Nógrád. 1983. augusztus (39. évfolyam. 181-205. szám)
1983-08-23 / 198. szám
Vk VILÁG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK! X NOQRAD AZ MSZMP N O G H Ä O • MÉG Y El BIZOTTS AGA' ES.A 'MEGYEI TAN ÁCS LAPJA XXXIX. ÉVF., 198. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1983. AUGUSZTUS 23., KEDD ALKOTMÁNYÁT ÜNNEPELTE AZ EGÉSZ ORSZÁG Színes, változatos programok Nógrádban Szombaton az alkotmány ünnepének tiszteletére zászlódíszbe öltözött Budapest és az égésé ország. Pénteken délután katonai tiszteletadás mellett fölvonták a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját a gellérthegyi Felszabadulási emlékműnél, s az Országház előtt a Magyar Népköztársaság állami zászlaját. Az ünnepi események közül ezúttal is kiemelkedett az Országház előtti téren lezajlott tisztavatás, a budapesti vízi- és légiparádé, s ei est fénypontja a színpompás tűzijáték. Az ország hét pontján rendeztek nagygyűléseket, munkás-paraszt és katonatalálkozókat, ahol párt-, s állami vezető személyiségek szólaltak föl. Az ünnepi beszédek elemzőén vontak mérleget szövetségi és külpolitikánktól kezdve kulturális eredményeinken át gazdaságpolitikánkig, állami és társadalmi életünk valamennyi fontos tevékenységéről. Budapesten a Kossuth téri tisztavatás után fél 12-kor kezdődött az egyik leglátványosabb augusztus 20-i esemény: az immár hagyományos vízi- és légiparádé. A Duna két oldalán, a helyszínen és otthon a televíziók előtt nyilván több millióan látták, amint a Margit-híd felől feltűntek a nemzeti és vörös zászlókkal díszített szárnyashajók, majd elhaladtak az Országház előtti tribünök előtt a motorcsónakok. A hajókon traszparensek hirdették: a béke megőrzése a népek közös Ügye. A légtérben fellobogózott helikopterek zúgtak, majd vitorlázó repülőgépek érkeztek Nógrád megye legjelentősebb alkotmánynapi ünnepségén — Balassagyarmaton — dr. Markója Imre igazságügyminiszter mondott ünnepi beszédet. DR. MARKÖJÁ IMRE J ünnepet köszöntő feliratokat húzva maguk után. A Dunán a magyar néphadsereg úszóegységei, vízi, szállító és harci járműveik hasították a habokat, majd alkotmányaik törvénybeiktatásának 34. évfordulója tiszteletére háromszoros díszsortűz dördült. Nagy tapsot kaptak a bravúrokat bemutató műrepülők. Felejthetetlen perceket szereztek az idén 35 éves MHSZ modellezői, akiknek rádióirányítású repülőmodelljei a Duna fölötti légtérben bukfenceket, orsó- és dugóhúzógyakorlatokat mutattak be. Alattuk időközben a vízisíelők nemzetiszínű vörös lobogókat és a béke kék zászlaját emelték a magasba. Legnagyobb sikerük, mint már any- nyiszor másszor, az ejtőernyősöknek volt. Az országos jelentőségű, nagy rendezvények mellett Nógrád megyében is méltón ünnepelték augusztus 20-át. Számtalan kul- a többes jelölés kőtelező be- vetően kerülhet sor az elkép- bői kívánom azt, hogy az el- turális, tömegsport- és természetesen politi- vezetésévei állampolgáraink zelések jogi rögzítésére. Sze- következendő időszakokban kai rendezvény emlékezett a három és fél nagy0bb lehetőségek birto- retnénk a közös tanácsok minél több sikerük és minél évtizeddel ezelőtti jeles eseményre. Pásztón kiiba jutnak az őket képviselő munkájában az eddigieknél kevesebb gondjuk legyen. Ké- az Ifjúsági parkban gyűltek össze a nagy- legalkalmasabb személyek jobban biztosítani a társköz- rém önöket, s önökön keresz- község lakói, Hollókőn egész napos kulturális kiválasztásában, illetve meg- ségek, s ezzel a községekben1 tül a megye egész lakosságát, program szórakoztatta a többezer embert, választásában. élő lakosság