Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)
1982-06-27 / 149. szám
Kém csupán a mával törődnek, a holnapra, az utánpótlás nevelésére is gondolnak Balassagyarmaton, a ruházati szövetkezetben. Kertész Kornélia szakmunkás 1979-től dolgozik az üzemben, mint férfiszabó. Munkájával elégedettek a tapasztaltabb dolgozók is. Iskola, szolgálati lakás, postahivatal Alkalmazzák a mezőpanel-tech nológ iát Mérföldkő a lenini A Jobbágyi Építő-, Szerelő Ipari Szövetkezet fontos munkának tartja a vanyarci 8 tantermes általános iskola építését, melynek átadási határideje 1983 vége lesz, ameny- nyiben az alvállalkozó, a NO- TÉV időben átadja a munka- területet. A vanyarci iskola mellett fokozott figyelmet fordítanak a tanácsi szolgálati lakások építésére Bujákon és Szirákon, továbbá a csécsei postahivatal felújítására, valamint a pásztói tejüzemmel vállalt kötelezettségeik teljesítésére. Feladatul határozták A megyénkben működő nyolc ÁFÉSZ-ből ez évben heten készítettek pályázatot a „Kiváló szövetkezet” kitüntetés elnyerésére. Az ÁFÉSZ- ek több mint 3200 dolgozójából csaknem 1570-en vesznek részt a szocialista brigádmozgalomban, vállalva a szövetkezetek éves tervének és üzletpolitikai célkitűzéseinek sikeres teljesítését, illetve túlmeg a mezőpanel technológiai alkalmazását, melynek meghonosítására már intézkedéseket is tettek. Ezzel a technológiával meg tudják gyorsítani a családi házak és sorházak építését, oly módon, hogy megépítik a lakás váz- szerkezetét és a további munkát már családi összefogással is folytathatják az építkezők. Ehhez a közelmúltban megvásárolták a szükséges gépi berendezéseket, többek között autódarut és betonkeverő gépsort a készbeton szállításához. teljesítését, a kereskedelem kulturáltságának fejlesztését. Az is kitűnik a vállalásokból, hogy az ÁFÉSZ-ek vezetői és dolgozói eddiginél fokozottabban kívánnak alkalmazkodni a vásárlók — fogyasztók — növekvő igényeihez. Vállalták, hogy hatékonyabb kereskedelemszervező munkával növelik az olcsóbb áruk arányát és forgalmazását. V álságos napok, hetek, hónapok után ült össze 25 esztendeje a Magyar Szocialista Munkáspárt 1957. június 27-én az első — és máig egyetlen — országos értekezlete. Az 1956-os ellenforradalmi támadás leverését követően, amikor a párt újra magára talált, amikor az ország folytatta a rövid időre megszakadt szocialista építőmunkát. A június 27—29. közötti tanácskozásnak kettős feladata volt Megszüntetni a párt életében az ideiglenességet, visz- szaállítani az alkotmányos és törvényes pártéletet, ezzel mintegy hitet tenni az 1956. november 4-e után hozott határozatok helyessége mellett; kijelölni a jövő útját az MSZMP-nek éppen úgy, mint az országnak. A Kádár János nevével fémjelzett értekezlet mindkét feladatát teljesítette. Jóváhagyta az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának 1956. decemberi határozatát, melyben leszögezte, hogy, az októberben bekövetkezett eseménynek négy alapvető oka, illetve mozgató tényezője volt. Azt is megállapították: ezek az okok már jóval az ellenforradalmi felkelés kirobbanása előtt „egy- időben, egymás mellett, egymásba kapcsolódva és egymással kölcsönhatásban hatottak, és együttesen vezették az eseményeket tragikus alakulásuk felé”. A négy okból elsőként a Rákosi—Gerő-klikk tevékenységét említette meg a határozat, megállapítva, hogy ennek a csoportnak a pártban és a kormányban döntő befolyása volt, s hogy tagjai már 1948 végétől kezdve letértek a marxizmus—le- ninizmus elvi alapjáról. „Az októberi események keletkezésében és azok tragikus fordulatában súlyos szerepet játszott a korábbi években kialakult és állandóan növekvő pártellenzéknek az a szárnya is, amely Nagy Imrét és Losonczy Gézát választotta zászlajául” — fogalmazza meg a második okot a párthatározat. A továbbiakban ez olvasható: „Az októberi események előkészítésében és kirobbanásában alapvető tényező volta Horthy-fasiszta és magyar kapitalista-földesúri ellenforradalom, amelynek jelentős erői működtek illegálisan idehaza— A magyarországi eseményekben végül döntő és alapvető szerepet játszott a nemzetközi imperializmus, amelynek céljai természetesen túlmentek a magyar kérdésen.” És a júniusi pártértekezlet — az ország nagy többségének egyetértésével találkozva — értékelte és nagyra becsülte a forradalmi erők . fellépését, azoknak az elvtársaknak a proletárhataloKi védelmében és megszilárdításában kifejtett tevékenységét, akik a döntő percben merték vállalni a sorsdöntő lépést és a Szovjetunió segítségével megvéd- ték a munkáshatalmat országunkban. A pártértekezlet a Magyar Forradalmi Munkás— Paraszt Kormány, a párt új vezetőségének a fellépését a magyar nép, a magyar munkásosztály, a nemzet érdekében végzett hazafias cselekedetnek nyilvánította. Olyannak, amelynek helyességét a történelem igazolta. Az értekezlet határozata méltatta azt a tényt és e mondatokból kiderült az, hogy döntő fordulatkén értékelték a november 4-én bekövetkezett eseményeket; az egész nép, a munkás- osztály érdekében végrehajtott cselekedetnek, a munkásosztály, a dolgozó nép legjobbjai cselekedetének Hangsúlyozva a pártszervezés és a kormány addigi politikájának helyességét az alapkérdésekben, Kádár János kijelentette, hogy korai lenne még a „dicsőségen osztozkodni”. Erre annál kevésbé van szükség, mert a dicséret és a hála elsősorban a tömegeket, a magyar munkásosztályt és a proletár internacionalizmust, a szocialista országok anyagi fegyveres és politikai segítségét illeti. A párt tehát önmagát illetően szerény volt a júniusi értekezleten. Pedig jelentős munka volt. már mögötte, hiszen 1957 közepére már megújult párt adhatott számot munkájáról, célkitűzéseiről. Erre az időszakra már teljes biztonsággal mondhatták ki: A párt újjászervezése az ellenforradalmi erők elleni súlyos harcban sikerrel befejeződött, a politikai konszolidáció első szakaszát sikerrel vívták meg a szocializmus erői. A tagság létszáma addigra megközelítette a 350 ezer főt, 85 százalékuk az MDP volt tagjainak legszilárdabb és legáldozatkészebb részéből tevődött ki. Azok léptek a pártba, akik felismerték az ellenforradalom veszélyét, aktívan részt vettek a rend helyreállításában, nagyra értékelték az Ideiglenes Központi Bizottság határozott szembefordulását az 1956 előtti hibákkal. A párttagság eszmei-politikai egysége megszilárdult, s így az alacsonyabbb létszám — az MDP tagságának 40 százaléka —r mellett is összehasonlíthatatlanul erősebb volt az MDP-nél. Lényeges vonása ennek az időszaknak — s ezt a júniusi országos értekezlet konstatálta —, hogy me élcsapat újjászervezése egyiitt- haladt a népi hatalom megvédésén és megszilárdításán túlmenőleg új munkastílus kialakításával, a lenini normák helyreállításával. És milyen éberen vigyázott a párt arra, hogy valóban élcsapat legyen, visszatérjen szerepének lenini felfogásához! Jó érzés visszatekinteni 25 év távlatából az 1957-es júniusi pártkonferenciának a jövőt formáló, perspektívát mutató munkájára, amely a pártéleten túlmenőleg elsősorban a gazdaságpolitikára, a szoci- alimus építésének a továbbfolytatására vonatkoztak. A gazdasági építés feladatait illetően két alapvető célt hangsúlyozott: biztosítani a kizsákmányolástól mentes szocialista társadalom felépítését, s ezzel egyidejűleg a dolgozók életszínvonalának emelését a termelőerők állandó fejlesztésének útján. Ehhez biztosítani kellett a reális tervezést, előtérbe állítani a termelés gazdaságosságát, és anyagi ösztönzéssel is mozgósítani a dolgozókat a tervele megvalósítására. A határozat ismét állást foglalt a szocialista iparosítás folytatása s ezen belül a nehézipar hazánkban szükséges mértékű fejlesztése mellett. Felhívta a figyelmet arra, hogy azokat az iparágakat kell gyorsabban fejleszteni, amelyek hazai adottságainknak legjobban megfelelnek. A gazdaságpolitikában már ekkor nagy hangsúlyt kapott az iparszerkezet átalakítása, a fejlődés egyensúlyának, a termelés és elosztás helyes arányának biztosítása. Hangsúlyozta a pártértekezlet, hogy tudományosan megalapozott, reális célokat kell kitűzni, biztosítva a termelőerők és az élet- színvonal egyidejű és arányos növelését, az anyagi érdekeltség elvének érvényesítésével ehatárolta magát a régi voluntarista koncepciótól megnyerni a dolgozók támogatását. Élesen, hangsúlyozva’ hogy a népgazdaság fejlesztését az ország adottságaira kell alapozni, számolva a nemzetközi együttműködés kölcsönösen előnyös lehetőségeivel. A korábbi gazdaságpolitika súlyos hibáit a központosítás el- túlzásában, az ebből eredő bürokratizmusban, a mezőgazdaság szocialista átalakításában elkövetett erőszakosságokban, a helyi szervek önállóságának a megfojtásában látták. Ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy a szocializmus építése megköveteli az állam központi irányító szerepének érvényesítését a gazdasági életben. Kimondták: a pártszervezeteknek kötelessége a gazdasági építőmunka segítése. Ami az agrárpolitikát illeti, helyesnek tartotta azokat a kedvezményeket, amelyek az egyénileg dolgozó parasztság helyzetét könnyítették és termelési biztonságát növelték. „Mezőgazdaságunk fejlődése — állapította meg a határozat — erősen elmaradt az ipar fejlődése mögött, ennek az aránytalanságnak a megszüntetése olyan gazdaságpolitikát kíván, amely az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek mellett az egyénileg dolgozó parasztságot is hozzásegíti ahhoz, hogy termelését növelje.” Ez persze nem csak gazdaságpolitikai kérdés volt, hanem a munkás—paraszt szövetség megerősítésének igen fontos politikai kérdése is. Ugyanakkor a pártértekezlet határozata is megerősítette, hogy a szocializmus további építésének központi kérdése a úton mezőgazdaság szocialista átalakítása. Ügy értékelte a helyzetet, hogy az agrárpolitikai hibák kijavításával megteremtődtek a kedvező feltételek ahhoz, hogy a termelőszövetkezeti mozgalom egészségesen haladjon előre. Ehhez a pártnak és az államnak minden lehetséges segítséget meg kell adnia. A pártértekezlet tehát már elérkezettnek látta az időt ahhoz, hogy a termelőszövetkezeti mozgalmat kimozdítsa. a holtpontról. De a mozgalom nagyarányú számszerű fejlesztését még nem tartotta időszerűnek. E gazdaságpolitikai szellemében készült el a hároméves terv koncepciója, A új hároméves terv kidolgozását a párt már 1957 februárjában kezdeményezte. A júniusi országos értekezlet megerősítette a párt februári határozatát, hangsúlyozva: „három év a tett; el kell érnünk, hogy saját erőnkből biztosítsuk népgazdaságunk egyensúlyát és egészségees továbbfejlődését”. A terv előkészítése során különös figyelmet kell fordítani a termelés és a fogyasztás