Nógrád. 1983. július (39. évfolyam. 154-180. szám)

1983-07-28 / 177. szám

J/ILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOJTSÄGA ES,A MEGYEI TANACS LAPJA XXXIX. ÉVF., 177. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1983. JÚLIUS 28., CSÜTÖRTÖK Újítások a költségcsökkentés érdekében Fellendült a dolgozók kezdeményező kedve r A Salgótarjáni Kohászati ■üzemekben az 1983-as évben 225 millió forint nyereség el­érését tűzték ki célul, mégpe­dig úgy, hogy közben ésszerű takarékossággal, mintegy 40 millió forint önköltségcsök­kentési is elérjenek. Kétségtelenül nem kis fel­adat ez, hiszen a mai külgaz­dasági körülmények, az anyag- és energiaárak növekedése amúgy is nagy feladat elé állítja a gyár üzemeit. S ta­lán éppen ez a fokozott igény készteti arra a kohá­szati üzemek munkásait, hogy öntevékenységük fokozásával segítsék ellensúlyozni a gaz­dálkodás kedvezőtlen külső hatásait. Puskás László, az újítási iroda vezetője a gyár újító­mozgalmának első feléves eredményeiről szólva rekord­eredményről adott számot. Soha nem volt még, hogy a Salgótarjáni Kohászati Üze­mekben az újítómozgalom 10 millió 860 ezer forint gazda­sági eredményről tudjon szá­mot adni. S noha érződött a kendőzetlen öröm, az újítási iroda vezetője természetesség­gel beszélt arról, hogy szinte minden üzemben fellendült a dolgozók kezdeményezése. Az elmúlt év első felében is rekorderedményt könyvel­hettek el, de most az elmúlt hat hónapban máris 305 jól kidolgozott és értékes újítási javaslat bevezetését kellett mérlegelni, ami több, mint egyharmad résszel múlta fe­lül a bázis fél év újítási ja­vaslatainak számát. A közreműködők és javas- lattevők között összesen 687 dolgozót tartanak nyilván, mintegy 300 fővel többet, mint az előző fél év azonos időszakában. Ezek a tények egyértelműen jelzik, hogy a Salgótarjáni Kohászati Üze­mekben egyre több dolgozó gondolkodik azon, mit tehet­ne a gazdaságosabb anyag- és energiafelhasználás, a korsze­rűbb gyártási folyamatok ér­dekeben, hogy végül is jó szolgálatot tegyen a vállalati versenyképességnek, a tervbe vett nyereségterv megvalósí­tásának és a termelési Költ­ségek csökkentésének. A termelő üzemek közül a benyújtott újítások száma a hideghengerműben a legtöbb. Itt eléri a 80 ésszerű javas­latot. A kovácsoló és öntöde gyárrészleg dolgozói viszont abban jeleskedtek, hogy • az általuk kidolgozott újítási ja­vaslatok közül a legtöbb ke­rült bele a termelés áramkö­rébe: máris 50 újítási javas­lat bevezetéséről gondoskod­tak. A kisterenyei gyáregység viszont azzal büszkélkedhet, hogy itt a legnagyobb értékű újítások kamatoznak az üzem gazdálkodásában. Az eddig benyújtott újítási javaslatok utókalkulált gazdasági ered­ménye meghaladja a 4 mil­lió 300 ezer forintot. Az újítási törekvésekre az jellemző, hogy a dolgozók nem egyéni sikerekre törek­szenek hanem a megoldandó feladatokhoz igazodva a leg­jobb szakemberek társulnak egy-egy okos ötlet sikeres és jó megoldásához. Földi József 10, öt társával együtt fogott össze, hogy a csőkarimagyártásnál előse­gítsék a minden eddiginél ta­karékosabb anyagfelhaszná­lást. A csőkarimákat koráb­ban szálanyagból, kivágással gyártották. A javaslattevők viszont kidolgozták azt a gazdaságos megoldást, ami