Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)

1982-08-07 / 184. szám

Á bukás árnyékában Milyen volt Déryné legyezője? Színháztörténeti kiállífássorozat a Hatvani Galériában 1 Déryné legyezője Ketten a pléden, a strand füvén. Egyik lány, a másik fiú. Előttük termoszban kávé, egy-egy zacskó mazsola, és nyi­tott tankönyvre vet árnyékot a terebélyes fa lombja. Nemcsak a könyvlapokra borul árnyék — kissé a nyár­ra is... Pótvizsgára készülnek — a fiú matekból és oroszból bukott, a leányzó segít felké­szülni. Ami bizonyára egy kis vigasz a bajban. — Nem hülye gyerek Laci, csak valahogy minden össze­jött neki ebben a tanévben. Korábban hármasai-négyesei voltak, a szakmai tárgyakban ötös is. Idén váltak a szülei, nagy cirkusz volt a lakás kö­rül. Kiborult egy kicsit idegi­leg, nem tudott figyelni az órákon, ha csak tehette, ott­honról menekült — így sosem készült fel rendesen. A taná­rai tudtak erről a problémá­járól — azért nem is bukott többől, hogy javíthasson. Ahogy együtt tanulunk, meg­lep, milyen jól átlát dolgo­kat; ha akarja, meg tudja ta­nulni tisztességgel az anyagot. Biztos vagyok benne, hogy si­kerül a pótvizsga. És most már rendeződtek a családi ügyek, a negyedikben szeretne „ráverni”. Még azt sem tartja kizártnak, hogy műszaki főis­kolára jelentkezzen, nem olyan „mumus” a matematika... Közben visszafelé tart a srác az üdítőkkel, szép csend­ben lelépek. * Halványulnak pszichológiai ismereteim? Nem ismerem jól a gyermeki lelket? Vagy egy­szerűen a környezet hatását nem jól mértem fel? Minden­esetre amikor a salgótarjáni napközis táborban a bukásról, annak elkerüléséről faggattam egy rajnyi gyereket, minden gátlás nélkül nyilatkoztak. Két kislány viselkedett csak más­képp; egy ötödikesforma, szemüveges, szőke mellémlé- pett és gyónásszerűen súgta a fülembe: — Kettes voltam matemati­kából. A Petőfi iskolában ta­nulok. De ez a kettes igazi, tessék elhinni 1 Mostantól azért tanulok, nem árt ismételni. Otthon iS mondják... A társaságban egyetlen igazi bukott van, de ő sem az iga­zi, hiszen első osztályba járt, ahonnan automatikus a to­vábbhaladás. Ez a lassabban érők érdekeit jól szolgálja, előfordul, hogy a második tanév első hónapjaiban már utólérik társaikat. Vajon így lesz-e azzal a pöttöm kislány­nyal is, aki a Budapesti úti iskolából került a táborba és a pedagógusok harmatgyöngé­nek tartják? Folyik az orra és potyognak a könnyei, piszkos kezével maszatolja el és hüp- pögve bizonygatja a csúfolódó fiúknak; nem is bukott min­denből. .. Később, amikor már búcsúzom tőlük, kiskutya­módra hozzámtörleszkedik és büszkén ^mondja: A korrepe­tálósokat is viszik a gyerek­könyvtárba, én is mehetek! De mit mondanak a többi­ek, akik most „megúszták” ugyan a pótvizsgára készülést, de hajszálon múlott az ügy és egyik-másiknak van tapaszta­lata korábbról a bukásról? Többségük az ötödiket hagy­ta maga mögött, ha nehezen is, de sikerrel. Egy igen élénk, bogárszemű, feketehajú srác mosolyogva magyarázza, ő eddig mindig úgy csinálta, hogy az év vé­gén ráhajtott, pótolt és né­gyest is szerzett az egyesek mellé. Magyar, orosz és ének a „gyengéje” — szószerint. Amikor szóba kerül, hogy a tábor utolsó napjaiban a leg­gyengébbek számára rövidebb korrepetálások is lesznek, nem látszik elragadottnak. A mel­lette ülő matekból, oroszból, földrajzbólí?!) leggyengébb, de stabil kettesnek tartja magát. És újságolja; tavaly még több tárgyból volt elégséges. Van, hogy előszedi a könyveket nyáron is, kell a gyakorlat. Így véli az a huncut képű, szeplős kisfiú is, aki kemero- vói, de Csizmadia úti iskolába jár. — Magyarból voltak prob­lémáim, .az iskolában is segí­tettek az év végén, hogy elke­rüljem a bukást. A délelőttö­kön szigorúan játszom, azért van a nyár, csak délután, ha hazamegyek, akkor veszem elő a könyvet. Meg olvasni kel­lene már a kötelezőt is. Egy villámkérdés: ki olva­sott már ebből? Kiderül, so­kan nem is jegyezték meg, mi lesz, amit mindenkinek el kell olvasnia. Egy srác mondja: Az Egri csillagok, de még nem kezdtem hozzá. A cowboyos könyveket, az indi­ántörténeteket jobban szere­tem. .. * Hódi Mihály táborvezető, a rajokat vezető pedagógusokkal együtt felmérte, kinek van se­gítségre szüksége az új tanév előtti utolsó időben. Nem csak korrepetálásokról van szó itt a tábor egész ideje alatt ál­talános kultúrális segítséget igyekeznek adni. Hétfőn, szer­dán, pénteken járnak be egyes rajok a gyermekkönyvtárba és a többi foglalkozás is a tájéko­zottságuk, ismeretanyaguk bő­vítését szolgálhatja. Tavaly négy bukottat készítettek föl pótvizsgára. Idén az első tur­nusokban voltak bukottak, úgy látszik, a „finisben”, a készü­lés fő időszakában inkább ott­hon maradnak. Kár — itt va­lószínűleg több segítséget kap­hattak volna. Kiss Aranka és Kacsur Annamária főiskolai hallgatók matematikából és magyarból foglalkoznak a ket­teskékkel. — Ilyenkor már nem tud se­gíteni az iskola a bukottak­nak, a szülőkre számítanak a pedagógusok. Persze, év végén több helyen tartottak pótló fog­lalkozásokat. Jómagam is tör­ténelemből. Ez nem kis ener­giát, plusz munkát kíván — három—öt hét alatt az egész éves anyagot átvenni! De aki­ket átengedtem, azok el is ér­ték az elégséges szintet: Az ideális természetesen az lenne, ha nem év végi hajrában, nyá­ri tanulással tömnék be a tu­dásuk hézagait, hanem már legalább a fél évi figyelmezte­tő egyes után rendesebben ta­nulnának. .. G. Kiss Magdolna Ebben az évben ünnepelte fennállásának tízéves évfordu­lóját a Hatvani Galéria, amely az elmúlt évek során a ma­gyar képzőművészet számotte­vő műhelyévé formálódott. Az intézmény nemcsak rangos tárlatoknak ad otthont, hanem gondoskodik az utánpótlásne­velésről, az értő nézők képzé­séről is. Sok hallgatót vonz a felnőttek és a fiatalok szá­mára meghirdetett képzőmű­vészeti szabadegyetem. A ga­lériabuszok havonta közleked­nek az ország más-más he­lyeire, a résztvevők felkeresik a különböző kiállításokat, el­látogatnak egy-egy neves al­kotóműhelybe, hajlékot adnak a társművészetek képviselői­nek is. Ezt a célt szolgálja a Galériapódium programsoroza­ta. A napokban új, és országos szinten is figyelemre méltó vállalkozással rajtoltak: meg­nyitották azt a színháztörténe­ti seregszemlét, amelynek a mostani csak a kezdete, hi­szen az elkövetkező két eszten­dőben folytatódik az ígéretes vállalkozás. A gazdag anyagot dr. Czen- ner Mihály színháztörténész és dr. Elbert János, a Magyar Színházi Intézet igazgatója bo­csátotta rendelkezésükre, emellett sokat köszönhetnek a magángyűjtők önzetlenségének is. Nagy fába vágták a fejszét, de megérte, mert kezdemé­nyezésük minden bizonnyal széles körű érdeklődést kelt. A mostani bemutató — két te­remben — a hőskorba kalau­zolja el Thália barátait. A do­kumentumok ízelítőt adnak az első magyar színi direktor, Kelemen László munkásságá­ból. Tanúi lehetünk a nemze­ti dráma születésének. Megte­kinthetjük Az ember tragé­diája első előadásának egyip­tomi színpadképét, méghozzá makett formájában. Az alkotó egyéniségét villantja fel id. Szabó István szobrászművész Madách-portréja. Az 1888-as Faust-előadás hangulatát is felidézhetjük egy rekonstruált színpadkép révén. Látható az első Lohengrin-jelmez. Bizo­nyára sokak kíváncsiságát felkelti Déryné restaurált spanyol legyezője is. A művészélet egykori hét­köznapjairól különböző sajtó­termékek, plakátok tudósíta­nak. A Lendvay Márton-em- léklapot például 25 forintért árulták, s az egybegyűlt ösz- szegből készíttették a színész szülőházára helyezett már­ványtáblát. Az ígéretes kísérletre azért is érdemes lenne felfigyelni, mert pódiumműsorokkal szí­nesítik. Az egyik teremben, a relikviák között Lukács Mar­git Kossuth-díjas művésznő tart önálló estet Éva címmel. Ugyanitt Bessenyei Ferenc — partnere közreműködésével — a Bánk bánból ad elő részle­teket. Ruttkai Éva Shakes- peare-t idézi a kiállítás tár­gyai között. Emellett sor ke­rül neves színészekkel, színhá­zi írókkal rendezett beszélge­tésekre. Bemutatkozik Varga Mátyás Kossuth-díjas díszlet- és Márk Tivadar Kossuth-dí­jas jelmeztervező. A következő esztendőben az 1945-ig tartó korszakból ad­nak ízelítőt, 1984-ben pedig a felszabadulástól napjainkig terjedő időszak érdekességei­vel várják a színházkedvelő­ket. A jelenleg megtekinthető anyag szeptember végéig kínál maradandó élményeket. Pécsi István Uj könyvek Egy különleges iskola az 1840-es évekből A mai diákok javában él­vezik még a vakációt, de ez­előtt másfélszáz évvel egy kü­lönleges gyarmati iskola nö­vendékeinek még júniusban is igencsak melegük volt. Nem­csak az időjárás tette ezt, ha­nem ekkor már javában ké­szültek a nyilvános záróvizs­gára, amelyet a nyár közepén tartottak. Ez az iskola az úgynevezett nevelő intézet, amelyből volt idő, hogy hármat is találtunk Balassagyarmaton, de a leghí­resebb az 1827—1846 között működött, Bezzegh Róza-féle volt. (Maga a hölgy férjhez menvén, intézetét ezután Sel­tenreich Károly, a férj igaz­gatta.! Fiatal lányok jártak ebbe az iskolába, általában 25—30-an. Bentlakásos volt az intézet, s egy szemeszter egy évig tar­tott. Színvonala igen magas, a korabeli beszámolók elragad­tatással szólnak róla. Szerin­tük ennek az intézetnek a fő feladata: „igazi anyákat ne­velni”. Hogy milyenek az igazi anyákkal szembeni követelmé­nyek, arra elég ha felidézzük a tantárgyakat, amelyeket az intézet-tulajdonos házaspár ok­tatott: magyar és német nyelv­tan, ebben benn volt az olva­sás, szépírás, helyesírás, fogal­mazás és szavalás; vallástan, nőhivatástan (!), házatartástan, természettan, egyetemes föld­rajz és Magyarorszáv földraj­za, világ és magyar történet, embertan, egészségtan, rege­tan (mythológiaj emlékezet gyakorlások, fejbeli és szám­mali számvetés, női munkák, francia társalgás. Ezek voltak az úgynevezett általános tantárgyak, azaz minden növendék azt tanulta. De voltak úgynevezett külön­leges tárgyak is, amelyeket választani lehetett, de ezért a tandíjon felül külön kellett fizetni. Ezek az egyéb idegen nyelvek, rajzolás, zene, éneklés és a tánc. A különlegességek­hez tartozik ugyan, de már csak a mi számunkra, hogy gymnastikai tantárgy is volt, azaz testnevelés. 1843-ra ter­vezték, hogy az úszás-oktatást is bevezetik. (Ismételten mind­ez Balassagyarmaton és 1843- ban!) Ha az előbb a pénzről volt szó, azt is tudjuk, hogy az éves tandíj 240 pengő forint (viszonyításként: a második alispán fizetése évi 350 forint) s ezért teljes, ellátás, szállás, mosás, takarítás, ápolás (értsd: beteggondozás) járt ki a nö­vendékeknek. Étrendjüket is ismerjük: reggelire leves, vagy tej, eset­leg gyümölcs és kenyér. Uzsonnára mindig az évszak­nak megfelelőt kaptak, ebédre 4, vacsorára 3 tál étel járt. A beiratkozáskor igen sok holmit kellett magukkal hoz­niuk, s ezeknek lajstroma egy kicsit bevezet minket az ak­kori hétköznapi életbe is. Te­hát a szükséges dolgok: 12 pár harisnya, 12 zsebkendő, 6 törülköző, 6 asztalkendő, 1 hosszú, vagy 2 rövid abrosz, 1 szalmazsák, 1 matrac, 1 ván­kos, 1 téli és 1 nyári takaró, 1 ágyterítő, 2 ágyhuzat, 1 tükör, evőszerek (evőeszköz), poha­rak, kis ruhásszekrény. A tanítás nyelve magyar és német, a leányok három évfo­lyamra vannak beosztva úgy­mint kezdők, előre haladottak, magas kiképzésűek. Évente egyszer nyilvános zá­róvizsgán adnak számot felké­szülésükről. Az intézet igazga­tója kérdéseket tesz fel az egyes tárgyakból, bemutatják az évközben készített munkái­kat, maid végül táncnróba. az­az táncbemutató zárja a vizs­gát. 1842-ben ide járt Dubra­viczky Julcsa, Prónay Emma, Ráth Emma, Geduly Mina és Máli, Debányi Maximilana, Plachy Mina. Bár mindezek alapján csak elképzelni tudjuk ennek a sa­játságos iskolának belső éle­tét, azért el kell fogadnunk a kortárs summázatát, aki így zárta sorait: „a lakás kényel­mes, egészséges, az élelem egyszerű és tápláló, az ápolás gondos, a felügyelés szigorú és biztos, az oktatás módja korszerű és gyakorlott..." Ez az iskola több volt, mint a korabeli családi nevelés ad­ni akart és tudott. Ekkor a nők előtt még zárva volt a tu­dományos élet minden lehet­séges fóruma. Csak kemény önműveléssel tudtak a kevesek haladni korukkal és túllépni a korabeli nőideál képén. A ma­gyar nőnevelés megújulása éppen egy nógrádi hölgy, Ve­res Pálné Beniczky Hermin nevéhez fűződik, aki feltehető­en támaszkodhatott elmélete kiépítésében a Seltenreich-in- tézet jó módszerei is. A Rakéta regényújság egyi­ke legnagyobb példányszámú hetilapjainknak. Az olvasók széles rétegét hódította meg rövid időn belül, állandó ol­vasóit láthatjuk buszon, vil­lamoson is. Népszerű a Mag­vető Kiadónak a regényújság­hoz kapcsolódó Rakéta Re­génytár című zsebkönyv­sorozata is, a Ra-Re. Nemcsak szerkesztési elveit, tartal­mát, de formáját tekintve is igazán korszerű zsebkönyv — leginkább a nyugatnémet Ro- ro-ro könyvekhez hasonló. Az utóbbi hetekben öt kötet is napvilágot látctt e sorozat­ban — jól időzítve a nyáron szokásos utazáshoz, nyara­láshoz, amikor leginkább a könnyen kezelhető köteteket részesítjük előnyben, s az sem tragédia, ha éppen valahol elhagyjuk, hisz átlagos áruk 12 és 18 Ft között mozog. Am' az egyes kötetek témáját, tar­talmát illeti, korán^em fog­hatók rájuk a könnyedség. A most megjelent öt kötet közül csupán egy magyar szerző műve Lőrincz L. László: Rek­viem a kacsalábért. A törté­net az ötvenes években indul. Bikácsi a középparaszt apa semmiféle kényszer hatására nem lép be a szövetkezetbe. Az egyik délután felakasztva találják meg. Az anya a te­b NÓGRÁD - 1982. augusztus 7., szombat P. M. Káldi János: El kell mennem innen is Búcsút intő kendő ez a lomb. Vagy lepke tán, ami ide-oda leng hangtalanv1 az illanó nyárban? El kell mennem innen is. Vissza a kőszavúak táborába, a hamuszürke cg alá, az esők kazlai mögé. Jön maid az undor újra. Meglelik vasreszelékkel a fejem. És sírni, süvíteni kezd mind a két vesém. 1977 metés másnapján szélütést kap, magatehetetlen lesz. Mi sors várhat egy akkor serdü­lőben levő lányra, nyakán 30 holddal? A rokonság segít, s egy kőbányában tud elhe­lyezkedni a Bikácsiról Ko­vácsra „magyarosított” Jolán. Lőrincz kisregényében nem az ötvenes évek nyomasztó világa az elsődleges vonal, hanem Jolán útja, aki nem tud elszakadni a nozzásodró- dó Gábortól. A fiú alakjában a gátlástalan karrieristát for­málja meg az író, aki apró ügyeskedéseket tanulva jut el a kacsalábon forgó kastélyig. Ügyeskedik, jól mozog azok­ban a körökben, ahol érde­mes. Jolán, későbbi felesége is csak eszköz neki a felfelé kapaszkodás kíméletlen út­ján. S a tragédia — mégha művészi írói szempontból nem is a legtökéletesebben megol­dott — nem maradhat el. Sodró cselekményű regény Lőrincz L. László kisregénye. Vaszilij Belov szovjet—orosz írót jól ismerik azok az olva­sók, akik a modern próza iránt érdeklődők. Neveljünk Spock doktor szellemében cí­mű legújabb kötete négy el­beszélést tartalmaz. Miként eddigi műveiben is, nem ext­rém, netán valami vilégraszó- ló_ témákat dolgoz fel — az ő hősei a hétköznapokból va­lók. A hétköznapok, a meg­szokott dolgok emberei is le­hetnek különlegesek, a hét­köznapi szituációkban azon­ban ők is hétköznapian, sok­szor szokványosán, sőt el­esetten is viselkedhetnek, rea­gálhatnak. A Találkozások reg­gelente című novella az új élettórs kedvéért a lakásból kitúrt apa története, aki va­sárnaponként a régi ház előt­ti telefonfülkéből várja, hogy láthassa szemefényét, kislá­nyát. Várni vasárnap reggel kilenctől 11.30-ig — erről szól Belov novellája. Belov a no­vellafűzést illetően a leszko- vi hagyományok folytatója és továbbfejlesztője. Mentes minden sallangtól, s érzeltnes- ségtől; elmond valamit, ami tulajdonképpen nem anekdo­ta, nem is történet, hanem ami lejátszódik egy ember­ben, vagy bennünk, s ami­nek a lényegét sajátos mó­don csak utólag mondhatjuk el — miként ezt mesteri mó­don Belov teszi a kötet mind a négy elbeszélésében. A német irodalmat a Ra-Re legújabb köteteiben egy NDK és egy NSZK-beli kisregény képviseli. Max Walter Schulz története a háborúban játszó­dik, jobban mondva nem is a háborúban, hanem a front­vonal mögött, ahol már nem szólnak a fegyverek. Karl Rö­der német kiskatona és fo­goly. Kisember volt világéle- t4hcn — most is az. Egv kis kordéval és egy rakoncátlan lovai járják a csatateret. Te­metnek és összegyűjtenek mindent, ami veszélyes lehet és azt, ami még használható. A sors illetve a rossz ló egy tanyára vezérli, ahol egy öreg­asszony, egy gyerek és egy fiatalasszony él. A megismer­kedést bonyodalmak követik, végül a szovjet tiszt úgy dönt, Röder ott marad, s a továb­biakban a kunyhó tulajdono­sai rendelkeznek fölötte. Nem szokványtörténet, de Móra Ének a búzamezőkről című szép regényéhez sem hason­lítható. Egymásra találhat-e két ember, két ellenséges tá­bor egyaránt szerencsétlen fiaként-lányaként, mikor egy­más nyelvét sem értik? Erre ad választ Schulz szépen meg­írt könyve. Uwe Timm kisre­gényének hőse egy taxisofőr, aki menthetetlenül szereti Karint. Miként tudja egy ér­telmileg, érzelmileg, is gazdag ember elviselni a szeretett lény elvesztését, miként tud^a elviselni az érzelmi kiszolgál­tatottságot? „A fölismerés: hogy amikor elhagynak ben­nünket, találkozunk a halál­lal”. — írja Timm. De miként válik ez a képletes, s érzelmi halál valóságossá? S lehet-e erre bármiféle magyarázatot adni? Aligha. Timm mély alak- és jellemábrázolása te­szi e sodró cselekményű re­gényt az új NSZK irodaion figyelemre méltó alkotásává.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents