Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
M. Szabi Gyula riportja I r r I11! rr * r r I unkasvaros bölcsőjénél „Az elmúlt időszak gazdasági fejlődésének egyik legpozitívabb vonása a munkásság egyre meghatározóbbá válása. Az összes dolgozó fele az iparban van foglalkoztatva. Ma ötven százalékkal több munkásunk van, mint 1966-ban”. (Az MSZMP városi pártértekezlete, 1970.) „Megállapíthatjuk, hogy a munkásság jelentős és egyre növekvő szerepet tölt be a város politikai, gazdasági életében. Számszerű és minőségi fejlődésével, a termelésben elért eredményeivel és növekvő közéleti tevékenységével a város életének meghatározó erejévé vált”. (Az MSZMP városi pártértekezlete, 1975.) „Munkásságunk legtudatosabb részét a párttagok képezik. Példamutató munkájuk lendítő ereje a szocialista brigádmozgalomnak, a munkaversenynek, hatásuk túlmutat saját munkahelyükön és társadalmi osztályukon. Mindezekkel egyidejűleg jelentős szemléleti, magatartás- és életmódbeli különbségek alakultak ki a munkásság egyes rétegei között”. Átvágunk a gyárudvaron. A betonutat mélyzöld pázsit szegélyezi, mellettünk egy fiatalember vaskos ollót csattogtat, kurtítja a zsenge füvet. J. István összébbhúzza magán kiskabátját, hideg szél acsarkodik velünk. — Húsz évig voltam személyzetis! — jegyzi meg az alkalmi kalauz. — összerúgtam a port a korábbi vezetéssel, nem tetszett, ha időnként kitálaltam... Bolyongunk a csarnokban, a füst és a finom por csípi szemünket. Itt-ott fel-felvillanó fények sejtetik, hogy nagy munkában a hegesztők, sivalkodik a csiszolókorong. A paksi atomerőműhöz készülnek a tartozékok. — Nemsokára kellemesebb lesz. Ha majd az új termékre átállunk — fűzi a látottakhoz J. Sz. Jánost cseppet sem zavarja a szürkés-kék levegő. Két esztendeje van hátra a nyugdíjkorhatárig. 1951-ben került a vállalathoz. A gépállomáson, ahol korábban dolgozott, nagy tálemtumnak tartották. Emlegették, ha valamelyik gép nem indult, elég, ha Sz. egyszerűen ránéz. Sokaknak a begyében is volt. Egy alkalommal traktorának olajcsövébe rongyot csempésztek. Azonnal ráérzett a bajra’. A kapuban várták a durva ötletet kiagyalók, leesett az álluk, amikor egyetlen ká- romló szó nélkül betöfögött. — A lakatosszakmára a kedvet az apámtól kaptam. A háború alatt fegyvereket eszkábált a rabsicoknak. Valamiből élni kellett — mondja az idős szaki. ömlik belőle a szó. A katonaélmények: háromszor szökött meg a laktanyából, háromszor ment vissza önként. Negyedszerre a géhás lovas kocsival indult haza falujába, rajta a rakomány élelmiszerrel. A szekér még most is megvan. — A harminc év alatt kétszer akartam itthagyni a vállalatot. Kis ügyek miatt. Végül maradtam és maradok is, ha csak el nem zavarnak. Volt időszak, amikor keresnünk kellett a munkát, most meg alig győzzük.;. Dicséri a munkatársakat. Idősek és fiatalok, mint egy nagy család. Neki könnyű fogalmazni a családról. Tízen voltak testvérek, s mosolyogva jegyzi meg, hogy anyja három gyerekét a szőlőben szülte, kötényben vitte haza. Sz. János öt gyerek apja. A legkisebbet ötéves korától egyedül nevelte. — Néha felemlítem a régi dolgokat. A fiatalok nem nagyon hiszik. A fiam is csak rábólint: az akkor volt. Hóban, fagyban nyolc kilométereket gyalogoltam a vasúiig, Pestre jártam — magyarázza. A múltkor kirándult a fővárosba. Az utcán hirtelen ráköszöntek. Zavarba jött Sz. János, pedig nem aá a pirulás fajta. — Honnan ismerlek én téged, te gyerek? — nézett a másikra. — Jani bácsi tanulója voltam.;: — Mikor is ? — Hetvennégyben! — Akkor te a Sanyi vagy! — villant fel az öregben a szakmát a keze alatt tanuló suhanc képe. Nem tartja számon őket, mint jó pásztor a juhait, de nyolcvan-száz lakatos biztos elkerült mellőle. Volt, aki csak a szomszéd műhelybe rukkolt át, mások elindultak szerencsét próbálni, megint mások visszakéredzkedtek. A volt tanulók egyben nem különböznek: bálványozzák egykori mesterüket. Visszaballag Sz. János a helyére, alakja tömzsi, mégis, mintha feje a csarnok magas mennyezetéig érne. Már megkapta a negyven munkában eltöltött esztendőkért az elismerést, s úgy összenőtt a vállalattal, hogy attól elválasztani már aligha lehet. O — A második emeleti ajtón nincs névtábla.' — Kisebb bajunk is nagyobb annál! — hessegeti el a megjegyzést V. Lászlóné. Előkerül férje is az egyik szobából. Büszkén mutatják új otthonukat. A konyha friss vakolata még mészillatot lehel, apró szegekre palócmintákkal díszített cseréptányérokat aggattak, az asztalon mosatlan edények. — Még nem jutottam hozzá — szabadkozik az asszony. — Ritka, hogy a férjemmel együtt délelőttre járunk, most legalább nyugodtan megbeszélhetjük a család dolgait. Tizenkét éve házasok, mindketten túl a harmincon. A férj tehergépkocsi-vezető, felesége ruhaipari szakmunkás. Ke' fiuk általános iskolás. Kuckójukban fegyelmezett rend, a polcokon játékok és könyvek. — Gyári támogatással jutottunk a lakáshoz. Korábban a feleségem szüleinél, majd apáméknál éltünk. Éltünk? Szo-i roskodtunk, egymáson jártunk keresztül-kasul. Kár is szó- bahozni — mondja V. László, miközben a vadonatúj szekrényből poharakat rak az asztalra, borospalackot bont. A asszony is halasztja még a konyhai kötelezettségeket. — Ez az első munkahelye? — érdeklődök V.-nétől. — Nem. A gimnázium elvégzése után adminisztrátor ve tam, majd mivel kellett a több pénz, meglettek a gyerekei betanított munkás lettem. A szakmunkásoklevelet már munka mellett szereztem. Tizenéves koromban nemigen gondoltam volna, hogy varrógép mögé ülök, pedig anyámnak volt otthon. Csakhát ő unalomból űzte. Maradhatott a háztartás ban, apám jól keresett. Űk azt szerették volna, ha íróasztal mellé kerülök... — S mint munkáshoz, mit szólnak ? •— Mindenki saját magának alakítja sorsát — hangzik a diplomatikus válasz. Szóba hozza, hogy nem ő az egyedüli, akinek élete így alakult. Munkatársnője a közeli faluban lakik. A termelőszövetkezetben dolgozott, művelte a háztájit, jószágokat nevelt. Jött a városba, ahol a könnyűipar is megvetette lábát, s kínálta a balassagyarmatiaknak, a környéken élőknek az állásokat. V.-ék nem panaszkodnak a keresetre, inkább a sok elfoglaltságra. — Amíg gyesen voltam két nap alatt elolvastam egy könyvet. Most meg? A könyvtárba sem jutok el — tesz szemrehányó megjegyzést önmagának az asszony. — Évente egyszer-kétszer moziba ülünk be — fűzi hozzá a férj. — A gyerekekkel sokat kell foglalkozni. Ezek a mai matematikai példák? A házaspár összemosolyodik. Nem azon. mert újrajárják az Iskolát, ilyen az alaptermészetük. Mindig kénytelenek voltak akarva-akaratlanul, beilleszkedni egy adott közösségbe, az após lakásán, az új munkahelyen. Annak örülnek, hogy az ötvenvalahány négyzetméteren a maguk gazdái. Hiába, két dolog van a világon, ami nehezen békül és egymással szemben érezteti hatását: a megszokás és az új. — O — Balassagyarmaton megközelítőleg ötezer a munkások száma. Kialakulásukat a város életében megnövekedett szerepüket a hatvanas évek elején és az azt követően egymásra letelepült, gyorsan pendülő ipari üzemeknek köszönhetik. A Kőbányai Porcelángyár telephelye, a Budapesti Finomkötöttáru és a Magyar Kábel Művek helyi gyárai, a fémipari vállalat, az Ipoly Bútorgyár ma már biztos megélhetést, jó jövedelmet nyújt. A munkásság arányának növelése, a munkássá válás folyamata nem ment máról holnapra. A mező- gazdaságból, más ágazatokból, vagy éppen a háztartásból érkezők felkészültsége, munkafegyelmük sokban különbözött. Idő kellett az új dolgozók beilleszkedéséhez. Ott, ahol panasz lehetett a szociális körülményekre, alacsonyak voltak a munkabérek, három műszakban termeltek, a munkaerő- vándorlás jelentős méreteket öltött, A hiányosságokét a város vezetői idejében észlelték, intézkedések szülétféH *á balassagyarmati munkások élet- és munkakörülményei fokozott javítására. S a város, amelyet korábban hivatalnokok, értelmiségiek, diákok városaként emlegettek, rálépett az útra, amely a munkásvárossá válás felé vezet. Megizmosodott az ipar. Erejét mutatja, termelési értéke 1975-ben 1670, 1979-ben még 2417 millió forint volt — Jelenleg a munkások három nagy generációja él Balassagyarmaton békésen egymás mellett. A legidősebbek, akik a felszabadulás előtt szereztek szakmát, átélték a háború borzalmait. Van a középkorosztály, a harminc-negyven év körüliek és vannak a legfiatalabbak, akiknek nyitva minden kapu, óriási perspektíva áll előttük — magyarázta a balassagyarmati városi pártbizottság első titkára. A legfiatalabbak egy-két esztendeje vették kezükbe a szakmunkás-bizonyítványt. Még csak kóstolgatják a munkát, ízlelgetik a kollektívát, ahová kerültek, élvezik az önállóság örömét. — Nem kész emberek állítottak be hozzánk az iskolából. Az a feladatunk, hogy elsősorban a beilleszkedésüket segítsük. Nemcsak a munkapadok mellett, a mozgalomban is. Igyekszünk különböző megbízásokat adni, bevonni a fiatalokat programjainkba — hangsúlyozza D. József KlSZ-alap- szervezeti titkár. Két fiatalemberhez irányít, akik ügyes mozdulatokkal éppen lemezeket szabnak. — Az öregem is a gyárban dolgozik. így nem sokat töprengtem a munkavállaláson — tekint fel a magasabb, K. Zoltán. — Zoli! Azt is mondd el, milyen gondjaid voltak? — Az egyik haverom elment Pestre, segédmunkásnak. Szombatonként találkozunk, látom a tömött tárcáját. Kétszer annyit keres, mint én. Addig súgott-búgott, hogy ilyen meg olyan klassz helye van, amíg sikerült fülembe dugni a darazsat, kishíján vele utaztam. — A pénz miatt? — Azért is, de az sem volt utolsó, hogy az ember világot lásson. Meccsek, filmek, lányok... — sorolja és rákacsint a titkárra. ’frzj Kt kiKi. Somogyi Győző szitanyomata Munkatársa, H. Andris nem valami bőbeszédű. Kibök!, végül, hogy neki az égvilágon semmi baja, készül a seregbe, amit keres takarékbetétkönyvbe teszik. Trabantot szeretne, a gépkocsivezetői engedély már a zsebében. — Tervezitek a továbbtanulást? — Korai még ezen töprengeni, ki tudja mi lesz jövőre, azután? — válaszol K. Zoltán. A pártbizottságon arról beszélgettünk, mennyire fontos, hogy a fiatal szakmunkások közül az arra rátermettek ne elégedjenek meg az elértekkel, kellő ösztönzést kapjanak ismereteik gyarapításához. Ennek egyik gazdája pedig a személyzeti osztályvezető. A kábelgyárban keveset várni kell rá. Alkalom, hogy tüzetesebben megnézzem a faliújságot, hirdetményeket. Az egyik felirat mindenkit tudósít a tanács fogadónapjairól. Másik arra hívja fel a figyelmet, a városban korszerű, csoportos családiház-építkezés kezdődik, aki vállalkozókedvű, s persze elegendő pénze van, jelentkezhet. A nyilvánosság elé függesztették, hogy a gyár balatoni üdülőjét ki és mikor veheti igénybe. Jobb oldalt szembetűnő felirat: Munkaverseny. Alatta üres a faliújság. Az időközben megérkező I. István, személyzeti vezető szabadkozik: — A kiváló dolgozóink kinagyított fényképét szerettük volna kitenni, de megkésett a fotós! Ám ez nem azt jelenti, hogy nálunk nincs munkaverseny. .. Témát váltunk. Igaz-e, bogy a fiatal munkások nem igyekeznek előbbre lépni, vezetői munkakörbe kerülni? — Igaz is, nem is! — intézi el röviden I.. majd statisztikai adatok után néz. A gyár 653 dolgozója közül 532 fizikai dolgozó. Ebből 246 szakmunkás, 228 betanított munkás, 58 segédmunkás. Említi, hogv a kábelgvártást két esztendővel ezelőtt még nem fogadták el szakmának. Mióta törvényesítették. hatvanegyen szereztek oklevelet. Tanulnak tehát. Az igazsághoz tartozik, hogy 198-an rendelkeznek középfokú iskolai végzettséggel s ötvenen vannak, akik nem fejezték be a nyolc általánost. Főként a segédmunkások. — Különböző iskolákban, tanfolyamokon dolgozóink közül, jelenleg is százhuszonnégyen igyekeznek — teszi hozzál — A középfokú végzettség megszerzése viszonylag könnyebben megy. Aztán elkezd számolni a munkás: ott a család, a gyerekek, elvégeztem az egyetemet, vagy főiskolát és sokkal többet nem tudok nekik hazaadni, még meglehet, kiemelnek és kevesebb lesz a jövedelmem — sorolja a személyzetis. Komor az arca. — Tényleg ez a helyzet! A tehetséges munkás bőven megkeresi azt. amit hazavisz egy tehetséges mérnök. Évente két-három fő eljut tőlünk is felsőfokú intézménybe. Állandóan propagáljuk a SZET-et. az idén senki nem jelentkezett, arról pedig hallani sem akarnak, hogy nappali tagozatra menjenek. Mindezek ellenére igyekszünk vezetői munkakörökbe a fizikai munkásokból kinevelni. A termelésirányítók zöme például közülük került ki. Az érdekeltségben viszont bizonyos űrt tapasztalok... Előkerülnek a fizetési listák. Mérnökök és szakmunkások kereseteit hasonlítjuk össze. Mérnök, nyolcéves gyakorlattal: 3500 forint, esztergályos: 4440 forint. Mérnök, kétéves gyakorlattal: 4300 forint, villanyszerelő: 3300 forint. Igaz, a karbantartórészlegnél a feladatok magas műszaki színvonala miatt fizikai állományban üzemmérnököket is foglalkoztatnak, Az ő keresetük, hároméves gyakorlattal: 4800 forint. — Azt hiszem a jövedelem szempontjából érthető, miért nem vonzó gyáron belül munkásból műszakinak lenni. A járható út: akkor emeljük ki valamelyik osztályunkra a munkást, amikor még fizetésében nincs jelentős különbség, s onnan iskolázzuk be — magyarázza I. István. Szavaiból kiderül, mennyire büszke rá, hogy a gyárban túlnyomórészt kvalifikált munkások dolgoznak. Kellenek is, mert termékeik átjutnak már földrészek határain. — O — Sz. Pál harmincöt éves, esztergályos, 1972-ben került a gyárba. Nem tagadja, azért hurcolkodott Balassagyarmatra az Alföldről, mert itt nagyobb lehetőség kínálkozott lakáshoz jutásra. Számításuk bevált, két éven belül meg is kapták. Eddig a szomszédos faluban, ismerősüknél laktak. Felesége a Budapesti Finomkötöttárugyár helyi gyáregységében dolgozik. — Amikor először ide beléptem, nagyjából akkor kezdődött a gyárépítés. A szakemberek szinte verbuválódtak, mint a villamosok, jöttek-mentek. Olyan is akadt, aki visz- szatért a magasabb órabérért. — A többiek mit szóltak hozzá? — Volt aki azonnal kimondta a tételt: ahhoz, hogy valaki órabéremelést kapjon, előbb vegye ki a munkakönyvét és másnap jelentkezzen újra. Sz. Pál 1972 óta elvégezte a gimnáziumot, második szakmát szerzett — hegesztő is — utolsó éves hallgató a marxizmus—leninizmus esti egyetemen. Hangsúlyozza, nem csak ő változott, hanem a környezet is. Űj gépeket kaptak, kialakult egy mag, egy törzsgárda, amelyik nem ismer lehetetlent. Gondjuk azért akad: itt sem mindenki egyformán áll a közösséghez. Vannak zárkózottak, elintézik például a termelési tanácskozást azzal, hogy minek szóljanak, úgysem változik semmi. — Ilyenkor érthetetlenül állok. Mert aztán odasomfor- dálnak hozzám. Mondom is, ne nekem magyarázd, a termelésin kellett volna felvetned! A fiatal esztergályos igyekszik a jó példa erejével hatni. Dolga van elég, hiszen tagja a párt városi végrehajtó bizottságának, az alapszervezet szervező titkára. Fiatal fővel képviseli a város, a gyár munkásait, nem kis felelősség. — Tudom, hogy az eddigiektől jobban végezhetném a társadalmi megbízatásaimmal járó munkát, de gyakran a tisztségekkel járó feladatok is torlódhatnak... Zöld overallos fiú kér tanácsot tőle. — Köszönöm Pali bácsi! — mondja a tanuló. A Pali bácsi furcsának hangzik, viselője el is neveti magát. — Repül az idő! Nőnek a gyerekeim is. Nyárra nagy tervünk van. Évek óta halasztgatjuk, de talán sikerül nyélbe ütni. Egy kerékpártúrát szeretnék a megyében, megnézni együtt a nevezetességeket — újságolja, miközben kikísér. Tekintete végigsiklik a gyárudvaron. Tart az építkezés, felbontva a beton, egy idősebb munkás ügyesen egyensúlyoz a közművezetéknek ásott árkon átvetett deszkapallón. Sz. a szemközti épületre mutat. — Hamarosan költözünk, ott lesz az új műhely! — O — Lődörgünk a balassagyarmati főutcán. Délutáni csúcs- forgalom, alig férünk a járdán. Most lehetett vége a délelőtti műszaknak, a bejárók igyekeznek a távolsági autóbuszhoz, •mások az étterembe térnek be. Az öltözet, a táska aligha árulja el a foglalkozásokat. Ki tudja melyik az esztergályos, melyik az orvos, a tanár, vagy a pék? A szakmunkásképző intézet kapuján csapatostul tódulnak ki a fiatalok. Felötle- nek Sz. Pál szavai, a magról, amely náluk megtalálható. S itt a városban is lépten-nyomon. Csírázik, cseperedik, csemetévé serdül, majd erős fává növekszik. Jó talajban! Szép hasonlat volt ott a fémforgácsok között a balassagyarmati munkásokra.
