Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)

1982-08-24 / 197. szám

gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető férj, édesapa, nagy­apa, BOROS BÉLA nyugdíjas tsz-elnök, életének 64. évében elhunyt. Temetése 1982. augusztus 24-én, délután 15 órakor lesz a szécsényi te­metőben. ▲ GYÁSZOLÓ CSALÁD * Szomorú szívvel tudatom, a rokonokkal s mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága, jó, nővérem, TÓTH ANDRASNÉ sz.: Andó Tóth Julianna 85 éves korában, hirtelen el­hunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása 1982. augusztus 25-én szerdán, 15 órakor lesz a bag- lyasaljai temetőben. GYÁSZOLÓ HÚGA KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szereteti halottunk, TRESO JÓZSEF temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Balassagyarmat * Köszönetét mondunk a roko­noknak, ismerősöknek és az MSZMP megyei, járási és nagyközségi bizottságának, akik SZIGETI BÉLA temetésén részt vettek és gyá­szunkban együttérzésüket fe­jezték ki. A GYÁSZOLÓ CSALÁD A PIÉRT Kereskedelmi Vállalat felvesz a salgótar­jáni, valamint a salgóbá- nyai telephelyére férfidol­gozót RAKTÄ KOSI, TARGONCAVEZETŐI, valamint GÉPKOCSEKlSÉRÖI munkakörbe. Pályakezdő fiatalok is je­lentkezhetnek. Jelentkez ni lehet személyesen Sál góbányán. ÉRTESÍTÉS! Értesítjük a kisterenyei gimnázium tanulóit, hogy a tanévnyitó ünnepélyt az első tanítási napon, 1982. augusztus 30-án, reggel 8 órakor tartjuk. A Nni-i ZÖLDÉRT Válla­lat megvételre felkínál 200 literes új akácfa hordókat tetővel. Ara: 660.— Ft/db. Megtekinthető a vállalat salgótarjáni, illetve dejtári telepén, Salgótarján, Nagy Sándor n. 12. Dejtár, Vasút út 4. A gépíró- és gyorsíró­iskola (Salgótarján, Májas 1- n. 58.) felvételt hirdet az 1982. szeptemberben indu­ló 2 éves tanfolyamára. Felvételüket kérhetik azok, akik 17. évüket betöltötték és sikeresen elvégezték az általános iskolát. A városi tanács vb város­gazdálkodási üzem azon­nali belépéssel felvételre keres gyakorlattal rendelkező telefonközpont-kezelőt. Jelentkezés: Salgótarján, Kertész u. 2. sz. alatt, a munkaügyi vezetőnél. A Gyár- és Gépszerelő Vál­lalat salgótarjáni munka­helyre felvesz: — LAKATOSOKAT, — HEGESZTŐKET, — CSŐSZERELŐKET, — MEZŐGAZDASÁGI GÉPSZERELŐKET, VÍZ-, GÄZ-, FŰTÉSSZERELŐKET, valamint segédmunkásokat. Megfelelő munkavégzés ese­tén külföldi munkalehető­séget biztosítunk. Jelentkezés Salgótarján. Vöröshadsereg út 127. Kedd, szerda, csütörtök 8—12 órá­ig. Tel.: 12-008. Exportmunkára felveszünk — ÁCS, — KŐMŰVES ÉS — VASBETONSZERELŐ SZAKMUNKASOKAT, MAGASAN KIEMELT TELJESÍTMÉNYARÁNYOS BÉREZÉSSEL Jelentkezés: a Közép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő I csipkebogyó értékes C-vitamin-forrás 9 A Herbaria az idén is megszervezi a AFÉSZ-hálózaton ke­resztül a piros színű érési állapotnak megfelelő csipke- bógyórfelvásárlást Remélt!, Ön is lekapcsolódik a gyűjtésié! Vidéken részletes információt adnak az ÁFÉSZ-központok. Budapesten pedig a Herbaria Országos Gyógynövényfor­galmi Közös Vállalat felvásárlási és termeltetési osztálya. % * Címe: V., Arany János u. 29., 1051. Telefon: 312-900. fcoszkár djj Olvasóink bizonyára észrevették, hogy megyénk na­gyobb városaiban „Nem bántja a szemét”? jelszóval, köztisztasági akció kezdődött. Az akció a maga sajá­tos eszközeivel arra kíván figyelmeztetni, hogy akár egyetlen „ügyesen” eldobott szemét is tönkreteheti a legvarázslatosabb városképet. A városi környezet nem - egyszerűen közügy, hanem a mi ügyünk. A szemete­lés közérzetet romboló, a szemetes város nem lehet hangulatos, csak rossz hangulatú. Felig a szép, em­beri környezet megtartása nem igényel különösebb erőfeszítést, elég, ha megtakarítunk egy hanyag moz­dulatot. Azt, amelyikkel a kiürült zacskót, az elolva­sott újságot, vagy éppen a lerágott almacsutkát el­hajítjuk. A többi már szinte magától megy. Am, egyelőre ott a szemét az utcákon, tereken, a házak kapujában. Van, ahol halmozódik, van ahol csak néhány papír­darabot hajt a szél és van ahol egy konzervesdoboz vándorol lábról lábra. Most ennek a képnek a meg­változtatásához kérünk segítséget, önökkel együtt sze­retnénk elérni, hogy egyre kevésbé legyenek piszkosak ^ a városaink. Ezenkívül közreműködésüket kérjük ahhoz is, hogy megyénk legszemetesebb helyeinek odaítélhessük a képletes és nem éppen üicső KOSZKÄR díjat. A KOSZ­KAR díj elhódításának egyik alapja ugyanis a „Nem bántja a szemét?” akción belül induló fotópályázat anyaga lesz. A döntést a dokumentumok bizonyító ereje is alátámasztja majd. A feladat egyszerű: egy fényképezőgéppel sétálni és figyelni. Meglátják: aki keres az — sajnos — talál. Ha pedig szemétre leltek és az szúrja a szemüket, csak le kell fényképezni és beküldeni a MAHIR (St, pavilonsor) címre. A legjobb, leghatásosabb fotókat 10 héten keresztül a NÖGRÄD szerdai számában köz- zétesszük és alkotójukat tiszteletdíjban részesítjük. A pályázat IX. 1-től XI. 3-ig tart. A részvétel egyet­len feltétele, hogy technikailag közlésre alkalmas fekete-fehér fényképet készítsenek, s a fotók hátára a helyszínt is ráírják. Kérjük tehát segítsenek, hogy megtaláljuk a KOSZKÁR díj méltó „nyerteseit”, de közben gondoljanak rá: szemetelni most sem érde­mes! v J „Munkahely, munkásszálló, étkezés egy Helyen" A Közcp-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat a kis­pesti lakótelep építéséhez felvételre keres: ÁCS, VASBETONSZERELŐ, KŐMŰVES, CSŐSZERELŐ, HEGESZTŐ, KUBIKOS, BETANÍTOTT ES SEGÉDMUN­KÁSOKAT. Jó kereseti tehetőség! Munkásszálló a lakótelep új épületében. APKOIIIllDETESEK POLSKI fiat 1985-lg vizsgáztatva PJ rend­számú eladó. Nógrád- marcal, Rákóczi u. 28. 1600-as Volkswagen Varient automata ol­csón eladó. Érdeklőd­ni : Barátosi, Pat­varc, Babits út 22. 1200-as UO-s rend­számú Zsiguli 1983-ig vizsgáztatva eladó. Szügy, Mikszáth út 39. IS forgalmi rendszá­mú 1200-as Zsiguli el­adó. Érdeklődni: 15 óra után, Salgótarján, Martos F. út 18. UD-s levizsgáztatott 1200-as Lada eladó. Megtekinthető: szom­bat, vasárnap, Salgó­tarján, Báthori út 6. fsz, 1. (Telefon: 15- 118.) ~~ -------- ■■ n— U I-s forgalmi rend­számú Trabant sürgő­sen eladó. Cím: Sal­gótarján, Gorkij-telep, A/ll. Bálint István. JAWA 250-es oldal­kocsis motor eladó. Érdeklődni: St. Mező I. u. 2. Balogh. HÁROMÉVES, fris­sen műszakizott Tra­bant eladó. Salgótar­ján, Kercseg út 8. Békés. FORD Taunus XL eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Magán­taxiállomás. Tf.: 10-693. ÚJSZERŰ, garázs­ban tartott három­éves Zaporozsec és tangóharmonika el­adó. Salgótarján, Palócz Imre tér 1. XIV/1* DOROGHAZÄN 600 négyszögöl jól termő feketeribizlis-kert kis faházzal, házépítési le­hetőséggel, szép kör­nyezetben, betegség miatt, eladó. Szűcs Jó­zsef, Dorogháza, Le­nin u. 11. BALASSAGYARMA­TON, Nógrádi Sándor- lakótelepen, 4. épület, földszint, 2 szobás összkomfortos OTP- öröklakás eladó vagy salgótarjánira, vagy környékire cserélhető. OTP-lakás, családi ház is érdekel. KERTES családi ház eladó. Salgótarján, Bá­nyász út 9. (régi bá­nyakórház mögött). Érdeklődni: szomba­ton ugyanott délelőtt. 1 + fél szobás besz- terce-telepi szövetkeze­ti lakásom elcserélem tanácsi 2 szobásra + 300 000 Ft + OTP-át- vállalás. Zagyvapál- falva kizárva. Érdek­lődni „Részletek meg­beszélhetek” jeligére a kiadóban. SALGÓTARJÁNBAN 6 szoba, két fürdő­szoba, mellékhelyisé­gekkel kétszintes, nem teljesen befejezett la­kás eladó, vagy ki­sebbre lecserélendő. Esetleg beszámítok OTP-öröklakást, vagy állami tanácsi bérla­kást. Vagy értékesí­tés közületnek is. Sal­gótarján, Kistarján út 7. IX/75. Eötvös-la­kás. A Beszterce-tele- pen eladó kétszobás, gázfűtéses lakás. Ér­deklődni: 13-888 te­lefonon, 17 óra után. ELADÓ Salgótar­jánban egyszobás ház. Zalka Máté utca 13. KARAN CSLAPUJ­TÖN modern kétke- mencés pékség üzlet­tel, 3 szobás lakással, garázzsal eladó. Ér­deklődő leveleket: Szabó István Cegléd, Fűzfa út 9. ÉPÍTÉSI gerenda el­adó. Érdeklődni: es­te 19 óra után a 11- 680-as teiefonszámon. EGERBEN, a Csiky út 74. szám alatt 140 négy­zetméteres, 2x2 szo­bás összkomfortos csa­ládi ház belső udvar­ral eladó. Két család részére is alkalmas. Érdeklődni: Salgótar­ján Kercseg út 41. Batki László. NÉGYKERÉK-MEG- HAJTÁSÜ, Diesel kerti traktor, pótko­csival, ekével, kapá­val, vizsgáztatva el­adó. Magyarnándor, Mikszáth út 7„ Mol­nár. MÁLNÁS 400 négy­szögöl külterületen, főút mellett eladó. Érdeklődni: Dejtár, Rákóczi út 64. Ugyan­ott ló kocsival eladó. DOBERMANN kis­kutyák eladók. Csaba, Balassagyarmat, Tán­csics út 7. 500 férőhelyes del­ta típusú tojó ketre­cet sürgősen vennék. Cím: Petrovszkiné, Balassagyarmat, So­mogyi Béla út 13. BETONKEVERŐ új eladó. Cím: 10-977 te­lefonon. ELADÓ egy Larat 700 literes fakád. Cím: Kisterenye, Bem út 24. FIRENZE szekrény­sor és falra szerelhe­tő könyvespolcok el­adók. Cím: a 10-977 telefonon. CSERÉPKALYHA­CSEMPÉT vennék. Lamik József, St., Zó- ja krt. 21. ÜZEMKÉPES pecse­nye- és lángossütő eladó. Érdeklődni: Pásztó, Nógrádi Sán- dor-lakótelep S/5. B/II. 4. Tóth Tamás. 1 db vemhes üsző, 3 db vemhes tehén, 2 db üszőborjú és 1 db csikó eladó. Kis­terenye, Alsólen­gyend. ANGORA tenyész- nyulak eladók, későb­bi szaporulatra elő­jegyzést felveszek. Dr. Gál, Cered, Petőfi 83. A balassagyarmati ifjúsági úti iskola ta­karítót keres szeptem­ber l-től. Jelentkezés a helyszínen, vagy a 431-es telefonon. A KÖPORC balas­sagyarmati gyáregy­sége felvesz két mű­szakos beosztással női dolgozókat könnyű fi-* zikai munkára. Je­lentkezés a gyár mun­kaügyisénél. Balassa­gyarmat, Pozsonyi út 30. KÉT diáklány részé­re bútorozott szoba kiadó. Balassagyar­mat, Madách út 12. fehér Skoda rnife* robusz 30 000 km-rel, 8 személyes eladó. Ér­deklődni : hirdetés után azonnal. ÁFÉSZ üzemeltetési osztály, Kisterenye. Irányár: 180 ezer Ft. 54 éves, 164 cm ma­gas házias, karcsú, kultúrált, önhibáján kívül elvált asszony keres házasság célján ból korban hozzáillő, becsületes, józanéletű, kert- és természetet kedvelő, lehetőleg szakmával rendelkező férfit, aki kertes csa­ládi házamba hozzám költözne, „őszinteség, bizalom” jeligére a kiadóba. REDÖNYKÉSZlTÉS minden ablakra, rö­vid határidő, díjta­lan felmérés. Írjon, jö­vök ! Levélcím: 1145, Budapest, Thököly út 117/A. Solymáry György. RÓZSÁKAT és dísz­faiskolánk összes nö­vényeit színes képek­ben bemutató, új nagyárjegyzékünk megjelent. Kérésére díjmentesen megküld­jük. Vidéki növény- megrendeléseket pos­tán pontosan teljesít­jük. Szálkái díszfais­kola, Budapest, 1061 Népköztársaság u. 8. FIÜK jelentkezését vágjuk az Újpesti Gyap j úszövőgyárban 1982. szeptember l-én induló géplakatos, textilgépszerelő. vil­lanyszerelő és eszter­gályos szakma meg­szerzése céljából. Fel­vételi követelmény: 14 éves életkor betöltése. 8 ált. iskolai végzett­ség. Tanulmányi Idő: 3 év. Az I. osztályos, tanulók tanulmányi ösztöndíja az I. fél­évben egységesen 310 Ft, a H. félévtől ta­nulmányi eredménytől függően 310 Ft-tól 500 Ft-ig. Társalalmi ösz­töndíj havonta: 250 Ft. Tanulóinknak in­gyenes kollégiumi el­helyezést és munka­ruhát biztosítunk. Ha­vonta egyszeri haza­utazás esetén költsé­get térítünk. A tanu­lók a teljes ellátásért 'napi 3 Ft-ot téríte­nek. A szakmunkás- vizsga megszerzését követően továbbtanu­lási lehetőséget bizto­sítunk. Jelentkezni lehet: Újpesti Gyapjú­szövőgyár személyze­ti osztály 1045 Buda­pest, IV., Berni út 1. FIATAL lányok je­lentkezését várjuk az Újpesti Gyapjúszövő­gyárban 1982. szep­tember l-én induló fonó-szövő szakma megszerzése céljából. Felvételi követelmény: 14 év^s életkor betöl­tése, 8 általános isko­lai végzettség. Tanul­mányi idő: 3 év. Az I. osztályos I. félév­ben a tanulmányi ösz­töndíj 320,— Ft. A II. félévtől a tanul­mányi eredménytől függően 320,— Ft-tól 500,— Ft-ig. Társadal­mi ösztöndíj havon­ta: 500,— Ft, kiegészí­tés havonta: 200,— Ft, jövedelempótlék ha­vonta: 190,— Ft. Ta­nulóink részére ingye­nes kollégiumi elhe­lyezést, iskola- é3 munkaköpenyt bizto­sítunk és havonta egyszeri hazautazás esetén költséget térí­tünk. A tanulók a teljes ellátásért napi 3,— Ft-ot térítenek. A szakmunkásvizsga megszerzését követő­en továbbtanulási le­hetőséget biztosítunk* Jelentkezni lehet: Új­pesti Gyapjúszövőgyár személyzeti osztály, 1045. Budapest. IV., Berni u. 1. és érettségizett fiatalokat Napi étkezés biztosítása. felveszünk. DUNA Élel­Vállalat 52. sz. mh. fcépítésvezetöségén, Bp, XIII., Német­völgyi o. 150. és 32. sz. építésvezetőségén. Bp. VI., Zichy J. u. 1. (Bajesy-Zs. a. sarok.) Jelentkezni lehet: a kispesti metró végállomásától 100 m-re a lakótelep építkezésénél felállított lakókocsiban, vagy a 32. sz. építésvezetőségen, Budapest VT- Zichy Jenő a. 1. sz. (Bajcsy-Zs. út sarok.) munkakörben jártas miszer- és Vegyiáru Kér. Vállalat, Salgótarján, Nagy Sándor út 10­Fővárosi Nagycirkusz TEL.: 428-300 BEMUTATÓ: SZEPTEMBER 4-ÉN JÖN! JÓN Európai turnéja előtt rövid ideig Budapesten a VlZI CIRKUSZ Cirkusz és vízirevű egy műsorban, nemzetközi artistaművészek közreműködésével. ELŐADÁSOK: H.: — — 19.30 K.: szünnap Sz.: — — 19.30 Cs.: — 15,30 — P.: — 15,30 19.30 Sz.: — 15.30 19.30 V.: de.: 10 15.30 19.30

Next

/
Thumbnails
Contents