Nógrád. 1983. március (39. évfolyam. 50-76. szám)
1983-03-12 / 60. szám
w Uj Madách-dokumenhjmmal gyarapodott- a megyei múzeumi szervezet" Egyedülálló dokumentummal gyarapodott a Nógrád megyei múzeumi szervezet. Furcsa véletlen, hogy épp a gazdag, változatos tartalmú Madách-emlékév idején került elő Madách Imre egyik politikai tárgyú nyomtatott formájú beszéde. Wolf Ida nyugdíjas szécsé- nyi pedagógus, a szécsényi múzeumbaráti kör tagja ajándékozta a Kubinyi Ferenc Múzeumnak Madách Imre „Politikai hitvallomás” című beszédét. A dokumentum nem ismeretlen, kézirata is megtalálható, de megyei köz- gyűjteményben ez az első példánya, s így mindenképpen fokozottan méltó a figyelmünkre. A nagyalakú, 34x21 centiméteres, kétlapos nyomtatványt feltehetően Balassagyarmaton, a Kék László-íéle nyomdában állították elő. Igaz, nyomdajelzés nincs rajta, de a feltevésünknek az ad reális tápot, hogy a gyors politikai fejlemények következtében egyrészt idő sem lett volna Pestre utazni, nyomdát keresni, másrészt javában működött Kék László nyomdája Balassagyarmaton, s e korból több kiadványt, aprónyomtatványt is ismerünk, amelyek e nyomda termékei voltak. A politikai beszéd dátuma: 1861. március 12. E dátum és a beszéd körülményei mindenképpen' jelentősek. Túlvagyunk már a gyűlölt Bach bukásán, az 1860. évi októberi diploma felcsillantotta a reményeket az alkotmányos elet helyreállítása lehetőségének. Nógrád megyében azonnal az 1848. ellenzéki vezérkar veszi kezébe az események irányítását. Horváth Elek, Károlyi János, Repetzky Ferenc rögtön megkezdték a megyei élet szervezését. 1861. január 7-én ismét ösz- szeült a megyei közgyűlés, ahol a jelenlevők hitet tettek 1848. vívmányai mellett, elutasítottak minden korábbi császári intézkedést, amely az alkotmányos élet megcsonkítását jelentette. Ezen, s a következő napok lázas hangulatú gyűlésein mindvégig jelen volt Madách Imre is, aki barátjával, Szontágh Pállal, szűnni nem akaró lelkesedéssel vetette bele magát az események forgatagába. Számos bizottság tagja lett. Bátran és nyíltan politizált. A leendő országgyűlési választásokon, mint Balassagyarmat képviselőjelöltje kívánt indulni. Ezért is íródott ez a politikai hitvallás elsősorban a megyeszékhely akkori lakosaihoz. Csak a lényeget kívánja vázolni, s ezt a lényeget Madách így foglalta össze: „Ez alapelveket én, ki szerencsés voltam sokak bizalma által a népképviselői nehéz, de éppen ezért dicső pályára kitűzetni, három szóban foglalom össze, s e három szó: Szabadság, egyenlőség, testvériség!” Madách e gondolatok bevezetőjeként leszögezi, hogy az új országgyűlés a nemzet sorsában döntő változást hozhat, tehát a megválasztandó követeknek nagyon nagy a felelőssége. Ez a felelősség olyan komoly, hogy érte a nép küldöttének mindent vállalni kell, még a halált is. Madách röviden megmagyarázta mit ért ő ezen a klasszikus hármas fogalom- rendszeren. Az adott helyzetben a szabadság a magyar nemzet politikai függetlenségét jelenti, amely alkotó eleme: önálló államiság, felelős nemzetkormány, az ennek alárendelt megyei önkormányzat és a sajtószabadság. Az egyenlőség alatt a törvény előtti egyenlőséget, a vallásszabadságot, s általában minden, az egyént gúzsba kötő feudális korlátok alóli mentességet értett. A testvériség száméra a nemzetiségi egyenjogúságot jelenti, hogy a Magyarországon élő nemzetiségiek nyelvi, kulturális sajátosságaik megőrzése mellett testvéri közösségben élnek és dolgoznak együtt a hazában. Ezt a tömör és az 1848-as törvényekhez minden elvével kötődő programnyilatkozatot aztán Madách Imre, mint megválasztott képviselő, a legkövetkezetesebben képviselte az országgyűlésen, s az ott elmondott beszédével, magatartásával az 1861. év a politikai pálya sikerét is meghozta számára. P. M. Mit csinál az űj csoport? Kérdések kutatóknak Nagyobb művelődési intézményekben minden munkafázisnak vannak reszortfelelősei. Sőt, központi intézményekben külön munkacsoportok vagy osztályok feladata kiötleni, megtervezni, megszervezni, propagálni, megrendezni és értékelni a programokat. A legnagyobb apparátus természetesen a rendezvények lebonyolításához kell. Ügy mondják, hogy az lenne az optimális, ha a művelődési központokban minden „tartalmi” munkatársra legalább két „kivitelező”, technikai munkatárs jutna. Nálunk ezzel szemben jó, ha nem fordított a helyzet. így aztán nem csoda, hogy hazai közművelődési gyakorlatunkat a nagyszerű elgondolások és a csapnivaló megvalósítások jellemzik... Ennek tarthatatlan voltával nyilván azok a megyei köz- művelődési szakemberek is tisztában vannak, akik a salgótarjáni József Attila megyei Művelődési Központban új szakcsoportot hoztak létre. Nincs okunk kételkedni abban, hogy ez az új szervezeti egység Nógrád megye közművelődési gyakorlatának színvonalát fogja emelni. Csak épp arra voltunk kíváncsiak, Tánclépésben miként valósíthatja meg ezt a szándékot egy olyan szervezeti egység, melynek neve: „kutató csbport”. Nem tévedtünk, mikor úgy véltük, hogy a csoport tagjai — Tölgyesiné Bodonyi Anikó csoportvezető és Mdtyus Imre munkatárs — megnyugtató választ adnak erre nézve. — Nógrád megye kulturális életében — feltehetően a közelmúltban történt személyi és szerkezeti változásoknak köszönhetően — bíztató jelek mutatkoznak. Ilyesmit, tükrös a megyei művelődési közvont idei munkaterve is, mely a korábbiaknál konkrétabb, ha úgy tetszik gyakorlatibb tennivalókat fogalmaz meg. Ugyanakkor a „tettek évében" az első „tett" kutatócsoport létrehozása volt, melyről automatikusan az elmélet jut mindenki eszébe... — Nincs ellentmondás' — mondja a csoportvezető. — Az új szervezeti egységet épp az a változtatási szándék hozta létre, mely a jövőben jobban próbál igazodni a lakossági igényekhez, korszerűbb tevékenységi formákat bevezetve. A kutatócsoport elsődleges célja ezeknek a korszerű köz- művelődési formáknak a felkutatása, a művelődési tevé'kenységek, nevelési folyamatok hatásának mérése, az eredmények propagálása. a tapasztalatok elemzése stb. Hangsúlyozni szeretném, hogy mindezt nem tisztán elméleti-tudományos módon kívánjuk elérni. Nem a művelődéskutató helyek számát akarjuk gyarapítani. Elsősorban olvan témákat dolgozunk- fel, melyeket a mindennapi népművelői gyakorlatban hasznosítani lehet. — Most éppen mit kutat a csoport? — Kissé korai a kérdés. Alig egy hónapja alakultunk. Tekintettel a megyeszékhely művelődési intézményeinek közeli integrációjára, még nincs pontosan megfogalmazott munkatervünk. Természetesen enélkül is jó néhány feladatot magunk elé tűztünk. De most elsősorban tájékozódunk. .. — Ha jól értem, e pillanatban a csoport abban a szerencsés helyzetben van, hogy azt csinál, amit akar? — Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy munkánk olyan lesz, amilyenné tesszük. — Vagyis? — Vagyis így sokkal nagyobb a felelősségünk. — Miként lesz mérhető a csoport munkájának eredményessége? — A puding próbája, hogy megeszik — veti közbe Má- tyus Imre. — A mi munkánk próbája az, hogy kérnek-e belőle. Mármint a közművelődésben dolgozók, a kollégák. — És ha nem kérnek? Mondjuk, mert eddig is megvoltak enélkül? — Az a mi hibánk lenne — veszi vissza a szót Tölgyesiné Bodonyi Anikó. — Kétségtelen, hogy ami nincs, az nem hiányzik. Tudatosítanunk kell tehát, hogy vagyunk, hogy szükség van ránk. — Valóban teljesen ni lehetőségeket nyújtana a kutatócsoport? Hisz a művelődési központban eddig is volt. és jelenleg is van egy népes hálózati-módszertani csoport, melynek közel azonos a funkciója. — A jelenlegi szerkezeti tagozódás differenciáltabb feladatmegosztást tesz lehetővé. Mi nem végzünk közvetlen népművelői munkát, nem kell programokat szerveznünk, lebonyolítanunk. így sokkal inkább módunk lesz a döntéselőkészítésekre. és a tapasztalatok elemzésére összpontosítani. Persze a mi helvzeti előnyük csak akkor válhat a konkrét kulturális nrogra- mok lebonyolítói számára előnnyé, ha állandó kapcsolatot tartanak velünk. Mint ahogy mi is csak akkor .profitálhatunk” mások számára hasznosítható ismereteket, ha állandó kaocsolatot tartunk fenn a gyakorló népművelőkkel. — Mondják, akiknek nincs elég tehetségük a filmrendezéshez. azokból lesznek az esztéták, és a filmkritikusok. Ez persze még nem baj. hisz nem kell tudni főzni ahhoz, hoay eldöntsük, ízletes-e a tojásrántotta vagy sem,. De vajon gyakorlati népművelői tapasztalatok nélkül. adhatvak-e hasznosítható közművelői ..recevfoket” elméleti szakemberek? — Nem tartom kizártnak. Mindenesetre, ami bennünket illet, mindketten gyakorló népművelőként kezdtük. Én hosszabb ideig dolgoztam a tanácsi irányító munkában, járási, városi majd megyei szinten. Diplomáink száma pedig duplája a „csoport” létszámának. Pintér Károly Akit nem érint szenvedéllyel a munkája, hivatása, szülőföldje, városa, faluja, kedvelt időtöltése ugyan meddig maradhat „divatban”? A szenvedélytől mentesek, a racionális gyűjtögetők, a korszerűnek mondott technokraták, a hidegfejű számítók, az érzelemnélküli és félelemnélküli (sőt, gáncsnélküli régiesen) lovagok és persze lovagnők —, ők ugyan meddig járják divatosan az élet útjait? És, ha már kimennek a divatból, mert újra kell a személyiség, a szenvedély, az emberi tényező, mindaz, aminek egyszer talán már volt nagyobb megbecsülése is az új társadalom történetében (lásd a harminc-egynéhány éve traktoron dolgozó véleményét a tévében), visszajönnek-e még divatba a divatos „fapofák”? * Akiben nincs szenvedély valami iránt —, minek él? Hogyan tud életben maradni egyáltalán, milyen élet az. amely tele van önmagára utaló figyelemmel, amelyből hiányzik az energiákat is pusztító, életet is koptató, de a lényegeket is előteremtő tűz? Nézem ezt a budai lakást, amelyről a következőket tudom meg rövid idő alatt mai lakójától, útikönyvírásunk legnagyobb öregétől: itt élte utolsó éveit Herman Ottó polihisztor, természettudós és természetvédő, mai kényszer- védpkpzésünk egyik őse. aki már akkor szót emelt minÚTON JARÓ Divat-e a den élőért, amikor nem hullott stroncium kilencven enyhe adagokban a levegőégből. Az ő szenvedélye közismert, sőt közpélda ma is, etalon, mérce sok mindenben, ami az élet megőrzését, az értékek mentését illeti. De mérték az önképzésre, az önművelésre, az önelhatározásra, arra, hogy valami mellett küzdjön az ember, valamiért, mindig közérdekből —, valami ellen, sokszor a divatos fapofák ellenében. A nagy magyar természettudós akkoriban, amikor ebben a budai házban lakott, a Vérmező közelében, már a Nemzeti Múzeum egyik vezetője volt. Innen indult mindennap, azon a napon is, amikor már a cél előtt, közel a múzeumhoz, egy társzekér elgázolta. Akkor ide hozták, itt élt még két-három napig, itt is halt meg. Negyvenkét esztendeje ezt a szobát lakja az útikönyvek írója, aki viszont elsősorban arról híres, hogy útikönyvei nem egyszerűen tényközlő munkák. Sokkal inkább személyes hangú vallomások a tények ismertetése mellett, s ennek egyszerű magyarázata, hogy amiről ír, arról a tájról, országról, amelyről beszámol —, azt mind ismeri is szó szerint testközelből. Bejárja valamennyit, hat- van-egynéhány éves, nem lanyhuló szenvedéllyel, éppen azzal a kalandkereséssel, ahogy a tízes évek elején fiatal gyerekként első útját megtette társaival fel a Vág völgyébe gyalogolva. Ott azután a hegyeken át kapaszkodva először a lengyel Tátrát látta meg, s amikor leírta életében először útiélményeit —, senki sem hitte el azokat. Azóta ír útikönyveket, útirajzokat, útiregényeket —, ha ez a helyes kifejezés. * Nézem a táncosnőt, aki egy távoli városban (nem elsősorban a táncáról híres ősrégi településen) gyerekeket oktat, olyan fiatalokat, akik érkezéséig a tévén, filmen kívül aligha láthattak modern színpadi táncot. A táncosnő Amerikában tanult, ott élt évekig, ott szerzett diplomát, ott ismerkedett meg a legkorszerűbb módszerekkel, aztán hazajött és a városban, ahol letelepedett csoportokat szervezett. Tanítja a fiatalokat valamire, amit éppen így táncolnak a New York-i színpadokon is a világ talán legjobb táncosai. Ö maga két diplomát szerzett, mert a kintit itthon nem fogadták el (?) „fa pofa 7 valahol a főváros alatt és csak Bécsben kötözték be, látták el tisztességesen, de közben mi történt? * kiegészítette tehát, hetente járt a fővárosba két éven át a táncintézet tanfolyamára, elvégezte azt is, átaraszolta negyven-egynéhány kilós testével az országot ezeken az utazásokon, csupán azért, hogy taníthasson, táncolhasson. Nem is tudja megállni —, beáll maga is a gyerekek közé; vannak vagy tizenöten, közülük kettő az igazi tehetség, a többit egyszerűen nincs miért ott tartani, de nem lehet elküldeni sem. Ilyen ez a csoport, ilyen ez a munka. De az a kettő, az fantasztikus tehetség! A csongrádi feketeföld küldte őket. Ezért a kettőért érdemes?! Ezt a kérdést ez a táncosnő talán meg sem értené. * A számszaki szakember asztalán meg ott a nemrégiben megjelentetett (ehhez is kellett valamiféle elkötelezett szenvedély) Mocsáry Antal Nógrád megyei monográfia jellegzetes zöld-arany kötésű kötete, ugyan, hol máshol lehetne ezt is láthatni, mint éppen itt egy takarékszövetkezeti irodában, a helytörténész munkahelyén, az íróasztalán? Beutazott érte a megye távoli csücskéből a megyeszékhelyre, a múzeumba, ahol még talán van néhány példány ebből a ritka szép, ritkaság könyvből. Az ember azt gondolná, hogy hosszú Ideje foglalkozik helytörténettel a szövetkezeti vezető. De más a helyzet itt is, a szenvedély sokáig lappangott az emberben, de valahol-va- lahogy mindig is meglehetett a lélek mélyén. Mindössze három éve foglalkozik ezzel, de máris olyan rétegeket ért el, amelyek megérdemelnék a szélesebb körű publikációkat rendszeresen. Hát nem azért csinálja, hanem miért? — Véletlenül, szinte belebotlottam itt egy-két dologba, érdekelni kezdett, kedvezett a környezet is, az itteni társak, a távolabbiak, a szomszédos községbeliek például, azóta minden érdekel, ami itt történt valaha — mondja és máris bevon a his- torizáiásba. Mondja a történeteket. amelyek őt is foglalkoztatják, mondja az elképzeléseit. terveit is; mit kellene még megkutatni, mit lenne érdemes még időben megörökíteni és arra is vállalkozik, hogv majd összehoz azzal, aki elmondja fan+aoriikus történetét egy sebesülésről: amikor katonaként megsebesült A szenvedélyes utazó, „hivatásos autóstoppos” meg úgy készült a találkozásra, előadására a fiatalok körében, mintha az Akadémián kellene székfoglalót tartania ebből a tárgyból. Felvértezte magát mindenféle ide illő elmélettel, könyvhalmazokkal felszerelkezve érkezett a klubbeli rendezvényre. Ismeretterjesztő-verbuváló élménybeszámolója előtt még jegyzeteket készített — azokba aztán bele sem nézett később, amikor már túljutott az utazás, az értelmes-szép-szenvedélyes csavargás elméleti hegyein, amikor már kevesen ültek előtte, mert a többiek azt hitték „ez végig ilyen lesz... ” és elszivárogtak, nos, akkor jöttek elő az igazi dolgok —, ahogy mondani szokás, akkor mutatkozott meg a szenvedély is. Akik korábban elmentek, nem tudták meg, hogy a háttérben azon a fogason Jack London legendás csavargókabátja lógott, amit egymásnak adnak évtizedek óta a legkiválóbb „csavargók”. ezt majd ő is tovább adja. amikor már nem tud útnak eredni többé. . . T P L. NÓGRÁD - 1983. március 12., szombat 7
