Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)

1982-06-08 / 132. szám

Volt zaj — most csend honol

Vérátömlesztés előtt

A FŰTÖBER nagvbátonyi gyárában 1973 végén — az azóta már nyugdíjba ment igazgató kezdeményezésére — vezették be a Dolgozz Hibátlanul munkarendszert. Eleinte nagy volt a lelkesedés, aztán elcsitultak a zaj hullámok. Egy éve tökéletes csend ho- noi a DH-munkarendszer körül.

Kozár Géza szervezővel, akinek fiókjában lapul a DH-titkári megbízólevél, próbáljuk összerakni az ügy mozaikképét. Eleinte lassan megy a dolog, mert igen nehéz arról szót ejteni, ami volt, de most nincs, s kérdéses: lesz-e? Mondom, akadozva indul a történések visszaidézése, s nem sok híja, hogy le nem beszélnek a téma feszegeté- séről. Kozár Géza azonban tényszerű. Ezeket mondja:

A DH-t nem fentről jövő kezdeményezésre vezettük be; mi magunk akartuk. Hiszen számtalan gyakorlati példa igazolta, hogy azokon a helyeken, ahol e munkarend szerint dolgoznak, ha nem is egyik napról a másikra, de jelentős eredmények születtek. Javult a minőség, átgondoltabban dolgozták ki a munka- folyamatokat, s lévén hogy a DH egyben vezetési módszer is, bizonyos esetekben sor került a hatékonyságot nagyban elősegítő belső átszervezésekre is. S történt mindez lényegesebb anyagi, befektetés nélkül. Hát nem kecsegtető gondolat?

— És?

— Belefogtunk. Intezív fel- világosító munkát végeztünk dolgozóink körében, még reggeli- és ebédszünetekben is, s minden eszközt megragadtunk, hogy az új munkarendszer iránt felkeltsük az érdeklődést.' Sikerült is. Aztán elkészítettük a működési szabályzatot, majd megkezdtük a hibák, s azok, forrásainak feltárását. Hetvenkilencben negyven, a rá következő évben 55—60 körüli javaslat érkezett ezek megszüntetésére. Beindult a gépezet. A DH első évében e munkarendszer szerint dolgoztak ’ a tartálygyártó soron,

1980-ban pedig kiterjesztettük a légtechnikai üzemre is. Tavaly kellett volna a gyár valamennyi egységének áttérni a DH-ra.

— Feltételes módban beszél ...

— Igen. Belefulladtunk. Egy esztendeje csend van.

— Mi váltotta ki egy eredményes kezdeményezés — mondhatni így — csődjét?

— Hajdú János, a műszaki osztály vezetője mondja:

— 1980 végéig stabil volt a gyártmányszerkezetünk, de aztán a következő évben megkezdődött a nagymérvű termékszerkezet-váltás. Időnk javát lekötötte az átállás, a betanulás, s jószerivel semmi másra nem tudtunk figyelni, mint a termelésre, a tervek teljesítésére. Nagy gondjainkat tetézte még a munkaerő- hiány, a dolgozók gyakori cserélődése, s hiába történtek erőfeszítések, célkitűzéseinktől hetvenmillió forinttal maradtunk le. Kisebb gondunk is nagyobb volt ahnál, hogy a DH-munkarendszérrel törődjünk.

— De hisz’ éppen az segített volna a bajok orvoslásában.

— Igen. De próbáljon meg maga akkor új rendszerben dolgozni, amikor akadozik az anyagellátás, egyik fontos helyről a másik után mennek el az emberek, s nem a termelés, hanem az idegesség nő. Ez van.

— De ahogy hallom, a múlt év októbere óta sikeresen teljesítik terveiket.

— Valóban: az első negyedévet 102,1 százalékkal zártuk és várhatóan a fél év végén is sikerről tudunk beszámolni.

— Tehát most már lenne idő az elfelejtett munkarend- szerrel foglalkozni.

— Lenne. De amint mondja, elfelejtettük.

Kozár Gézától kérdem:

— Csak a termelés nehézségei buktatták meg a DH-t?

— Nem. Jó néhány oka volt még. Példaként, nem rögzítettük a bevezetett javaslatok anyagi elismerését, nagyon hosszú időt vett igénybe az ügyintézés, úgyhogy a dolgozó nemigen látta: törődnek az ötletével. S ez szülte a közönyt. Sajnos, a két év alatt benyújtott, több mint száz hibát feltáró észrevétel túlnyomó hányada papíron maradt, megvalósításukból nem lett semmi. Pedig milyen szép elképzeléseink voltak.

— És a jövő?

Sándor János szb-titkáré a szó:

— Most, hogy az ötnapos munkahét bevezetése ellenére sikerült a termelést stabilizálni, ez egyben munkánk hatékonyságát is jelenti. S igazolja, hogy ha pillanatnyilag úgy is tűnik, elkallódott a munkarendszer, nem beszélünk róla, mégis megvannak a gyökerei. Tény, a régebben kialakított DH-szervezetek lent az üzemekben sem funkcionálnak, mert a titkárok a fluktuáció miatt eltávoztak, vagy az átszervezések miatt más helyre kerültek, de a mag megvan. S most, hogy végre nyugalmasabban dolgozhatunk — bár mikor van a termelésben nyugalom? —, jut időnk és energiánk arra, hogy a DH megkapja a maga vérátömlesztését, s újból ferázzuk az embereket, s önmagunkat is. Én bízom abban, hogy év végére újra működik, s a régihez hasonló eredményeket hoz a munkarendszer.

A múlt mozaikképe összeállt.

És a jövöé... ?

Karácsony György

int:

a tói

Nemcsak szűkösebb, de drágább is lett az energia minden fajtája- Ez különösen érvényes az egyik legtöbb energiát fölhasználó ágazatra, az építőiparra. Az osztrák Porr AG műszaki kísérleti és vizsgálóállomása több mint kétéves munka után a sorozatgyártás szintjére fejlesztett egy olyan betongyártási eljárást, amellyel a fűtési költségek 40—50 százaléka

megtakarítható.

A beton hagyományos gyártásánál nagy csarnokokat megfelelően fűteni kellett; a keveréket még külön kellett melegíteni meleg vízzel és gőzzel.

A betonkeverék hőmérsékletét eddig kontakthőmérővel szabályozták, de ennek a reakcióideje viszonylag hosszú.

Az infravörös érzékelőkkel történő, érintkezés nélküli mérést viszont szakadatlanul lehet folytatni. A reakcióidő mindössze egy másodperc, a pontossága pedig fél Celsius-fokos. A forgódobra irányuló infravörös sugár folyamatosan érzékeli a keverék hőmérsékletét és ezt egy számítógéphez továbbítja. A számítógép az infravörössel működő készülékkel folytonos párbeszédben szabályozza az előírt hőmérsékletet. Ezzel elérhető az építőelemek minőségének jelentős és egyenletes javulása.

A gazdaságosság azáltal is nő, hogy a rövidebb kötési idő következtében a drága zsaluzat hamarabb áll újra rendelkezésre. Ezzel a termelés is jelentősen emelkedik. Egy betonelemgyár mindössze két hónap alatt 600 000 schilling fűtési költséget takaríthat meg.

A Porr AG által kifejlesztett eljárás nem korlátozódik a beton- elemgyárakra és a transzportbetonra.

Bármiféle nagy méretű építkezés kínálkozó alkalom e technológia számára, amellyel a beton célul kitűzött végső szilárdságát hamarabb lehet elérni.

A mikroprocesszorok fejlődése folytán még kis építkezéseken is eddig nem is álmodott lehetőségek nyílnak. A berendezést számos receptúra szerint lehet működtetni.

A hőmérsékleteket a beton kívánatos szilárdulási sebességének megfelelően lehet programozni; ezenkívül az anyagszükségletet, a mennyiséget és a felhasználást automatikusan tárolni lehet a memóriában, és gombnyomással le lehet, hívni. Az innováció iránt nagy a nemzetközi érdeklődés; világszabadalom védi.

KGST

Életlink számokban

Hat mesterség egy szakmában

Az építőipari új létesítményeit alkotó építőmunkások- nak — a becslések szerint — mintegy tíz százaléka több szakmában jártas, ám a megsokasodott épületfenntartási feladatok még inkább szükségessé teszik a szakmai sokoldalúságot. Több vállalat tett kezdeményezéseket a többszakmás képzés továbbfejlesztésére. Ezekből a kísérletekből született az a felismerés: nem feltétlenül szükséges, hogy a számításba jöhető 4—6 szakma teljes ismeretanyagát elsajátítsák, a legfontosabb, hogy a fenntartási munkákhoz szükséges tudnivalókat jól megismerjék. Eszerint ne vizsgázzanak valamennyi érintett szakmából, hanem csak a sokoldalú fenntartási ismereteket összefoglaló tudnivalókból. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium felkarolta ezeket a kezdeményezéseket. Megbízására az ÉVM-továbbképző központ az érdekelt vállalatok, intézmények közreműködésével kidolgozta két új és összetett mesterség: az építőipari fenntartó és a szakipari fenntartó szakma oktatásának tananyagát, s azt a jogszabályt, amely szerint a minisztérium ágazati érvényű szakmává nyilvánította e két mesterséget Budapesten megkezdődött az új fenntartó szakmák oktatása.

A pécsi, a veszprémi és a fővárosi kezdeményezések felkarolásával általános megoldást keresnek a műemlékek és a müemlékjellegü épületek helyreállításának, felújításának szakmunkás-utánpótlására. Az épületfenntartás szakemberellátását szolgálja az is, hogy az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola a fővárosban és Debrecenben megkezdte a fenntartó magasépítési szaküzemmérnökök képzését. A tervek szerint megvizsgálják, miként egészíthetnék ki a fenntartási építéshez kapcsolódó új ismeretanyaggal az egyetemi mérnökképzést, valamint a magasépítési művezetőképzés tananyagát is.

(MTI)

A statisztikai táblázat önmagában igazán nem szórakoztató olvasmány, mégis érdemes néha elgondolkodni a számözönön. Tavaly 9 420 autóbuszt szállítottunk külföldre, több mint kétmillió hektoliter bort és néhány vagon híján 600 ezer tonna gyümölcsöt. Ezek még csak száraz adatok. Az elmúlt esztendőben 7 és fél millió tonna kőolaj érkezett az országba, 18 ezer teherautó, 743 vasúti teherkocsi és közel egymillió tonna műtrágya — ez megint csak néhány szám külkereskedelmi statisztikánkból. Ám mindjárt tn- lebb van az élet rr' i

jaihoz, ha valakit. azt mondjuk: az a tény. hogy az energiaszükös világban is korlátozások nélkül — bár a kötelező takarékosság szellemében — gyújtjuk a villanyt, kapcsoljuk be a háztartási gépeket, ülünk Ladánk vagy Trabantunk kormánykerekéhez, már a nemzetközi munkamegosztás fontosságára

utal. Ha pedig a konkrét példákhoz hozzátesszük, hogy népgazdaságunk nyersanyag- és energiabehozatalában a Szovjetunió, jó néhány más területen pedig a többi KGST-tagállam szállításai a meghatározóak, a statisztika egyszerre sokatmondóvá válik. Akárcsak az előző számadatok, hiszen azok az autóbuszok Rostock és Szófia, Kijev vagy Harkov utcáin is járnak, budapesti vagy kaposvári öltönyt egy berlini vagy haiphongi fiatalember is kiemelhet szekrényéből. Az apró példák mind azt mutatják, mit is jelent tulajdonképpen mind hazánk, mind testvérországaink számára az immár több mint három évtizedes szocialista gazdasági szervezet, a KGST léte és tevékenysége. Mint például az a nemrégi ülésszak, amelyen Szegeden vettek részt három napig a KGST vízügyi szakértői : vízminőség-védelmi

egyezménytervezetet dolgoztak ki a csehszlovák, jugoszláv, magyar, román és szovjet szakemberek. A terv a Tisza 150 ezer négyzetkilométeres vízgyűjtő területének megannyi adatát tartalmazza, melyből az előbbi számokat is vettük.

1932 kora nyarán, amikor a világpolitika napról napra ránk zúduló hírei oly félreérthetetlen világossággal magyarázzák, milyen eltéphetet- len kapcsolat van a gazdasági és politikai kérdések között, még az eddiginél is nagyobb gonddal kell őrködnünk azon, hogy a nemzetközi munkamegosztásban, s ezen belül a KGST-kapcsolatokban nemcsak jól, hanem mind jobban álljuk meg a helyünket. A nehezedő külgazdasági feltételek mellett ma a szocialista országok együttműködésének különleges jelentősége van. Olyan világban élünk, amikor nem elég a tegnapi módszerekkel és a

A KGST ORSZÁGOK RÉSZESEDÉSE'

A' MAGYAR ÍMPOR7BAN ti 980}

. 63»5%'í

iötb

.

:

: hí

Jj

'í

ijzr..,’

y V 'j . , .

tiiiXíiuLL

bi LjlJii. rr í

1 ff lil ffilll íll .ii.*.1

Energia

ibOrtioíúk. »ilfowrto*

Orttraiii

*> 501

Gépilj,''' »iiflító (i'í'ij! ft üJfofe,

ogydb

jjí Vilik,

tegnapi gondolkodással színre lépni a világgazdaságban.

Éppen a minap mondta a tudományos akadémia közgyűlésén, ' helyzetünk bonyolultságát elemezve Bognár József akadémikus: „Lassú gazdasági növekedés esetén a belső piac szükségletei... lassan nőnek. A múlthoz viszonyítva csökkenő tendenciát mutat a KGST-országok vásárlóerővel fedezett felvevő- képességének növekedése...” Azaz nemcsak a tőkéspiaci jelenlétünk, hanem itthoni és KGST-beli feltételeink is bonyolultabbak lesznek az elkövetkező években. Aki tehát ma a gazdaság előtt álló feladatokra gondol, s ezen belül a testvérországokkal való együttműködésre, annak nagyon is gyakorlati tennivalókra kell figyelni. Gyors alkalmazkodóképesség a nemzetközi piac viszonylag rövid idő alatt átformálódó követelményeihez, rugalmasság a tervezésben, döntésben, végrehajtásban — ezek az első feltételek, amelyeket mind a magujik, mind barátaink számára fontosnak tartunk. Legalább ennyire lényeges, hogy világosan lássuk: a szocialista gazdaságban sincs más mérce az eredmény méréséhez, mint a jövedelmezőség, a hatékonyság. A szocialista magyar gazdaságra és partnereire egyaránt érvényes a kor parancsa: az emberi tényezők, személyes felelősség, az erőforrások reális figyelembevételén alapuló kölcsönösen előnyös együttműködés.

Gárdos Miklós

Piramisok mestere

— Ö a külfejtési munka szerelmese. Nincs az a nap, hogy munka után is ne ellenőrizne; nincs az a szombat, vagy vasárnap, hogy kisebb szemlét ne tartana a területén. Nagyon a kedvébe jártunk tudtunkon kívül, amikor a külfejtési munkák elkezdéséről döntöttünk — nyilatkozza a főnök a beosztottjáról.

Szőröstül -bőröstül

Készülő piramisnak látszanak a pólyosi külfejtés teraszai: hat méter magas, tíz

méter széles, kétszáz-kétszázötven méter hosszú lépcsősor húzódik az alul feketéllő szén fölött. Ezeknek és a kőtetői munkálatoknak műszaki gazdája Szűcs István, az ötödik ikszet taposó bányamérnök. Beosztása szerint „csak” műszaki gazdája e két hatalmas munkaterületnek, mert ami a feladatok, a gondok szíven viselését illeti: a jó kedélyű szakember szőröstül-bőröstül magáénak érzi a külfejtést.

— Mi amolyan „puffer”- szerepet töltünk be a vállalatnál — vallja Szűcs. — Ha valahol valami nem úgy jön be, ahogy tervezték, ránk vár a kiegészítés feladata.

Nem a levegőbe beszél a szakember. Tavaly sok-sok tonna szénnel teljesítették túl a rájuk szabott feladatot, hogy a szénbányák szállítani tudja azt a mennyiséget, amit a népgazdaság vár a nógrádiaktól. S nem utolsósorban e ráadástonnáknak is volt köszönhető, hogy a vállalat dolgozóit jutalmazhatták tavalyi teljesítményükért. Idén újfent az előirányzottnál többet várnak máris a külfejtéstől. Pólyos felé autózva újságolta Bazsó László üzemvezető-helyettes, hogy: „A múlt heti bejáráskor a vezérigazgató elvtárs már jelezte, hogy a tervezett 230 tonna helyett 280 tonnát vár tőlünk a vállalat. Mi ezt úgy értelmeztük hogy 300 tonnát kell kitermelnünk.” Szűcs István még merészebben értelmez:

— Ki merem jelenteni — mondja —, hogy akár 330 tonna szén kifejtésére is képesek vagyunk a mostani kilátások szerint.

Törmelék tetején

Az optimista mérnök a kifejtett föld- és kőborította vidéken vezeti a zsurnalisztát, s magyarázza, miként módosítják a fejtés terveit, hogy töbletet termeljenek.

— Eddig mint ott látja, 250 méteres homlokszélességgel fejtettük le a meddőt. Most, nézze, amott bevágtunk egy hatvan-hetven méteres homlokot. Azzal hamarabb érünk le a szénhez, előbb tudjuk szállítani.

Szemmel láthatólag élvezi a járkálással, szervezéssel tarkított bányamérnöki munkát. Korántsem idegen tőle a rajzasztal mellett való ácsorgás sem: azelőtt hosszú, évekig a tervezőiroda aktív. elismert munkatársa volt. Most is várnak rá olyan feladatok, hogy tíz-tizenkét órát „szobrozik” a rajzasztal előtt, s papírra veti a kifejtés műszaki mozzanatait. Bőven van lehetősége az alkotó munkára — vallja. S azon emberek közé tartozik, akik saját maguk állítják, hogy jól meg vannak fizetve!

Van is helye a pénznek: két kamasz gyereke — lánva

és fia — nevelkedik odahaza, Rákóczi-telepen.

— Ott születtem — meséli a fiatalos mozgású férfi, miközben magas, szürke törmelék tetején állva szemléljük a hatalmas gépmonstrumok — Volvo, Komotsu is található a márkák közt — összehangolt munkáját. — Ott is éltem, jól érzem magam. Az öregek „Pityunak” szólítanak, a fiatalok előre köszönnek, mindenki ismer. Városban egy ismeretlen lennék a sok közül. Különben ha moziba megyünk, tizenkét perc alatt Tarjánban vagyunk a Wartburggal.

Egy „hiba"

— Milyen rosszat lehet Szűcsről mondani? — hangzik a kérdés a' főnöknek, Bazsó Lászlónak adresszálva.

— Talán azt, hogy „túlkoros”. Jó lenne, ha vagy húsz évvel fiatalabb lenne Mert akkor tovább maradna i bányánál.

Molnár Pál

NÓGRAD - 1982. június 8., kedd