Nógrád. 1983. augusztus (39. évfolyam. 181-205. szám)

1983-08-20 / 197. szám

Portrévázlat Jaskovics Ferencről 75 éve született Feleki Kamill FELEKI Képünk Balassagyarmaton a konyhabelsőt mutat. A századfordulón éppen 1900-ban dr. Sárffy Aladár igazgatósága alatt kezdte meg működését Balassagyarmaton az állami főgimnázium. Az igazgató hirtelen halála után úi igazgatót kerestek a fő­gimnázium élére. Ez volt Jas- kovics Ferenc. Eperjesen szü­letett 1860-ban és Szatmár­németiben volt főgimnáziumi tanár. Hogv áttelepült Balas­sagyarmatra egy sor sürgető gondot kellett megoldania. Mindenekelőtt az új iskola építésével kapcsolatos ügye­ket. s a fejlesztéssel járó ad­minisztratív teendőket. A tor­natermek felszerelése, szertá­rak létesítése, a tanári és az ifiúsági könyvtárak folyama­tos bővítése, a tanári kar számbeli gvarapodása egyaránt Jaskovics Ferenc szorgalma­zásával, közreműködésével va­lósult meg Egyesületet alapí­tott a szegény sorsú diákok se­gélyezésére. Létrehozták a di­ákasztalt, amellyel a szegény sorsú diákok étkezési gondja­in kívántak segíteni. Palóc Múzeum állandó kiállít ásán készült, s egy palóc Jaskovics Ferenc különösen nagy figyelmet fordított a gimnáziumi zenekör fejlődé­sére, tökéletesítésére. Főgim­náziumi tevékenysége mellett hervadhatatlan érdemeket szerzett a balassagyarmati dalárda és a Nógrád várme­gyei múzeumi társulat felvirá­goztatásában is. Már Szatmár­németiben töltött évei alatt is elnöke és tagja volt a dal­egyesületnek. Balassagyarma­ton ugyancsak elnöknek vá­lasztották és Erdélyi József karnagy közreműködésével, meg Jaskovics Ferenc kiváló szervezőkészségével a balassa­gyarmati dalárda hamarosan országos hírnévre tett szert. Nem kisebb ambícióval szol­gálta a megyei múzeum ügyét sem. A Nagy Iván által 1881- ben alapított múzeumi társu­lat az alapító halálát követő években nem folytatott érdem­leges tevékenységet. Jasko­vics Ferenc 1904-ben kapcso­lódott be a társulat munkájá­ba. Első ízben ő szorgalmazta, hogy Nógrád vármegye törté­netére, a megye régészetére és természetrajzára vonatkozó gyűjtéseket ki kell egészíteni az itt élő palóc lakosság nép­életére vonatkozó gyűjtéssel is. Jól látta, hogy a múzeum csak akkor emelkedhet ki a jellegtelen, vidéki múzeumok sorából, válhat országosan is számottevő múzeummá, ha gyűjtője és őrzője lesz a vár­megye históriai és a természe­ti emlékeik mellett mindan­nak, ami a palóc nép múltját és jelenét tárja fel. A Palóc Múzeum néprajzi gyűjtemé­nyének alapjait Jaskovics Fe­renc kezdte el lerakni. S ne­ki köszönhető jórészt, hogy a több mint 9 ezer kötetből ólló Nagy Iván könyvtár meg­maradt. Szorgalmazta azt is, 1 hogy megépüljön az új vár­megyei múzeum. Sajnos a mű befejezését már nem élte meg. Jaskovics Ferenc mindössze 13 évet élt és munkálkodott Balassagyarmaton. így is a város, s Nógrád megye XX. századi művelődéstörténetének jelentős személyisége volt. M. B. A közönség so­hasem vett tudo­mást életkoráról, hiszen húszéve­sen is alakított aggastyánt. Évti­zedekkel ezelőtt a Luxemburg grófja felsült öreg Sir Basilját éppúgy ühittűk neki, mint alig néhány éve a Kabaré szerelmes Schultz urát. Miben rejlik szí­nészi ' ereje, vará­zsa? őszinteségé­ben ? Egyszerűsé­gében ? K kifelé sugárzó belső hit­ben, tűzben? A különösségében? Nehéz volna meg­fogalmazni, mert játéka mindig, minden szerepé­ben sajátos él­ményt adott, akár a Fővárosi Ope­rett Színházban, akár a Madách Színházban lépett színpadra, 1936 óta. Felejthetetlen alakítások egész sorával gazdagí­totta a magyar filmművészetet is. junk csak az Állami Áruház csupaszív Glauzius bácsijára.) Életéből fél évszázadot — töltött a színpadon. Rákosi Szidi színiiskolájából kikerül­ve, a Király Színházhoz szer­ződött, volt artista, táncos és drámai színész. Élete és szen­vedélye a színház. „A színpad a színész igazi világa...” Feleki és Halász Aranka musicalban (Gondol­a Kabaré című ábrázoló készségével. Néhány gesztussal, derűs humorával, egy-két fintorral jellemeket sűrített, figuráiban virtuózán használta ki a helyzetkomi­kumokat. Játéka (a legdrámaibb sze­repekben isi mindig könnyed volt. Természetes könnyed­sége, sohasem tévesztve szem elől, hogy a szórakoztat snak magától értetődőnek kell len­nie. „Ha én úgy játszom egy szerepet, vagy mondok el egv mondatot, hogy a közönség észreveszi: én (a színész) igen­is meg akarom nevettetni, ak­kor visszautasítja" — vallotta. öt évtizeden át meg tudta őrizni hitét, a színpadi igazság­ban. a színházművészet erejé­ben. Hitt és hitetett a mű és a közönség kapcsolatában. S ha hiányzik is a színpadról, játék nélkül is kapocs marad azok számára, akik ismerik, szeretik. Szép emlékű, ele­ven kapocs. Felék! Kamiíl a varázslatos egyéniségű, a tiszta sugárzá­sú művész augusztus 21-én ün­nepli hetvenötödik születés­napját. Mátai Györgyi M^gis, amikor úgy érezte, el kell válni egymástól, egyik napról a másikra otthagyta a színpadot. „A színész azért színész, hogy élvezze a játé­kot... aTckor kell megvállni e féltett, szeretett világból, apaikor még az Illúziók ben­nünk élnek” — fogalmazta meg „hűtlenségét” egy Inter­júban. Megvált attól a világtól, amelynek egyedülálló és pó­tolhatatlan jelensége, sajátos humorával, különleges jellem­Feleki Kamill és Balázs Samu Nell Simon A napsugár-fiúk című színműben. ARKAGYIJ SZTRUGACKIJ-BORISZ SZTRUGACKIJ: ISTENNEK LENNI NEHÉZ — Á, Rumata! — kiáltott fel. — Ön még él? Reba pe­dig azt ígérte nekem, hogy felkötteti I — Vihogni kez­dett. — Vacak miniszter ez a Reba. Mást sem tesz, csak ígérget Megígérte, hogy ki­irtja a lázadást, de a lázadás egyre terjed, Rumata meghajolt, két lé­pést hátrált. Elkapta dón Re­ba rászegeződő tekintetét, és dölyfösen bárgyú kifejezést erőltetett az arcára. — Beteg vagyok — folytat­ta a király —, mindenem fáj. Nyugalomba akarok vonulni. Már régen nyugalomba vo­nultam volna, de hát ti mind­nyájan elpusztultok nélkülem, birkák..» Ráadták a másik cipőt. Fel­állt, de az arca eltorzult: fel- jajdult, a térdéhez* kapott. — Hol vannak a kuruzs- lók? — ordított fel búsan. — Hol az én jóságos Tatám? Felakasztotta öt, maga tök- filkó! Én pedig már a pusz­ta hangjától is megkönnyeb­bültem! Magam is tudom, hogy méregkeverő! De elha­tároztam, hogy fütyülök rá! Ö ku-rn-u-uzsló volt! Érti, maga gyilkos? Az egyiket megmérgezi, a másikat kigyó­gyítja! Maga pedig csak mér­gez! Inkább saját magát kö­tötte volna fel! — Uralkodóm! — szólt jó hangosan Rumata. — Csak parancsolnia kell, és a Biro­dalom legjobb orvosa fél óra múlva a palotában lesz! A király meghökkenve bá­mult rá. A kockázat iszonya­tosan nagy volt. Don Rebá- nak csupán hunyorítania kel­lett egyet.... Rumata fizikai­lag érezte, hány figyelmes szempár szegeződik most rá a nyílvesszők tollai fölött, mert ő tudta, miért sorakoz­nak a hálószoba mennyezete alatt a kerek, fekete szellő- zőnyilások. Don Reba udva­rias kíváncsisággal szintén ránézett. — Mit jelent ez? — tuda­kolta zsörtölődve a király. — Nos, megparancsolom! Hol az az orvos? Rumata minden idegszála megfeszült. Ügy rémlett, a nyílhegyek már a lapockájába fúródnak. — Uralkodóm — mondta gyorsan —, parancsolja meg dón Rebának, hogy hozassa ön elé a híres Budah doktort! Don Reba szemlátomást mégiscsak zavarba jött. A leg­fontosabb elhangzott, Rumata pedig élve maradt. A király fénytelen tekintete a korona­védelmi miniszterre siklottét. — Uralkodóm — folytatta Ru­mata. — Tudva az ön elvi­selhetetlen szenvedéseiről és nem feledve családomnak az uralkodókkal szembeni kö­telességét, idehozattam Iru­kanból egy híres, nagy tudo­mányra orvost, Budah dok­tort. Otja azonban, sajnos, félbeszakadt. A tisztelt dón Reba szürke katonái a múlt héten elfogták, és további sorsáról csak dón Reba tud. Rumata elhallgatott. Ügy tetszett, minden nagyszerűen sikerült. Most vigyázz, dón Reba! Rumata a korona védel­mi miniszterre pillantott és elhűlt. A koronavédelmi mi­niszter cseppet sem látszott zavartnak. Nyájas atyai szem­rehányással bólogatott Ruma­ta felé. Reba el van ragad­tatva, gondolta elképedten Rumata. A király viszont úgy viselkedett, mint az várható volt. — Szélhámos! — ordította. — Felköttetem! Hol a doktor? Hol a doktor, azt kérdem! Hallgasson! Azt kérdeztem, hol a doktor? Don Reba kellemes mosoly- lyal előrelépett. — Felség — kezdte —, ön igazán szerencsés uralkodó, mert oly sok hűséges alattva­lója van, hogy olykor gátol­ják egymást abbeli igyekeze­tükben, hogy szolgálatára le­gyenek. Nem titkolom, hogy a lobbanékony dón Rumata ne­mes szándékáról is tudomá­som volt. Nem titkolom, hogy Budah doktor elébe küldtem a mi szürke katonáinkat — de kizárólag azért, hogy meg­védjék a tiszteletre méltó, koros embert a hosszú úton. Azt sem titkolom, hogy nem siettem Irukani Budahot fel­séged elébe állítani... — Hogy merészelte? — kér­dezte szemrehányóan a ki­rály. — Felség, dón Rumata fia­tal, s járatlan a politikában. Nem éri fel ésszel, micsoda aljasságra képes az irukani herceg felséged iránt táplált veszett dühénen. Mi ketten azonban tudjuk, ugyebár, uralkodóm? És ezért szüksé­gesnek tartottam, hogy előze­tesen kisebb vizsgálatot vé­gezzek. Nem siettem volna, de ha ön, felség, annyira ra­gaszkodik hozzá, akkor Bu­dah doktor még ma ebéd után ön elébe áll, felség, hogy meg­kezdje a kúrát. — ön nem is ostoba, dón Reba — jelentette ki a ki­rály. — A vizsgálat okos do- dog. sohasem árt. Az átkozott irukani.... — Feljajdult, me­gint a térdéhez kapott. — Atkozott láb! Szóval hát ebéd után? Várni fogjuk, várni fogjuk. És a király a megdöbbent Rumata mellett lassan a trón­terembe ment. Don Reba rá- mosolygott Rumatára, s ezt kérdezte: — Ma éjjel, úgy rémlik, ön teljesít szolgálatot a herceg ágyasházában. Nem tévedek? Rumata szótlanul megha­jolt. Rumata céltalanul ballagott a palota korbadásbüzt árasz­tó, sötét, végtelen folyosóin és átjáróin, szőnyeggel díszített, fényűző szobák, szűk rácsos ablakú, porlepte dolgozószo­bák, ócska bútorral telezsú­folt raktárak mellett. Itt em­berrel alig találkozott. A pa­lota hátsó szárnyában, ahol a királyi lakosztályokat észre­vétlenül váltották fel a koro­navédelmi minisztérium iro­dái, könnyen el lehetett té­vedni. Egy mély fali fülkéből ro­hamosztagos őrszem lépett elő, támadásra készen tar­tott fejszével. — Tilos — jelentette ki ke­moran. — Eressz, te marha! — mondta hanyagul Rumata, és félrelolta. Hallotta, amint a roham­osztagos tétován topog mö­götte, s hirtelen azon a gon­dolaton kapta magát, hogy a sértő szavak és a megvető kézmozdulatok már reflexsze- rűek nála, ő már nem játsz- sza az előkelő ripőköt, hanem hovatovább azzá is vált. El­képzelte magát Ilyennek a Földön, és undor, szégyen fog­ta el. Mi történt velem? Ho­vá lett a gyermekkorom ófa belém nevelt tisztelet és bi­zalom a hozzám hasonlók, az embernek nevezett nagyszerű lény iránt7 Rajtam már sem­mi sem segít gondolta ré­mülten. Hiszen én már iga­zán gyűlölöm és megvetem őket... Háta mögött áietös csizma­kopogás hallatszott a folyo­són. Rumata megfordult, és két kezét keresztben a kar­dok markolatára tette. Don Ripat szaladt hozzá pengéjét oldalához szorítva. — Don Rumata!... Don Ru­mata: — kiáltotta már mesz- szjről. Rumata elengedte a kard­jait. Don Ripat odaszaladt hozzá, körülnézett, és a fülé­be súgta: — Már egy álló órája ke­resem. Görbe Mérleg a palo­tában van! A lila termekben beszélget dón Rebával. Rumata egy pillanatra ösz- szehuzta a szemét. Azután óvatosan félrehúzódott, és udvarias csodálkozással kér­dezte: — A híres rablóra gondol? De hiszen ót kivégezték, ha egyáltalán létezett. A iiadnagy megnyalta a száraz ajkát: — Létezik. A palotába» van... Ogy gondoltam, érde­kelni fogja önt. — Kedves dón Ripat — fe­lelte nyomatékosan Rumata —, engem a kósza hírek nem érdekelnek, ön nyilván fél­reért... Mi közöm nekem dón Reba szennves kapcsolataihoz, akit egyébként sokkal jobban tisztelek, semhogy ítélkez­zem fölötte?... Meg aztán, megbocsásson, sietek... Egy hölgy vár. Don Ripat újra megnyalta az ajkát, ügyetlenül megha­jolt, és eloldalgott. Rumaíá- nak hirtelen jó gondolata tá­madt. — Mondja, barátom — szólt utána nyájasan. — Hogy tetszett önnek az a kis csel, amelyet ma reggel űztünk dón Rebával? — Nagyon elégedettek va­gyunk — válaszolta. — Ugyebár igen kedves volt? — Nagyszerű volt! A szür­ke tisztikar nagyon örül. hogv ön végre nyíltan a pártunkra állt. Olyan okos ember, mint ön, dón Rumata, és bárók­kal, nemes korcsokkal cimbo­rái... — Drága Rinaí barátom! — mondta cfölyfösen Rumata. — ön elfelejti, hogv az én szár­mazásom magasából m-4" a király és ön között sem !*t- ni semmiféle különbséget. Vi­szontlátásra. (Folytatjuk) 12 NÓGRÁD - 1983. augusztus 20., szombat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents