Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-20 / 43. szám
A nyilakkal és lándzsákkal íölfegyverzett törzsi harcosok álmukban ölték le az Indiai Asszam állam egyik falvának lakosait. Más helyiségeket fftlgyújtottak, lukóikat elűzték és ezzel mintegy 7500 embert tettek földönfutóvá. A törzs tagajait az állította szembe az asz- szami nemzetiségű falusiakkal, hogy azokkal ellentétben hajlandók voltak részt venni « helyi parlamenti válás áfásokon — jóllehet az asszam! nacionalisták terrorcselekményekkel próbálták őket „lebeszélni” erről. A törzsi harcosok borzalmas bosszút áll-« tak, és ez személy szerint teljesen artatlan embereket is sújtott. Az asszami nacionalisták terrorja azonban nem elsősorban az őslakos törzsek, hanem a szövetségi államban élő több millió bevándorló ellen irányul Ezek a hevándoriók — számukat a mintegy húszmilliós lakosság 45 százalékára teszik — többségükben a világ két legszegényebb országából, Nepálból és Bangladesból jöttek a számukra jólétet ígérő északkelet-indiai államba. A három szakaszban — február 14-én, 17-én és 20-án megrendezendő választások előtt az új-delhi központi kormányzattól szavazati jogot kaptak, jeléül annak, hogy teljes jogú asszam! lakosoknak ismerik el őket. (Assza- mnt — éppen a zűrzavaros helyzet miatt — közvetlenül az indiai fővárosból kormányozzák.) Válaszul a helyi nacionalista erők, amelyek éppen ezt az elismerést akarják megakadályozni, n választások bojkottjára szólítottak föl. Ebben a törekvésükben támogatta őket néhány. « „zavarosban halászó” országos párt, Így a Dzsanata is. A küzdelemnek nagy tétje van: Asszam- ban termelik meg az indiai teaexport jelentős részét, nagy értékű ásványkincseket tártak föl, és végül ez a terület adja az indiai olajtermelés egyharmadát. A helyi lakosság előtt fölvillant a lehetőség, hogy a térség többi népéhez képest tisztes jólétben élhessen. Ezt a lehetőséget félti az „idegenek” millióitól. A szélsőséges nacionalisták azt követelik, hogy tqloncoljanak ki Asszamból minden olyan bevándorlót, aki 1951, (a mérsékeltebbek szerint, aki 1901.) után érkezett az államba. Indira Gandhi kormánya az elmúlt három év tárgyalásain méltányolni próbálta az asszamiak jogos igényeit és fölajánlotta, hogy az 1971. után érkezett bevándorlókat „elosztják” a többi indiai szövetségi állam között. Ennél többe* nem ígérhetett, hiszen azoknak a millióknak, akiket a Banglades állam megszületését kisérő véres harcok űztek el hazájukból, annak idején éppen Indira Gandhi ígért végleges letelepedési lehetőséget. Ha most engedne a nacionalistáknak, azzal egyrészt saját helyi politikai bázisát semmisítené meg, másrészt viszont — és ez a fontosabb — beláthatatlan következményekkel fenyegető precedenst teremtene a nacionalista, vallási és más ellentétektől szabdalt Indiában. A tragikus asszami eseményeknek nemzetközi vonatkozása Is van: jelentések érkeztek arról, hogy a bevándorlókat terrorizáló, merényleteket végrehajtó és gyújtogató nacionalista csoportok élén az amerikai titkos- szolgálat emberei állnak Más jelentések arról szólnak, hogy szerepe van a zavargásokban Pekingnek is. Mindez arra mutat, hogy Asszam a független indiai politika és az annak megváltoztatására törekvő külföldi erők csataterévé vált, Nem egyedülálló módon a kontinensnyi nagvságú országban. ** (Kepecs Ferenc) A hét 3 kérdése Mi történt a héten a különböző kelet—nyugati tárgyalási fórumokon? Jó hír, hogy a kiéleződött nemzetközi feszültség ellenére, Madridtól Genien át mécsig, számos kelet—nyugati tárgyalási fórumon folyik a vita a politikai és katonai enyhülés kérdéseiről. A gyakran kísértetiesen azonosnak tűnő nyugati szóhasználat dacára, ez kétségtelen különbséget jelent a hidegháború mélypontja, s a mai helyzet között! Kevésbé jó hír viszont, hogy múlik az idő, s nincs érdemi előrelépés. Természetesen senki sem várhat csodákat, a súlyos problémák nem oldódhatnak meg napok alatt. Az időtényezőt, s annak szorítását mégsem hagy. hatjuk figyelmen kívül, mert bizonyos NATO-korök, s mindenekelőtt az amerikai vezetés az idei esztendőt a rakétatelepítés éveként harangozták be. Érthető figyelemmel kíséri tehát a genfi iker tárgyalást (a szovjet és amerikai diplomaták, katonai szakértők egyrészt az interkontinentális hadászati fegyverrendszerekről, másrészt az eurorakéták- ról folytatják megbeszéléseiket), noha a megállapodások értelmében csupán szűkszavú közlemények látnak napvilágot. Annál több a nyilatkozat, állásfoglalás, kommentár a két értekezlet peremén. Reagan újabb sajtóértekezletet tartott, de ismét csak a „nullamegoldásig” jutott, ami pedig elfogadhatatlan a Szovjetunió részére, hiszen az jelentős nyugati fölényt törvényesítene. Az elnöki nyilatkozat még személyileg sem Mieczyslaw Rakowski magyarországi látogatása Szudáni vádaskodás — líbiai cáfolat Asszam Egyiptomban a Szudánnal kötött integrációs államszerződés nem titkolt, de ritkán hangsúlyozott katonai oldalára terelődött a figyelem a Líbia körül szított mesterséges válság napjaiban. Közben Kairóban hírek terjedtek el arról, hogy az amerikai 6. flotta líbiai erődemonstrációja idején állam- csínvkísérletet vertek le Szudánban. A Suna szudáni hírügynökség háromnapi hallgatás után szombaton „illetékes körökre” hivatkozó jelentést közölt. Ebből kiderül, hogy őrizetbe vettek egy csoportot, amelynek célja a jobboldali kormányzat megbuktatása lett volna. Kitűnik a jelentésből az is, hogy januárban fegyveres harc folyt egy meg nem nevezett város vasútállomása körül, s a harcban többen életüket vesztették. A szudáni „illetékes körök” Líbiát hibáztatják mindezért, azt állítván, hogy az őrizetbe vett személyek ezzel az országgal álltak kapcsolatban. Azt állítják Kartumban emellett, hogy Líbia és Szudán határtérségében légi- és szárazföldi egységeket vontak össze a líbiai oldalon. Egyiptomban változatlanul érvényesnek mondják azt a csütörtöki közlést, hogy az ország fegyveres erői Líbia közelében nem folytatnak az amerikaiakkal közös hadgyakorlatot, s csupán arról volna szó, hogy Awacs típusú Hawkeye légi felderítő radarberendezések használatára képeznek ki bizonyos alakulatokat. Azt is kijelentették akkor Kairóban, hogy a Líbia közelében végrehajtott amerikai ' flóttamanőverek híréhez Egyiptomnak semmi köze sincs. Washingtonban azonban megint rácáfoltak erre a külügyminisztériumi nyilatkozatra. könnyítheti meg a további munkát. A lemondatott Rostow helyére ugyanis változatlanul azt az Adelmant erőltetné a leszerelési hivatal élére, akinek jelölése ellen szinte kétpárti lázadás volt az amerikai kongresszusban, annyira nehezményezték a témában való járatlanságát. A washingtoni konokságot a szövetségesek is érzik, több nyugat-európai ország ezért puhatolózik egy „közbülső megoldás” irányába. A március 6-i nyugatnémet parlamenti választásig — a rakétaügy a heves választási kampány központjában áll — aligha várható hivatalos elmozdulás, de utána számítanak valamilyen új nyugati indítványra. De mennyire lesz és lehet az valóban új? A kérdés jogos, mert a Szovjetunió az emlékezetes Andro- pov-indítvánnyal (csak annyi szovjet rakéta, amennyi nyu. gáti oldalon van) jelentős kompromisszumkészséget árult el. Ahogyan Moszkvában mondták, elmentek a fél- útig, sőt talán egy kicsivel még tovább. Hajlandó-e a NATO Is elmenni a félútig, vagy csupán a félút bizonyos részével próbálkozik, mindenesetre fontos lenne az elmozdulás a nullaváltozat tarthatatlan álláspontjáról, de csak az esetleges javaslatok elhangzása után lehet majd felmérni, mennyire jelenthetnek komoly tárgyalási alapot. Ami a többi színhelyt illeti: mozgás jelei mutatkoznak Európa-találkozó ötvenegye- dik munkahetében a szerkesztő bizottságokra, s azok albizottságaira hárult a munka zöme. A kongresszus alapján, a korábbi semleges határozattervezet, jó alapját jelenthetné egy kiegyensúlyozott és tartalmas záródokumentumnak. amely továbbvinné az európai biztonsági folyamatot. A nyugatiak taktikája azonban arra irányul, hogy módosító indítványok tömegével eltorzítsák, s a szocialista országok számára elfogadhatatlanná tegyék a szöveget. Folyik tehát a nem könnyű tárgyalás és egyeztetés. Amennyiben Madridban sikerülne bizonyos szerény eredményt elérni, s ez nem teljesen kizárt, a találkozó jótékonyan hatna vissza az egész kelet—nyugati kapcsolatrendszerre. A bécsi haderő-csökkentési értekezleten új szocialista javaslatot terjesztettek elő. A konferencián korábban már létrejött olyan elvi egyetértés, hogy lehetséges lenne a középeurópai stratégiai térségben a NATO-hoz tartozó hét, valamint a Varsói Szerződéshez tartozó négy érdekelt állam szárazföldi és légierőinek létszámát 900—900 ezer főben korlátozni. Ám évek óta húzódik a létszám vita, hogy mennyi a csapatok jelenlegi ereje, s nyugati részről háromszor annyi katona leszerelését követelik a másik oldalon, mint amennyire maguk hajlandók. A szocialista kezdeményezés — kikerülve a terméketlen és mellékágra futott vitát — indítványozza, hogy valósítsák meg a jelzett létszámplafont. A kelet—nyugati párbeszéd fontos tartozéka a héten Cheysson francia külügyminiszter moszkvai útja. A felsoroltak közül bizonyos kérdéseket a nyolc és fél órán át tartó szovjet—francia külügyminiszteri találkozón is érintettek, bizonyos kérdések francia kívánság szerint nem szerepeltek. Moszkva és Párizs korábban rendkívül intenzív párbeszéde az utóbbi években akadozott, s a Cheys- son-út nem csak a bilaterális viszonyban jelent új elemet, hanem az általánosabban vett nemzetközi és európai viszonylatokban is. Milyen következményekkel járhat az izraeli kormány átalakítása? Bizalmi szavazást tartottak az Izraeli parlamentben, a három ellenzéki erő (kommunisták, munkapártiak, a Centrista Sinui) külön-külön benyújtott tervezeteit azonban elvetették. Nem meglepő, hí. szén a Begin vezette koalíció parlamenti többséggel rendelkezik. Jóllehet a Ka- han vizsgáló bizottság jelentése erkölcsileg az egész vezetést megbélyegezte, s ez heves vitákat váltott ki még a kormánytöbbségben is — a kormánypártok egy része fél a választásoktól. A bizottság ajánlásai nyomán különös alku született. Sáron lemondott, de tárca nélküli miniszterként megmaradt a kormányban, Emié. kezetes, hogy annak idején mezőgazdasági miniszterként lépett a kabinet tagjai közé, s a gátlástalan telepitéspoli- tikával kulcstáreává alakította a különben politikailag jelentéktelen hivatalt. Az izraeli sajtó most azt találgatja, milyen pozíciókat akar birtokolni „tárca nélkül”. Washingtonban szemlátomást elégedettek voltak Sáron lemondásával, de kénytelenek tudomásul venni további kormánytagságát. Az ellentétek taktikaiak: Washington a stratégiai szövetségesként kezelt Izrael mellett meg akarja nyerni magának az arab világ többségét, ezért bizonyos engedményekre szorítaná első számú partnerét. Sáron viszont minden visz. szávonűlásf elutasít. Az utód, Arensz ugyancsak szélsőséges, aki korábban a Camp Davidben kötött egyezség ellen jobbról tiltakozott. Kinevezése után a ma még az amerikai Izraeli nagykövet funkcióját betöltő politikust mégis tüntető szívélyességgel fogadták a Pentagonban, Weinberger jövendő kollégájaként külön üdvözölte. Amerikai részről nyilván szeretnék a súrlódásokat személyi változásokra korlátozni, s „új életet” szeretnének kezdeni az új hadügyminiszterrel. . A jelenlegi izraeli vezetés azonban aligha akar változtatni „régi életén”, eddigi politikáján. Washingtonnak egyetlen igazi aduja lehet Izraellel szemben, a gazdasági és katonai segély megvonása. Ezt azonban aligha akarja és tudja megtenni, sem Izrael esetleges megingása, sem az amerikai Izrael-érdek- csoport nyomása miatt. Hogyan alakul a Salvador! helyzet? Tanulhatjuk a salvadori térképet: a berlini csata után most két újabb város, Agui- lares és Suehitoto körül bontakozott ki heves ütközet. Az utóbbi település mindössze 45 kilométernyire fekszik a fővárostól, s itt találhatóak azok az erőművek, amelyek árammal látják el az ország felét. ’ A hazafiak nem csak a gerillaháború hadszínterein kezdeményeznek,-hanem több tárgyalási felhívást tettek közzé. Mindezt hangsúlyossá teszi az a tény, hogy — hosz- szabb belső viták után — sikerült hatékony egységet létrehozni a felkelő csoportok között. Tárgyalási javaslatokkal éltek egyes latin-amerikai államok, valamint a Szocialista Internacionáléhoz tartozó pártok is. A junta és a pártfogóként szereplő Washington eddig minden javaslatot visszautasít. Az amerikai külügyminiszter a héten külön hangsúlyozta, hogy elveti minden közvetítés lehetőségét. Ilyen körülmények között a harcok folytatódása, az újabb áldozatok felelősséggel terhelni mindazokat, akik visszautasig ják az ésszerű párbeszédet Sarlós Istvánnak, az MSZMP Polit!kai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökhelyettesének meghívására Budapesten tartózkodott Mic- ezyslaw Rakowski, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Közpon. ti Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes és a kíséretében levő Stanislaw Closck szakszervezeti mi. niszter. A lengyel vendégekkel találkozott Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. Mieczyslaw Rakowski látogatása során megbeszéléseket folytatott Aczcl György- gyel, a Politikai Bizottság tagjával, a Központi Bizottság titkárával, Gáspár Sándorral, a Politikai Bizottság tagjával, a SZOT főtitkárával és Sarlós Istvánnal. Tárgyalásaikon eszmecserét folytattak a politikai, gazdasági, kulturális együttműködés kérdéseiről. Külön figyelmet szenteltek azoknak a feladatoknak, amelyek a gazdasági együttműködés fejlesztését szolgálják. A vendégek tájékozódtak a magyar szak- szervezetek munkájáról, valamint a szakszervezeti káderképzés és továbbképzés tapasztalatairól, és ismertették a lengyel szakszervezeti mozgalom helyzetét (MTI) OPEC-gondok Egy mítosz vége A tőkés olajpiacon most zajló leglátványosabb folyamat a Kőolajexportáló Országok Szervezetének válsága. „Az OPEC az összeomlás küszöbén van, ha már nem omlott össze” — írta az amerikai Time magazin. „Ez a hatalmas szervezet, amely egykor, úgy tűnt, képes a világra kényszeríteni akaratát, most egyre mélyebbre Süllyed saját legsúlyosabb válságában.” De idézhettünk volna más véleményt is, amely ugyanígy mór-már eltemeti az olajkartellt. Érdemes hát megvizsgálni, mi történik az OPEC-ben. A tőkés olajpiacon 1980- tól túlkínálat mutatkozik, A gazdasági növekedés világszerte lelassult, nem egy országban megállt. A kétszeri olajárrobbanás — 1973—74ben és 1979—80-ban — óriási terhet jelentett az importra szoruló államoknak. A méregdrága olaj takarékosságra intett, s meggvorsította az Ű1 lelőhelyek kiaknázását. A tökésvilág napi fogyasztása 1979 óta 52.4 millió bar- re'ről 45,5 millió barrelre esett vissza. Üi, nem OPEC- le'.őhelveket tártak fel az Északi-tengeren, Alaszkában és Mexikóban. Eredményesnek bizonyultak a helyettesítési erőfeszítések, Francia- országban például ma már nukleáris energia adja a villamos energia 39 százalékát. Az olaj mindenhatóságába vetett misztikus hit tehát egyre inkább a múlt, s ez óhatatlanul visszahat az OPEC helyzetére. Erről azonban a szervezet tagállamai hosszú ideig nem akartak tudomást venni. Az iráni iszlám forradalom utáni felvásárlási lázon felbuzdulva 1979 és 1981 között 13 dollárról 34-re emelték a fekete aranv árát. Szakértők szerint ez az áremelés már Indokolatlan volt. S valóban: az olaike- reslet az általános recesszió következtében visszaesett, a dráaa OPEC-nlaj egvre nehezebben talált vevőre. At OPEC részesedése napjainkra mintegy 30 százalékra csökkent a tőkésvilág fogyasztásában. Az olalniaci fejlemények megvitatására a közelmúltban két értekezletet tartottak a tagállamok és most egv harmadikra készülne!*. Három kérdésben csaptak össze és csapnak össze ma is. Ezek: a szervezet össztermelése, az ár és az egyes tagállamokra jutó termelési kvóták ügve. A napi össztermelést az első értekezleten. 1982 decemberében 18.5 millió hordóban határozták meg. Ezt most januárban — tekintettel a piac telítettségére — nnni 17—17.5 millió hordóra csökkentették. A másik vitatott téma az árképzés. Irán, Algéria. Líbia és Nigéria a 31 dolláros alapár megtartása 'mellett van. Szaúd-Arábia vezetésével az öböl menti olaiter- melők 39 dollárra szerelnék mées-tkelni a hivatalos OPEC-árat. Megiegvzendő. hogv a szabadpiacon már a hordónkénti 28—29 dolláros pillért sem kapkodnak a vevők. Vé°ül a harmadik, a szervezetet alaotaiban megrendítő vitás kérdés a termelés felosztása. Ez akár ..bomhg” is lehet az OP^C-ben, legalábbis a tagállamok közti csatározások erre engednek következtetni. rránnak és VonoTUp’pníiV rtólrlónl ]黣|Óy*_ deke a termelés növelése: ők és még mások is azt követelik, hogy a termelési kvótákat az egyes tagállamok lé- lekszáma, fejlesztési szükségletei alpján határozzák meg. Arra hivatkoznak, hogy míg Szaúd-Aráblában és a többi öböl menti országban 11,5 millió ember él, addig az összes többi tagországnak legalább 330 millió fő eltartásáról kell gondoskodnia. Ha a kvótafelosztás így történne meg, Szaúd-Arábia visszaszorulna első helyéről, vele azonos súlyt kapna viszont Irán. A megtartandó harmadik értekezlet feladata, hogy ebben a kérdésben döntsenek. Természetesen, a tőkés olajpiac változásai nem érdektelenek a világgazdaság jövője szempontjából sem. Az olcsóbb olaj a régen várt fellendülés irányába hathat. ICönnvíthet a fogyasztó országok helyzetén, csnoást ie- lent viszont a nemritkán eladósodott OPEC-tagállamok- ra. De ami a lényeg: nem teremti meg az igazságosabb világgazdasági rendet, legfeljebb elködösíti azok felelősségét, akik a világgazdaság mai kaotikus állapotai önző gazdaságpolitikáiukk.i! előidézték. Az emberiség érdeke egy hosszú távon stabil, kiszámítható olajár lenne. Kocsi Margit
