Nógrád. 1983. július (39. évfolyam. 154-180. szám)
1983-07-22 / 172. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXIX. ÉVF., 172. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1983. JÜLIUS 22., PÉNTEK II magyar párt- és kormágykiilittség csütörtöki programja Moszkvában A Kadar János vezette magyar párt.- és Kormányküldöttség csütörtökön látogatást tett a moszkvai Lihacsov autógyárban, ismertebb nevén a ZIL gyárban. A küldöttséget a gyár hatalmas összeszerelőcsarnoka előtt Viktor Poljakov gépkocsiipari miniszter, Valerij Szajkin, a gyár vezérigazgatója, Jevgenyij Mojszejev, a mintegy 100 000 embert foglalkoztató ipari egyesülés pártbizottságának titkára, valamint Szemjon Sztyepaskin főmérnök és Vlagyimir Koskin főkunstruktőr fogadta. Jelen volt Raisza Gyementyeva, a moszkvai városi párt- bizottság titkára, Alekszandr Korcsagin, a ZIL-nek otthont adó Proletarszkij kerület pártbizottságának első titkára, valamint Filipp Jermas, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság elnöke, a Szovjetunió filmművészeti állami bizottságának elnöke. Kádár Jánosnak és a küldöttség tagjainak a csarnokban dolgozó, munkaruhába öltözött lányok vörös-fehér szegfűcsokrokat nyújtottak át. előtti téren azt a kis kiállítást, amelyét számukra szerveztek a gyár termékeiből. Itt az első kocsi a ZIL—5 volt, amelyet 1933. és 1947. között gyártottak az 1916-ban alakult üzemben. E kocsikból az első tíz darab 1924- ben ünnepélyesen felvonult a moszkvai Vörös téren — valójában ezek voltak az első szovjet teherautók. Legismertebbekké akkor váltak, amikor a második világháború idején ilyen teherautókra szerelték fel a Katyusákat. A mai autótípusoknál Kádár János megjegyezte, hogy ezek Magyarországon is ismertek, s aki ezekkel az autókkal dolgozik, szereti is őket A gyár egyik legújabb termékének prototípusát is bemutatták a magyar küldöttségnek: a ZIL 169—V—1. 13,5 tonnás dízelmeghajtású nyergesvontatót. Kádár János i'tt megismerkedett a jármű bejárató gépkocsivezetőjével, a fiatal ©ennagyij Babasin- nal, s néhány kérdést tett fel neki az új típussal kapcsolatban. Végezetül a magyar küldöttség a ZIL—118—K kisbuszt és a ZIL—115 típusú luxus- limousine-t tekintette meg. Ez utóbbiról Kádár János mosolyogva megjegyezte a ZIL vezérigazgatójának: a magas külföldi vendégeket Magyarországon is ilyen kocsik szállítják, de hétköznapi használatra jobbak a kisebb, mozgékonyabb autók. Ezt követően Kádár János elbúcsúzott a műhelynek azoktól a dolgozóitól, akik az üzemcsarnokon végigkísérték a küldöttséget, s köszönetét mondott a kedves fogadtatásért. Gyűlés az autógyárban A magyar vendégek megtekintették annak az 550 méter hosszú szerelőszalagnak egy részét, amelyre az elején a konvejorsor a puszta alvázat helyezi rá, hogy a végén kész teherautók gördüljelek le. A magyar vendégeket Valerij Szajkin, a gyár vezérigazgatója tájékoztatta a munka menetéről. Kádár János két helyen is megállt, hogy szót váltson a szalagon dolgozó munkásokkal. Először Anatolij Monah- tyin, a szocialista munka hőse köszöntötte a küldöttséget, s elmondta Kádár Jánosnak: a második világháborúban a fronton harcolt, mostani munkájával pedig — akárcsak a gyár összes dolgozói — azt igyekszik elősegíteni, hogy béke legyen a világom A futószalag egy másik pontján Szergej Mironov és Tatjana Szviridova üdvözölte Kádár Jánost. Szóltak arról, hogy érdekes munkát végeznek, s igyekeznek jól megoldani feladataikat. Kádár János tréfálkozva megjegyezte: még jobb lenne, ha a ZIL egyébként Magyarországon is igen népszerű teherautói valamivel kevesebb benzint fogyasztanának. A ‘két fiatal sietett elmondani, hogy a gyárban rövidesen elindul a dízelmotoros típusok gyártása, s 1987-re felerészben mór ilyen kocsikat készítenek. Ezután a magyar küldöttség megtekintette a csarnok l\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\V\\\V\\V\^^ Ä Kádár János vezette küldöttség ezután a gyár pártbizottságának épületében találkozott az üzem párt- és gazdasági aktívájával és munkásaival. A gyűlést Jevgenyij Mojszejev, az üzem pártbizottságának titkára nyitotta' meg, s legelőször is Kádár Jánost köszöntötte a magas szovjet kitüntetés, a Lenin-rend átvétele alkalmából, jó egészséget kívánva további munkájához. A találkozón beszédet mondott Valerij Szajkin, a ZIL- egyesülés vezérigazgatója. Elmondta, hogy az üzem jő munkakapcsolatot tart fenn a Magyar Népköztársaság több gyárával. A magyar gyártmányú festőberendezések és más gépes jól működnek a ZIL- ben, amelynek teherautói viszont sok fontos népgazdasági feladat megoldását köny- nyítik meg Magyarországon. A ZIL-egvesülés most műszaki felszereltségét és termelésének nagyságát tekintve is a Szovjetunió egyik élüzeme. Fő szerelőszalagját évente mintegy 200 ezer tehergépkocsi hagyja el. A gyárban napjainkban különösen nagy figyelmet szentelnek a műszaki korszerűsítés meggyorsításának, a munka termelékenysége növelésének és az új termelési technológiák alkalmazásának. Az üzem dolgozói két évvel ezelőtt kezdeményezői voltak annak az országos mozgalomnak, amely a tudományos és műszaki haladás eredményeinek gyors alkalmazásával kíván megtakarítást elérni a munkaerő-, anyag- és energiaforrásokban. Az új műszaki eljárások alkalmazásának eredményeként a jelenlegi ötéves terv kezdete óta már több .Aliit 22 millió rubelt takarítottak meg. A mostani ötéves terv kezdete óta a gyárban négy teljesen gépesített műhelyt és gyártórészleget hoztak létre, felszerejtek 64 automatizált gyártósort. A szállítószalagok hossza eléri a 178 kilométert — mondotta az igazgató, s felhívta a figyelmet arra, hogy a ZIL gyár fennállása óta legnagyobb rekonstrukciós programját hajtja végre, amelynek befejezésével átáll-, nak a dízelmotoros tehergépkocsik gyártására. Julja Barulina, a szocialista munka hőse saját üzemrészének, az öntőműhelynek a munkájáról számolt be. Elmondta, hogy munkatársaival 105,7 százalékra teljesítette 1983. első félévi tervfeladatait, s összesen 80 ezer rubel értékű többletterméket állítottak elő. Beszéde végén külön is kérte Kádár Jánost, hogy adja át a magyar munkásoknak a ZIL gyár dolgozóinak üdvözletét és jókívánságait. Ezt követően Kádár János mondott beszédet. (Folytatás a 2. oldalon.) Nemzetiségi lét, nemzetiségi tudat Elméleti konferencia Rétságcn Ä megyei nemzetiségi napok keretében — a Hazafias Népfront megyei bizottságának védnökségével — elméleti konferenciát rendeztek csütörtökön Hátságon, az Asztalos János Művelődési Központban. Az eseményen részt vettek a nemzetiségi községek politikai és tanácsi vezetői, a nemzetiségi nyelveken oktató intézmények igazgatói, nyelvtanárok, könyvtárosok. A tanácskozás elnöki tisztét Marczinek István, a HNF megyei bizottságának titkára latta el. A Nemzetiségi lét, nemzetiségi tudat című elméleti konferencia nyitóelő-. adását Fodor Péter. az MSZMP Központi Bizottsága tudományos, közoktatási és kulturális osztályának munkatársa tartotta. Előadásában felvázolta a nemzetiségi lét vállalásának hazánkban meglevő feltételeit, szólt a' kínálkozó lehetőségek kihasználásáról. Mondanivalója értékét növelte, hogy a nemzetiségi témakört történeti összefüggésekben is vizsgálta. Külön beszélt a lenini nemzetiségi politika alapelveiről, melyek a szocialista országok gyakorlatában valósulnak meg. A magvar kommunista párt és kormónv nemzetiségi politikádról szólva, hangsúlyozta. hogv Magvarországon nem tak'ikai elemenként jelenik meg a lenini elvek deklarálása és gyakorlása hanem reális, tudatosan vállalt és őszintén vallott politikaként. Minden nemzetiségnek joga van nyelvéhez, hagyományaihoz, kultúrájához. Az elmúlt évtizedekben, de különösen 1968 után jelentős fejlődés tapasztalható a nemzetiségi politikában, a nemzetiségi szövetségek munkájában, E tevékenységben eredményeink számottevőek, de természetesen további tennivalóink vannak a nemzetiségek élet- és munkakörülményeinek, tudati viszonyainak fejlesztésében. Such János, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének . főtitkára kor- referátumában elismeréssel szólt a felszabadulás utáni nemzetiségi politikáról, ■ az MSZMP Politikai Bizottságának 1968-as nemzetiségi határozatáról, amelynek alapján dolgoznak , a magyarországi szlovákok összefogásán, nyelvének. népi hagyományainak őrzésén, ápolásán. Napjainkban sokkal nagyobb aktivitás tapasztalható a szlovákság körében, mint a korábbi években. Szeptemberben , megkezdődnek a szlovák nyelvű televíziós adások. Klotz Miklós, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének titkára hangsúlyozta, hogy a gazdasági, politikai és egyéb feltételek egyaránt adottak a nemzetiségi léthez, a nemzeti-, ségi tudat erősödéséhez. A magyarországi németek hazájuknak tekintik a szocialista Magyarországot. Dr. Csongrády Béla. az MSZMP megyei bizottságának osztályvezetője a megye nemzetiségi .lakosságának azonosságtudatáról. nemzetiségi politikánk eredményeiről és a politikai feladatokról adott áttekintést,. Településeink 18 százalékán körülbelül tízezer szlovák és német nemzetiségű lakos él. A megyei politikában az utóbbi években rendszeresebben, igényesebben és színvonalasabban van jelen a nemzetiségi politika, Mondandóját számos ténnyel, adattal igazolta. Szilasi András, a megyei tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője ugyancsak tényekkel illusztrálta megyénk, nemzetiségi lakosságának kulturális helyzetét. A nyolcvanas években megyénkben hetven százalékkal nőtt — főként az óvodák, az alsó tagozatos általános iskolák bekapcsolásával — a nemzetiségi nyelvoktatásban résztvevők száma. Megfelelően kialakultak a nemzetiségi közművelődés formái, s ezek jól szolgálják a nyelv őrzését, a hagyományok ápolását. Giragpk Károly, az Asztalos Janos Művelődési Központ igazgatója a nemzetiségiek kulturális ellátottságával kapcsolatos gondolatait ismertette. Várszegi István, a Rétsági Általános Iskuia igazgatója a szlovák nyelvuKtatásban szerzett tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. A nemzetiségi szövetségek őszi kongresszusaira való készülődés legyében megszervezett elméleti konferencia Marczinek István zárszavával ért véget. Országunk nemzetiségi politikája a lenini elveken alapulva helyes úton halad, biztosítja a nemzetiségek teljes állampolgári egyenlőségét, a nemzetiségi szövetségek pedig jól töltik be sajátos hídszerepüket V i A Budapesti Harisnyagyár valamennyi gyáregységével együttesen évente 70 millió darab, illetve pár harisnyát, harisnyanadrágot készít, összesen egymilliárd kétszázötven* millió forint értékben. A nagybátonyi gyáregységben ebből 28 millió darab, illetve pár finomszáiú terméket gyártanak korszerű gépek segítségével. A mintegy hétszáz főt fogialkoztató üzemben, ahol nagyrészt leányok és asszonyok dolgoznak, a kötéstől, a' kikészítésig vertikális gyártósoron készülnek a harisnyafélék, —kj—Ulest tartott a iyiinlszterioBiőes Az 1986—1990-es népgazdasági terv A kis összegű nyugdíjak emelése Az Állami Tervbizottság határozata A kormány Tájékoztatási. Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén tájékoztatót hallgatott meg Pierre Maurcy- nak. a Francia Köztársaság miniszterelnökének hazánkban tett, hivatalos látogatásáról. A kormány a tájékoztatót tudomásul vette. A Minisztertanács jóváhagyta az 1986—90-es időszakra szóló népgazdasági terv kidolgozásának programjáról készült tájékoztatót. ; Szükségesnek tartotta, hogy a népgazdasági' tervező szervek több elgondolást dolgozzanak ki, amelyek megfelelő rugalmassággal igazíthatok a változó helyzethez. A javaslatokat valamennyi érintett tervező szervezet szo- Tos együttműködésével, az érdekképviseleti szervek bevonásával kell kialakítani, teret hagyva a társadalmi vitának. . „ A kormány — a Szakszer^ vezetek Országos Tanácsával egyetértésben — határoá zatot hozott a kis összegű nyugdíjak emelésére és a tanácsi szociális segélyezés szé-; lesífésére. Az intézkedések : együttesen mintegy 740 ezeu nyugdíjast érintenek és az emelés éves összege több mint egymilliárd forint, Á határozat szeptember 1-éa lép életbe. \ A Minisztertanács megerSH sítette az Állami Tervbizotc- ság határozatát, az Egyesüli Izzó és Villamossági RT gazdálkodásának javítását, versenyképességének növeléséi célzó programról. •. Eszerint ei-j sősorban műszaki • fejlesztés^ sei, a gyártmányszerkezet kor-i szerűsítéséyel és a piaci mun-j ka javításával kell az ered-i ményességet fokozni. A kormány tudomásul vette a vál-1 lalat ilyen , irányú felaaaiter« vét és meghatározta az a; lan< szervek tennivalóit a végrehajtás-segítése .érdeke ben.