak helyre a nyelvészcsoportosok, Pintér Ágota, Uhrin János és Pintér Ágnes, s elmagyarázzák, Jiogy az óberstájger „nagy” ember volt, hiszen a főaknászt nevezték így a régi időkben. Megtudom még tőlük, hogy bodinak hívták a baráti társaságot, kutyának a csillét, és cergnek az 5—6 csilléből álló rakományt. Hálás föladat, vallják a „nyelvészek”, összegyűjteni a még szokásban levő kifejezéseket, fordulatokat. Faggató módszerük a beszéltetés, pontosabban a meséltetés. Megkérik az időskorú bányászokat, meséljenek a munkáról, a szórakozásról, az akkori életről. S amikor egy-egy ismeretlen szó hagyja el a mesélő száját, rögvest rákérdeznek, mit jelent, fgy sze- melgetik össze a kincset érő hajdani szókészletet. — Többségük szívesen beszél, s készséggel elmagyaráz mindent — említik a diákok —, s látjuk rajtuk, hogy újra átélik az akkori dolgokat. Az egyik bácsi még életében nem látott magnót, s amikor lejátszottuk neki a hangfelvételt elvolt ragadtatva, örömében sírt is.. A pártharcok éveiről — Föl tudnátok sorolni az 1945-ben működő pártok közül néhányat — kérdem VinÉVTIZEDEKKEL ezelőtt úgy emlegették Rimócot, mint az elmaradottság, a szegénység faluja. A Cserhát lábánál meghúzódó település emberei akaratuk ellenére rászolgáltak erre a jelzőre. Egyedül e föld jelentette a megélhetést. Abból pedig nem sok volt. Napszámba jártak, hogy a családjuknak megkeressék a mindennapira valót. Még az 50-es években is a hajnali órákban sorokban mentek Szécsénybe, hogy 5 órára ott legyenek a temető előtti kápolnánál, a „napszámosvásáron”. Elkezdődött az alkudozás a szécsényi gazda és a munkát vállaló között. Az esti alkonyaiban a kemény napi munka után, zsebükben az aznapi keresettel hazafelé vonulj, a napszámosok serege, hogy másnap újrakezdjék elölről az egészet. Rimócon törekvő, szorgalmas emberek éltek és élnek. A nehéz élet megtanította a háziasszonyokat a spórolásra. Az a kevés tojás, szárnyas, ami megmaradt a beadásból, ritkán került a család asztalára. Többnyire betették a batyuba és bevitték a szécsényi hetipiacra. A falunak sajátos a földrajzi fekvése. Nincs átmenő forgalmi útja. Ahogyan ők mondták: innen még a koldus, a meszetes is visszafordul. A felszabadulás utáni változás nehezebben érlelődött Rimóci változások a palóc faluban. Hosszú éveknek kellett eltelni, míg a lányok testnevelési órára hajlandók voltak a tornaruhát felvenni. „Nem fognak a mi gyerekeink pucéran ugrálni” tiltakoztak a szülők. Ma már, akik még emlékeznek rá, megmosolyogják az egykori konokfejű édesanyák állásfoglalását. Pedig akkor ezt nagyon komolyan mondták. Nem sokáig. Az új idők új szelei Rimócon is fújdogálni kezdtek. Az új szokások a faluban tért hódítottak. Emlékszem, 15 évvel ezelőtt, amikor a rimóci sportegyesületről írtam, büszkén mesélték, hogy milyen sok női sportolójuk van. Külön íratlan törvényei voltak a falunak. A rimóci legények nem jó szemmel nézték, ha Idegen legény betette a faluba a lábát. Ahogy elmondták, abban az időben a legények bicska nélkül nem mentek el a bálba. Változott a világ, változnak az emberek. A faluban lassan-lassan eltűnnek az alacsony, piciny kétablakos házak. Modern, fürdőszobás, tágas épületek sorakoznak az utcák két oldalán. Nem ritka a többszintes családi ház. — Nemcsak a falu arculata alakult át. Megváltozott az emberek élete, gondolkodás- módja. Ma már majdnem minden házhoz jár valamilyen újság. Szép klubkönyvtárunk van. Az embereknek nemcsak a biblia az egyedüli olvasmány. Évente többen mennek a faluból különböző típusú középiskolákba. Sokan eljutnak a főiskolákra, egyetemekre. A fiatalok nagy része szakmát tanul. Ma már mi sem különbözünk a többi falutól — magyarázta Ko- bela András tanácselnök. A 70-es években csökkent a falu lakossága. A fiatalok nem akartak otthon maradni. A nagyobb települések - felé vonzódtak. Sokan költöztek be Szécsénybe. Abban az időben Szécsény déli részén — Rimóc felé — lehetett telket vásárolni. Ott telepedtek le az újdonsült szécsényi lakosok. A „kis Rimóc” mohdo- gatták az otthon maradtak. — Hogy mi volt az elvándorlás oka? Az emberek közelebb akartak kerülni a munkahelyükhöz. Megnőtt az igényük a településsel szemben, s az igazság az, hogy akkor nálunk még óvoda sem volt. Még mindig magunkon viseltük az elmaradottság koloncait. Úgy vélték az emberek, hogy a szórakozás, a kulturális, oktatás feltételei jobbak a nagyobb településen és ez akkor igaz is volt. Abban az időben 1900-ra csökkent a lakosság száma. Jelenleg 2200 körül van. Évek ■óta stagnál. A szülési szám évepte 28—30. Az elhalálozás is ekörül mozog. Úgyhogy a kiáramlás megszűnt. Egyre több fiatal házaspár kér építési engedélyt, itt maradnak a faluban. — Mivel magyarázható, hogy a fiatalok itt alapítanak „családi fészket”, nem kívánkoznak el? — Ennek alapvétőén két oka van. Röviden: a jobb feltételek és a megélhetés. 1977- ben megnyílt az óvoda. Az iskolában napközis ellátást biztosítunk. Szécsény, Rimóc között .elkészült az új út. Nagyon sok családban személy- gépkocsi van, a távolság nem gond. Megoldódott az egészségügyi ellátás. Orvosa ■ van a falunak. A másik ok a megélhetés lehetősége. Rimócon dolgos, munkásemberek élnek, olyanok, akik hazamennek a munkahelyről, otthon megkezdik a második műszakot. Nagyon sokan végeznek jövedelemkiegészítő tevékenységet Ez többnyire a mezőgazdasághoz kapcsolódik. Meg kell kérdezni a szécsényi ÁFÉSZ felvásárlási osztályát, hogy mennyi árut szállítanak el Rimócról. Nemrég beszélgettem Gyebnár Alberttel, a felvásárlási osztály vezetőjével és ő mondta, hogy Rimócról évente több mint ezer hízót vesznek át. Különböző szakcsoportjaik vannak. Az emberek inkább itthon maradnak, mert jobban megtalálják a számításukat. Bizonyos fokig az építkezés is közrejátszik ebben. Faluhelyen sokkal köny- nyebb építkezni, mint városban. Nálunk többnyire kalákában építkeznek, összefog a család, a rokonság. Ma nekem, holnap neked. Komoly ezreket lehet megtakarítani. — Milyen munkalehetőség adódik a faluban? — JÓFORMÁN csak a termelőszövetkezet. Az is jóval kevesebb embert foglalkoztat, mint a megalakulás .éveiben. Érthető, hiszen a gépek sok nehéz fizikai munkaerőt helyettesítenek. A nők részére nemrégiben nyitották meg a2 50 személyt foglalkoztató varrodát. Az emberek 80 %-a ma is kijáró dolgozó. Reggel 4 órakor megindulnak a munkásjáratok és szinte egymást érik az autóbuszok. Ugyanez a helyzet este, amikor hazahozzák őket. Rimóciak dolgoz-' nak az ország minden részén. Ahogy változott a világ, úgy változnak a rimóci emberek, megőrizve elődeik szorgalmas, dolgos életét. sz. f. cze Erzsébetet és Pál Maricát, a munkásmozgalom-történeti szekció résztvevőit. Azon egyszerű oknál fogva, hogy ők kutatják az 1945—48-as évek történetét. Hogyan alakultak Etesen a. párterőviszonyok? Mi állt a programokban? Milyen megmozdulásokat szerveztek? — A kommunista párt... szociáldemokrata párt... kisgazdapárt. .. nemzeti parasztpárt. .. — sorolják. — Az élő szemtanúk szájából nagyon érdekes történeteket hallhatunk azokról az időkről, amikor még az volt a kérdés: ki kit győz le? Néhány akkori pártvezetővel is találkozunk, s van, aki úgy belelkesül, mintha minket kellene agitálni a belépésre... Tavaly a Horthy-korszak munkásmozgalom-történetét kutattuk, de ez sokkal izgalmasabb téma. A romok vallótól Fönt a sokat megénekelt magaslaton, turisták kedvenc zarándokhelyén, kirándulók paradicsomában ütött tábort a régészeti csoport, hogy segítse a salgói vár föltárásának munkálatait. Megvallom, nem tudom, mit szerethet egy tizenéves lány abban, ha tűző napon, fölismer- hetetlen romok közt turkálhat? — Engem már gyerekkorban „megcsapott” a régészromantika — válaszol Bodnár Éva, aki éppen júniusban fejezte be tanulmányait a salgótarjáni Bolyai János Gimnáziumban. — Olyan jóleső érzés volt sétálni azokon a helyeken, ahol valamikor, több száz esztendővel ezelőtt történelmi jelentőségű események zajlottak. Később még közelebbi szálakat kerestem a régészethez, s nagy örömömre már tavaly is részt vehettem a megyei honismereti tábor munkájában. Most éppen a salgói alsó vár feltárásán munkálkodnak. Egy kályhát „bontanak ki”, szaknyelven szólva: föltárnak, valószínű, hogy a XIII. század végéről, a XIV. század elejéről ered. Ami azt illeti, az a kor sem szűkölködött eseményekben, hiszen az Árpád-ház utolsó uralkodóinak évei voltak azok, amelyet aztán Csák Máté nevével jelzett korszak követett. A rövid történelmi emlékeztetőt azzal zárjuk, hogy minden kornak megvan a maga érdekessége, s egyformán izgalmas kutatói terület kínálkozik a művelődéstörténészek, a munkásmozgalmi, a nyelvészeti és a régészeti szakemberek számára is. Akadt, aki finom eleganciával arrább tessékelte a diákkutatókat, ám a többség szívesen segített nekik, mondván a múlt megismerése a jelenkori boldogulást is segíti. S különösen a legifjabbaknak szükséges, hogy az élő tanúktól tudják meg, honnan jöttünk? Talán akkor azt is világosabban látják majd, hogy merre haladunk. Tanka László NÖGRÁD - 1983. augusztus 24., szerda