növekedésének összhangjára, a termelékenység növelésére és az önköltség csökkentésére. Vigyázni kellett arra is, hogy a korábbi túlfeszített tervek tanulságait a tervkészítők kellően figyelembe vegyék. Mindezek alapján a terv a hároméves időszakra az ipari termelés 25 százalékos, a termelékenység 15 százalékos, a nemzeti jövedelem 13 százalékos emelését irányozta elő. A munkások nagy lendülettel fogtak hozzá a terv teljesítéséhez. Maguk kezdeményeztek munkaversenyt, amelynek során • a sokfajta kezdeményezés természetes következményeként a verseny új formái alakultak ki. Hamarosan bebizonyosodott, hogy a terv készítői ném számoltak eléggé ezekkel a munkáskezdeményezésekkel. A tervidőszak első évének ipar- fejlesztési eredményei jóval meghaladták az elképzeléseket. 1958-ban az ipari termelés 13 százalékkal, a termelékenység 9 százalékkal, a nemzeti jövedelem pedig 6 százalékkal emelkedett. Így a hároméves tervet két év alatt teljesítettük. A z 1957-es júniusi országos pártértekezlet, melynek 25 éves évfordulóját köszöntjük, a kongresszusok közötti időszakban méltán töltötte be a párt legmagasabb fórumának szerepét. Az azóta eltelt negyedszázad bebizonyította: az akkor hozott határozatok időt állóak voltak, olyan elképzeléseket tartalmaztak, amelyek megvalósítása, a szocializmus alapjainak lerakását, a fejlett szocialista társadalom építését tette lehetővé. (Éppen ezért e pártértekezletet máig élő tanulságokat szolgáló tanácskozásként tartjuk számon. Fodor László Heten pályáznak Munkaverseny-vállalások a „Kiváló szövetkezet” kitüntetésért KULCSEMBEREK A gólkirály történetei ! lére-herma dara csökkenhet, Táj ti István, a salgótarjáni síküveggyár 34 éves tmk-mű- vezetője iskoláit a gyárban végezte el. Tulajdonképpen mindent kijárt, ami a megyeszékhelyen elérhető közelségiben van. Szerzett három szakmát, két érettségit, vizsgázott a marxista középiskolán és az esti egyetemem. — A sanszot a tanuláshoz a gyártól kaptam — mondja a fiatalember. — Nékem csak élnem kellett vele. — Ennyire szeret tanulni? — Én aztán nem! — tiltakozik hevesen. — Kifejezetten sajnáltam a szabad időmet a tankönyvektől. Csak a tanulás haszna az, ami miatt ráálltam. Ügy gondoltam, mindenütt ragad valami az emberre, és ez így is van. Nincs még tíz éve annak, hogy a gólkirályt kereső fotó- riportert Tajti Istvánhoz irányították. Ma nem a gólszerzőképességekkel megáldott, kiváló futballtehetségéről ismerik a gyárban — inkább a nyughatatlan emberek, ötletgyárosok közt tartják számon. Ennek oka van, valamennyi igazolása egy-egy sztori — mikből végül is minden értékes életpálya összeáll. A keverői tmk, ahol Tajti István művezető — ég és föld találkozása: az elmaradott technológiától a legkorszerűbbig minden együtt van benne. Ha valaki éppen megmutatni akarja, mire képes, itt megteheti. Az egyszer volt gólkirály meg éppenséggel olyan ember, aki szereti „megmutatni magát”, már csak azért is, hogy lássák, nem hiába iskoláztatta őt a gyár. Tajti Istvánnak erről a megmutatásról sztorijai vannak. Régiek és újak, s neki egyik sem különleges történet. Az új keverő próbaüzemének indítása előtt kiderült, hogy nincs még megoldva a dolomit eljuttatása a pneumatikus szállítórendszerbe. Az idegen tervező rajzai alapján ehhez két vibroadagoló kellett volna, ami viszont 300 ezer forintos többletköltséggel terhelné a gyárat. Tajti István beletúrt a gyári elfekvő készletbe, talált ott egy csigát, s ehhez már csak az kellett, hogy a helyi kedvezőtlen viszonyokat a megoldás javára fordítsa. Az új keverőüzem indítása előtt esett meg az is, hogy két keverőgép golyópályája any- nyira elnyüvődött, hogy a gér pék — mint a gyáriak mondják — leültek. Ezek nélkül viszont a gyár termelése feegyaltalán nem babra megy tehát a játék. — Láttam én már előbb is, hogy utolsókat rúgják a keverőgépek, csak hát nem jut mindjárt az ember eszébe, mit csináljon — idézd vissza a nem is olyan régi történetet Tajti István. Végigsimít sötét hajzatán: — Ezeken az ősz szálakat akkor szereztem: este, éjjel mindig vártam, hogy beszólítanak a keverők miatt. A megoldás egyszerű volt, mint ahogyan minden remekbeszabott ötlet az. A lekopott golyópályát fémbetétekkel látta el, s a sok fejfájást okozó gépek azóta is működnek. Sztori a javából a gumimandzsettáról szóló is. A vibroadagolóhoz való gumikat importból szerezte be a gyár. A közepes méretűt például nem kevesebbért, mint 150'' forintért Tajti István nyugalmát feldúlta az összeg, noha nem az ő zsebéiből akarták azt kifizetni, „csak” a közösből. Ennyit tán nekünk is megér morfondírozott, márpedig aki ennyi iskolát kijár, az nem hiába gyötri az eszét. A letörőnél használt gumilapból kiszabta, megragasztotta a mandzsettát, darabját száz forintért — de már az eredményen maga is meglepődött. Míg az importalkalmatosság három hétig bírta a strapát, a hazai anyagból készültet csak 14 hónap után kellett cserélni! A vele dolgozó munkások is tapsoltak a sikernek, hiszen a gumicsere kellemetlen művelet volt, senki sem szerette, s 14 hónaponként mégis jobban él lehet viselni, mint háromhavonta. Hadd áljon itt még egy Tajti István történeteiből, mert hisz az azbeszthengerrő! szóló is megér egy misét. Szóltak a művezetőnek, hogy segédmunkás híján rámoltassa le a áak&tosokkal a kocsiról a húzógéphez való azfoeszthengere- ket A lakatosok morogtak, hogy hórukkmunkát végeztetnek velük, s Tajti István is érezte: luxus ez a gyárnak. Szerkesztett hát a hengerek szállításához egy kalodát, melybe egyszerre hat fér bele, s így már daruval lehet felrakni, leemelni. A ketrec aljára még kereket is erősített, így ha kell, lehúzható a kocsiról, feltolható az üzemibe. — Az az igazság, hogy ezt a föladatot az újítási tervben is láttam — mondja. — Ki volt függesztve a falra. Csakhát, azt a lapot más is olvasta. A méregdrága gumi- mandzsettáról más is hallott, s tapasztalta a keverőgépek végnapjait más is. Meglehet, volt, kinek szöget is ütött a fejébe, néhányan talán el is gondolkodtak rajta. De ahhoz már Tajti Istvánhoz hasonlatos ember kell, hogy észre is vegye a prablé- mát, nyugtalanítsa is, s addig meditáljon rajta, míg ki nem módolja a megoldást. S mikor ez már megvan, rajzba öntse, és szívósan végigjárja vele a szükséges fórumokat, s megnyugodni csak akkor tudjon, amikor már ötlete megvalósításának eredményét is látja. — Ezért érzem jól magam itt, a gyárban. Mert látom munkám sikerét, s ettől nagyobb köszönet nekem nem kell. Jó adag csökönyös kitartás is szükséges ehhez. Tajti István azonban még a futballpá- lyán megszokta, hogy elszántság nélkül aligha zörrenhet meg az ellenfél hálója, s ezt a felismerést azóta is jól kamatoztatja. — Megjártam a Szovjetuniót hoztam én onnan magamnak egy príma barkácskészletet — meséli. — A társaim csúfo- lódtak rajtam: minek cipeled azt a marhanagy ládát?! Hogv minek? Én avval már megcsináltam a nappalimba a szekrénysort most a konyha: beépített szekrényt asztalom- ködöm össze. Hát nem öröm az emberfiának, amikor szir- te a semmiből teremt valamit a két kezével ? Szendi Márta NÖGRAD — 1982. június 27., vasárnap
