Nógrád. 1983. augusztus (39. évfolyam. 181-205. szám)

1983-08-24 / 199. szám

GYÁSZJELENTÉS Mély megrendüléssel tudat­juk, hogy a drága jó férj, és édesapa, UJJ JÓZSEF 43 éves korában, tragikus hir­telenséggel elhunyt. Temetése 1983. augusztus 26-án. 15 óra­kor lesz a salgótarjáni köz­ponti temetőben. FELESÉGE ÉS GYERMEKEI KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, barátoknak, munkatársaknak és mindazok­nak, akik szeretett halottunk, KOLTÁNYI TIBOR nyugalmazott főkönyvelő­ÁFÉSZ-igazgatósági tag, a MÉSZÖV felügyelőbizottság el­nöke temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek és mély fájdalmunk­ban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Balassagyarmati ÁFÉSZ igazgatósága * Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetet­len halottunk, VÉGH ANDRÁS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. Kü­lön köszönetét mondunk az AGROFIL vezetőinek, dolgo­zóinak együttérzésüJkért. A GYÁSZOLÓ CSALÁD * Ezúton mondunk köszönetéi a rokonoknak, ismerősöknek, volt munkatársaknak és mind­azoknak, akik drága halot­tunk, VIRÁG GYULA temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és részvétükkel nagy fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Köszönetét mondok n roko­noknak, munkatársaknak, ba­rátoknak, ismerősöknek, szom­szédoknak és mindazoknak, akik szeretett édesapám, KLIMEK GYULA temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és részvé­tekkel fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. GYÁSZOLÓ LEANYA * Ezé ton mondunk hálás Kö­szönetét a rokonoknak, isme­rősöknek, szomszédoknak, munkatársaknak, barátoknak, és mindazoknak, akik szere­tett halottunk, ZSOLNAI GYULA temetésén részt vettek, sírjá­ra koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALAD Mini ködfénylámpa Egy angol cég miniatűr köd- fénylámpát hozott forgalom­ba: 5,75 milliméter átmérőjű, egy 25x25 milliméter nagy­ságú négyzeten 16 darab he­lyezhető el belőle. Krómbevo­natú foglaltba helyezték, pré­selt üveglencséje van, így a kis lámpa aránylag erős fényt ad. Erős környezeti világítás esetére a gyár árnyékoló gal­lért is készít. A mini köd­fénylámpa 110 és 220 voltos váltakozó árammal működik, s élettartama 25 000 óra. Léárverés A moszkvai lótenyésztő te­lepen rendezték a Szovjetu­nióban rendszeresen megtar­tott első idei nemzetközi te- nyészló- és versenylóárverés.t. A Belgiumból, Olaszország­ból, Hollandiából, Finnország­ból, az NSZK-ból és Svédor­szágból érkezett vásárlók do­ni, ahaltekini, bugyonniji, ga- nyirovefi, lett és delibozi fajták közül válogathattak. A szovjet lótenyésztés világhírű. A terszki lótenyésztő telep büszkeségét — a Zserebec' névre hallgató arab tenyész- -c§ődört — egymillió dollár­ért amerikaiak vásárolták meg. Untreres javítószolgálat Sokoldalú tevékenységet végez a salgótarjáni Univer Vegyesipari Kisszövetkezet, minden olyan ipari megrendelést kielégít, amelyet a lakosság, illetve a közületek kérnek tőlük. Az építőipari ágazat végezte cl a salgótarjáni öblösüveggyár irodaépületének renoválását (felső képünk), a motortekercselö részleg dolgozói dinamókat, transzformátorokat, elektromotorokat javítanak (bal alsó kép). A hűtőgépek javításában már másfél évti­zedes múlttal rendelkeznek, a legkülönbözőbb teljesítményű hűtőszekrényekkel foglalkoz­nak (jobb alsó kép). — Kulcsár József íelv. — Színek „hallása" Kanadai kutatók olyan