Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)

1982-06-27 / 149. szám

Megnyílt kongresszusa Az új-belgrádi Száva köz- A Magyar Szocialista Mtm- pontban szombaton délelőtt káspárt küldöttségét Övári megkezdődött a JKSZ XII. Miklós, a Politikai Bizottság kongresszusa. A 2,1 millió tagja, a Központi Bizottság párttagot képviselő csaknem titkára vezeti, aki átadta az 1800 küldöttet, valamint a bel- MSZMP üdvözlő levelét. és külföldi vendégeket Dusán Az SZKP küldöttsége élén Dragoszavac, a KB elnök- Vaszilij Kuznyecov, a KB PB *ég elnöke köszöntötte. póttagja, a Legfelsőbb Tanács A jugoszláv kommunisták Elnökségének első elrlökhe- legmagasabb fórumának mun- lyettese áll. káját mintegy 130 testvérpárt, Dúson Dragoszavac meg- továbbá szocialista, demokra- nyifő szavai után a kongresz­tikus, haladó párt és mozga- sií^s rne8'/álasztotta elnöksé- , i get, munkatestuleteit, majd lom küldöttségé kiseri figye- elfogadta napirendjét, meg- lemmel. kezdte munkáját A magyar párt KB levele a JKSZ XII. kongresszusához Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a magyar kommunisták és dolgozó népünk nevében elv­társi üdvözletünket tolmácsoljuk Jugoszlávia kommunistái­nak és dolgozóinak. Eredményekben gazdag, sikeres munkát kívánunk a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége XII. kong­resszusának. A JKSZ XII. kongresszusa az elmúlt négy év munkáját mérlegelve joggal állapíthatja meg, hogy hazájukban tovább szilárdult a népi hatalom, s jelentős eredményeket értek el a szocializmus építésében. Méltán övezi széles körű elismerés Jugoszláviának az ei­nem kötelezett országok mozgalmában kifejtett antiimperi- alista tevékenységét, a békéért, a leszerelésért, a nemzetkö­zi együttműködésért vívott küzdelmét. A szocialista Jugoszlávia 'fejlődése elválaszthatatlanul összeforrt a nép kiváló fiá-nak, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő személyiségének, Joszip Broz Tito elvtársnak az életművével. A világ haladó erői nagy­ra értékelik a jugoszláv kommunisták áldozatos munkáját és azt a szilárd elhatározottságát, hogy töretlenül folytat­ják a szocialista társadalom építésének történelmi jelentő­ségű művét. A Magyar íTépköztársaságban szilárd a néphatalom, fej­lődik a szocialista rendszer, érvényesül pártunk vezető sze­repe. Országunk dolgozó népe erősödő nemzeti egységben munkálkodik pártunk XII. kongresszusa határozatainak megvalósításán. Tevékenységünk középpontjában szocialista építőmunkánk, eredményeinek megszilárdítása és továbbfej­lesztése áll örömmel főtt el bennünket, hogy a magyar—jugoszláv kapcsolatok kölcsönösen gyümölcsözően alakulnak. A jö­vőben miniden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a gya­korlatban bevált tartós elvek alapján erősödjék pártjaink internacionalista szolidaritása, fejlődjön népeink és országaink együttműködése. Közös érdekünk népeink barátságának erősítése. A Magyar Népköztársaság­ban élő horvát, szerb és szlovén nemzeti­ségű lakosok, s a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban éló magyarok összekötő kapcsot jelentenek népesük között, fontot szerepük van a magyar—jugoszláv ba­rátság ebnélyttésében. A szélsőséges imperialista körök agreaszmttóm rontja t nemzetközi légkört, a világ különböző térségeiben növeli a feszültséget, fenyegeti az emberiség és az egyetemes béke ér­dekeit. Pártunk meggyőződéssel vallja, hogy napjainkban a békéért, az enyhülésért és a leszerelésért folytatott harcban megkülönböztetett jelentősége van minden kommunista és más haladó demokratikus erő összefogásának és közös fellé­pésének. Népünk békét akar, a különböző társadalmi berendez­kedésű országok békés egymás mellett élésének a híve. Ezért támogatjuk a Szovjetuniónak a fegyverkezési hajsza megfé­kezésére, a nemzetközi feszültség enyhítésére, a leszerelésre, a béke és a biztonság megszilárdítására tett javaslatait, s minden más olyan kezdeményezést, amely megfelel a népek, közöttük a szocializmust építő magyar nép legfőbb érdekei­nek. Kedves elvtársak! Eredményes munkát kívánunk'a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége XII. kongresszusának, őszintén kívánjuk, hogy kongresszusuk határozatainak megvalósítása segítse elő a szocialista Jugoszlávia előrehaladását, felvirágoztatását, a magyar és a jugoszláv nép barátságának elmélyülését az élet minden területén, a szocializmus és a béke egyetemes ügyé­nek javára. Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Vétó a Biztonsági Tanácsban Amerika nem akarja Libanonban a békét A Biztonsági Tanács helyi ros említett részét nyilvánít- ldő szerint szombat hajnali sák ^semlegessé, annak érde- ülésén folytatódott a vita a kében, hogy elkerüljék a to- Nyugat-Bejrútban szemben vábbi áldozatokkal járó ösz- álló csapatok szétválasztására szecsapásokat, és megmentsék vonatkozó francia határozati a libanoni fővárost a teljes javaslatról. A vita befejezté- pusztulástól, vei tartott szavazás során az Charles M. Lichtenstein Egyesült Államok képviselője nagykövet, az Egyesült Álla- vétójával megakadályozta, mok képvislóje, aki Jeane hogy a javaslat határozat- Kirkpatrick állandó ENSZ- tá váljék. A BT összes nagykövetet helyettesítette, a többi tagja támogatta a vétót azzal próbálta megindo- francia javaslatot, amelynek kölni, hogy bár a javaslatban a tűzszünet megvalósítása „vannak bizonyos pozitív ele­mellett az a lényege, hogy a mek”, azt az Egyesült Álla- Bejrút körzetében bevetett íz- mok nem tartja kielégítőnek, raeli erőket vonják vissza 10 mert nem tartalmazza a pa- kilométerre a város határától lesztin erők visszavonásának és ezzel egyidejűleg vonják ki és fegyverletételének részle- Nyugat-Bejrútból a palesztin teit. A diplomata azt állította, erőket hogy a palesztin fegyveresek A BT elé terjesztett fran- jelenléte „akadályozza a liba- cia javaslat magában foglalta nőni kormány tekintélyének azt is, hogy a libanoni fövá- helyreállítását”. íí NÖGRÁD - 1982. június 27., vasárnap losonczi Pál hazaérkezel! Délkelet-Ázsiábéi Á hét 3 kérdése Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke szombaton ha­zaérkezett Budapestre két délkelet-ázsiai országban tett hivatalos, baráti látogatásáról. Űtjának első állomása Burma volt, ahova U San Yu, a Bur­mái Unió Szocialista Köztár­saság elnöke hívta meg. Majd a Fülöp-szigeti Köztársaság­ba Ferdinand E. Marcos el­nök meghívására látogatott az Elnöki Tanács elnöke. Célhoz értele az űrutasok Első ízben öten az űrállomáson Első ízben dolgozik öt űr­hajós a Szaljut űrállomáson — és első ízben van közöttük Franciaország képviselője, az első „spationaute” Jean Loup Chrétien. A szovjet—francia közös expedíció űrhajója, a Szaljut T—6 csütörtökön este sikeresen összekapcsolódott az űrállomással, és a késő éjjeli órákban az űrhajósok átszáll­tak az űrállomásra. A szovjet—francia űrexpe­díció az űrállomás állandó személyzetével együtt csak szombaton délután kezdte meg a tudományos program vég­rehajtását, mivel ezen az éj­szakán is későn tértek nyu­govóra. Mint a program francia szakértői sajtókonferenciáju­kon elmondották, az űrhajó­sok számára megszabott fel­adatok végrehajtásával gya­korlatilag folytatják az eddi­gi közös szovjet—francia programokat — természetesen teljesen új körülmények kö­zött. Az asztronómiai vizsgálatok során a francia tüdősök által szerkesztett és „Pír Amíg’* el­nevezésű különleges fényképe­zőberendezés lehetővé teszi a Földről nem látbatő égitestek lefényképezését, mégpedig kü­lönleges erősítőkkel: nincs szükség a csillagászati fényké­pezésnél megszokott hosszú expozlclős időre. A közős expedíeiő távozása után a szovjet állandó sze­mélyzet francia berendezéssel gammasugarakat is vizsgál. A kutatási programban techno­lógiai kísérletek is szerepel­nek. 1. Az izraeli invázió célja, a PFSZ szétverése. A héten folytatódott a Li­banon elleni izraeli invázió, amelynek mind kitapintha- tóbb célja Nyugat-Bejrút el­foglalása. Szovjet értékelés szerint az Egyesült Államok és Izrael ugyanarra törekszik: a Palesztinái Felszabadítási Szervezet szétzúzására, kiik­tatására a Közel-Kelet kato­napolitikai tényezői közül, s Jordán folyó nyugati partja izraeli megszállásának végle­gesítésére. i Libanonban az amerikai—izraeli taktika lé­nyegében az ország feldarabo­lását célozza, egy olyan bej­rúti kormány megteremtésé­nek tervével, amely készen állna a Camp David-i küiön- utas alkudozás folytatására, s egy washingtoni menetrend szerinti békeszerződés aláírá­sára. Izrael terveinek megvaló­sulását, minden ésszerű kompromisszum elutasítását ösztönözheti a PFSZ erősö­dő belső megosztottsága, amelyről Valid Dzsumblatt, a Libanoni Haladó Nemzeti Mozgalom vezetője azt mond­ta: „A PFSZ-t olyan mérté­kű szakadás fenyegeti, hogy a mozgalmon belüli polgárhá­ború veszélyét sem lehet ki­zárni”. Washington és Tel Aviv kezére játszik az is, hogy az arab országok mind­eddig nem léptek fel egysé­gesen, határozottan és cse­lekvőén a Libanon elleni in­vázió ügyében. Hírek szerint a közeljövőben várható az Arab Liga államfőinek ta­nácskozása. Mindamellett a mostani izraeli invázió egyfajta lé­lektani fordulópontnak tűnik Tel Aviv és arab szomszédai véget nem érő konfliktusában. Ezúttal ugyanis már azoknak a nyugati országoknak a többsége is elítéli a súlyos ál­dozatokkal járó pusztítást, amelyek a korábbi izraeli— arab összecsapások során Tel Avivval rokonszenveztek. A nyugatnémet Stern cimű he­tilap legfrissebb számának címlapján a Bejrút elleni bombázás egyik halálos áldo­zatát viszik el riadt tekinte­tű arab fiatalok. A kép alatt a kérdés: tad]ák egyáltalán az izraeliek, hogy mit csinál­nak? A nyugatnémet lap vá­lasza: Izrael kompromisszu­mot nem ismerő, Washington által katonailag és gazdasági­lag támogatott megszálló po­litikáját a világ legtöbb or­szága elítéli. Kérdés persze, hogy Haig külügyminiszter le­mondása és Shultz hivatalba lépése után Washington a Közél-Keleten melyik hazai érdekcsoportnak ad majd pri­oritást. Ez messzeható, új fej­leményeket hozhat. 2. Űjabb amerikai szankci­ók — élesedő nyugat-európai tiltakozás. A Fehér Ház legújabb szov- jetellenes gazdasági korlátozó intézkedése: megtiltotta kül­földi vállalatok amerikai li- cencek alapján készülő olaj- és gázipari berendezéseinek eladását a Szovjetuniónak. A „lengyel eseményekre” hivat­kozó intézkedések azoknak a múlt év végi szankcióknak a kiterjesztését jelenti, ame­lyekkel akkor amerikai nagy- vállalatok sorát tiltották el a részvételtől a Szibériából Nyu- gat-Európába irányuló gáz­vezeték építésétől. (A sors fin­tora, hogy a leginkább érde­kelt Generál Electric és a Caterpillar Tractor vezetői akkor kérték a tilalom felol­dását, amikor Reagan a szank­ciók kiszélesítését határozta el.) A Fehér Ház döntése meg­lepte a nyugat-európai szö­vetségeseket, mivel a Ver­sailles-! csúcstalálkozón az Egyesült Államok egy kompro­misszum keretében ugyan, de ígéretet tett partnereinek, hogy nem hoz újabb, a gáz­vezeték építése ellen irányu­ló szankciót. A megállapodás felrúgása Schmidt bonni kormányfőt pályafutása egyik legélesebb állásfoglaláséra késztette. A kancellár kijelentette: Rea­gan újabb lépésére a szövet­ségesekkel való mindenféle előzetes konzultáció nélkül ke­rült sor. Az embargó kiter­jesztése és a kereskedelmi kapcsolatok korlátozása el­lenkezik a nemzetközi joggal, ezért elfogadhatatlan a nyu­gat-európai országok számai­ra. A gáz-cső egyezményt megkötöttük és ragaszkodunk hozzá — mondta a bonni kor­mányfő. A New York Times a hét elején a szankciókat „ama külügyminisztériuml szemé­lyiségek komoly vereségének” nevezte, akik azzal érveltek, hogy a korlátozás csupán az USA szövetségeseit taszítja, anélkül, hogy kárt okozna a Szovjetuniónak”. Lehet, hogy már akkor Alexander Haig bukására cél­zott a jól értesült New York-i lap? 3. A szovjet—francia közös űrrepülés jelentősége. A szovjet—francia űrvál­lalkozásnak jelképes és gya­korlati jelentése van. Jean- Loup Chrétien francia repülő alezredes, négy szovjet koz­monauta társaságában, sze­mélyében jelképezi, hogy az amerikai nyomás ellenére is korai lenne temetni a kelet— nyugati kapcsolatokat. Ez az első alkalom, hogy szovjet űrhajóval nem szocialista or­szág képviselője indult útnak a kozmoszba. AZ űrvállalkozás másfél év­tizedes, eredményes szovjet— francia együttműködést koro­náz meg. A két ország 1966- ban írta alá megállapodását az űrkutatási együttműködés­ről. Érdemes emlékeztetni rá, hogy hasonló közös program létezett az Egyesült Államok­kal is; csúcspontja a Szojuz— Apollo űrkísérlet volt. A Reagan-kormányzat szovjet­ellenes hisztériakeltése köze­pette a folytatás természet­szerűleg elmaradt. Az ismert párizsi polgári napilap, a Le Monde a fran­cia—szovjet űrrepülést mél­tatva rámutatott: épp most indul majd negyedik és utolsó útjára az amerikai űr­repülőgép. A két repülés egy- besesése is rávilágít arra — Írja a párizsi lap —, milyen különbség van Franciaország és az Egyesült Államok Szov­jetunióval szembeni maga­tartása között. Franciaország tizenöt év óta elmélyült tu­dományos együttműködést folytat a Szovjetunióval és a mostani űrrepülés a hosszú ideje folyó együttes munka betetőzését jelenti. Az Atlan­ti-óceán túlsó partján viszont e téren is hidegháborút foly­tatnak, a Columbia repülései katonai célokat szolgálnak, s épp most hoztak létre kato­nai űrparancsnokságot nyíl­tan szovjetellenes céllal — állapította meg a francia lap kommentárja. Győri Sándor Lemondott az amerikai külügyminiszter Alexander Haig pénteken a külügyminisztérium zsúfolá­sig megtelt konferenciatermé­ben személyesen is bejelentet­te lemondását, amelyet azzal indokolt, hogy a kormány az utóbbi hónapokban eltért a két éve közösen elfogadott irányvonaltól. Haig felolvasta annak a le­vélnek a szövegét, amelyet pén­teken juttatott el Reagan el­nökhöz. Emlékeztetett rá, hogy az elnök beiktatásakor „új és előremutató” külpolitikát ígért „Az elmúlt hónapokban vilá­gossá vált előttem, hogy a külpolitika eltávolodott a nagy gonddal közösen meghatáro­zott irányvonaltól. A jelenle­gi körülmények között szük­ségesnek tartom, hogy be­nyújtsam lemondásomat” — írta Reagannak Haig. Haig méltatta George Shultz tapasztaltságát és szakmai hoz­záértését, valamint külügyi munkatársainak teljesítmé­nyét. Kijelentette: helyén ma­rad, amig biztosítva nem lát­ja a poszt megfelelő átadását Haig „lojális” nyilatkozatát a külügyminisztériumban nagy taps fogadta, de sem a levél, sem a nyilatkozat nem derí­tett fényt lemondásának okai­ra. Richard Valerian!, az NBC televízió kommentátora bizo­nyosra veszi: Haig lemondá­sának közvetlen kiváltó oka a Szibéria—Nyugat-Európa­gázvezeték kapcsán hozott el­nöki intézkedés volt, amely megtiltotta nyugat-európai cé­geknek az amerikai gyártási licencek felhasználását a gáz­vezeték építéséhez. G. P. Shultz az USA diplomácia új irányítója George Pratt Shultz, az Egyesült Államok új külügyminisztere SÍ éves, 1920. december 13-án New Yorkban született. A New Jersey- állambell Englewoodban nőtt fel, Princeton egyetemén kitüntetéssel végzett közgazdászként. Számon tartják róla, hogy kosárlabdázott és futballozott is. A második vi­lágháború idején tengerészgyalo­gosként szolgált a csendes-óciánt hadszíntéren. Pályafutását a mas- sachusettsi műszaki egyetemen (MIT) kezdte és itt is doktorált. Több amerikai egyetemen tanított és munkatársa volt Milton Fried­man amerikai közgazdásznak, aki­nek a pénzügyi politikával kap­csolatos elméletei nagy hatással voltak Reagan elnök jelenlegi gaz­daságpolitikájára Is. Friedman mondta róla: „George az elvek embere — de nem ideológus, mint én vagyok”. Shultz egyike Ronald Reagan legközelebbi személyes tanácsadó­inak. Reagan elnökké választása után sokan eleve öt tartották a külügyminiszteri poszt legesélye­sebb várományosának. O azonban a hírek szerint „nem érdeklődött a munka iránt” és így lépett he­lyébe Haig. Mostanáig a Bechtel- csoportnál, a gigantikus építőipa­ri vállalkozásnál dolgozott. A Ntxon-kormányzatban 1969-ben munkaügyi miniszter, majd 1970 júliusától költségvetési igazgató volt és 1972-ben lett pénzügymi­niszter. Reagan elnök választási kampánya idején az elnök egyik legfőbb tanácsadójaként szerepelt. „Professzinallsta” közgazdász, aki egy gazdasági szakértői csoport elnökeként is gyakorta látta el tanácsokkal Reagan emüköt. Szovjet—amerikai tudósok a nukleáris háborúról Nukleáris háború veszé­lyéről, a tudósok felelősségé­ről folytattak kerekasztal-be- szélgetést szombat délután a szovjet televízióban szovjet és amerikai tudósok. A beszélgetés résztvevői egyöntetűen foglaltak állást amellett hogy az orvosok, a tudósok kötelessége kiállni a nukleáris katasztrófa veszé­lyének elhárításáért. Jevge- nyij Csazov szovjet akadémi­kus hangsúlyozta: a nukleá­ris világháború kirobbanása az egész emberiséget pusztu­lással fenyegetné. Egyetlen, mindössze 1 megatonnás bom­ba képes arra, hogy egymil­liós város lakosai közül 300 ezret azonnal elpusztítson, 400 ezret pedig súlyosan meg­sebesítsen, de ezek az embe­rek sem juthatnának kellő időben orvosi segítséghez, hi­szen az egészségügyi intéz­mények is elpusztulnának. Éppen ezért nem elegendő csupán rámutatni a súlyos ve­szélyre, hanem el kell érni a nukleáris fegyverkezés teljes megszüntetését, törvényen ki- vül kell helyezni az ilyen tömegpusztító fegyvereket, meg kell szüntetni gyártásu­kat és meg kell semmisíteni a meglévő készleteket — hangoztatta a szovjet akadé­mikus. Bernard Lawn amerikai professzor a Nemzetközi or­vosmozgalom a nukleáris há­ború megelőzéséért (Ippnw) elnevezésű nemzetközi moz­galom elnöke ezzel kapcsolat­ban elmondotta, hogy az or­vosok, a tudósok mindinkább tudatéra ébrednek közvetlen felelősségüknek. A mozga­lom például igen rövid idő alatt a világ minden részén tért hódított, résztvevői kö­zött a legkülönbözőbb világ­nézetű emberek vannak, s ma már mintegy 30 ezer or­vos és tudós vesz részt a nuk­leáris katasztrófa elhárításá­ért indított akiciókban. Nyílt levél az értelmiséghez A Lengyel Tudományos Akadémiának a társadalmi és tudományos kezdeményezése­ket összehangoló egyeztető bizottsága nyílt levélben szó­lította fel a lengyel tudomá­nyos élet valamennyi képvi­selőjét, hogy hagyjanak fel a passzivitással, és tudásuk legjavát adva kapcsolódjanak be a helyzet normalizálását szolgáló erőfeszítésekbe. A bizottság — hangsúlyozza a levél — támogatni fogja a lengyel értelmiségiek 1980- ban és 1981-ben elhangzott minden gazdasági, társadalmi és politikai jellegű kezdemé­nyezését, amennyiben azok tartalma összeegyeztethető a szocialista társadalmi read alapelveivel.

Next

/
Thumbnails
Contents