Nógrád, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-29 / 24. szám
Farkas András illusztrációja. ; Madách lm.; re: Az ember! tragédiája. (XV. szín). Moldávia táncai Aforizmák Hogy valakit embernek tartsanak, ehhez nem elegendő az, hogy a kutya a barátja. (Űj-zélandi kutyák tréfája) * A rosszindulatú emberek az igazságot egy kanál szurokba fojtják. A jóakarók — egy kanál mézbe. (H. Léon, francia humorista) A sors csapásai miért, miért nem, leggyakrabban övön alul találnak. (Általános megfigyelés) * Amikor egy jó gondolattal több lesz —. egy jó emberrel kevesebb lehet (Dél-afrikai rendőrök száj- hagyománya) Életmű törésekkel — és folytatással Mint hírül adtuk, az 1983. évi Madách-díjat — többekkel együtt — dr. Belitsky János történész ka óta meg a napokban Salgótarjánban Nógrád megye történetének kutatásáért és feldolgozásáért Belitsky János 1909-ben Losoncon született. Apja a losonci tanítóképző tanara volt, aki 1920-ban családjával együtt Balassagyarmatra, majd pedig Karcagra, később Pesterzsébetre költözött. így Belitzky János 1-928-ban Pesterzsébeten érettségizett. A bölcsészdoktorátust summa cum laudé eredménnyel 1932- ben szerezte meg a budapesti egyetemen a művelődéstörténet, újkori történet és földrajz tárgykörökből. Doma- novszky Sándor professzor tanítványa volt. Egyetemi évei alatt a római és a bécsi Collegium Hungaricumokban s ösztöndíjjal Velencében levéltári kutatásokat végzett. Ennek eredményeként jeleni) meg 1932-ben az első könyve A magyar gabonakivitel története 1860-ig címmel. Utána, 1933-ban történelem—földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett és közben egyetemi gyakornok volt Hajnal István, valamint Szekfű Gyula professzorok újkori világ-, illetve újkori magyar történeti tanszékén. Még ebben az évben levéltárosi vizsgál is tett s Budapest Főváros Levéltárában alkalmazták 1943 elejéig, majd 1915-től 1949-ig. Vidéken volt iskola- igazgató 1951-től 1963-ig. S ettől az évtől 1971-ig a salgótarjáni munkásmozgalmi múzeum igazgatójaként tevékenykedett. Ez a legújabb kori magyar történelem módfölötti változatosságát is némiképp tükröző vázolt életút Salgótarjánban két évtizedes viszonylag nyugalmasabb kutatómunkát tett lehetővé, amely napjaídköah is folytatódik. Belitzky Jánost ez idő alatt sokan megismerték és tisztelik a Karancs aljai városban. Kevesebben vannak azok, akik munkásságát is ismerik. Pedig az is imponálóan gazdag. Sokszínűségét pedig a körülmények magyarázzák. Már az 1930-as évek elején tanulmányai jelennek meg a Bécsi Történeti Intézet évkönyveiben a nyugat-dunántúli. határőrnépekről, a magyar törzsek és nemzetiségek vándorlásáról. Ezután nagyobb dolgozatai látnak napvilágot a Tanulmányok Budapest múltjából című sorozatban Budapest középkori helyrajzáról ás a pesti határ török uralom alatti életéről. Irt a Domanovszky emlékkönybe, a Regnum évkönyvbe és a Szent István emlékkönyvbe is középkori vonatkozású tanulmányokat Sopron vármegye középkori történetéről szóló, térképekkel illusztrált, több mint ezeroldalas könyve 1938-ban jelent meg. Három éven át kiadta és szerkesztette — 1937- től 1939-ig — a Történetírás című országos jellegű történelmi folyóiratot. Irt azonban más folyóiratokba is cikkeket. Többek között a Gömbös Gyula politikai irányzatát támadó Országút címűbe is. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy Történetírás című folyóiratát 1939-ben betiltották s ezzel a budapesti Centiéi kávéházban kialakult, a „hivatalos” történetírással szembenálló fiatal történészek gárdája is fölbomlott. M* • w IW ?J Kis áttekintést írt 1946-ban a magyar nagybirtok történetéről, 1947-ben tanulmányai jelentek meg a Munkásműveltség könyve című kiadványban. Részt vett 1948-ban az 1848 a költészetben című antológia szerkesztésében. Ez idő tájt tagja volt a Magyar írók Szövetségének. Egyik munkatársa 1959-ben a Vörös Pestmegye című, az 1919- es forradalmat feldolgozó műnek. Irodalmi tevékenysége azonban mégis Salgótarjánba kerülésekor bontakozott ki. A hatvanas években a salgóbányai bányászatról, a dualizmus kori nógrádi sajtóról és Schmidt Jenő bányaigazgató levelezéséről írt önállóan megjelent tanulmányokat. S 1973-ban megjelent a Nógrád megye 896-tól 1849-ig terjedő történetét tárgyaló kötete. Közben jelentős kézirat-feldolgozásokat is végzett Mikszáth és Balassagyarmat, Komjáthy Jenő gyarmati évei, Politikai pártok küzdelmei Nógrád ni egyében 1867-től 1972-ig című tárgykörökből, és lefordította adattári használati a a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt, igazgatósági levelezésének a munkásokra és életkörülményeikre vonatkozó német nyelvű levelezését. Részt vett a Nógrád című album történeti részének megírásában. Útikalauzokat írt Vadas Andorral közösen Salgótarjánról. Cikkei jelentek meg a NÖGRÁD-ban és a Palócföldben. A várostörténeti kötetekben 1972-ben Salgótarján, 1977-ben pedig Balassagyarmat 1848-ig terjedő történetét írta meg. Munkatársa a Nógrád megyei múzeumok évkönyve sorozatnak, ahol a megye múltjának különböző időszakairól szóló tanulmányai jelennek meg. összevéve, a harmincas évek közepétől foglalkozik Nógrád megye történetével, amikor elkészítette a nógrádi települések lakosságnévsorait a XVI. századtól a XVIII. századig. Ez az anyag azonban 1956-ban a Történettudományi Intézetben a lángok martaléka lett. Bár ez az életút nem töretlen, örömünkre szolgálhat az, hogy folytatódik Terveiről mondja: ,',Van egy csomó be nem fejezett tanulmányom, amelyeket szeretnék befejezni. Azonkívül bekapcsolódom az időnként fölvetődő Nógrád megyei településtörténeti problematikába. Földolgozom a Bach-korszakra vonatkozó anyagot a megyefőnöki iratokból. Kifejezettebben foglalkozom Szécsény és Balassa- gyarmat történetével, továbbá Ferenezy Teréz politikai szerepének tisztázásával. Ma- dách Imre- politikai szerauét 1972-től kutatom. Kutatásaién szerint például Madách már 1849 szeptember végén és október elején rejtegeti Cseszt- vén Gracza és Záhony geril- lavezereket, akik tőle zsidókereskedőnek öltözve Pestre menekülnek s onnan tovább Kecskemétre. Azután Törökországba indulnak, de Szeged határában meggyilkolják őket és a gyilkosokat csak húsz esztendő múlva fogatja el a volt nógrádi főispán, Ráday Gedeon gróf, akkori kormánybiztos, aki maga is részt vett a szabadságharcban. Halálra is ítéltette őket, de kegyelmet kaptak. Ezen túl, foglalkozom a Losonczi Pho-. nix című háromkötetes kiadvánnyal, ami Vahot Imre szerkesztésében 1850-ben, ' ölben és 52-ben jelent meg s amibe a forradalom után először irt Arany János, Tompa Mihály és mások. A kötetet először betiltották, azután egy csomó rész kihagyásával sikerült kinyomtatni. Ebből is látni, az ember rendszertelen kutatóvá válik vidéken s ezt a kutatási körülmények hozzák így. Éppen ezért munkás-. Ságomat eredményesnek tartom, de nem kiéiig! tőnek. Mégpedig azért, mert számos esetben csak valamely problémára való figyelemfelhívásig jut el az ember, ami majd más kutatók feladata lesz. Ezzel kapcsolatban megemlítem, hogy a régi Nógrűd megyei történeti feldolgozások kismértékben fektettek súlyt a dolgozó rétegek történetére. S ugyancsak • kismértékben- foglalkoztak a középrétegekkel. Pontosan ezért tartom eredményesnek — ha nem is kielégítőnek —, amit csinál-, tam, mert erre hívtam fel a figyelmet. Attól persze még messze vagyunk, hogy az egész megyére nézve a különböző rétegek történetével, mindennapi , életével, vagyoni helyzetével stb. tisztában legyünk. Dehát ez a jelen s még inkább a jövő feladata.” Tóth Elemér „Vágd be magad a kocsidba, öregem és kotorj ide hozzám, elkészült a társaskuckónk, nyolc lakás, szupermodern, ezt neked is látni kell! Különben is, most hallottam a kiadónál, hogy könyvet írsz, hogy jössz te ahhoz, hogy nélkülem könyvet írjál?! Na, szóval nem dumálunk sokat, jössz és kész, várlak, beszélnünk kell, meg itt a kégli, felavatjuk, itt a helyed öreg harcos.— mondja az egykori fensőbbség, ma már nyugdíjazott, korkedvezményezett oroszlán a megfelelő protézisekkel, de viccein} nem hagy magával. Menni kell.. * Néhány dolog persze most sem stimmel. Nem írok könyvet. KI lehetett az az őrült, aki rólam ilyeneket terjeszt egy komoly kiadóban, aztán itt a kocsi, ami nincs. Nincs mibe vágnom magam, nincs mivel elkotorni a felkapott üdülőkörzet irányába, oda, ahol régi barátok várnak, könnyed csevegésre és könnyed alkoholizálásra, meg némi világmegváltásra, közös megegyezéseken soha nem lanyhuló pózolásra, hogy „mi milyen aranyosak vagyunk, meg milyen tehetségesek, meg minden, csak a környezet ne lenne ilyen fafejű”. Azért sikerül összehozni egy extrautat, éppen arra megy valaki, felvesz - szívesen, különösen, hogy beszállok a benzinköltségbe is, meg aztán ŰTONJARÓ Pancserok a kapuban nem jó egyedül hajtani. Kezd az is unalmas lenni, összedobok egy-két holmit gyorsan. amire két nap alatt —, előbb nemigen szabadulok onnan — szükség lehet és már úton is vagyunk szép egyetértésben, nem nagy ügy az egész, egyébként- is eljön majd az idő, amikor az épeszű és kispénzű gépkocsitulajdonosok alkalmi úti gazdasági társulásra kérik fel a gyalogosokat, mert valahogy „túlzott is ez a dodzsemezés, ahogy milliónyi gépkocsiban egy-egy pasas ül”. Erről beszélünk útközben, meg a vasúti jegyek áráról. Az összefogás a küszöbön autósok és gyalogosok között. A MÁV pedig elérheti az optimális állapotot, amikor üres vonatok szaladgálnak koszosán és hidegen, de nem reklamál senki. * Az útitárs kitesz a település közepén tekintve, hogy ő még tovább megy, azt ajánlja, fogjak egy taxit és hajtassak a megbeszélt helyre, mert a megadott címről, az utcáról ő nem hallott semmit. A kisvállalkozás gyümölcse lóg a szálloda előtt, magántaxi, ke- sehajú fiatalember, nagyon intelligens arccal, minimum egy diplomával. Mondom neki a címet, hogy Kisfaludy utca, ott új társasházak vannak, de egészen biztosan könnyű lesz megtalálni. „Talán a régi színház mellett, ha ugye Kisfaludy. .De ott nincs ilyen. Nem baj, megkérdezzük a járókelőktől ; a nyolcadik is csak a fejét csóválja, nem jön össze, a taxis végre megunja és előveszi a térképet (a számla ekkor harmincon felül van), belenéz és azonnal rámutat: ,,na, ez lesz az...” így valahogy, igazán profi módon, már ami az utazást és a fuvarozást illeti. A társasház messziről virít a tájban Öarsogóan világos színek, két szint, erkélyek, barnára pácolt garázsajtók, szóval eszményi. Az épület mel-. lett-körben mindenütt nagy fák, a közvetlen szomszédságban egy kisebb családi ház nagy kerttel, csend és nyugalom. Itt aztán lehet pihenni, meg minden mást is éppúgy lehet. A taxis sikerélményét fokozza a borravaló, az ember ne legyen nagyon kicsinyes, ha bulira hívják. Hát nézzük, hol a bejárata ennek a szuperháznák? Az utca felől semmiképp, ott csak a garázsok ajtaja barnul, ez is milyen praktikus ugye? Talán oldalt valahol, a családi házas kiskert mellett... Az üvegezett, kiugró, nagyon elegáns kapubejáratnál egy szakállas fiatal babrál valamit, talán valamelyik lakó, a kerítés túloldalién a szomszéd mamóka nézi elmerültem.. „Ez a bejárat, ^ kérem tisztelettel?” A szakállas félbehagyja a pisz- mogást: „Ez volt... ” Egészen jó válasz, érdemes közelebb menni. Ugyanez a helyzet, mint távolról. Nem lehet bemenni, nem nyílik a kapu, valaki, aki utoljára elment még simán betette a kilincset. aztán mintha elvágták volna. Kész csapda. * A kapubejárat olyan, mint egy nagy üvegkalitka. Egyik oldalán, a simább költözködések végett, keretezett üvegfal nyitható, egy zongora is beférne a nyíláson, azt pedzegeti