érdékeinek ér- hogy a jövőben is adjanak Bánkon a rétsági járás dolgozóit a. víziszín- ’ vényesítését. Ezért indítvá- meg minden támogatást szó-, pádról köszöntötte az ünnepi szónok. Balas- A választási rendszer ml- nyozzuk azt, hogy minden cialista építésünk fe sagyarmaton, a megye legnagyobb ünnepi lyensége azonban csak egyik társközségben a megválasztott nak minél sikeresebb eseményén, az írott alkotmány 34. évfordu- befolyásoló tényezője lehet tanácstagokból önálló elöljá- oldásához — mondotta lóját dr: Markója Imre igazságügyminiszter annak, hogy a népképviseleti róság alakuljon. szervek közmegelégedésre tölthessék be hivatásukat. Az igazságügyminiszter fel- Emellett sok minden azon is hívta a figyelmet a szociálismúlik, hogy e testületek —, s ta demokrácia fórumainak Antalné, a Budapesti Finom- tagjaik egyenként is — meg- széles skálájára. Jelentős kötöttárugyár balassagyarma- felelően élnek-e jogaikkal, tel- szerepe van a népfrontnak, ti gyáregységének dolgozója; jesítik-e kötelezettségeiket, s szakszervezetnek, az ifjúsági a dolgozó parasztság nevében rendelkeznek-e a jó munká- szervezetnek, a nőmozgalom- Ruzsin Pál érsekvadkerti hoz szükséges minden félté- nak, a békemozgalomnak és kombájnos, a katonák nevé- tellel. Időszerű, hogy a közel- más társadalmi mozgalmak- ben Pilinyi István határőri jövőben ezeket a kérdéseket is nak, az üzemi, a szövetkezeti szakaszvezető kapcsolódott körültekintően és alaposan és a hivatali demokrácia kü- az ünnepi beszédhez, elemezzük, s ott, ahol erre lönféle fórumainak. Zárszükség van, megfelelő in- szavában arról szólt, hogy forme Itatta. építésünk feladatai- meg-; végezetül dr. Markója Imre. Néhány rövid gondolattal a munkások nevében Gáspár A demokrácia állandó fejlesztése Balassagyarmaton," á palóc- lésével, összefüggő tgnniva- letek és képviselőik útján ligeti szabadtéri színpadon lókról. Majd így folytatta: vesznek részt a szocialista ál- SÄU^ v#ul .... ____________ s zombat délelőtt az alkot- _ . szociaiizmus építése !a?? Lra"yitasabalL a kozugyek tévedéseket’ hozzunk a mun- ténelmi feladatainkat bonyo mánynapi munkás-paraszt- á a oazdasagi feladatok ínte.ze?«beri> f? allam, a gaz- ^ javitása érdekében. lult és feszültségektől terhe ‘-atárőr találkozó kezdetére vj- g m„u « dasagi es a társadalmi teve- nemzetközi helyzetben keli nyerrei KeavesKeateK a ven-*- a városból és a környező , . k ,, f a7ideo- kenyXg ellenórzeseben. Jog- itt szeretnék említést tenni elvégeznünk. Bizakodást kelt- dégeknek. Az ünnepi szánok-J Repülésekről — háromezren Sr. . ó, nolitikai nevelő mun- ^.al állapította meg a Közpon- arról jS) hogy a tanácsokat il- hét bennünk, hogy a hideg- nak Pintér Ferenc, az érsek J Palóc ruhás menyecskék nemzetiszínű szalaggal átkö« terhes tött, hajnali sütésű, friss ke-i kell nyérrel kedveskedtek a ven* Szakal Jenő- 3Á*fa:válhat vaía- Bizottság ez év július 6-i letően a "tanácsi választási háborús szellemű, politikai lé- vadkerti Magyar—Csehszlokaia is. Ez sosem vamat vaia- ha+imMta hogy népképvi- ..................... ... ^ t elepülésekről gyűltek össze. __ _____ __ _______ _______ _____ . , _____ " ’ ' rendszer demokratikusabbá, pések mellett világszerte nőa vák Barátság TermelőszöJ t-osi titkárának köszöntője L“TT-T iphpV’TJóirű “hnev" az ?