Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)
1982-05-20 / 116. szám
1 Művésze! és ifjúság '82 Rendezetlen rendezvények Befejeződött a „művészet és Ifjúság” idei bemutatósorozata Nógrád megyében. fr.z egymondatos hírre szívesen aggatnánk dicsérő jelzőket, de tartok tőle, hogy még az érintettek — a szervezők — is mosolyra fakadnának. „Halottról vagy jót, vagy semmit” — tartja a mondás, és az udvariasság azt kívánná, hogy maradjunk ennyiben: „Befejeződött megyénkben a »művészet és ifjúság« idei bemutatósorozata. Felejtsük el!" Amiért mégsem mehetünk el *■/. i nélkül a rendezvénysorozat mellett, annak két oka van. Egyrészt, mert igazságtalanok lennénk azokkal az amatőr szólistákkal, csoportokkal szemben, akik áldozatul estek ennek a balsikerű vállalkozásnak, másrészt pedig mert a balsikerben akaratlanul részünk van. Személy szerint e sorok írója is érez némi lelkiismeret-furdalást. A „művészet és ifjúság" elmúlt évi döntője után, ugyanis hasonló kudarcról számoltunk be a NÓGRÁD hasábjain, legfőbb kifogásként említve a döntő megrendezésének körülményeit. Tavaly — talán az olvasók közül is többen emlékeznek rá — a döntő színhelye Pásztó vélt, a Lovász József Művelődési Központban, ahol is egyazon napon zajlott le valamennyi művészeti ág versenye. Nos, ebben az évben — feltehetően a rendezők is osztva a kritikus véleményét — más-más helyszínt kerestek a különböző művészeti ágak döntő versenyének. Ha lehet még rosszabb eredménnyel. Mi mást mondhatnánk erre, mint azt, hogy „nem ilyen lovat akartunk” .. Á „művészet és ifjúság” be- mutatósorozatot idén is a KISZ Nógrád megyei bizottsá. ga szervezte, elvileg a művelődési intézményekkel karöltve. A bemutatók célja változatlanul az volt, hogy feltérképezze a megye öntevékeny művészeti csoportjait, amatőr szólistáit, lehetőséget teremtsen számukra a bemutatkozásra, tehetségük kibontakoztatására. Mindezt bemutató jelleggel, de egyúttal versenyformában. Igaz, az idei versenyeknek — szemben a tavalyival —, nem volt különösebb tétje. A „végállomást” a megyei döntő jelentette. A megyei szintű versenyek rangját jelzi, hogy — nem élvén diáknapok, illetve országos döntők — eleve ke. vesebben jelentkeztek az idei seregszemlére, mint korábban. De itt álljunk meg egy pillanatra! Végtére is fel kell tenni a kérdést, mitől vesztették el rangjukat a megyei szintű rendezvények?! A válasz tulajdonképpen egyszerű: a ní- vótlan rendezés miatt! Hogy hogyan nem szabad rendezvényt rendezni, arra sajnos az idei példák is kellő tanulsággal szolgáltak, jóllehet az idei rendezvények lettek volna hivatva kiköszörülni a tavalyi csorbát. A járási-városi „selejtezők” színvonaláról nincsenek személyes tapasztalataink, ámbár a. döntők alapján éppenséggel lehetnének feltételezéseink. A négy döntő közül hármon azonban ’volt szerencsénk részt venni, s csak azért nem lehet teljes képünk, mert két rendezvény egyazon időpontban zajlott. Az egyiken táncosok, énekesek és hangszerszólisták, csoportok mutatkoztak be a salgótarjáni Bányász Művelődési Házban, mialatt az öblösüveggyár! Kossuth Művelődési Házban a vers- és prózamondók versenye zajlott. Néhány héttel később — május 9-én — a magyarnándori Radnóti Miklós Művelődési Ház adott otthont a színjátszó csoportok és irodalmi színpadok bemutatójának, a pásztói Lovász József Művelődési Központban ugyanennek a napnak délutánján három megyei pop-rock együttes „versengett”. (Mellesleg ennek a bemutatónak volt leginkább- tétje, hiszen a nyári popzenei táborba az itt nyújtott teljesítmény alapján nevezhettek az együttesek.) Hogy az amatőr popzenekarok megyei mezőnyét három együttes — a GM 75, a Front és a Delfin — fémjelezte, az — ismervén a műfaj helyzetét — érthető. Az már kevésbé, hogy a magyarnándori művelődési ház színpadán mindössze három színjátszó csoport mutatkozott be. Az pedig alapjaiban kérdőjelezi meg a verseny komolyságát, hogy a versmondóverseny döntőjére olyanok is kaptak meghívást (a versenyt megelőző napon), akik azt sem tudták milyen alkalomból kell dobogóra állniuk. Ugyanakkor az énekcsoportok és táncosok döntőjéről olyan együttesek és szólisták maradtak távol, akik a járási versenyeken jeleskedtek. Mindez a rendezvény rendezésének szervezési részéhez tartozik. Ami a döntők lebonyolításának körülményeit illeti, még egy iskolai házi versenyhez is méltatlan lett volna, nemhogy egy megyei rendezvényhez. A versenyzőkön és a zsűri tagjain kívül Jobb esetben a művelődési házak egy-két munkatársa tekintette meg a megye legjobbjainak előadását. Ez alól csuoán a pásztói pop-rock találkozó volt kivétel, ahol viszont az egyik zenekar szellemileg kétségkívül fogyatékos sleppje ingázott a színpad és a szeszes italt is bátran mérő büfé között. Miként a rendezvény méltatlan volt nemes szándékához, méltatlan volna a feltűnt tehetségekről — nem mintha túl sokan lettek volna — ennek a rendezvénynek az apropójából írni. Titkon azt reméljük, hogy talán nem ártott az öntevékeny művészeti mozgalomnak ez a bemutatósorozat... Pintér Károly Járóiskola — légpárnán A bénulásos megbetegedés- bő' kigyógyuló gyermekek rehabilitációját, a járás újratanulását erősen gátolja az eleséstől való félelem. Ezt a féle'met szünteti meg egy új találmány, a légpárnás járóiskola. Az erős poliészterszövetből készült nagy matracon a járás gyakorlása veszélytelen — így a kis betegek félelem nélkül használhatják — és a test minden izmát alaposan edzi. A légpárnás matrac nemcsak gyógy célra, hanem sportolók edzésére is alkalmas. Művészfilmek Szőlősön A Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat és a pásztói Lovász József Művelődési Központ együttműködése révén április elején művészfilmsorozat vetítése kezdődött a mátraszőlő- si művelődési házban. A sorozat tíz előadásból áll, s a filmeket kéthetenként láthatják az érdeklődők. A stúdióhálózat negyedik előadását kedden este tartották: A Dominó-elv című bűnügyi filmdráma bemutatásával. A film rendezője az amerikai Stanley Kramer, aki nevét Az utolsó part című tudományos-fantasztikus filmjével az ötvenes években tette ismertté. Nyelv és ember Ismert a mondás: ahány nyelvet tudsz, annyi embert érsz. Megyénkben azonban a kétségtelen fejlődés ellenére sincs elég vonzása az idegen nyelv tanulásának, öt évvel ezelőtt a 39 tanfolyamnak 655 hallgatója volt, tavaly a tízzel több mindössze nyolcvannal gyarapította a résztvevők számát. Pedig a gazdasági és a társadalmi fejlődés egyaránt napjaink követelményévé teszi — sőt az általános műveltség részévé — az idegen nyelv ismeretét. Erről szóltak a TIT megyei küldöttközgyűlésén is és elmondták, hogy a jövőben fokozottabb gondot kell fordítani a tanfolyamok szervezésére, az oktatási módszerek gazdagítására, fejlesztésére. Az ünnepi könyvhét kiadványaiból most a szépprózai alkotások közül ismertetünk néhányat. Czakó Gábor sokoldalú alkotó. Pályáját szociografikus ihletőségű írásokkal kezdte, beérkezését az Indulatos jelentések című kötettől (1973) számíthatjuk. Gyermekkorának meghatározó élményeit visszatükröző regényei a Csata minden áldott nap és az Iskolavár intellektuálisan izgalmas remeklések voltak. Legújabb könyve Címlapján egy +• jel látható, amit értelmezhetünk „meg”-, „és”- vagy „plusz”-nak is — az író szándéka szerint talán az utóbbi a leghelyesebb. Műfaja no- vellafűzér. A történetek két főhőse Arcz és Oroszlán két szobrász, akik az életcél és életforma ellentétes pólusait választáják és valósítják meg. Arcz János magányos remeteségben él, csak művészi munkájának, s így törekszik a teljesség felé. Oroszlán János is hasonlóra tette fel rövidke életét, ő viszont a belső úthoz külső sikert is keres. Köztük nincs személyes kapcsolat, sorsuk mégis csz- szefonódik, s elválaszthatatlan egymástól. A történet mélyebb rétege természetesen filozofikus, miként Czakó újabb műveiben, melyik út a helyes, a megvalósuláshoz milyen belső utak és külső pályák tartozhatnak s kellenek. A cselekményes, fordulatos történet és a művészi hitvallás már-már teoretikus megfogalmazása teszi nagy igényű szellemi vállalkozássá Czakó Gábor új művét. Vészi Endre új novelláskö- tetét a Magvető Kiadó adja közre A messziről jött ember címmel. Vészi történeteiben, leírásaiban, illetve hőseiben egy fontos és közös vonás van: mindannyian kiszolgáltatott emberek. Jácint úr, A messziről jött ember hőse is úgy csöppen be egy család életébe, mintha mindig köztük élt volna, pedig erre nincs jogalapja: „önnek csak erkölcsi helyzete van, jogi helyzete nincs” — mondják hasonlóképpen Szontágh Sándornak, A leselkedő című novella hősének, harminc évvel mártírhalála után. Szontágh ugyanis szeretné visszaperelni özvegyétől a névhasználat jogát, mivel a volt feleség visszaél a mártírözvegy szerepével, Vészi utánozhatatlan novellahelyzeteket teremt: a valóság és képzelet, a valóság és groteszk sajátos vetületét és lebegését amely a valóság hiteles ábrázolását biztosítja az olvasó számára. Hernádi Gyula a széppróza újító kedvű s próbálkozó alkotói közé tartozik. Egy-egy műve néha nem kifejezetten a „nagyközönségnek” szól, miként azt maga is vallja, inkább szellemi erőfeszítésre, töprengésre s ilyen jellegű kalandra hívja olvasóját. A könyvhétre megjelenő könyve azonban nem e kategóriába tartozik. A Hasfelmetsző Jack című új kötetének főalakja természetesen a múlt század végéről jól ismert gyilkos és természetesen a tőCsuklós Az Országos Közlekedésbiz. tonsági Tanács megbízásából a Füles szerkesztősége egy eddig Magyarországon ismeretlen keresztrejtvény-formával lepte meg a rejtvénykedvelőket. A Csuklós rejtvény című kiadvány több mint egy méter hosszú, egybefüggő keresztrejtvényábrájához a leporellószerű hajtogatásnak megfelelően, oldalanként külön-külön közlik a meghatározásokat. Az le elválaszthatatlan Sherlock Holmes. Az évszázad legrafináltabb bűnözőjének históriája ma is legendaszerű. Hernádi új könyvének sikerét nem nehéz megjósolni. Lassan már hagyomány, hogy Moldova György az ünnepi könyvhéten új kötetlel jelentkezik. Az is hagyomány, hogy műveinek példányszáma úgy állapíttatik meg, hogy abból rövidesen „pult alóli áru” lesz, hisz a megjelenést mindig valami különleges izgalom kíséri: vajon most leinek „olvas be” vagy mit tár fel bátran és kritikusan egyik legtermékenyebb' Írónk. Talán felesleges utalnunk legutóbbi szociografikus köteteire, akár a vasutasokról vagy a textiliparban dolgozókról írtakra, mindegyiket „nagy kanállal ette” a közönség. Ügy tűnik, ez alkalommal is hasonló várható. Legújabb kötete az Égi szekér. Szereplői a mezőgazdasági repülők. Azok, akik szántóföldek, erdők, legelők szőlőtáblák fölött permeteznek. Lehet-e egy ilyen témáról jól írni? — fnerül fel a kérdés bárkiben, hiszen mi érdekes, szép vagy netán le- lepleznivaló lehet ebben. A Kortársban közreadott részletek azt mutatják, lehet, csak olyan jó szem s szabadjára engedett mesélőkedv kell hozzá, mint amilyennel Moldova György rendelkezik. rejtvény ábra teljes kitöltése után alakul ki a beküldendő mondat: egy jótanács minden gépjárművezető részére. A pályázat első díja: egy 5000 forintos gép- kocsinyeremény-betétkönyv és egy asztali rádió. A Csuklós rejtvény másik oldalán pályázatot találnak a gyerekek és a nyugdíjasok. Mindkettő nyerteseit értékes díjakkal jutalmazzák. KOSSUTH RADIO: 8.27: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus zenekarát i.26: Cherbourg! esernyők Részletek Legrand filmzenéjéből 9-44: Zenevár 10.05: Diákfélóra 10.35; Nótacsokor 11.19: A Válaszolunk hallgatóinknak különkiadása 11*39: Szép remények 12.45: Bevallom magának 13.00: örökzöld dallamok 14.00: Szabadpolc 14.30: Lakatos Sándor, népi zenekara látszik 15.05: A borsodi bányamunkásság zenei élete 13 26: Csiribiri 10.00: Szvjatoszlav Richter zongorázik 17.05: Engedje el a fantáziáját! Vajda Zsuzsa műsora. 17*36: Borenich Péter dokumentumjátékaiból Útvesztők 19.15: Duga Ilona népdalokat énekel, Elek Tihamér és ifj. Kovács Imre fuvolázik 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét Közben: Kb.: 20.23: A 13 helyszínes színház Kb.: 20.45: A hangverseny-közvetítés folytatása Kb.: 21.30: Dzse9szfelvételekből 21.40: A Dunánál 22.20: Tíz perc külpolitika 22*30: Magyar fúvósok 23.30: Leonle Rysanek operafelvételeiből o.lO: Sólymos Antal táncdalaiból PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: ramússy Zdenkö dalaiból 8.20: Tíz perc külpolitika 8.35,: Napközben 10*00: Zenerlélelőtt 12.35! Nemzetiségeink zenéjéből 13.00: Kapcsoljuk a pécsi körzeti stúdiót 13.30: Muzsikáló természet 13*35: Kör játék L4.00: Sportvilág 15 10? Az én rádióm A mikrofonnál: Ippei Pál A NÓGRÁD - 1982. május 20., csütörtök 16.00: Látogatóban 16.35: Idősebbek hullámhosszán 17*30: Tanakodó 18.35: Hét végi panoráma 19.55! Slágerlista 20.35: Szociológiai figyelő 21*10: A Magyar Rádió Karinthy Színpada 22.20: Verbunkosok, népdalok 23.20: Slágermúzeum MISKOLCI SXÜDIO: 17.00: Hírek, Időjárásjelentés, tartalomismertetés. — 17.05: A Tiszától a Dunáig. .. Észak-magyarországi képeslap. Telefonügyelet: 35-510. (A tartalomból: Az utolsó zempléni aranyásó. — Felkészülés az Idegenforgalmi szezonra Heves megyében. — a kácsi vízimalom utóélete.) Szerkesztő: Antal Magda. — 18.00: Észak-magyarországi krónika. (Második bányaföldtani ankét Miskolcon. — A bejáró pedagógusok helyzetéről tanácskozik a Heves megyei pedagógus-mb.) — 18.26—18.30: Lap- és műsorelőzetes. MAGYAR TELEVÍZIÓ: 8.00: Tévétorna 8*05: Iskolatévé — (fizika ált. isk. 7 oszt.) 8.35: Angol nyelv 9.05: Környezetismeret (ált, Isk. 1. oszt.) 10.05: Magyar irodalom (ált. isk. 5. oszt.) 10.45: Magyar nyelv (ált. Isk. 2. oszt.) II.05: Fizika (ált. Isk. 6. oszt.) 11.35: Kamera. — A filmfajták 14.10: Iskolatévé Magyar nyelv (ism.) 14.20: Környezetismeret 14.40: Magyar irodalom (ism.) 15.00: Fizika (ált, isk. 6. oszt.) 15.25: Fizika (ált. isk. 7. oszt.) 15.55: Mindenki iskolája Matematika 16.35: Hírek 16.40: Reklám 16.50: utazz velünk! 17.30: Reklám 17.40: Telesport 18.05: Pedagógusok fóruma 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Célpont. Magyarul beszélő angol bűnügyi tvéfilmsorozat 20.45: A fele sem igazi 21.15: A hét műtárgya 21.20: Hírháttér 22.10: Tv-híradó, 3. 22.20: A 22. miskolci tévéfesztivál díjnyertesei 2. MŰSOR: 18.20: Még egyszer — gyerekeknek! 18.50: Reklám 18.55: Határtalan barátság 19.30: Tv-híradó 20.00: Periszkóp 20,30: Várospódium 21.10: Tv-híradó 2. 21.30: Reklám 21.40: Késel szerelem Magyarul beszélő NSZK tévéfilm BESZTERCEBÁNYA: 18.00: Sportmagazin 19.10: Esti mese 19.30:, Tv-híradó 20.00: J. Svehla: Egyedül a város ellen 21.15: A kezdeményező tervezésről 21.45: Ez történt 24 óra alatt 22.00: Zenés szórakoztató műsor. 22.45: Hírek 2. MŰSOR: 20.00: Ludvigh von Beethoven hegedűszonátái 21.15: Időszerű kérdésekről 21.45: Ki a bűnös? MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Fél 4-től: Vadölő. Színes NDK kalandfilm. Háromnegyed 6 és 8- tól: A megsebzett csend. Színes szovjet film. — Balassagyarmati Madách: A remény joga. Színes magyar film. — Nagybátonyi Bányász: Konvoj. (14) Színes amerikai kalandfilm. — Pásztói Mátra: Abba. Színes, látványos svéd- ausztrál film. Este 8-tól: A kék lagúna. (14) Színes amerikai film. — Szécsényi Rákóczi: Mennyei napok. Színes USA filmdráma. — Kisterenyei Petőfi: Cirkusz vadnyugaton. Színes román western. — Érsek vadkert: Tegnapelőtt. Színes magyar film. — Nagylóc: Pukk. (14) Színes olasz filmbur- leszk. — Jobbágyi: Rontás és reménység. Színes magyar film. 20.00: Célpont