Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)
1982-10-29 / 254. szám
F'mozdullak a holtpontról Megegyezés a ffszalmagyárba11 ww ELŐZMÉNY. Augusztus végén cikk jelent meg lapunkban a táp- és keveréktakarmány-ellátás pásztói járásban tapasztalt, intézkedést kívánó helyzetről. Az írásban a Nógrád megyei Gabonaforgalmi Vállalat illetékesei ígéretet tettek arra, hogy mindazokban a falvakban, ahol a pásztói ÁFÉSZ nem ragaszkodik az értékesítéshez, ők megszervezik azt. A megjelenést követően a szövetkezet megbeszélésre invitálta az ügyben érdekelt vállalatot. Az eszmecsere a gabonaforgalmisok távolléte mifitt — a meghívólevél va-i lahol a postabontóknál rekedt — meghiúsult. A pásztói ÁFÉSZ újból kezdeményezte a személyes találkozást. TÁRGYALÁS. A szövetkezet ipartelepén, az úgynevezett „szalmagyárban” egy asztalnál ülnek mindazok, akiknek a járásban a kisállattartók tápellátásában szavuk van. Többek között: a gabonaforgalmi' vállalat kereskedelmi igazgatóhelyettese, dr. Eszes József, a pásztói ÁFÉSZ elnöke, Mezővári József, a szövetkezet ipari, felvásárlási és szállítási főosztályvezetője, Varga József, a MÉSZÖV termeltetési és felvásárlási főelőadója, Maruzs Ferencné. Dr. Eszes József: — A tápellátás megszervezése sohasem volt sétagalopp, az idei évre azonban valóban minden kritikát elbíráló állapot alakult ki. Jórészt a magyar- nándori keverőüzem rekonstrukciójának elhúzódása a ludas benne: az üzemben már két műszakos termelésnek kéne folyni, s még mindig a próbaüzemmel vesződnek. Nemcsak anyagi, hanem óriási presztízsveszteséget okozott ez nekünk. Tűzoltómunkára a többi, kisebb-nagyobb keverőt használtuk — az eredmény közismert. (Felsorolja azokat a falvakat, ahol a tápok eladását azóta megoldották, illetve, ahol küszöbön áll bevezetése. Egyelőre nyolc település gazdátlan, éppen a legkisebbek, ahol eddig is a legtöbb baj volt az állattartók kiszolgálásával.) Közel hatezerötszáz laborató riumi mérőpohár festése készül az olasz gyártmányú automata gépen, a salgótarjáni öblösüveggyárban műszakonként. Képünkön Csábi János és Szorcsik Páiné adagolják az üveget. Mezővári József: — Ha csak azon múlik, arra alkalmas embereket segítünk keresni. Mellékfoglalkozásban akármelyik boltvezetőnk elvállalja. Dr. Eszes József: — örömmel elfogadjuk a közreműködést. Ügy vélem, mindent meg lehet oldani, ha szoros a kapcsolat, forró a drót köztünk. Ha mégsem sikerül, akkor a legkisebb falvakban mozgóárusítás segítségével hordjuk szét az árut. Maruzs Ferencné: — Más szövetkezeteknél sem gondmentes a tápellátás. Az ÁFÉSZ-ek fuvarozási teljesítőképessége véges, kocsijaikat elsősorban a főprofil kiszolgálására állítják be. A legtöbb vita azonban megelőzhető volna, ha a szövetkezetek és a keverőüzemek közt élő kapcsolat alakulna ki, az ÁFÉSZ-ek ütemtervet készítenének, s előre jeleznék, mikor, miből, mennyit kérnek a keverőtől. Dr. Eszes József: — A nán- dori rekonstrukció megkezdése előtt szinte órára szóló ütemezés szerint dolgoztak az üzemek. Mihelyt normalizálódik a helyzet, újra erre térünk rá. (Az ezt követő beszélgetés már csak néhány részletkérdés tisztázására szolgált. A tárgyaló felek végül megállapodtak abban, hogy a járás egész területén — kivéve a járásszékhelyet, ahol az értékesítés továbbra is közös lesz — az ellátásért a gabonaforgalmi vállalja magára a felelősséget. A Cserhát legapróbb községeiben is t— az ÁFÉSZ közreműködésével. A szövetkezet dolga a jövőben : feltérképezni a szemes- termény-igényeket, s azokat saját ' boltjaiban kielégíteni, lehetőleg több csatornás beszerzési rendszer segítségével.) MEGJEGYZÉS. Az egész eszmecsere nen tartott tovább egy óra hosz szánál. Igaz, az ígéretből ak kor lesz csak valóság, ha a adott szó kiállja a gyakorta próbáját is, az első lépéseke azonban ezúttal valóban j partner módjára tették me: a felek. Bár tették volna má előbb! Szendi Márta Az NDK gyártmányú, újfajta E—512-es kombájn ferdefelhordóit az ÉLGÉP Vállalat pásztói gyára készíti. Ez évben hatvanmillió forint értékben, közel kétezer darab komplett és üres házat szállítottak megrendelőiknek. Emellett a pótalkatrész-ellátást is biztosítják. Képünkön a szerelőbrigád tagjai: Kós István, Szita András és Fösvény János az utolsó ellenőrzéseket végzik a késztermékeken. Emelkedő betétállomány Interjú Zsidai Lászlóval, az OTP megyei igazgatójával A közelgő takarékossági világnapra való tekintettel felkerestük az OTP Nógrád megyei igazgatóját, Zsidai Lászlót, és tájékoztatást kértünk tőle, mennyire takarékos emberek a nógrádiak? — Gazdasági helyzetünket nézve, vajon milyen mértékben takarékosak a nógrádiak? Hogyan változott a betétállomány az idén? — Tapasztalataink szerint a lakosság egyre szélesebb rétege törekszik takarékossággal, kisebb vagy nagyobb egyéni céljaink elérésére. Ezt tükrözi az adat; az év első kilenc hónapjában 198 millió forinttal emelkedett az állomány, elérte, sőt közel 140 millióval meghaladta a há- rommilliárdot. A takarékosabb életmód elterjedését érzékelteti; az egy főre eső átlagbetét a tavaly év végén 12 243 forint volt, az idén pedig meghaladta a 13 000 forintot. A lakossági tulajdonban levő betétkönyvek száma meghaladja a 131 ezret. — Ezekkel az eredményekkel mennyire közelítjük meg az országos átlagot? — Egyetlen téren sincs szégyenkeznivalónk, a „középmezőnynél” hátrább nem nagyon sorolják Nógrádot, sőt néhány területen az élen járó megyék között a helyünk. Ilyen például az ifjúsági takarékbetét, mely egyre kedveltebb az érintett korosztály körében, minden ezer fiatalból 147 választja a takarékosságnak ezt a formáját, jelenleg több mint 17.5 ezer a megyében. Az . új konstrukciók közül a takaréklevél betétforma állománya emelkedik. Ez azt jelenti, hogy a lakosság körében egyre inkább előtérbe kerül a hosszabb időre való takarékosság. Takaréklevél-betétként 5, 10, 20 és 50 ezer forintos címletekben 124 millió forintot kezelünk. — Milyen eredményekkel számolnak a gépkocsinyere- mény-betétkönyveknél ? — Az öt- és tízezer forintos gépkocsinyeremény-beté- tek összállománya 180 millió fprint. A megyében váltott betétkönyvekkel az idén megtartott három sorsoláson 55 jármű talált gazdára, ezzel'e konstrukció keretében 618-ra nőtt a gépkocsinyeremények száma. — Mi a helyzet az átutalásos betétekkel, a nemrégen bevezetett, s a közönség nagy érdeklődésével megelőzött • lakossági takarékcsekkel? — Megyénk lakossága igen hamar elfogadta a sok felesleges időveszteségtől megkímélő, új szolgáltatást. Sokak figyelmét ugyanakkor elkerüli, hogy a kényelmi szempontokon túl a legmagasabb kamatot fizető, időre nem le-í kötött betétfajtáról van szó, hiszen az éves kamat itt 4 százalék. Jelenleg több mint félezer számlatulajdonos van a megyében, megbízásukból több mint 22 500 átutalást teljesítünk. • Igen széles körben állunk ügyfeleink rendelkezésére, megbízásuk alapján többek között víz-, gáz-, villany-, újság-, lakbér-, illeték-, telefonátutalásokat, s az OTP-nél kezelt számlák kiegyenlítését is elvégezzük. A fejlődés következő lépcsőfoka a számlatulajdonos által meghatározott összegben a munkabérből származó közvetlen átutalás, melyet 36 vállalattal kötött megállapodás szerint tudunk teljesíte-, ni. A további kényelmet biztosító lehetőséggel élve, 544 ügyfelünk rendelkezett úgy, hogy munkabérének egy része közvetlenül az átutalási betétszámlára kerüljön. Ami a takarékcsekket illeti, a vártnál kisebbnek tűnik az érdeklődés. Részben a rendszer újdonsága, szokatlansá- ga, részben — elsősorban az elfogadó szervek, intézmények részéről megmutatkozó — idegenkedés, rugalmatlanság következtében a megyében létesített takarékcsekkek száma nem éri el a százat. — fejezte be a felvilágosítást Zsidai László. Gáspár I. T alpraesett, szókimondó fiatalasszony, Laczkó Józsefné a Budapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati gyárában. Vagyis ami a szívén, az a száján is. Szereti az őszinte, kertelés nélküli szavakat, gondolatokat. — Hogy miért választottak meg 1976-ban szakszervezeti bizalminak — ismétli a kérdést, majd kisvártatva így válaszol: — Talán azért, mert sok mindenbe beleütöttem az orrom, amikor szükség volt, kiálltam dolgozótársaim ügyében, s nem tudtam elnézni azokat a jelenségeket, ami zavarta a munkát, gondot oko- rott. Most sem, pedig ma már főbizalmi vagyok, és 150 —200 dolgozótársam örömében, gondjában, sikerében és kudarcában kell osztoznom. Pedig azokat, amiket én szóvá teszek, vagy adott esetben megkérdezek, azt dolgozótártaim is megtehetnék, mert ná- hjnk igazán szabad útja van A véleménynyilvánításnak, a kérdezősködést sem tekintik tehernek vezetőink, bármiről te legyen szó. Igen kritikus fél évet hagytak maguk mögött. — Ilyenre én sem emlékizem, pedig igen régi tagja Vagyok a kollektívának — mondja —. Nehezen ugyan, tok gonddal, bajjal, küszködéssel, összeütközéssel, vitával kellemetlenséggel, de kitudtuk bekkelni az előbb említett nehéz időszakot. A naFőbizalmi Meddig bírod még? pi vita középpontjába a folyamatos munkaellátás biztosítása állt. Iyenkor, amikor nagyon zsebre megy a dolog, jobban előjönnek a problémák. Egyesek arra biztattak, hogy mint küldött próbáljak valamit tenni, mások pedig joggal így méltatlankodtak: bejövünk dolgozni, ugyanakkor nem tudunk folyamatosan termelni. Ebben az időszakban a szokásosnál ingerültebbek voltak dolgozótársaim és feszültebb volt a hangulat. Nemegyszer így „dicsértek”: — Erzsi, te nem tudod hatásosan elmondani, hogy nekünk mi a gondunk, mi a kívánságunk? Mondtam én, hogy a népgazdaság külpiaci helyzete nehezebb lett, emiatt vannak nekünk is a korábbinál sokkal több és másfajta gondunk. Ugyanilyen cipőben jár a vállalat többi gyára is. Ott sem fenékig tejfel minden. De szóba hoztam azt is, mi sem vagyunk angyalok: jobban kellene igazodnunk a megváltozott piaci követelményekhez. — Mennyire sikerült megértetni a gondok eredőit? — Nehezen fogadták el, barátkoztak meg az új helyzettel. Akkor változott meg a korábbi felfogás, amikor csökkent a megrendelés az általunk használt anyagokból készülő ruhák iránt. Vagyis új anyagra kellett átallnunk. A kérdés úgy vetődött fel: kik maradjanak meg a régi gépeken, a hagyományos termékeken, kik kapjanak új feladatokat. Végül úgy döntöttünk, hogy a 100 Százalékon felül teljesítők menjenek át a speciális gépekre. Ez tíz főt érintett, köztük engemet is. A betanulási időre megkaptuk a pénzünket. Ha hiszi, ha nem, nem lelkierő és akarat kellett ahhoz, hogy mielőbb belejöjjünk az új tennivalókba, mert évek óta mi is más gépen dolgoztunk. Csak a magam nevében beszélek, amikor visszapillantva a megtett útra, azt mondom, ma már újra háromezer forintot keresek. Manapság, , amikor az árak bizony gyakrabban emelkednek, kicsit furcsának tűnik az, amit most mondok: — meg vagyok elégedve. Júliusban és augusztusban már jóval 100 százalék felett teljesítettem. • A fiatalasszonynak megvan minden erkölcsi alapja ahhoz, hogy szóvá tegye azt, ami zavarja, vagy hátráltatja a közösség fejlődését, gyarapodását. Akár dolgozótársáról, akár partner vezetőjéről van szó. Példákat sorol, mennyi időbe telik, amíg egy- egy vitás kérdésben tisztán lát. Határozottan vallja, hogy a problémákat szemtől szembe, és ott kell megoldani, ahol azok keletkeztek. Ez egyúttal válasz arra is, kinek, higyjan az ember, — vélekedik a fiatalasszony. — Mint küldött sokszor előbb ismerek meg olyan kiadásra kerülő intézkedéseket, amikhez az itteni vezetők egy része csak később jut hozzá. Mint testületi tag, képviselve a vállalat dolgozóinak érdekeit, jól hasznosítom dolgozótársaim informálásakor, befolyásolásakor felvilágosító-ne- velő munkámban a közvéleményt és hangulatot kedvezően befolyásoló intézkedéseket. Igazságtalan lennék, ha elhallgatnám, hogy a kritikus időszakban is sokat fáradoztak a helyzet előnyös megváltoztatásáért mind a központ, mind pedig gyárunk vezetői. Ennek ellenére bizony többen elégedetlenkedtek, pedig csak átmeneti megértést, belátást, türelmet kértünk. — Másutt — nyugaton — köztudomású, hogy radikálisabban oldják meg az előbb említett termelési gondokat. — Igen! De mi itt élünk, szocializmust építünk, más módszerhez szoktattak bennünket. Pedig biztos vagyok abban, hogy a méltatlankodók is tudják és tuöták, az egész világon nehéz helyzetben van a textilipar: egymás után állnak le a gyárak, vagy csak kismértékben termelnek. A mai magatartásban valószínű annak is része van, hogy az elmúlt években mindig csak a jót szoktuk meg, s el sem képzeltük azt, hogy lesz majd olyan idő, amikor mi is nehéz helyzetbe kerülünk. Nem panaszképpen, de az ilyen felszított hangulatban könnyen igazságtalanságokkal vádolják az embert. Főleg azok, akik nem hajlandók megérteni, tudomásul venni a mostani helyzetet, az ebből adódó feladatokat. Nekem például az egyik munkatársam a következőket mondta: — könnyen beszélsz, mert te jól elintézed a magad dolgát... Igaza van, mert én is ugyanolyan normálján dolgozom mint ő. Szerencsére munkájában nincs egyedül. Segítenek neki bizalmitársai: Dóka Kati, Pri- beli Andrásné, Gyebnár Etelka, csordás Ilonka, Varga Istvánná, Suth Pálné és szűcs Kálmánná. Az utóbbi a szak- szervezeti bizottság tagja. — Igen, volt idő, amikor megkérdeztem saját magamtól: miért vállaltam ezt a munkát? Kellett ez nekem? Meghálálja ezt valaki? Aztán amikor összejönnek a gondok, akkor otthon sem tudok szabadulni tőlük. Férjem, aki mindég megértő, megkérdi tőlem: — meddig bírod még? — Megpróbálok Kitartani a mostani nehéz helyzetben is, — mondom neki. Sokkal köny- nyebb lenne a dolgom, ha dolgozótársaim nemcsak tőlem várnák azt, hogy szóvá tegyem a közös dolgunkat akadályozó, zavaró jelensége-' két, haqem egymásnak is őszintén szemtől szembe megmondanák mindazt, ami nem tetszik nekik, amivel nem értenek egyet, amin közösen változtatni kellene. A z előbbiekre a méltó választ azoknak kell megadni, akikhez szól a kérdés. Egyébként, a vérbeli munkásoknál, az őszinte szó, régebben ugyanolyan alapkövetelmény volt, mint most. —venesz— NÓGRÁD — 1982. október 29., péntek
