Nógrád, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-08 / 6. szám

A munkahely! művelődés időszerű kérdései Szakszervezeti tanácskozás „Tudománnyal a népért" Beszélgetés a TIT főtitkárával Csak néhány szét váltottam régi ismerősömmel, a dunán­túli város bányász művelődé­si központjának igazgatójá­val, de amikor megkérdeztem tőle: „Hogy vagytok otthon?” a szénre épült város művelő­dési hogylétéről kezdett be­szélni, nem magáról, s rög­tön a munkahelyi művelődés kellős közepén találtam ma­gam: — Továbbcsináljuk, amit eddig. Igaz, csökkenteni kel­lett ä létszámot. De azért nincs nagy baj. Van pénzünk — tudod, a bánya —, csak még komolyabban át kell gondolnunk mindent Egy országos tanácskozás szünetében futottunk össze, amelyet a Szakszervezetek Országos Tanácsa hívott ösz- sze, hogy szakszervezeti tiszt­ségviselőkkel, vállalati szak- szervezeti bizottsági titkárok­kal, kultúrfelelősökkel meg­vitassák a munkahelyi mű­velődés időszerű kérdéseit A tanácskozás is azt kérdezte: — Hogy vagytok, munkahelyi népművelők? Hogy vagyunk? Milyen a munkahelyi műve­lődés helyzete, lehetősége a mai gazdasági és társadalmi körülmények között? A válaszadáshoz a munka­helyi művelődés feladatát is tisztázni kellett. A munkahe­lyi művelődésnek nem egy­szerűen az a feladata, hogy kulturális szolgáltatást nyújt­son az üzemekben, az intéz­ményekben. hogy biztosítsa dolgozói- oktatását, tovább­képzését; segítenie kell a mű velődés iránti igény felkelté­sét, tudatosítania kell, hogy a dolgozóknak saját létérdeke a szakmai és az általános műveltség fejlesztése, sőt, az üzemeknek, a gyáraknak is Az igazság vitatkozás kö- zeptette születik—, és viták­ban pusztul eh (Valamilyen szimpoziov jelszava) * Képen rossz, amikor a gon­dolat a forma kitartottja. (Michael Frank, ausztráliai újságíró) eredendő gazdasági érdeke a művelődésben rejlő lehetősé­geknek a felhasználása, mert a munkahelyi művelődés a dolgozók személyiségének, életmódjának sokoldalú fej­lesztése által visszahat ma­gára a termelésre is. Ugyan­akkor ellensúlyozni kell azt a szemléletet, amely azonna­li anyagi eredményeket óhajt, nem gondolva arra, hogy las­sabban megtérülő szellemi befektetés nélkül nincs való­di, tartós gazdasági előreha­ladás sem. Amikor a munkahelyi mű­velődésről beszélünk, leg­többször a munkásokra gon­dolunk. A tanácskozás azt is tisztázta, hogy ugyan a mun­kások a legfontosabb alanyai és résztvevői, a munkahelyi művelődés hatókörének azon­ban sokkal szélesebbnek kell lennie; egyetlen réteget sem lehet számításon kívül hagy­nia. A fiatalokat, a szakmun­kástanulókat, a kezdő "szak­munkásokat külön hely ille­ti meg. Segíteni kell őket a közösségbe való beilleszke­désben, szakmai és általános műveltségük hiányainak fel­számolásában. A vezetőknek — beleértve a közvetlen ter­melésirányítókat, a műveze­tőket, a brigádvezetőket, a szakszervezeti tisztségviselő­ket is — személyes példa­adással kell hozzájárulniuk egy-egy munkahelyi közösség művelődéséhez. Vagyis saját- magúknak is kulturálódhiuk szükséges. Az üzemi, a válla­lati értelmiség sajátos hely­zetben van: egyszerre isme­ri a gazdasági-műszaki és az emberi gondokat, napról nap­ra részt vesz a termelésben úgy, hogy eközben akarva- akaratlan kultúraközvetítő szerepet is ellát Az illetőnek páratlan kő­gyűjteménye volt. » botrány­kövekből. (A Természetes kövek és botránykövek című assszíriai tanulmányból) * Könnyű légyből elefántot csinálni —, sokkal nehezebb etetni. (Légyhumor) A tanácskozás«» szó esett a szocialista brigádokról is, mint a munkahelyi művelődés legfontosabb bázisairól. Kul­turális vállalásaikkal kapcso­latban sok negatív * észrevétel hangzott el az elmúlt évek­ben. Bíztató, hogy ezeket ma­guk a brigádok is megfogal­mazták. A vállalati művelő­dési bizottságok feladata, hogy föltárják a brigádközös­ségek önálló törekvéseit kez­deményezéseit : • segítsék, hogy el térj edhessenek. A vállalati művelődési bi­zottságok mindössze néhány esztendeje alakultak. Tavaly rendezett első országos kon­ferenciájukon azt állapították meg, hogy egyelőre nincs kel­lő befolyásuk a munkahelyi művelődésre, mert sok válla­latnál formálisan hívták őket életre, működésük is sokhe­lyütt formális, hatáskörük, döntési joguk még nem min­dig világos;/az általuk készí­tett művelődési tervek nem mindenhol kapcsolódnak szer­vesen a vállalat gazdasági és műszaki feladataihoz, ezért a gazdasági vezetők sem tekin­tik a művelődési tervet a vál­lalati terv szerves részének. Ezek személyi, szemléleti feltételek. De milyenek az anyagiak? Amikor régi, bá­nyászvárosi ismerősömtől megkérdeztem, hogy vagytok, ő is mindjárt ezekre gondolt. A tanácskozás megnyugtatott, ugyanakkor a reális gondok­ra, veszélyekre is fölhívta a figyelmet: „Jelenleg még biztosítottak a munkahelyi művelődés anyagi feltételei, s nincs pénzügyi akadálya a munkahelyi • művelődésnek, ha célszerűen tervezzük és hasz­náljuk fel a forrásokat.’’ A veszély: „ .,. lesznek olyan vállalatok, melyek a kénysze­rítő hatásokra először a kul­turális célokra fordított ösz- szegeket fogják csökkenteni.” A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsának múlt 'decem­ber 13-i konferenciája a mun­kahelyi művelődésről éppen azért cserélt eszmét a legil­letékesebbekkel, hogy a jö­vőbeli gondokat megelőzze, s még időben jelezze, hogy a gazdasági-termelési és a mű­velődési feladatok szorosan összefüggenek: a művelődés a maga eszközeivel elő tud­ja segihíoi az üzemek, a gyá­rak tevékenységének megú­julását. Győri László A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat, népszerű és is­mert rövidítéssel a TIT, 30 éve, 1953-ban alakult újjá. Jogelődje a csaknem 150 éve, 1841-ben létesült Természet- tudományi Társulat volt, amely alapítása idején abból a felis­merésből fakadt, hogy az or­szágnak egyre több „kimű­velt emberfőre” van szüksége — és ez valóban jól megfe­lelt a XIX. század második feig történelmi, gazdasági helyze­tének. Az újjáalakulás után választotta magánakba Társu­lat ezt a jelmondatot: „Tu­dománnyal a népért”. Hogyan tudja a TIT konkrét tarta­lommal megtölteni ezt a gyö­nyörű jelmondatot, válóban eljut-e a TIT tevékenység a nép legszélesebb rétegeihez is? A TIT-et sokan valamifé­le értelmiségi rétegszervezet­nek tartják, és ez bizonyos ér­telemben igaz is, de sokkal szélesebb bázisra kell támasz­kodnia ahhoz, hogy a jel­mondatban megfogalmazott cél megvalósulhasson. A TIT- nek a társadalom különböző rétegeiben, csoportjaiban vég­zett tevékenységéről beszél­gettünk dr. Kurucz Imrével, a TIT főtitkárával. — Az újjászervezett társu­lat profilja elődjéhez képest szélesedett. Már nemcsak a természettudományokkal fog­lalkozik, hanem a társadalom­tudományi, politikai, művé­szeti stb. ismeretek terjeszté­sét is magára vállalta. De bő­vült tevékenysége olyan érte­lemben is, hogy nemcsak a magas, elvi stúdiomokat tűzte napirendre, hanem a gyakor­lati. hétköznapi ismeretek át­adását is, vagyis az ismeret- terjesztést a nép körében. Ter­mészetes — már csak a nagy­számok törvénye szerint is —, hogy a TIT fő tevékenysége az aktív keresők hetvenkét százalékát kitevő fizikai dol­gozók körében folyik. Az is természetes, hogy amíg el nem fog tűnni a szellemi és fizi­kai munka közötti lényeges különbség a nagyobb ismeret­anyag hordozója az értelmi­ség. Egy olyan rendszerben pedig, amelynek alapja a munkás-paraszt szövetség és vezetője a munkásosztály, a nagyobb ismeretanyag birtok­lása különösen kötelez, hogy azt továbbadjuk. — Közismert, hogy az ipar területén már egy ideje napi­renden van a termékszerke­zet-váltás. a termelés haté­konyabbá tétele, ezekkel kap­csolatban a jövőben jelentő­sebb munkaerő-átcsoportosí­tások is elképzelhetők, ame­lyek a munkások szakmai to­vábbképzését, esetleg új szakmnnkás-képesítés szük­ségességét is felvetik. Tud-e ebben valami feladatot talál­ni magának a TIT? — Igen. A TIT régen felis­merte, hogy a termelés had­seregére is jellemző az, ami az igazi hadseregre: nemcsak a tisztikar tudása fontos, ha­nem a közkatonáké is. A ter­melésben sem nélkülözhető, hogy a nagy tömeg általáno­san művelt, szakmailag kva­lifikált, világnézetileg tiszta­fejű, elkötelezett legyen, kü­lönösen a mai nehéz világgaz­dasági és világpolitikai hely­zetben, amikor a belső gondok is egyre feszítőbbek. Nehéz helyzetben a legfőbb kapasz­kodónk mindig is az emberi tényező volt. Közgazdászok, szociológusok, műszakiak meg­állapították, hogy a meglévő műszaki-technikai bázison na­gyobb szakismerettel, jobb munkaszervezéssel és szigo­rúbb fegyelemmel még 20—25 —30 százalékos tartalékkal rendelkezünk. — Korábban is segítettük a munkások általános művelését előadássorozatokkal, tanfolya­mokkal, a munkásaka­démiánknak nagy ha­gyományai vannak. Az elmúlt évekből viszont foglalkoznak a szakmai átképzéssel is. A nagyüzemek ezt a feladatot általában önállóan megoldják, de egy-egy tantárgy előadásá­val mi is besegítünk. Van azonban egy terület, ahol hé­zagpótlók vagyunk: a kisüze­mekben, szövetkezetekben — ahol csak néhány embert kell átképezni — felvállaljuk a képzés egészét. Így egy tanul­mányi csoportba esetleg tíz üzem is küld résztvevőt. — Üj kezdeményezésünk a szabad szombati munkásiskola is, ennek egyik úttörője Zala megye volt. A segéd- és beta­nított munkások számára in­dított munkásiskolák a szak­mai képesítés megszerzését te­szik lehetővé, a hallgatók a szakmunkásképző intézetben vizsgát tehetnek. A TIT-nek itt tehát iskolakiegészítő sze­repe van: elvégzi a képzést, a tanfolyam elvégzése után pe­dig a megfelelő állami bizott­ság előtt vizsgát tehetnek a hallgatók és megszerezhetik a végbizonyítványt. — Űjabban egyre több szó esik a magyar falvak helyze­téről. Önkritikusan megállapí­tották, hogy az utóbbi évti­zedekben anyagilag, kommu­nálisán keveset fejlődlek. így van ez valószínűleg kultúra lis téren is. Vedig a nemzeti jövedelem jelentős hányadát falun állítják elő. Van-e ter­ve a TIT-nek a falusi, isme­retterjesztés javítására? — Jól tudjuk, hogy az 1,S millió háztáji és kisegítő gaz­daságnak — a magyar nép­gazdaság szocialista tartópil­lérei mellett ,— milyen nagy szerepe van életszínvonalunk fenntartásában. Ha szakisme­retet akarnak gyarapítani, akár a nagyüzemi, akár a ház­táji munkákhoz, a TIT-nek ebben segítenie kell. Eddig is sok ilyen jellegű tanfolyamot szervezi ünk (ki sállattenyésztő, zöldség-gyümölcs, fóliás ter­mesztés, méhészet stb.). Ezek­hez jó tananyagaink, jó tema­tikáink vannak. — A lakosság egyötöde idős, nyugdíjas. Eljut-e hoz­zájuk a TIT? Másrészt a fia­talok — gondolom — elsősor­ban az utánpótlás-nevelés szempontjából érdekesek. Si­került-e utat 'építeni hozzá­juk? , — A TIT — 30 évvel az újjászervezése után — nem tekinti már magát kizárólag felnőttoktatási intézménynek. A fő profilunk persze ma is ez. De főleg az utolsó évtized­ben bebizonyosodott, hogy az óvodáskortól a nyugdíjasko­rig minden életkorú réteggel foglalkozunk. Fontos például a TIT iskolakiegészítő szerepe, mert nincs a világnak olyan iskolája, amelyik az oktatási időn belül a felduzzadt tudo­mányos ismeretanyagnak az alapjainál többet tudna adni. Ezt ki kell egészíteni. Erre jók például a kis matemati­kus baráti körök, az idegen­nyelvi tanfolyamok stb. — A kimondottan csak idő­seknek szóló tevékenységünket javítani kell, hiszen az öregek otthona, a szociális otthonok közművelődési ellátottsága ma még elég gyenge. Náluk már az olvasás se megy köny- nyen. Fontos tehát, hogy ott legj ünk közöttük vitákkal, konzultációkkal. Nagyon jó kezdeményezések vannak a téren. Sajnos az említett in­tézményeknek nincs ilyen cél­ra komolyabb pénzalapja. Ezért szükséges az egész tár­sadalom segítése, gondolok a Hazafias Népfrontra, a szak- szervezetekre, a Magyar Vö­röskeresztre, a MTESZ-re és más társadalmi .. szervekre. Alapigazság: egy társadalom milyenségét meghatározza, hogyan becsüli meg. az örege­ket. Másrészt az öregeknek nagy hatásuk van az unokák­ra, nem mindegy tehát, hogy korszerűen, vagy konzervál­ván gondolkoznak. A kétmil­liót kitevő nyugdíjaskorú ré­tegben tehát sokkal aktívab­ban kell dolgoznunk a jövő­ben. Most a felismerés stádi­umában vagyunk, de ez is nagy doicg! Horti József Aforizmák Márminthogp jól megyünk, jó irányba megyünk-e Sztre- govára? Na, nemigen megyünk ez oz igazság, pedig talán ér­demes is lenne, sőt a Madách- emlékévbe fordulva szüksé­ges és tisztességes dol«g is le­hetne többet arrafelé járni. Ki tartja, mi tartja vissza az embert? — kit-kit valami más, de már az kevéssé ért­hető, hogy a teljes év Madách- programjából teljességgel hi­ányzik egy közös találkozás, egy olyan pont, amelyben Al- só-Sztregova is szerepein Mintha nem lenne száz nyi­tottság, százféle lehetőség iro­dalmi körök, CSEMADOK, dol- ná strehovai járási honisme­reti múzeum és így tovább a hivatalos és nemhivatalos érintkezési pontokon át a kö­zös megemlékezésre. Miért nem megyünk Sztregovára? Juraj Podraczky hamar előkerül, amikor meglátja a látogatókat a templom köze­lében. Ez a párját ritkító szép műemlék a kastély mellett va­lamikor közös átjáróval, kas­tély-felőli oldalán örökké nyi­tott ajtóval fogadta az egykor evangélikus Madáchokat —, lám csak, ez is kevéssé is­mert, ismertetett tény, már­mint a korban hozzánk kö­zelebb eső rekatolizálása a kastélyt építő Madách Sán­dornak, aki, ha jól számolok, a költő nagyapja lehetett. Bár­hogy volt is, az bizonyos, mu­tatja is pan Podraczky merre .— a Ma«iáchok ősi fészke, vá­ra nem ott állt, ahol most a járási emlékmúzeum, sokkal Űtonjáró „Dobre igyeme na Strehovu?" fel jebb; az asátán leégett, romjai sokáig hiábavalóan meredeztek. Később (már a mi korunkban) az a bizonyos Lázár pesti ügyvéd, a költő unokájának második férje valamikor a háborús évekhez közel szétbontatta és mielőtt eltűnt volna a tengeren túli Latin-Amerikában elkótyave­tyélte a maradékot a helybeli parasztoknak. Na, így felépült néhány masszív ház, meg ól, meg miegyéb Alsó-Sztrego- ván, de ez sem különbözik at­tól a sorstól, amiben később a hazai kastélyoknak része „leend”, hogy egy kis régi nyelvi zamatot csempésszünk a sorok közé. Lázár ügyvéd­ről legfeljebb azt érdemes megjegyezni, hogy amikor ő a mai kastély adósságai (nagy­részt rulett) fejében egy pénz­intézetnek kényre-kedvre át­adta, nem sokat törődve a benne levő pótolhatatlan Ma­dách-értékek sorsával — könyvtárral, bútorokkal, zon­gorával stb. — tudta mit cse­lekszik! Erre azt mondja egy mai sztregovai hamiskás mo­sollyal: „Hah, neki bizony volt magához való esze... Odébb állt, de előtte kivett mindent ebből a helyből... ” Már ez bizony megítélés kér­dése. Az biztos, hogy nem so­kan ismerik a költő halálának századik évfordulóján a cseh­szlovák és magyar irodalmi körök, nemzeti bizottságok, múzeumok együttműködésé­vel, képviselőinek jelenlété­ben felavatott újkeletű Ma- dách-emlékmű valóságos tör­ténetét. Azt, hogy az első em­lékműre széles körű gyűjtés indult, abban jelentős összeg­gel az akkori államelnök, Ma- saryk is részt vett, és hogy az így összegyűlt pénz ho­gyan változott át rulettvesz­teséggé valamelyik úri ka­szinóban, s hogy kellett most már az ősi romos fészek el­kótyavetyélésével ezt a pénzt az ügyvédnek pótolni. Végül is a szocialista állam valósí­totta meg az emlékművet, pó­tolva mindenféle korábbi mu­lasztást. Csak a tanulság ked­véért: 1964-ben az avatáson ott volt az akácos dombtetőn a csesztvei téesz képviselője, a sárospataki gimnazisták, a nagykaposi gimnazisták ko- szorúzója, számos szlovák és magyar író, költő, a Magyar Béketanácsot Szakasits Ár­pád képviselte Mihályfi Ernő­vel együtt, a Magyar Írók Szö­vetségét pedig Darvas József és Jobbágy Károly, a zólyo­mi munkásdalárda magyar és szlovák népdalokat énekelt — minderre itt jól emlékeznek. Emlékszik a lelkész is, nem­különben vidám fényeket lob­bant aa emlékezés Vajner Bé­la . fogadott” kulcsár (nála a rtemplom kulcsa, ő kíséri a lá­togatókat, azokat, akik a kas­télyhoz közeli templomra is kíváncsiak) szemében. „Jól megyünk-e Sztregová­ra?