Nógrád, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-26 / 21. szám
♦ Hitelpolitika és devizagazdálkodás A Magyar Nemzeti Bank sajtótájékoztatója A kormány hitelpolitikájáról és a devizagazdálkodásról tájékoztatta kedden az újságírókat Tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A népgazdaság 1382-es devizabevételeiről és -kiadásairól elmondotta, hogy dollárban egyensúlyhoz közelálló helyzet alakult ki, míg rubelben kismértékű passzívum keletkezett. A devizahelyzet alakulását kedvezően befolyásolta, hogy az elmúlt évi külkereskedelmi forgalom — szerződéses paritáson számolva — 12,6 milliárd forintos aktívummal zárult. Jelentős többlet keletkezett a konvertibilis devizában lebonyolított külkereskedelemben. Az idegenforgalmi bevételekből származó aktívum elérte a 180 millió dollárt. A Magyar Nemzeti Bank alkalmazkodva a megváltozott világpiaci ár- és árfolyamviszonyokhoz 1982 második felében több ütemben. összesen mintegy 11 százalékkal leértékelte a forintot. Az árfolyamintézkedések javították a hazai exportőrök jövedelmezőségét és drágították az importot, összességében pedig hozzájárultak a kedvezőbb külkereskedelmi egyenleg kialakításához. A népgazdaság devizahelyzetét azonban hátrányosan érintette, hogy a nemzetközi pénzpiacon kialakult igen magas kamatlábak miatt a kamatkiadások jelentősen megnövekedtek. A hátrányosan változó nemzetközi politikai légjcör és a nyugati bankok körében megnövekedett bizalmatlanság miatt a középlejáratú hitelfelvételi lehetőségek lényegesen romlottak. Emellett számos külföldi pénzintézet visszavonta vagy csökkentette a Magyar Nemzeti, Banknál elhelyezett rövid lejáratú betéteit. A nehézségek ellenére sikerült a népgazdaság fizetőképességét fenntartani. Ehhez hozzájárult az ország szilárd politikai helyzete, nemzetközi tekintélye, a gazdasági rányi - tás gyors reagálása, valamint ar., hogy Magyarország tagja leit az ENSZ két nemzetközi pénzügyi intézményének, a Nemzetközi Valutaalapnak és a Nemzetközi Üjjéépítési és Fejlesztési Banknak. 1982- ben a likviditási gondok áthidalására a nemzetközi fizetések bankjától 50o millió dolláros rövid lejáratú hitelt, az év második felében pedig egy nemzetközi bankkonzorciumtól 260 millió dolláros középlejáratú hitelt vettünk fel. A nemzetközi valutaalappal folytatott tárgyalások eredményeként a pénzügyi intézmény december elején Ösz- szesen 600 millió dollár értékű két középlejáratú hitelt nyújtott számunkra. Ennek kisebb részét már ’ 1982-ben igénybe vettük, nagyobb része 1983-ban áll a népgazdaság rendelkezésére. A Világbank-tagság egyébként új piaci lehetőségeket is nyújt számunkra, mivel a pénzügyi intézmény hiteleivel támogatott beruházások verseny- tárgyalásain csak a Világbank-tagállamok cégei, vállalatai vehetnek részt. Timár Mátyás elmondotta, hogy az MNB 1982-ben hazai beruházásokra 23 milliárd forint hitelt nyújtott. Továbbra is nagy súlyt fektettek a népgazdasági tervben elsőbbséget élvező beruházások finanszírozására. A fizetési mérleg javítását eredményező fejlesztésekhez 10 milliárd forintot hiteleztek. A múlt esztendőben előnyben részesültek a viszonylag kevés ráfordítást igénylő, gyorsan megvalósuló és megtérülő fejlesztések. Az energiaracionalizálást, a hulladékok és másodlagos nyersanyagok begyűjtését és feldolgozását szolgáló beruházásokra a bank külön hitelkontingenst hozott létre. Timár Mátyás beszámolt arról, hogy a beruházási hitel- nyújtás feltételeit 1982-ben szigorították, növelték a jövedelmezőségi követelményeket, emelték a hitelek kamatát és csökkentették a megtérülési időt. Az év folyamán a bank felülvizsgálta a korábban kötött' hitelszerződéseket, s ott ahol a beruházások indokolatlanul elhúzódtak, felmondták a hitel- szerződést, illetve gyorsították a törlesztést. Mint mondotta: a szigorú forgóeszköz-hitelezési gyakorlat a készletek alakulásában is éreztette hatását. Előzetes adatok szerint 1982- ben a tervezettnél alacsonyabb volt a készletnövekedés. 