Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)
1982-06-05 / 130. szám
A fal- és padlóburkoló lapok minősége a kemencékben történő égetéstől jelentősen függ, ezcrt a nyers csempe kiégetésének hőfokát állandóan ellenőrizni kell. A Romhányi Építési Kerámiagyárban az R. I.-es üzemrészben Rottek József egyike azoknak, akik a 42 méter hosszú, földgázüzemclésű kemencében zajló folyamatokra ügyelnek. A nyolcvan percig tartó művelet részfolyamatait — képünkön — Rottek József vizsgálja. — kulcsár Az olcsóbb is hizlal A mezőgazdaság tavalyi energiamegtakarítási eredményeinek nagy része a kedvező időjárásnak köszönhető. Így pél-, dául az alacsony nedvességtartalmú kukorica szárításához az átlagosnál jóval kevesebb fűtőanyag kellett. Az idén nem lesz ekkora szerencsénk. A rossz időjárás miatt ugyanis késett a kukorica vetése. És ez, sajnos „garantálja”, a termés magas nedvességtartalmát. Többe kerül majd a szárítás, hacsak nem alkalmaznak új módszert a kukoricatárolásban. A Hőgyészi Állami Gazdaság, az AGROBER-rel, a Gabona tröszttel és a Keszthelyi Agrártudományi .Egyetemmel gazdasági társulást hozott tétre a esuhémentes csövesktáso- nea-szüázs (Corn-Cob-Mix, a továbbiakban CCM) terjesztésére és alkalmazási módszereinek továbbfejlesztésére. Az AGROBER tervezi és építi a CCM technológiai rendszeréhez szükséges beruházásokat, a Gabonatröszt vállalja ■ CCM-hez szükséges Snoocent- rátumofc összeállításit és szállítását Ellenőrzi a takarmány minőségét Az éüani gazdaság az érdeklődők rendelkezésére bocsátja a CCM-teeh- nolőgla alkalmazásának módszereit és tapasztalatait Meghatározza azokat az üzemeket ahol alkalmazni lehet e módszert, gondoskodik a technológiához szükséges gépek gyárMiért olcsóbb ez a módszer? Először is fölöslegessé teszi a szárítást. Ezzel tonnánként több mint 400 forintot lehet megtakarítani. A CCM-takar- mányt az állattartó telepeken tárolják, tehát fölösleges a kukoricát (a terményszárító és a takarmányüzem között) többször szállítani. Ezzel tonnánként újabb 70 forint spórolható meg. A CGM-takarmány tárolásához és tartósításához szükséges horizontális silókban tárolási és erjedési veszteség keletkezik, de az újfajta módszerrel hektáronként körülbelül 5—7 százalékkal több tápanyag takarítható be. Ezenkívül mi ved nincs szükség farról eve- gós szárításra, a hagyományos tartósítási eljáráshoz képest ez a takarmány körülbelül 15 száza lék toil több fehérjét tartalmaz. Mindez tonnánként újabb M forint megtakarítást jelent A hagyományos abraktakarmány tonnánkénti keverési költsége 260 forint A CCM- takarmány darálása, tárolása és keverése csak 140 tartótba A bflgyéssl gazdaság számításai siartnt 1 tonna árdknko- rica BataMtafga 2 400 torint Ugyanez a CCM-módszerrel csak lOtS forint ami a béltartalom alapján tonnánként 1 700 forintnyi áru kukorica- önköltségnek felel meg. A mérlegeléskor figyelembe kell venni azokat az egyétotásáról és beszerzéséről. ként nehezen számszerűsíthető előnyöket is, amelyeket a CCM-módszer nyomán a kukoricatermesztésben tapasztalhatók. Például a korábbi betakarítás miatt lehetővé válik későbbi érésű, nagyobb hozamú kukoricahibridek termesztése. Takarmányról lévén szó, a lényeg mégis az, hogy ez az olcsóbb takarmány vajon hogyan hasznosul? Üzemi adatok alapján az újonnan épült, energiatakarékos hizlaldákban (ez természetes szellőztetést és világítást jelent) a CCM-mel etetett sertések, valamint a zárt hizlaldákban száraztakarmánnyal tartott állatállomány termelési eredményeinek öez- szehasonlitása során kiderült, hogy a hőgyészi gazdaságban 85 kg-os hizlalást szakaszban a napi súlygyarapodás a CGM- nél 600, a hagyományos hízótápnál 510 gramm volt A hizlalás! szakasz 107, illetve 127 nap. Igaz, a sertések egy kilogramm súlygyarapodásához 5,5 kilogramm CCM-et, a zárt hizlaldákban pedig 4,17 kg száraz abrakkeveréket használtak fel, de a takarmány alacsonyabb önköltsége és a nagyobb napi súlygyarapodás eredményeként 1 kilogramm ráhizlalt súly szűkített önköltsége a hagyományos hizlalásnál 28 forint, a CCM etetésénél pedig alig 20 forint Az új takarmány etetése nem rontotta a sertések minőségét így az étkeztetési árat sem nyomta le. B. P. A műszaki értelmiség jelene és jövője Beszélgetés dr. Tóth JánossaL a MTESZ főtitkárára! Hazánk gazdasági fejlődésének jelenlegi és jövőbeni szakaszában értelemszerűen komoly szerepe van a műszaki értelmiségnek. Éppen ezért nem mindegy, hogyan élnek a műszaki szakemberek, mik a problémáik, milyen feladatok állnak előttük. Minérről pedig a legpontosabb képet nyilvánvalóan a műszaki, gazdasági, agrár- és természettudományi szakembereket tömörítő szervezet, a Műszaki és Természet- tudamányi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) adhatja. Ezért kerestük fel kérdéseinkkel dr. Tóth Jánost, az MTESZ főtitkárát. — Hazánkat nyersanyagszegény országként emlegetik — mondja —, ami igaz ugyan, ■de van egy erőforrás, amelyben rendkívül gazdagok vagyunk: a dolgozók munkaereje, szellemi kapacitása. Ez olyan népgazdasági tartalék, amelyet eddig csak kis részben használtunk ki Persze e tartalék összvolumenét, felső határát nehéz lenne meghatározni, de úgy vélem, hogy ez az erőforrás végül is kimeríthetetlen. A pontosság, a szorgalom nem elhanyagolható tényező a gazdaságban, de műszaki szakembereinktől ennél sokkal többet várunk. És nemcsak a műszakiaktól — de az innovációs folyamatban (ku- tatás-fejlesztés-termelés- értékesítés-f elhasználás) részt vevő minden szellemi és fizikai munkástól is. — Milyen szellemi kapacitást képvisel a műszaki értelmiség? Létszámuk elegendő-e « tervfeladatok teljesítéséhez? — Az ID80-« népszámlálás szerint több mint 360 ezer ún. nem fizikai szakember dolgozott műszaki területen. 120 ezer közülük felsőfokú végzettségű. A nyugdíjasokkal együtt e szám körülbelül 140 ezer. Az aSadmazott műszakiak létszáma 240 «ser. Nehéz ítéletet mondatai: sok vagy kevés a mérnök hazánkban? Én a nagyobb problémát inkább abban látom, hogy nem használjuk ki kellőképpen műszaki szakembereink felkészültségét és képességét. Nem tudtuk még megteremteni azt a feltételrendszert, amely, ha kefi, gazdasági kényszerrel hozza felszínre a szunnyadó tartalékokat Pedig sok eszköz, és a nemzeti jövedelem évi 3 százaléka áll a szellemi munka területén dolgozók rendelkezésére. De az anyagi és szellemi ráfordításokhoz képest nemzetközi összehasonlításban is, kevés a nemzeti végtermék. — Eszerint s népgazdaság „bemeneti oldalán” jelentősek a szellemi erőforrások, de a „kimeneti oldalon”, ahol a végtermék megjelenik, nem mindig azt kapjuk, amit a hazai és külföldi vevő vár? Akkor a „bemenet” és „kimenet” közötti termelőrendszerben van a hiba? — Nemrég olvastam egy tanulmányt: több mint 7Ó0 tényezőt sorolt fel, amelyek gátolják a szellemi kapacitás eredményesebb hasznosítását. Az MTESZ és tagegyesületei rendszeresen figyelik, elemzik e — műszaki, gazdasági, társadalmi, pénzügyi, vezetési, szabályozási vagy éppen emberi — tényezőket. Nemcsak elemezünk, javaslunk is. Az MTESZ tagegyesületeiben dol- gazó szakemberek véleménye szerint — többek között — erősíteni kellene a társadalmi termelésben részt vevő egységek kapcsolatrendszerét Szorosabb együttműködésre van szükség a kutató-fejlesztő, termelő és értékesítő vállalatok között Mivel kitűzött feladatainkat a vártnál is nehezebb külső feltételek között kell megoldani, ezért különösen fontos, hogy eredményesebben alkalmazzuk a kollektiv és egyéni érdekeltség meglévő eszközeit Anyagi forrásainktól függően szükség van a műszaki értehntaég egyes kategóriáiban a keresetek javítására, a hátrányos megkü- áOnDOZtOKSSeK SOBOflMHOi I«r számolására. Olyan társadalmi és munkahely! légkör kialakítása is indokoR, amely jobban kedvez az újat akaró szakembereknek. És gondoljunk utána, milyen pocsékolás az, ha mondjuk egy fiatal műszaki alkotómunka helyett műszaki rajzolással, alkalmi műn-' kával egészíti ki jövedelmét? Itt segíthetne a nyilvánosságot formáló sajtó is: jobban be kellene mutatni a jó — de a rossz — eredményit produkálókat is, és azokat a vezetőket, akik a kiemelkedő teljesítményt anyagilag is kiemelkedő mértékben támogatják.' De emellett növelni kellene a műszaki értelmiség közgazda- sági ismereteit, nyelvtudását is. Sokféle feladat vár hát ránk.' És nem is igényel mind „lentről jövő” intézkedést, inkább szemléletváltoztatást és a meglévő lehetőségek hatásosabb alkalmazását. Gyakran panaszkodnak fiatal műszakiak: érdemi munka híján csak lét zengenek munkahelyükön. És ezt a vezetők eltűrik. ElóJort dtd az is, hogy egy verseny- tárgyalásnál, döntésnél az igazgató a helyettest, a főosztály- vezetőt kérdezi meg, nem azt; aki a konkrét témához legjobban ért. Gyakran tapasz-! táljuk, hogy a külföldi utazásnál sem a szakértelem, hanem a ranglétra dönt Újítások! halnak el nemtörődömség, közöny miatt És mindezekért; úgy hiszem, nem sok vezetőt vontak ‘még nálunk felelősségre. Nem is minden vezető szereti a mindig újait akaró fiatal szakembert A technikusképzés tíz év előtti megszüntetése kárt okoz a terme-' lés szervezésében. Sorolhatnám tovább, de ebből is látható: a régi személetben gyökerező gondokról van szó. Ezeket egyszerre nem lehet feloldani, de a már megtett itv) térkedések példája nyomán, lé-' pésrffl lépésre, cselekedetek sorává! igen! — Gyakran hajtják; a Hv- válalkozás „elszívja” a já szakembereket. Valós e veszély? — Véleményeve seerint sriÉ olyat® tevékenységi foema van, amely aagjoÉUad keretek küzött gazdaságtalan. Ezért azflfoJ g égések a kisebb termelő- egységek. És szakemberekre ott la szükség van. A kiemdkedú tudású műszaki a népgazdaságnak akkor is hasznot hajt ha munkáját kisvállalkozásnál végzi. Nem a kis- és nagyvállalat szembeállítására, hanem együttes fejlesztésére van szükség! — Az MTESZ mivel segíti Hajnali négykor űzi él az álmot Becze István szeméről a vekker kíméletlen hangja, összeszedelőzködik a tari lakásban, s indul az állomásra, rfcm állítja, hogy frissén és jókedvűen nagyon is keservesek ezek a korai órák. Napközt hétágra süthet a nap, de pitymallatkor szinte csíp még a hűvösség. Hideg a vonat is, nem engedi, hogy Becze István szunyókálni dőljön a sarokba. Amint a szerelvény a Tarján előtti váltókon átcsattog, csukódna le a szeme de akkor már minek? Hiszen onnan látni már a gyárat, leszálláshoz kell készülődni. Éppen 31 éve sorjáznak így a hajnalok Becze István életében. Ennyi ideje, hogy naponta odabiccent a portásnak, amint befordul a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár udvarára. Itt tanult, itt szabadult föl, s ide vezet azóta is napjában az útja. — Hűséges ember lehet... — Én először csak a lakatossághoz ragaszkodtam — mondja a tiszta tekintetű, nyílt mosolyú férfi. — Akkoriban nem úgy volt, mint most, hogy tárt karokkal fogadták a lakatostanoncot, igencsak megnézték, odavaló-e? Falum- béli villanyszerelőnek szóltam vigyen már be a gyárba. Be is hozott, bemutatott: na ez az a gyerek, aki mindenáron lakatos akar lenni. Mondom eleinte a szakmáért kapaszkodtam, most már a gyár is hoz: zámnőtt. (Jó két éve összekapott a főnökeivel Becze István. Ügy érezte, nem kapta meg, ami jár. Akkor egyszer azt álmodta éjjel, hogy nem zimes már, az acélgyárban dolgozik. VeríKULCSEMBEREK Aki mindenáron lakatos akart lenni tékesen ébredt S amint az álombéli történet képei eloszlottak — végtelenül megkönnyebbült.) — Hűség, hűtlenség... — morfondírozik el a fogalmakon a csaknem ötvenéves férfi. — Nagy szavak ezek, versbe, regénybe valók. Én inkább azt mondanám, hogy összecsiszolódik az ember évek alatt a munkahelyével, s ez nemcsak megszokást hanem érzelmi kapcsolatot is jelent. Hívtak engem haza a falumba, elküldték volna mezőgazdasági szakiskolára. Mit csináljak, ha énnékem a föld nem mond semmit? Még azt a ház körüli ötven négyszögölet se szívesen turkálom... Kapacitáltak már Pásztóró! is. Közel volna, gyár is volna, többet is adnának. De énrám ne mutogasson senki, hogy ez az, aki otthagyta a helyét párforintnyi óra- béremelésért. — Nem olyan különleges eset ez manapság. — Nem, akinek nem. Én máshogy vagyok szokva. Becze István a központi lakatosműhelyben vagy tízféle géppel van közeli barátságban. Maróval, gyaluval, esztergával, kompresszorral. Mindegy milyen, ezek már csak rutinfeladatot adhatnak, a javítanivalók szinte visszaköszönnek. Unalmas is lehet ez már a lakatosnak. — Az nem úgy van — tiltakozik. — Lehet, hogy a harmincegy évem után már nem hiszi, de ma is úgy van, ha megtalálom a gépben a hibát és javítás után sikerül beindítani, az külön élmény. Ugyanolyan ma is, mint a kezdet kezdetén volt Meg aztán hallom, jön nekünk is a lyukkártyás marógép. Látja az nekem is beteszi a darazsat a fülembe. (Bedöglött egyszer a gyári kőművesek kis dömpere. Motor kellett volna hozzá, kapni nem lehetett. Hallotta Becze István, segíteni lehetne a bajon egy közönséges Trabant- motorral is, van, ahol már csinálják. Elment, hogy megnézze. Az idegen szakik meg azt mondták, addig az ő Trabant- motoros dömperüknek csak háttal állhat míg az újítási díjat nekik át nem utalják. „Arra várhattok” — gondolta Becze, és visszament a gyárba és kispekulálta maga, hogyan lehet a másfajta motort a dömperbe tenni.) — Szép is lett volna, ha rá- jus szorulok! Nekem is van otthon egy tizennyolc éves Trabantom, jobb szeretem azt javítani, mint vezetni, hát csak ismerem! Hogy jár-e még?! Azt megnézheti bármikor. Olyan, mintha tavaly vettem volna! Gépet máskor is épített Becze István, noha nem azért fizetik. Szódacsinálót méghozzá. — Itt az emberek szóda nélkül nehezen tartanak ki, az nálunk védőital. A régi gép elromlott, azért csináltam egy újat. Tartály volt hozzá, a szivattyút, töltőt, szelepeket meg összeszedtem. Igencsak restelltem volna, ha nem sikerül. Egy másik alkalommal meg két kulcsfontosságú gépet mentett meg a leállástól. Szabványon kívüli holland csapágy kellett volna beléjük, azt itthon nem lehetett megvenni. Becze átvariálta a két masinát úgy, hogy járjanak addig, míg a hollandok a csapágyat megküldik. — A lakatosnak a termelőüzemből csak annyit szólnak, javítsa meg a gépet, adj uram, de mindjárt! Hogyan, miként, azt már nekem kell kimódolni. Tudja, aki úgy érzi, hogy szív szerint is a gyárhoz tartozik (na, most meg már én mondok nagy szavakat), az sok mindenre képes. Csak egyre nem képes Becze István. És ezt sem megszokni nem tudja, sem beletörődni nem bír. Hogy a gyárban némelyek, és nem is kevesen, nem szeretik, nem ápolják a gépet. Ütik-vágják, hogy mielőbb megkeressék rajta a pénzüket, de nem sérti a fülüket, ha gondozás után jajgat, sajnálják a napi tíz percet, hogy letakarítsák. — Annyira el vannak tö- mődve mocsokkal, hogy egyszerűen nem férek hozzá a csavarhoz. Én jobban érezném magam, ha reggel tiszte géphez állnék oda. Hogy lehet, hogy másnak nincs erre igénye? Kilógatjuk a táblát, hogy tegyük otthonossá munkahelyünket, nekifogunk parkosítani, meg miegymás, csak éppen a kenyéradó gépeket eszi a piszok. Na, ugye, csodálkozott az óriási rongyhegyen a műhelyünkben. Hát erre kell a sok kelmehulladék, letakari- teni mások helyett a gépet, addig úgyse tudjuk javítani. (Három éve, 46 éves fejjel érettségi bizonyítványt szerzett. Megszenvedett érte, még a tévét sem engedélyezte magának, pedig azt nagyon szereti nézni.. Közben pedig csaknem kettévágták az operálóasztalon, veseműtéten esett át, abba is akarta hagyni a tanulást. Rábeszélték a többiek, minek hagyná veszni az addigi fáradságát? A kórházban úgy fölkészült a kémiavizsgára, hogy orrán-fülén-száján képleteket eregetett. Mégis, szemközt a vizsgáztatóval tökéletesen üresnek érezte a fejét. „Fiatalon kellett volna megejteni az ilyesmit, nem most, amikor a felejtés is meglep.”) — Amíg az ember megtalálja munkájában az örömét, addig nincs baj — így a lakatos, s ez a hite motiválja minden lépését. Ezért aztán a könyörtelen hajnaloknak is meg tud bocsátani. Nem előbb, csak a gyárkapuban. Ott ébred fel igazán, ott pendíti meg a várakozás: vajon mit hoz a mai nap. Islert élteit azóta egy pár ^ esztendő, hogy először hozta be falubelije Becze Istvánt. Sok mindent másképp lát, másképp gondol, de ma is csak az, mint akkor — a fiú, aki mindenáron lakatos akart lenni. a műszaki értelmiséget megnövekedett feladataink ellátásában? — A szövetség és a tagegyesületek feladata kettős. Egyrészt a tagok megismertetés« a műszaki-tudományos haladás legújabb eredményeivel, másrészt fórum biztosítása a közéleti aktivitásuk számára. A rendelkezésre álló, és a társadalmi munka eszközeivel hasznosítható szellemi erőket elsősorban az energiagazdálkodás, az elektronikai alkatrész- gyártás, az élelmiszer-gazdálkodás ipari háttere, a gyógyszeripar fejlesztése, az innováció, az újítások, találmányok hasznosítása, széles körű elterjesztése érdekében kell összpontosítani. Üj vonás a szövetség munkájában, hogy az ötlettől a megvalósulásig kíséri végig, segíti a tudományos-műszaki gondolatot, erre mozgósítja a szakembereket. A véleményezésen és javaslattételen túl önálló kezdeményezések, koncepciók kimutatásával járulunk hozzá a műszakitechnikai haladás meggyorsít tásához. A szövetség részt vesz a népgazdaság 2000-ig szóló, és a műszaki-gazdasági értelmiség helyzetének alakulásával foglalkozó egyes részkoncepciók kimunkálásában és véleményezésében. Űj és megtisztelő feladatot jelent számunkra a Minisztertanácsnak az a döntése, hogy az MTESZ-t intézményesen bevonják a műszaki-gazdasági döntések előkészítésébe és végrehajtásába.' Szatmári Jenő István Szendi Márta NÓGRAD - 1982. június 5., szombat
