Nógrád, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-22 / 18. szám
Nincs haladás az izraeli—libanoni tárgyalásokon Böcz Sándor, az MTI tudó#' ielanü: . anoni látogatását megelőzően Philip Habib amerikai megbízott pénteken ismét találkozott Begin izraeli miniszterelnökkel, Samir külügyminiszterrel és Sáron hadügy- mi raszterrel. Egy behangzó bejrúti értesülések szerint Reagan elnök képviselője egy részleges csapalkivonási terv elfogadtatásával szeretné feledtetni az elhúzódó amerikai—izraeli—libanoni tárgyalások nyilvánvaló kudarcát. A Habib-féle javaslat értelmében február közepéig kölcsönösen 15—15 kilométerre vonnák vissza a Bejrut—Damaszkusz útvonal térségében szemben álló izraeli, illetve szíriai és palesztin erőket, majd a háromhatalmi nyugati alakulatok ellenőrzése alá helyeznék a fontos nemzetközi utat. Az izraeli megszálló csapatok Damur vonaláig, a szíriai—palesztin egységek pedig a Bekaa-völgy felé vonulnának vissza. A jelentékeny haladásról beszámoló hivatalos közleményekkel ellentétben a bejrúti sajtó úgy véli, hogy a- Kiriat Smonában lezajlott csütörtöki találkozó egyetlen eredménye a négy albizottság megalakítása volt. David Kimche, az izraeli küldöttség vezetője ismételten megerősítette, hogy Tel Aviv igényt tart a dél-libanoni hegyvidéken létesített radaráliomások kezelésére és arra, hogy hadserege közvetlen beavatkozási joggal rendelkezzék a 45 kilométer mélységű biztonsági övezetben. Libanon elvetette az izraeli követelést, de „végső esetben hajlandó hozzájárulni egy amerikai megfigyelőállomás felállításához”. A bejrúti kormány részben azzal az indokkal ellenzi az izraeli radarbázisokat, hogy beleegyezése esetén Szíria is hasonló igényekkel állhat elő a keletlibanoni Bekaa-völgyben. A tájékoztató kőrútról visszatérő libanoni parlamenti küldöttségek vezetői úgy nyilatkoztak, hogy a felkeresett arab államok támogatásukról biztosították a tárgyalásokon képviselt libanoni álláspontot. A szíriai fővárosban fokozódó aggodalommal követik az amerikai—izraeli nyomás alatt folyó tárgyalásokat. A damaszkuszi rádió szerint ezek célja az, hogy olyan nyitott kapuvá változtassák Libanont, amelyen át Izrael és az Egyesült Államok meghódíthatja az egész arab térséget. ,.A libanoni ügy mesz- szemenően szíriai ügy — álla" pit ja meg a kommentár —. Különösen azért/ mert a tárgyalások ezekben a napokban közvetlen izraeli fenyegetéssel / kapcsolódnak össze, hogy támadást hajtanak végre a Szíria területén létesített légvédelmi berendezések ellen.” A fenyegető értelmű nyilatkozatokkal párhuzamosan az izraeli légierő napok óta kiterjedt gyakorlatokat tart a megszállt Dél-Libanonban. Időszerű kérdésekről Havasi Ferenc finnországi megbeszélései Jouko Kajanoja, a Finn Kommunista Párt elnöke a Párt székházában fogadta Havasi Ferencet, az MSZMP PB tagját, a KB titkárát. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón a nemzetközi élet, valamint a kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseivel foglalkozik. A megbeszélésen jelen volt az FKP Politikai Bizottságának több tagja. Havasi Ferenc baráti légkörű megbeszélést folytatott Paavo Väyrynennel, a centrum párt elnökével, Ah- ti Pekkala alelnökkel, miniszterelnök-helyettessel és Gromiko befejezte NDK-be fi látogatását Kétnapos hivatalos látogatásának befejeztével Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter pénteken délelőtt elutazott a Német Demokratikus Köztársaságból. Csütörtöki megbeszélésein a szovjet külügyminiszter részletesen tájékoztatta az NDK vezetőit bonni tárgyalásainak eredményeiről • és megvonta háromnapos bonni tartózkodásának mérlegét. Berlini megfigyelők szerint Gromiko és Honecker eszmecseréje nem csupán a közvetlen helyzetfelmérést célozta, hanem azon túlmenően annak megvizsgálását, hogy milyen távlatok nyílnak a nemzetközi enyhülés politikai érvényesítésére, a fegyverkorlátozási és leszerelési tárgyalások előbbrevitelére, a Varsói Szerződés tagjainak prágai politikai nyilatkozatában foglalt kezdeményezések alapján. Izraeli békeharcosok Jasszer Arafat, a Palesztina! Felszabadítási Szervezet vezetője az elmúlt napokban találkozott az izraeli békemozgalom három vezetőjével — jelentette be csötörtökön közös közieméiben a Wafa palesztin hivovynökség és az arab—izraeli együttműködésért harcoló izraeli Seli-tömö- rülés. A találkozó azért rendkívül jelentős, mert ez volt az első hivatalos és mindkét részről elismert kapcsolatfelvétel a PFSZ és az izraeli békemozgalom között. A négy órán át tartott megbeszélés helyét és pontos időpontját biztonsági okékból nem hozták nyilvánosságra. Úri Avneri, az izraeli—Palesztina! béke izraeli tanácsának vezietője, a találkozó egyik résztvevője elmondta, hogy a megbeszélésen részt vevő felek megállapodtak: közösen fognak tevékenykedni a közel-keleti béke érdekében. Mattitiahu Peled nyugalmazott tábornok, az izraeli küldöttség másik tagja televíziós nyilatkozatában közölte: az izraeli—palesztinai béke izraeli tanácsa kész megfigyelőként részt venni a palesztinai nemzeti tanács (parlament) februárban Algírban tartandó ülésén, ha a PFSZ vezetősége meghívja őt. (MTI) Kohl Párizsban 'A csütörtöki bonni ünnepségek után pénteken — Kohl kancellár látogatásával — Párizsban folytatódtak a francia—nyugatnémet együttműködési szerződés 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek. Kohl kancellár pénteken Mitterrand elnök jelenlétében megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját, majd Mitterrand az Elysée-palotában ebédet adott a kancellár tiszteletére. Délután Kohl kancellár egy ünnepi ülésen mondott beszédében a két ország közötti együttműködés jelentőségét méltatta és kiemelte, hogy a két kormány egyformán ítéli meg az európai helyzetét, s mindketten úgy vélik: „a szovjet fegyverkezés miatt felborult az európai egyensúly”, és azt helyre Kadhafi Bukarestben Hivatalos, baráti látogatásra pénteken Bukarestbe érkezett Moamer el-Kadhafi ezredes, a líbiai forradalom vezetője. Meghívója IcolaeCeau- sescu román elnök ünnepélyes külsőségek közepette üdvözölte. A líbiai vezető legutóbb 1981-ben, Romániában találkozott Ceausescuval, s több dokumentumot írtak alá a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről. (MTI) Esko Ollila ipari és kereskedelmi miniszterrel. Ugyancsak megbeszélést folytatott Erkki Liikanennel, a Finn Szociáldemokrata Párt titkárával és az FSZDP több más vezetőjével néhány fontos nemzetközi kérdésről. Havasi Ferencet a helsinki városházán fogadta Erkki Tuomioja, a finn város alpolgármestere, az FSZDP vezetőségének tagja. (MTI) Reagan félidejének mérlege: kudarc kell állítani. Ennek legjobb módja a kancellár szerint az j lenne, ha mind az Egyesült !> Államok, mind a Szovjetunió " lemondana „a fegyverek egy bizonyos kategóriájáról” — vagyis a kancellár ismét a Reagan-féle „nullamegoldás” mellett foglalt állást- Kohl hangsúlyozta, hogy a nyugatnémet és francia kormány szoros tanácskozást folytat majd a biztonsági és katonai kérdésekről, s elhatározta, hogy az együttműködési szerződésnek erre vonatkozó részeit „aktivizálja”. Ezeket a megbeszéléseket abban a szellemben folytatják, hogy azok „a két ország és a nyugat közös biztonságának érdekeit szolgálják” — mondotta a bonni kormányfő. (MTI) Bokor Pál, a* MTI tudósítója jelenti: A fellobogózott washingtoni Constitution hallban, az amerikai főváros egyik legnagyobb hangversenytermében, fúvószenekarral és szmokingos vendégsereggel ünnepelte a Fehér Ház csütörtökön este Ronald Reagan hivatalba lépésének második évfordulóját. Az elnök ez alkalommal is kitűnőnek minősítette kormányzatának kétéves működését, s az ünneplő közönség, amely zömmel a kormányzat tagjaiból állt, lelkesen helyeselt. Ezzel szemben Louis Harris, az ismert közvéleménykutató adatokat tett közzé annak bizonyítására, hogy Reagan kormányzati idejének első félideje súlyos kudarcnak minősül a szélesebb amerikai közönség szemében. Az intézet által megkérdezett amerikaiak 55 százaléka úgy véli, hogy Reagan egész gazdasági programja kudarcot vallott. Az elnök, teljesítményét a megkérdezettek 38 százaléka pozitívan, 61 százaléka negatívan ítéli meg. Egy évvei ezelőtt ez az arány még 52—47 volt a Reagan-hivők javáraHarris személyes véleménye szerint a „félidőben” egyedülállóan alacsony népszerűségi ráta magyarázata az, hogy az amerikaiak kifogytak türelmükből, s attól tartanak, hogy a következő két évben ugyanazt kapják a Reagan-kormánytól, amit eddig: munkanélküliséget, üzleti csődöket és gazdasági nehézségeket. m Párbaj olasz módra Äz SPD választási kongresszusa Pénteken reggel Dortmund- )an megkezdődött a Német szociáldemokrata Párt egylapos választási kongresszu- la. A négyszáz küldött vég- egesen jóváhagyja az SPD /álasztási programját és Jans-Jochen Vogel kancel- .árjelöltségét. A párt országos elnöksége Utal előterjesztett program a munkanélküliség leküzdését, i leszerelés megvalósítását és a körftyezet fokozottabb védelmét irányozza elő. Az SPD — miközben hangsúlyozza, hogy az NSZK a nyugati szövetségi rendszer része — síkraszáll azért, hogy létesítsenek partneri viszonyt a . szocialista országokkal a biztonságpolitika terén. Az európai közép-hatótávolságú fegyverek csökkentéséről folyó genfi tárgyalásokkal kapcsolatban a nyugatnémet szociáldemokraták a szovjet rakéták leszerelését sürgetik, mert — érvelésük szerint — így feleslegessé válik az amerikai rakéták tervezett nyugat-európai telepítése. (MTI) Fanfani kormányának sikerült elérnie, hogy az olasz társadalom szinte valamennyi rétegét magára haragította. A tehetősebbek az adóemelések miatt kárhoztatják a koalíciót, az ipari dolgozók pedig január derekán nagyszabású általános munkabeszüntetéssel fejezték ki elégedetlenségüket. Elsősorban a mozgóbérskála körül támadt heves vita a szakszervezetek és a munkaadók között. Ha ugyanis eltörölnék az inflációért némileg kárpótlást nyújtó automatikus bérkiegészítést, akkor a pénzromlás valamennyi káros következménye a dolgozókat sújtaná. NEM GYÓGYÍR Itáliát olyan társadalmi-gazdasági feszültségek emésztik, amelyekre a Spadolini-kor- rnány bukása és az új kabinet megalakulása nem nyújtott — nem is nyújthatott — gyógyírt. Pedig a keresztény- demokraták egyik legtapasztaltabb politikusukat, Aminto- re Fanianit küldték „szorító- ba.” Szigorú takarékossági intézkedései olyan szférákat érintett amelylue már évek óta ráfért volna a fejlesztés: az egészségügyet, az oktatást, a társadalombiztosítást, a déli országrész iparosítását. A tőkések szerint az olasz gazdaság hanyatlásának legfőbb oka a termékek túl magas önköltsége. Kétségtelen, hogy az erős szakszervezeti mozgalom az utóbbi évtizedben sok jelentős vívmányt harcolt ki, amiről magától értetődően nem hajlandó lemondani. A munkáltatók szövetsége szerint a többi között ezért szorulnak ki az olasz áruk a világpiacról. Arról persze nem szívesen beszélnek, hogy jó néhány iparág elmaradt az európai versenyfutásban: új, korszerűbb technológia bevezetése helyett a vállalkozók profitja kifizetődőbb külföldi befektetésekben vagy éppen amerikai bankbetétekben kamatozik. partközi ellentetek Ez azonban a válságnak csak egyik tényezője. Legalább ilyen súllyal esik latba a pártok közti civódás elmérgesedése. Tulajdonképpen a kereszténydemokraták és a szocialisták ásták ki a csatabárdot — a kisebb, úgynevezett laikus pártok: a szocáldemokraták a liberálisok és a republikánusok legföljebb a párbajsegéd szerepét töltik be ebben az egyre zajosabb pengecsattog- tatásban. A kereszténydemokraták főtitkára, de Mita előbb saját soraiban teremtett rendet, megzabolázta a torzsalkodó frakciókat. Célja, hogy pártját visszavezesse az egyeduralom biztonságos bástyái mögé. CraKözlemény a KGST VB moszkvai üléséről 1983. január 18—20. között Moszkvában megtartotta 105. ülését a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának végrehajtó biZóttsága. Az ülésén a tagországok állandó KGST-képviselői, illetve azok helyettesei vettek részt: Bolgár részről Andrej Lukanov, csehszlovák részről Rudolf Rohlicek miniszterelnök-helyettesek, Kuba részéről Ernesto Alvarez, a Kubai Köztársaság állandó KGST-képviselőjének helyettese, lengyel részről Zbigniew Madej, magyar részről Marjai József, mongol részről Mjatavsn Peldzse, az NDK részé"ől Gerhard Weiss, román részről loan Totu, szovjet részről Nyikolaj Talizin, vietnami részről pedig Tran Quynh miniszterelnökhelyettesek. A KGST és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság kormánya közötti megállapodás értelmében a végrehajtó bizottság munkájában részt vett Mito Pejovszki, a szövetségi végrehajtó tanács (kormány) tagja, Jugoszlávia állandó képviselője a KGST mellett. Az ülésen részt vett Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára. A végrehajtó bizottság ülésén Gerhard Weiss, a Német Demokratikus Köztársaság állandó képviselője elnökölt. A végrehajtó bizottság áttekintette, hogyan hajtják végre az anyagi termelésben folytatott együttműködésre vonatkozó határozatokat, amelyeket a VB hozott, illetve a KGST ülésszakain fogadtak el. A VB megvizsgálta az e téren kötött megállapodások teljesítését is. Az ülésen áttekintették a nagy teljesítményű gépek és berendezések, elektrotechnikai eszközök kooperációban történő gyártásával, valamint a korszerű technológiai eljárások és új anyagok közös kifejlesztésével kapcsolatos szervezési kérdéseket. A KGST tagországai megállapodtak abban, hogy az új, korszerű műszaki eszközök kölcsönös szállításának biztosítása érdekében meggyorsítják az e téren hozott döntések végrehajtását. A végrehajtó bizottság áttekintette a hosszú távú energetikai, fűtő- és nyersanyag-együttműködési célprogram végrehajtását. Döntést hozott arról, hogy az erőfeszítéseket továbbra is egyesítve kell megoldani a KGST-tagországok távlati fűtő- és nyersanyag-szükségletének teljesebb kielégítését. Az ülésen döntést hoztak arról, hogy tovább kell fejleszteni a KGST-tagországok egyesített energiarendszerének párhuzamos működtetését. A végrehajtó bizottság üdvözölte az egyesített energiarendszer huszonöt évvel ezelőtt létrejött központi teherelosztójának soknemzetiségű munkatársi gárdáját, megállapítva, hogy a központi teherelosztó munkájával jelentősen hozzájárult a KGST-országok sokoldalú villamosenergetikai együttműködésének fejlődéséhez. Az ülésen megállapították, hogy a hosszú távú közlekedési együttműködési célprogram végrehajtásában a tagországok jelentős munkát végeztek valamennyi közlekedési mód műszaki rekonstrukciója és a korszerű műszaki eljárások bevezetése terén. Fejlődtek az államközi közlekedési kapcsolatok. Figyelembe véve, hogy növekszik a tagországok közötti kölcsönös áruszállítások mennyisége, és egyre intenzívebbé válik a szállítási eszközök kihasználása, a végrehajtó bizottság hangsúlyozta: az e téren folytatott együttműködésben az egyik legfontosabb feladat a közlekedés anyagi és műszaki bázisának erősítése, a tudományos és műszaki haladás legújabb eredményeinek felhasználásával. A végrehajtó bizottság újabb intézkedéseket tart szükségesnek a fennakadásoktól mentes kölcsönös és tranzitszállítások biztosítása érdekében. Többek között bővíteni kell a határátkelőhelyek átbocsátóképességét, hatékonyabban kell kihasználni a közlekedési eszközök valamennyi fajtáját, össze kell hangolni a jelenlegi és a távlati szállítási terveket. Az ülés megvizsgálta, miként ' lehetne hatékonyabbá tenni a vasérc és a színesfémek felhasználását, a fűtő- és nyersanyagok hasznosítását. Áttekintették a kölcsönös gazdasági együttműködés egyéb kérdéseit is és azokról megfelelő határozatokat hoztak. A végrehajtó bizottság elemezte azokat a tapasztalatokat .amelyeket az e kérdésben érintett országok az ipar és egyes termelési ágazatok közös tervezésében szerveztek. Feladatul szabta az együttműködés e formájának szélesebb körű felhasználását az 1986—1990. közötti időszakra szóló népgazdasági tervek küszöbönálló koordinációja során. A Végrehajtó bizottság jóváhagyta saját, 1983—1984-re szóló munkatervét. Elfogadta a KGST, valamint a nemzetközi gazdasági és tudományos-műszaki szervezetek közötti kapcsolatok ez évi fejlesztési tervét, valamint a KGST idei költségvetését. A végrehajtó bizottság ülését a barátság és a kölcsönös elvtársi megértés szellemében tartotta meg. 1 Fanfani kormányfő a szakszervezetekkel fenntartott viszonyról nyilatkozik. xi, a szocialisták vezére ezzel szemben magának és pártjának szeretne a törvényhozásban kialakult számarányánál jelentősebb hatalmat. Arról próbálja meggyőzni a közvéleményt, hogy a jelenlegi csődhelyzetből csakis idő előtti választások jelentenek kiutat. Pertini államfő és a többi párt ellenzi ezt a megoldást. Előfordulhat azonban, hogy végül is kínálkozik más lehetőség, mint a törvényhozás feloszlatása és az urnák megnyitása. CRAXI VÁDJAI Mindenesetre, a szocialisták heves támadásba lendültek a kereszténydemokratákkal és a kommunistákkal szemben. Előbbieket fékevesztett klikkrendszerrel, utóbbiakat kőkor- szakbeli maximalizmussal vádolták. Sajnálatos, hogy a pártviták a szakszervezetekre is átterjedtek, veszélyeztetik a nehezen kikovácsolódott egységet. A jelekből ítélve, Itália csakugyan kormányozhatat- lanná vált. Hibás következtetés lenne az ebből eredő felelősséget —, mint azt a kereszténydemokraták és a szocialisták teszik — az ellenzékben levő kommunistákra hárítani. Bár Rómában sokan úgy vélik: mindez már a voksvadá- szat jegyében, a választási elő- kampány keretében történik. Gyapay Dénes í