Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)
1982-05-27 / 122. szám
Görbülő, átiátszó, diótörő, ötvöző égy vásárfia deklődésre számot tartó gyárt- Az eddig elkészült egyetlen mányát rakta ki a híradás- darab került a szövetkezet technikát képviselő szakem- bemutatóterületére, és ki is Az úgynevezett „nagyközön- berek elé. váltott bizonyos fokú kívánság’’ érdeklődésére kevéssé Régebbi terméküket: az át- csiságot A kőolajipari vállaszámító tavaszi BNV-n népes játszóadót állították a kiállí- lat és az aszfaltútépítő válla csődület állta körül két világ- tó box egyik sarkába. Nyu- lat kereste föl — többek kö- szerte ismert gyár: az Ikarus gátról is érdeklődtek iránta a zott — a jelenlevő Pentamer- é" a Volvo kooperációban ké- vásár idején, sőt ajánlatké- illetékest „roppantóügyben”. szült termékeit. Távolsági és rést is eljuttattak a vállalat Nekik nem kevés gondot okoz helyijáratra szolgáló autóbu- illetékeseihez. Az eddigi gya- a kimustrált bádoghordók elszólt sorakoztak a „jármű- korlat után nekibátorodott a szállítása. ipari szabad területnek” el- posta is: a korábbi évi öt Űjabb „sugallatot” is kap- nevezett kiállítóhelyen. Nem helyett várhatólag a jövőben tak a bátonyiak a szakvásá- annyira különleges, csupán a huszonöt darabot rendel az ron. Berendezésük késekkel is magyar szemnek szokatlan, átjátszóból évenként. Csehszlo- fölszerelhető, és így elhasz- újszerű formák vonták ma- vák és NDK-beli szakemberek nált gumiabroncsok „felné- gukra a figyelmet. Újszerű is igényeket helyeztek kilátás- gyelésére” válik alkalmassá, formai elemnek számított a ba, ezek jövőbeli kielégítése Alkalmasint örömmel fogad buszokon a „foncsorozott”, azonban csak gazdagabb al- hajlított ablaküveg és szélvé- katrészforrásokkal lehetséges, dő is. A másik bemutatott portéÉs ez az a pont, ahol a kájuk egy térerősségmérő ké- nógrádi szemlélődő megragad, szülék. E műszert — egyéb- s néminemű lokálpatrióta ként, „mérővevő” néven ne- büszkeségféle tölti el belse- vezték el — több helyen hasz- jét. A remek ipari termékek nálhatják, mint az előzőt: méltó részeinek, az üvegtáb- gelkák, maszek tévészerelők Iáknak némelyikében — sőt dolgozhatnak vele. Jól járnak, talán többségében — fölfe- ha hozzájuthatnak, mert kö- dezheti a készítőnek: a sál- rülbelül 17 ezer forintért árul- gótarjáni síküveggyárnak az ják, míg az NSZK-ból beho- emblémá ját! zottakat 56—60 ezer forintért kíFöltehgtőleg az egész megyei nálják a szaküzletek. Ebből gazdaságnak megfontolandó is adódóan élénk érdeklődést kölcsönözte —, ferroszilikotanulsággal szolgál, hogy a tapasztaltak a vásáron a tar- cirkon, sziliko-kalcium, ferro- pálfalvai üzem feldolgozó gyár- jániak. Idén kereken száz da- titán, bórkarbid és így tovább, egységének fiatal vezető és rabot rendelt tőlük a Ramo- Csillogó érceknek mutatnak fejlesztőgárdája, miután meg- vili a „mérővevőből ják a szövetkezetiek azt az ötletet is, amely fölhasználó sával a testes vasszerkezet egyéb, eddig nem említett föladat megoldására is bevethető: diótörésre. A Salgótarjáni Ötvözetgyár termékei mondanak talán legkevesebbet a nagyközönségnek. Ferroszilícium — ami a gyár családias „feszi” nevét kapta az alkotómunkához kellő önállóságot, egy nemzetközi kooperációban oldotta meg a testére szabott feladatot Kézzelfogható hasznát látja a nagybátonyi Pentamer Szövetkezet a BNV-nek. Tavaly jelentek meg először a bemuTörténetében először kért taton, s az akkor — a MÉH- helyet magának a beruházási tői — kapott „sugallat” hatá- javak szakvásárán a Nógrád sára fejlesztették ki a „rop- megyei Szolgáltató Vállalat, pant jó roppantót”, az olajos, Az egység természetesen nem benzines hordók összetömörí- 'ÍVS a “ tá A'^‘ szolgáltatásainak kívánt hír- lésére, szállításra alkalmassá l,evo part~ verést csapni egy nemzetközi tételére szolgáló monstruózus nerelneK- ei es ru . bemutatón. Hanem két, ér- berendezést. Molnár Pál ezek az ötvözőanyagok, ahogy sorakoznak a bemutatóasztalon. A nem szakembert alig érdeklik, ám a fölhasználok annál inkább kapnak utána. A zagyvarónai üzemnek nincsenek piaci nehézségei, a belföldi igények túl is haladják gyártóképességét. így a BNV-n való megjelenés in kább a kooperálást, az összehangolást szolgálja. És azt, hogy a gyár hallasson magáElismerés kármegelőzésért A balesetek és az anyagi veszteségek megelőzése, a már megtörtént károk következményeinek enyhítése nem csupán az állami és társadalmi szervek feladata, valamennyiünknek emberi és állam- polgári kötelessége. Mégis korunk betegsége, a sokat emlegetett közöny az embereket általában meggátolja abban, hogy a feltétlen szükségesnél többet tegyenek, ha azt látják, hogy környezetükben anyagi kár keletkezik, avagy embertársaik testi épségét veszély fenyegeti. A kármegelőzési tevékenység ösztönzésére az Állami Biztosító a jövőben azokat az állampolgárokat, illetve kollektívákat, akik. illetve amelyek a károk, balesetek megelőzése vagy enyhítése során többet tesznek, mint amennyi általában elvárható ilyenkor, elismerő oklevélben és pénzjutalomban részesíti. Az elismerésben természetesen azok is részesülnek, akiknek a kár megelőzése, vagy enyhítése munkaköri kötelessége. A jutalom összegét úgy állapítják meg, hogy az arányban álljon az elhárított vagy enyhített kár nagyságával... A maximális összeg személyenként tízezer, kollektívák esetén százezer forint lehet. Az oklevélben, illetve jutalomban azok is részesülhetnek, akik ezért a tevékenységükért például életmentő érmet kaptak. Nőtincs és környéke Ellátó a Börzsönyvidéki ÁFÉSZ Tizenhárom üzletet működtet a Nőtincsi Tanács területén a rétsági ÁFÉSZ. Ebből kilencben élelmiszer és ruhanemű kapható, négy a vendéglátást szolgálja. A területen négyezer ember él, akik az elmúlt esztendőben az tosította az ÁFÉSZ, bár néha panaszkodtak a környékbeliek egy-egy cikk hiánya miatt. A tejipar többször késve szállította a tejtermékeket. Tavaly a második fél évben hiányzott az étolaj, a korszerű táplálkozás egyik nélküA itt lévő boltokban több mint lözhetetlen „segédanyaga’ 22 és fél millió forintot fi- tőkehúsok választéka és zettek ki az áruért, ami azt je- mennyisége sem volt mindig lenti, hogy a csecsemőket is kifogástalan, beleszámítva kire-kire 5625 Az eredmények és a gondok forint jutott. Legtöbbet élei- számbavételére nemrég ültek miszerre költöttek: alig va- le a tanács és az ÁFÉSZ lamivél kevesebbet 19 mii- képviselői, hogy a terület el- lió forintnál. látásának hiányosságai miAz alapellátást jobbára biz- hamarabb megszűnjenek. Fésülik a kamillamezőket Messzire virító sárga foltok- koznak, gyérülnek, így egyre ban virágzik a kamilla az al- nagyobb területet kell bejárföldi szikes puszták, legelők niok a szedőknek. Mégis so- aranya Munkához láttak a kan vállalkoznak rá, mert a szedők: óriási fésűhöz hasonló szabadban, jó levegőn haszno- speciális munkaeszközökkel san töltik el szabad idejüket, gyűjtik össze az orvosi szék- és még szép árat is kapnak a fűnek is nevezett vadon termő gyógynövényért: a tájat jól is— gyógynövényt. A kamillalelőhelyek a ke- mizálás térhódításával fogyatmerő gyűjtők egy-egy napon csaknem ezer forint értékű gyógynövényt szüretelnek. A modem technikáé és technológiáé a főszerep A széntüzelésű kályhák, tűzhelyek reneszánsza Minden tekintetben két je- nyei között tartják számon, relt szerszám-maró gép. A kő- lentős, jó irányú esemény jel- hogy lehetővé teszi a saját vetkező évre várják a svájci lemezte 1981-ben az önállóvá előállítású zománc felhaszná- gyártmányú ugyancsak mavált Salgótarjáni Vasöntöde és lását, ami évenként 8 millió gas fokú műszaki tudást Tűzhelygyár életét. Az egyik: forint importmegtakarítást megtestesítő szikraforgácsoló jelentősen csökkentették a ko- jelent. A technikai változtatás gépet. Nem olyan nagy tudású- rábbi években összegyűlt jórészt megszünteti a nehéz ak az egyetemes esztergagéfizikai munkát, 30 fő áteső- pék, de nélkülözhetetlenek a portosítására ad lehetőséget és szerszámkészítés bonyolult kiváló minőségű terméket biz- munkájához. Az előbb felso- tosít. Olyan bonyolult bérén- roltakat és még néhányat dezésről van szó, amelyben kulcsgépnek tekintik a gyármeghatározó szerepe van a ban, mely azzal az előnnyel is veszteséget. A másik: az év végén a Magyar Állami Fejlesztési Bankkal aláírták azt a szerződést, amelynek alapján csaknem 249 millió forintot kapnak az energiaracionalizálást szolgáló állami hitel- termelés magas kultúráltságát jár, hogy sokat segít a szakérzékeltető elektronikának. keretből. Ennek fejében kizá- rólag belföldi ellátásra, 1982- , ben a széntüzelésű kályhából A tUQQSt negyvenezer, a tűzhelyből pedig ugyancsak negyvenezer meg kell fizetni darabot állítanak elő. A fejlesztés végeredményeként 1985- ben 90 ezer széntüzelésű termék hagyja el a gyárat. Ehhez teremtik meg a műszaki technikai, technológiai feltételeket, a biztosított hitelből. munkásgondok megoldásában. Hasonlóképpen végzik el a hidegalakítás korszerűsítését. Harmincmillió forint értékű gép beállításával teremtenek új feltételeket a magasabb Az előbb említett két fejlesz- igényeket kielégítő követelmétési elképzelés vetette meg az nyék teljesítéséhez. Ezt szolalapját a jelenlegi tennivalók- gálja a profilhengerlő • és danák, illetve biztosította azok rabológép, amely bármilyen A papírember nem téved A mostani fejlesztési program megszületésének már volt egy életrevaló előzménye. Felkutatva és megtalálva a kis lehetőségeket is, a gyár vezetői, az Ipari Minisztérium, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság segítségével, saját pénzük bedobásával hozzákezdtek a savaző és zománcozó szűk keresztmetszetének felszámolásához. Már üzemel a korszerű számítógépes automatikus vezérléssel ellátott savaző, amit az itt dolgozók olyan papírembernek hívnak, amelyik nem tévedhet. Az új technika, technológia révén kevesebb lett az energiafelhasználás, azonos idő alatt a korábbinak másfélszeresét termelik, és tökéletes minőséget kapnak. Egyébként a berendezés a jelenleginél még többre képes. A minden tekintetben, jövőt megtestesítő új savaző csupán a kezdeti lépést jelentette. Szorosan kapcsolódott hozzá a másik elképzelés; a zománcozó korszerűsítése, illetve minden oldalú megfiatalítása. Az ehhez szükséges pénz egy részét az előbb említett alapokból biztosították. A munkálatok annyira előrehaladtak, hogy május végén már sor kerülhet a hidegjáratásra. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a zománcozásra kerülő alkatrészekhez, a felrakáson, az átrakáson és a leszedésen kívül — a munkafolyamatba emberi kéz nem avatkozik be. A berendezés érdekessége, hogy a zománcozásra váró alkatrészek két oldalról elhelyezett öt-öt pisztolyból kapják a fedőanyagot. A berendezés teljesen automatizált. A világ legfejlettebb országainak nyolcvan százalékában ezzel a technológiával dolgoznak. Előfolyamatosságát. Az elképzeléseknek megfelelően születik majd mind technikailag, mind technológiailag újjá a tisztítóműhely. Ide formájú és méretű alkatrészt képes gyártani. Ugyanezt lehet mondani a nagy teljesítményű szélezőgépről, a hidraulikus húzóprésről. Számítóegy nagy teljesítményű önt- gép vezérli majd a lemezleszabó masinát is, amely a keletkező hasznos hulladékból többször képes újabb alkatrészeket kiszabni. Az előbb említett gépek tudását bizony meg kell fizetni. Például a legutóbbi „csupán” 14 millió forintba kerül. Felkészülten várják A fejlesztéssel kapcsolatos konkrét előkészítő, szervező, tervező, lebonyolító munka az előírt ütemben folyik, a banki hely termelésének kapacitása, szerződésben vállalt kötele- A változás nagyszerűségét a zettségek pontos teljesítése érgyár dolgozói közül többen a dekében. Olyannyira ütemben következőkkel érzékeltetik: — vannak, hogy ha a külföldről Elképzeléseink megvalósításé- várt gépek előbb érkeznének val a tisztítóműhelyt bevisz- be, akkor sem okozna gondot vénytisztító gépet állítanak be, amelynek ^segítségével megvalósítják az öntvények zártciklusú termelését. Olyan ügyes masináról van szó, amely az apróbb öntvények, tisztításán kívül elvégzi a homokátrakást, majd az öntvények egy részét vegytiszta állapotban ráviszi a szalagra. A berendezést képviselő modern technika révén kevesebb munkáskézre lesz szükség, jelentősen mérséklődnek a szállítási utak, előnyösen javul az élet- és munkakörülmény, ugyanakkor nő n tisztítóműszűk a gép mellé. Amelynek alapjai már készen vannak. De még ezzel sem zárult le a tennivalók sokasága. Az uj termékek előállításához igen sok szerszám kell. Ehhez pedig korszerű, magas szellemi tudást megtestesítő, megmunkáló gépek szükségesek. A program szerint az idén beérkezik a számítógéppel vezébeállításuk. A fejlesztés külön érdekessége, hogy igen elenyésző összeget emészt fel az építésre fordítható összeg. A sok szellemi munkát magába foglaló technika és technológia uralja és szolgálja a termelés növekedését, a termelékenység fokozását, a hatékonyságot, amely egyet jelent a fejlesztés sikerességével is. (venesz) Szemlátomást jól érzik magukat a litkei termelőszövetkezet tehenei a nemrég „felavatott” új legelőn. A korábbi ártéri terület hasznosítását mindeddig akadályozta, hogy több volt rajta a víz, mint a fű- A vízrendezéssel és a megfelelő talajművclésscl manapság már háromszáz szarvasmarhának nyújt terített asztalt. Liszkóczi Pál pásztor a jó gazda gondosságával ügyel a rábízott állatokra. — ky— Rétsági élenjárók Kiváló a költségvetési üzem Ötödik esztendeje, hogy két az intézményes szemétszállí- — nem túlságosan eredménye- tásnak Rétságon, Romhány- sen gazdálkodó üzemecskéből ban, Nagyorosziban és Diósmegalakult a Rétsági nagyköz- jenőn. ségi közös Tanács költségvetési üzeme. Akkor, 1977-ben ki- T , . . - , ,, lencvenen voltak, ma száz- Lesz uj „Icukcis tizenhármán dolgoznak e különleges szolgáltatásokat nyúj- Szükség is van rá, ugyanis tó üzemben. Öt éve alig több, a ^gi ®ár. igencsak kiszolgál- mint egymillió forintos terme- az idejét. Most várja a lési értékről beszélhettek, ta- költségvetési üzem az új sze- valy már átlépték a tizen- niétbegyűjtő gépkocsit, s ha ötmilliós határt. Mi több, a „szűk esztendők” után nyereségről is beszámolhattak. Építés, karbantartás Hogy mi mindennel foglalkoznak? Az imént említett végre megérkezik, akkor már ritkábban fordulhat elő fönn- akadás a felgyülemlő hulladék elhordásában. Az üzem tartja rendben a parkokat a közterületeken a járási székhelyen és Rom- hányban, de az ő gondjuk a bánld strand üzemeltetése is. Fő tevékenységük mellett tizenötmilliós termelési érték számtalan társadalmi munkétharmadát építőipari mun- kaakcióban részt vettek, akár kák adják. Vállalkoznak ön- szakmunkáról, akár szakér- álló építésre, de javarészt kar- telmet nem igénylő tenniva- bantartással foglalkoznak. A lókról volt szó. A szépen pros- tanácsi bérlakások üzemelte- peráló kisüzem eredményei- tése, fönntartása, az esetle- ben nem kis szerepet vál- ges hibák kijavítása sok laltak példamutatásukkal a munkát ad az üzem szakem- szocialista brigádok, akikre hereinek. Fölös kapacitásukat a megnövekedett követelmé- bérmunkák vállalásával kö- nyék miatt talán a koráb- tik le. biaknál is nagyobb teher hárul. Rétság és Romhány utcáin A rétsági költségvetési üzem a költségvetési üzem dolgo- megteszi azt, amit elvárnak zói jelennek meg hajnalon- tőle, ennek is köszönhető, ta, hogy fölsöpörjék a szeme- hogy több éves eredményes tetet, kiürítsék a szeméttároló- vékenységükért elnyerték a kát. Ez az üzem a gazdája Kiváló üzem címet. | NÓGRÁD — t982. május 27., csütörtök