Nógrád. 1982. július (38. évfolyam. 152-178. szám)
1982-07-30 / 177. szám
Czegedi ipari vásár Együttműködni nem könnyű Négrád megyei sikerek a kiállításén A szegedi ipari vásár korábban is jó alkalomnak bizonyult ahhoz, hogy ott a termelők, a kereskedők és a fogyasztók találkozzanak egymással és kicseréljék tapasztalataikat. A mai hazai és nemzetközi gazdasági életben az ipari vásárok, kiállítások csak segíthetnek a kibontakozásban, az újabb eredmények elérésében. A szegedi találkozó — ragaszkodván hagyományaihoz — főszerepet ad az újdonságoknak, s szeretné elősegíteni, hogy az ott megjelenők egymással termelési, kereskedelmi kooperációkat teremthessenek. Közismert az is, hogy a szegedi ipari vásár régen nem lokális jellegű, hanem a BNV mellett a legjelentősebb vasár hazánkban. A vásáron, amint azt elmondták, 310 hazai kiállító jelent meg az ország minden megyéjéből. A leitöbben Budapestről érkeztek, több mint százan. Az is érthető, hogy sok kiállító vesz részt közvetlen Szeged városából, Csongrád megyéből és a környező Bács-Kiskun, Békés, Szolnok és Pest megyékből. Örvendetes, hogy a szegedi ipari vásár nemzetközi jellege is állandóan bővül. Hagyományos ugyan a szomszédos Jugoszlávia megjelenése, de szintén hagyományossá válik, hogy testvér- városi kapcsolatai révén ott vannak a vásáron a szovjetunióból Odessza terület és város, Lengyelországból Lodz és Finnországból Turku kiállítói. A nemzetközi jelleg — ez értendő elsősorban a magyar —jugoszláv határ menti árucsere-forgalomra, a két szomszédos terület 'termelő vállalatainak és kereskedelmi cégeinek közvetlen kooperációjára — elsősorban a déli szomszéddal a legrégebbi és a leggyümölcsözőbb. Erről adtak tájékoztatást a jugoszláv kiállítók nemzeti napja alkalmával. Elmondták, hogy 138 kiállító érkezett országukból. Tizenöt gazdasági ágazat termékeit mutatják be és azt szeretnék, ha tovább bővülA Salgó Cipőipari Szövetkezet bemutatója (Fotó: Nagy László) ne nem csak a határ menti árucsere mértéke, hanem a termelésben is együttműködhetnének magyarországi partnereikkel, s olykor közösén jelenhetnének meg áruikkal a harmadik piacon. Sok példát fölsoroltak, azt is megjegyezték, hogy tavaly, már a határ menti forgalomban az export-import értéke 70 millió dollár volt, amelyből a vajdasági terület, illetve a Szeged és környékbeliek részesedése 23,3 millió dollárt tett ki. A mostani vásáron — a tárgyalásaik eredményeképpen — 3 millió dollár értékű megegyezést írtak alá. Hazánk északi területéről, Nógrád megyéből az idei szegedi vásárra öt kiállító indult, hogy bemutassa környezetünk produktumait. A Salgó Cipőipari Szövetkezet nem vallott szégyent az igazi nagy cipőparádén. A Pásztói Építő-, Szerelő- és szolgáltatóipari Szövetkezet szép elismerést is kapott. Vásárdíjat mondhat magáénak: elnyerte a korszerű iskolai laboratóriumasztalokkal. Sokan megállnak a vásár B pavilonjában az Ipoly Bútorgyár bemutatójánál. Minden bizonnyal a szakembereket érdekli és elismeréssel nyilatkoztak a salgótarjáni síküveggyár húzott síküveg, zománcozott edzett üveg, ragasztott biztonsági üveg és homokfúvott üvegeinek bemutatójánál. A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár vásárdíjat kapott az egyaknás szilárd tüzelésű kályháiért Természetesen elismerést kaptak a vállalat háztartási, fűtő- és főzőkészülékei, (a Gála—Ideál duó) gáztűzhelyei, valamint szép öntvényedényeikkel arattak sikert. G. I. ló példa nyomán Huszadik születésnapját ünnepelte az idén a zagyva- pálíalvi és Salgótarján külső állomáson, dolgozó MÁV-Vo- lán komplexbrigád — mely a Magyar Népköztársaság kiváló brigádja címet is kiérdemelte. A kollektíva munkasikerei nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy három éve megalakult egy vasutasokból és építőipari munkásokból álló MÁV—NÁÉV komplexbrigád. Amióta együtt dolgozik a két csapat gyorsabban történik a különböző építési anyagok kirakodása a vagonokból s így sikerült a, kocsiálláspénzt a minimumra csökkenteni. A munkát meg- könrlyítő, ésszerűsítő javaslatokért kétezer forintot kapott a brigád. A két komplexbrigád sikeres tevékenysége készteti arra a vasutasokat, hogy keressék a módját egy újabb közös munkacsapat életrehí- vásának. Isme! ki'Goástalan a Györgyi gyermekheverő A kocséri Petőfi Tsz kijavította a Györgyi elnevezésű gyermek- heverőnek azokat a hibáit, amelyek miatt a KERMI mintegy két hónapja javítás után is csak minőséghibás áruként engedélyezte a termék árusítását. A gyermekheverő legfőbb hibája az volt, hogy a hosszabbításra szolgáló kihajtható lábakat nem lehetett megfelelően rögzíteni, s ez balesetet is okozhatott. További hibákért a KERMI szakemberei megállapították, hogy a hosszabbításra szolgáló habszivacspárna nem illeszkedett a hosszabbítást szolgáló kihúzható fiókba, mert jó néhány centiméterrel nagyobb volt annál. A hatósági intézkedést követően a kocséri Petőfi Tsz megszüntette a kifogásra okot adó hibákat, s mm már teljes értékű termékek kerülnek ki a műhelyből. A módosított kivitelben gyártott terméket — a kötelező előírásoknak megfelelően — megvizsgáltatták a KERMI-vel, amely azt minőségi szempontból megfelőnek találta. Vezetékes gázellátás Vezetékes földgázszolgáltatásban ez idő szerint Salgótarján, Nagybátony és Kiste- renye részesedik megyénkben. A három település a tervezett gázmenyiségeknek csak a háromnegyed részét fogyasztja el. A jövő évtől Pásztó és Romhány is bekapcsolódik a gázellátásba mindkét helyen jelentős lakossági fel- használással számolnak a közületi igények mellett. Jobbágyi és Rétság gázellátására tanulmányterv készül. A tervek megvalósulásával az utóbbi négy településen mintegy tízezer tonna tüzelőolaj pótlására nyílik lehetőség. Vállalati önellátás ? — Igyekszünk a gyártásban teljes vertikumot kialakítani, hogy, amit csak lehet, mi magunk készítsünk — így a főmérnök. — Korábban megpróbáltunk építeni a kooperációkra, de elálltunk tőle, mert vegyes benyomásaink keletkeztek . . . TERMETES „BÁLNÁK” A gazdasági egységek méreteinek csökkentésével mind jobban előtérbe kerül az együttműködés, a kooperáció fontossága. A minden részfeladatot maguk megoldó termetes „bálnák” nem lehetnek ideálisak az adott gazdaságban, ezek helyett a mozgékonyabb, kulturáltan, rugalmasan együttműködő vállalatok hasznosak. Megyénk gyakorlatában nem kö- zörrtbös, hogy a magas színvonalú terméket gyártó Balassagyarmati Fémipari Vállalat milyen tapasztalatokat szerzett a gyártásban való „összedolgozásról”. — Nagyon nehéz kooperálni a gazdaságban — önti tömör formába tapasztalatát Hlavaj Sándor főmérnök. — Azt látjuk, hogy a partnerek többségének a kooperáció nem távlati elem. Hanem csak rövid távú, hézagkitöltő taktikai mozzanat. Mi hosszú távra terveznénk az együttműködéseket, de a másik oldalról erre kevés a hajlandóság. Ámbár, szívesen kooperálnának a tsz-ek melléküzemágai, de azt látjuk, hogy náluk általában több a lelkesedés, mint a technikai, szakmai felkészültség. Szemléletes példa a kooperáció nehézségeire a bányatá- mokhoz kellő szelep története. A gyarmatiak úgy gondolták, hogy a szelepet, mivel finommechanikai termék, nem maguk készítik, hanem rábízzák egy erre szakosodott nagy- vállalatra. Számításuk nem vált be: az érkező szelepek ára túlhaladta az elfogadható mértéket, mert a társegység nem alakította ki a kellő technikát, hanem egy vidéki részlegnél, egyedi gyártásban állította elő a szelepeket. így a gyarmatiaknak módosítani kellett a beruházása programot, és 18 millió forint befektetéssel maguk létesítettek szelepgyártó üzemet — Ilyen megoldással azonban — summáz a főmérnök — párhuzamos kapacitások alakulnak ki, amelyeket aligha lehet kihasználni optimálisan. Ez nem biztos, hogy jó a gazdaságunknak... ő kooperációs partner hírében álljon országszerte. Hosz- szú távú kapcsolatokat építenek az irányítók, hogy az együttműködésre tervezni lehessen, hozzáigazíthassák a fejlesztést, és stabil maradjon a piac. Szilárd kapcsolatot tartanak fenn az Ikarussal: ajtókat, fűtéscsatornákat, egyéb elemeket állítanak össze a neves buszgyárnak. Épp ezzel a munkával kapcsolatban alakult ki a gyáriak körében az a vélemény, hogy a kooperációs feladatokat már nem tanácsos tovább kooperálva, újabb tárgyakat bevonva megoldani, mert minden új partner egy-egy bizonytalansági tényező. „Ebben a munkában védetté tettük magunkat” — fogalmaz az első számú műszaki. Azaz, minden műveletet gyáron belül, közvetlen ellenőrzés alatt, a beavatkozás lehetőségét fenntartva végeznek el. — Készek vagyunk arra is, hogy gyorsan invesztáljunk, ha hosszú távú partner van kilátásban — így Hlavaj Sándor. — Nemrég a KERIPAR jelentkezett igénnyel, amelynek kielégítéséhez akkor nem állt rendelkezésre minden technikai feltétel. Heteken belül „betöltöttük az űrt”, beszereztük a kellő szemcseszóró gépet... A masina nem került egetverő összegbe: 87 ezer forintot kellett átcsoportosítani máshonnan. De nem egy vállalatnál ez a csekély mozgástér is hiányzott volna a lehetőség rugalmas kihasználásához. Elgondolkodtató, hogy talán az ilyen „miniberuházásoknak” a korlátozottsága is hátraveti valamelyest a kooperálási készséget gazdaságunkban! — Az is nehezítheti az együttműködést — töpreng hangosan a főmérnök —, hogy néhány üzemnek nem előnyös a bérmunka jellegű kooperáció. Mivel az anyagköltség nem a partnernél jelentkezik, kisebb lesz náluk a termelési érték. Pedig a nyereséget éppúgy elérik bérmunkával is, de így romolhat a bázishoz mért termelés. Ezért ad reálisabb képet az anyagmentes termelési érték számbavétele. Egy most alakuló kapcsolatukban kiiktatják ezt a „féket”: a kiszemelt borsodi tsz-t a gyarmatiak szerszámozzák fel — a partner költségén —, így gondoskodván a megrendelt tömítőelemek jó minőségéről; de utána a BAZ megyeiek saját anyagból, tehát nem bérmunkajelleggel termelnek. KULTURÁLTAN KOOPERÁLNI — Lehetne-e valahogyan javítani gazdaságunkban az együttműködési kultúrán? — Igen — bólint optimistán az irányító műszaki. Hosszú távú kooperációkra kell törekedni, amelyekbe beépül a közös kockázatvállalás. Így mélyebb kapcsolatok alakulnak ki a partnerek - között. Ezek gazdagodhatnak szellemi segítségadással is — adott esetekben. P. M. BIZONYTALAN TÉNYEZŐ Töiiis szereivényáru Több intézkedést tett a szerelvényellátás javítására a Nógrád megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat. Felújította és szorosabbra vonta partnerkapcsolatát a Szerelvényértékesítő Vállalattal bevezette a szerelvényáruk eladásában is a boltcsoportos irányítási rendszert s az üzletek érdekeltségét úgy alakította, hogy az elsősorban a lakossági ellátás javítására ösztönözzön. Mindezek következtében egyik legnagyobb szerel vényből tjában, a salgótarjániban az év első felében több mint tíz százalékkal több szerelvényárut értékesítettek a vevőknek. Taneszközön Debrecenből Kedvezőtlen tapasztalataival dacolva a balassagyarmati gyár arra törekszik, hogy Készülnek a tanulmányi segédeszközök az őszi iskolakezdésre a TANÉRT debreceni mechanikai gyáregységében. Az általános iskolák 2. és 3. osztályosainak elkészítették a szerelőkészletek tökéletesített változatát, amelynek segítségével jelentősen fejleszthető a gyerekek kombinációs készsége és kézügyessége. Ezekből kétezer garnitúrát jutatt- nak el szeptemberig az általános iskolákba. A középiskolásoknak készülő rugós erőmérőkből harmincezret gyártanak. Ugyancsak a középiskolások használhatják a dinamikai vizsgálatokhoz készülő mechanikai készleteket, s emellett kétezer úgynevezett könnyen mozgó kiskocsi köny- nyíti majd a fizika tanítását. A tanév kezdetéig ötmillió forint értékű taneszközt jutatt- nak el az iskolákba a debreceni üzemből. A Tanácsköztársaság megdöntése után közvetlenül a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. igazgatósága a széntermelés fokozása érdekében foglalkozott a munkaidő szabályozásával. A 8 órás munkaidőt, melyet az első magyar proletárállam iktatott törvénybe, 10, illetve 12 órában határozták meg. Már 1919 őszén bevezették a 12 órás munkanapot, de a rendelkezés csak rövid életű volt. A munkaidő szabályozását 1919 végéig nem sikerült megvalósítani, egyrészt mert nem volt megfelelő a munkások élelmezése és elégtelen a ruházkodásuk, másrészt az intézkedés a bányászok ellenállásába ütközött. Ezt követően 1920 decemberében adta ki a bányaigazgatóság azt a körrendeletét, melyben közölte, hogy megbeszélést folytatott az „össz- munkásság képviselőivel”. Határozat született a bányászok helyzetének javítására. Miszerint a munkabéreket 15 százalékkal felemelik, a túlóráért 100 százalékos bérpótlékot fizetnek. A 12 órás műszakért egy nyolcad szalonnatöbblet, a pótműszakért liszttöbblet jár. A megígért pótlólagos szolgáltatások csak rövid életűek voltak, eltörölték valamennyit, s a szokásos illetményért dolgoztatták le a bányászokkal megnyújtott műszakjukat. Bár a megnyújtott műszakot általában nem tudták beHatvan éve történt Harc a pólmüszakok ellesi vezetni, de a túlmunkát, a pótműszakot, a vasárnapi munkát megkövetelték. A hét három napján 12 órai munkavégzésre kötelezték a bányászokat. A salgótarjáni szénmedence bányamunkásai 1922 elején a gazdasági követelések mellett politikai követeléssel is felléptek. A bérek 50 százalékos emelését, a ruházati cikkek részletre történő vásárlását, a politikai foglyok szabadon bocsátását követelték. Ha e követeléseket nem teljesítik — határozták el —, akkor február 15-én sztrájkba lépnek. A bánya vezetőség szó nélkül hagyta a kérelmet, ezért a bányászok meghirdették a sztrájkot: A megmozdulás kezdeményezőit már február 4-én letartóztatták, s a letartóztatást azzal indokolták. hogy kommunista jelvényeket és vörös zászlót rejtegettek. Március végén a bányászok értekezletet tartottak. A tanácskozás egyhangúan kimondta, hogy az év április 1-től nem dolgoznak 12 órás műszakban, nem teljesítenek pótműszakot, csak napi 8 órát dolgoznak. De április végén a bányászok bizalmitestülete — Peyer Károly jobboldali szociáldemokrata vezető rábeszé' lésére — módosította az állás- foglalást, s kimondták, hogy elvileg nem ellenzik a pótműszakok elvégzését. Hozzájárultak heti egy pótműszak teljesítéséhez. Rövidesen újabb megmozdulásra került sor bérrendezést követelve. Megegyezés született, ám a csend csak időleges volt. Július végén Salgótarjánban és Nagybá- tonyban harc indult, elsősorban a pótműszakok megszüntetéséért, de a követelések kiterjedtek a családi pótlékra, a betegpénz kifizetésére, orvosi kezelésre és kórház biztosítására, a nyári szabadságok bevezetésére, május elseje szabad megünneplésére, szociális segélyek rendszeresítésére, az iskolák megjavítására és óvodák felállítására. A pótműszakok eltörléséről a bányászokat szavaztatták, hogy 8, vagy 12 órát akarnak-e dolgozni. A bányamunkásoka 8 órás műszak mellett döntöttek, ezért hazaküldték őket. Miután másnap sem voltak hajlandók munkába állni. 45 bányászbizalmi férfi ellen eljárást indítottak. Az eredményt ez sem hozta meg. A bánya vezetése szigorúbb intézkedéseket foganatosított, megkezdték a kilakoltatásokat. A csendőrök gyakran bántalmazták a bányászcsaládokat. A 6000 bányamunkás küzdelme a pótműszakok eltörléséért 4 hétig tartott. A sztrájk második hetében a bizalmiakon keresztül akarta a bányaigazgatóság a sztrájkot megszüntetni. A bizalmiak nem voltak hajlandók sztrájktörésre. A sztrájkmozgalom le- csendesítésében az országos jobboldali szakszervezeti vezetők nagy szerepet vállaltak. Végül megállapodás jött létre a miniszterelnök, a kereskedelemügyi miniszter és a bányászszakszervezet központi vezetősége között. Ennek értelmében a salgótarjáni szénmedence bányászai 1923 március végéig heti két 4 órás pótműszakot teljesítenek. Ha ezzel sikerül megfelelő többlettermelést elérni, akkor a pótműszakot megszüntetik. A bányavállalat megígérte, hogy az elbocsátott munkásokat visszaveszi, s a sztrájk miatt senkit sem bocsátanak el. Az 1922-es bányászsztrájk még 1923-ban is éreztette hatását. A bányászszakszervezet salgótarjáni helyi csoportjának megalakulását az alispán olyan indokkal tiltotta meg — írta a Bányamunkás 1923. április 27-i száma —, hogy „ ... a helyi csoport vezetőségének tagjai a társadalmi és közrend szempontjából kifogás alá esnek, és mert a bentnevezett tagok az 1922. évi augusztus havi bányászsztrájkban oly annyira tevékeny részt vettek, hogy közülük a mai napig is többen megfigyelés alatt állnak. De egyébként is a helyi csoport megalakulásának közérdekű indoka sincs meg, mert a szó- banforgó helyi csoport létesítése, különösen a jelenlegi rendkívüli viszonyok mellett felesleges, arra szükség nincsen, sőt a közrend, közbiztonság és társadalmi rend szempontjából veszedelmes is, miért is a helyi csoport megalakulásának tudomásul vételét megtagadni kellett”. A z 920-as évek nagy hányás zmegmozdulásai- nak sorát az 1922 július—augusztusi sztrájk nyitotta meg. Ezt követte az 1924- es sztrájk, az 1926 áprilisi éhségmenet, majd az 1929 novemberi bányászsztrájk, mely e folyamat betetőzését jelentette. Vonsik Ilona NÓGRÁD - 1982. július 30., péntek
