Nógrád, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-22 / 18. szám

Művelődés

Új helyzetben a nagybátonyi népművelők

A lakosságot jobban érdekli a kullúrház felújítása, mint gondoltuk — hangzott el a nagybátonyi Bányász Művelődési Ház társadalmi vezetőségének közelmúltbeli összejövetelén. Emberek sokasága — olyanok is, akik kivételes alkalmakkor voltak csak az intézmény látogatói — érdeklődik az átalakítás körülményei, befolyása, várható befejezése és még számos, ehhez kapcsolódó kérdés iránt. Különösen a mozi megszűnése foglalkoztatja az embereket, de nincs mit tenni: a korszerűsítés nagyon ráfér a művelődési házra, pótlásul pedig megfelelő vetítőhelyet a bányavárosban nem sikerült találni. A filmbarátok a falusi Petőfi Filmszínházba járhatnak, vagy — nagyon korlátozott számban — keskeny vetítést nézhetnék a Mátra-la- kótelepen.

A fentiek jól érzékeltetik, hogy a nagybátonyi Bányász Művelődési Ház népművelői a felújítás következtében — mely várhatóan másfél évig tart — új helyzetbe kerültek, a megszokottól eltérő körülmények között kell dolgozniuk bizonyos mértékig mást kell csinálniuk.

Az idei munkaterv világosan tükrözi mindezt. Az intézmény adottságai a zajló felújítás miatt, most minden eddiginél nagyobb súllyal estek latba. A nagytermi rendezvényekről kénytelenek lemondani, pedig szépszámú érdeklődő gyűlt össze egy-egy komoly-, vagy könnyűzenei koncerten, színházi előadáson, nem is szólva, a zenés kabarékról, melyék mindenkor táblás házak vonzottak. Éppen ezért igen nehéz a közönségtől való kényszerű elszakadás, olyannyira, hogy nem is

nyugodnak bele. Alkalmanként a falusi Petőfi Művelődési Házban rendeznek nagytermi rendezvényeket.

A népművelők öt „egységbe" gyűjtötték össze idei tennivalóikat. Élén — kicsit kényszerből is — a munkahelyi művelődés teendői állnak. Különféle kiállításokkal, ismeretterjesztő előadásokkal kívánják a helyi érdeklődést, a társadalmi követelményeket kielégíteni — tematikailag változatosan, tartalmilag színvonalasan, hatékonyan. Segítséget nyújtanak az üzemeknek szakmai tanfolyamok szervezéséhez, politikai, társadalmi ünnepeik élményszerű megrendezéséhez, a pálya- választáshoz, konkrétan a bányászszakmának gyerekekkel való megismeretetéséhez. A munkában — mivel tudják, hogy a kívánt eredményre csak így tehetnek szert — megkísérlik bevonni az üzemi értelmiségiek, termelésirányítók legszélesebb rétegeit.

A művészeti nevelés a szemlélet- és ízlésformálást valósítja meg sokféle eszközzel. Közülük emeljük ki a gyermekképzőművész-szak- kör és a fotószakkör tervezett kiállítását, a Madách-évfordu- ló alkalmából elképzelt bemutatót, valamint Radics István kisterenyei festőművész tárlatát

A mostohábbra fordult körülmények ellenére továbbra is 14 művelődő közösség működik hiszen az igény nem szűnt meg, és megmaradtak a vezetők. Figyelmet érdemel megyei viszonylatban is az anyanyelvi szakkör, melynek munkájában — egyelőre tapasztalatszerzés céljából

— a szakmunkástanulók vesznek részt. Az irodalmi színpad utánpótlási nehézségek miatt átmenetileg

irodalmi szakkörként tevékenykedik. Öröm viszont, hogy az Országos Filharmónia által jegyzett helyi kamarazenekar ebben az évben már hivatalosan is a Bányász Művelődési Ház művészeti csoportjaként szerepel, működésének bizton sítottak az anyagi feltételei.

Az intézményben három évfordulót kezelnek megkülönböztetéssel. Madách Imre 160 éve született, világhírű drámáját, Az ember tragédiáját 100 éve mutatták be először színházban. A Bányamunkás c. lap szeptemberben lesz 70 éve, hogy megjelent, ugyanennyi éves a laptulajdonos, a Bányász Dolgozók Szakszervezete.

3.

A társadalmi vezetőség ülésén az üzemek képviselői jónak értékelték a Bányász Művelődési Ház munkatervét, alkalmazkodási elképzeléseit a jelenlegi helyzethez. Igénylik az intézmény kulturális segítségét, szolgáltatásait, a rendszeres kapcsolatot. Megjegyezték azonban, hogy mindig alaposan meg kell gondolni, hova, milyen programot visznek ki. Teljesen jogos ez az észrevétel, hiszen a kulturális szolgáltatóknak tekintettel kell lenni a munkahelyek sajátosságaira, az eltérésekre, ha eredményesen kívánnak tevékenykedni.

.. .A felújítás tehát új hely zetet teremtett Nagybátony- ban, melyhez, természetesen más-más mértékben, közönségnek, népművelőnek igazodnia kell. Az utóbbiaknak úgy, hogy az emberek minél kevésbé vegyék észre a változást. Akkor másfél év múlva aligha jelent megoldhatatlan gondot a Bányász Művelődési Ház újbóli beüzemeltetése.

— ok —

160 ÉVE SZUlETETT MADÁCH IMRE (5.)

Megyei hivatalban

Mint megannyi owztályo*

társa, Madách is a legkisebb megyei hivatalnál kezdte, 1842-ben tiszteletbeli aljegyző lett. (Munkája volt, de pénzt nem kapott érte. Egyébként sem járt volna sok és az ő esetében a fizetség valóban nem volt a lényeg)

A jegyzői hivatal sokrétű feladattal járt, amelyben, hogy úgymondjuk a „kuli”- munkát a fiatal aljegyzők végezték. A hivatalos adminisztráció tartozott hozzájuk.

Vezetni a közgyűlések jegyzőkönyveit, majd azokat letisztázni, leveleket, kérvényeket fogalmazni és másolni, a községi adókőnyvecskéket vezetni s megannyi más időrabló feladat. Viszont a hivatali előrelépés első létrafoka ez volt. Ha minden ha- gyomártyosan történt, lehetett Belőle második aljegyző, első aljegyző, főjegyző, második alispán majd első alispán is. Mindemellett rendkívül részletesen megismerhette a vármegyei ügyintézés menetét, a joggyakorlat ezernyi formáját.

Madách viszont ne* vállalta ezt a hivatali előresorolást. Ebben minden bizonnyal közrejátszott egészségi állapota, de elsősorban az, hogy ő olvasmányai és ideái alapján nem erre az életre készült, amit Nógrádban a közügyek intézésében tapasztalt.

Hogy 1848-ban ismét visszatért a megyei életbe, annak több oka lehetett. (Esetleg láthatjuk mögötte az asszomyi hiúságot is. Anyja, az erős akaratú Majthényi Anna fiát, ahogy ő nevezte Emőköt, a megyei politikusok első sorában kívánta látni.)

1848. július 16-án választották főbiztossá, s az is maradt 1849-ig. Ez meglehetősen méltánytalan és szürke hivatal vo.lt, olyannyira, hogy maga a megvo is meg akarta szűntetni 1841-ben, de a Helytartótanács nem engedélyezte.

A tevékenység nem volt látványos. A korszak előírásainak megfelelően a megyében bizonyos számú katonaságot kellett ellátni az adózó népnek. Ehhez az ellátáshoz tartozott a gabona, a zab. széna. fa, gyertya stb. kiszolgáltatása. esetleg forsoonton való szállítása, a katonák el- szátlásolása. Mindezekért a hadseregtől nviwrtát kaptak, amelyeket a főbiztosi hivatalban váltottak be. Volt ezenkívül négy éléstár is a me- gvében (katonai célú) és ezek ellenőrzése is a főbiztos hatáskörébe tartozott.

Ugyanakkor az ő gondja volt az újoncozás zavartalan megszervezése, a szökevény katonák felkutatásának szervezése, és adminisztrációja.

ö tartotta a megyében állomásozó katonasággal a kapcsolatot, kontrollálta a tiszti fuvar nyugtáit a bevételeket, összeköttetésben állt a budai hadi biztosi hivatallal, ide terjesztette fel az éves számadásokat.

Mindezekért évente 300 forint fizetés járt, segítségnek volt mellé beosztva egy lovas katona (küldönc) és egy írnok, aki egyébként csapnivalóan dolgozott.

Lélekölő, aprólékos munkál ez, de más volt a helyzet háború esetén, amikor nem a számlákkal kellett elsősorban törődnie, hanem azzal, hogy az élelem valóban ' megérkezzen a szükséges mennyiségben a szükséges helyre, a forspontok előálljanak, a lovak takarmánya meglegyen, az újoncszállítás gyorsan és rendben menjen, a felszerelések elkészüljenek a megfelelő számban és minőségben, és ezt csak szervezetten, átgondoltan, tervszerűen leheti irányítani. Ebben a helyzetben Madách szerepe is megnőtt, katonai fontosságúvá vált és a legújabb kutatások alapján tudjuk bizonyítani, hogy 1848—1849-ben mindvégig ott is maradt felelősség- teljes posztján.

P. 1*1.

(Végé)

Népszerűek-e a típustervek?

Salgótarjánban évente

400—500 lakás épül, ebből 00—too a családi ház. Ez utóbbiak 15—20 százaléka épül típustervek alapján. Miért nem folyamodik a fészek - rakok többsége az olcsó és rövid időn belül megszerezhető típustervekhez? Néhány építkezőnek tettük fel a kérdést, s a válaszok alapján a következőket tudtuk meg. A meglévő, beszerezhető típustervek nem alkalmazkodnak megfelelően a város földrajzi, domborzati viszonyaihoz, elsősorban sík terepen álljá’ meg a helyüket. Ugyancsak nem veszik figyelembe. a tervezők a családok életmódjában, szakásaiban bekövetkezett változásokat, az átalakult igényeket. A ma építkezők már nem arra törekednek, hogy házuk minél nagyobb, terebélyesebb legyen, sokkal népszerűbb a kisebb méretű, de praktikusan kihasználható, összkomfortos kényelmet nyújtó családi ház.

Területi döntőben

A vasasszakszervezet szövetséggé alakulásának nyolcvanadik évfordulója tiszteletére a szakszervezet központi vezetősége országos vetélkedősorozatot hirdetett vasas szakmunkástanuló bizalmiak részére. A vetélkedő három szakaszban zajlik. Az iskolai, majd a területi verseny legjobbjai kerülnek az április 30-án, Budapesten megrendezendő országos döntőbe. Megyénkben az első iskolai versenyt a nagybátonyi szakmunkásképző intézetben rendezték. A vetélkedőn 24 tanulóbizalmi vett részt. A feladatok sorában szakszervezeti, politikai ismeretek, villámkérdések, totójáték szerepeltek. A szoros mezőnyben első helyen végzett Matuszka Attila, a második Dörögdi Lajos, harmadik pedig Földi Klára lett. Ök képviselik majd iskolájuk színeit a területi vetélkedőn. A salgótarjáni szakmunkásképzőben januát 30-án kerül sor hasonló háziversenyre.

A salgótarjáni síküveggyár edzőüzemében több mint egy fél évtizeddel ezelőtt a Szó. cialista munka nevű szocialista brigád a gyár központi könyvtárának támogatásával letéti könyvtárat hozott létre. A könyvtárnak közel száz állandó kölcsönző tagja van. Képünkön: Fiikor Albert csoportvezető, aki egyben a könyvtár vezetője is, olvasnivalót ajánl az érdeklődőknek _ rt _

K

özséggyarapítók

Mintegy 5 millió forint értékű társadalmi munkát végeztek tavaly a magyarnándoriak. Más szóval munkájuk értékéből minden helybelire 1460 forint jut, a tervezett 1300 forint helyett. Eredményük 28 százalékkal szárnyalja túl az 1981-es adatokat. Az előző esztendőkhöz képest nagyobb mértékben vette ki a részét a községgyarapításból az állami gazdaság és a termelő- szövetkezet. Példamutató munkát végeztek többekkel összefogva a pedagógusok, akik korcsolya- és ródlipályábat alakítottak ki, melyeknek azonban sajnos, az idei időjárási viszonyok miatt nem sok hasznát vehették a nebulók. Nagy munka volt a sportpálya körülkerítése is, melyben az állami gazdaság Bánki Donát Szocialista Brigádía jeleskedett. Sokan szorgoskodtak az orvosi lakás valamint a községi tanács kazánháza körüli munkákon is.

K

i hinné, hogy már az öt- venhatodik esztendejét tapossa! Hiszen úgy iramodik neki a hegynek, a meredek lépcsősoroknak, mintegy siheder, aki állóképességének javítását tűzte ki célul. Pakk nélkül is liheg utána az ember, mire beéri— Mondja, maga sosem fárad el?

— Dehogynem. Csak a megszokott tempó akkor is benne van a lábaimban, szinte visznek maguktól. Pedig ma is legyalogoltam már vagy harminc kilométert. S ez így megyen huszonöt éve, mindennap. Elhiszi, ha autó lennék, már réges-régen kibelezve rozsdásodnék egy roncstelepen, ennyi menés után. De hál’ istennek, még bírom.

Megáll, zsebkendőbe törli izzadt homlokát, vállán megigazítja irdatlan nagy táskáját és tovább lépdelünk. Nagy Imre, a postás, meg én.

— Sok dolga van?

— Hát, most igen. Éppen megkezdtem a nyugdíjak kihordását, s abból a több mint ezer családból, akikhez járok, a fele nyugdíjas. Ha hiszi, ha nem, így van. Nem is tudom, van-e még Tarjánnak olyan része, ahol ennyi idős lenne.

Á nagy táskás

NŰGRAD - 1983. január 22., szombat

Persze, nem véletlen, hogy régebben, bár sokan még mostanában is Rokkant-telepnek emlegetik. Ügy mondják, az első világháborús hadfiak kaptak itt kedvezményes árért telkeket, s talán onnan az elnevezés.

— Jól kiválasztotta magának ezt a városrészt, hiszen itt jószerivel csak felfelé lehet menni.

— Megszoktam már huszonkét év alatt, s különben is. itt lakom ezen a környéken. Persze, néha én is gondolok arra, hogy jobb lenne megfordítva. Már tudniillik, hogy fölfelé- menet kellene a táskának üresnek lenni, hisz’ lefelé amúgy is könyebb a járás. De hát ez van! — nevet és rácsap a degeszre tömött nagy bőrtarisznyára.

— Hogyan lett kézbesítő?

— Nehezen. De én akartam. Tudja, csécsei születésű vagyok, négyen voltunk testvérek — egyik kicsi korában, a másik meg leventeként a fogságban halt meg, a bátyám él, a bányától ment. nyugdíjba —, így a szüleim azt akarták, stabil. rendes állást kereksek magamnak, amibe kitartok majd

a nyugdíjazásomig. De nem egyszeriben kerültem a céghez. Előtte dolgoztam egy évet a pálfalvai téglagyárban, aztán hazakerültem megint Csé- csére és a tanácsnál lettem begyűjtési megbízott. Nem mondhatnám, hogy halálra nevettem magam, amikor jártam házról-házra, s láttam az emberek megkomorodott képét, de hát olyan idők jártak akkoriban. Szabadultam is volna mielőbb. csak hát hová... Mondta aztán egy alkalommal a helybéli postáskisasszony, írjak Tarjánba, hátha ott van üres hely a postán. Hallgattam rá, s egyszer, amikor éppen a cséplőgép mellett számolgattam a teli zsákokat, megkaptam a választ a megyeszékhelyről: mehetek. No ennek éppen most múlott huszonöt éve. Három esztendeig más körzetem volt, s mint említettem, ezt a hegyet meg a huszonkettedik tele tapodom.

— De már nem sokáig.

— Hát nézze, ha azt vesz- szült, hogy öt év nem nagy idő, akkor nincs messze a nyugdíj. De addig még isten tudja, hány tonna levelet, meg hány millió forintot hordok szét.

— Maga itt a hegyen az emberek öröme?

■— Akkor, amikor pénzt viszek. vagy a levélben sok szép szót. Akkor igen. De néha marad utánam szomorúság is.

— Lassacskán sötétedik, s maga még talpal. Nem sok időt tölthet otthon.

— Bizony, néha a nyolc óra nem nyolc óra. Több annál, főleg ilyenkor, a nyugdíjaspénz osztásakor. De tudom, nagyon várja mindenki, úgyhogy igyekszem minél előbb kihordani. Látja, már ott a kapuban is biztosan rám várnak... Szóval, néha tényleg öreg este, mire hazaérek. De tudja, már csak kettecskén vagyunk a feleségemmel, ő is a postánál dolgozik, húsz éve hírlapárus —, s mielőtt még elfelejteném, a vejem is szakmabeli, ő kábeles, a távközlésieknél van alkalmazásban —, úgyhogy nem sírnak otthon a gyerekek.

— Nem könnyű foglalkozást választott magának.

— Tudom. De szeretem, másmilyen munkát el sem tudnék képzelni magamnak. Állandóan az emberek között vagyok, ismernek már a kisgyerekek is, látja, már mesz- sziről köszönnek. Csak hát egyre nehezebbnek érzem már a táskát és estefelé nem olyan szaporák a lépteim. És mondom, ha nem szeretném, rég abbahagytam volna. Mert tudja, nem*azért csinálom, mintha a nagy fizetés kötne ide. Ha hiszi, ha nem, ennyi idő után is csak háromezer-háromszáz forintot kapok havonta. Nem tudom, a mostani fiatalok közül ki követne minket. Bár igaz, azért jönnek hozzánk dolgozni.

Egyre laposabb lesz a táska, fogyóban a levelek, lottószelvények, pénz.

— No, néz az órájára —, lassan végzek, ©ondolöm, a többiek is befelé tartanak.

N

agy Imre tizennyolc éve vezetője a Palócz Imre nevét viselő szocialista brigádnak, amely már ötször lett aranykoszorús. Ö maga két alkalommal kiváló dolgozó.

— Mégis csak megbecsülik.

— Egyszer sem mondtam, hogy rossz cég a posta! De ehhez az is kell, hogy ne legyen panasz a munkára. Ez fontos. A legfontosabb!

Kigyulladnak a villanyok, g lenézünk a hegytetőről. Alattunk fénylik, lüktet, morajlik a város...

Karácsony György