Nógrád. 1982. július (38. évfolyam. 152-178. szám)

1982-07-18 / 167. szám

új vezetők a Központi Bizottságban i Személyi kérdések a LEMP ülésén A Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak pénteki ülésén egyébek mellett személyi kérdésekben is döntött. Mint jelentettük, a KB Po­litikai Bizottságának tagjává választották Marian Woznia- kot, és Stanislaw Kalkust. A Politikai Bizottság póttagja lett Stanislaw Bejger. A Központi Bizottság új titkárai: Jan Glowczyk, a LEMP KB PB póttagja, és Manfred Gordywoda. Ezenkívül a Központi Bi­zottság tagjai közé választot­ta Wladyslaw Jonkiszt, a LEMP czestochowa-i vajda­sági pártbizottságának első tit­kárát. A KB póttagja lett Jó­zef Baryla, hadosztálytábor- nok, a lengyel hadsereg po­litikai főcsoportfőnökségének főnöke, nemzetvédelmi mi­niszterhelyettes. Ezzel egyidejűleg a Köz­ponti Bizottság elfogadta a következő lemondásokat: Hieronym Kubiak és Stefan Olszowski, a Politikai Bizott­ság tagjai, valamint Marian Wozniak kérte felmentését KB-titkári megbízatása alól, politikai bizottsági tagságáról pedig Jan Labecki mondott le. A Központi Bizottság ezután osztályvezetői kinevezéseket hagyott jóvá. A LEMP KB ülésén Woj- ciech Jaruzelski üdvözölte az újonnan megválasztott tiszt­ségviselőket, a távozóknak pe­dig megköszönte munkájukat. A PAP hírügynökség közli, hogy Hieronym Kubiak kéré­sét azzal indokolta, hogy a jövőben tudományos munká­val kíván foglalkozni. Marian Wozniakot, időköz­ben a LEMP varsói vajdasá­gi bizottságának első titkárá­vá választották meg. Stefan Olszowski felmentését más fontos állami megbízatása miatt kérte. — Stanislaw Kalkus, a LEMP < PB újonnan megvá­lasztott tagja, a kilencedik kongresszuson került be a Központi Bizottságba. 1932- ben született, munkásszárma­zású. Jelenleg a poznani ce- gielski művekben meós-bri- gádvezető. 1953 óta tagja a LEMP-nek. * Manfred Gorywoda, a KB új titkára, a közgazdaságtu­dományok doktora. 1942-ben született paraszti családban. 1962 óta tagja a LEMP-nek. 1971-ben kezdett dolgozni a KB-ban. 1975-ben a KB gaz­dasági osztályának vezető­helyettese lett. 1977-ben a ter­vezési és gazdasági elemzési osztály vezetője. 1980. óta a minisztertanács hivatalában dolgozik, ahol a miniszterel­nök gazdasági tanácsadó­csoportját vezeti. * Marian Wozniak, akit a KB póttagból PB taggá választott, 1936-ban született értelmiségi családban. Közgazdasági vég­zettséggel rendelkezik. 1973 és 1978 között mint a területi tervezési bizottság igazgatója a minisztertanács mellett mű­ködő tervhivatalban dc'fgo- zott. 1979-től a siedlecki vaj­daság vajdája, majd 1981-től a vajdaság első titkára. Ez év áprilisában a varsói pártbi­zottság első titkárának vá­lasztották meg. A LEMP Központi Bizottsá­gának a IX. kongresszus óta tagja. Idén februárban lett a Politikai Bizottság póttagja. A LEMP távlati programját ki­dolgozó bizottság elnökhelyet­tese, a gazdasági reformmal foglalkozó és a gazdaságpoli­tikai bizottság tagja. A LEMP-nek 22 éve tagja. * Stanislaw Bejger, a Politi­kai Bizottság új tagja, 1982 januárja óta gdanski vajda­sági első titkár. 1929-ben szü­letett, munkásszármazású. 1958 és 1976 között a Lengyel Tengerhajózási Vállalatnál (PLO) különböző termelési és pártfunkciókat töltött be, köz­ben 1961—63-ban a PLO kép­viselője és alkonzul Alexand^ riában. 1976—81-ben a helsin­ki lengyel nagykövetség ke­reskedelmi tanácsosa. 1981- ben a PLO ázsiai részlegé­nek igazgatója. 1981 júliusá­ban a tengergazdálkodási hi­vatal vezetője lett miniszteri rangban, 1948-ban lépett a lengyel munkáspártba. * Jan Glowczyk, a KB új tit­kára 1927-ben született, mun­kásszármazású. A közgazdasá­gi tudományok doktora, a Zycie Gospodarcze című gaz­dasági hetilap főszerkesztője, 1951 óta párttag. A IX. kong­resszuson választották a Köz­ponti Bizottság: tagjává, és az azt követő első plénumon fett a PB póttagja. 1981 augusz­tus óta a KB társadalom- politikai bizottságának elnöke. Á sztálingrádi csata évfordulóján Koszorúzást ünnepségeiket tartottak szombaton Volgog- rádban a hősi emlékműveknél, s találkozót tartottak az egykori frontharcosok abból az alkalomból, hogy negyven évvel ezelőtt, 1942. július 17-én kezdődött meg a Nagy hon­védő Háború legnagyobb ütközete, a sztálingrádi csata. Paulus tábornok vezetésével a hitleri fasiszta hadse­reg negyedmillió katsdja tart a Volga felé. Az első vé­res’‘ütközetét a város védelmében még Sztálingrádtól mint­egy 750 kilométerre vívtuk meg negyven évvel ezelőtt ezen a napon, s két hónapig tartott, amíg a hitleri hadse­reg teljesen gyűrűbe tudta fogni Sztálingrádot. A csata védelmi -szakasza egészen november közepéig tartott, s a négyhónapos ostrom már 700 ezer katonájába került a hitleri hadvezetésnek. November végére immár a szovjet csapatok kerítették be Paulus hadseregét —, de egészen február elejéig folytatódott a véres ütközet, amely a 1a~ siszta csapatok teljes megadásával ért véget. Az évfordulón ezrek keresték fel a csata egykori neve­zetes pontjait. Megnyitotta kapuit az új emlékmükomple- a-.um, a sztálingrádi csata-körkép, amelyet a város központ­jában állítottak fel egy monumentális épületben. Az épti- let körül a csata emlékeiből, a fasiszta csapatoktól zsák­mányolt fegyverekből rendeztek kiállítást. A Szovjetunió csökkenti rakétáinak számát A Szovjetunió saját kezde­ményezésre megkezdte köze­pes-hatótávolságú rakétáinak csökkentését. Egyetlen ilyen rakétát sem helyeznek el ki­egészítésként' olyan helyen, ahonnan elérnék Nyugat-Eu- rópa országait — szögezi le nagy nyomatékkel szombati vezércikkében a Pravda. Az 3ZKP laipja az eurorakéták kérdéséről szólva megismét­li: a szovjet vezetés egyolda­lú moratóriumot rendelt el a közepes-hatótávolságú nuk­leáris rakéták telepítésére az ország európai részén, a már telepített rakéták számát be­fagyasztják, minőséget nem változtatják meg még korsze­rűbbre és nem építenek új ki­induló állásokat, • nem készí­tik elő közepes-hatótávolságú rakéták telepítését. A Pravda cikke közvetve is­mételten válaszol azokra az amerikai vádakra,. amelyek szerint ,a Szovjetunió folytat­ja az ifyen rakéták telepítését egyes körzetekben, ahonnan azok elérhetik a nyugat-euró­pai országokat. Ezeket a hí­reszteléseket a szovjet sajtó már korábban is a leghatáro­zottabban cáfolta. Mint emlé­kezetes, a moratórium értel­mezéséről szólva korábban szövi et részről utaltak arra, hogy az nem terjed ki olyan körzetekre, ahonnan a raké­ták nam érhetik el Nyugat- Eu-őn^t. Az Egyesült Államok ma­gatartását elemezve a Pravda vezércikke leszögezi: az ame­rikai diplomácia immár hó­napok óta kitér az európai nukleáris fegyverek kérdé­sének érdemi megvitatása elől, húzza az időt és folytat­ja a Pershing—2 típusú raké­ták, a robotrepülőgépek nyu­gat-európai telepítésének elő­készítését. Ezeket az időhúzó manővereket azzal az abszurd követeléssel takargatják, hogy a Szovjetunió hajtson végre egyoldalú leszerelést ezen a téren. „Szembeötlő az a törekvés, hogy ily módon biztosítsák az Észak-atlanti Szövetség egyoldalú katonai fölényét a szocialista orszá­gokkal szemben” — állapítja meg a szovjet lap. „Az európai nukleáris fegy­verzet kérdéséről éppúgy, mint a hadászati fegyverekről csak az egyenlőség és az egyenlő biztonság alapvető elvének legszigorúbb tiszte­letben tartásával lehet éssze­rű megállapodásra jutni. Bár­minő nehézségek jelentkezze­nek i is az e kérdésben Géni­ben folyó szovjet—amerikai tárgyalásokon, a Szovjetunió továbbra is abtoól indul ki hogy azokon előrehaladást kölcsönösen elfogadható meg­oldást kell elérni, s minden tőle telhetőt megtesz ennek érdekében” — hangoztatja szombati vezércikkében a Fravd.a. NÓ3RÁD - 1982. július 18., vasárnap Választási végeredmény Havannába érkezett jelenté­sek szerint a mexikói szövet­ségi választási bizottság pén­teken Mexikóvárosban nyil­vánosságra hozta a július 4- én tartott általános válasz­tások hivatalos Végeredmé­nyét. Miguel de la Madrid Hur­tado, a választásokon győz­tes intézményes forradalmi párt jelöltje összesen 18 mil­lió 748 ezer (74,43 százalék) szavazatot kapott. Az intéz­ményes forradalmi párt a szenátusban 64 helyett, a 400 fős képviselőházban pedig 299 helyet szerzett. Az ellenzéki pártok — a többségi szavazás alapján — csak egy képviselői helyet nyertek. A mexikói választá­si rendszer szerint a 400 kép­viselő közül 300-at többségi szavazással választanak meg, 100 helyet pedig a választá­sokon elért eredmények alap­ján szétosztanak az ellenzéki pártok között. Az ellenzéki pártok közül a legtöbb szavazatot a nagytő­kés képviselő jobboldali nem­zeti akció pártja (PAN) sze­rezte (3,7 millió — 76,47 szá­zalék). Az ország harmadik politi­kai erejévé vált a baloldali párt — köztük a Mexikói Kommunista Párt — egyesü­léséből alakult Mexikói Egye­sült Szocialista Párt Egy hét a világpolitikában Á hét 3 kérdése Hogyan alakul Irak háborúja? Hatodik napja tart a Rámá­dén hadművelet, az iráni of- fenzíva, a mohamedánok böj­ti hónapját választotta fedő­névként. A fronthelyzetet ne­héz áttekinteni, mert a ha­dijelentések — nem először és nyilván nem utoljára ennek a háborúnak történetében — túloznak. Teherán és Bagdad egy­aránt saját sikereiről ad hírt s harmadik országbeli tudósí­tó eddig nem juthatott el a harcok térségébe. A katonai kezdeményezés már jó ideje átcsúszott az irániak kezébe, százötven na­pon belül ez a negyedik nagy­méretű támadás. Irak mar előzőleg bejelentette, hogy visszavonta erőit a korábban elfoglalt iráni területekről, s a csata a másfél milliós Basrá- ba, az Irak második városá­ba vezető úton folyik. Ameri­kai lapok becslései szerint — felderítési adatokra is hivat­koznak — Irán kétszázezer katonát csoportosított át erre a szakaszra, s ez kétségtelen számbeli túlerőt jelent. Űj té­nyező viszont, hogy ezúttal már nem Irán, hanem Irak védi saját földjét, ami erősít­heti a harci elszántságot. Ez több ellentámadásban is ki­fejezésre jutott. A Biztonsági Tanács formá­lis ülésen és nemhivatalos konzultációkon foglalkozott a háború eseményeivel és egy­hangú tűzszüneti felhívást bo­csátott ki. A harcok folytatá­sa károsan érinti mindkét or­szágot, fokozza a veszélyeket a robbanékony Közép-Keleten, s további bonyodalmakat okozhat. Az egyedül járható, út. ha elhallgatnak a fegyve­rek és megkezdődnek a tár­gyalások a vitás problémák rendezése érdekében. A szo- rongatottabb helyzetbe került Irak elfogadná a tűzszünetet. Irán azonban mind ez idáig visszautasította a felhívást. Teherán kemény feltételeket szabott, többek között 150 mil­liárd dolláros kártérítés fize­tését és annak a Szaddam Husszein elnöknek távozását, akit csak néhány napja vá­lasztottak új a bagdadi veze­tés élére. A teheráni nyilatko­zatok egybként nem minden­ben egységesek, egyes iráni vezetők lényegében iraki Isz­lám köztársaság kikiáltását követelik, mások óvatosabbak. Ha folytatódik a háború ez számos új kérdőjelet állíthat fel. Mi lesz az el nem kötele­zett országok csúcsértekezle­tének sorsa, amelyet az ere­deti tervek szerint szeptem­berben rendeznének meg Bagdadban? Hogyan foglalnak állást egyrészt az öböl körze­tének konzervatív olajországai, amelyek aggodalommal fi­gyelik az iráni előretörést, másrészt azok az arab orszá­gok, amelyek támogatták Te­heránt, de a védelmi harcban nem helyeslik arab földek elfoglalását? Végül, de nem Irán és utolsósorban a kérdések kér­dése, hogy az öböl háborújá­nak fellángolása miként hat majd a libanoni válságra: ez má még kétesélyesnek tűnik, a körülmények ossz játékától függően segítheti vagy aka­dályozhatja a kibontakozást. Milyen új elemek jelentkez­nek a libanoni válságban? Nyugat-Bejrút körül a hé­ten csak szórványos tűzpár- bajokra került sor (jóllehet előfordulhat, mire az olvasó kézbeveszi e kommentárt, is­mét veszélyben forog a hato­dik tűzszünet), annál erőtelje­sebb idegháború dúl.- Szinte egymást követik a nyilatkoza­tok: megkeményednek az ál­láspontok, majd újra felcsil­lan a tárgyalások reménye. Az alapképlet ugyanis meglehetősen bonyolult. Izra­el katonailag kézben tartja a helyzetet, a libanoni fővárosi nyugati része körül még szo­rosabbra vonta az ostromgyű­rűt. Egy támadás, amely mér­hetetlenül nagy vesztesége­ket okozna a hat-hétszázezer lakosú Nyugat-Bejrútnak azonban súlyos politikai és erkölcsi tehertételt jelentene Izrael számára is. A Neue Zürcher Zeitung egyenesen úgy fogalmazott, hogy a ka­tonai vereséggel együtt je­lentős politikai győzelmet ér­hetnek el a palesztinok. Ezért fokozzák a PFSZ-re és Nyu- gat-Bejrútra nehezedő nyo­mást, a palesztinok viszont az időt visszavonulásuk megfele­lő feltételeinek biztosítására akarják kihasználni. Tovább árnyalja a kúsza frontvonalakat, hogy nehéz lenne bárhol is egységről be­szélni. Az arab csúcsértekez­letet még ebben a válsághely­zetben sem lehetett összehív­ni; a palesztinok nehezen tud­nak, sőt egyelőre nem tudnak új, befogadó országot találni fegyveres osztagaiknak; a vi­ta a PFSZ sorain belül is fo­lyik. De a sorozatos tünteté­sek Izrael belső megosztottsá­gát is mutatják. Libanonban egyetértés mutatkozik vala­mennyi külföldi erő kivonását illetően, de a köztársasági el­nök a palesztinok és a szírial­ak távozásával kezdené. a miniszterelnök' mindenekelőtt az izraeliek visszavonását sür­geti. A lehetséges nemzetközi békefenntartó erővel kapcso­latban is más dolog az elvi helyeslés, megint más a meg­egyezés, arról, milyen orszá­gok küldjenek katonákat, ki legyen a parancsnok, hol je­löljék ki az állomásoztatás körzetét, s mire kapjanak ezek az alakulatok „jogosít­ványt”. Az izraeli próbálkozások új eleme volt a héten hogy igye­keztek mozgósítani segédcsa­pataikat. Felduzzasztották Hadad őrnagy erőit (a libano­ni hadseregből dezertált szél­sőjobboldali tiszt egy hosz- szanti sávot birtokol az izra­eli határra épülve, ütköző zó­nát képezve) s azók észak felé tartanak. Olyan területe­ken, ahol gyakorlatilag izra­eli megszállás van, amint „Haddadisztánban” is izraeli csapatok állomásoznak. El akarják foglalni Szidon és Tyr kikötőjét s az ország terüle­tének mintegy egyhatodára kiterjesztenék fennhatóságu­kat. (A két tengerparti várost június elejéig a PFSZ, s a ve­le szövetséges libanoni haladó erők ellenőrizték.) Fennáll te­hát a veszély, hogy eleve kész helyzetet kívánnak teremteni egy esetleges, jövőbeni izraeli visszavonulás idejére s addig is maguk előtt tolnák libano­ni csatlósaikat. Ez még Inkább mélyítené a libanoni válsá­got, tartós polgárháború fe­nyegetését hordozza magába s nem • sok jóval biztatja a so­kat próbált levantei országot. Miért oszlatták fel Portugá­liában a legfelsőbb forradal­mi tanácsot? Hova tűnt a sok virág, s hova tűntek a katonák? — idézhetnénk Marlene Diet­rich ismert dalát, a legújabb portugáliai eseményekkel kapcsolatban. Hosszas vita után a lisszaboni parlament ugyanis feloszlatta a legfel­sőbb forradalmi tanácsot. 1974 áprilisa, a piros szegfűk mozgalma hívta életre e sa­játos intézményt, amely kife­jezte azt a szerepet, amelyet sok katonai vezető játszott a ■ fasizmus megdöntésében. Portugália azóta jobbra toló­dott, s a parlament jobboldali többségének valóságos szálka volt szeméiben ez a forradal­mi tanács. Igaz, az évek nyú­lásával, személyi összetétele változott és sok következete­sen haladó katonatiszt ki­esett; igaz, jogkörét korlátoz­ták, mégis ai alkotmányosság őreként tevékenykedett S Portugáliában, a fordulat után, a tőkés Európa legprogresz- szlvebb alkotmányát iktatták törvényije. Feloszlatásához nem volt elegendő az egyszerű parla­menti többség, s Eames ál­lamfő sem helyeselte a lépést. Csakis úgy lehetett keresztül­vinni, hogy a Soares vezette szocialisták lecsatlakoztak a jobboldalhoz, s biztosították a kívánt szavazatszámot. (A kommunisták ellené- szavaz­tak.) A tanács kieisése újabb lépésekre, kedvezőtlen alkot­mánymódosításokra bátorít­hatja a reakciót — ugyanak­kor törést idézhet fel a szo­cialistáik soraiban és cselek­vésre sürgeti az elnököt, egyes lapok még rendkívüli válasz­tások kiírását sém tartják le­hetetlennek. 'A tanácsot feloszlatták, de Portugália belső gondjai és problémái változatlanul je­len vannak... It. E. A mexikói elnökválasztás eredménye, Miguel de la Mad­rid győzelme senki számára nem jelentett meglepetést. Mexikó politikai rendszerét egészen sajátos és Latin-Ame- rikában egyedülálló stabili­tás jellemzi. Már a harmincas évek ele­jén kialakult egy egységpárt, az Intézményes Forradalmi Párt (PRI). A név valójában azt fejezi ki, hogy e párt, amely „elméletében” egy­aránt képviseli a föld nélkü­li tengődő parasztok, a 14 milliós mexikói főváros nyo­mort elepeinele látóit, meg az amerikaiakkal szoros élet- közösségben működő „nem­zeti tőke” érdekeit — immár e sajátos osztálybékét kon­zerváló intézmények pártja. A mexikói politikai mecha­nizmus legfontosabb jelleg­zetessége az, hogy az elnök hat esztendeig abszolút úr az országban. Akarata gyakor­latilag korlátlanul érvénye­sül. még utódját is maga vá­laszthatja ki. Az alkotmány szerint azonban ő maga nem Új elnök Mexikóban Beprogramozott utódlás választható újra. E szisztéma lehetővé tette, hogy Mexikó elkerülje a latin-amerikai or­szágokban oly gyakori pa­rancsuralom csapdáit. Igaz, e stabilitás egyben konzer­válta egy viszonylag széles uralkodó kaszt hatalmát. A felső réteg legfeljebb areníd- szer enyhe reformjára, kiiga­zítására vállalkozik, radiká­lis társadalmi-politikai vál­tozások végrehajtására azon­ban semmiképpen. Lényeges változást aligha lehet várni Mexikó belső éle­tében. Po/tillo, aki december­ben adja át hivatalát, az elő­ző elnök pénzügyminisztere volt. Miguel de la Madrid költségvetési, majd tervezési miniszterként ugyancsak az ország gazdasági életének irányításában játszott szere­pet. Portillo minden jel sze­rint az üzleti körök legbefo­lyásosabb képviselőinek meg­hallgatása után jelölte őt utódjául. Érthető, hogy győ­zelmét nagy „hossz” fogadta a mexikói tőzsdén. Végeredményben Mexikó az új elnök alatt tovább játsz­hatta azt a sok szempontból pozitív, független külpoliti­kai szerepet, amelyet López Portillo elnöksége alatt sike­rült betöltenie. A mexikói közhangulat hagyományosan Washington-ellenes. Ezt min­den elnöknek bizonyos mér­tékig tudomásul kell vennie. Mexikó tehát továbbra is a washingtoni vonaltól lénye­ges árnyalatokban eltérő, ön­álló politikát folytat majd mind latin-amerikai kérdé­sekben, mind pedig a fejlő­dő országok mozgalmában. De ne feledjük, hogy ennek az elhatárolódásnak — bár­mily értékes — megvannak a maga- korlátái. Hiába vált például Mexikó viharos sebese séggel a világ egyik vezető olajhatalmává, olajának első­rendű természetes piaca az Egyesült Államok maradt. És , semmi nem változott abban sem, hogy a 70 milliós Mexi­kóban az aktív népesség égy- harmada munkanélküli. Min­den esztendőben 11 millió mexikói igyekszik az USA-ba, hogy — legálisan — némi anyagi biztonságot kínáló me­zőgazdasági munkát szerez­zen. Mindehhez ma hozzá kell számítani, hogy az olajpiac immár tartós pangása követ­keztében Mexikó gazdasági nehézségei fokozódtak. Rá­adásul az ország északi részén létrejött nehézipari bázis szo­rosan összefonódott az ame­rikai monopóliumokkal. Így Mexikó Latin-Amerika éts a harmadik világ jelentős szere­pet játszó tényezője lehet, tompíthatja az amerikai ha­talmi törekvések élét a tér­ségben, de stratégiai alapkér­désekben Washingtonnal nem fordulhat szembe. (—i—e—>

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents