Nógrád. 1983. április (39. évfolyam. 77-101. szám)

1983-04-09 / 83. szám

megindultak a voiidfok — A vasút az életet, a mozgást, a munkát, a rendet Jelenti nekem — mondja a pár éve nyugdíjas klstere- nyel vasutas, Győré Károly, aki a vonatkísérők vezény­lőiéként kapta meg a MÁV-tól az obsitot. — Két lidér­ces álom szokott néha éjszakáimon visszatérni, amikor nem hallottam se mozdonyfüttyöt, se a síneken guruló szerelvények vagonjainak csattogását: az egyik negyven­négyben volt, a másik pedig ötvenhatban. Fontos do­log pedig, hogy mindig menjenek a vonatok, nekem el­hiheti. Akik a második nagy világ­égés esztendeiben szolgáltak az államvasutaknál, (ha még élnek), egy-két kivételtől el­tekintve nyugdíjasok. Kiste- renyén két, a Somoskőújfalui határállomáson pedig már csak egyetlen olyan ember van állományban, akiket a MÁV szolgálatában ért a há­ború. Kecskés Vendel, a mostani kisterenyei állomásfőnök 1944 decemberében Pásztón teljesí­tett szolgálatot. Így emlék­szik vissza azokra a napokra: •— Éppen szolgálatban vol­tam, amikor dél felől kegyet­len robbanások zaját hallot­tuk, s egyből megsejtettük, hogy Hatvant bombázzák. Így volt! No, gondoltuk, hamaro­san ránk is sor kerül. Ez így is volt. Néhány óra múlva, a visszavonuló németek utolsó „egységeként” megjelent a két gőzmozdony által vonta­tott talpfaszántó gép. Ezzel lett vége egy időre a vonal­nak és a szolgálatomnak. Né­hány nappal később azonban már szóltak, jelentkezzek Pásztón, a már odaérkezett szovjet műszaki alakulat pa­rancsnokánál. Mentem. Ma- conkától, ahol azóta is lakom, le gyalog, tizenöt kilométert persze, meg visszafelé is ugyanennyit. Tarnál kezdtük meg a pálya helyreállítását, egyelőre csak az egyik sínpá­rét. Kellő anyag híján csak minden másodikat tudtunk újjal kicserélni, a közbülső­ket a töröttekből pótoltuk. Jó néhány napja gyalogol­tam már le a magam napi harminc kilométeres adagját, mikor egyszer hivatott a szov* jet állomásparancsnok: „Mi­ért nem mondtad, gyerek, hogy mi a baj ? Én ugyan nagyjából már ismerlek benneteket, de ne kívánd, hogy azt is tudjam, ki hol lakik!” Másnap már a nagybátonyi állomáson kellett szolgálattételre • jelentkeznem. Az meg, ugye, nem több há­rom kilométernél. Hát ilyen emberek voltak. Jól megvol­tunk velük. Becsültek, mert szorgalmasan dolgoztunk. Ké­sőbb ők elvonultak. Átadták nekünk a forgalom irányítá­sát. És egy kemény, havas ja­nuári napon megérkezett Hat­van felől az első szerelvény. Micsoda egy nap volt! * Jászai Nagy József, a kis- terefiyei vasutasok párttitká­ra így emlékezik: — Ott laktunk még az ál­lomás előtti kis híd őrházá­ban, amikor a németek tönk­retették a pályát. A szó leg­igazibb értelmében szántottak: a vastag, keményfa talpfák úgy törtek össze, mint a gyu­faszálak, s mint a barázdából a föld, forogtak ki jobbra- balra a töltésre a sínszálak. Szerencsére, a pályarombo­lástól eltekintve, az állomás viszonylag épségben úszta meg a visszavonulást és az előnyo­mulást. Néha repülők jelen­tek meg, s a zavarórepülés , közepette végiggéppuskázták a vagonokat, néha robbant egy­két apróbb bomba is, de ez volt minden. Szinte a németek nyomá­ban, az első támadók csapa­taival, már december huszon­egyedikén megérkeztek a szov­jet műszaki katonák. Hamar összeverbuváltak minket, itt­hon levő vasutasokat, s meg­kezdődött a helyreállítás. Gyorsan kellett dolgoznunk. Kemény idők is voltak, de lelkesen ment a munka. Elő­ször a hatvani fővonalat sike­rült rendbe hozni, utána vo­nultunk át mi, kisterenyeiek a kál-kápolnai szárnyra. Három hidat építettünk meg a szov­jet kollégákkal. Akik között, mint mondjuk, a fűtőház pa­rancsnoka, civilben is sokan voltak vasutasok. Január el­ső napjaiban — nyolcadika, tizediké lehetett talán — egy délelőtt Hatvan felől megje­lent egy mozdony, majd aztán az első szerelvény. Nem vol­tak sem lobogók, sem ünnepi beszédek, de abban, amikor láttuk a vagonsort Zagyvapál" falva felé eltűntek, volt vala­mi torokszorító. Valamilyen kimondhatatlanul jó érzés... * Angyal Béla a Somoskőúj­falui állomáson már az „utolsó mohikán". Rajta kívül azokból az időkből senki sem dolgozik. Akik élnek, nyugdí­jasok. — Az leszek én is, nemso­kára: szeptember 15-én sze­relek le. Nem lesz már itt sem, aki majd egy hajdani kollégájának az új élet kez­déséről meséljen. De ez már az élet természetes rendje. Akkor viszont, számunkra ter­mészetellenes- dolgok történ­tek... Negyvennégyben Tarján- külsőről, mint forgalmi szol­gálattevőt vezényeltek át a most már a határ túloldalán lévő Ragyolcra, a forgalmi ki­térőbe. Nagy volt a mozgás, 'egészen karácsony napjáig. Ott, előttünk akkor robban­tották föl a vasúti hidat. Sze­rencsére, szorult már a nya­kuk körül a hurok, nem ma­radt idő a pálya tönkretéte­lére.* A somosi állomáson is csak a váltókat tudták üzem- képtelenné tenni. Hogy a szolgálat megszűnt, hazamen­tünk. Aztán megjöttek a szov­jetek. Egy-két napig bizony­talankodtunk, mi lesz tovább, de .aztán mi, akiknek a ke­nyeret, a megélhetést a vasút jelentette, minden különösebb értesítés nélkül elkezdtünk szállingózni az állomásra. Sosem felejtem el az 1945. január harmadikai napot: ak­kor kezdtük meg a munkát. Romeltakarítással, kályhacső- kereséssel. Emlékszem, cudar hidegek voltak. Az itt állo­másozó vasúti század parancs­noka, egy cserzett arcú, har­minc év körüli tiszt, civilben szintén vasutas, ha jól emlé­kezem valahol Üzbegisztán­ban, mindenben a segítségünk­re volt. Barátságosan viselked­tünk egymással. Itt nem kel­lett kiabálni, senkit sem a munkára nógatni. Tudja, a munkásember a világon min­denütt megérti egymást. Január tizediké táján aztán megérkezett Tarján felől az első szerelvény. Mi, akik szívvel, lelkiismerettel csinál­tuk meg újra a vasutat, ki­mondhatatlan örömmel tiszte­legtünk előtte. Még annak el­lenére is, hogy nem éppen békeszerelvény volt: tankokat, lövegeket, csapatokat szállí­tott. Ebben a pillanatban számunkra, éreztük, megszűnt, a bizonytalanság, s tudtuk, lesz kenyerünk. * A síneken kint hosszú te­herszerelvény robog el, s az öreg — lehet, önkéntelenül — ültében is tiszteleg. A vas­útnak. Hiszen sokuknak az Élet. Nekünk meg a Rend­Karácsony György ASSZONYARCOK ök hárman munkásnők. Varrógép mellett ülnek, sze­mük kitartóan kíséri a nyíl­egyenes, a cikázó öltéseket, ujjuk gyakorlott pontossággal igazítja a kelmét a tű alá. Né­ha megfájdul a fejük, néha elzsibbadnak tagjaik, néhg tüzes golyónak érzik szemü­ket, mint akinek láza van. Ilyenkor könnyű sóhaj hagy­ja el ajkukat, s arra gondol­nak, de jó volna holnap már be nem jönni. És holnap reggel fél ötkor felkelnek, és a busz ablakán át nézik a szürke reggelt. Mire Kazárra érnek, már egé­szen kivilágosodik. Veronika arca Petre József né, született Guba Veronika, 47 éves. A harminc méter hosszú szalagot két oldalról ülik vé­gig az asszonyok. Veronika őértük felelős. Szalagvezető. Nem kora, inkább tisztsége miatt hívják Vera néninek. — Én irányítom a varrónő­ket, a szálazókat,. legalább harmincnégy embert — kar­ját a hasán összefonja, ké­nyelmesen ül, s ezt láthatóan élvezi. — Közben a minősé­get is ellenőrzőm, és ügyelek, mindenkinek legyen munká­ja. Veronika határozott és ma­gabiztos, kemény és szigorú. Katonás jellem. De ugyanez a Veronika — ennek éppen tíz éve — zokogva könyör- gött Árvainé gyáregységveze­tőnek, hogy őt a szalagveze- töségről tegye le, ő arra nem felel meg, nem tudja, nem bírja... Dehát mi a baj ? Ho­gyan tudná megmagyarázni, azt az egyet érzi csak, azóta mindennap azon rágja ma­gát hazafelé a buszon: na, Vera, ma se végezted el ren­desen a dolgod! Kusza zűr­zavar 1 az a szalag, nem ura magának! Kétszer futamodott meg, kétszer tartották vissza. „Tud­ja-e, hogy magáról suttog maid minden asszony, ha visz- szaül a géphez?” Ez fontos érv volt, mert Veronika önér­zetes asszony. „Mit gondolsz, másutt könnyebb?” — korhol­ta az ura, s valahogyan ettől is enyhült terhe. . — Na, itt van, megmarad­tam! — mosolya széles, egy­kori magamagát neveti ki. — összeszoktunk egymással, mint egy jobb család, a gyen­gébbeket se cserelem le, azok is a mi kasunkból vannak. Több fegyelmet, nagyobb rendet kíván, mint elődje. Ami szemet szúr, nem hagy­ja szó nélkül. „Én ezt nem szeretem, és nem is tűröm el!” — aki akar, érthet belő­le. ' Veronika maga a megtes­tesült tartás, akarat. De nem­csak szigorú hangja van. Lát­ja jól, hogy ötvenen túl az asszonyok ujjai lassúbbak, Ízületeik merevebbek, telje­Gecse Lászlóné a szalag mellett (Kulcsár József felv.) sítményük kisebb. Varrónő, tudja hát, mit tesz az. S eszébe jut, amikor elosztja a munkát. Hajdú Andrásné, született Papp Mária, 30 éves. Csitri lány volt, alig 15 esz­tendősen ült a kazári varró- Gecse Lászlóné, született gépekhez. Szakmát nem tanul- Bozsik Mária, 41 éves. hatott, édesanyja egyedül nem Sok a Mária köztük, így győzte Volna. Csendes, szót- hát az ő „beceneve” Gecséné. larb magába húzódó. Keveset Kazári, s éppen tíz éve, beszél a buszon is, pedig egy- hogy a kötöttbe ment. Gon- órás az út Dorogházáról Ka- dolta, csak könnyebb lesz öl- zárra. tögetni, mint a tsz-földeken — Munkásnőkét toboroztak kapálni. a falumban, én is ráálltam — — Nem sok híja volt, hogy halvány arcát alig észrevehe- meg nem szöktem! — így a fő pír futja el, szokatlan, szikár, enyhén őszülő asz- h°3y ennyien hallgatják őt.— szony. — De rossz vásárt esi- Rongyokon tanultam, sokat náltam, istenem, bárcsak ka- rontottam, pálhatnék újra! Ez mind múlt idő, mert Má­Ezt gondolta Gecséné ak- ria univerzális varrónő. Neki kor, s amit gondolt, meg is mindegy, hogy összevarró, mondta. Akkortájt kezdték a csíkozó-, rejtvevarró, gomblyu- csíkos tréninget varrni, nem kazó, gombozó-, fedőzőgépre bírt vele. Aztán áttették fér- küldik, neki mind egyformán fiúszőt csinálni, az még úgy- engedelmeskedik. Míg a mű- sem ment. Zippzárazni küld- szak tart, alig szól. Nem ték volna hát. „Még azt is?! akarja megosztani figyelmét. — dőlt ki belőle erre hónapok — Megvan a négyezer ío- óta visszanyelt keserűsége. — rintom, de hajtom is magam. Meddig csökkenjen még a ke- az biztos, resétem?” Tízévé» fiát egyedül óévéit, S ahogy mondta, ügy is ® ahogy nő, komolyodik a cselekedett. Nem ment zlpp- kisfiú, egyre gyakrabban for­zárt varrni. Maradt inkább az őul meg Mária fejében az a összevarrógépnél, ma is an- szakmunkás-tanfolyam. La­ntinál ül. Azon viszont min- tolgat, számítgat magában: dent tud, ott őrajta kifogni elvesztené a szabad szomba- már nem lehet. • tokát, aligha tudna többet a Gecséné az, aki egyhuzam- gépen, de azért mégis... Más ban végigdolgozza a műsza- az> ka valaki szakmunkás... kot. Nem dohányzik, pihenni * sem kel fel. Veronika néha Veronika figyel, irányít, rászól: te még vizet se iszol? szervez, a két Mária tűje alól Nem. Átszámítja azt a pohár Pedig fut-fut a kelme. Becso- vizet, két darabbal maradna magolják, címkézik, s vala- el miatta. Hát nem iszik. hol a világban feltépik azt a Cérnafűzés közben össze- csomagot. Valakik feloróbál- húzza a szemét. Olykor gya- iák és megveszik. Milyen nakvóan pillant a lámpákra, pénzzel fizetnek érte, ők azt bizony égnek azok... Csak a nem tudják. Azt végzik, ami szeme tiltakozik néha az erői- a dolguk. Abban a tudásuk, tetés ellen. Szendi Márta Gecséné arca Mária arca A közművelődésben dolgo­zókat is az elhivatottság, az ügyszeretet jellemzi. Gyak­ran a nehéz körülmények el­lenére eredményesen végzik munkájukat, szervezik a sza­bad idő értelmes eltöltését. Jelentős szerepet vállalnak a város kulturális arculatának formálásában, a kulturális szo­kások kialakításában. E ré­teg helyzetét nehezíti, hogy körükben magas a képesítés­nélküliek száma, ezért az új iránt való fogékonyságuk, a gyors változásokra való rea­gálásuk is lassúbb a kelleté­nél. Jelentős szerepet vállalnak Salgótarján művészeti életé­nek kibontakoztatásáért és fej­lesztéséért az itt élő képző-és iparművészek, zenészek, írók. Művészi munkájuk tartalmát szocialista jelenünkhöz való el­kötelezettség, a közéleti érdek­lődés jellemzi. Alkotási lehe­tőségeik alapvetően biztosítot­tak. jelentős eredménynek tartjuk a képzőművészek és a nagyüzemek között létrejött szocialista szerződéseket. A művészek üzemi jelenléte ked­vezően befolyásolja alkotó te­vékenységük tartalmát, ugyan­akkor jelentősen hozzájárul az üzemi kollektívák, a mun­kások körében a képzőművé­szet értőbb megismertetésé­hez, befogadásához. Alkotó munkájuk mellett részt vesz­nek a művészeti mozgalom irányításában, amatőrcso­portokat szerveznek, vezetnek, támogatnak. Ugyanakkor nem tartjuk kielégítőnek, hogy művészeti áganként eltérőek a szereplési lehetőségeik, és azt, hogy az anyagi támoga­tásuk mértéke sem arányos. Az egészségügyben dolgozó értelmiségiek többsége is ma­gas szakmai felkészültséggel, nagyfokú hivatástudattal lát­ja el feladatát Jó munkájuk alapján élvezik városunk megbecsülését. Legnagyobb számban vésznél): részt a tu­dományos életben. Rendszere­sek a tudományos tanácskozá­sok, előadások, magas a pub- likálók száma. Többségük ki­veszi részét az ’ egészségügyi felvilágosító munkából, vál­lalja a lakosság egészséges életmódra nevelését. Az egész­ségügyi értelmiség többsége szocialista társadalmunk el­kötelezettje, a politikai, a kul­turális és a közéleti kérdések iránt érzékeny és fogékony. Tapasztalataink szerint azon­ban, főleg az orvosok egy ré­szének világnézeti szemlélete eklektikus, hajlamosak a fe­szültségek, a gondok eltúlzá- sára. Az ideológiai tanácskozáson kiemelt figyelmet kapott a tudományos eredmények hasz­nosításának fontossága. E kérdésre a párt tudománypo­litikai határozatának szelle­mében megfelelő figyelmet fordítottunk. Az eltelt Idő­szak eredményei bizonyítják, hogy a tudományos munkát végző értelmiség tár­sadalmi megítélése és a tudományos tevékenységük kedvezően változott. Néhány intézményben — így a múze­um, levéltár, kórház, oktatási igazgatóság, pénzügyi és számviteli főiskola — megin­dult a szervezett, az erőket jól koordináló, szakmai alap­ra épülő tudományos kutatás. Emelkedett a publikációk és a publikáló értelmiségiek szá­ma. A műszaki területen dol­gozók tudományos te­vékenységének sikeres­ségét a megvalósult üzemi re­konstrukciók, a korszerű tech­nika és technológiák eredmé­nyes alkalmazása jelzi. Az értelmiség aktivitását mutat­ja, hogy az elmúlt öt évben megkétszereződött a helyi tu­dományos társaságok által szervezett konferenciák, ta­nácskozások száma. A Mis­kolci Akadémiai Bizottság munkájába több mint C0 vá­rosi értelmiségi kapcsolódott be. Kifogásolható, hogy az értelmiségiek egy részénél nincs kellő igény a tudomá­nyos munka végzésére, a mun­kahelyek is eltérő mértékben ösztönzik, támogatják e te­vékenységet. Salgótarjánban is a szoci­alista társadalmi viszony, a hivatás gyakorlása és a tár­sadalmi, közéleti tevékenység formálja legerőteljesebben az értelmiség politikai szemléle­tét, ideológiai arculatát, gon­dolkodását. Az értelmiség közéleti aktivitását jelzi, hogy egyre nagyobb arányban vesznek részt a különféle vá­rosi párt-, állami és tömeg­szervezeti testületek, munka- bizottságok tevékenységében, aktívak a szakmai és kulturá­lis értékek közvetítésében. Az értelmiség részese és segítője a párt szövetségi politikája megvalósításénak. Ez erősíti biztonságérzetüket, bizalmu­kat abban, hogy a szocializ­mus építésében kifejeződik az értelmiség érdeke és célja. A yáros értelmisége vállalja és teljesíti a gazdasági és kultu­rális építés feladatait, gyara­pítja általános és szakmai is­mereteit, marxista—leninista műveltségét. Ezt mutatja, hogy az oktatási igazgatóság szakosító és speciális tanfo­lyamain tanulók közel 40 szá­zaléka évek óta értelmiségi. A politika iránti érdeklődésük és aktivitásuk abban is kife­jeződik, hogy a párt tömeg- propaganda-tanfolyamain a propagandisták majd 50 szá­zalékát kommunista értelmi­ségiek alkotják. Felkészültsé­gükkel, aktivitásukkal szá­mottevően hozzájárulnak a szocialista demokrácia, a köz- életiség erősítéséhez. A város értelmisége érzé­kenyen reagál a nem kívána­tos társadalmi jelenségekre, a gazdasági és kulturális élet fogyatékosságaira. Az alapve­tően építő szándékú, kritikai észrevételeikhez azonban ese­tenként nem kívánt megnyil­vánulások is társulnak. Nem értünk egyet azokkal, akik sa­ját rossz közérzetüket, han­gulatukat környezetükre is kisugározzák, személyes sé­relmeiket, az esetleges szak­mai és anyagi hátrányokat felnagyítják, általánosítják. Ugyanakkor tudjuk, hogy még nagyobb figyelmet kell for­dítanunk a valós problémára, az értelmiség jogos igényeinek teljesítésére. Az értelmiség egészére jel­lemző. hogy bizalommal van­nak a párt iránt, s egyre többen jelentkeznek tagjai sorába. Salgótarjánban ma a párttagság 12 százalékát az értelmiség alkotja. Különösen jelentős a kommunista értel­miség közéleti tevékenysége a város társadalmi életében. Hozzájárulnak a munkásosz­tály vezető szerepének ered­ményes megvalósításához, a párt politikájának valóra vál­tásához. Részvételükkel erő­södik és tudatosul az osz­tályszövetség, a nemzeti egy­ség, széles körű egyetértés nyilvánul meg a munkásosz­tály érdekének, történelmi céljainak érvényre juttatásá­ban, a társadalmi kérdések osztályszempontú megítélésé­ben. A munkahelyi és közéleti fórumokon a kommunista ér­telmiség a politika fő kérdé­sében tájékozottan és elköte­lezetten foglal állást, képesés kész a marxizmus—leniniz- mus védelmére és terjesztésé­re. A z MSZMP XII. kong­resszusa és az ideológiai tanácskozás megállapí­tásával összhangban mi is úgy véljük, hogy Salgótarján értelmisége alapvetően ered­ményesen vesz részt város­építő, -gazdagító feladataink megoldásában. Tudásuk, szak­értelmük, személyes példa­mutatásuk szerepe a jövőben növekszik. Aj továbbiakban is számítunk az1 értelmiség aktív közreműködésére az élet min­den ' területén. Közös célunk és érdekünk, hogy a nehezebb körülmények között is a mar­xizmus—leninizmus eszmei talaján az értelmiséggel — mint a munkásosztály szö­vetségesével — eredményesen folytassuk Salgótarján építé­sét, fejlesszük szellemi és kul­turális életét. DR. SZILAGYI TIBOR r NOGRÁD - 1983. április 9., szombat s \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents