Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-17 / 40. szám
Az elmúlt évet is igen eredményesen zárta a Ganz-MÄVAG mátranováki gyáregysége, tervüket ismét túlteljesítve. Idén 410 millió forint nagyságrendben állítanak elő különféle termékeket, melynek többségét a darugyártás teszi ki. Képünkön a gyártócsarnokban a soroksári vasöntöde beruházásához tiztonnás darut készítenek, melynek értéke közel kétmillió forint. ÉRDEKEK KERESZTTÜZÉBEN MOZOGNAK fti®g^énkfelíll egy flmenedzservállalaff> Sógor-komaság, vagy üzlet? ^panaszkodik a tsz-elnök, szerinte, amíg a régi igazgató állt a felvásárló vállalat élén, valahogy jobb volt a kapcsolatuk. A nyugdíjba vonult vezető helyébe lépő fiatalember azzal kezdte, hogy felülvizsgálta a szerződéseket és új feltételeket szabott, azoknak adott több kedvezményt, akik nagyobb termőterületet ígértek a gyárnak. „Pedig mi már évtizedes partneri viszonyban álltunk egymással. A régi igazgató megértéssel fogadta, hogy jövedelmezőségi okokból felére csökkentettük a szerződéses termelést. Belátóbb volt, vagy az is lehet, hogy az új vezető kevésbé rokonszenvezik velünk. Biztos vannak más kedvencei” — érvel a sértődött fél. Nos, a méltatlankodó egy angol—amerikai üzletembertől igen hamar megkapná a választ keserveire: az üzlet — az üzlet! Az üzlet az hosszú távon nem ismer rokoni szálakat, sógorságot-komaságot, s fennállásában is csak addig lehet bízni, amíg az a szerződő feleknek kölcsönösen előnyös. Persze kár lenne tagadni, hogy könnyebben, gyorsabban lehet nyélbeütni egy együttes vállalkozást, megállapodást, szerződést, ha a felek nemcsak kedvező ajánlatot tudnak tenni egymásnak, hanem kölcsönös ro- konszenv is „olajozza” a hivatalos kapcsolatukat. Olyan üzletet azonban, amelyet a szerződést aláírók egymás iránti szimpátiájára alapoztak volna csupán, aligha tudnánk itt most példaként felmutatni, hacsak nem a bűnügyi krónikákat hívnánk segítségül. Az ugyan — a szabályt erősítő kivételként — előfordulhat még, hogy egy-egy feldolgozó üzem vezetője élve (visszaélve) helyzeti előnyével, átveszi a le nem szerződött portékát is ismerőseitől, barátaitól, miközben másoknál a piaci helyzetre hivatkozva késlelteti az áru felvásárlását. De ez is gyanús ügylet, mert ilyenkor joggal feltételezhetjük, hogy nemcsak a szép emberi érzések táplálják a baráti szimpátiát, hanem „kéz kezet mos” alapon olyan anyagi előnyök, amelyeknek a népgazdaság látja kárát. Az ilyen előnyöket viszont senk' sem élvezheti sokáig — büntetlenül. De csak a példa kedvéért tértünk k: e a szélsőségre, hiszen nem ez a tipikus, hanem az a partneri kapcsolat például, amelyet a Békés megyei tsz-szövetség meg a Csongrád megyei Állami Gazdaság szakszo'- gálati állomásának szerződése dokumentál. A szerződés szerint a negyedszázados nv.-'t- ra visszatekintő állomás — a helyi takarmánytermesztő adottságok és költség' egyezők figyelembevételével — számítógépes programot ad arra, hogy miképpen lehetne a legkevesebb takarmányból a legtöbb húst előállítani — egyelőre csak a se- té- seknél. „Csak” mondjuk, és tesszük idézőjelbe ezt a kis szót, hiszen Békés megye három állami gazdaságában már több mint 200 ezer sertést hizlalnak a szegediek receptje szerint, és csupán az orosházi gazdaság mintegy 7 millió forint megtakarítást köszönhet e módszer alkalmazásának. Talán mondani sem kellene, hogy a szak- szolgálati állomás sem emberbaráti, (de még csak nem is állatbaráti) szeretetből ajánlotta fel a közreműködését, hanem azért, mert neki is megéri, hiszen kellő juttatást kan a színvonalas munkájáért. Úgy véljük, a Békés megyei példa valóban meggyőző. Egyenrangú partnerek kötötték az együttesen megszerezhető nyeremény reményében, amit — a szerződés szellemében — az üzleti tisztesség előírásai szerint osztanak meg egymás között, mint ahogy az esetleges veszteség ódiumát is kölcsönösen vállalják. JHI ilyen