®letí szerveinK mar eddig is illetve a testületi irányítás békemozgalom. Bizonyította vetkezet elnöke nyújtotta át után dr. Markója Imre igaz- - etikai harcot fctenlős mértekben hozzaja- érdemibbé tétele mellett azon ezt a közelmúlt prágai béke- megszegésre az új lisztből sü-j ságügyminiszter lépett a mik- f k n ^ M S7pm_ rukak a szocialista építés cél- ;s gondolkozunk, hogy miként -világtalálkozója, ahol a legi'ofonhoz. Mondandóját az , , nőnünk által ^ainak. mesrotesitasahoz, a lehetne' a tanácsok szervezeti különbözőbb világnézetű és ünneplőkkel együtt hallgatta ,aKI’ mpperősített no- szocialista demokrácia fej- rendszerét tovább korszerű- pártállású emberek, mozgalGéczi János, az MSZMP KB Qiarv,nit. nrnháHák ki- lesztéséhez. A társadalmunk- s{teni és egyszerűsíteni, ho- mi szervezetek bizonyították tagja, a párt megyei bizottsá- . . ■ +Prmós7etespn barl végbement fejlődés alap- gyan lehetne a tanácsok önál- szándékukat közös cselekvésgának első titkára, Devcsics . . mindenkit gke(; js sze-’ Lan az°nbaf|_ mjegeljett; ab®.ly' lóságát növelni, s a .tanácsi te- re a fegyverkezési hajsza el Miklós, a megyei tanács el- ’ " x ~ nőké, Juhász András, a KISZ megyei bizottságának első titkára, Marczinek István, a Hassafias Népfront Nógrád me- .’ ................ g yei bizottságának titkára. Ott ült az elnökségben Jan Mikulás a szomszédos Csehtöt kenyeret. Az ünnepi nagygyűlés, utáni a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyelem né-’ pi együttese szórakoztatta szemben. E türelmünket azonban senki sem értheti félre avuKUlfs SS«“«*™. úgy, hogy szabad teret engeszlovakia nagykurtosi járási ^-vénybe ütköző cselekedeteknek. mPpovn-/ni nP7Pípik zet arra’ bogy tevékenységűn- vékenység egészének demok- len, a nukleáris és a hagyó- az egybegyűlteket, délután a xxlik- hitelen nőnünk ket tovabb tökéletesítsük. ratizmúsát fokozni. A már ki- mányos fegyverek korlátozá- gyermekeket várta szabadté«7ernhenálló vol- Valasztási rendszerünk re- aiakultnak tekinthető elkép- sáért, a leszerelésért és a bé- ri program, a felnőttek TT rx* snFStffisaresa; maximális túr elmet veiuK Q'7P>rfanpnp>ic erősítésé- ^ évben megvitatják majd __ Ezen a érdemi szerepének erősítésé- ez evpen megvitatják maja — Ezen a szép alkotmányvei, valamint a kettős, illetve az illetékes szervek, s ezt kő- napi ünnepségen őszinte szívsportvetélkedők , kiállítások közül válogathattak. Este rockzenei hangverseny zárta az ünnepnapot. pártbizottságának vezető titkára is. s a balassagyarmati járás párt-, állami és társadalmi szerveinek, szervezeteinek vezetői. — Egyik legjelentősebb nemiéi ünnepünkön került sor ennek a találkozónak a megrendezésére. Ma, tehát augusztus 20-án emlékezünk meg ar ezen a napon alkotta meg or- sz.ággyűlésünk a demokratikus, szocialista fejlődés útjára lépett magyar nép alaptörvényét, a Magyar Népköz- társaság Alkotmányát. Az alkotmány megszületése törté A demokráciáról szólva hangsúlyozta: — Nem beszélhetünk demokráciáról ott, ahol a politika és a politikai gyakorlat nem áll maradéktalanul a nép érdekeinek szolgálatában, s hem jellemzője a teljes nyíltság és őszinteség, aszius zu-an ernieivezu“». lueg vélem, teljes határozottal, hogy 34 evvel ezelőtt sX„a, jelenthetjük, hogy különösen az utóbbi negyedszázadban pártunk politikájában e követélmények mindig következetesen érvényesültek, s alapvetően politikai gyakorlatunk is eszerint alakult. A gyakorlatot illetően jenelmi jelentőségű vívmány aZQnban *azt js meg ,.ell volt. Nemcsak azért, mert a magyar államiság majd .ezeréves történelme során nem rendelkezett írott, alkotmány- nyak hanem azért is, mert ez az alkotmányunk egyszer és mindenkorra szentesítette a nép hatalmát és a nemzet programjaként a kizsákmányolástói mentes társadalom, a szocializmus felépítését tűzte ki célul — mondotta dr. Markója Imre. Beszédében szólt