1983-ban a legfontosabb feladat a népgazdaság fizetőképességének megőrzése — mondotta. Ehhez nélkülözhetetlen a külgazdasági egyensúly további javítása, a külkereskedelmi forgalom a múlt évinél nagyobb kiviteli többlet elérése. Emellett nem csökkennek a magyar bankszervezet feladatai sem. A hitelpolitika fő célja, hogy a fizetési mérleget javító fejlesztéseket, az exportképes és gazdaságos termelést támogassa. Ugyanakkor bankszerű eszközökkel, a hitelnyújtás követelményeinek növelésével hozzájáruljon ahhoz, hogy a vásárlóerő a tervezett keretek között maradjon. A beruházási hitelnyújtás alapvető feltételei 1983-ban nem változnak. Ugyanakkor a bank az eddiginél szigorúbban ellenőrzi a hitelszerződésben kikötött feltételek teljesülését és ha elmaradásokat tapasztal, él a szerződésben foglalt jogaival és szankciókat alkalmaz. A beruházási hitelnyújtás kiemelt területe továbbra Is az exportnövelő, illetve az Importot gazdaságosan helyettesítő fejlesztések finanszírozása. 1983-ban a Magyar Nemzeti Bank hitelfolyósítási lehetősége e téren 8,1 milliárd forint, amelyből eddig már 6,8 milliárd forint hitelre vállalt kötelezettséget. Ezekből a hitelekből a vegyipar 3,5 — ezen belül a kőolajipar 2,7 — a bányászat 1, a gépipar 0,9, az élelmiszeripar 0,8, a kohászat 0,5, a könnyűipar pedig 0,1 milliárd forinttal részesül. • Timár Mátyás beszámolt arról, hogy az elmúlt két év során az iparban és az élelmiszergazdaságban energiaracionalizálásra több mint 5 és fél milliárd forint hitelt folyósítottak. A tervezett ener- giamectakarítás évente mintegy 187 ezer tonna fűtőolajnak felel meg. 1982-ben 136 beruházáshoz több mint 2 milliárd forint beruházási hitelt engedélyeztek. A hitelpolitikai irányelvekben 1983-ra az energiaracionalizálási beruházásokra 1,4 milliárd forintot irányoznak elő. A VI. ötéves terv hulladék- és másodlagos nyersanyaghasznosítási programja részeként a Magyar Nemzeti Bank eddig összesen 35 beruházáshoz 4,4 milliárd forint hitelt nyújtott. Az idén a legfontosabb feladat: a folyamatban levő beruházások mielőbbi befejezése. A pénzügyi lehetőségek függvényében a tervezett fejlesztések közűi a leghatékonyabbak, il-. letve a leggyorsabban megtérülők kezdhetők meg. A2 MNB elnöke beszámolt arról, hogy a gazdaságos anyagfelhasználási és technológia- korszerűsítési kormányprogram végrehajtása során pályázati felhívást adtak ki. A felhívásra érkezett 12 pályázat alapján a vállalatok együttvéve több mint félmil- liárd forint értékű beruházást akarnak megvalósítani, s a fejlesztések eredményeként előreláthatólag mintegy egymilliárd forint értékű —, jelentős mértékben importból származó — alapanyagot takarítanak meg. A benyújtott hitelkérelmek elbírálása, versenyeztetése jelenleg még tart.- A hitelfelvevőknek érzékelniük kell a megszerezhető külföldi források költségének változását is — mondotta Timár Mátyás —, ezért a banknak rugalmas kamatpolitikát kell folytatnia. Ehhez a hitelpolitikai irányelvek 1983. évi módosítása megteremtette a kereteket. Ha a nemzetközi kamatszint tartósan mérséklődik, elképzelhető, hogy ennek megfelelően a továbbiakban a Magyar Nemzeti Bank is csökkenti a legmagasabb kamatlábakat. A továbbiakban az MNB elnöke arról szólt, hogy a forgóeszköz-hitelezésben az eddiginél szigorúbban jár el a bank azokkal a vállalatokkal szemben, amelyek készlet- gazdálkodása nem megfelelő. Indokolt esetben a bank javaslatot tehet a vállalatok forgóalapjának csökkentésére, ösztönözve a gazdálkodókat a felesleges készletek felszámolására. Ugyanakkor az exportjukat dinamikusan bővítő, vagy nagy összegben exportáló vállalatok termelésükhöz a szükséges mértékben forgóalap-megelőlegezési hitelt vehetnek igénybe. Az exporthoz felvett rövid lejáratú forgóeszközhiteleknél a kamatvisszatérítés mértéke 5 százalékkal emelkedik. OPEC-kudarc „Nem tűrhetjük, hogy Szaúd-Arábla eltékozolja az iniám kincsét” — fakadt ki az iráni olajminiszter a múlt héten. Két nappal később szaúdi kollégája képletesebb, de nem kevésbé keményen válaszolt: „Ne süllyesszék el a hajót, ha nem tudnak úszni”. Ilyen hangulatban ült össze a hét végén Genfben — egy hónapon belül másodszor — az OPEC-országok olajminisztereinek értekezlete. Hétfőre ki is derült: nem tudtak megegyezni semmiben. Véleményük csak;abban volt egybehangzó, hogy az árak frontján ezentúl a legrosszabbra is fel kell készülni — mármint az OPEC-lagoknak. Árcsökkentő árháború következhet a piacok megtartásáért. Erre kényszerítené a tagokat az. olaj iránti világpiaci kereslet példátlan csökkenése. Az OPEC-tagok többsége szempontjából érthető, hogy ebben a helyzetben ki akarják szorítani a szervezet eddigi „főnökét”, Szaúd-Arábiát és szomszédait. A Perzsa-öböl olajtermelő országaiban 11,5 millió ember él, míg a többi tagállam kormányának összesen 333 millió ember ellátásáról kell gondoskodnia. A kérdés csak az, hogy árcsökkentő árháborúval kicsikart hely a „piaci nap alatt” megoldja-e az olajexportra utalt — devizatartalékokkal viszont alig rendelkező — többség gazdasági gondjait? Az OPEC — sokak szerint érdemtelenül szerzett — pénzfölöslege az utóbbi Időben a beszűkült, megdrágult nemzetközi pénz- és hitelpiacot „olajozta”. Nemzetközi bankkörökben most gyors csődhullámot jósolnak a hitelre legjobban rászoruló fejlődő országokban és köztük lehet egyik-másik árcsökkentésre kényszerülő OPEC-termelŐ is — például Venezuela. Más, jobb helyzetben levő OPEC-országok is kénytelenek lesznek mind több pénzt kivonni a külföldi bankokban elhelyezett tőkéjükből, és ez tovább növelheti a nemzetközi pénzpiac feszültségét. Az olajdollárok visszaforgatásában eddig fontos szerepe volt az olajtermelők növekvő importjának: rr,03t ez is csökkenhet, kellemetlenül érintve számos nyugati — és nemcsak nyugati — ország exporterőfeszítéseit. Ha csökken az olaj ára, csökkenhet a kedv a helyettesítő energiaforrások bevezetésére is — márpedig az olaj előbb-utóbb mégiscsak elfogy, s annál drágább lesz a helyettesítés, minél később kerül rá sor. A hetvenes években az OPEC-olaj állandó drágulása volt a nemzetközi gazdaság „mumusa”. Az akkor elért árszínvonalhoz azonban már többé-kevésbé alkalmazkodott a világgazdaság. S most kiderülhet: az olaj árának csökkenése nem kevesebb fejfájást okozhat a nemzetközi verseny résztvevőinek. Mészáros György Japán tiltakozik és mentegetőzik A tokiói külügyminisztérium kedden „megalapozatlannak” nevezte a japán fegyverkezéssel kapcsolatos, ismételten kinyilvánított, szovjet aggodalmakat. Mint ismeretes, szovjet tömegtájékoztatási eszközök az elmúlt napokban több alkalommal figyelmeztettek a szigetországi katonai erőfeszítések veszélyeire. E figyelmeztetéseknek Nakaszone miniszterelnök Brandt a genfi tárgyalásokról Nem túl derűlátóan nyilatkozott kedden az európai közép-b at ótávolságú fegyverek csökkentéséről folyó genfi tárgyalások idei kilátásairól Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke a Deutsche Wellének adott interjújában. Változatlanul aggodalommal tölt el, hogy sikerül-e még idén őszig megállapodást elérni a genfi tárgyalásokon — mondta Brandt, majd így folytatta: nem osztom Kőid kancellárnak és Genscher külügyminiszternek ezzel kapcsolatos, szándékosan derűlátást sugárzó kijelentéseit. Willy Brandt azért szállt síkra, hogy adott esetben a genfi tárgyalásokat 1983 ősze után is folytassák. Ha a tárgyalások állása arra mutat, hogy érdemes meghosszabbítani őket még egy fordulóval, akkor helyesebbnek tartanám ezt a megoldást, semmint egyszerű naptári döntést hozni ebben a fontos kérdésben — hangoztatta az SPD elnöke. szöuli és washingtoni látogatása, illetőleg az említett két fővárosban elhangzott nyilatkozatai adtak alapot. Különös felháborodást váltott ki a szovjet fővárosban Na- kaszonénak az a washingtoni kijelentése, hogy országának „a szovjet bombázókkal szemben egy elsüllyesztheteüen repülőgép-anyahajó” szerepét szánja. A japán külügyminisztériumban ennek kapcsán Vlagyi- .mir Pavlov szovjet nagykövet előtt hangoztatták: az ország csak „olyan kismértékben” fejleszti elrettentő erőit, ami „szükséges" az önvédelemhez. Azt bizonygatták, hogy Nakaszone Jaszuhiro miniszterelnök dél-koreai és egyesült államokbeli látogatása „az ázsiai és csendes-óceáni béke és stabilitás megszilárdítását’1 szolgálta. Ugyanakkor kifejtették: Tokió tiltakozik annak lehetősége ellen, hogy a Szovjetunió európai telepítésű közép-hatótávolságú rakétái közül néhányat az Uré- lon túli területre vonna visz- sza. Lengyelországi változások (2.) Mit akart a A kép, amely az illetékes lengyel vezetőkkel folytatott beszélgetéseken kibontakozott, egyértelműen bizonyítja: Lengyelország a hetvenes évtized végére súlyos társadalmi, politikai, gazdasági válságba került. Az okok tudományos elemzése még folyik, de a lengyel értékelésekből azért már annyi kitűnik, a munkás- osztály mozdult meg és követelt radikális változásokat — saját munkáshatalmától, pártjától. Ennek nyomán kezdődött el. nem kevés tétovázás, bizonytalanság közepette az a reformkorszak, amely hivatva volt az újjászületés fettételeinek a kidolgozására, egy új alapokra helyezett nemzeti egyetértés megteremtésére. Ezt a folyamatot szinte csirájában fojtotta el — a nyugati világ bizonyos köreinek tapsa és buzdítása közepette — a szociallstaellenes erűk nyílt fellépése. Nem lehet a fejleményekről beszélni a Szolidaritás tevékenységének elemzése nélkül. Rakowski miniszterelnök-helyettes mondotta: ,.A mi célunk ma az, hogy visszanyerjük a lakosság, a társadalom bizalmát. Egy olyan társadalomét, amely ma és itt adva van. Húsz éven át beképzellek, önteltek voltunk. Politikánkban sok volt a megvetés az emberekkel szemben. A történelem úgy hozta, hogy ezért a számlát a Szolidaritás nyújtotta be — amely később a szocialistaellenes erők kezébe került. Keserű fizetség volt.” A Szolidaritásnak a lengyel munkásosztály majdnem teljes egészében tagja volt. Ez a közel tízmilliós szervezet nagy reménységet ébresztett a munkásokban. Nemcsak anyagi, helyzetük gyors javulását, hanem a társadalom erkölcsi megújulását is hirdette. Elhibázott volna az a sommás megítélés, hogy kezdettől reakciós célok szolgálatában állt. Rakowski miniszterelnök-helyettes elmondotta, sokáig meggyőződése volt, lehet találni közös platformot, kialakítható az a partneri viszony, amelynek alapján együtt lehet működni a Szolidaritással az ország számára előnyös változtatások, egy új Lengyelország felépítése érdekében. Élete legnagyobb csalódásának nevezte azt, hogy egy pillanatban rá kellett jönni, erre semmi remény nincsen többé. A jorduiat akkor következett be, amikor a Szolidaritásban a szélsőséges, nagyrészt értelmiségi elemek lettek a hangadók. Olyanok, akik közül nem egyet külföldön készítettek fel a szocializmus elleni politikai harcra. Partnerkapcsolatok? Egy idő után már nem lehetett erről beszélni —, de nem a pari hibájából. Jellemző epizódot mond el erről »Rakowski: „1981 júliusában meglátogatott a Szolidaritás egyik főtanácsadója. Leült, keresztbe tette a lábát, majd nyugodtan kijelentette: Nos, miniszterelnök-helyettes úr, Lengyelországban napirendre került a hatalomért való harc kérdése”. Mit tehetett ezután a párt? Hallgassuk meg Stanislaw Cioseket, a szakszervezetekkel való együttműködés ügyeinek miniszterét. Elmondja, hogy ő maga miért volt a Szolidaritás feloszlatásának a híve: „Eljött az ideje — érvelt —, hogy egyszer és mindenkorra véget vessünk annak, hogy egy 35 milliós nép narkotikus álomban éi. A gieroki politika álmodozása az úgynevezett második Lengyelországról, a gyönyörű jövőről teljesen demoralizálta a népet. Azzal, hogy a fogyasztáscentrikus gazdaságpolitika eredményeként áramlott az embereknez a jövedelem. Jött az ára is, főként Nyugatról, ötven százalékkal nőtt az életszínvonal — stagnáló hatékonyság melleit. Drága pénzen megvásárolt nemzeti konszenzus volt ez. Hogyan válaszolt erre i960? A Szolidaritás tovább álmodta ezt az álmot. Kongresszusunk 50 százalékos nemzeti jövedelemnö vekedést ígért 3 év alatt, ismert Walesa tervezgesse arról, hogy Lengyelország lesz Európa Japánja. Ml ez, ha nem a korábbi áimok továbbszövögeté- se? A lázálom megmarad, csak a narkotikum változik. De úgy is fogalmazhatunk, hogy e program mögött már az ellenforradalom nyílt támadása bontakozott ki, hiszen valóra váltásának feltételéül azt követelték, vonuljanak ki a kommunistái« a politika színteréről”. Ismert, hogy Lengyelországban a Szolidaritást, úgy mint a többi szakszervezetet is, feloszlatták. De nem vetették el a független, önigazgató szakszervezet gondolatát. Az új szakszervezeti törvény, amelynek szövege még a szükségállapot előtti időkben keletkezett, jó feltételeket biztosít ehhez. Az 1982. október 8-án elfogadott szak- szervezeti törvény alapelvei szerint joga van a dolgozóknak önálló szakmai szervezeteket létrehozni. Vallják a mai vezetők: a szocializmus nem abban különbözik a kapitalizmustól, hogy nem lehetnek társadalmi konfliktusok — közte ellentétek a munkáltatók, az állam és a dolgozók között. A különbség abban áll, hogyan oldják meg ezeket a konfliktusokat. Most törvényes keretet teremtettek a konfliktusok ellenőrzött, kulturált kezeléséhez. A törvény biztosítja a sztrájkjogot is, de előírja, az előzetes egyeztető eljárási, amelynek során nagy valószínűséggel megoldhatók a vitás kérdések munkabeszüntetés nélkül is. Mit jelent a szakszervezetek függetlenségének hangsúlyozása? Semmiképpen sem jogi platformot egy ellenzéki erőcsoportosulás létrehozásához. Jelenti viszont azt. hogy önállóan járhat el a dolgozók jogainak érvényesítésében. mentesen az állami befolyástól, s ugyanakkor a párt sem kényszerül arra. hogy feltétlenül politikai ügyként kezeljen és állást \ foglaljon nem politikai természetű kérdésekben. Nagyon pontosan fogalmazta meg ezt az aiapelvet Ryszard Smialew, az Ursus traktorgyár! szakszervezeti előkészítő bizottság öttagú vezetőségének a tagja: „Elismerjük a párt irányító szerepét a társadalomban, de a szakszervezet független az állami, politikai, társadalmi intézményektől. Így szól az alapszabályunk, amelyet hosz- szú viták után fogadtunk el. Magában foglalja ez az alapszabály a korábbi ágazati szakszervezetek és a Szolidaritás alapszabályainak az elemeit Is.” Smialew is beszélt róla, de országos tapasztalat, egyelőre bizalmatlanság fogadja az új szakszervezeteket. A már kétezer csalódott dolgozók harmadszor nagyon meggondolják a csatlakozást. Egyébként semmi sem sürget, mert ahogyan éppen Smialew fogalmazta meg: nem érzik a szak- szervezetek hiányát. A feladatokat részben a pártszervezete, részben a vállalatvezetés szociális intézményrendszere egyelőre megoldja — szak- szervezet nélkül is. T. Varga József (Következik: 3. Az egyház és az érdekközösség) 2 NÓGRAD - 1983. január 26., szerda P
