Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)

1982-08-15 / 191. szám

sal Ad SZABAD IDŐ Vendégvárás — vendéglátás Bor mellé Ha valaki öt, vagy több bá­ró'ját hívja meg borozni, ter­mészetesen a nemes ital a fő fogás, de az sem lényegtelen, mit kínál mellé. Ízletesek és laktatók az alábbi „borkor­csolyák”: Vajas sült tészta — öntettel Hozzávalók: (egy lapos, 30 cm átmérőjű tésztához) 25 dkg búzaliszt, 1 tojás, 1 ká­véskanál só, 1 evőkanál tej­fel, 13 dkg vaj. A tojásos, sajtos öntethez: 5 dkg ementáli sajt (reszel­ve), 5 dkg trapista sajt (re­szelve), 4 tojás, 1,5 dl. tejfel, fél kávéskanálnyi só. Frissen őrölt bors. A lisztet nagy tálba tesz- szük. A tojást, tejfelt, sót ösz- szekeverjük és hozzáadjuk. A vajat szintén beletesszük és kézzel sima tésztát dagasztunk belőle. Sütés előtt legalább egy óra hosszat pihentetjük. Az öntethez való anyagokat alaposan összekeverjük, a nyers tésztára öntjük és szép pirosra sütjük. Hagymatorta Hozzávalók: ugyanazok, mint az előbbi receptben, a vajas sült tésztához és a to­jásos, sajtos öntethez, vala­mint 1 kg póréhagyma és 10 dkg szalonna. A tésztát kinyújtjuk és a sütőtepsibe tesszük, hogy az alját és oldalát is kitöltse. Villával lyukakat szúrunk a tésztába, hideg helyre tesz- szük. A hagymát megtisztít­juk, megmossuk, és vékony ka­rikákra vágjuk. A szalonnát apró kockákra vágjuk és kis lángon ropogósra sütjük, majd zsírjából kivesszük, a póré­hagymát beletesszük és puhá­ra pároljuk. Kissé lehűtjük, a tojásos-sajtos öntethez kever­jük és a tésztára öntjük egyen­letesen. A ropogós szalonna­darabokkal megszórjuk a te­tejét. Előmelegített sütőben 45 percig sütjük. A sütés kez­detén 20 percig pergamenpa­pírral lefedve sütjük. Parajtorta juhsajttal Hozzávalók: ami a vajas sült tésztához és a tojásos sajtos öntethez kell, vala­mint 2 csomag mélyhűtött pa­raj (kb. 00 dkg) és 20 dkg juhsajt. A parajt szűrőbe tesszük, ahol felenged és a leve lecsu­rog (alulról vízgőzzel melegít­sük). Ezután jól kinyomjuk. A tésztát kinyújtjuk, a tepsi al­ját és oldalát a tésztával megtöltjük. Villával meg- szurkáljuk. A parajt össze­morzsolt juhsajttal és a tojá­sos-sajtos öntettel óvatosan összekeverjük. A tésztára egyenletesen rákenjük. Elő­melegített sütőben kb. 45 per­cig sütjük. A sütés kezdetén 20 percig pergamenpapírral letakarjuk. Szalonnás sült tészta Hozzávalók: ami a vajas sült tésztához és a tojásos­sajtos Öntethez kell, vala­mint 15 dkg szalonna, 2 evő­kanál frissen reszelt ementá­li sajt és 10 dkg mandula. A tésztát kinyújtjuk, egy tepsi alját és oldalát meg­töltjük a tésztával. Villával megszurkáljuk. A szalonnát vékony szeletekre vágjuk és egymás mellett egyenletesen elrendezzük a tészta tetején. A tészta tetejére előbb a to­jásos-sajtos öntetet öntjük. Reszelt ementáli sajtot és manduladarabokat szórunk a tetejére. Előmelegített sütő­ben 30 percig sütjük. A sü­tés elején 20 percig perga­menpapírral lefedve sütjük. Az előzőekben ismertetett sült tészták mintegy 5—5 vendég részére elegendők. Készíthetjük kerek, vagy szögletes formában, tetszés szerint. Ehető hidegen és me­legen is. Ha előző nap készít­jük el, fogyasztás előtt ismét betehetjük a sütőbe melegíte­ni. H át i ka A természetes népeknél az újszülöttet az anya kendők segítségével hátára erősítet­te, magához kötötte. A gyer­mek így érezte a felnőtt me­legét, megnyugtató testi kö­zelségét. Ismét divatba jött az ősi gyermekhordozó. A ké­pen látható, hátra erősíthető ülőalkalmatosság mintáját Londonból hoztuk. Ta­pasztalatunk szerint biztosít­ja a baba hátgerincének egye­nes tartását, a teher pedig arányosan eloszlik mindkét vállon, és az anyuka mindkét keze szabad. Természetesen, az állítható csatos pántok se­gítségével az apukák és a nagytestvérek is hátukra ve­hetik a kicsit. Hozzávalók: 90x115 cm nagyságú, egyszínű, vagy min­tás vászonanyag, 115x50 cm puha flanell, 5 cm széles he­veder, 2 db fémcsat, 6 db lyukvédő fémkarika. Munkamenet: a szabás­mintát a méret szerint fel­nagyítjuk. az anyagot kiszab­juk A szükséges aláhajtás 2 cm. Az A—A testtartó lapot egymásra helyezzük, összefér- celjük. A keskenyebb oldal­széleket mindkét oldalon azo­nosan, ívesen beszabjuk. Az alsó szélre a félbevágott, és félbehajtott B 2, a felső szél­re a B 1 pánt kerül. Ezek folytatásai a c 1—C 2, vala­mint a D 1—D 2 pántrészek. Az E lapot a felső szélen íves­re vágjuk, és kétrétegű step­pelt puha felületű merevítő tartólappal béleljük, majd a hátika belső, felső részéhez varrjuk (a néhány hónapos csecsemőknél e fej tartó la­pocska nélkülözhetetlen). A hátikában ülő baba lábai az oldalrészen az anya derekához simulnak, ezért, valamint a „teherviselő” vállalnak köny- nyítése, súrlódásmentes vise­lése érdekében, az ívesen sza­bott oldalszéleket, a fejtartó • lapocskához hasonlóan, step­pelt, többrétegű flanellpánt- tal körbeszegjük. A felső és alsó szélen a pántokat heve­derszalaggal béleljük, legvé­gül az alsó szélen a D 1—D 2 pántokra csatot, a felső szé­len a C 1—C 2 pántokra — szükség szerint — fémkeretes lyukat 1 készíttetünk. Az elkészült hátikát először az anyuka, apuka felpróbál­ja, az összekapcsolást ellenőr­zi, csak ezután ültetjük bele a babánkat és visszük sétálni, kirándulni. P. V. m VÁSÁR N AP: KOSSUTH RADIO: 8.05i öt kontinens hét napja 8.21: Énekszóval, muzsikával 9.00: Népszerű dallamok — világhírű előadók 10.03: ö az! 11.00: Vasárnapi koktél 12.05: Harminc perc alatt a föld körül 12.10: Laikus, amatőr, dilettáns? 12.50: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 13.11: Barokk zene 13.49: Gondolatjel. „ökör a háztetőn” 11.29: Ütőn Kodályhoz 15.05: Müvészlemezek 15.58: Az országépltő 11.05: Kötelező gyakorlat.. 1 értelem szerint Riporter: Kállai Tünde 17.33! Schubert C-dűr vanósötös 18.10: Vergilius Ifjúsága 19.30: Zenemúzeum 21.00: Orff: Carmina Burana 22.15: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel 22.51: Bécsi klasszikus muzsika — korabeli hangszerekkel 0.10: A Grimethorpe rézfúvós együttes játszik PETŐFI RADIO: 6.00: Népszerű muzsika — koránkelőknek! 7.00: A római katolikus egyház félórája 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika 8.05: Peile, a szerencsés fickó 8.16: Irodalmunk a két világ­háború között Hazatérés 9.30: Szivárvány 11.00: Szórakozó Európa Koppenhága 11.55: Sportkrónika 12.10: Jó ebédhez szól a nóta 13.00: Egy éj Velencében 14.00: Gramofonalbum 14.35: Táskarádió 15.35: Poptarisznya 17.30: Magamemésztó. 20.33: A filmízlés anatómiája II. rész 21.05: „Nótaszó a porondon” 22.30: Ritmus! A Piramis együttes felvételeiből 23.15: Frlml operettjeiből MISKOLCI STÜDIO: 8.00: Jó reggelt, Jó szórakozást, jó pihenést. Kétnyelvű Informá­ciós szolgáltató és szórakoztató műsor. Vasárnapi krónika. Lap­szemle. — 8.15: Programajánlat.— 8.20: Vendégségben otthon. Béres Ferenccel Gagybátorban. Riporter Antal Magda és G. Tóth Ferenc. — 9.00: Táncritmusban. — Sport. — 9.25: Műsorösszeíoglaló. — 9.30: Szlovák nyelvű műsor. Hírek, Még tart a nyár — Aktualitások. — Tv-programajánlat, zenés per­cek. Szerkesztő: Mács Ildikó. — 9.55: Műsorösszefoglaló és a dél­utáni program ismertetése. — 19.30: Hírek. Időjárás, műsoris­mertetés. — 19.35: Mérkőzésen, versenypályán a sportmagazin. Szerkesztő: Felföldi György. — 19.57—20.00: Műsorösszefoglaló és a hétfői program ismertetése. Műsorok BESZTERCEBÁNYA: 19.30: Tv-hlradó 20.00: Vasárnapi vers 20.10: Jaroslav Dietl: Egy drama­turg pere. Tv-Játék a prágai Nemzeti Színház első drama­turgjáról, Stroupeznickyről 21.25: Gólok, pontok, másodpercek 21.40: Az Irodalom útjain. Vladi­mír Minar-portré 22.10: Ausztria nagydfj. Forma —1. Autóverseny VB. 23.10: Hírek 2. MŰSOR: 15.50: Bratislava nagydíj 1982. Nemzetközi díjugratóverseny 17.10: M. Rajnova, az egyik leg­jobb autóversenyző Dokumentumfilm 17.35: Filmmúzeum: Mykoin pb 510. Cseh film 19.10: Egy hét a képernyőn. Műsorajánlat 19.30: A fiúk viselkedéséről. Stúdlőbeszélgetés. (Ism.) 20.00: Olaszország jelene. Dokumentumműsor. 20.50: Hírek tl.39: Wilhelm Meister tnnuMérel. Goethe regényét Benedek Marcell fordítása alapján rá­dióra alkalmazta: Marsall László. 13.00: Zenei érdekességek az el­múlt hét műsorából. 14.42: A 212-es. Illés Endre no­vellája. 15.05: ..S ml vagyok én...” Középiskolások vetélkedője Arany János halálának 100. évfordulója alkalmából. 16.06: Fúvósesztrád. 16.30: Világablak. 17.10: Kodály-művek legszebb hangfelvételeiből 19.20: Oj pódium. 20.25: Hétfő esti muzsikaszó 21.13: Glta Govinda 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 23.30: Tito Gobbl operaáriákat énekel. 0.10: Presser Gábor táncdalaiból PETŐFI RADIO: 8.05: Palcső Sándor operettdalo­kat énekel. 8.35: Figyelmébe ajánlom! 8.50: Slágermúzeum 10.00: Zenedélelőtt 12.00: üj népzenei felvételeinkből 12.40: Tánczenei koktél 13.25: Éneklő ifjúság 13.35: Trombitaszó. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Választóvonal. 17.30: ötödik sebesség 18.35: Kirakodóvásár 9.00: 9.05: 9.25: TELEVÍZIÓ: Tévét oma Óvodások fllmműsora „Csepű, lapu, gongyola” Vidám vetélkedő gyerekek­nek, IV. 10.101 A négy titok — magyarul beszélő szovjet film H/l. 11.15: Hírek 11.20: Kolozsvári Grandpierre Emil: Rest Miska 15.15: Források közelében — a Kincskereső televíziós száma, a szegedi körzeti stúdió műsora 15.55: Reklám 16.00: Szamos Rudolf: Kántor 17.05: 30 év legszebb népdal- feldolgozásaiból Zeneszerző: Végvári Rezső 17.25: Műsorainkat ajánljuk! 17.50: Reklám 17.55: A sötétség bűvölete. Albert Fischer filmje 18.25: Reklám 18.35: A Közönségszolgálat tájé­koztatója 18.40: Tcvétorna 18.45: Esti mese 19.00: A HÉT 20.01): Hírek 20.05: Találkozás az ördöggel magyarul beszélő amerikai film 22.no: Sporthírek 22.10: Hírek I. MŰSOR: 16.50: Motorcsónak-világbajnok­ság. Közvetítés Szegedről 17.40: Forma I. autóverseny. Osztrák nagydíj. Közvetí­tés zeltwegből. SZ 19.00: Koncertközvetltés Pozsony­ból. sz 20.00: Hírek 20.05: Cslky Gergely—Szakonyi Károly: Mukányi — víg­játék. A szentendrei teát­rum előadása, felvételről 21.25: Lovak emberek nélkül Angol rövidfilm 11.20: Rest Miska 21.05: A szlovákiai kerékpáros-kör­verseny, 5. szakasz 21.40 Moulin felügyelő. Francia bűnügyi filmsorozat MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.; Fél 4 és háromnegyed 6-tól: Nevem: Senki. Színes, szinkronizált olasz —francia—NSZK western. Este 8- tól: A vidéki lány (14.). Színes francia—svájci film Claude Göret- ta rendezésében. Matiné: Robin Hood nyila. — Kohász: Rendőrük háborúja. (16.). Színes francia bűnügyi film. — József Attila: Zsaru, vagy csirkefogó? Színes, szinkronizált francia bűnügyi film. — Balassagyarmati Madách: Fél 4-től: Fehér farkasok. Színes NDK índlánfilm. Háromnegyed 6 és 6-től: Éretlenek. Színes, szink­ronizált francia fllmvígjáték. Ma­tiné: Hőmalom. A török és a te­henek. — Nagybátonyi Petőfi: Tűz. Szovjet háborús filmdráma. — Nagybátonyi Bányász: Hárman a slamasztlkában. Színes, szink­ronizált amerikai fllmvígjáték. — Pásztói Mátra: Meztelenek és bo­londok. (14). Színes, szinkronizált amer Utal film. Matiné: Állami Aruház. — Szécsényi Rákóczi: Szexis hétvége (16). Színes, szink­ronizált olasz—francia film. — Rétság: Mennyel napok. Színes amerikai filmdráma. — Klstere- nyel Petőfi: Robinson Crusoe. Színes szovjet kalandfilm. — Karancslapujtő: Egy elvált férfi ballépései (14). Színes, szinkroni­zált amerikai fllmvígjáték. — Ér- sekvadkert: A Kobra napja (16.). Színes, szinkronizált olasz krimi. — Nagylóc: Megsebzett csend. Színes szovjet film. — Jobbágyi: Olaszok hihetetlen kalandjai Lc- ntngrádban. Színes, szinkronizált látványos olasz—szovjet bűnügyi fllmvígjáték. HETF0 KOSSUTH RADIO: 8.25i Verbunkosok, nóták 9.00: A hét zeneműve 9.30: Reggeltől estig. Simon István versel 9.39: Amerre a Galga folyik... 10.05: Nyltnlkék — kisiskolások műsora. 10.35: Erkel operáiból 11.04: A Vándor-kórus énekel 11.21: Latin-amerikai históriák. ...Hogy frissek maradjunk! 4 NÓGRÁD - 1982. augusztus 15., vasárnap Az alább! tornagyakorlatokat otthonra ajánljuk. A rendszere­sen végzett gyakorlatok jő moz­gást és jó alakot biztosítanak. Jól szellőztessük ki a szobát. Legjobb, ha nyitott ablaknál tor­nászunk. Lábunkra gyapjúzok­nit húzunk. (Nem szükséges a tornacipő). Mindenekelőtt fussuk körbe a szobát könnyű léptekkel és szá­moljunk közben százig. Üljünk a földre, és húzzuk fel térdünket és kulcsoljuk át mind­két karral. Végezzünk hintázó mozgást előre és hátra, fejünket közben hajtsuk előre és helyez­zük a térdünk közé. ismételjük 29-szor a gyakorlatot. Térdeljünk le a földre. Ke­zünkkel támaszkodjunk meg a térdünk mellett a földön. Majd nyújtsuk bal lábunkat hátra, fe­jünkkel homorítsunk előre, majd hajlítsuk be térdünknél és húzzuk előre és homlokunkkal érintsük meg térdünket. Ezután végezzük jobb lábbal a gyakorlatot. lő­szer ismételjük meg. Térdeljünk le, és karunkat nyújtsuk előre, dőljünk jobb ol­dalra, majd bal oldalra lábunk mellé. Ügyeljünk arra, hogy há­tunk egyenes maradjon, és ka­runk előrenytijtva maradjon, lő­szer ismételjük a gyakorlatot. Feküdjünk hasra és fogjuk meg a bokánkat hátulról. Végez­zünk hintázó mozgást előre és hátra, föl és le. 20-szor Ismé­teljük meg. Feküdjünk hatra. Emeljük fel a lábunkat gyertyaállásba te kö­nyökkel támasszuk alá a csí­pőnket. Majd végezzünk a lá­bunkkal ollózó mozgást. :i0-szor Ismételjük meg a gyakorlatot. Üljünk le a földre nyújtott láb­bal. Két kezünkkel támaszkod­junk le hátul a földre. Emeljük fel először az egyik lábunkat és Írjunk le vele egy nyolcast. Vé­gezzük el a másik lábbal Is ugyanezt a mozgást. 10—10-szer ismételjük meg. Álljunk zárt lábbal lábuifhetrv- re és karunkat emeljük fel ma­gastartásba. Először egyik, aztán másik kezünkkel próbáljunk mi­nél magasabbra nyúlni, egy kén- zeletbell pontot megérinteni. Vé­gezzük el 10-szer, majd alapállás­ban hajoljunk előre, kezünk érint­se lábfejünket. 19.40: Tlpp-topp parádé. 20.10: Sanzonok 20.35: A bűnbak — a felelősség- hárítás múltja és jelene 21.05: Nosztalgiahullám. 21.30: Veronika. Részietek Vipler oprettjéből. 22.00: Nóták 22.35: Rádiószínház 23.20: A tegnap slágereiből MISKOLCI STÚDIÓ: 17.00: Hírek, időjárás. Műsoris­mertetés. — 17.05: Hétről hétre, hétfőn este zenés magazin. Szer­kesztő Zakar János. Közben el- szeretném mondani. Gyárfás Im­re jegyzete. Válaszolunk hallga­tóink leveleire. Karcsal Nagy Éva összeállítása. — Sport. — 18.00: Észak-magyarországi krónika. (Épül a miskolci vásárváros. Me­zőgazdasági üzmek társulása a vegyiparral). — 18.23—18.30: Lap- és műsorelőzetes. BESZTERCEBÁNYA: 16.50: Hírek 16.55: Orvosi tanácsok 17.05: Iránytű. Katonák politikai műsor;* 18.00: A rendőrség nyomoz. 18.05: A szocializmus világa. 18.30: a tudomány és technika 19.10: Esti mese 19.20: Időjárásjelentés és műsor­ismertetés. 19.30: Tv-híradó 20.C0: Italo Svevo: Megfiatalodás. Tv-játék. 21.20: Katonák magazinműsora 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: A külföld sportja 22.45: Telesport 23.15: Hírek 2. MŰSOR: 17.30: Rosicky nemzetközi atléti­kai verseny. 20.00: Ha a tél megkérdezi... I. rész. 20.05: Kutatómunka az Antarkti­szon. 20.30: Melódiákoktól. 21.05: Telesport 21.10: A rendőrség naplójából 21.20: Időszerű események. 21.50: Grúz mosoly. MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7-: Fél 4-től: Olaszok hihetetlen kaland­jai Leningrádban. Színes, szink­ronizált látványos olasz—szovjet bűnügyi filmvígjáték. Háromne­gyed 6-tól: Egy másik férfi és egy másik nő I—II. Színes, szink­ronizált francia—amerikai film. — Kohász: Tűz. Szovjet háborús filmdráma. — Ifjúsági-művelődé­si ház: Requiem (14). Színes ma­gyar film. — Hotel Salgó: Föld­rengés Tokióban. Japán kataszt­rófafilm. — MIISZ: Egy elvált férfi ballépései (14). Szinkronizált amerikai filmvtejáték. — Balas­sagyarmati Madách: Üjra szól a hatlövetű. Színes, szinkronizált amerikai western. — Nagybátonyi Petőfi: Hárman a slamasztlkában. Színes, szinkronizált amerikai fJmvígjáték. Pásztói Mátra: Mez­telenek és bolondok (14i. Színes, szinkronizált amerikai film. Este 8-tól: Zsaru, vagy csirkefogó? Színes, szinkronizált francia bűn­ügyi film. — Szécsényi ílákóc/t: Kabaré (16). Sz<nes. zenés ame­rikai film — RH^ág: Éretlenek. Színes, szinkronizált francia fihn- vígjáték. — K^sierenyel Petőfi: Árnyéklovas T—IT. (14). Színes, japán történelmi film. — Ka-'anes- lamijtő: Fehér farkasok. Színes NDK indiánfilm. — Érsekvad.kert: A Kobra napja (18>. Színes, szink­ronizált oláss kr'ml Enzo g. Cas­tellan rend^zé é’^en. jyf"’—m^i: Jöjjön vendégségbe! — Nagylóc: Ifjúsági előadás: Ordasok között»

Next

/
Thumbnails
Contents