le­hetővé teszi, hogy a jövőben pogácsából sajtolással állít­sák elő a csőkarimákat. Ehhez az új technológiához új szer­számokat is kellett szerkesz­teni. ezért az újítás kidolgo­zásában szerszámkészítők is részt vettek. Az új megoldás végül is egy millió 134 ezer forintos megtakarítást tesz le­hetővé. Figyelmet érdemel Lamos Pál, Bogár Gyula, Tóth Pál és Gáspár Mihály közös újítása is, amely a húszhengeres hen- gerlőgépen tette lehetővé a provizorhasítást, amellyel a két szál hulladékát megszün­tették. Ebből a hengerműnek 904 ezer forintos megtakarítá­sa keletkezett. Korszerű ellenőrzés, ÍJjOT A.P\A biztonságos termelés Matikovszki László, a Salgótarjáni ötvözetgyár elektrikusa modern vezénylőteremből el­lenőrizheti a* öntőkemeacék áramellátását (Fotó,: Barna) Kádár János és Kiváró Cunhal találkozója Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára szerdán a KB székházá­ban találkozott Alvaro Cu­Kiegyensúlyozott ellátás Palóc kenyér, kohászkifli Ülésezett a Nógrád megyei Népi Ellenőrzési Bizottság Falusi élet- és munkakiriilmények r Milyen a lakossági áruéi* látás jelenlegi helyzete? — erről esett szó elsőként a Nógrád megyei Népi Ellenőr­zési Bizottság szerdai salgó­tarjáni ülésén. Kispál József, a NEB megyei elnöke, egye­bek között elmondotta, hogy a megye kereskedelmi háló­zata megfelelőképpen bizto­sítja a lakosság alapellátását, ugyanakkor kisebb hiányos­ságokat tapasztaltak a két város peremkerületeiben és a községekben, A tapasztalatok szerint a lakosság — jórészt a jelentős útiköltség-emelke­dés hatására — a napicik'k- szükségletét lakóhelyén akar­ja megvásárolni. A részletes elemzés után Kispál József a feladatokat illetően különö­sen két dolgot emelt ki: egyrészt felhívta a kereske­delmi osztály figyelmét a la­kossági áruellátás további ja­vításának lehetőségeire, más­részt a szükséges esetekben eljárások megindítását kezde­ményezte. Elzt követően a mezőgaz­dasági nagyüzemek szerepe a falusi népesség élet- és mun­kakörülményeinek alakulá­sában című vizsgálatról adott jelentést Tari János, a megyei NEB főrevizora. Összefoglaló­an megállapította, hogy a me­zőgazdasági nagyüzemek az utóbbi években ' a kedvezőt­lenebb gazdasági környezet ellenére is fejlődtek, a kiegé­szítő tevékenység biztonsá­gosabbá tette a gazdálkodást, javította az eredményeket, mindemellett további mun­kalehetőségeket teremtett. Az üzemi vezetők többsége fel­ismerte, hogy a korszerű, egészséges munkakörülmények biztosítása alapkövetelmény, s ennek érdekében egyre na­gyobb erőfeszítéseket tesznek. A falusi települések válto­zásai azonban differenciáltak: a nagyobb, központi jellegű községeknél szembetűnő a fejlődés, míg a kistelepülése­ken a kereskedelmi ellátás, a szolgáltatás, az egészségügyi és kulturális helyzet jobbítá­sának lehetőségei elmarad­nak a jogos igényektől. nhallal, a Portugál Kommu­nista Párt főtitkárával, aki az MSZMP vendégeként, rö­vid pihenés céljából tartóz­kodik hazánkban. A szívélyes, baráti légkö­rű megbeszélésen tájékoz­tatták egymást pártjaik te­vékenységéről és feladatai­ról. Véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet, vala­mint a ^nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom fontosabb kérdéseiről. Meg­erősítették készségüket a két párt hagyományosan jó együttműködésének további elmélyítésére, és állást fog­laltak a két nép, a két ország közötti kapcsolatok tovább­fejlesztése mellett. A találkozón részt vett Horn Gyula, a KB külügyi osztá­lyának vezetője. (MTI) Sikeres előszezon Vendégváró Nógrád — Vendégein« zöme — vél Bár a turistaidény nemrég kezdődött, Nógrád útjain itt is, ott is egyre gyakrabban találkozhatunk' külföldi rend­számú buszokkal és személy- gépkocsikkal. A települése­ken egyre gyakoribb a térké­pei böngésző turista. Hogyan alakult a vendégváró Nógrád első fél éve, erre kértünk vá­laszt Szert Sándornétól, a Nógrád megyei Idegeníorgal­eljönnek hozzánk, azok álta­lában több időt töltenek itt, mint a korábban hozzánk láto­gatók. Átlagban szálláshelye­ltgkisebb megyéje az ország­nak, így lehetőségeink némi­képpen korlátozottabbak. — Melyek a kihasználtabb szálláshelyek? Bánk körülbelül a tava'yi el­hetően a közeiség miatt — bu­dapesti. Nemcsak a nyugat- nógrádi régiókban, hanem Salgótarján környékén is nőtt a fővárosi látogatók száma. Ugyanakkor örvendetes szá­múnkra, hogy a korábbiakhoz képest több a külföldi ügyfe­lünk. Tapasztalatom szerint az északi országok turistái érzik jól magukat hegyeink között. Különösen Salgótarján környé­kén egyre gyakrabban száll­nak meg magánosán és cso­portosan hollandok, a diósje- női kempingben pedig megje­lentek a finnek. Továbbra is számottevő a tőkésországok közül a nyugatnémet turisták jelenléte. A szocialista orszá­gokból elsősorban lengyel és csehszlovák ügyfelek igényel­nek nálunk szállást. — Mit tud nyújtani a me­gye az idelátogatóknak? — Szolgáltatásaink iránt Hollókőben mintegy kétszeres az érdeklődés a tavalyi első fél évhez képest. Öt félnapos folklórprogram, egy — két1 csoport száméra megrende­zett — disznótor, egy palóc húsvét, egy lakodalmas nyu­gatnémet vendégeknek, egy népművészeti tábor és két szövőtanfolyam zajlott az érintett időszakban. A célunk az elfoglaltságok közti válasz­ték további növelése. Bánkon egyre népszerűbbek a tenisz­programok, melyeket magán­vállalkozó együttműködésével a Budapest Touriston keresz­tül értékesítünk, s a lehetősé­gek növelésére lovaglás is in- du’ Az ügyfelek igényelnek jobb kielégítésére felújítása­ink során differenciált lehető­ségeket alakítunk ki a szál­láshelyeken. Ennek jegyében a Hotel Salgóban hat zuhany­fülkés és egy fürdőszobás szó-1 bát, valamint két lakosztályt alakítottunk ki. Hasonló a szándékunk Hollóikon. só fél év szintjét mutatja, míg ink kihasználtsága 50 száza- Eresztvény mintha kevésbé léV VH'ül mozog: ami jobb az lenne népszerű az esztendő el- etszágos adatoknál, bár nem sg hat hónapjában Jelenti- hogy az élvonalba ke­rültünk. Ez azért is jó ered- — Kik jöttek az idén Nóg- mény, mert Nógrád második rádba? mi Hivatal vezetőjétől. — Kezdjük talán szállás­helyeinkkel. A vendégéjsza­kák száma 50 400. éppen any- nyi, mint az előző esztendő hasonló időszakában. Tekin­tettel azonban arra, hogy né­miképpen csökkent a hozzánk látogatók száma, végsősoron ez a szám azt mutatja; akik — A salgótarjár.i kemping kihasználtsága több mint -tíz százalékkal nőtt, a vendégek által ott töltött idő pedig megkétszereződött. Az átlag jelenleg több m.nt három map. Ugyancsak kietnel-en nö­vekedett a diosjenői kem- p-ng látogatottsága, valamint a Hotel Salgóé" is. Hollókő és Új diabetikus készítmények — Javult a minőség Kiegyensúlyozott ellátást nyújtott a lakosság számára az év első felében a Nóg­rád megyei Sütőipari Vál­lalat. Kenyérben, péksüte­ményben nem mutatko­zott hiány, s a vállalati eredmények is azt jelzik, hogy nincs komoly akadálya az éves tervfeladatok tel­jesítésének. A kenyérsütésben elő­irányzott tervtől valame­lyest elmaradt a vállalat, mivel ez idő alatt több üzem rekonstrukciós mun­kák miatt leállt. Korsze­rűsítették a rétsági sütödét, az üzem most már naponta átlag hat tonna kenyeret készít, s 16 ezer kiflit, zsömlét szállít az üzletek­be. A szécsényi sütőüzem rekonstrukciója jelenleg is tart. Ezek, valamint több kisebb üzem első negyed­évi leállása miatt jelentős tóbbletszállítási feladatok teljesítésével elégítette ki az igényeket a vállalat. A kenyérsütési tervtől való 533 tonnás lemaradásban közrejátszott az is, hogy ‘ Salgótarjánban több kis­iparos látott munkához. Ezek a pékek naponta 3—4 tonna kenyeret visznek pi­acra. Kéthónapos kísérleti gyár­tás után augusztusban üzemszerűen készül a vál­lalat újdonsága, a Palóc kenyér. Az új termék fel­veszi a versenyt a kisipa­ri kenyérrel, finomabb liszt­ből, kézi feldolgozással ál­lítják elő. Az igényeket most mérik fel Salgótarján térségében, várhatóan na­pi másfél tonnát sütnek belőle. Ezenkívül is számos új termékkel bővíti kíná­latát a vállalat. Hat-hétfé­le diabetikus készítmény engedélyeztetési eljárása jelenleg folyik, s nemrégi­ben jelent meg a szakbol­tokban a búzakorpás, úgy­nevezett kohászkifli, mely­ből napi 2—3 ezer darab fogy el. A vásárlók igényei a fi-J nőm termékek felé tolódj tak el, ezt a tendenciát köJ vette a termelési szerkezet^ tel a vállalat. Zömmel eb­ből adódóan a gyártásban! való lemaradás ellenére ia teljesítette eredménytervét! az első fél évben ezer fo- rint híján kétmillió forint nyereséget ért el. Az esztendő első felébe« a MÉVI 170 alkalommal vett mintát minőségellen-i őrzési céllal a Nógrád me-j gyei Sütőipari Vállalat ter^ mékeiből. Kifogásolási ará-J nya nem éri el a tíz száza­lékot, ami három százalék^ kai jobb az országos átlagé nál. A belső ellenőrök na-í ponta vizsgálják a terméá kék minőségét, ez megítéléJ sük szerint hatszázalékos arányban javult. A vállalat első féléves alaptevékenységbeli árbe^ vétele meghaladja a 90 miH lió forintot. Ezen túl erőJ teljes ütemben bővül azi egyéb tevékenység. A sa-; ját kivitelezésű építőipari munkák értéke megközeJ líti a hárommillió forintot! A sütőipari építők fejezték be a nagybátonyi üzem re-í konstrukcióját, a Salgótarján ni zsemlemorzsa üzemet! ők dolgoztak a rétsági sü-j tödé rekonstrukcióján és jen lenleg is tevékenykednek Szécsényben. Tüzeléstechnikai beren^ dezések, kemencék méré-J sével, minősítésével az or-1 szágban egyedül az NSV foglalkozik. Üjabban nem^ csak sütödéknek, hanem! más vállalatoknak is végez ilyen munkát, amivel je-] lentősen növeli árbevétel lét, eredményét. Ezekék túl, alkatrészeket gyári,' gépkocsikat javít más vál-] lalatok számára. Az alap- tevékenységen kívülesi munkákból az első hat hó­napban 27 millió forint ar^ bevételre tett szert. ^

Next

/
Thumbnails
Contents