Nógrád. 1983. június (39. évfolyam. 128-153. szám)
1983-06-18 / 143. szám
TÁBOR NYOLCTÓL' NÉGYIG Tehetségek, figyelem! Nyálról nyárra visszatérő gondjuk a szülőknek, mit csináljanak általános iskolás korú gyermekükkel, amikor az épp nem üdül, nem táborozik sehol. S visszatérő kérdésük a gyerekeknek is, mivel töltsék vakációs hétköznapjaikat. Őszintén szólva, nem a bőség zavara állítja nehézség elé a szünidőben érintetteket, s elég talán csak megemlíteni az utcán unat- kozó-lődörgő, lakáskulccsal íelszerelt gyerekhadat... Kiss Sabriellát a Salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ munkatársát az ő látványuk ihlette meg, amikor ..kitalálta” a nyári tehetséggondozó tábort. Mi is ennek a lényege? — A művelődési központ és a megyeszékhely városi tanácsa művelődésügyi osztályának közös tábora több célt szolgál. Szeretnénk lehetőséget biztosítani a város felső tagozatos gyermekeinek, hogy hasznosan töltsék a vakáció napjait. A tábor lényege a tehetséggondozás, szakosított csoportokban, szakemberek irányításával foglalkoztatjuk a résztvevőket reggel nyolctól délután négyig. Reméljük, hogy a nyári tehetséggondozó táborral magasabb szinten biztosíthatjuk a gyermekek ellátását, gazdagítjuk a nyári gyermekprogramok sorát. A tábort július 4. és augusztus 26. között négy turnusban rendezik meg, Salgótarján különböző általános iskoláiban, figyelembe véve az épületfelújítási munkákat. — Négy szakcsoportot indítunk. Az idegen nyelvű — orosz és angol —, a tárgyformáló, a technikai és a barangoló-természetjáró csoportok közül választhatnak az érdeklődő gyerekek. A nyelvi csoportok célja értelemszerűen a nyelvtanulás, gyakorlás játékos, indirekt formában. A tíznapos turnus ideje alatt a résztvevők csak a választott idegen nyelven beszélgethetnek. A tárgyformálók megismerkedhetnek a textil, a filc, a kerámia titkaival, a technikai csoport rádió- és repülőmodelleket készít. A barangolók-természetjárók tevékenységének lényegét nem a hosszú, fárasztó túrákban látjuk, de sokat kirándulnak természetesen, és közben természetről, az állatokról, növényekről beszélgetnek. A tizenöt fős csoportok a választott témakörnek megfelelően töltik napjaikat, megőrizve és gyarapítva az iskolában szerzett ismereteket. A tábori életet azonban alapvetően meghatározza a játék, a foglalkozásokat az oldott hangulat Ez a tábor csak nappal tábor, reggel 8—9 óra között kell beérkezni, a délután 4—5 óra között lehet távozni, tízórai, ebéd, uzsonna biztosított. Mi több, még szabad szombat is van! Formájában tehát a napközis táborokra emlékeztet. De csak formájában. A különbségtétel a nagyobbak, a hetedik, nyolcadik osztályosok számára fontos, akik már nem tartják életkorukhoz illőnek a napközis táborba járást. A nyári tehetséggondozó táborba a megyei művelődési központban lehet jelentkezni, a részvételi költséget — a napköziben fizetett étkezési díj és háromszázötven forint táborozási költség — az intézmény számlájára csekken kell befizetni. — Nem egy nyári programnak tervezzük a tehetség- gondozó tábort. Az első tapasztalatokat feldolgozva, évente szeretnénk megrendezni. Vállalt feladatát, a tehetséggondozást is csak így teljesítheti a tábor. ▼. e. Amerigo Tot:-Napozók. Tízéves a r.HolTókő-bízottsSg** Számvetés és előrelátás Beszélgetés dr. Román Andrással, az OMF osztályvezetőjével A tavasszal Szécsényben széles körű tanácskozást hívott össze a Nógrád megyei Tanács és az Országos Műemléki Felügyelőség abból a célból, hogy a tudományos, építészeti és igazgatási területen dolgozó szakemberek összegezzék Hollókő védelmi munkáinak eredményeit, tennivalóit. Köztudott megyénkben a kis cserháti település értéke, különössége. Hollókő a palóc népi építészet mai napig megmaradt, s most már tudatosan őrzött és hasznosított remeke. A csodálatos környezet, a romantikus középkori vár, az élő falumúzeum messze földről vonzza a látogatókat. Persze' ami napjainkban természetes, nem volt mindig az. Hogy azzá váljon, előbb határozott elképzeléseken alapuló nagyfokú összefogásnak kellett kibontakoznia —, mely magába foglalt erkölcsi, szellemi, anyagi tényezőket. Tíz esztendeje alakult meg — lényegében e jubileum szolgáltatta a tudományos ülés apropóját — a Hollókő fejlesztésével foglalkozó bizottság. Léte hatalmas lendületet adott az 1963 óta folyó rehabilitációnak. Addig ugyanis csaknem 6 és fél millió forintot használt fel az Országos Műemléki Felügyelőség, azután már több mint 18 millió forintot. A „Hollókő-bizottság” jubileuma alkalmából beszélgettünk dr. Román Andrással, az OMF osztályvezetőjével, aki kezdettől fogva betölti a bizottság elnöki tisztét — Ismétlés a tudás anyja — tartja egy közmondás, de nem emiatt kérem, hogy szóljon röviden a hollókői élő falumúzeum kialakításának kezdeteiről. Az utóbbi időben ugyanis sok új, felnőtt olvasója lett lapunknak, nem foszthatjuk meg őket a legfontosabb információktól. — Két évtizeddel ezelőtt még sok népi építészeti együttes volt az országban. Hollókő ezek egyike, nem is a legfontosabb, hiszen a falu 1909-ben leégett, s akkor épült újjá. Hogy most mégis büszkén beszélünk róla, abban elévülhetetlen érdeme van a Nógrád megyei Tanácsnak, amely az országban egyedüliként felkarolta a népi műemlékek ügyét és velünk közösen feladatául tűzte Hollókő védelmét. A község egyszerűsített általános rendezési terve az ÉM Lakóterv Nógrád megyei tervezőirodóiá- ban 1960-ban készült el, maid az OMF egy évvel később dolgozta ki a falu egységes műemléki védelmére vonatkozó első tanulmánytervét. Ebben javaslatot tettünk az épületek állami tulajdonba vételére és új funkcióira. A házakat a megyei tanács vásárolta meg, helyreállításukat mi finanszíroztuk és végeztük. A tényleges védelem 1963-ban kezdődött. Ekkoriban állítottuk helyre a falumúzeumot. a két legkorábbi turis- taházst. A második tanulmányterv 1968-ban készült, s tartalmazza az épületek részletes leírását, fényképét és — egyes esetekben — műszaki felmérést is. A ía- luközpcmt rehabilitálásának tényleges munkája lényegében e tanulmányterv alapján bontakozott ki. — Hány régi épületet állítottak helyre, illetve hány kapott új funkciói? — A múlt év végéig ösz- szesen 22 épületet, a Kossuth Lajos és a Petőfi utcában. Turistaszállókat, könyvtárat, postát, tanácsi kirendeltséget, szolgálta.tó- és üzletházat, éttermet, óvodát. .. alakítottunk ki. Folyik az öregek napközi otthonának, a konyhaüzemnek, az OMF-kirendeltségnek és a várnak a helyreállítása. S ha már itt tartunk, megemlítem további rehabilitációs tervünket.1 Tervezzük a tájvédelmi bemutatóház, a népművészeti ház, a vendégház, a párt- és KlSZ-helyi- ség, a fafaragó-kiállítóterem, a kőfaragó-szakköri helyiség, a kocsma műemléki helyreállítását. Két turistaszállót korszerűsítünk, műemléki közutakat létesítünk. A foghíjakon új épületeket húzunk fel. így jut hozzá a falu két újabb turistaszállóhoz, illetve az ajándékbolthoz, a papiakhoz és a gyorsbüféhez. — Mind az eredmények, mind a jövőbeni elképzelések elismerést érdemelnek. Hozzátartozik azonban az igazsághoz, hogy az ered- mények nagyobbak lennének, ha a tevékenységben nem adódtak volna megtorpanások, ha az együttmun- kálkodás, a helyreállítási munka folyamatosabb lett volna. Mi erről a véleménye? — Kétségtelen tény, hogy az évek során a munka üteme és hatékonysága nem volt egyenletes. Az illetékesek erre már 1972-beri felfigyeltek, s egy év múlva, május 24-én éppen ennek kiküszöbölésére alakult meg a Hollókő fejlesztésé^ vei foglalkozó bizottság.’ Munkaterv szerint, évente 3—4 ülést tartunk, s a munkák operatív irányító szer-' veként a falu rehabilitáció^ jának és fejlesztésének leg-i fontosabb kérdéseiben hoJ zunk határozatokat. Mun-* kánk lendülete alábbhagyott, szerintem érthetően^ a szécsényi járás átszerve-í zése idején, de már ez á múlté. — Milyen további tennie valókat lát a történeti faluj központ rehabilitációjában? — Ne várjon tőlem még csak megközelítő teljességet sem, mert rengeteg a tennivaló. De a fontosabbakat elmondom. További épületek helyreállítása kell kő-« zösségi, idegenforgalmi célJ ra. Ha terveink megváló-; sulnak, akkor 84 épület áll egyéni védelem alatt. Egy részük továbbra is lakóháa marad, felhasználható lesi a falusi üdültetés céljaira.' A vár nagyobb arányú ki-’ építése nem kívánatos, ezért romként, kilátóteraszként éi korlátozott méretű helytör-j téneti kiállítóteremként restauráljuk. Teljes befejezés« a jelenlegi ötéves terv végére várható. S nem szóró-; san vett műemléki feladat,' de a rehabilitáció kulcskérj dése a közművek rákon st-^ rukciója, az utaké, a vízJ vezetékeké, elektromos háJ lózaté. Aztán hiányzik al községben a kiépített csa-j tornahálózat, melynek kH építése a legsürgetőbb fel«j adat. Erre mondhatnánk: anyJ nyi tennivaló van, hogy évekig nem unatkozhat ai „Hollókő-bizottság”. Idén majdnem kétmillió forint felhasználását tervezik. Sulyok László Nem tudom milyen a légypörkölt. Túlságosan sok idő kellene az elkészítéséhez (előtte még a legyek összefogdosá- sához). Inkább azzal ütök két legyet egy csapásra, hogy egy- egy axiómaszerű igazságot, felismerést párosítok, és hozzá vegyük még a tapasztalás igazságát. Az ördög tudja, milyen íze van a légynek. Egy jó barát a minap elém teszi az Élet és Tudomány valamikori számát (talán 1948-ból!), abban olvasom a meditativ írás címét: „Szükségben az ördög legyet eszik". Jó cím, meg kell hagyni, jó az írás is, de hogy miről szól — az maradjon titok, mert még az a vád érhet, hogy minduntalan ugyanazon kerék körül forgók szombatonként ezeken a hasábokon (a kerékpáros hazai versenygumigyártásról szól, ami már 1948-ban sem volt és nincs persze azóta sem, nekünk „nem éri meg”, a Barum cég, itt a szomszédban másként vélekedik...) A másik igazság meg a tévéből pattan ki: a fejlődésben az is lényeges, ami nem történik meg! Ezt pedig úgy lehet érteni, hogy bizony nagy kár néhány fejlődésért. A településfejlődés árnyoldalai között első helyen áll a mai sematikus falukép teszem azt; kár a tönkrement értékekért, a lebontott kúriákért, széthullott kastélyfalakért stb. Következzék egykét légies példa mindkettőre. xxxxxxxx Már ezt meg nem tudom mondani, hogy álmodtam-e, ŰTON1ARÓ Az ördög legyet eszik bent a környék házainak szo^ bálban (az egyik legmodeH nebb társasház svédrendsze-^ rű elrendezéssel itt épült)J eszi a legyet, de ennek a légy-j nek még az illata is taszítói vagy csakugyan olvastam- hallottam valahol, hogy állítólag újfent megépítik azt a kisvasutat, amely évtizedeken át szolgálta a szénszállítást Salgótarján és az akkori salgóbányai szénbányák között, s aztán, mert „elavult” (hogyan avulhatott el egy ipar- és közlekedéstörténeti műemlék — ez is a fejlődés logikája), valamikor jó régen leszerelték, sínéit felszedték, kismozdönya az ebek har- mincadjára került. De kár érte, milyen jó lenne elavultan valahol meglelni, akármilyen rozsdásan is! A kisvasút ide- genforgalmi-turisztikai-gye- rekszórakoztatási előnyei csak azután kerültek napfényre, amikor már a szóban forgó tárgy nem létezett. A fejlődés itt is gyorsabb volt, mint a felismerés. Valaki megsúgta annak a címét, nevét, aki hivatalból döntött annak idején „menj el hozzá és kérdezd meg tőle, milyen véleménnyel van ma egykori álláspontjáról, számításairól... ” Lehet, hogy elmegyek. De nem hiszem, hogy valaha is leírom a nevét, nem szeretem a kárt okozó propagandát, az az ember már biztosan megbánta, olyan salgótarjánit meg még nem hordozott a hátán a föld, aki ne sajnálná, ne sajnálta volna azt a kisvasutat. Hogy megépül újra? Ha álmodtam ax egészet, akkor is szép. XXXXXXXX Néha jót tesz a szükség. A szerényebb anyagi lehetőség néha kedvez az értékmentésnek, gátat emel a szabadjára eresztett túlzott nagyvonalúságoknak, a gigantomániának, a lefombolási kedvnek. Ilyenkor országos érvényű felismerések születnek a meglevő értékek (házak, épületek, objektumok, régi utcák és még sok minden más) megőrzésére, felújítására. így meneke- dik meg jó néhány szép utcasor, ahol még —, mint például Balassagyarmaton — a korábbi fejlődés szerény volta miatt ilyenek megmaradtak. Divatba jöttek amúgy is a régi, kertes városi lakóházak, felújítják a ^gyarmati főutca bíróság környéki alacsony házait, megmenekülnek a fák is a régi polgárházak előtt. Hogy mennyi mindebben a szükség, mennyi a tervszerű felismerés — az most talán nem is fontos. Fő, hogy nem bontócsákány, hanem vakolókanál járja a táncot. Az ördög még egy ideig eszi a legyet a szomszédos régi megyeháza leromlott falai Között, de már nem sokáig. Helyreállítják azt is. De az egyik legszebb példája a régi, szecessziós polgárházak Mindenesetre újraélesztésének a Palóc liget mögötti utcában (talán az Ady utca sarkán) látható. Régi fényében ragyog a város egyetlen épületének menyasz- szonyruhaszínében, valamennyi űjracizellált cirádájában. Mindez távolról sem nosztalgia a régmúlt iránt. De ha igaz, hogy minden új családi ház, hétvégi kacsalábon forgó villácska és minden más is, a nemzeti vagyon része — akkor a régi, megme- nekítésre érdemes házakra elsősorban érvényes ez, már csak a koruk miatt is. XXXXXXXX Mint hírlik — a debercsé- nyi híres-neves (vagy mégsem volt elég híres, nem volt eléggé hírre „vert”?!) haranglábat bizony elvitték. Lába kelt, régen alkudtak rá az illetékesek, hogy adják oda a debercsényiek valamelyik skanzennak, talán a szentendreinek, mert helyreállításra nincs pénz, mert ott, ahol évszázadokig állt, Debercsény egyetlen utcácskájának kozepetáján, a felújítás sehogy sem lehetséges. Hát vitatták is biztosan, hogy mi legyen, hogy legyen, tény, hogy a legöregebb helybeli sem tudta megmondani —, mennyi ideje áll már ott..; Debercsény egyetlen műemléke elkerült a faluból. Kihúzható a Szombathy Viktor-féle Nógrádi útikalauz mondata: „Ha erre ^ járunk vessünk egy pillantást a kőlapokra épített régi haranglábra is, amelyet ma is használnak”. Talán a szükség eteti az ördöggel a legyet. Bárhogy is van, maradt ezért még ott valami, a helybeliek legendája a régi barlangról, ahova nagy vészben a falu elbújhatott, ahol egy időben még állatokat is tartottak és marad a tény, a történelmi, hogy a falu máshol volt, feljebb valahol, meg a legenda, hogy ott hétévenként még megmutatkozik a régi templom (a török rombolta le) egy-egy maradványa és az az igazság is marad, miszerint Debercsény a török időkben a budai basa kedvelt solymászának, Namidnak birtokában volt.. XXXXXXXX Eszi a legyet az ördög marékszám a gyarmati új kollégium környékén, eszi a szép társasházak verandáján, Hát éppen ez az! Az illat —i szemérmesen fogalmazva,’ majdnem finomkodva, mert inkább bűzről kellene szólnij ami úgy terpeszkedik a vá-! rosszéli fejlődő tájon, mint egy túlvilági fátyol. A hely-, benélők felvilágosítanak min-; denkit, aki mégis megkérdezi „mi ez a förtelmes szag?”, — ez bizony a régi Ipoly il-í lata. A kollégisták megfigyelései között első helyen szerepel, hogy időnként nagyobb erővel tör elő a zöldellő mező felől a bűz, ilyenkor min-; denki sürgősen bezárja az ab-’ lakot, függetlenül attól, mi-; lyen méretű a kinti kánikulai De van, aki a közeli húsgyárat emlegeti. A szúnyogok itt akkorára nőnek, mint a légy, amit az ördög szükségben eszik. Ügyhogy valójában már meg sem tudja különböztetni — melyik a légy, melyik a szúnyog, és mert az illatfelhő amúgy is zavarja, válogatás nélkül eszi mindkettőt. Itt bizony elkelne valamilyen fejlődés a felismerésen túl is.' XXXXXXXX Mert a fejlődésben az is IéJ nyeges, ami megtörténik. T. Pataki László NÓGRÁD- 1983. június 18., szombat
