Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-15 / 38. szám

Dicséretes drégelyi figyelem Legenda és valóság Drégely körül címmel riport jelent meg február 6-i lapszámunk­ban. Az írásra dicséretes gyor­sasággal reagált a drégely- palánki Szondy Ipari Szövet­kezet KISZ-bizottsága. A fia­talok — egyelőre közvetett módon — kapcsolatot terem­tettek Kamarás József tanár­ral, akit az alagút feltárási munkálatainak megszervezé­sével és irányításával bíztak meg. A KISZ-esek kezdeménye­zését a szövetkezet vezetősé­ge támogatja. A fiatalok vál­lalták, hogy társadalmi mun­kában részt vesznek a hely­reállításban, és elkészítik a boltíves bejárati kaput. Most olcsóbban Akció indult és folytatódik Már pénteken, Pásztón meg­kezdte kedvezményes áruvá­sárlási akcióját a Nógrád me­gyei Élelmiszer-kiskereskedel­mi Vállalat, melynek kereté­ben csupán a Váci Kötöttáru- gyár ottani gyáregységének dolgozói több mint ötvenezer fo­rint értékű, az eredetinél har­minc százalékkal olcsóbban forgalomba hozott konzerveket — szörpöket, savanyúságokat — vettek. Az akció ma tovább folyik. Salgótarjánban a lakó­telepi ABC-boltokban, az Évi ABC-áruházban, a Napsugár­ban, a kohászati üzemek és a bányagépgyár melletti, az Ybl Miklós úti, valamint a dorog- házai és a karancslapujtői egy­ségekben vásárolhatnak ol­csóbb konzerveket, porcelán­termékeket, szabadidő-ruháza­tot, melegítőket. Karancslapuj_ tőn rendelésre tűzhelyeket is házhoz szállítanak. Fizetett a biztosító Az Állami Biztosító Heves megyei Igazgatósága hétfőn kifizette a térítést a földren­géskárokért Parádsasváron. Mint ismeretes, január 6-án földmozgást észleltek Parád- sasvár térségében, amely sze­rencsére enyhe lefolyású volt, mégis károkat okozott: lakó­épületek falai rongálódtak meg, ablaküvegek törtek be. A szakértők felmérése alap­ján 130 károsultnak összesen mintegy 400 ezer forintot fi­zettek. A legkisebb összeg, 400, míg a legnagyobb 17 ezer volt. A károsultak úgyneve­zett zöld csekket kaptak, ame­lyen a megállapított összeg szerepel és amely a helyi ta­karékszövetkezetben, vagy az Állami Biztosító bármely fi­ókjában váltható be. Infra gázhősugárzó Infra gázhősugárzó kísérleti gyártását kezdték meg hétfőn Székesfehérváron, az Univerzái Ipari Szövetkezetben. A Schwank osztrák céggel koo­perációban előállított sugárzó fűtőberendezések földgáz fel- használásával 800 wattos és 3,6 kilowattos fűtőenergiájú kivitelben készülnek. A közve_ títő közeg nélküli, infrasugárzó fűtőberendezés a hagyományos kazánfűtéshez mérten 30—50 százalékos hőenergia-tnegta- karítást eredményez. Elsőként a Bábolnai Mező- gazdasági Kombinát és a her­nádi Március 15. Tsz baromfi­telepein szerelik fel a székes- fervári készülékeket. A hőta­karékos, tiszta fűtőberendezés­hez az osztrák cég csupán a különleges kerámia fűtőteste­ket szállítja, s a szerkezet töb­bi része hazai alapanyagokból, több vállalat együttműködésé­ben készül. 1 üfádUtw'liy&Uesi' 1-596 mm- ' NOGRAD Egy perc telefon Maszek kenyér az áruházban A salgótarjáni Évi ABC- áruháznak tegnap bizonyára voltak olyan látogatói, akik meglepetéssel és csodálkozással tapasztalták, hogy az állami sütöde készítményei mellett kisiparosok által sütött pék­árukhoz is hozzá lehetet jut­ni. Hogyan kerülnek a maszek termékek az állami üzletbe? — fordultunk a kérdéssel Gecse Istvánhoz, a Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat igazgatójához. — Azt hiszem, nincs ebben semmi különös, legfeljebb az, hogy újdonságról van szó. Kezdeményezésünkre a Salgó­tarján városi Tanács termelés­ellátás-felügyeleti osztálya ta­lálkozóra hívta a kenyérsütő kisiparosokat, s vállalatunk ötükkel szerződést kötött. Ter­mékeik egy részét, egyelőre egyhónapos kísérleti jelleggel, árusítjuk hat megyeszékhelyi üzletünkben. — Természetesen a kenyér­sütő kisiparosok a megszokott helyeken és formában tovább­ra is árusítják készítményei­ket. Mégis milyen előnyöket élveznek a szerződők? * — A kisiparosok számára feltétlen előny, hogy nem szükséges foglalkozniuk az ér­tékesítéssel. Az így felszaba­dult idejükben pihenhetnek. Az árusítás közegészségügyi körülményei is megfelelőbbek. Nekünk kiterjedt üzlethálóza­tunk van, egyben az úgyneve­zett házi kenyerekkel választé­kunkat bővítettük. A szerző­dés tehát a kölcsönös érdekek felismerésén alapszik. Kiszé­lesítését egyelőre nehezíti, hogy a kenyérsütők bonyolult fizetési rendszerben, viszony­lag hosszú idő elteltével jut­hatnak megérdemelt fizetsé­gükhöz. A termékek ára az új for­galmazási rendszerben válto­zatlan. (ok) aptár 1983. február 15., kedd. Kolos napja. A Nap kel 6.51 — nyug­szik 17.06 órakor. A Hold kel 8.17 — nyugszik 19.36 órakor. Huszonöt évvel ezelőtt, 1958. február 15-én alakult meg a Gyermek- és Serdülő­korú Mozgalmak Nemzetközi Bizottsága, a CIMEA. IDŐJÁRÁS SZERDÁTÓL SZOMBATIG Várható időjárás ma estig: Kelet, északkelet felől csökken a felhőzet, az ország nagy ré­szén már csak szórványos, futó hózápor, nyugaton, délnyugaton még tartósabb havazás valószínű. A keleti, északkeleti szél időn. ként megerősödik. Legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 4, plusz 1 fok között alakul. Távolabbi kilátások szerdától, szombatig: Hideg idő hózáporokkal. Erős északi, északnyugati szél várha­tó, viharos széllökésekre is szá­mítani kell. A legalacsonyabb hajnali hő. mérséklet általában mínusz 5— 10 fok között, de a szélvédett helyeken mínusz 15 fok körül lesz. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 0, mínusz 5 fok között várható. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán vár­ható. MIT FIZET A TOTÓ? Megkezdődtek a falugyűlések Mindenki szót kérheti Közös gondjaikról beszélhet­nek Nógrád megye falvainak lakói az elkövetkezendő hetek­ben. Tegnap este Bánkon és Szirákon tartották meg az idei esztendő első falugyűléseit. Egy hónap alatt szinte min­den este összegyűlnek az em­berek egy-egy művelődési ház­ban, klubban, vagy a párt- szervezet helyiségében. A tanács beszámol a falvak lakóinak az elmúlt évben vég­zett munkáról, az idei terve­ket ismertetik. Mindenki szót kérhet, ha közös dolgainkról akad mondanivalója. Minde­nütt szó esik majd arról, hogy a tavaly fölvetett hiányosságo­kat hogyan pótolták, miként intézkedtek a közérdekű beje­lentések ügyében. Március közepéig 128 he­lyütt és alkalommal tartanak falugyűléseket Nógrád megyé­ben. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 7. játékhetére beérkezett 5 851 060 db szelvény. A nye­reményalap 14 218 076 forint. A jutalom 1 421 808 forint. Az I. és a IV. nyerőosztály­ra egyenként 4 265 423 forint, a II. és III. nyerőosztályra egyenként 2 843 615 forint jut. A nyeremények: 13 plusz 1 találat 4 db, a nyeremények egyenként 528 100 Ft, 13 ta­lálat 14 db, a nyeremények egyenként 243 738 Ft, 12 talá­lat 412 db, a nyeremények egyenként 5 522 Ft, 11 találat 4866 db, a nyeremények egyenként 468 Ft, 10 találat 34 223 db, a nyeremények egyenként 100 Ft. Kifizetés időpontja 10 ezer forint alatt február 19-től, 10 ezer forint felett február 26- tól. — Városgyarapítók. A Ha­zafias Népfront balassagyar­mati városi elnökségének legutóbbi .ülésén az egyik leg­fontosabb napirendi pont az idei társadalmimunka-fel- adatok ismertetése volt. A népfront által szervezett ak­ciók jelentős része gyermek- intézmények gyarapítására szolgál, többek között ilyen módon alakítanak ki torna­termet a. Balassi Gimnázium­ban és a Dózsa iskolában. — Népművelők egyesületi ülése. A Magyar Népművelők Egyesülete Nógrád megyei te­rületi szervezetének elnöksé­ge hétfőn ülést tartott Salgó­tarjánban, a József Attila Megyei Művelődési Központ­ban. A résztvevők a tagság elé március elején terjeszten­dő munkatervtervezetet vi­tatták meg. Örül a szív Meg-megbotlik az öreg hangja a telefonban, rövid szüneteket tartva közli csak mondókáját. így, a messzi távolból is érzékelni lehet meghatottságát, amelyet effaj­ta szavak jeleznek: törődés, gondoskodás, megbecsülés, szeretet és — köszönet. Társadalmunk nagy erénye a munkában megfáradt, koros emberek nem elfelejtése, ami mindinkább nem csak alkalmakra szorítkozik. Gondjaikkal, még hátra­levő — reméljük hosszú — esztendeikkel folyamatosan törődnek különféle szerveink, hiszen érdemeik, amit or­szágunk újjáépítésében, a mostani eredményeink eléré­sében cselekedtek, elévülhetetlenek, elfelejthetetlenek. Ki bírja, dolgozik még, mert akinek vérébe született a munka szeretete, hajlott háttal sem bír percnyit sem nyugodni. Aztán néha — a többi között is jeles ese­ményként —, megállnak tétova mozdulataik, felöltik gondosan kikefélt ruháikat és ünnepelnek. Miként, ahon­nan a telefonhívás is jött, vasárnap, kétszázan, Rimócon. örült a szív — bizonygatta a telefonáló öreg, akinek nevét a rossz hallás miatt kénytelen nélkülözni a kró­nikás. És örülünk mi, fiatalabbak is, hogy ők örülnek. Mert mindez bizonyítja: nem csak írásokban lefektetett, pusz­tába kiáltott szó a róluk való gondoskodás! k. gy. Kényelmes szobákban, kulturált, körülmények között élnek a balassagyarmati kórház szállóján az intézmény egészségügyi dolgozói, közöttük orvosok, ápolónők, asszisztensek,- kj ­— Kevesebb kártérítést fi­zctett az Állami Biztosító az idén januárban, mint tavaly az első hónap során. Az ak­kor folyósított 9 millió 236 ezer forinttal szemben 8 millió 408 ezer forintot térítettek meg. A lakosság mintegy 5 millió, a közületek több mint két és háromnegyed millió forintnyi kártérítést kaptak. A kötele­ző gépjárműfelelősségi bizto­sítás alapján több mint fél­millió forintot térítettek. — Farsangi rablás. Egy bo­hóc és egy Miki egér vasár­nap megtámagott egy asz- szonyt München belvárosában. A vidám, ártatlan mesefigu­rák arcmását viselő két rab­ló késsel fenyegette meg az asszonyt és elrabolta tőle pén­zét, karóráját és gyűrűit. Ez­után a két álarcos 12 ezer márka értékű zsákmányával eltűnt az ünneplő farsangi for­gatagban. — Riói karnevál. Napsütöt­te, meleg nyári időben kez­dődött meg vasárnap a híres riói karnevál. A hagyományos latin-amerikai népünnepély négy napig tart. Az egész vá­rosra kiterjedő színes, táncos felvonuláson Rió de Janeiro legjobb táncosai, szamba­iskolái mérik össze tudásukat. lék a fogyasztáson Környezetvédő volánosok Ha a gépjármű fogyasztását rosszul állítják be, az rosszul használja föl az üzemanyagot. Ha pedig így van, akkor szennyezi a környezetet! Ezt a nem újkeletű igazságot váltot­ták gyakorlatra a 2-es Volán balassagyarmati üzemigazgató­ságán. A Szügyi úton megépített új telepen ügyeltek a környezet- védelemre. A betonfelület alatt csatornarendszer húzódik, amely egy helyre gyűjti a szennyvizet. Ezt többszörösen ülepítik, tisztítják — mechani­kusan és vegyi úton — s csak ezután engedik a városi csa­tornahálózatba. Maximálisan ügyelnek a fo­gyasztásra. A garázsmesterek naponta ellenőrzik a menet­levelek alapján a fogyasztást, és ha az több a megengedett­nél, azonnal vizsgálják az okát. Diagnosztikai műszersor figyeli a motorok működését, elemzi a kipufogógázok össze­tételét. Hiba esetén a szakem­berek azonnal gyógyítják a beteg járművet. Ha a hiba a sofőrben keresendő, a gyógyu­lást annak pénztárcájában ta­lálják. Ez a módszer Sok, ko­rábban gyakran betegeskedő gépkocsit tett egészségessé... Rerdszeresen gyűjtik és szállítják a fáradtolajat. A szocialista brigádok egyik vállalása: ki-ki saját területet vállalt a telepen, gondozza a fákat, a virágokat. Nem vé­letlen, hogy tavaly a környe­zetvédelmi világnap alkalmá­ból megkapták a SZOT okle­velét. — Fotók Nagyorosziban. Ä hét végéig még megtekinthe­tők az új művelődési házban Hemző Károlynak, az ismert fotóművésznek a képei. A látogatókat mindennap 12 órá­tól várják. — Forint a kórháznak. Régi szokás már Balassagyarmaton, hogy a városi kórház és a kábelgyár segítik egymást. A kórháziak rendszeresen fi­gyelik a gyári munkahelye­ket, különféle szűrővizsgála­tokat végeznek, az üzemorvos a gyári rendelőben várja a betegeket. Cserébe a gyár az idén is forintot ad: négyszáz- ezer forinttal járulnak hozzá műszerek vásárlásához. — Szerencsés csecsemő. Élet­ben maradt és különös csoda folytán még csak meg sem sérült egy 20 hónapos kisgye­rek, aki vasárnap egy hete­dik emeleti ablakból esett kJ Jersey Cityben. A vastag hó­réteg puha párnaként fogta föl a gyereket, s megóvta min­denfajta sérüléstől. — RICHARD WAGNER CENTENÁRIUM. Vasárnap világszerte megemlékeztek Richard Wagner német zene­szerző halálának századik év­fordulójáról. A XIX. századi drámai zene. kimagasló újjá- formálóját 1883. február 13- án Velencében, munka köz- ben, hetvenéves korában ra­gadta el a halál. Pályájának talán legfontosabb városában, Bayreuthban vasárnap koszo- rúzási ünnepséget tartottak sírjánál. A hagyományos bay- reuthi zenei fesztivál jubileu­mi programjában szerepel Wagner tetralógiájának, a Ni­belung gyűrűjének új rende­zésben történő előadása. — Pénz és kultúra. A Nóg-' rád megyei Tanácsi útkar­bantartó költségvetési üzeme tavaly is sokat költött a dol­gozók körülményeinek jobbí­tására. Kulturális és egyéb rendezvényekre, sportra hat­vankétezer, üdültetésre 91 ezer forint jutott. A MAGTAB NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZ A A RFOL Y AM AI Érvényben: 1983. február 15.töt devizanem vételi közép eladást árt. 10# egységre Ft-ban Angol f. 6070,29 6076,37 6082,45 Ausztrál d. 3861,06 3864,92 3868,78 Belga f. 83,01 83,09 83,17 Dán k. 463,20 463,66 464,12 Finn m. 735,35 736,09 736,83 Francia f. 576,06 576,64 577,22 Hollandi f. 1478,64 1480,12 1481,60 Jap. y. (1000) 167,48 167,65 167.82 Kanadai d. 3261,17 3264,43 3267,69 Kuvaiti d 13642,28 13655,94 13669,60 Norvég k 558.87 559,43 1634,20 559,99 NSZK m. 1632,57 1635,83 Olasz 1. (1000) 28,41 28,44 28,47 Oszt. sch. 232,27 232,50 232,73 Port. esc. 42,84 42,88 42,92 Spanyol pes. 30,60 30,63 30,66 Svájci f. 1965,02 1966,99 1968-96 Svéd k. 532,57 533,10 533,63 Tr. és Cl r 2597,40 2600.0Í ifi':?.60 USA d. 3983,45 3987.44 3991,43 A2 államközi megállapodásokon alapuló oivatalos árfolyamok változatlanul az 1982. szeptember 21-1 közlésnek megfelelően van­nak érvényben. Londoni gyilkosságsorozat Máglyákat gyúftogató férfi „A borzalmak háza” a „ti­tokzatos sírok udvara” — ilyen, s hasonló szalagcímek alatt tudósítanak a londoni la­pok Anglia legújabbkori bűn­ügyi történetének egyik leg­szörnyűbb gyilkosságsorozatá­ról tudósítva. Vasárnap újabb — feltehe­tően emberi — csontok kerül­tek elő az észak-londoni, Ed- ward-korabeli háromemeletes ház kertjéből, ahol a londoni rendőrség csütörtök óta kuta­tásokat folytat a gyilkosság- sorozat áldozatainak földi maradványai után. A rend­őrség legutóbbi közleménye már 17 feltételezett áldozat­ról szól. A gyilkosságokkal a 37 esz­tendős Dennis Andrew Nilsent gyanúsítják, aki egykor álla­mi alkalmazott, majd katonai szakács, sőt próbaidős rendőr is volt. Nilsen kocsmákban ismerkedett össze fiatal, állás nélküli férfiakkal, akiket az­után megfojtott, elégetett, egyes esetekben feldarabolt testüket megfőzte, s marad­ványaikat a környék külön­böző helyein eltüntette. Nil­sent azután tartóztatták le, hogy egy, a házhoz közeli csa­tornában véletlenül emberi maradványokra bukkantak! Egyelőre azonban csak egy 20 esztendős fiatal férfi, Ste­phen Neil Sinclair meggyil­kolásának vádjával áll a bí­róság előtt, mert mindeddig csak az ő holttestét sikerült azonosítani. A Scotland Yard Nilsen letartóztatása után ter­jesztette ki a nyomozást ar­ra az épületre, ahol a férfi az, utóbbi időben lakott. A házat, s annak udvarát cen­tiről centire átkutatják. A ház­ban, s a kertben újabb em­beri maradványokra bukkan­tak, s ezeket alapos szakértői vizsgálatnak vetik alá. A rend­őrség felszólított mindenkit, aki 1975. szeptembere óta a házban lakott, hogy jelent­kezzék a parancsnokságon. Az épület ugyanis sokáig lakat­lan volt, s egy ideig csavar­gók szálláshelyeként szolgált, később azonban átalakították. „Az is lehetséges, hogy újabb közeli épületeket is vizsgálat alá kell vennünk” — mon­dotta a Yard szóvivője. Most derült csak fény arra is, hogy annak idején, amikor idősza­kosan csavargók lakták az épületet, a közelben lakók többször tettek panaszt a rend­őrségnél, hogy egy férfi „mág­lyákat gyújtogat” a kertben. NOGRAD, a Magvar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztői GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Palóc? Imre tér 4. Telefon: to-977. Főszerkesztő: 11-504. Sponrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS. a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal Salgótarján Palóc? Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 329 109. Irányitószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési dij egv hónapra 34 forint, negyedévre !o: forint egy évre too forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján. Palóca Imre tér 4. Pf.j 96. Felelős vezetői KELEMEN GABOR igazgató. Indexszám: 25 072 HU ISSN 9133-1552

Next

/
Thumbnails
Contents