szocialista építőmunkánk feladatairól, a gyezni — tette hozzá kritikusan —, hogy itt már nem egyszer találkozhatunk olyan visszás jelenségekkel is, amelyek végső soron a nyílt, őszinte demokratikus légkör kialakulását gátolják. Választási rendszerünk reformjáról a következőket mondotta: — Demokráciánk fejlesztésének egy másik kulcskérdése a népképviseleti rendszer további tökéletesítése. Dolgozóink ugyanis mindenekelőtt a maguk által vátarsadaimi viszonyok fejlesz- lasztott népképviseleti testüMűszaki-gazdasőgi konferencia Iránymódositás a bányavállalatnál Nem felel meg a széntermelés szerkezete a szerződésekben foglaltaknak; kisebb a lakossági szén aránya — állapította meg Zsuffa Miklós vezérigazgató a Nógrádi Szénbányák műszaki-gazdasági konferenciáján. A mintegy százfős — mérnökökből közgazdákból. különböző rendű és rangú bányai vezetőkből álló •— fórumon az idei első fél év eredményeiről, s a közeljövő ténnivalóiról volt ■'szó. A vállalat — ezúttal a .szó valódi értelmében — nehéz helyzetben van, fél év alatt hozzávetőleg ötvenmillió foválik. A gazdálkodás fölleridí- nak mutatói szerint állították Meg kell. győzni a: bányászotése érdekében a vállalat össze. kát- arról, hogy a válilaíat jömüszaki intézkedési tervet . Az előző, években a gépvá- vóje szemszögéből a kányási készít. Ennek legfőbb elemei: sáriás lehetőségeit nem jól aknaüzem meghatározó je- leállitanak néhány korszerű- használták, ki — mutatott rá lentóscgű. Lényeges szeptéLn- sítő munkálatot, mérséklik a a vállalatvezető. — Nem min- béri veendő még a szorospaden esetben , olyan gépeket taki 2 MKE kísérleti frontié,jvéttek, amik a nógrádi viszo- tés sikeres indítása. A közönyök között alkalmasak a tér- li és távolabbi jövő íekiníemelésre. Ezért a jövőbeli tében egyaránt kulcskérdés, gépvásárlásokat a szakembe- hogy a fiatalok megtalálják rek szélesebb körű bevonása- helyüket a-vállalatnál. Az'írávál kéll előkészíteni, több vé- nyitók lényeges tennivalója, vágathajtást, ésszerűsítik a szállítóláncokat, és a vágat- biztosításokat, szigorítják a bérgazdálkodást. rint veszteség képződött. Ha a vállalatnál, hogy a tervet tendencia folytatódna — hívta föl a figyelmet'a vezérigazgató —, akkor 1984-ben nem hajthatnák végre a tervezett Ugyanis nem elég magasfo- bérfejlesztést, sőt a műszaki kú színvonalemelés is kérdéssé Már megkezdték a .jövő évi terv előkészítését az aknaüzemeknél. Maga a tervezési gya- , , , „ . „ . . , - - ■ - korlat alig javul. Követel- lemf>yt kel1 me^BÜgato es hogy segítse az ifjúsági briménv horv eredménvkiiznnn- mei legelni, mielőtt ehíoltik a gádok kibontakozását. El kell rendelkezésre álló pénzt. érni, hogy a vágathajtásban Számos közeli operatív in- kimagasló sikereket elérő iftézkedést is előre jelzett Zsuffa Miklós. Ezek közül az egyik jellegzetes az, hogy két fontos kányási frontot.' létszámban megerősítenek-. Tiriméiiy. hogy eredményközpon tű tervekkel álljanak eiő az üzemek. A tervteljesitéssel kapcsolatban észrevehető a júsági csapatok mellé a frontfejtésekre !is alakuljanak haszidjak a felelősök.. Pedig — állította a vezérigazgató •— a terv jó. Véleménye szerint tál termelői kollektívák. A műszaki-gazdasági konferencia élénk véleménycser’a végrehajtásban van a hiba. beslbl irányítanak át embe- vej folytatódott, konstruktív reket. Arra kell törekedni — . , ’ hívfei föl a figyelmet —, hogy kezdemenyessesextcel- ■ járult a gepkihasználás, a tér- lehetőleg az önként jelentke- hozzá ia vallalat., tevékenység vet pedig a gépek kapacitású- zűk kerüljenek új helyre, szükséges korrekcióihoz..