Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)
1982-06-05 / 130. szám
Pintér Károly riportját Konczeb József: EPIZÓDSZEREPBEN Mintha is többször találkoztam volna főszereplőjével. Ax idegennel, aki mihelyst színre lép, felkavarja maga körű a levegőt Aki felkorbácsolja környezetének szunnyadó tettre készségét aki leleplezi mások mór-mór jóváhagyott bánéit Aki szelet vet. és vihart arat És íme ismét jött valaki, akiben megvan a lelkesedés IHate, a jobbító szándék, a makacs meg nem alknvás. Ismét színre lépett valaki, aki dolgozni, mozdítani akar, s aki egyúttal munkára serkent, mozdulásra késztet másokat is. tűié, ismét egy kellemetlen ember. A színhely Valaha pezsgő ék* zafírét m Rákóczi-telepen. Aztán 1*71-ben minden megváltozott Bezárta táróit a bánya, a több mint ezer lelket számláló település arankás- emberei másutt néztek dolog után. A telepi kultórház — melyet úgyszintén a Nógrádi Szénbányák tartott lenn — gazdátlanná vált A tanács már esak harmadrangú szerepet tudott biztosítani az intézménynek. Élére — Jakab Gábor személyében — tiszteletdíjas igazgatót neveztek ki, aki immár egy évtizede szemléli miként telepszik meg a por, nemcsak az épületen, de magán a településen ia. Az IdQsebbek ugyan még össze járnak esténként a nyugdíjas klubnak nevezett helyiségbe kártyázni, biliár- dozni, de nem kevesen vannak, akik a művelődési háznak csapán egyetlen helyiségét ismerik; a kocsmát — Attól, hogy én is a kocsmában vagyok, attól én még látok mindent. — mondta a kultúrház-igazgató, amikor tevékenységéről kérdeztük. Hogy látja-e Jakab Gábor a köraéfe.' óvodában Szomszéd József né vezető óvónő irányításával folyó kiemelkedő nevelőmunkáit, azt nem tudora. De, hogy saját tennivalói felett szemet hunyt, arra a Kisterenyei körzeti Művelődési Ház által elrendelt leltár derített fényt Egyelőre csak az bizonyos, hogy tíz eve*» keresztül ugyanaz a Vet- tárüsta lett lemásolva, noha ax intézmény berendezési lángjai, eszközei közül sok— Ki lettek hjlina. Mór talán H is égettük es eszközöket — mondja hetően nem a fotólabor berendezéseire és az évekkel ezelőtt „kölcsön adott“ hangszerekre gondot Jakab Gábor intézményvezető megbízása 1982. március barrmincadi kával lejárt Levélrészlet: „A Rákócziidé pi művelődési háznak — « pórt- ét tömegszervezetek javaslaté, alapján — továbbra is Jakab Gábor et lát ja él az igazgatói tisztségét_. Keiti 19*2. április 1€.~ Az idegen Ax Idegen a rrräft év nyarán költözött a Mátra aljára. Eredeti foglalkozására nézve: előadóművész. Ígéretesnek indult színészi karrierjét hamar derékba törte a világháború, melyben fél karját elvesztette. Főszerepekről le kellett mondania, de tehetségét nem hagyhatta figyelmen kívül a szakma. Megbecsült epizódistája volt a filmgyárnak, legtöbbet mégis a szinkronstúdió foglalkoztatta. Képzett hangja, kitűnő orgánuma itt érvényesült leginkább. Aztán jött egy újabb betegség, ami a hangszálait támadta meg... Megromlott egészségi állapota miatt orvosai tanácsolták a klímaváltozást. És Ba- csics József a fővárostól, a színpadtól, a „lehetőségektől” távol, otthonra lelt Rákóczi- telepen. A helyváltoztatás nem várt gyorsasággal hozta meg a remélt eredményt Ahogy javult egészségi állapota, úgy támadt fel munkakedve. Visszaútra már nem gondolhatott, a lehetőségeket tehát új lakóhelyén kereste. Korábban őt kérték fel a gyártásvezetők, most 5 ajánlkozott a művelődési ház igazgatójánál, amikor hírét vette. hogy a Hazafias Népfront helyi szervezete kulturális műsorra! szeretné egybekötni az augusztus 20-i ünnepséget. Jakab Gábor azonban nem sietett a válasszal. Javában tartott a rendezvény (a műsort az óvodások adták), amikor üzent érte egy kisgyerekkel, hogy „ha van kedve, elmondhat egy verset”. Már nem volt kedve. És akkor a KISZ... Í38Í őszén két fiatal kopogtatott Bacsics József portájának ajtaján. A helyi KISZ-alapszervezet nevében kérték meg, segítsen a fiataloknak egy november 7-i műsor elkészítésében. Az előadóművész „igen”-t mondott, s ezzel új fejezet kezdődött Rákóczi-telep életében. Ekkor már csaknem mindenki ismert* a telepen Bacsics Józsefet, és főként azért kedvelték, mert egyáltalán nem úgy viselkedett, mint, aki „Pestről jött”. Érthetően sokak érdeklődését felkeltette a november 7-i plakát, melyen ez állt: „Büszkén száll a vihar madár, ünnepi műsor, szerkesztette és rendezte Bacsics József előadóművészé’. Csaknem százan tekintették meg a műsort, amire bizony régen nem volt példa Rákóczi-teie- Pen. (Igaz, műsor sem volt) A bemutatkozás ráadásul a váltnál is nagyobb sikert aratott Ezen felbuzdulva a fiatalok állandó irodalmi csoport vezetésére kérték fel a színművészt Megalakult az Ady Endre irodalmi színpad, és létszáma rövidesen 22 főre duzzadt Ez év januárjában, az ősegek napján bemutatott új műsorra mér százhai minwi voltak kíváncsiak. A nőnapi ríóadást pedig kétszázan tekintették meg. A csoport tevékenysége beszédtéma lett, a fiatalok lelkesedése magával ragadta a telep idősebb lakosait is. Következett április 4. Újra megszólaltak a kuttúrház tetején lévő hangszórók, és zenés riportműsor keretében tudatták a község lakosaival a közelgő esemény programját. (A riportokat Bacsics József a telep lakosaival készítette.) Az ünnep előtti délutánon félszázan fogtak lapátot, seprűt, hogy tisztába tegyék a kultúrház előtti teret Az ünnepi műsoron kétszázötvenen vettek részt, azaz a telep minden ötödik lakosa jelen volt az eseményen. Zúgott a vastaps, a siker önmagáért beszélt Bacsics József a község vezetőinek, és mindenekelőtt a KlSZ-alap- szervezet fiataljainak közreműködésével bizonyította azt, amit a kétkedőknek oly gyakran hangoztatott: „Az alvó Rákóczi-telepet igenis életre lehet kelteni!" Bacsics József 1982. május 12-én mégis lemondott az irodalmi színpad vezetéséről... Kulisszatitkok Levélrészlet: „Tisztelt Bacsics elvtárs! Ha a közeljövőben a műsoroknál gondok, problémák jelentkeznek, a siker érdekében kérje a település párt- és tömegszervezeteinek segítségét. Kelt: 1982. április 16-án.” A „kulisszatitkokra” valójában az idézett levél két részlete önmagában is fényt derít. Ezek ismeretében aligha lehet kérdés, miért mondott le az irodalmi színpad vezetője... Csakhogy — elnézést a krimibe illő fordulatért — nem ez a fő kérdés! Talán érthetőbbé válik a dolog, ha felfedjük az idézett levél írójának kilétét. Nos, az április 16-án kelt levelet Forgó István, a Kisterenyei körzeti Művelődési Ház igazgatója irta Bacsics Józsefnek, (A Rákóczi-telepi művelődési ház a kisterenyei intézmény közvetlen felügyelete alá tartozik.) Na már most, ml olvasható ki Forgó István leveléből?! Mindenekelőtt az, hogy a körzeti művelődési ház igazgatója megerősít pozíciójában egy olyan intézményvezetőt („beosztottját”), akiről tudja, hogy valójában méltatlan a betöltött tisztségre. A levél második részéből ez egyértelműen kiderül. Hiszen Forgó István azt javasolja az irodalmi színpad vezetőjének, hogy problémáival a település párt és ■tömegszervezeti vezetőit keresse meg, jóllehet az irodalmi színpad a művelődési ház égisze alatt működik, így annak problémái elsősorban a művelődési ház igazgatójára tartoznának. És másodsorban? Másodsorban az irodalmi színpad „problémái” a szakmai felügyeletre, a Kisterenyei körzeti Művelődési Ház munkatársaira tartoznak. Erről azonban nincs szó Forgó István levelébe»». Pedig a körzeti művelődési ház — melyhez további négy intézmény tartozik —, nem áll rosz- szul munkaerő dolgában. Magának a bázisintézménynek Forgó István az igazgatója, de Kisterenyén székel Dartv» Vince is, akinek nincs külön intézménye, mivel ő a körzethez tartozó valamennyi intézmény (mind a négy) igazgatójának az igazgatója. Hogy a kisterenyei igazgatók miért nem önmagukat jelölték meg „segélyforrásként" az Ady Endre Irodalmi Színpad lelkes tagjainak, azt persze nem lehet érteni. Bokros teendőik közepette ezidáig arra sem volt idejük, hogy a csoport egyik előadását, netán próbáját megtekintsék, így aztán arról sem tehetnek, hogy Rákóczi-telepen — tőlük függetlenül — megélénkült a kulturális élet. Nem vették volna észre? De még mennyin«, bogy ésa- revették _I É szrevételek Azt a nendfcMJH veacWsií" gl ülést, melyre Dastyi József a Rákóczi-telepi KlSZ-aiap- szervezed titkára meghívott az ő kérésére hívta össze május 25-én Oravecz József, a telep párttitkára. — Azt szeretnénk, ha Józsi bácsi visszavonná felmondását. — mondta találkozásunkkor — alig leplezett izgatottsággal — a KISZ-titkár. Az ülésen minden érintett személy részt vett Csak Forgó István hiányzott, akit viszont igazgatója, Danyí Vince „helyettesített". Még a megbeszélés kezdete előtt szerettem volna egy-két dologra rákérdezni, de Danyí József azzal hárította el kérdéseimet hogy úgyis minden kiderül. És valóban- A közel négyórás ülésen csakugyan majdnem mindenről szó esett. Kiderült mindenekelőtt az, hogy Jakab Gábor megbízatásának meghosszabbítását nem a párt és a tömegszervezetek javasolták! A tagok — már akik — csak utólag értesül-, tek a döntésről — nem kis felháborodással. Azt ugyanis a telepein ma már mindenki tudja, kit Sietne meg ez a tisztség. Csakhogy Bacsics József nem áhítozik az „igazgatói" kinevezésre. Kiderült hogy ő ennél sokkal többet szeretne: dolgozni ! Mint csoportvezetőnek azonban korlátozottak a lehetőségei. Kérte 6 nem egyszer, nem kétszer az intézmény vezetőjének segítségét de bármivel is fordult Jakab Gáborhoz, minduntalan elutasító választ kapott; „Nincs arra pénz. Nem lehet azt elintézni...” Végül már levélben (!) kérte, hogy legalább kulcsot adjon neki a házhoz, hogy a próbákra ki tudják nyitni a termet (A színpadvezetőnek ma sincs kulcsa az intézményhez.) Mondjuk ez a körülmény tíz közül kilenc csoportvezetőt lemondásra késztetne. Bacsics József azonban állhatatosabb- nak bizonyult. Rendszeresen Kisterenyére buszozott; hol egy égőért (ű, hol a díszletekhez szükséges lécért. Magyarul elintézte mindazt, amit a tiszteletdíjas igazgatónak kellett volna elintéznie. Danyi Vince szavaiból azonban kitűnt, hogy Bacsics József túllőtt a célon. Egy idő után már Kisterenyén is kezdett kellemetlenné válni. Túlságosan gyakran zavarta az igazgatókat „pitiáner” kéréseivel. Ráadásai, ha valamit nem kapott meg időben (mondjuk a másnapi előadáshoz szükséges égőt), máris tollat ragadott, és több példányban ki levélben adott nagyobb nyomatéket kévésének. Márpedig ehhez a munkatempóhoz Kisterenyén nem voltak hozzászokva... Minek folytassam ?! Ezt a történetet már sokan megírták, és félő, hogy még sokszor meg fogják fend. Rákóczi-telepen végül is „megnyugtatóan” zárult a május 25-i tanácskozás. Bacsics József természetesen visszavonta felmondását. Talán még szégyelíte is, hogy sérelmezte, amit észre sem kellett volna vennie. Ma már biztosan tudja; azért mert egyedül van a színpadon, attól az övé most sem lehet más, csak epizódszerep. Mi ez a vacogás? (5.) — Elmosogatná!? Anna kéréséhez a legkedvesebb mosoly társuk Jó lenne, ha észrevenné, hogy megsebesítettem az ujjamat, de nem veszi észre. Igaz, rejtegetem az asztal lapja alatt, nem szeretném, ha meglátná, de_ azért mégis jó lenne, ha meglátná. A kiskanállal csilingelek a feketéscsésze falán, és dör- mögök, hogy persze, majd elmosogatok, csak előbb kiugróm valami újságért Meglepődik. Miféle újságért? Hiszen itt vannak mind. Jár vagy hat újság, mi kell még? Az, az egy olyan, szóval kell egy újság és kész. — Megbolondultál, fiam? — néz rám nagy szemekkel. Hát persze, hát persze, hogy megbolondultam. Ugrálok lefelé a lépcsőkön- Hogyne kellene az az újság. Különben hogyan jöjjek ki ilyenkor a lakásból? Majd mondok valamit. Csak később... Az az érdekes, hogy a magam számára is váratlan, amit teszek, de a dolog nem hagy nyugton. Meg kell bizonyosodnom. Miközben a lépcsőházban megyek lefelé, megint elfog a szokásos rossz közérzet, ami reggelente jön rám. Ez a rohanás teszi. Gyomromban a siettemben bekapott reggeli, csak éppen, hogy egyek valamit, tenyeremmel az államat dörzsölöm, ellenőrzőm, jól fogott-e a borotva, nem kellene-e visszaállítom a pengére, igaz, a villany borotva egy arcmasszázzsal is reiér, hát jó, a kabátzsebemet csapkodom, benne van-e a lakáskulcs, jelzi-e csörgése, bezártam-e az ajtót, nem kellene visszamenni, mégiscsak megnézni, ahá, ott jön a troli, olyan gyorsan szalad végig az utcán, hogy futnom kell, ha el akarom érni. Menetrendet nem ismer, kiszámítani lehetetlen. Bevág a megállóba, mire odaérek, már be is csukta az ajót, s meglehet, hogy percekig áll még így a piros lámpa előtt, de én a járdán topogok. Néha az az érzésem, hogy szándékosan az orrom előtt vágja be az ajtót a vezető- Nem tetszik neki a képem? Van, aki türelmesen elmagyarázza a vezetőnek, milyen hibát követett el, majd leszáll. Mi, akik fennmaradtunk, még végighallgatjuk, milyen cifrán válaszol a veNÓGRÁD — 1982. június 5., szombat Ajándék vakáció előttI .4$'., Jelentős társadalmi munkával épült fel az Április 4.-lakótelepen az a játszótér, ahol a városkörzetben lakó kicsinyek önfeledten tölthetik az idejüket Balassagyarmaton. = kj zető, és az utasok közül sokan a vezetővel nevetnek együtt Próbáltam bejárni gépkocsival is, de parkolni lehetetlen. A múltkor, az utasok kérésére, hogy hol késett tíz percig, a troli vezetője azt mondta, hogy gyűlést tartottak. Azt hittem, gúnyolódik, a gyűlés témája az volt, hogy miként lehetnének pontosabbak a járatok. Hogy nem így, az biztos. No nem, nem. Most szépen, nyugodtan leballagok és finoman, mintegy véletlenül, megnézem azt a kaputelefont, rossz-e, nem rossz-e, mert már kezdem azt gondolni, hogy én bolondultam meg. A zebrán majdnem elüt egy őrült. Ogy közelíti meg a zebrát, hogy a frász áll belém. Közvetlenül a sáv előtt ledekkol, és vigyorogva nézeget Irtó büszke magára, hogy milyen pontosan csinálta, és milyen jó a fékje. Hát tudhatom én ezt, hogy ilyen jó a fékje, s különben is milyen jogon ránt bele engem az ostoba szórakozásába? Látom, átszól az oldalülésen ülő testes asszonynak,’ miközben felém vág a szemével; ni, hogy megijedt a* ürge- Nevet, az anyósforma asszony meg nagyot csuklik, és megszorítja ölében a holland kosarat ö is megijedt. Ez egy krokodilt A her— ’ kott ajtó fedezete mögött, s annak a lehetőségnek a védelmében, hogy nemsokára rákapcsol a gázra, teljes bis- tonságban tudja magát Talán arra sem gondol, hogy most felírom a rendszámát; Az emberek egy része olyan, mint a világba szabadult, neveletlen gyerek, az sem ér-’ dekli, mi a következmény; csak megy az esze, meg a pillanatnyi elképzelése után. Fel fogom jelenteni, er biz-: tos. Elég lesz-e a büntetés; hogy elriassza a hasonló viselkedéstől a későbbiekre? Ea nem biztos. A büntetést elegánsan kifizetni, s még el is dicsekedni vele, szokás lett. Hát igen, elég jól élünk, jól keresünk, a szabályok megsértése csak amolyan „dádá- zással” jár, mintha a hiba elkövetője nem lenne felelőssége tudatában, mintha nem lenne felnőtt. S hát amikor a jogosítványt kapta? Akkor felnőttnek látták? Amikor vezetni tanultam, az oktató tragikus helyzetek magyarázatával kezdte. Így állt a kamion, úgy állt a lovaskordé, amúgy állt a gépkocsi. Vér, agyvelő, csontdarabok. Emlékszem, úgy ülünk a pádban, mint akiket odaszögeztek, kigúvadt szemmel figyeltük az előadót, s a szemekből olvasva úgy tűnt, hogy alakját körülveszi valami rendkívüliség, amitől szinte elvarázsolódtak a hallgatók- Különös lelkesedéssel beszélt róla, miként lehetett volna a gyors helyzet- felismeréssel még így is elkerülni a tragédiát, én pedig elgondolkoztam: mire is tanítanak itt bennünket? A bravúrra? Hogy a jó gépkocsivezető mindenre talál megoldást, még akkor is, ha ő idézte elő a hibát? Hiszen ez az oktató egészen másra tanít, mint amire kellene. Nem autóversenyzőket képeznek itt. A közhelyeket, a kötelező tudnivalókat kellene először elsajátítani, nem a különleges helyzeteket. Persze, jólesett imponálnia. De mire tanít vele? Követésre nevel, ahelyett, hogy... Itt állok a kaputelefon előtt. Dehát nem tudom ellenőrizni. Ehhez legalább két ember kell. Fönn pedig Anna van. Akkor már tisztességesebb elhinni neki, hogy tényleg működik. (Folytatjuk)