a szakállas egy pajszer- ral jóideje. A kilincset és a zárat már megunta, úgy gondolja —, ott előbb ér el eredményt, ezt az oldalt csak jól meg kell feszíteni és akkor kipattan. Hát, nem tudom, ez így túl egyszerűnek tűnik, de hát ő van itthon, az ő háza is ez az egész... Mondom a mamókának, hogy hozzon valami álkulcsot, tudja. amilyent régen a rendesebb betörők használták, én is megkezdem a munkát, igaz, hogy régen törtem be, de az olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni... Mosoly helyett furcsán kezd nézni, a sok kék fény miatt lehet, hogy az emberek elvesztették a bizalmukat és vele a humorukat is, „soha nem lehet tudni. .. ” Aztán megkérdezi, hogy kihez jöttem, miért most jöttem, meddig maradok, hányadik emeletre megyek, mivel jöttem és így tovább, már várom, hogy elkéri a személyi igazolványomat iSv.. De azért hoz egy-két szerszámot, egy ráspolyt (semmire sem jó, könnyen törik), egy hatalmas szöget és egy kis szögfeszítő vasat. A szakállas szerint azon az üvegfalon, amit ő feszeget, semmiféle zár nincs, tehát érthetetlen, miért nem tudja kinyitni? Közben kijön a lakásból a felesége és tanácsokat ad, de ketten sem mennek semmire. Elkezdem a munkát kívülről, megpróbálom a feszítővassal a zárnyelvét eltolni, de ez csak belülről lehet eredményes, aztán szörnyű gyanúm támad; odalépek a szakállashoz, hát persze, hogy zár van azon az üvegfalon is a vaskeretben, de akkora, hogy egy ácskapocs is elférne benne. Ez mit nézett idáig? Meghajlítom a vastag szöget a kapu kiálló , zsanérján és elküldöm a szakállast egy lakatosért, ha mégsem sikerülne az akció. A szög nem alkalmas az álkulcs szerepére, közben már arról beszél a mamóka, hogy kihozza a tyúklétrát, azon át ki-bejuthatunk a házba a magasföldszint közbeiktatásával. Néhány óra múlva már három lakatos nyüzsög a kapuban, valaki villanyfúrót hoz hosszabbítóval, az első emeleti tanárnő a tyúklétrán távozik, mert neki órája van a gimnáziumban, vendéglátóm is leérkezett a fenti magasságból és annyi a szerszám körülöttünk, hogy lépni sem lehet tőle. Végül a tyúklétrán bemászik a lakatosok közül a legsoványabb és belülről elvégzi azt, amit én kívülről próbáltam. Az ajtó kinyílik, lehet közlekedni, a boldogság leírhatatlan... * „Nézd apám! Ez a lakás nyolcszázezerbe van, a tölgyfa ajtók egyenként több tízezret érnek, a , világításkapcsolók szenzorosok, a fényerőt simogatással kell elérni, a padlófűtés fantasztikus, a fürdőszoba-vécé berendezése egészen extra, ilyen csapot te nem látsz máshol, édesapám...” Itt minden gyönyörű. Csak az a kezdet, csak azt tudná® feledni! És egyáltalán? Hogg" jutok ki innen?! T. Pataki László NÓGRÁD - 1983. január 29., szombat szerepelnek a lírai és a gyors táncok. Kedvelt hangszereik a hegedű, a cimbalom, a nádsíp és a furulya. A női kar tagjai szép hímzésű, fehér népviseletben mutatják be számaikat. Az együttes célja, a moldáviai tánchagyományok . megőrzése, továbbfejlesztése és új, modern elemekkel való gazdagítása. A népi hagyományokban gazdag szovjet Moldávia zenei élete több száz éves múltra tekint vissza. A legismertebb együttesek, a „Zsok”, a „Flu- eras” és a „Leutárij” nagy sikerrel vendégszerepeinek külföldön is. A Zsok együttes egy eredeti, moldáviai táncról kapta a nevét. Repertoárjában felváltva Elkészült Antonin Dvorák kéziratjegyzéke A prágai zenei múzeumban befejezték Antonin Dvorák kéziratjegyzékének kiegészítését. Az egységes kéziratjegyzékhez 1769 leltári egységet tartalmazó részletes katalógust csatoltak. Fellelhetők benne Dvorák összes személyi okmányai. Iskolai bizonyítványa, kiadói szerződés. Megtalálható itt kiterjedt levelezése. Itt vannak például azok a levelek, melyeket Dvorák 20 éven keresztül berlini kiadójának, Nikolaus Sinarocknak írt, továbbá Eduard Hanslick, a rettegett kritikus, valamint Hans Richter karmester levelei.
