Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)
1982-10-16 / 243. szám
Vannak még „fehér foltok" Hit és miért — nem — Ismeretterjesztő munka Balassagyarmaton és a járásban A TIT városi-járási szervezetének titkárát keresem de rendkívül körülményesen jutok hozzá. Ügy látszik, Ba- lassaagyarmaton hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy építkezések akadályozzák szó szerint és képletesen a kulturált munkát. A balassagyarmati Óváros téren átalakítják a művelődési házat ezért, az .kiköltözött, itt maradt viszont a TIT-szervezet. Teheti, hiszén az egész egyetlen személyből, a titkárból áll, neki pedig annyi a szervezni valója, hogy ritkán érhető el hivatalában. Törmelékhalmokat kerülgetve pallókon, állványokon ügyeskedve kerülök beljebb a poros, apró szobába. Balassagyarmaton két év alatt a TIT-nek ez már a harmadik helye, Terek Pált azonban egyelőre nem riasztják el ezek az állapotok, szeptember elején harmadik munkaévét kezdte TIT -titkári minőségben. — Milyen tennivalók adódnak ilyenkort ősz elején? — Most kezdődött az iskolaév az oktatási intézményekkel tehát most kötjük meg a tanévre szóló szerződéseket. Naptári szempontból is közeledik aztán az új esztendő, tehát az üzemekkel, vállalatokkal most készítjük elő az arra az időre szóló szerződéseket. — Eddigi munkájának milyen főbb eredményeit tartja számon? — Első volt, hogy szoros, állandó és jó kapcsolatot alakítsak ki a városi és a járási elnökséggel. Ez a munkavégzés alapvető feltétele. Személyemet ugyanígy el kellett fogadtatni az oktatási intézOsobány Kálmán raja menyekkel, gazdasági egységekkel. Azt hiszem, sikerült nemcsak az iskolákkal hanem az üzemek zömével is értékes együttműködést kialakítanom. Ma már nem kiéli erőnket meghaladó feladatokra vállalkoznunk — mert jól szervezett tagság, kiépített elnökség és tagcsoportok segítik az ismeretterjesztő tevékenységet. — Milyen ma a tagság létszáma, összetétele? — Nyolcvankilenc tag volt, számukat két év alatt csaknem megdupláztuk, és természetesen folyamatosan bővítjük a létszámot. A korábbi pedagógusközpontúságon felülemelkedtünk. Sikerült jól képzett orvosokkal, közgazdászokkal, műszakiakkal gazdagítani tagságunkat. A munkában tevékenyek, állandóan foglalkoztatjuk őket. Balassagyarmaton a kórházban, valamint a város nyugati körzetének ipari üzemeibe« közösen működik TIT-tagcso- port. A járásban Bercelen, Nógrádkövesden, Magyamán- dorban, örhalomban, Szé- csényben, Szügyben, Nógrád- gárdonyban és — szervezetileg idetartozik — a balassagyarmati növényvédő állomáson dolgozik tagcsoport. A felsorolásból kitűnik hogy a járás nyugati részében egyetlen szervezet sem alakult — Mi ennek 02 oka? — Sok oka van — feleli a városi-járási TIT-titkár. — Rengeteg ezen a területen a személyi változás az állami irányításban, intézményi és egyéb vezetésben. Ugyanakkor természetesen szemléleti bajok is gátat szabnak a kiterjedt ismeretterjesztésnek. A mi „fehér foltjaink” itt vannak ide szeretnénk betömi, és jó munkával lábunkat megvetni. — A városban nincsen gondja? — Az üzemek többségében nincs. A finomkötöttárugyárban és a Salgótarjáni Ruhagyár helyi telepén kellene átgondoltabbá, szervezettebbé tenni munkánkat jobban az igényekre alapozni. T- A tanfolyamok szervezését már a nyáron megkezdték. Milyen az eredménye? — Rendkívül sokan, jelentkeztek. Mondhatom: ennyien még soha sem. Azt hiszem, sikerült, a TIT-nek rangot szereznie megbíznak benne, s már nem úgy gondolnak rá, mint egy sóhivatalra. A művelődési házak klubjaiba például temérdek programot adunk. Kötött rendezvényeik 80 százaléka biztosan tőlünk származik, a mi közvetítésünkkel jut oda. Persze ez csak a rangszerzésre volt példa térjünk vissza a tanfolyamokhoz. Tavaly negyven működött a városban és a járásban mosd hússzal több. Űjabban nagyon népszerűek a nyelvtanfolyamok, továbbra is keresettek a közhasznúak — például a gyors- és gépíró, szabó-varró tanfolyam. Üj lendületet adtunk a tehetségek gondozásában fontos szerepet betöltő kis baráti köröknek. Általános iskolákban, középiskolákban, kollégiumokban működnek: angol, német nyelvekből kémiából, matematikából. Örvendetes, hogy a korábbi egy helyett hat matemataíkai kört sikerült szervezni a járásban. — Amikor beszélgetünk,, mindig a városra és a járásra együtt gondolunk, hiszen ilyen kettős a megbízatása. Melyik területén igyekszik mostanában munkáját erősíteni? — A városban (úgy érzem) egyenesben vagyunk. A tavasszal 15 tagú elnökséget választottunk az igények szerinti összetételben. Jó a 11 tagú járási elnökség is. De több feladat a járásban adódik. Itt nehezebbek a körülmények, a feltételek, és előzőleg kevesebbet is foglalkoztunk a területtel. Fő célunk, mint említettem, a „fehér foltok* felszámolása. Szoros együttműködéssel egyet akarással sikerülhet A parányi irodából kifelé jövet megismétlődik az akrobatamutatvány. A titkár sem tér vissza. Megy dolgára, újabb szerződések, előadások ügyében tárgyalni Sulyok László *Wz őszi megyei könyvhetek a könyv ünnepe falun. Idei eseményeit is októberben rendezi a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa, a politikai és társadalmi szervek, valamint a könyvszakmái vállalatok közreműködésével. De vajon mi következik az ünnep napok után? Elmondhatjuk-e, hogy falun ma már szokás az olvasás? A minap kezembe került egy olvasásszociológiai tanulmány, amelyet a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése megbízásából Sereben Ferenc készített. A tanulmány címe: A falusi lakosok olvasási és könyvbeszerzési szokásai. 1971-ben 23 kis- és nagyközségben 1000 családnál, majd 1978- ban 14 községben ismételten az egyszer már felkeresett családok mintegy egyötödénél kérdezősködtek az olvasáskutatók, milyen a könyv-, és sajtóolvasás gyakorisága, vannak-e családi könyvgyűjtemények, milyen a könyvkiadás és a könyvtári érdeklődés viszonya egy-egy család életében. A vizsgálat — mivel a megkérdezettek száma nem jelentős — természetesen csak mintavételként értelmezhető, de a tapasztaltak jellegzetesen tükrözik a magyar falu művelődési helyzetét. Figyelmet érdemlő tény, hogy a hetvenes évek elejéhez képest csökkent a könyvolvasók aránya és főleg a könyvolvasás gyakorisága. Abból adódik, hogy a könyvvel korábban is szorosabb kapcsolatot tartó rétegek egy része ma kevesebbet olvas, mint a múltban. Feltételezhetnénk, hogy manapság az ötnapos munkahét következtében bizonyára történtek változások. De kétlem, hogy a több szalbad idő éppen az olvasásra szánt idő mértékét növelte volna. Azzal összefüggéslben, hogy az elmúlt év- tízedben javultak a jövedelmi viszonyok, a lakáskörülmények, nőtt a könyvvásárlások gyakorisága. A könyv tehát ma már egyre több falusi család házában helyet követel. Művelődési eszközzé válik-e? Gereben Ferenc határozottan állítja: a falu megszűnt a könyvvásárlás fehér foltja lenni. Kissé elhamarkodottnak érzem ezt az ítéletet. Ha azt tekintem, hogy éppen a faluból eljáró dolgozók magas száma miatt megnövekedtek a falun kívüli könyvvásárlási lehetőségek, akkor azt mondom, hogy bizonyára igaz. De vajon elmondhatjuk-e, hogy a falun élő lakosság olvasási kultúrája olyan szintet képvisel, hogy a könyvvásárlás mindennapi természetes igénnyé válik. Sajnos, nem így van és ezt az olvosásszociológiai vizsgálat egy más helyen igazolja is: „...az iskolai végzettség emelkedésével töretlenül erősödik a könyvvel való kapcsolat is. Elgondolkodtató, hogy az általános iskolai végbizonyítvány — legalábbis falun — átlagosan mindössze a nagyon ritkák, vagy az időnkénti olvasói szint határmezsgyéjének elérésére jogosít'’. olvasnak falun ? És ha már olvasnak, mi kerül a kezükbe? 1971-ben Berkesi, Szilvási, Jókai, Passuth, Móricz; 1978-ban Szilvási, Moldova, Jókai, Dumas és Móricz a legkeresettebb szerzők. A hetvenes évek második felétől csökkent a régi klasszikus irodalom népszerűsége, és megnövekedett a jelen irodalmának olvasottsága, ám elsősorban a szórakoztató jellegű, illetve kevésbé értékes műveké. Örvendetes, hogy az utóbbi esztendőkben növekedett az ismeretterjesztő irodalom népszerűsége. A házik.önyvtárakban már helyet kapnak a Világirodalom remekei és a Jókai-sorozat mellett a Képes történelem vagy a Panoráma útikönyvek sorozat darabja is. Az elemzés eloszlatja azt a tévhitet is, hogy aki nem könyvvásárló, az majd felkeresi a könyvtárat. A könyvgyűjtés és a könyvhasználat szorosan együttjáró jelenségek, sokkal inkább kiegészítik, mint helyettesítik egymást. (Sajnos, a 70-es években a könyvtárhoz fűződő kapcsolat némiképp gyengült) Helytelen lenme, ha az olvasási szokásokat mindössze a könyvek iránti érdeklődés alapján értékelnénk. Gereben Ferenc is gondolt erre, amikor a sajtó iránti kíváncsiságot szintén megvizsgálta. Megállapította, hogy a napilapok iránti érdeklődés csökkent. Ezzel szemben a képes hetilapok népszerűsége nőtt A sajtó a legeldugottabb településre is eljut, a könyv nem vagy csak ritkán. Végezetül még egy megjegyzés. A Magyar Televízió kétségtelenül legjelentősebb tömegtájékoztatási eszközünk. Műsorai egy ország számára nyújtanak alkalmankénti beszédtémát. A Gereben Ferenc által megkérdezettek mintegy fele a televízió különböző műsorai alapján tájékozódott arról, hogy mit érdemes elolvasnia, megvásárolnia. De valójában mennyire tájékoztat ma a televízió? A kü- lénféle reklámfilmek sokszor semmitmondók, vagy éppen falun nem kapható köteteket hirdetnek. A Stúdió műsora érdekes, de kevéssé népszerű falun. Egyes tv-íilmek, amelyek irodalmi alkotás alapján készülnek, időnként n\ár az adással egyidőben a könyvesboltokban is megvásárolhatók. Ügy gondolom, hogy a rádió „Űj könyvek’-rovatához hasonlóan a televízió is hetente legalább öt percben informálhatná nézőit arról, mit ajánlanák a könyvkiadók a legújabb termésből. Az őszi megyei könyvhetek bizonyára az idén is kellemes perceket nyújt a könyvbarátok számára. Mindössze annyit kívánok még, hogy a könyvszakma és a könyvtárügy illetékesei a könyvhetek után se feledkezzenek meg arról, hogy a könyv mindennap ünnepet teremthet falun. ggl művelődési lehetőségek ma még falun és városban, főleg az intézmények tekintetében, eltérőek. E különbség csökkentése érdesében mindennap kell tennünk valamit. Az életmód változásai ma már elképzelhetetlenek művelődési igények nélkül. Maróti István Kalauzunk Szombathy Viktor .. .Kalauzunk? Kedvcsinálónk! Hamarjában három kötetét tudom jómagam is előkapni az otthoni könyvállományból, ha valaki arra kér — adjak valamit, ami közeli csehszlovákiai utazásához bármiféle támpontot nyújhat, mert esetleg ő maga még nem vett ilyenféle könyvet, vagy mert hosszú idő óta hiába keresi korunk legnépszerűbb best- sellerjét: a Panoráma kiadásban megjelent Csehszlovákia című nagy útikönyvet. vagy a Prága című városkalauzt ugyanebben a kiadásban, esetleg megelégedne a Szlovákiai utazások című Szombathy Vik- tor-kiadvánnyal is, de akkor alighanem útvonalat is változtatni kellene nem csak érdeklődési kört, utazási igényt és célt. De már csak megragadva északi szomszédunknál (alighanem egy élet kevés mindannak megismerésére, ami ott látható, átélhető), akkor * ide kívánkozik a térkép kérdése is! Azzal vajon hogy állunk? Minden valamirevaló túrázó .csavargó” modern kalandkereső kóborlovag babonásan ragaszkodik jól bevált úti tárgyaihoz: a kényelmes cipőhöz (lehet akármilyen immár), a sok vihart kiállt ruhához, így a térképhez nemkülönben. Elismerve a magyar térképészeti világeredményeket mégis kizárólag ez az útibabona késztet arra, hogy az északi szomszédról kiadott „részletes” térképet minden évben tavasz táján újra ragasztgassam. Mert egyébként legszívesebben elhajítanám a fenébe, mert túlontúl nagyvonalúnak” ismertem meg, láttam már jobbat is, mert nem ad elég közvetlenül felhasználható információt a tervezéshez, mert sok mindent már a gyakorlat segítségével „előre meg kell tudni érezni” amikor föléje hajolok de mindezt hagyjuk is most, ünneprontás lenne, nem is a térképről van szó, /hanem miről ? Hamarjában három tanút is hívhatnék közvetlen környeztemből a már említett három útikönyv mellé, ha a bédekkerek reneszánszát akarnám bizonyítani — de minek ezt bizonyítani, amikor mindenki egyetért? — mindhárman elmondják, megírják talán egyszer maguk is — mit tartanak a „Szombathy-féle" útikönyvekről (vagy az útikönyvekről általában). Az egyik hivatásszerűen szinte tankönyvként forgatja; a másik költőhöz méltó fantázialovaglásokat űz segítségükkel és akkora területeket „utaz be” csupán a könyvek lapjain és a térképek koordinátáin, hogy igazán irigylésre méltó; a harmadik hatalmas méretű világtérképen jelzi színes korongokkal — mely tájakról sikerült már venni, beszerezni egy-egy jó útikönyvet. .. Szombathy Viktor nyolcvanéves. írt útikönyvet Ausztriáról is, írt más műfajba tartozó színes-érdekes-kalan- dos történeteket, regényt, mégis a mindenkori utazó kalauzaként, tanítójaként (anélkül, hogy maga tanítani akarna bárkit is), állandó útitársunkként, útjainkon „csendestársunkként’’ tiszteljük, szeretjük. Hogyan lesz valakiből „úti- könyvíró”? Szombathy Viktor könyveit keressük (többnyire teljes reménytelenséggel, mert a sokadik kiadás is azonnal gazdára lel), műveit, ezeket a történészi földrajztudósi, művészettörténeti mércével hitelesített jóízű leírásokat olvassuk — de magát, a most nyolcvanesztendős örökifjú kalauzt, alig ismerjük! Nem sokat tudunk indíttatásairól, saját útjai- rpl munkamódszereiről, sikereinek hivatalos elismeréséről. .. Vagy mindez nem is igazán fontos, és végeredményben nem is lényeges akkor, amikor a legolvasottabb magyar írók egyike... ? Mindenesetre nincs „nagy csinadratta” körülötte, most hogy elérte a nyolcvanat. Jómagam talán semmit sem tudnék erről, ha nem akad a kezembe a szlovákiai Új Szó október 12-i száma. Címes hír az információs oldalon: szülővárosában, Rimaszombaton (Rimavská So- bota), a CSEMADOK városi szervezetének Tompa Mihály művelődési klubjában Szombathy Viktort kös- szöntötték október 11-én, hétfőn, 80-ik születésnapja alkalmából, a szerző as ünnepi estén élménybeszámolót tartott, melyet nagy érdeklődés kísért. Állok az újjávarázsolt losonci főutcán, kezemben az Űj Szó és érzem, hogy „na most sikerült megint kihagyni egy nagyszerű találkozást. ..” A Nagy Kalauz élménybeszámolója talán még megismételhető. Talán máshol, .talán a fővárosban, ahol él és könyveit írja lehet, lesz valamiféle megemlékezés, köszöntés. Talán eszébe jut másnak is, hogy meg kellene hívni ezt az embert és arra kérni — mondja el élményeit! Talán a televízióban lesz valami portré róla mert sajnos, a közeli múltban sugárzott rádiós beszélgetés — nicsak, hát volt valami mégis! — sokak figyelmét elkerülhette. Vagy talán Ruffy Péter az újságírók „nagy öregje” bekopogtat hozzá és ír róla egy finamrajzolatú portrét, mint amilyet régen írt az ismert és sohasem-sehol nem-ismert (elismert) értékes emberekről, de Ruffy is... Miről ír manapság? Mi foglal el bennünket any- nvira, hogy elmegyünk egymás mellett? Vidám pasztelszínekben játszik a losonci főutca. Egészen megfiatalodott, megvidámodett valahogy elegánsabb, derűsebb lett ez a sokát próbált város; házait, templomait, sorra kozmetikáztál?, előtűntek a korábban szürkeségbe olvadt •oromzatok; a házak homlokzatain új életet élnek az ornamentikák, az eklektikus századfordulós, meg a ritkaszép szecessziós gipszminták, de mintha csendesebb is lenne, nyugod- tabb, hangulatosabb. Hát a környezet ilyen erős hatással lehet a emberre? Az országrész legújabb Prior áruháza is itt nyílt nemrégiben; kényelmes derűs környezet, meggyőző áru- választék és aztán az épületek, lakótelepek a szálloda és a régi Orava Szálló újjáépítés© — már a mai dolgok közé sorjáznak. De „Losoncot tanulni” mégis Szombathytól lehet köny- nyen és gyorsan. Üticélt keresni, utazási kedvet meríteni nemkülönben. . Igényesebbre venni útjaink vonalát-tartalmát segítenek az útikönyvek.________ Sas Jóska -(mindenki így nevezi) magánskáma ausztráliai látogatásáról, hazaérkezéséről a másik véglet: — Mit hoztál??? Mit hoztál??? Alit hoztál...??! — kiálltják a család tagjai, amikor kiszáll a repülőgépből Ferihegyen. .. Mit viszél? Mit tudsz? Mit tanultál meg arról, amit majd látni fogsz? Hogy „ne csak nézz — láss is” ehhez biztos, támaszt talál mindenki az igazán jó bédekkerekben. Olyanokban amelyekből a lélek sem hiányzik. Minek ide még' lélek is? Nem elég a jó információ; hogy ez a ház épült ekkor, meg ekkor, ezek meg ezek laktak benne, írták alá az akármit anno dácumál... Van lelke a jó útikönyveknek. Költői valamelyest nem az „emelkedettség” értelmében. Abban az értelemben, ahogy a tárgyszeretet átplántáló- dik az emberre. És akkor minden útján folytatja Szombathy Viktor életművét. T. Pataki László l