Nógrád. 1983. április (39. évfolyam. 77-101. szám)

1983-04-23 / 95. szám

ger a MUNKASARCOK Lakcíme: Fenyvesalja űt 28. Az első negyedévben mintegy 2,5 millió forint értékű Panni óvodai bútorgarnitúra ké­szült el a TANÉRT részére az Ipoly Bútorgyár szécsényi gyáregységében. A műanyag fóliával bevont színes front felületű bútordarabokat óvodai felszerelésként használják fel. A hagyományos fa bútortípusnál ez jóval előnyösebb, hiszen tisztításkor könnyen lemosható a fóliával bevont bútorelemek. Képünkön Vhrin József művezető az elkészült Panni garnitúrát ellenőrzi. Hatszáz alatt maradt az üzemi balesetek száma Elkészült az összesítés a megyénkben az első negyed­évben történt üzemi balese­tekről. Az adatok helyzetja­vulásról tanúskodnak a múlt év első negyedéhez képest Mindent egybeszámolva fél­százzal kevesebb sérülés adó­dott, a végzetes balesetek szá­ma nyolccal kisebbedett, a sebesülés miatt kieső napok is „fogytak” 3 ezer 139-cel. Több lett viszont a csonkulás- sal járó baj 2-vel. Miként az SZMT munkavé­delmi osztálya megállapította: összesen ötszázkilencven sé­rülés érte el azt a súlyossági fokozatot — három hónap alatt Nógrádban —, amely már bejelentésre kötelezi az üzemeket. E sérülések közül kettő oltott ki emberéletet: ezek egyike bányában — Ménkesen —, másik a köz­úton történt Négy olyan baleset fordult elő, amely maradandó követ­kezménnyel, azaz csonkulással járt. Egy ilyen adódott a Vo­lán vállalatnál, ugyancsak egy a salgótarjáni bányagépgyár­ban és kettő a szénbányáknál. A mutatók behatóbb elem­zése nélkül megállapítható, hogy a „globális” baleset­ritkulás ellenére egyes helye­ken szaporodtak a sérülések. A fő trend, a csökkenés több tényezőnek köszönhető. Álta­lában sikerült a szűkösen rendelkezésre álló pénzt haté­konyan fölhasználni; a legve­szélyesebb veszélyforrások megszüntetésére költötték a forintokat a gyárak, üzemek. Emellett a megelőzés „emberi tényezőit” is hatásosabban mozgósítják a felelősök. Konkrét munkahelyre szabot­tak az oktatások, alaposabbak, célratörőbbek az ellenőrzések. Nem maradt eredmény nélkül az sem, hogy a munkavédelmi felelősök egyre gazdagabb és rendszerezettebb ismeret - anyaggal látják el föladatukat. Részben a tüzetes fölkészült­ségnek is betudható, hogy mind bátrabban élnek a szi­gorral, a felelősségre vonással az előírásokat durván megsze­gőkkel szemben. m. p. OLYAN, MINTHA nekünk­szaladna lefelé a hegyről a fenyves. A házat övező kert éppen az örökzöldek felma- gasodásánál kezdődik — ér véget —, s elegendő lenne csupán egy hosszú karnyújtás a fákon díszelgő tobozok megérintésére. De hát ez fi­zikai képtelenség, megteszik viszont helyettünk a réges- rég nem látott mókusok, ame­lyek merész ívű ugrásokkal röpködnek egyik ágról a má­sikra. — Látja — mondja Mag István, az ötvenéves öntő — ez nekem a benti füst, zaj, hőség után a kikapcsolódá­som. Egy kis ideig elnézege­tem a természetet, szívom magamba a jó levegőt, fi­gyelem a fáim fejlődését. Hi­szen itt, ezen a kétszáz négy­szögölön ültettem szilvafát, almát, körtét, diót, közéjük meg ribizlit. A többi, szaba­don maradt területen meg­terem egy kis krumpli, para­dicsom, paprika, sárgarépa, zöldség, káposzta, szóval, minden, ami a háztartásban kell. Szívesen foglalatoskodok itt az öntödei munka után, két okból is. Egyrészt, mert a kohászatban dolgozókat, függetlenül attól, hogy folya­matos műszakban dolgozunk, nincs se szabad szombat, se a családdal együtt el­töltött akármilyen ünnep­nap, nem fizetik meg annyira, ahogy az mi- szerintünk, a más szakmák­hoz viszonyítva elegendő len­ne. Panaszkodásba éppen nem fogok, mert azért havonta hazaviszek öt és fél—hat ezer vagy még ennél is több fo­rintot, de tudja, nem olyan nagy összeg ez manapság. Persze, nem a pénz miatt tar­tom föl elsősorban ezt a kis „gazdaságot”, hanem, hogy az alvás után legyen mivel elfoglalni magam, s beszív­hassam ezt a jó hegyi leve­gőt Mag István nagyon szép helyen lakik Zagyvarónán. — De, amíg ezt a házat, 1965-ben, OTP-hitel segítsé­gével fel nem építettem, a Zabar melletti Utaspusztáról jártam be az ötvözetgyárba dolgozni. De aztán meguntuk a hosszú utazgatásokat. Mon­dom ezt többes számban, mert a feleségem is itt dolgozott a gyárban, darus volt, de az­tán különféle betegségek mi­att leszázalékolták, és rok­kantnyugdíjas már jó ideje. Otthon van, tesz-vesz, ellát mindkettőnket. Mert van egy fiunk is, igaz, későn jött, most jár az ötödik osztályba, úgy­hogy neki már nem számít: közelebb, vagy távolabb. — De azért neki sem mind­egy... E céloknak megfelelően fejlesztjük a közoktatás szemé­lyi és tárgyi feltételeit. Arra törekszünk, hogy az általános iskolát elvégző gyermekek egyre többen az érettségit adó iskolatípusban tanuljanak tovább. Az iskola az, amely leg­hatékonyabban tudja alakítani, befolyásolni az ifjúság mű­veltségét, erkölcsét és ízlését. Ezért is nélkülözhetetlen, hogy az iskola a fiatalokban hiteles képet alakítson ki a szo­cializmusról, hogy a fiatalok helyes történelmi szemlélet­tel értékeljék vívmányainkat, a szocializmus társadalmi, gazdasági építésében elért sikereinket. De jól lássák a fej­lődés során természetszerűen jelentkező nehézségeket, a világhelyzetből adódó feszültségeket is. Az iskola mellett sokat tehetnek ebben a közművelődés szakemberei, irányítói, a Palócföld, mint alkotóműhely mel­lé felsorakozó szerzői gárda, a megyében élő és alkotó kép­ző. és iparművészek, a kibontakozó megyei tudományos élet aktív résztvevői. Többségükben nagy az elhivatottság, az ügyszeretet, s egyre jelentősebb szerepet vállalnak a megye kulturális arculatának formálásában, a kulturális életünk, munkánk alakításában. E műhelyek dolgozóitól —, mint az agitációs és propagandatanácskozás is hangsú­lyozta —, mi nem a lakkozás, a szocialista fejlődés ellent­mondásainak leplezését, elhallgatását várjuk..., hanem mai valóságunk kritikai elemzésére, tanulságaink feldolgo­zására van szükségünk. Úgy vélem, hogy a megyében élő, alkotó képző, és iparművészek, zeneművészek, írók mun­kája, művészeti alkotása — csakúgy, mint eddig — hiteles képet közvetít mai valóságunkról, rólunk kortársainknak és az utódoknak. Jó feltételt teremthet ehhez az, hogy a mű­vészek egy része és a nagyüzemek között szocialista szer­ződés jött létre. Ily módon a művész közvetlenül szerez él­ményt, ismeretet az üzem tevékenységéről, mai valósá­gunkról, s ez kedvezően befolyásolhatja alkotó tevékenysé­gét. Ugyanakkor a művész üzemi jelenléte hozzájárulhat a vállalati kollektívák körében az alkotások értőbb befo­gadásához. Jó példái ennek a tárlatlátogatások, tárlatveze­tések, a Palócföld szerzői táborának találkozásai az üze­mek dolgozóival. A megye kulturális életében a közoktatás, a közmű­velődés, a művészetek mellett egyre fontosabb szerepe van a kialakulóban levő tudományos életnek, melynek alapel­vét a megyei pártbizottság 1970 márciusában fogalmazta meg. Az akkor elfogadott irányelvek megállapításai ma is érvényesek. A mai helyzet, a fejlődés azonban megköve­teli az összehangoltabb és irányítoítabb kutatómunkát. En­nek segítése, koordinálása érdekében fogalmazta meg a tanács művelődési bizottsága, hogy az egységes művelődés- politika, művelődésirányítás keretében meg kell teremteni a megyében a nyitottabb kutatómunka lehetőségét. Azt je­lölte meg fontos feladatul, hogy segítse a megyei eredmé­nyek bemutatását, a megyében és a megyén kívül. A meg­jelenő kiadványok eddig is figyelemre méltó szerepet vál­laltak a tudományos értékű eredmények közkinccsé téte­lében. Fontosnak tartom, hogy a megjelenő kiadványok, pe­riodikák között a munkamegosztás erősödjön, hogy a Nóg­rádi Művelődés művelődéselméleti fórummá váljon, infor­mációs jellege erősödjön. A Nógrádi Fórum tevékenységét bővíteni szükséges az egészségügyi tudományos munkák publikálásával. S indokolt, hogy a Palócföld szélesebb kö­rű publikációt biztosítson a társadalomtudományi kutatá­soknak. Mindezek érdekében az irányítás szélesíti társadal­mi kaocsolatait, fejleszti együttműködését a Miskolci Aka­démiai Bizottság megyei szakembereivel és tanácsadó tes­tületként működheti a megyei tudományos tanácsot. Nagy hangsúlyt kapott a tanácskozáson — indokoltan — az irányítás, az irányításban dolgozók felelőssége. Ez érthető! Hiszen ma az állami irányításnak a közoktatás­ban biztosítani kell a folyamatban levő tartalmi reform eredményes végigvitelét. az ehhez szükséges feltételek sze­mélyi, tárgyi megteremtését. Javítani szükséges az irányítás szakszerűségét. csökkenteni a pedagógiai munka bürokrati­kus túl szabálvozot*sá gát. A pedagógusok továbbképzését úgv kell szervezni, hogy minden pedagógus megismerje a fejlesztés érdekében hozott politikai döntéseket, az új kö­vetelményeket, s az általános és szakfelügyelet segítse an­nak gyakorlati megvalósítását. A közművelődésben javítani szükséges az irányítás koordináló, ellenőrző, segítő és orientáló szerepét a közművelődési szemlélet alakításában, a szellemi és anyagi erők jobb kihasználásában, a tanácsi és más szer­vek, üzemek, szövetkezetek együttműködésében. A munká­ban nagy feladat vár a helyi tanácsokra, hogy fejlesszék a közoktatás, közművelődés tárgyi és személyi feltételeit, javítsák a pedagógusok, közművelődési dolgozók élet. és munkakörülményeit. A bizalom erős, hogy értelmiségünk a nehezedő körülmények között is — csakúgy, mint eddi” — vállalja az iskola társadalmi funkcióinak hatékonyabb érvényesítését, a közművelődésben, a tudományban, a mű­vészetekben, a művelődést ösztönző társadalmi légkör to­vábbi erősítését. BERKI MIHÁLY — Hát, nem! Nagyon jól megvagyunk itt. Van helye a jószágoknak, látja, én nem is tudom, hány tyúk, meg friss kelésű csirke kapirgál a zöldben, aztán ott, a kerítés melletti ólakban nyulakat nevelek, meg vettünk há­rom malacot is az idén. Ket­tőt eladunk belőlük, egyet, mint minden esztendőben, megtartunk magunknak, fel­hizlaljuk, leöljük. December­ben is vágtunk egy szépet: igaz, nem volt az a hej’ de nagy, talán százharminc ki­lós lehetett, de lett belőle szalonna, kolbász, egyéb füs­tölthús annyi, hogy még jó ideig kitart. ZÜG A FENYVES, tiszta levegőjű szele meglobogtatja kerítésnek támaszkodó kezünk kabátujját. Fent, messzebbről kakukk kiált, hangjára ráfi­gyelünk, és Mag István saj­nálkozva állapítja meg, hogy egyetlen fillér sincs elhordott nadrágja zsebében. Pedig, miként bizonygatja, a fáma szerint az járja, hogy akinek a szép madár első hangjának hallatakor van valami pénz a keze ügyében, akkor nem lesz szűkös az esztendője. Ennyiben maradunk... Lefelé ballagunk a kert végéből a házhoz, s közben a barna arcú, szikár ember el­meséli élete történetét. — ötvenhét októberétől dolgozok az ötvözetgyárban. Előtte a Zabari Állami Gaz­daságban volt munkám, de, hogy az megszűnt, s helyén tsz alakult, jobbnak láttam biztosabb megélhetés után nézni. Mert tudja, amikor jó évünk volt, úgy hozta az idő­járás, nem panaszkodhattunk a pénzünkre. De, ha nem, hát akkor csinálhattunk akár­mit is, látástól vakulásig, még rendes mulatságra sem fu­totta a zárszámadáskor. így lettem hát gyári munkás. És nem bántam meg. — Pedig a friss levegő, a napsütés után furcsa lehetett a kezdet... — Egyrészt igen. De tudja, mi ennek a munkának a ki­mondhatatlan előnye? Hogy letelik a nyolc óra és aztán azt teszi az ember, amihez kedve van, ami a családnak hasznos. Én, ne vegye ezt szép szónak, az első pillanat­tól megkedveltem a gyári munkát. Pedig hol kezdtem... Segédmunkát végeztem első­ként, aztán hat hónapig a kő- törőnél voltam, s csak aztán kerültem a kohóba, az egyes kemencéhez. Ott húztam le tíz évet. Hatvanhéttől a ket­tesnél vagyok brigádvezető, a petőfiseknél. Négyszer vol­tam már kiváló dolgozó, most meg, nem olyan régen, ápri­lis 4. tiszteletére megkaptam a Kohászat kiváló dolgozója miniszteri kitüntetést. — Hogy telt el ez a huszon­hat év? — Mintha észre sem vet­tem volna: szaladt. Egyetlen napot sem hiányoztam, s bár néha elég gyengének, megvi­seltnek éreztem magam, nem maradtam otthon. Mindig be­vitt a munkahelyre az akara­tom. Mert, ha valaki szereti, amit csinál, ahhoz ez kell: kitartás, akarat, valamiféle csakazértisség! A tüdőm rendben van, jó erőt is érzek még magamban, de a lábaim bizony, már akadoznak-bot- ladoznak. De csak megtar­tanak még négy évig, mikor nyugdíjba megyek. LEÜLÜNK pihenni a ház előtti kispadra, s miközben eszünkbe jut cigarettára gyúj­tani, az alattunk elterülő tá­jat pásztázza tekintetünk. A hegygerinc mögül felfelé tör az ötvözetgyár kohójának füstje.... Karácsony György Cement helyett A Novoszibirszkben közel­múltban felépült panelházak külsőleg semmiben sem kü­lönböznek a mellettük álló többemeletes épületektől. Az új lakók sem találnak semmi eltérőt a korábbi panellaká­sokkal szemben sőt, sokszor még az építők sem tudják, mi a különbség a felhasznált új és régebbi építőelemek kö­zött. Ma még csak a szovjet kutatók tudják, hogy a min­dennapos használat során mi­lyen előnyökkel rendelkezik a cement nélkül készült építő­elemek alkalmazása. Cement nélküli építkezés? — Igen, ez a lehetőség ma már gazdaságosan hasznosít­ható realitás — mondja Alek- szandr Bezverkij, a műszaki tudományok kandidátusa, a szibériai lakó- és középületek kísérleti tervezőintézetének osztályvezetője. A cement mind ez ideig az építkezések nélkülözhetetlen eleme. A legkisebb házak fel­építésétől a legnagyobb beru­házásokig a cement alapvető fontossá gú építőanyagként szerepel. S bár a Szovjetunió­ban egész iparág foglalkozik cementgyártással, még mindig nem elég a gyártott mennyi­ség. Ezért különösen fontos a cementet helyettesítő — bő­ségesen rendelkezésre álló alapanyagokból készülő — kö­tőanyagok előállítása. A kuta­tások során elsősorban r. kanszk-acsinszki barnaszén­lelőhely salakját vették figye­lembe. A barnaszénből és a feketeszénből keletkezett sa­lak meghatározott mértékű keverésével, feldolgozásával olyan anyagokat sikerült elő­— salakbelon állítani, amelyek műszaki jel­lemzőiket tekintve semmiben sem maradnak el a különféle betontípusoktól. A kőszén salakból készült keramitsalak betonkerítése­ket már több mint 10 éve al­kalmazzák Novoszibirszkben. A házgyári elemek gyártásá­nál a hőerőművekben mellék- termékként keletkező salakot hasznosítják. Egyetlen novoszibirszki hő­erőmű évente 300 ezer tonna meddőt termel. Ezek elszállí­tása, a meddőhányók terüle­tének biztosítása több millió rubelbe kerül. A salakból „ce­mentet” előállító berendezés gyártási költségei megközelí­tőleg azonosak. De ezek üzem­be helyezésével csökken a meddőhányók által elfoglalt mezőgazdasági területek mér­téke, jelentősen csökkennek a szállítási költségek, a salakbe­ton kötőanyag alkalmazásá­val az építkezési költségek mintegy tizedével csökkennek. A salak nemcsak a panelek gyártásához hasznosítható, de kiváló kötőanyag a bonyolult lépcsőfeljárók gyártásánál is. A novoszibirszki gyár eddigi tapasztalatai szerint az így készült építőelemek semmivel sem maradnak el a cement felhasználásával készült ele­mek mögött. A salakbetont ma még nem használják fő tartószerkezetek gyártásánál, de talán már a közeljövőben megépülnek azok a lakóházak is, amelyeknél az alaptól a padlásig minden pa­nel, minden építőelem salak­betonból készül. o. k. Metró épül Havannában A kubai fővárosban az 1986—90-es ötéves terv folya­mán megkezdik a metró épí­tését. Az első szakaszokat 1991—95 között helyezik üzembe. Havanna fejlesztésé­nek hosszú távú perspektivi­kus terve, melyben a közleke­dési problémák megoldása a hét elsőrendű fontosságú pont egyike, 2000-re egy 30 kilomé­teres metróhálózatot irányoz elő. A metró vonalai elsősorban a belvároson túl és a külvá­rosokba fognak utasokat szál­lítani. NÖGRAD - 1983. április 23., szombat 3

Next

/
Thumbnails
Contents