­Podraczky lelkész látva a komoly érdeklődést maga is beáll kalauznak. Mutatja ' a gyönyörűséges barokk, festett, fa hármasoltár evangélistákat ábrázoló képeit, az évszámot: 1654. Aztán a feliratokat, a templomhajó jobb oldali fa­lánál levő rácsos „páholyt”, amely mögött észrevétlen ül­tek a helybeli nemesek, kö­zöttük az egykor volt evangé­likus Madáchok, mutatja a bejárat közelében azt a fe­dőlapot, amely alatt a legré­gebben élt Madách-ősök csont­jai porladtak mindaddig, amíg az emlékmű elkészült a legújabb korban. Akkor azo­kat mind felszedték és a te­metői rozoga családi kriptá­nak lakóival együtt közös helyre, az emlékmű talapzaté, ban, a kriptában végső he­lyükre tették valamennyiüket. így, együtt pihen ott a nagy­asszony, Majthényl Anna, a költő édesanyja, maga Ma­dách Imre és Aladár fia az ősökkeL Juraj Podraczky lendületes ember, de mindenképpen más képet mutat, mint amilyet egy lelkésztől „elvárhatna” az em­ber. Külsőre olyan, mint itt akárki; gumicsizma, paraszti öltözet, az olyan ember gú­nyáját viseli, aki megszokta a házkörüli munkát, aki maga is gazdálkodik és minden mást is csinál, de azért a. hivatását sem hanyagolja el. Mondják a sztregovaiak: bizony előfor­dul, hogy bekapcsolja a mo­toros harangot aztán az szól­hat magában félórákat is, mi­re előkerül. Éppen harmincöt éve él itt a községben, ko­rábban máshol szolgált, de a híres elődökre nem nagyon emlékszik. Pedig volt belőlük néhány olyan is, aki közeli barátságban élt a szomszéd Madách-famíliával. Ö már az új legendákat tartja szá­mon. Például azt, amelyik ar­ról szól, hogy amikor negy­vennégy tájékán errefelé hú­zódott a front, a felszabadító szovjet csapatok közeledtével az akkori falubíró meg a ta­nító félelmében elrejtőzött a templom egyik feliratos, ma is látható kriptájának mélyén. Így kerültek szomszédságba hosszabb időre bizonyos Dobay László nemessel, aki bizony már jó régen ott porladt. Nem is mertek előjönni, mindaddig, amíg már azt hozta a hír, hogy „jöjjenek gyorsan, mert a szovjet csapatok rá akarják bízni a községet kettejükre”. Nekik más dolguk van, to­vább kell menniük... Vajner Béla meg az utolsó ember, aki a hirtelen tovább- állt Lázár ügyvéd szolgálatá­ban állt sofőrként. „Nem az ő kocsiját vezettem, az egy nagy Bugatti volt, a költő uno­kájának, Lázár ügyvéd felesé­gének, az asszonynak voltam sofőrje... ” Negyven évvel ezelőtt bizony szemrevaló so­főr lehetett Vajner Béla, aki itt született, sok történetet megőrzött azok közül, amit hallott a Madách-fabulákról, de amikor a költő boldogta­lan felesége szóba kerül — ő is csak azt mondja, amit min­denki, amit tanítanak is szél- tében-hosszában a világban: „könnyűvérű asszony volt az, kérem... ” Pan Podraczky még ezt is megtoldja — ő már csak tud­ja —. azzal, hogy hiába volt Ftáter Erzsi kálvinista, nem­igen járt ő ide a templomba, inkább járt bálba... Egyszer menf el. De már nem talált vissza soha Sztregovára. Hát mi? Jól megyünk Sztregová­ra. .. Dobre igyeme? T. Pataki László | NÓGRÁD - 1983. január 8., szombat 7

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents