Nógrád. 1983. július (39. évfolyam. 154-180. szám)

1983-07-21 / 171. szám

GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édes­anya, nagymama, és kedves rokon, GYÖNGYÖSI JANOSNÉ szül,: Belenyák Mária 70 éves korában, hosszas be­tegség után elhunyt. Ham- vasztás utáni búcsúztatása 1983. július 25-én, 15 órakor lesz a zagyvapálfalvai felső temetőben. A GYÁSZOLÓ csalad Mély megrendüléssel tudat­juk, hogy a szeretett édes­apa. férj, gyermek és mun­katárs, MESTER LÁSZLÓ elvtárs, a Szécsényl nagyköz­ségi Tanács VB szakigazgatá­si szervének műszaki előadó­ja Í983. július 19-én, életének 47. -ivében váratlanul elhunyt. Temetése 1983. július 22-én, 17 órakor a szécsényi temetőben lesz. A GYÁSZOLÓ CSALAD SZÉCSÉNYI NAGYKÖZSÉGI TANACS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, VARGA JÓZSEF 71 éves korában, hosszú szen­vedés után, július 18-án el­hunyt. Temetése július 28-án, 13.30 órakor lesz a salgótar­jáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALAD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett ha­lottunk, HECKENBERGER GYULA temetésén részt vettek, sírjá­ra koszorút, virágot helyez­tek, és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD * Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik drága ha­lottunk, URAMECZ JÁNOS temetésén megjelentek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD közlemény Elnézést kérünk! A Skála-Coop területi raktá­rai Telekgerendáson és Veszp­rémben ' augusztus 1-től 6-ig, Kaposszekcsőn augusztus 1~ tői 5-ig és Kiskörösön au­gusztus l-től 4-ig leltározást tartanak, ezért az áruátvétel és árukiadás szünetel. Leltá­rozás után a Skála-Coop te­rületi raktárai ismét várják kedves vásárlóikat! A salgótarjáni síküveggyár férfidolgozók részére felvé­telt hirdet: ASZTALOS ÁCS gépjármű ELEKTROMOS SZERELŐ KŐMŰVES KUBIKOS SZÁLLÍTÓ ANYAGMOZGATÓ SEGÉDMUNKÁS munkakörök betöltésére. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés a gyár mun­kaügyi osztályán. Egy év eredményei Az értelmi fogyatékosok szü­lőinek országos érdekvédelmi szekciója Nógrád megyei szervezete egy éve tevékeny­kedik. E rövid idő alatt meg­szervezték a jogi és gyógy­pedagógiai tanácsadó szolgá­latot, amely a nevelési és pá­lyaválasztási tanácsadó inté­zetben működik minden pén­teken, a mozgáskorlátozottak egyesületének helyiségében keddenként tartanak félfoga­dást számukra. A szervezet munkája, hogy megyénkből tavaly nyáron 128, idén 140 felnőtt fogya­tékos üdültetését oldották meg. Az iskoláskorúak üdül­tetését a megye Vöröskereszt­szervezete és az úttörőszövet­ség bonyolította le. Nagy gondot fprdít a me­gyei szervezet az értelmi fo­gyatékos fiatalok munkába állásának segítésére, terveik között szerepel egy családi hátterű szociális foglalkozta­tó, vagy védőmunkahely léte­Gépírni tudó, adminisztrátort, valamint férfi raktári dolgozót felvesz a nagykereskedelmi vállalat. Ingyenes munkásszállítás. Minden szombat szabad. Pályakezdő fiatalokat is szívesen fogadunk. Érdeklődni lehet: személyesen, PIÉRT Salgó- bánya. A Nógrád megyei Vendég­látó Vállalat felvételt hir­det az alábbi munkakö­rökben: szakács, felszolgáló, kézilány; fogyóeszköz-raktáros Salgótarján— Balassagyarmat— Pásztó területére. Bérezés: kollektív szerző­dés szerint. Jelentkezni lehet: a válla­lat munkaügyi osztályán Salgótarján, Mártírok út­ja l. 8—15 óráig. Gépkocsivezetőt, gépkocsikísérőt felvesz a PIÉRT Kereskedelmi Vállalat.' Ingyenes munkásszállítás. Minden szombat szabad. Érdeklődni lehet személye­sen Salgóbányán. A Közmű- és Mélyépítő Vállalat salgótarjáni épí­tésvezetősége felvételt hir­det gépírni tudó, betöltésére. Fizetés kollek­tív szerződés szerint. Kezdők jelentkezését is várjuk. Cím: Közmű- és Mély­építő Vállalat 62. sz. épí­tésvezetőség, Salgótarján, déli ipartelep. Telefon: 12-215. Régi kezdés — új cél Harmadik éve, mikor még az évkezdettől a forgácsoló­éi szerszámipari vállalathoz csatolt érsekvadkerti gyáregy­ség a Szerszámgépipari Mű­vekhez tartozott, kezdték meg a megyei nagyközségben egy ezerszáz négyzetméter alapte­rületű gyártócsarnok építését. A csaknem harmincmilliós költségű munka befejezése a napokban várható. A darupá­lyával felszerelt, könnyűszer­kezetes elemekből készült munkahelyen, az átadás után, nagy kapacitású forgácsoló­géppark kezdi meg szerszám­gép-alkatrészek gyártását, a régebben tervezett gépszerel- de helyett. D I N N VE­árusítás — nagy tételben — a Csányi Állami Gazdaságban. Hétköznap: 8—16 óráig. Telefon: Csány 4. Telex: 25288. Ügyintéző: Nagy László. A Nógrád megyei Sütőipari Vállalat felvesz: — kőműves, — festő, — lakatos szakmunkásokat. Jelentkezés a vállalat mun­kaügyi osztályán, Salgó­tarján, Rákóczi út 146. ÜM Salgótarjáni Öblös­üveggyár felvételt hirdet: — ESZTERGÁLYOS — MAROS, — HEGESZTŐ, — SZIKRAFORGÁCSOLÓ, — LAKATOS, — SEGÉDMUNKÁS MUNKAKÖRBEN. Jelentkezni lehet gyárunk munkaügyi osztályán min­dennap 6 órától 14 óráig Segítsége a főzésnél az konyhai félkész termékek családja: — kajszi-, eper- és málnaízű tejbegrizpori — fánkpor, — grizgaluskapor, — bécsi és párizsi szelet készítéséhez panírpor. Csak egy kis víz, és kész. Csongrád megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat AUTÓSZERELŐ kisiparos karosszé­rialakatost alkal­mazna, legalább 6—8 éves szakmai gya­korlattal. Régi ma­lom utca 1. Balassa­gyarmat. A Fővárosi Tanács VB Csecsemőotthona (Buda) felvételre ke- res 1? éven felüli szakképzett é9 képe­sítés nélküli gondo­zónőket, takarítónő­ket, fűtőt, mosómes­tert (nő is), villany- szerelőt. (Szállást biz­tosítunk.) Gondozó­nők, takarítónők je­lentkezését levélben, vagy személyesen a2 alábbi címeken vár­juk: Budapest XII.. Rege u. 1—4. Telefon: 166-584. 366-333, II.. Völgy u. 19. 364-982. XI.. Himfy u. 9. 251- 603. II., Gárdonyi G. u. 25. Telefon: 164- 619. Az intézetvezető fönővérnél. A gondo­zónők részére egy év után továbbtanulási tehetőséget biztosí­tunk. Eevéb dolgozók a Budapest XTI.. Re­ge a. 1—4. címen. (Te­lefon: 166-584, 366-333) lelentkeznetnek s gazdálkodási osztá* tvon­petervasára községben (Bükk­szék-fürdő 5 km) 2 hold, mátrai panorá­más beltelek (villanv. víz van) olcsón el­adó. Cím: Patakv. Budapest II., Hankó- czy u. 29. Telefon: 165-527. TELEKELHETÖ hétvégi telek faház­zal eladó. Érdeklőd­ni: egri telefonon: 13-155/73 mellék. Este 18 óra után. KÉTSZOBÁS össz­komfortos családi ház eladó, vagy örökla­kásra megegyezéssel cserélhető. Érdeklőd­ni : 14 órától szom­bat-vasárnap egész nap. Salgótarján, Ná- dasdi krt 5. (Jónás- telep.) LÁNYOK, asszo­nyok ! A Verőcemaro­si Porcelángyár fel­vételt hirdet könnyű üzikal munkára egy, két és három műsza­kos munkakörökbe. Kereseti lehetőség: 3000—500U Pt között. Jelentkezés a helyszí­nen, a munkaügyi ve­zetőnél FELVÉTEL: a DU­NA Élelmiszer- és Vegyiáru-kereske- delmi Vállalat szécsé­nyi lerakatába felve­szünk kocsikísérőt. (8 általános iskolai vég­zettség és erkölcsi bi­zonyítvány szükséges.) Cím: Szécsény, Újte­lep. KÜLFÖLDI ÚTJÁRA IS casco Belföldre szóló CASCO biztosításához kiegészítő biztosítást köthet 17 nyugati ország területére. Díja: 15 napra 2oo Ft 3o napra 4oo Ft Ha nincs belföldre szóló CASCO biztosítása, a díj 15 napra koo Ft 3o napra 800 Ft. A külföldi CASCO-kötvényhez tartozó tájékoztató tartal­mazza azoknak a biztosító intézeteknek a címét amelyek kár esetén segítséget nyújtanak önnek. Tisztelettel ez ön biztosítóié, ez ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ A SALGÓ SZÖV- KER felvételre ke­res kereskedelem­ben jártas raktárost, valamint árukísérőt. Telefon: 14-114. Cím: Salgótarján, Bartók B. u. 17. IPOLYVECÉN, a vasútállomásnál szo- ba-konyhás ház be­költözhetően eladó. PÁSZTÖN másfél szobág OTP-lakás berendezve, vagy be­rendezés nélkül el­adó. Érdeklődni le­het este 8-tól, Nóg­rádi Sándor-ltp. 10. 111/12. ____________ M ÁSFÉL szobás szövetkezeti, össz­komfortos lakás el­adó. Salgótarján, Arany J. u. 25. VII. em. 6. EGYHAZASGER­GÉN Kossuth út 50. sz. alatti szuterénos ház 800 négyszögöl (megosztható) telek­kel Gladó. (Buszmeg­álló 3 perc). Villany, víz és gazdálkodásra alkalmas mellékhe­lyiségek vannak. Cím: dr. Gordos Sán­dor Eger, Vályi I. út 3. VAROSKÖZPONT­BAN háromszobás szövetkezeti lakás el­adó. Cím: Salgótar­ján, Pécskö út 1. Telefon: 11-551. SKODA 100-as friss műszakival eladó. Ugyancsak nagy tel­jesítményű vatta­cukorgép is eladó. Valent István, Ipoly- vece, Görgey út 4. ZT-s megkímélt Wartburg Tourist el­adó. Balassagyar­mat, Thököly út 17. UN-es 1200-as La­da, megkímélt ál­lapotban eladó. Nóg- rádmarcal, Rákóczi út 33. MOST vizsgázott ZO-s Zsiguli Combi 18 000 km-rel, újszerű állapotban igényes­nek eladó. Szécsény, Bartók Béla út 4. ROBUR teherkocsi, terepes, friss műsza­kival eladó. Mátra- mindszent, Petőfi út 59. ZG-s Trabant ol­csón eladó. Salgó­tarján, Ságvári út 19/B. Rokkant-telep. UR-es Trabant el­adó. Cered, Jókai út 11. SKODA S 100-as (UM-es) olcsón el­adó. Kisterenye, Ár­pád út 14. 1300-as Wolskvagent és 1600-as Ladát el­adnék vagy garázsra cserélném. Telefon: 14-030, 17 órától. RENAULT 10-es friss műszakival ol­csón eladó. Érdek­lődni: a 10-977-es te­lefonon. TELJESEN felújí­tott karosszériás, UP-s rendszámú 1200- as Lada eladó. Ér­deklődni: a 10-977-es telefonon. UH írsz. S 100-as Skoda + új karos­széria eladó. Ka- rancskeszi, Marako- di út 9. HÁROMÉVES Tra­bant Combi eladó. Nagybátony. Bencze út 3. JO állapotban levő UF rendszámú 1200- as Zsiguli eladó. Ér­deklődni lehet: Szé­csény, Attila út, 37. MOST vizsgázott, 6 éves 1500-as Lada 41 000 km-rel eladó. Balassagyarmat. Gyarmati út 10. Ér­deklődni : 8—16 órá­ig 601-es telefon. 17 órától a 498-as tele­fonon. ÚJ állapotban le­vő, összecsukható, csővázas ponyva­garázs és 3 szemé­lyes. előteres cam- pirigsátor, költözkö­dés miatt eladó. Ér­deklődni: 16 óra ntdr- Balassagyarmat, Te­mető utca 25. Cím­festőnél. SIMENS Hi-Fi-torony sürgősen eladó. Te­lefon : 10-977-es. MEGVÉTELRE ke­resek 30 tag cseh le­mezradiátort (újat). Etes, öregetes út 29. Sirkó József. SZEGÖVARRÖGÉP 2 fonalas eladó (end- liző). Megtekinthe­tő: hétköznap 15— 19 óráig. Cím: Salgó­tarján, Kilián Gy. krt. 33. II/8. KUKORICÁT el­adok. Érdeklődni: 15-281-es telefonon. 17 óra után. KÉT darab, 3 éves sodrott anyakanca lo­vak, bekocsizva el­adók. Erdélyi István, Rimóc. Lenin út 19. EGYEVES fehér tyúkok, kakasok el­adók 35 Ft/kg. Balas­sagyarmat, Jószív u, 63. Babcsán. KÉT ló és két fe­jőstehén. öregség mi­att eladó. Patvarc, Gyarmati út 46. Ér­deklődni: naponta 19 órától. ELADÓ egyszobás ÖT darab 70 kilo- kertes ház. Salgó- grammos süldők Gi­tárján, Zalka M. út adók. Rátz Sándor, 13. (acélgyárnál.) Mohora, Mikszáth ut. MELEG vizű strand mellett Jászárokszál- láson, Fürdő utca 31. hétvégi ház el­adó. Érdeklődni: szombat—vasárnap a helyszínen. Hétköz­ben: Gyöngyös, Batthyány tér 35. III/l. 165x13-as radiál gu­mik szerelve, azonnal kaphatók. Balassa­gyarmat, Régi malom út 1 ÖT darab 9. hónap­ban levő vemhes üsző eladó. Ludányhalászi, Losonci út 23. VÁROM a bemu­tatkozó levelét an­nak az értelem- es érzelemgazdag, ma­gas, barna fiatal­embernek, aki fér­je lenne egy arányos alakú, 28 éves, egye­dülálló pedagógus­nőnek. ,.Virágeső 152180” jeligére a Budapest, Felszaba­dulás téri hirdetőbe. EGYSZOBÁS búto­rozott, összkomfor­tos házrész kiadó. Érdeklődni: Salgó­tarján, Ságvári út 19. (Rokkant-telep). KÉT szoba össz­komfortos lakás ki­adó. Érdeklődni: jú­lius 23-án 10—15 óra között. Salgótarján, Ybl Miklós út 86. 11/8. 1983. augusztus 6—7. (szombat—vasárnap) Különautóbuszok az év egyik legna­gyobb kulturális­művészeti esemé­nyére; a Szegedi Szabadtéri Játékok. Madách Az ember tragédiája című elő­adására. A kétnapos program (utazás, ét­kezés. szállás, belé­pőjegy) részvételi díj: 580 Ft. Jelentke­zés július 25-ig az IBUSZ salgótarjáni irodájában. A Szegedi Szabadtériv Játékok más előadásaira is szervezünk utakat. BARATH Béla szobafestő, tapétázó mester munkát vál­lal Telefon: U-613 ELCSERÉLNÉM bes/.terce-lakótelepi másfél szobás tanácsi bérlakásom két szo­ba, városközponti la­kásra. A Pécskő, Arany János utcai ajánlat előnyben. Min­den megoldás érde­kel. Cím: a 10-977-es telefonon. ELCSERÉLNEM beszterce-telepi két szoba, étkezőfülkés lakásomat városköz­ponti egyszobás szövetkezeti lakásért. Érdeklődni: 15-844 te­lefonszámon hétköz­nap 18 órától. FIATAL értelmisé­gi házaspár augusz­tus l-től 2 évre össz­komfortos házrészt, vagy garzont bérel­ne. Ajánlatokat: ármegjelöléssel a 14-786-os telefoni* kérjük 8 és 16 ór* között.

Next

/
Thumbnails
Contents