Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)
1982-05-23 / 119. szám
\ V7/ Vltt<5 PRQCFTÄlQÄt EGyESöOETEin Mesél a múlt t MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEQfEI TANACS LAPJA XXXVIII. ÉVF.. 119. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1982 MÁJUS 23., VASÁRNAP Tízezrek keresték lel a pavilonokat Kizönségnap a Budapesti Nemzetközi Vásáron Szombaton tízezrek keresték ftel a Budapesti Nemzetközi Vásárt. A környező parkolókban minden hely foglalt volt, különautóbuszok tucatjai érkeztek vidékről, sőt a környező országokból is. Telt ház volt • vásár valamennyi vendéglátóhelyén, különösen a duna- komlődi halászcsárdában és a csepeli Munkás ÁFÉSZ pa- easztcsárdájában. Sokan látogatták a vásári divatbemutatókat is. Bár közönségnap volt a BNV-n, néhány kiállító sajtó- tájékoztatót tartott. Csepel Művek vezetői elmondották: a vásáron több külföldi szakember érdeklődött BNV-nagydí- jas termékük, a japán lincenc alapján gyártott megmunkáló központ iránt. A vásáron kiállított termék máris elkelt: egy francia cég vásárolta meg. A Csepel Művek a tervek szerint az idén mintegy 10 százalékkal emeli tőkéskivitelét Elsősorban szerszámgépek, különböző öntvények, vaskohászati termékek és egyedi komplett berendezések exportja bővül dinamikusan. Jelentős mértékben visszafogják a veszteséges termékek gyártását. Sajtótájékoztatót tartott a VIDEOTON is, amelyen elmondották, hogy tizenegy év alatt a számítástechnikai eszközök három generációját fejlesztették ki és ez idő alatt a termelési értéket megháromszorozták. A számítógép- rendszerek mellett perifériális rendszereket és display- berendezéseket gyártanak. Egyszerű kezelésű mikroszámítógép-rendszert is kifejlesztettek. A berendezést a vásáron is bemutatják. A vállalat a múlt esztendőben létrehozva hazai szervizhálózatát, öt üzemegységet létesített vidéki nagyvárosokban. Jelenleg a szombathelyi szervizállomás kialakításén dolgoznak a VIDEOTON szakemberei. A már működő nyolc külföldi műszaki-kereskedelmi központ mellett ez év júniusában nyitják meg a vállalat finnországi műszaki-kereskedelmi központját. Ma a várható nagy közöm- ségforgalomra tekintettel a szokottnál is több autóbuszt indítanak a vásár körül és a vendéglátóhelyek is alaposan felkészültek. Dalostalálkozó Salgótarjánban Minősültek a népdalkörök és a falusi kórusok A salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ színháztermében szombaton rendezték meg a népdalkörök és falusi kórusok III. országos minősítő bemutatóját. A színpadon csütörtökön még olyan kiváló művészek, mint Tolnay Klári, Mensáros László szerepeltek, szombaton pedig már megyénk legkülönfélébb terű- tetem dolgozó és tanuló asz- szonyai, leányai, férfiai küzdöttek meg az előírás szerinti minősítő fokozatokért. A rendezvényt Réti Zoltán, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola igazgatója, a Kórusok Országos Tanácsa megyei szervezetének társelnöke nyitotta meg. Az egyéniségéből fakadó, meleg szavakkal emlékezett meg a korábbi találkozók néhány epizódjáról, tapasztalatairól, szólt megyénk gazdag népzenei hagyományairól, s elismerését fejezte ki az amatőr énekeseknek, akik szabad idejük egy részét áldozzák fel a hasznos, együttest kovácsoló, közös éneklésre. A találkozón húsz együttes vett részt, s délelőtti és délutáni osztásban léptek a színpadra, illetve a bíráló bizottság elé. A zsűri elnöke Olsvai Imre, a Magyar Tudományos Akadémia népzenekutatója volt, tagjai: Gúthy Éva szak- felügyelő, a salgótarjáni zeneiskola tanára és Nagy Miklós, az egri tanárképző főiskola tanára. Miközben a zsűri dolgozott, azaz tagjai szembesítették véleményüket és kialakították egységes álláspontjukat a látottakkal- hallottakkal kapcsolatban, gyermekcsoportok szórakoztatták a minősítés résztvevőit. A gyerekek — az etesi citeraze- nekar, a kisterenyei nevelőotthon, a balassagyarmati Bajcsy úti Általános Iskola csoportja, a salgótarjáni Rege népzenei együttes tagjai — megérdemelt sikert arattak a felnőtt közönség körében. A zsűri a csoportvezetők számára szakmai értékelést adott, ideje alatt a népdalkörök és kórusok énekesei a Rimócon forgatott Kél elhatározás című dokumentum-játékfilmet nézhették meg. A harmadik alkalommal megrendezett országos minősítő bemutatón az alábbi eredmények születtek: ifjúsági együttesek kategóriájában a szécsényi országosan, a rimó- ci ifjúsági népdalkör jól minősült; a falusi kórusok kategóriájában herencsényi énekkar bronz, a szécsényi Álba múzeumi kórus ezüst fokozatot szerzett. A népdalkörök kategóriájában szerepelt a legtöbb csoport. A csesztvei és a nagybátonyi kör országosan minősült, a kisterenyei, kazá- ri együttes jól minősült, a nóg- rádsápi, a nógrádsipeki, a Ie- géndi, a varsányi, a hollókői és a rimóci kiválóan minősült értékelést kapott. Hat fellépő együttes — a kishartyáni, a mohora—magyannándori, a ka- rancsberényi, a zabari, a ka- rancslapujtői és a karancsbe- rényi — megőrizte tavalyi országos minősítését. Mai számunkban: Tervező, filmes, diplomata Fenékpuszta — régészetünk kincstára Vasárnapi beszélgetések Megnyílt az út az NB II. felé Elutazott a szovjet szakemberdelegáció Négynapos Nógrád megyei tapasztalatcsere után tegnap reggel elutazott az a kemerovói szovjet szakemberdelegáció, amely a megye építészetét tanulmányozta. Megismerkedtek — többek között — a NÁÉV és a NÓGRÁD- TERV tevékenységével, a Salgótarjáni Építő és Tervező Szövetkezet munkájával és az általuk alkalmazott legkorszerűbb építési eljárásokkal. Vidéki programjuk során ellátogattak a rétsági és a pásztói járásba, ahol megszemlélték a sorházakat és az egyénileg épült családi házakat. Több termelőszövetkezeti tagnál tanulmányozták a háztáji állattartást és kistermelést. A vendégek látogatást tettek a megyei pártbizottságon is, ahol eszmecserét folytattak Ozsvárt Józseffel a pártbizottság titkárával és találkoztak, a megyei tanács vezetőivel. Régi könyveket, dokumentumokat nemcsak a szakemberek, a kutatók forgatnak nagy kedvteléssel, hanem a múlt eseményei iránt érdeklődők is. A Nógrád megyei Levéltár falai között több ezer korabeli írás „mesél” a múltról, eleveníti föl hűen a letűnt időket. Mindezek rendszerezése, csoportosítása jelentős szakmai munkát igényel. Képünkön Hauzei Sándor levéltáros éppen egy háromszáz evvel ezelőtti, török kori vármegyei jegyzőkönyvet vizsgál, amely hat esztendő feiszabadítási harcait, eseményeit taglalja, (Fotó: Gyurkó) Elérkezett az ideje Megalakult az MCCC Nógrád megyei szervezete Sok szabad idő, utazási láz, szinte csillapíthatatlan érdeklődés hazánk és a nagyvilág más tájainak megismerésében mindinkább jellemzőjévé válik társadalmunknak. A szabadság, a szünidő, de a hétvégék okos és hasznos módon történő eltöltésében is mindinkább növekszik a Magyar Camping és Caravanning Club szerepe. Az 1965-ben alakult szervezet idén — nagykorúvá válásának esztendejében — már 13 ezer családot tudhat m. ga körül, s ez mintegy 40 ezres taglétszámot jelent. Az utóbbi öt évben , rohamosan fejlődött, szolgáltatásai, programjai bővültek, nemzetközi és belföldi kapcsolatai egyaránt szélesedtek. Mindez az MCCC Nógrád megyei szervezetének alakuló ülésén hangzott el. amelyen ■ászt vett Fabró Károly, a Magyar Camping és Caravanning Club főtitkárhelyettese is, aki tájékoztatást adott a szervezet ide. terveiről és a fontosabb feladatokról. A Nógrád megyei szervezet ezelőtt néhány évvel már megkísérelte világra jövetelét, de a próbálkozások eredménytelenek maradtak és néhány tucatnyi tagja magára hagyatva erőlködött a helyi szervezet feltámasztásán. Végső soron, hogy nem maradtak hiábavaló- ak erőfeszítéseik azt éppen a szombati alakuló ülés bizonyította. Ügy tűnik elérkezett az az idő. hogy megyénkben is létrejöjjön egy életképes szervezet, amely hatékonyan és eredményesen kapcsolódhat be az országos tevékenységbe. Hogy ez így van, abban nagy szerepe van a megyei vezetésnek is. Az alakuló ülésen a főtitkárhelyettes támogatásáról biztosította a klub jelenlegi és leendő tagjait, s hasonlóval biztatta az egybegyűlteket a Borsod megyei testvérszerkezet elnöke is. Megválasztották az MCCC Nógrád megyei szervezetének elnökségét is. Az egyhangú szavazás eredményeként az elnöki teendőket Mátrai József látja el. Az elnökség tagjai: Földi Jenő, Galgóczi Károly, Puskás László, Tóth Istvánná, Zentai Csaba lettek. A megválasztott elnök röviden körvonalazta a szervezet fő céljait, amelyek között egyik legfontosabb, hogy minél töb- be.- kapcsolódhassanak be az országos mozgalomba és minél többen élvezhessék a klub által nyújtott előnyöket, nyaralásnál, kempingezésnél, utazásnál, bel- és külföldön egyaránt. KISZ-fiatalok tanácskozása Érdekképviselet és -védelem Izgalmas témát tűzött napirendre az a tanácskozás, amelyet szombaton rendeztek Salgótarjánban, a Bányász Művelődési Házban, ahol a vártnál kevesebb számban jelenlevő — üzemi, intézményi, lakóterületi KISZ-esek — az érdekképviselet és -védelem kérdéseiről beszélgettek. Előbb Török Tibor, a KISZ Nógrád megyei bizottságának titkára köszöntötte a megjelenteket, s ahogyan elmondotta, a tanácskozás kettős céllal jött létre: részint a KISZ KB 1977. októberi határozatában rögzített érdekvédelmi és -képviseleti jogosítványok egységes értelmezésére, részint pedig lehetőséget nyújtanak arra, hogy az érdekvédelmi felelősök kölcsönösen megismerjék egymást, tapasztalataikat, ismereteiket bővítsék. E rövid bevezető után dr. Szenczi Géza, a KISZ Központi Bizottságának munkatársa tartott előadást az ifjúsági szövetség érdekvédelmi tevékenységéről. Röviden áttekintette az elmúlt két és fél évtized ifjúságpolitikai intézkedéseit, kitérve a meghatározó jelentőségű 1970-es párthatározatra, illetve az ezt követő ifjúsági törvény megállapításaira. Szólt az állami és mozgalmi szervek és szervezetek, a fiatalokat érintő tevékenységeiről, valamint a határozatok nyújtotta széles körű lehetőségekről, hangsúlyozva, hogy az érdekek érvényre juttatása csak a jogok és kötelességek összhangján alapulhat, s a KlSZ-szer- vezetek effajta kezdeményezéseinek ebből kell kiindulnia. Majd külön-külön ismertette a döntési, az ellenőrzési, a véleményezési stb. jogokat, s azok egységes értelmezését. Ezután Varga György, a Nógrád megyei Tanács ifjúsági titkára beszélt. a fiatalokról hozott törvény tízesztendős tapasztalatairól, illetve létrehozásának körülményeiről. Mint elmondotta, e téma időszerűségét jelenti az is, hogy a közeljövőben számos fórumon szóba kerül az ifjúság ezen jogainak érvényesülése, s a reális helyzetelemzéshez különösen hozzájárulhatnak a KlSZ-szerveze- tek érdekvédelmi felelősei. Varga György ezt követően a törvény végrehajtásának anyagi és jogi feltél eleit taglalta, s, mint említette, az utóbbi években egyre erőteljesebb differenciálódás tapasztalható az ifjúságpolitikai területek között. így például a kiemelten fontos tevékenységek közé sorolandó az oktatói-nevelői munka, a hátrányos helyzetűekkel való törődés, a lakáshelyzet gondjainak enyhítése, s a szabadidős-problémák megoldása. A Nógrád megyei Tanács éppen a közelmúltban fogadott el egy intézkedési tervet, melyben a többi között e gondok fölszámolására tettek lépéseket, ám a sikeres megvalósítás feltétele a tanács és a KISZ rendszeres együttműködése. A tanácskozás további részében kérdések hangzottak el, majd ki-ki saját, helyi tapasztalatairól szólt. Egyébként ez az összejövetel mintegy előkészítője volt a július 4—6. között a balassagyarmati Nyírjesben rendezendő érdekvédelmi felelősök megyei táborának.