ké­szülékeket fejlesztettek ki, ameliyel a vakok „hallani” tudják a különböző színeket. A színszondának nevezett ké­szülék a fénysugarakat hang­hullámokká alakítja át. Az alapszíneket meghatározott nagyságú hangokká], a kevert Egy rigai gyár aeroszolos hibavizsgáló anyagot állít elő. A vizsgálathoz háromfajta anyagra van szükség, amelye­ket külön dobozokban hoznak forgalomba. Az egyikben a felülettisztító, a másikban a színes jelzőfolyadék, a harma­dikban pedig az előhívó van. A vizsgálandó tárgyra egymás után ráfújják a háromféle anyagot. A megtisztított felü­leten a jelzőfolyadék és az előhívó megszáradása után vi­lágosan előtűnnek a szabad szemmel jiem látható repe- dezések, hibák. A vizsgálat A József Attila Városi-Me­gyei Művelődési Központ a következő álláshelyekre keres szakmunkásokat: ASZTALOS, VÍZVEZETÉK-SZERELŐ. Jelentkezés: Salgótarján, Tanácsköztársaság tér 13. Munkáügyi vezetőnél. színeket megfelelő hangkeve­résekkel jelzik. A készüléket jó eredmény­nyel próbálták ki, s azt remé­lik, hogy használatával jelen­tősen növekedni fog a vakok foglalkoztatási lehetősége a festő-, a kötő-, a varró- és egyéb színfelismerést kívánó szakmákban. mindössze néhány percet vesz igénybe, és az ezredmillimé- ternyi repedéseket is kimutat­ja. Segítségével hegesztési varratokat, különféle ötvöze­tek öntésének a minőségét le­het ellenőrizni. Az üvegipari Művek Sal­gótarjáni Öblösüveggyára FELVÉTELT HIRDET — esztergályos — marós — hegesztő — szikraforgácsoló — lakatos — bádogos — ács — elektrlkus — targoncavezető munkakörök betöltésére. Jelentkezni lehet gyárunk munkaügyi osztályán min­dennap 6—14 óráig. Vállalatok, közéletek, ma- gánépíttetők részére NYERSBETONT ELADUNK előzetes megrendelés alap­ján. A betont bármilyen minő­ségben normál, vagy szul­fátálló cementkeverékkel készítjük. Címünk: Közmű- és Mély­építő Vállalat 62. sz. építésvezető­sége. Salgótarján Déli inartelep (telefon: 12-215) A Balassagyarmati Fém­ipari Vállalat tőkésexport célú alumínium termékek termelésének beindításához felvételre keres: — okleveles gépészmérnö­köket, — okleveles üzemmérnökö­ket, — gyakorlott programozót (számítástechnikai), fejlesztési és termelésszer­vezési munkakörben való alkalmazásra, továbbá — szerszámtervezőt (szerkesztő), — műszaki rajzolót, — kisszámítőgép-operátort. Betanított munkára:* — női, férfi dolgozókat. Jelentkezés a vállalat mun­kaügyi osztály án. Telefon: 107. Hibavizsgálót aeroszollal Haiónavigátor A tengeri szerencsétlensé­gek leggyakoribb oka a hajók összeütközése. A világ hajó­flottáját 1965—1981 között ért minden hetedik szerencsét­lenség összeütközésből adó­dott. Az idén kezdik meg a Szovjetunióban az Óceán—Sz berendezés sorozatgyártását, amely időben figyelmezteti a hajókat az összeütközés ve­szélyére. Ez a rádiólokátoros berendezés a szovjet tengeri flotta központi kutatóintéze­tében került kifeilesztésre, az Életmentés a tengeren elneve­zésű, 1974-ben aláírt nemzet­közi megállapodás értelmében. A Mátraaljai Szénbányák gépüzeme szabad kapacitással ren­delkezik az alábbi gépekre: — BKO—50 TÍPUSÚ FÖTENGELYKÖSZÖRÜRE (megmunkálható legnagyobb átmérő: 500 mm hossz: 1600 mm) — FELRAKÓ-HEGESZTÖ CÉLGÉPRE (felrakható legnagyobb átmérő: 1200 mm szélesség: 1000 mm)- HENGERFÜRÓRA (megmunkálható legkisebb belső átmérő: 20 mm legnagyobb „ n 330 mm löketbossz: 630 mm) Érdeklődni: 3023 Pctőfibánya, gépüzem. Ügyintéző: Kovács Róbert. Telefon: Lőrinci 4/274. Telex: 25221. ELZETT MŰVEK ZÄR- ÉS LAKATGYÁR SZÉCSÉNYI GYÁREGYSÉGE pályázatot hirdet — MŰSZAKI VEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. Feltétel: műszaki egyetemi, vagy főiskolai végzettség, minimum 5 éves vezetői gyakorlat. Jelentkezés személyesen, vagy írásban benyújtott pályázat­tal és részletes önéletrajzzal a gyáregységvezetőnél, szep­tember 10-ig. 3170 Szécsény, Varsányi út. BÖRZE!BÖRZE!BÖRZE! Anyag- és készlet- gazdálkodók FIGYELEM! A MAGÉV az ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI TERMELÉKENYSÉGI TÁRSULÁS / tagvállalatai és az érdeklődő vállalatok részére BÖRZÉT rendez! Időpont: 1983. szeptember 6., 10 óra. Helyszín: ÉMÁSZ-tanácsterem, Miskolc, Dózsa Gy. u. 13. Megvásároljuk feleslegessé vált és elfekvő készleteiket, új és használt gépeiket, berendezéseiket, A MAGÉV teljes áruválasztékát kínáljuk hat különböző üzletágban: ALTALANOS-MŰSZAKI ERŐSÁRAMÚ VILLAMOSSÄGI VILLAMOS FORGÓGÉP — SZELLÖZÖBERENDEZÉS KÉZI- ÉS FORGÁCSOLÓSZERSZÁM GÉP-MÜSZER GYENGEÁRAMÚ — HÍRADÁSTECHNIKA IlMlOlIlRItáTIÜSKK 1500-as Polski Fiat 6 éves, vizsgáztatva eladó. Balassagyar­mat, Patvarc, Gyar­mati út 43. UH írsz S 100 Sko­da + új karosszéria eladó. Érdeklődni: Karancskeszi, Mara­kodj út 9. 6 éves Wartburg de Luxe 3 évre levizsgáz­tatva eladó. Balassa­gyarmat, Szontágii út 10. 1/3. ZL Trabant Limou­sine 6 éves, friss mű­szakival megkímélt állapotban eladó. Ér­deklődni: Rétság 11., telefon. PS rendszámú 105­ös Skoda eladó. Cím: Becze József, Tar, Szondy út 68. PK-s Trabant 601 S eladó. Tel.: 13-117, 18 órától. 1500-as Zsiguli 1984. végéig érvényes mű­szaki vizsgával eladó. Salgótarján, Munkás út 6. 11/10. ZC-s S 100-as Skoda 1985-ig érvényes mű­szakival eladó. Érdek­lődni: 14-908-as tele­fonon. PV-s Speciál Tra­bant eladó 12 000 kilo­méterrel. Csere is ér­dekel. Varga János, Érsekvadkert, Darvas József út 3. ÉRETTSÉGIZETT fiatal nő pénzkezelési gyakorlattal irodai állást keres. Érdek­lődni: Balassagyarmat, Luther utca 8. BCD Jogosítvánnyal rendelkező mester­vizsgázott villany­szerelő másodállást v. bedolgozást vál­lal. „Megbízható” jel­igére a NÖGRÄD- kiadóba. A Beszterce-lakóte- íepl Általános Iskola azonnali belépéssel 4 árás külső takarí­tót keres. Jelentkezés a helyszínen. ELADö a Beszterce- telepen kétszobás, szövetkezeti lakás kp + OTP-átvállalás. Ér­deklődni : hétköznapo­kon 15-844-es telefo­non, 18 óra után. KÉTSZOBÁS, össz­komfortos családi ház eladő. Érdeklődni: Pásztó, Mátra út 20., egész nap. BALASSAGYAR­MATON, Április 4.- lakótelep 37. épület földszint 1. kertes 1+ 2 félszobás összkom­fortos öröklakás 370 000 készpénz + OTP-átvállalással azonnal beköltözhető­en, sürgősen eladő. Érdeklődni: 17 óra után. Garázs van. SOMOSKŐÚJFALU, Puskin u. 3. alatt építésre alkalmas te­lek eladó. Érdeklődni lehet: 11-233 telefo­non, 8—14 óráig, sze­mélyesen, a fent megadott címen, hét­köznap 18 órától,1 szombaton, vasárnap egész nap. EGERBEN 1—2 fő­iskolás lányfiak szép szoba kiadó. Szűcs fotó, Balassagyarmat, Telefon: 81-25. I db anyakecske és két kis gidája eladó. Benczúrfalva, Fő út 11. Udvardy. 37 éves, 165 cm ma­gas, érettségizett, la­kással és személygép­kocsival rendelkező, gyermektelen, elvált fiatalember házasság céljából megismer­kedne hozzáillő nő, vei. Ajánlatokat • kiadóba „Egyedül ne­héz” jeligére kéreg,

Next

/
Thumbnails
Contents