Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)
1982-05-08 / 106. szám
Mit mondanék, ha felszólalnék ? Kiiktatandó áttételek Hibák addig lesznek, amíg emberek lesznek — mondta egy újkori bölcs. Ha elfogadjuk tételét, eleve lemondunk arról, hogy bármit is, így az újítómozgalmat tökélyre emeljük. Ám van egy emberileg lehetséges legjobb nívó Is, és ha ennek alatta maradunk, nem nyugodhatunk bele: kutatni érdemes a továbbfejlődés útjait, s el is kell indulni rajtuk. Alkalmasint az utak, módok megkeresése fontos célja az újítók és feltalálók országos értekezletének. A magasabbra rugaszkodás előtt nem árt szemügyre venni, éppen hol tartunk, mihez képest kell följebb kerülnünk. Jelenleg az adatokat vizsgálva fejlődésben levőnek látjuk az újítómozgalmat. Megyénk kisebb és nagyobb üzemeiben csekély kivétellel általában fölfelé mozognak az újításokkal kapcsolatos meny- nyiségi és minőségi mutatók. Többnyire milliós nagyságrendben mérik az egységek, hogy az ötletembergárda egy- egy évben mennyivel javította az eredményességet. Az irányítók szavakkal és többkevesebb tettel is támogatják a mozgalom kibontakozását a kezük alá tartozó munkaterületen. Mégis jellemzőbb az újításokkal kapcsolatban a kifogásokat és hellyel-közzel a gondok megszüntetésének módszerét emlegetni, semmint a viszonyok eszményi- ségét. Egyes elemzők a hibák közül elsőként említik, hogy kevés honunkban a benyújtott újítás, főleg a jó újítás, ennél fogva a mozgalom nem segíti elég hatásosan gazdagodásunkat. Nemzetközi összehasonlítások is előkerülnek. ezek azonban kevéssé megbízhatóak, mert újításon' nem ugyanazt értik minálunk, mint mondjuk Ausztriában vagy Belgiumban. Ám a határokon túlra való kitekintés nélkül is úgyszólván teljes az egyetértés abban, hogy az újítások száma lehetne nagyobb, ■ a belőlük származó haszon léhetne busásabb. Miért marad el, veszik kárba a lehetséges érték? Részletekbe bocsátkozva három indok már-már közhellyé fes- lett az utóbbi évek alatt. Lassú az elbírálás. Hosszadalmas a kivitelezés. Csekély az újítók és segítőik pénzbeli ösztökélése. Első pillantásra elcsodálkozik a vizsgálódó: egy olyan gazdasági szerkezetben, ahol a nyereségérdekeltség a vállalatok túlnyomó részének vezérelve, miképp okozhat huzamosan gondot néhány, látszólag apró módosításokkal kiiktatható „fék”. Hiszen a vállalati csúcson levő irányítóknak elvileg saját zsebükre menő érdekük, hogy a hasznos ötletek minél nagyobb számban pattanjanak ki, s hamar alkalmazzák őket a gyakorlatban. Ezért jósze- rint természetes volna, hogy — bár kísérletekkel, zsákutcákkal is, de — belátható időn belül olyan szervezetet alakítsanak ki „maguk alá”,' amelyben a természetes szakmai féltékenykedések ellenére is gyorsan, gördülékenyen hasznosulnak az életképes műszaki és egyéb javaslatok. A szervezetet nem a benne dolgozókkal dacolva formálnák, hiszen — elvileg — minden vállalati embernek is érdeke, hogy a jó újítások növeliék a nvereséget, s ezzel együtt a kifizethető részesedés summáját. Ám a honi valóságban egyelőre nem ez tűnik jellemző gyakorlatnak. Hanem inkább az, hogy a csúcson levő irányítók tetemes része alig siet kialakítani az innovációt serkentő vállalati föl- énítést. S az „alább” tevékenykedők tekintélyes hányada sem vallja szívügyének