szerződésre, kölcsönös érde- kéltségre és kockázatvállalásra szoktuk mondani, hogy ez a korrekt és korszerű üzleti viszony. Olyan ügylet, ahol valóban semmi helye sincs a sógorságnak meg komaságnak, a régi és felszínes személyi kapcsolatnak. S ha mégis összebarátkoznak a szerződő felek —, mert miért ne tehetnék meg? — ez a barátság már tartalmas lesz. Együtt sírnak és nevetnek — ahogy mondani szokás. Kőváry E. Péter — Milyen a lebonyolító viszonya a beruházóhoz? Szorosan mellette áll, vagy pedig néha vele szemben? — Néha vele szemben is az 6 érdekeit védjük! — Ez meg hogy lehet? — Többféleképpen. Például megesik, hogy elhúzódik a szerződéskötés. Ilyenkor a beruházó helyzete (is) bizonytalan, szeretne mielőbb kész szerződést látni. Ezért sürget minket. De könnyen lehet, hogy a szerződés árvita miatt várat magára. Mi lefelé próbáljuk nyomni az árakat. Ez elsősorban a beruházó érdeke. Ezért mi az ő sürgetése ellenére épp az ő érdekében halasztjuk el a megállapodást a kivitelezővel. Néhol „ütőzsák” Néhol a megyék „ütőzsákjainak” hívják a beruházási vállalatokat, mivel ezek a fontos „menedzsercégek” érdekek és ellenérdekek kereszttüzében mozogva oldják meg szervező, egyeztető feladatukat. Nem ritkán old fel konfliktusokat ésszerű kompromisszumokkal a NOMBER is, amíg elkészülnek megyénkben az épületek, a létesítmények, E kosntruktív engedményekről faggattuk Duda Lajos főmérnököt. — A beruházónak, akár tanács, akár vállalat, érdeke, hogy a létesítmény minél olcsóbban és minél gyorsabban készüljön el — fejtegeti a fiatal szakember. — Az »időtényező egyébként nem csak az iparban, hanem a nem termelő szférában is rendkívül fontos. A beruházó megbízza a lebonyolítót, vagyis minket, akiknek lényegében azonosak az érdekeink a beruházóéval. Mi felvesszük a kapcsolatot a tervezővel. Ö két dologra törekszik. Egyfelől alkotni szeretne, nívódíjas épületet kíván tervezni. Ez nincs teljesen összhangban a gazdaságossággal sokszor. Másfelől árbevételre, nyereségre törekszik a tervezővállalat is. Itt már a beruházó takarékossági törekvésével kerül szembe. Ugyanakkor a tervet egy konkrét kivitelezővállalat „testére kell szabni”, mert másképp megvalósíthatatlan. Ekkor jönnek a konfliktusok a tervező és a kivitelező között. Verseny: egy indulóval Mint a főmérnök szavaiból kiderül: a kivitelező elsősorban az „élőmunka-takarékos”, azaz a kevés szakmunkást igénylő technológiákkal szeretne dolgozni. Ez a termelékeny, ugyanakkor — drága. A korszerű szerkezetek sokba kerülnek. — Legtöbbször kényszer- helyzetben találjuk magunkat: vagy lemondunk a kivitelezőről, vagy tudomásul vesz- szük az ajánlatát — így a főmérnök. — Ma Nógrádban még olyan a piac, hogy általában a kivitelezővállalatok diktálják a feltételeket. Szerencsére az utóbbi időben oldódni látszik ez a feszesség. — Van-e mód versenytárgyalásra bírni több kivitelezőt? — Versenytárgyalás akkor lehetséges, ha legalább két pályázó akad. Erre még várnunk kell. Az utóbbi időben mutatkoznak ugyan szabad kapacitások. Például a mélyépítésben, a szerkezetszerelésben. Ezek azonban még nem komp- lexjellegűek. Hogy a „menedzserek” dolga ne legyen túl egyszerű, csak ritkán működnek együtt egyetlen kivitelezővel: alvállalkozók serege is közvetve vagy közvetlenül ügyfelükké válik. — Átlagosan húsz egység között mozog a lebonyolító szerv egy-egy beruházás alkalmával — becsüli meg Duda Lajos a partnerek számát. — Most például egy lakóházat akarunk építtetni az egyik lakótelepen. Ehhez engedélyt kell beszerezni a KÖJÁL-tóI, a közlekedési hatóságtól, a közműszolgáltatótól, az energiaszolgáltatóktól, (vagyis az EMÁSZ-tól, meg, vagy a TIGÁZ-tól, vagy az IKV-tól). Ezek után kaphatjuk meg azi építési engedélyt a tanácstól. Előfordul, nem is ritkán, hogy egyik szerv központja Miskolcon, másiké Egerben, harmadiké Debrecenben székel. Ezekkel kapcsolatot tartani nem kevés idő! Szakértelem parlagon! Ebben az évben egyébként a NOMBER közreműködésével várhatólag befejeződik a nyugat-nógrádi térségi vízmű építése, folytatják Pásztó központjának kiépítését, Nagybá- tonyban és Tarjánban 11 szintes panelházak építését kezdik meg. E lényeges munkák gördülékeny szervezése mellett hogyan lehetne még hatékonyabb a NOMBER munkája? — Ha több helyen használnák fel egy beruházási vállalat tapasztalatait! — állítja határozottan a műszaki. — Azaz nem csak a már eldönfött beruházások megvalósításában tudunk közreműködni, hanem érdemes volna gyakrabban megkérdezni bennünket egy- egy döntés előkészítésekor is. Mert valószínű, hogy sok hasznosat mondhatnánk. / Molnár Pál A Ganz-MÁVAG mátrano- váki gyáregysége igencsak fiatalnak minősíthető: alig tizenhárom esztendővel ezelőtt kezdte meg működését, a bányászat visszafejlesztését követően. Eleinte szinte csak alkalmi lakatosmunkákat végeztek, ám, ahogyan teltmúlt az idő, megfelelő szakmai gyakorlatra tettek szert, elsajátították az acélszerkezetek gyártásának minden csín- ját-bínját, pontosan, határidőre tettek eleget kötelezettségeiknek. Precizitásukról a budapesti törzsgyárbeliek is meggyőződhettek, s így hamarosan megbízták őket külországokba készülő hidak, s más gyártmányok kivitelezésével. Legelső, dollárt hozó exportjuk a jugoszláviai Sme- derovóba készült, hatalmas méretű, csaknem háromszáz méter hosszúságú Duna-híd volt. Szabó László termelési főmérnök így emlékezik erre vissza: — Szinte úszni is alig tudtunk, amikor bedobtak a NÓCRÁD — 1983. február 17., csütörtök MIT TUDNÁNK, HA...? Export, fentiek függvényében mély vízbe. Persze, nem meggondolatlanul, hiszen tudták már, mire vagyunk képesek. Nem dicsekvésképpen, de a csaknem minden héten a munkánkat ellenőrző megrendelők és a szigorú MERT- szakemberek alig-alig találtak kifogást. Pedig tudja, a híd, főként egy ekkora méretű, nem játékszer; a legapróbb porcikájának is ezerezrelékesen meg kell felelni a legmaximálisabb biztonsági fokozatot jelentő műszakitechnológiai előírásoknak. Itt egyetlen, nem megfelelően elkészített hegesztési varrat is komoly bonyodalmakat idézhet, idézhetne elő. Nálunk ez nem történt meg, s így kaptuk meg a következő jugoszláv megrendelést. Szintén hídra, ismét sikerrel betartva minőséget, határidőt egyaránt. — Szóval, beindult a dollárgyártás ? — Nem! A későbbiekben már csak az északi szomszédnak, Csehszlovákiának dolgoztunk, és számottevő meny- nyiségű szerkezetet, főleg nyílászáró kapukat és tartógerendákat készítettünk a prágai metró építéséhez. Igaz, közben volt még egy kisebb munkánk, amelyet az osztrák Eisenstadtba szállítottunk, de ezzel a kemény valuta csur- ranása-cseppenése jó időre megszűnt. — Miért? — Tudja, nem mindennap kell hidat építeni a Dunára, vagy más folyók fölé. Ami a háborúban lerombolódott, korábban újjáépítették. Amik meg a jelenkor szükségleteit elégítik ki, a helyükön vannak. Ezen a piacon nemigen lehet további, jelentős megrendelésekkel számolni. — Ez azt jelenti, teljesen „beszűkült” a piac? Kénytelen-kelletlen megmaradnak a különféle rendeltetésű emelőberendezések és egyéb acél- szerkezetek gyártásánál? — Nem. Azért hellyel-köz- zel, a vállalat által sikeresnek bizonyult versenytárgyalások eredményeként tavaly előtt is több mint háromszáz méter hosszúságú híd acél- szerkezeteit gyártottuk le, görög — dolláros — megrendelésre. A vállalatnak jelentős mennyiségű devizát hozó munka a fővárosban, Athénban oldotta meg az egyik közlekedési fő csomópont áteresztőképességének növelését. Hidunk, amely a felüljáró szerepét tölti be, osztatlan elismerést váltott ki a megrendelők körében. Ennek alapján szóba került további, hasonló jellegű munkák elvégzése is. — És? — A tárgyalások még azóta is folyamatban vannak. mi reménykedünk egy újabb, hasonló jellegű munka megszerzésében. Már csak azért is, mert az elsőért csaknem nyolcszázezer dollárt tudtunk bekasszírozni. Exportra gyártani, természetesen, csak megfelelő piackutatás után lehet. Ezt, miként Kovács Jenő, a termelési osztály vezetője elmondotta, a budapesti törzsgyár ez ügyben illetékesei nagy erőfeszítéseket tesznek újabb, jelentős valutát hozó megrendelések elnyerésére. — Milyen sikerrel? — Idén tovább folytatjuk a prágai metróhoz szükséges szerkezetek gyártását, dollárért szállítunk ki Jugoszláviába — igaz, nem nagy értékben — két emelőberendezéshez szükséges futómacskát. És, ami még nálunk is friss hír: a vállalat üzletemberei éppen a minap nyertek meg egy versenytárgyalást Egyiptomban, s a csaknem ti- zennégymillió dollár (!) értékű hidat mi, itt Mátrano- vákon készítjük el. Exportunk, természetesen, a törzsgyár által „kiszabott” feladatok függvénye. Mi, legszívesebben mindig csak oda dolgoznánk, ám eleget kell tenni az egyéb, belföldi feladatainknak is. — További kilátások ? — Még pontos információink nincsenek. Ám, ha adódnak időközben bejövő, külföldre szánt munkák, akkor szívesen végzünk program- és munkaerő-átcsoportosítást. Erre is képesek vagyunk, különösebb zökkenők nélkül. Mátranovákon szeretnének még inkább kifelé tekinteni. A négy vállalat, a népgazr!»» ság és maguk érdekében iv« Karácsony György RÉGIEK MELLETT ÚJAKAT A szűkös piaci lehetőségek ellenére A gazdálkodás mai szigorúbb körülményei nagyobb önállóságra, vállalkozásra, felelősségvállalásra, ésszerű fejlesztésre és a hazai és külföldi piacok feltételeihez való rugalmasabb alkalmazkodásra sarkallta a Salgótarjáni Kohászati Üzemek vezetőit és dolgozóit. A vállalatnak sikerült elérni a 4,1 milliárdos bevételt. Ez azt jelenti, hogy a vállalat végül 225 millió forintos nyereséget ért el az elmúlt év sikeres munkája nyomán. Figyelemre méltó sikernek könyvelhető el, hogy amíg az egész világon szűkültek az exportlehetőségek, s különösen a vas- és acéliparban jelentősen megcsappantak az exportlehetőségek, addig a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben 4,6 százalékkal növekedett az export- árbevétel, az előző évi eredményekhez képest. Ez más szóval azt jelenti, hogy a vállalat dolgozói nem csak stabilizálni tudják a jó partnerkapcsolataikat, de új tőkésmegrendeléseket is szereztek, s végül 12,3 millió dolláros árbevételt biztosítottak a népgazdasági egyensúly megteremtésének elősegítésére. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek ez évben is nagy figyelmet fordít a tőkésexportra. Ügy tervezik, hogy a múlt évi 26 ezer 300 tonnás exportot további 1300 tonnával megtoldják. Várható volt, hogy az év elején némileg visszaesik az exportpiac érdeklődése. A visszafogottság ellenére olyan határozott törekvés alakult ki, hogy minden lehető kedvező igényt megragadnak, hogy már az első negyedévben olyan exporteredményeket érjenek el, amellyel megalapozhatják saját importigényeik devizafeltételeit. Az év első exportszállítmányát Jugoszláviába irányították, de azóta már jelentős mennyiségű export hagyta el a gyárat Közel-Keletre, Afrikába és európai tőkésmegrendelőknek címezve. Jó minőségű gépalkatrészekként kovácsolt- és sajtolttermékekből összesen 36, csákányból 41, szegféleségekből pedig 243 tonna kiszállítás volt az év eddigi időszakában. Ugyanakkor alacsony karbontartalmű szalagacélból 33 tonnát, bevonat- lan csőből 43 tonnát, horganyzott huzalból közel 90 tonnát, szeghuzalból pedig mintegy 250 tonnát szállítottak ki dollárelszámolású exportmegrendelésre. A gyár ez évben is szeretné elérni, hogy a régi partnereit megtartva új piacokat is szerezzen. Ezért különösen nagy gondot és figyelmet fordít termékei minőségére. Ezzel egyidőben határozott törekvése a vállalatnak, hogy jól fizető termékeket értékesítsen a külföldi piacokon, hogy ez végül is a vállalati gazdálkodásban és a népgazdasági célkitűzésekben is jó eredményekhez vezessen. Orosz Béla
