Nógrád. 1983. március (39. évfolyam. 50-76. szám)
1983-03-16 / 63. szám
Boszorkánykolbász Szegedről A Szegedi Szalámigyár és Húskörobiná t szakembereinek újításai nyomán az utóbbi esztendőbe»! bét és fél millió forint nyereséget könyvelhetett el és több új termékkel is bővíthette gyártmányainak választékát. Á közelmúltban megkezdték a legutóbbi BNV-nagydíjat elhódító „Boszorkánykolbász” nagyüzemi gyártását. A szegedi csípős őrölt paprikával ízesített, vákuumfóliába csomagolt felvágottat hamarosan az ország más vidékére is szállítják; a minták alapján külföldön is érdeklődnek iránta. Ezzel, s ugyancsak újdonságnak számító „Fesztivál”, valamint a makói „Maros” kolbászokkal együtt az idén több mint másfél ezer tonna száraz- kolbász kerül ki a gyárból, a •jóval nagyobb mennyiségben gyártott hagyományos, paprikás és csípős szalámi mellett. Szintén új termék a — tájjellegű ízesítéssel készülő — mustáros tápéi kenőmájas, a paradicsommal ízesített szegedi húskrém, valamint a dorozsmai nyelves elnevezésű, formában főtt rakottnyelv. Veiül? már hetven fölé emelkedett a .szalámigyár és húskombinát hentesáruinak választéka. Nincs fagykár a mátraaljai szőlőkben • A megkésett kemény tél aggodalommal töltötte él a mátraaljai történelmi borvidék 'szőlősgazdáit, mivel a hosszúra nyúlt enyhe időt hirtelen erős lehűlés követte, amikor a Mátra vidéken mínusz 15, mínusz 18 fokra szállt le a hőmérséklet. A Borsod—Heves megyei állami gazdaságok szakszolgálati állomásának gyöngyösi laboratóriumában most elvégzett vizsgálatok azonban egyértelműen azt bizonyítják, hogy a változó hőmérsékletet jól elviselték a Vényigék. Mintegy kétezer hektár ültetvényen vizsgálták tíz, a tájra jellemző fajta tökéit. A mikroszkópos rügyvizsgálatok a tőkék termékenységének megfigyelését is szolgálják; a legfrissebb adatok szerint bő termést Ígér a muskotály, a leányka, a saszla és a rizlingszilváni. "A laboratóriumban azt is észlelték, hogy a tavalyi nagy szőlőtermés nemcsak a talajból vont ki sok tápanyagot, hanem a növények fás részeiből is, ami arra sarkallja a gazdaságokat, hogy a tápanyagot idejekorán pótolják. Felosztattak az ötvözetgyári nyereséget Tavalyi munkája eredményeként 17 millió forint nyereség képződött a Salgótarjáni Ötvözetgyárban. A gyári bizalmi testület e heti ülésén döntött a nyereség illetve a részesedési alap felosztásáról. Fejenként 753 forint részesedés jut az összegből, a törzs- gárdatagok korpótlékot is kapnak, s egy nemrégiben hozott döntés értelmében a gyesen lévő dolgozók is részesednek belőle. Az összeg elosztásakor gondoltak arra is,, hogy maradjon belőle az évközi prémiumok és jutalmak kifizetésére. Az elosztásra egyébként három alternatívát dolgoztak ki, ezek közül választottak a bizalmitestület tagjai. A részesedést hamarosan kifizetik. Árgyéíus királyfi Nagyorosziban Erich Kästner „Az emberke” című kétrészes mesejátéka után tegnap délután az Árgyéíus királyfiról szóló történetet mutatták be Nagyorosziban a Népszínház művészei: Malgot István eredeti népmeséből összeállított játékát összesen kétszáz gyerek tekintette meg, részben a Nagyoroszi Általános Iskola tanulói, a. borsosberényi iskolások, a horpácsi nevelőotthon lakói, valamint a nagyoroszi óvodások. A tegnapi program egy öt előadásból álló bérletes- sorozat utolsó eseménye volt, az elmúlt öt hónapban a Népszínház három előadására és a Zenemóka két fellépésére került sor. Bár a bérleti előadásoknak vége, a nagy sikerre való tekintettel a nagyoroszi művelődési házban újabb Zenemóka és meseelőadásokat terveznek. Könyvtári hírek Szécsényből Helytörténeti vetélkedőre került sor hétfőn a szécsényi Krúdy Gyuia könyvtárban. Jövőre lesz 650 éve, hogy a mai nagyközséget vár ossá nyilvánították. A benevezett KISZ-alapszervezetek már az évfordulóra készülve versengtek. Legsikeresebben a keverőüzem KISZ-alap,szervezete szerepelt, hiszen ők gazdag tudtak legtöbben a múltú településről. Kedden az általános iskola aulájában szervezett programot a Krúdy könyvtár. Az 1848-as eseményekre emlékeztetve Sellei Zoltán előadóművész Arany János költeményeiből válogatott műsorát hallgatták meg a diákok. Szövetkezetek és a szerződés Csaknem hatvan kiskereskedelmi és vendéglátóüzletet, valamint egy cukrászüzemet adtak ki eddig szerződéses üzemeltetésre a megyénkben fogyasztási szövetkezetek. A tapasztalatok szerint az üzletvezetők sokszor saját erő felhasználásával is bővítették a választékot és a színvonalat, növelték a vendéglátásban a meleg ételek, grillkészítmények, sütemények kínálatát. Az üzletek zöménél nőtt a kiszolgálás kulturáltsága is. Á kedvező jelek után idén újabb száz egységet adnak szerződésbe a szövetkezetek. A rétsági ÁFÉSZ a teljes vendéglátó-hálózat kiadását tervezi, sőt TÜZÉP-telepet és cukrászüzemet is szerződésbe ad. GYÓGYNÖVÉNY-KIÁLLÍTÁS nyílt tegnap Balassagyarmaton letekben kapható, vagy kirán- a Mikszáth Kálmán Művelődé- dulás közben a vidéken be- si Központban. A Nógrád me- gyűjthető növénnyel és azok gyei Gyógyszerészeti Társaság hatásaival ismerteti meg a lá- gyógynövény-szakosztá’.ya kéz- togatókat. A kiállítás a hónap deményezésére létrehozott be- utolsó napjáig tekinthető meg mutató sok hasznos, a szaküz- az intézményben. Naptár 11983. március 16., szerda Henrietta napja A Nap kel 5.57 — nyugszik I 17.50 órakor. A Hold kel 7.04 — nyugszik 19.42 órakor. Száz évvel ezelőtt, 1883. március 16-án született, és 68 éves korában, 1951-ben hunyt el Igvatij Kracskovszkij szovjet tv dós, neves arabista, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája és számos külföldi tudományos akadémia tagja. Felhős idő Várható időjárás az ország területén ma estig: Folytatódik a változóan felhős idő. Délnyugaton, délen átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, oct eső, zápor várható. A többnyire élénk délkeleti, déli szél gyakran megerősödik, időnként viharossá fokozódik, legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között alakul. A tavaszi tv-lottó nyerőszámai: 18; 27, 54, 55, 75 — Nekem szülőhazám címmel tegnap honvédelmi játékra került sor Rétságon, az Asztalos János Művelődési Központban. A járási úttörőelnökség és az MHSZ járási szervezete rendezésében lebonyolított vetélkedőn a járás valamennyi úttörőcsapata képviseltette magát. — Rendezési terv. A Nagy- bátonyi nagyközségi közös Tanács Végrehajtó Bizottsága jóváhagyta a nagybátonyi Gyöngyvirág úti házhelyek részletes rendezési tervét. Eszerint ezen a területen 61 családi házas beépítésre alkalmas házhelyet kínálhatnak. — Fővárosi építés. Idén 170 fővel bővíti fővárosi építőipari tevékenységét a Szccstnyi Szolgáltató Szövetkezet. Tervezi továbbá a lakatosüzemrész gépészeti berendezéseinek gyarapítását, illetve az ilyen jellegű munkák kooperációs kapcsolatok útján való fejlesztését. — Kábítószer, összesen 167 kiló marihuánát foglaltak le a szófiai repülőtéren hétfőn két nigériai és egy holland állampolgárnál, akik Lagosból Nyu- gat-Európába tartottak. A tranzitutasok közül az egyik Nyu- gat-Berlinbe, a másik kettő Amszterdamba folytatta volna útját. Bányai hírcsokor Mini segélyszolgálat TIFARlB® Különleges élményben volt részük tegnap azoknak, akik szemet gyönyörködtetni betértek a salgótarjáni Kővár presz- szóba. A Tavaszi vendégvárás Palócföldön rendezvénysorozat keretében cukrászati bemutatót tartottak. A Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat rendezésében kilenc vendéglátó-vállalat, illetve szálloda összesen 19 cukrásza — köztük több mestercukrász — hozta el Salgótarjánba a szakma színe-javát reprezentáló süteményeit. A bemutatott ejarabok zöme nem kimondottan napi termék — készítőjük azt bizonyította munkájával, mit tud egy igazi cukrász, ha igazán elemében van. Czibulyás Beáta, a balassagyarmati cukrászüzem dolgozója marcipános, virágdíszíté- ses emeletes tortáiéval remekelt Hozott még gyümölcsdesszertet, szalagcsemegét, diós kely- het. A torta elkészítésére egy teljes napja ment rá. — Nem baj — mosolygott a hét éve szabadult cukrász. — Szeretem az igényes, különleges munkákat. Ilyen alkalmakkor látszik igazán, ki mire képes! Ezen a véleményen van a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat mestercukrásza, Dancsi Bertalan is. 1# éve rendszeresen részt vesz a hazai pályán rendezett bemutatókon, versenyeken Tőle tudjuk azt is, hogy nemcsak az öltözködés- A két órán át tartó bemuta- megvásárolták a ritka Ínyencben, a cukrászatban is vannak tó után valamennyi remeket ségeket kedvelő vendégek. uralkodó divatok. — Korábban a gyümölcsös készítmények voltak a menők, most inkább a nosztalgikus, kissé túldíszitett sütemények divatosak — mondja, — Ami viszont örök a mesterségben, az az ízek és a színek harmóniája! Szolnokon egyébként most készült el az ország második diabetikus cukrászüzeme. Értesülve a hírről, egy salgótarjáni asszony levélben kérte Dancsi Bertalant, küldene neki néhány diabetikus süteményreceptet. A mestercukrász most magával hozta, hogy átadhassa levélírójának. Tóth Zoltánné miskolci mestercukrász igazán balszerencsés: az úton összetörött gyönyörű dísztortája. Gyümölcsdesszertjei azonban épségben eljutottak a bemutatóra, hogy ékesszólóan bizonyítsák1 Tóth- né nem véletlenül kapta a mestercukrász címet. A sok kiválóság közül hadd említsük még meg a szolnoki Móra-iskola egyik folytatóját, a 18 éves Dobrosi Mihályt, aki a nála napi termékként szereplő klasszikus mignoniaival szerepelt a kiállításon. Mestere és tanítója, Móra László a Gasztroprag prágai kiállításon komoly díjakat, érmeket szerzett a magyar cukrászat nagyobb becsületére. — szendi — A Nógrádi Szénbányák szorospataki aknaüzemében járt kedden Simonyi András, az Állami Ifjúsági Bizottság osztályvezetője és Berki Mihály, a Nógrád megyei Tanács elnökhelyettese. A bányászfiatalok élet- és munkakörülményeivel, valamint az ifjúsági bizottság tevékenységével ismerkedtek. * Ma komplex szemle kezdődik a Nógrádi Szénbányák ti- ribesi aknaüzemében. A kerületi bányaműszaki felügyelőség szakemberei a biztonságtechnikai berendezések állapotát vizsgálják meg. * Az ifjúsági alap felhasználásáról döntött legutóbbi ülésén a Nógrádi Szénbányák ifjúsági bizottsága. Az ifjúsági klubok segítésére, a kapcsolatok ápolására, ifjúsági találkozók és napok lebonyolítására, valamint a tömegsport támogatására az idén 160 ezer forint áll rendelkezésre, az ezer fiaitatóál is többet foglalkoztató vállalatnál. ÍTÉLET KISAJÁTÍTÁSI VESZTEGETÉSEKÉRT A Fővárosi Bíróságon kedden ítélkeztek a budapesti ingatlankisajátításokhoz kapcsolódó vesztegetési bűncselekmény-sorozat miatt. Az elítéltek között az elsőrendű vádlott, a, 44 éves Kovács János szakértő — hivatalos személy által fontosabb ügyben, kötelességszegéssel elkövetett. vesztegetések bűntettéért, és más, hasonló bűncselekményekért kapott — halmazati büntetése: ötévi’ szabadságvesztés, a közügyek gyakorlásától ötévi eltiltás, személygépkocsijának elkobzása, emellett kötelezte a bíróság 571 ezer 500 forint vagyoni előny megfizetésére. Pajter István 55 éves szakértő háromévi és négyhónapi, dr. Jónás Pál 35 éves volt tanácsi csoportvezetőt kétévi és négyhónapi szabadságvesztésre ítélte. A korrupciós cselekményekben közreműködött, s az elítéltek között van három budapesti ügyvéd: dr. Hóna István, dr. Tivadar Pál és dr. Nagy Tibor. — 1848 Pekingben. Kedden Pekingben a külföldi kapcsolatok ápolására alakult társaság székházában megemlékezés volt az 1848-as foradalom kitörésének 135. és Petőfi Sándor születésének 160. évfordulójáról. A megemlékezésen Csu Ce-cse költő, a kínai Pen Club aletóöke tartott előadást, majd levetítették a Feltámadott a tenger című magyar játékfilmet. — Lavina után. További tíz holttestet ástak ki a hóból Észak-Pakisztánnak abban a körzetében, ahol a múlt hét végén óriási lavina zúdult le a hegyekből. Ezzel a halálos áldozatok száma 86-ra emelkedett, 89 személyt pedig még mindig eltűntként tartanak nyílván. Hétfőn egyébként 3 hegyimentők nyolc embert élve találtak a lavinaomlás útvonalán, s folytatják a kutatást további túlélők után. Mini segélyszolgálati állomásokat nyit a megyében tagjai számára a Magyar Autóklub helyi szervezete. A kisvállalkozásban létesített kis szervizek közül az elsőt tegnao adták át Kiste- renyén. Legközelebb Ka- rancskeszin április 1-én nyílik hasonló, a pásztói és a bujáki átadását pedig májusra tervezik. Az állomásokat azért hozzák létre, hogy az autósoknak kisebb javítások miatt ne kelljen a megyeszékhelyen levő műszaki állomásra beutazni, lakóhelyükhöz közelebb végeztethessék el a motordiasnoszti- kát, gumiszerelést, fényszóró-beállítást, műszaki vizsgára való felkészítést, apróbb javításokat. A mini segélyszolgálati állomásokról a húsz kilométeres körzetben lerobbant kocsik mentésére is kimennek. Kézre került a betörő A Békés megyei Rendőrfőkapitányság a múlt év végén országos körözést rendelt el Balogh András foglalkozás nélküli, többszörösen büntetett előéletű Békéscsaba, Vécsey utca 24. szám alatti lakos ellen. Balogh András legutóbbi szabadság- vesztésének letöltése után, 1980-ban szabadult. 1981 elejétől sorozatban követett el besurranásos lopásokat oly módon, hogy Békéscsabán különböző intézmények, vállalatok irodáiba hatolt be, általában ebédidőben. Ezenkívül alaposan gyanúsítható, hogy Békéscsaba környékén tanyákba, ví- kendházakba is betört. A Békés megyei Rendőr-főkapitányság Balogh Andrást a tv Kék fény című adásában is köröztette. A bűnözőt a rendőrség lakossági beielen- tések nyomán elfogta. Ügyében a nyomozást folytatják. ÍS MERROR PeFenti Czibutyás Beáta tortájával és süteményeivel (Gócs Éva felvétele) Autósorszámok 1983. március Trabant L. Hyc. (Bp.) Trabant Hyc. Combi (Bp.) Trabant Limousin (Bp.) 14 Trabant Lim. (Győr) 13 Trabant Lim. (Debr.) 10 Trabant Combi ÍBp.) e Trabant Com. (Győr) 3 Wartburg Lim. (Bp.) 8 Wartburg Lim. (Győr) 5 Wartburg de Lux (Bp.) 11 Wartburg de Lux (Győr) 6 Wartb. de Lux tolót. (Bp.) 2 Wartb. Lim. tolót. fBp.) l Wartburg Tourist (Bp.) 4 Wartburg Tourist (Győr) 1 Skoda 105 S (Bp.> 6 Skoda 105 S (Győr) • 5 Skoda 105 S (Debr.) 5 Skoda 120 L (Bn.) 12 Skoda 120 L (Győr) 9 Skoda 120 L /Debr.) 7 Skoda *23 GLS (Bp.) Lada 1200 (Bp.) 21 Lada 1200 (Debr.) 13 Lada ?200 (Győr) 6 Lada 1300 S (Bn ) 8 Lada S (Debr.) 5 Lada S (Győr) 2 Lada 1500 (Br.) 8 Lada 1500 (Debr.) 5 Lada 1500 (G rőr) 2 Lada Combi (Bp.) 4 Lada Combi (Debr.) 2 Moszkvics (Bn.) 12 Polski Fiat 126 P (Bp.) 15 Polski Fiat 1?ß P (Győr) * Polski Fiat 1500 (Bp.) 2 Dacia fBn.l b Dacia /Debr.) 5 Zasztava (Bp.) t 15. 146 82 609 029 327 902 406 134 002 2?4 182 110 362 171 612 710 742 239 677 040 708 304 092 172 718 761 815 103 509 938 536 637 4*>9 0*2 138 Á31J 532 *»17 451 180 R lűz oka: gootlallaiisái A hét végén sajnos nem tétlenkedhettek megyénk tűzoltóegységei. Megyeszerte felcsaptak a tavaszra sajnálatos módon olyan jellemző avar- és bozóttüzek. Nógrádsápon, a Kálvária- domb-dűlőben egy hektár fenyves aljnövényzete fogott tüzet, a Jobbágyi melletti hegyoldalon az avar lángolt fel péntek délelőtt. Délben Örhalomban, a Kövicses-dű- lőben tíz hektár nádas és avar égett, a tűz átterjedt egy közeli szénakazalra is. A húsz mázsa széna értéke tízezer forint. Ugyanezen a napon Szurdokpüspökiben a vasúti töltéshez riasztották a tűzoltókat, majd Hugyagra hívták őket. Salgótarjánban az Űttörők út 6. számú ház mellett ötven négyzetméternyi avar gyulladt meg, lángot fogott a léckerítés is, a kár 2 500 forint. Szombaton Szandavaralián három hektár tölgyes aljnövényzete állt lángokban, Mátranovákon két hektár tizenöt éves fenyveserdő gyulladt ki. Tüzet jelentettek ezen a napon Moho- ráról, Kotyházapusztáról is, a Mizserfa—Rákóczitelep közti út mentén tizenöt hektárnyi nádas és fű gyulladt ki. Hétfőn Ipolytarnócon százhúsz mázsa szalma és huszonöt mázsa széna lett a tűz martaléka. A kár tizenhatezer forint. A tűzesetek körülményeit még vizsgálják, a felelősök megállapítása folyamatban van. Annyi azonban bizonyos, hogy valamennyi esetben gondatlanságról van szó. Szélben, az erdőtől kétszáz méternél közelebb tilos a tűzgyújtás! N'OGRAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt, Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYÄR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadia a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÄS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarián Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542 Telex: 229 109. Irán vf tőszám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 400 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, SÍM Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vssető: KELEMEN GÁBOR igazgató. Indexszám: 25 072 HU ISSN 0133-1556