az úütások felkarolását. Sőt még azok is. akiket szakmai féltékenység nem béklyóz, rossz szemmel néznek az ötletemberekre, mert e „megszállottak” a javaslataikért kapott díjjal a nyereségrészesedést kurtítják meg. Így nem kevés helyen az újítók szemközt találják magukat az ügyintézési bonyodalmakkal, másfelől pedig a közvélemény bizonyos rosszallásával is. Érthető, ha előbb-utóbb elfárad, elenyészik bennük a j obbítószenvedély. Mi lehet az oka e legkevésbé sem üdvös gyakorlatnak? Elképzelhető volna, hogy vezető és beosztott gazdasági szakemberek ellenségei lennének saját zsebüknek? Aligha. Ámde vállalati irányítókkal folytatott véleménycserékből az tetszik ki, hogy sok helyen az újításokból származó nyereség csak rendkívül közvetetten, igen sok áttétellel hat mind a rangos, mind a kevésbé rangos dolgozók zsebére, azaz a nyereségrészesedés kifizethető hányadára. így alig mutatható ki. alig érzékelhető. hogy akár egy milliós értékű újítást is bevezettek, s hogy milyen gyorsan vezették be a konkrét gazdasági évben az üzemiek. így van ez a „nyereségpremizált” irányítók esetébe is, 4 még inkább a beosztott dolgozók esetében. Sőt utóbbiaknál a részesedési alap ból „leválasztott” díj v dóbar meg vékonyíthat ja a i' zese dés fizetésekor kapotl bori tékokat. Természetesen mee van ennek az indoka az a- kalmazott elv tr ;sAgét ékesen bizonyítják a világban napjainkban lejátszódó események, óvni kell azt az egyensúlyt, amely a fogalomban levő pénz és az árukínálat között évtizedek óta fönnáll hazánkban. Ugyanakkor örvendetes lenne, ha ez az egyensúly minél magasabb szinten valósulna meg. Ennek elérése lényegében attól függ, hogy a vállalatok minőségileg, s ha kell mennyiségileg is eredményesebben működnek-e a mostanitól, vagy sem. Hogy eredményesebben működjenek, ahhoz, nem mellékes követelmény: az eredménnyel minél közvetlenebbül legyen arányos az egyéni jövedelem- a vállalat minden szintjén. Ha az adott gazdasági körülmények között elért tényleges sikerek közvetlenül hatnak a személyes gázsira, akkor az egység csúcsától lefelé minden zugáig zsebükön érzik az emberek, hogy meg- becsülik-e, felkarolják-e a hasznos újításokat. S ha a jó újítás csak valamennyire is érezhetően növeli a közösség tagjainak jövedelmét, akkor az újítók elismert, kedvelt, követésre sarkalló tagjai lesznek a vállalati kollektívának. Ez persze a mostanitól valamivel talán nagyobb „vásárlóerő” megjelenését hozná magával a honi piacon. De ha ez a „vásárlóerő” az újításokat ténylegesen művelő, azokat segítő emberek kezében összpontosul, akkor a fölélénkülő innovációs szenvedély bőven előteremti a kiáramlott pénz árufedezetét. Az anyagi kérdés előtérbe helyezése nem jelenti egyéb tényezők lebecsülését. Az erkölcsi megbecsülés a legtöbb újítónak igen fontos. Ám, ahogy sok ötletember a legnagyobb erkölcsi megbecsülésnek az újításuk gyors bevezetését tekinti, éppúgy irányukban is az váltja ki a legnagyobb megbecsülést, ha közösségük tagjainak tárgyi világát gazdagítják. Molnár Pál Új takarmányboltolc és -tárolók — Kiegyensúlyozott az ellátás Az első negyedévben az állami takarmánykereskedelem az elmúlt év hasonló időszakához képest mintegy három százalékkal több takarmánytápot értékesített. Az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek hasonló tevékenysége is hozzávetőlegesen ilyen arányban fejlődött. A növekvő kiskereskedelmi forgalmat a tavalyinál nagyobb bolthálózat bonyolítja le. A gabonaforgalmi vállalatok 50 helyen — városokban és községekben — az elmúlt időszakban korszerűsítették az üzleteket, ahol lehetett bővítették a raktárakat. Megyénkben is hasonló a helyzet ezen a téren. A szécsényi társulásos takarmánykeverő üzem két éve alakult meg. A gazdaságos termelés feltételeként korszerű takarmánytároló építését határozták el. Az ehhez szükséges, másfél hektárnyi területet a Nógrád megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat már megvásárolta, és jelenleg a területrendezési munkákat végzik. A terveket az AGROBER készítette, a kivitelező az endrefalvai Aranykalász Mgtsz. Jól halad Szécsényben a 6000 tonna befogadóképességű gabonasiló építési munkálata. A beruházás 27 millió forintba kerül. Három ideiglenes tároló kialakítását is tervezi még ebben az évben a gabonaforgalmi vállalat: Nagybárkány- ban, Endrefalván és Drégely- palánkon építenek összesen négyezer tonna gabona befogadására alkalmas tárolóh&2 lyeket. Megyénkben 75 ter- ménylerakatot működtet a vállalat, s ezekből ötöt ebben az évben hoztak létre. Ezekben a terménylerakatokban szemes terményt és keveréktakarmányt is vásárolhatnak. Újdonságnak számít, hogy Szécsényben 60 négyzetméternyi alapterületű helyiséget vásárolt meg a Nógrád megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat, ahol szeretnének „humán” célú termény- szaküzletet kialakítani, amelyben búzacsíra, étkezési korpa, szójaliszt és még sok más olyan „melléktermék” árusítását tervezik, amelyek a korszerű és egészséges táplálkozás megvalósulását szolgálják. A Favorit Cipőipari Szövetkezet nagyoroszi részlege több mint egy évtizede nyújt munkalehetőséget csaknem kétszáz leánynak, asszonynak. Az itt dolgozók zöme helybeli és többségüknek ez az első munkahelyük. Évente több százezer pár házicipőt készítenek műbőrből és velúrból. Képünkön: a kismama-üzemrészben Tajti Jánosné fűzőnő a velúr cipőfelsőrészek gallérozását végzi. (Az alábbi történet szereplőinek nevét csak kezdőbetűkkel jelöljük. Akik hibáztak, már megkapták érte büntetésüket, de ez csak részben oka a tapintatnak. A konkrét neveket ezúttal azért mellőzzük, mert az eset tipikus. Megtörténhetett volna bárhol, ahol az addigi nagyvonalúság után egyszeriben rendcsináláshoz fognak. Tanulsága az ügynek éppen ebben van.) B. Gy. a megyeszékhely nagy gyárának egyik vagonkirakó csoportját vezeti. Telefonált a szerkesztőségbe: panasza van, sérelmet szenvedett, s a gyárban nem kap igazságot. Még ma jöjjenek, mert minket holnap már nem találnak itt! — mondta. Ennyi elég is, hogy felcsigázza a kíváncsiságot. B. Gy-t a gyárban egy félig romos, kormos, megnevezhetetlen rendeltetésű helyiségben találtuk. Jobbfajta krimiben efféle helyen adnak találkozót egymásnak a leszámolásra készülő gengszterfőnökök. — Tíz éve ez az ebédlőnk. Lehet gyönyörködni — int körbe B. Gy. — A falon szennyvíz csorog, maholnap az egész ránk dől. Termelésin mindig fölvetjük, megígérik, hogy segítenek, aztán minden marad a régiben. Pedig mink is emberek volnánk, ha cigányok is. Közben beszivárognak a csoport többi tagjai is, szó szót követ, s egykettőre kiderül, nem is ezért hívtak a rakodók újságírót. Tulajdonképpen Egy fegyelmi margójára Többarcú igazság egy fegyelmi eljárás az, amit nem tudnak megemészteni, mert úgy vélik, ártatlanok benne. Egy február végi éjszakai műszakban ellenőrzést kapott a brigád. O. J. raktárvezető és H. J. raktári csoportvezető járta végig a munkahelyeket, s mivel a munkaterületeken embert nem találtak, benéztek az ebédlőnek-pihenőnek szolgáló kis lyukba. A fegyelmi tanúsága szerint ott találtatott a B. Gy. vezette rakodóbrigád — alvás közepett. — Az nem úgy volt — tiltakozik vehemensen a csoport vezetője. — Szóltak, hogy több anyagot már ne hordjunk be, mert még az előzőt sem tudták kibontani. Erre Sz. A. váltóraktáros beküldött ide pihenni, hogy majd addig keres nekünk más munkát. Negyedórára le- bókoltunk az asztalra, akkor nyitottak ránk. A rakodók buzgón helyeselnek, bár fegyelmit ezért egyedül vezetőjük, B. Gy. és a váltóraktáros kapott. Akit egyébként szintén alváson kaptak rajta, s aki erre az időre kreált teljesítményt írt be a csoportnak. A csoport vezetője hevesen bizonygatja és őszintén így is gondolja: — Mink ebben vétlenek vagyunk. Minket ide beküldtek, hát bejöttünk. És mi az, hogy „enyhítő körülményt nem találtak”? Húszévi kemény munka tán’ nem az? Ö és a csapatban dolgozó testvére beadta fölmondását. Mennek a másik nagy gyárba — masinisztának. — Nem szívesen, itt lettem emberré — így B. Gy. — Csak az a baj, hogy nem mindenki vesz minket emberszámba. Cs. G. anyaggazdálkodási osztályvezető: — Az az úgynevezett ebédlő valóban minősíthetetlen. Idén megteremtettük a rakodók tisztességes fürdési-öltözési lehetőségét, májusban az osztály mostani helyére, rendes körülmények közé kerül a pihenőjük is. Ebben igazuk van. A fegyelmiben viszont nem. Cs. G. szerint bizonyítást nyert, hogy a csoport is, a váltóraktáros is aludt. H. J. ellenőr a váltóraktáros legjobb barátja, semmi oka hát ráfogni. A rakodók pedig másnap bementek a raktárvezetőhöz bocsánatot kérni a történtekért, ígéretet tettek, hogy többé ilyesmi nem fordul elő. Tehát beismerték azt, amit most tagadnak. — De őket a váltóraktáros küldte a pihenőbe. — Szegénységi bizonyítvány rá nézve. Ű éjjel diszpécserjellegű munkát végez. Azonnal tudnia kellett volna, hol van dolgoznivaló. — B. Gy. csapata azt is szemükre veti, hogy meg sem hallgatták őket a fegyelmi kiszabása előtt. — Ilyen enyhe büntetés esetén nem is kell, ha a tények egyébként bizonyítottak. Az egyetlen talán, ami itt nincs rendben az, hogy megkérdezésünk nélkül változtattak a javasolt figyelmeztetés büntetésen. O. J. raktárvezető, az éjszakai ellenőrök egyike ezeket mondja: — A tavalyi év elején kerültek hozzánk a vagonkirakók. Megmondom, úgy ahogy van, gatyába kellett őket rázni, mert nagyon elszaladt velük a ló. Több intézkedést is hoztunk, de legújabban is jöttek be jelzések, hogy délután, éjjel nincs rend, üldögélnek, fekszenek a rakodók. Erre föl terveztük be az ellenőrzéseket. A másik három csapatot is megnéztük, ott ilyet nem tapasztaltunk. — B-ék azt mondták, 120— 130 százalékra teljesítik normájukat. .. — Ez igaz, de hogyan csinálják? Ügy hogy manipulálnak. Két rakodócsapat kipakol együtt 47 köbméter fenyőfűrészárut, s mire készen vannak, 80 köbméter lesz belőle. Persze csak a teljesítménylapon. Más: háromórai munkát kétóraira íratnak be a raktárossal, a harmadik órára pedig elvégzetlent jegyeztetnek be. Ezzel is több a kereset. — Miért egyezik ebbe bele a raktáros? O. J. vállat von: — Mert az könnyebb, mint ellentmondani. Pönt ilyesmik miatt tavalytól már három raktárost cseréltünk le. Senki sem sajnálja a pénzt a rakodóktól, keressenek, amennyit csak lehet, de a két kezük munkájával, ne pedig zavaros variációkkal. Azt sem állítjuk, hogy könnyű a rakodók dolga. És aki a gép mellett izzad, megállás nélkül, és fizetsége is kevesebb ? Kezd hát lassan kikerekedni a történet, melyet a rakodók saját igazuk szerint mondtak el. Csakhogy az igazság úgy teljes, ha minden arcát megmutatjuk. S itt éppen az izzította fel a kisebbségi érzést, indította el a panaszáradatot és sebzette meg a becsületet, hogy határozott szigorral, kemény kézzel próbálnak rendet, fegyelmet teremteni ott, ahol erre azelőtt kevés volt az igyekezet. A szorgalmas munkával egyébként B-ék is egyetértenek. S nem kizárólag rajtuk múlott, hogy eddig más mérce szerint értelmezhették e fogalmat. Szendi Márta ÁFÉSZ-dolgozAk jövedelme öt év alatt a jelenlegi egynegyedével kívánja növelni dolgozóinak átlagjövedelmét a Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ. Terveik szerint 1985 végére egy főnek évi 52 ezer 195 forint lesz az egész éves jövedelme átlagosan. Idén az előirányzat szerint pár ezer forint híján húszmillió forintot fizetnek ki munkabérként a szövetkezetben. A bérfejlesztés előirányzatának összeállításakor ötszázalékos bértömeg-gyaranítást. négy és fél százalékos bérszínvonal-emelést láttak reálisan elérhetőnek. Részesedésre a béralap négv százalékát fordítják terveik szerint. Az idei esztendő végén — ha az illetékesek számítása beválik — negyvenöt és fél ezer forint lesz az egy főre jutó egész éves átlagkereset az ÁFÉSZ-nél. Bányászok egészsége Csaknem ötmillió forintot szánt a Nógrádi Szénbányák az üzemeiben lehetséges betegségek megelőzésére, illetőleg az egészség viszonylagos helyreállítására. Az üzem- egészségügy eddigi színvonalának megtartására, esetleges emelésére 1 millió 270 ezer forintot irányoztak elő ebben az évben. Az összegből 570 ezer forintot a termelési költségből, 700 ezer forintot a beruházási alapból teremtettek, teremtenek elő. Rehabilitációra nem kevesebb mint 3 millió 700 ezer forint a tervezett summa. Ez a pénz teljes egészében a beruházási alapból származik. E, forintokból gondoskodnak részint az esetenként megromlott testi állapot javításáról, részint a bizonyos mértékben megbetegedett dolgozók számára megfelelő és hasznos tevékenységi területek kialakításáról. Építenek, felújítanak Két fontosabb feladat megoldásán dolgozik májusban a pásztói közös költségvetési üzem. Kiveszik részüket mind az új épületek készítéséből, mind a régebbi házak felújításából. Az üzem emberei építik a Nógrádi Sándor- lakótelep szolgáltatóházát. Ezt az objektumot S. Asztalos Éva tervei alapján állítják össze. Jelenleg már a szerkezetépítés a befejezéshez közeledik: a kőműveseket hamarosan szakiparosok váltják fel a munkaterületen. Ezen a munkán kívül rend- behozatallal foglalkoznak az üzem emberei. Számos tanácsi bérlakást újítanak fel ebben az időszakban. NÓGRÁD - 1982. május 8., szombat
