Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
Iszlcri Zoltán Cserek ere szoprán Paszkó Gábor hónapokig csereberélte garzon öröklakását úgynevezett tanácsi kezelésű kétszobásra. Hihetett újságban, fán, falon, kirakatüvegen és villanyoszlopon. Megnézett harminckilenc lakást. Olyik tetszett, másik nem, aztán, hogy otthagyta a menyasszonya, valamennyit ei'e't'jtette, és úgy határozott, maradni fog. Ekkor tűnt fel lakásán az a nő, aki nem hagyta, hogy elfelejtse . — Száznyolcvankettő nyolcvanegy? — kérdezte az asszonyi hang, mikor Pasz- kö reggel fél hétkor álomitta- san fölszedte a rekedten csörgő telefont. — Száznyolcvankettő nulla negyvenegy; téves —dünnyög- te az újságíró. A magas hang nagyot sikkantott. — Jujujuj, akkor nem Is maga cserél lakást, és nem is újságíró, és biztos aludt! — De én cseréltem — Paszkó a süketebbik fülére vette át a kagylót —, de már nem..., illetve, én vagyok. — Istenkém, istenkém, mégse hagytál cserbe — trillázott az asszony. — Valaki azt mondta, hogy maga a cserélő újságíró, és rosszul adta meg a számot. Ugye nem készül sehová máma délelőtt? Nekünk szabad a szombatunk. — Én azt hiszem, nem. Vagyis az uszodába készültem... — Ne, ne, csak azt ne, mert összedől bennem a világ — vágott közbe a dallamos kólóra túr —, én pont tizenegyre ott vagyok magánál, csak beugrók a fodrászhoz, és akkor mindent, de mindent megbeszélünk. — A... a fodrászhoz? — kapkodott levegőért Paszkó. — De miért pont tizenegykor? — A címét mondja, a címét! Gyorsan, mert szétmegyek 1 — szakította félbe az asszony. — A dolog... életbevágóan fontos. Paszkó megmondta a címét, letette a kagylót, kicsoszogott a fürdőszobába, visszafeküdt Arra ébredt, hogy cseng a telefon. — Száznyolcvankettő nulla nyolcvanegy? — kérdezte ugyanaz a hang. — Kész a tejem! öt perc múlva ott leszek. — Tessék? — dörgölte meg szakállát a férfi. — Hogy, ja? Jó, itt vagyok. A „hang” lecsapta a kagylót. Mire Paszkó ásítozva megborotválkozott, csöngettek. — Ilyennek képzeltem! — kiáltott lelkesen a hamvasszőke, illatos, középkorú és középtermetű asszony a küszöb előtt toporogva. Félretolta a házikabátos Paszkót az ajtóból, és egyenest a fürdőszobába rontott. Fellobbantotta a gázbojlert, lehúzta a vécét, megigazította frizuráját a tükör előtt. Kézen fogva a szobába húzta az újságírót. — Ilyennek képzeltem. Ilyen naposnak, délkeletinek, világosnak, tágasnak. * És mégis icipicinek. Megyjegyzem, magát is — intett mosolyogva Paszkó felé a táskájával. — Most, hogy a gyerekek lementek Bálványosra, és árva a ház, és én egyre csak a lakásokat járom, most derül ki, hogy ez éppen nekem való. — Ö... Igen. Szabad a nevét? — kérdezte valamennyire magához térve a férfi. — Az enyém: Paszkó Gábor. — Ó, tudom, kedves Gábor! Az uram is az volt. Nem ismerte véletlenül? Maguk olyan sok mindenkit ismernek. Á, persze, maga mégi fiatal. De ő mór szegénykém, hatvanháromban megkapta az utolsó előtti figyelmeztetést. — Az utolsó előtti... — Paszkó visszatette a gyűröge- tett dobozba a Szimfóniát. Vendége szemét — sokdioptri- ás, lila színben játszó szemüvege fölött — elfutotta a könny. — Szegényemet a Korányiba vitték. Az egész ember negyvenhét éves volt. Maga menynyi? — Tessék? Harmincöt — felelte zavartan Paszkó Gábor. — És még meg se nősült? — De, hogyne. Csak — elváltunk — vallotta be pirulva az újságíró. — Színésznő. Biztos valami kis színésznő. Aztán jön a partner, és kész a kocsi. — Nem — mondta tompán a férfi. — ő... izé. Szóval statisztikus. — A lányom kész fogorvos, Kicsikém! Alig ismerte szegény férjem. Amikor hatvanhárom szeptember tizenhete dikén bevitték a kórházba, az én kicsim még csak hétéves volt. Lemondtak az uramról, olyan hátsófalit kapott. De akkor én azt mondtam a főorvosnak: vegye tudomásul, Kálmánka, én innen az én drágámat élve kihozom! Ki is jött. Hét hónap múlva. Ezer- kiiencszázhatvannégy március tizenötödikén. Kitűz lem az etkélyünkre a piros-fehér- zöid zászlót és mentem érte. Kálmánka, nem ismerte? az a szegény főorvos, azóta ő sincs már köztünk, mind a kettőnket sírva csókolgatott Volt egy új nyolcötvenese. Azzal jöttünk haza. Diadalmenetben. — Az élet. Ilyen az élet — sóhajtotta kicsit érthetetlen megkönnyebbüléssel Paszkó. — Májusban halt meg a drágám — fújta ki erélyesen az orrát az asszony. — Pedig milyen édesen lábadozott! Sétálgattunk. Végre kedvére bélyegezhetett. Az erkélyen öntözte a paradicsompalántáit. Szép erkélyünk van, zászlótartós, napos. A nagykovácsi vityilló mellé azóta is mindig paradicsomot ültetünk. Aztán egyik percről a másikra: volt-nincs. A kórházba már vissza se került. Tizenhét éve lesz májusban. Magdi- kám, kicsikém, meg én, tizenhét évet éltünk együtt. Erre jött ez a fiú, állatorvos. Nem olyan derék ember, mint maga. Nem. Az apja a Balatonnál állatorvos. És most itt vagyok, egyedül a lakásommal. A vityillóval is bajnok lesznek. Hát hogy járjak Nagykovácsiba a Balatontól? Kocsit a szemem miatt nem vezethetek. És különben is! — Igaz, — mondta az újságíró bambán a füstjébe bámulva, — Hát hogy? — Látja, ez az — fújtatott az asszony. — Itt éltem le, magától három utcára az életemet. Itt sétálgattunk a kertjük előtt a drága betegemmel. S ha maga most azt akarja, hogy ne cseréljünk, akkor én elkövetem ennek az életnek a legnagyobb ballépését. Érti maga ezt? Lefogadom, hogy nem. — Nem. Nem — mondta panaszosan s az igazsághoz híven Paszkó Gábor. — Fersze. De látja, mi van itt a kezemben? Tudja, hogy ez mi? Paszkó — mivel az utóbbi időben maga is lakáscserével foglalkozott — rögtön rájött. Az özvegy vityillógondozoní egy kitöltött lakáscserepapírt lobogtatott. — Lakáscserepapír! — erősítette meg sejtelmét hevesen az asszony — Hétfőn, azaz holnapután kel! beadnom Hétfőié T'f'í- visszaléphetek Egy kis . ■ ’ át kap <ék a lakásomért Baiatoníöldvároi) hangon De most menjek le oda csak azért, mert tényleg tizenegy kilométerre laknak onnan a gyerekeim? Nyáron még egyszerű. Meglesz a második unokám. Az első még az egyetem alatt jött. Remélem, ez a második kislány lesz. De télen? Egy mozi, egy színház- húszéves az operabérletem. Onnan járjak Földvárról látogatóba a barátnőimhez? Ezek is úgy megbánták, mint a kutya, ami hatot kölykezett. Felépítették azt a csodapalotát, odaköltöztek a jó kis tanácsi kétszobásukból, aztán jöttek vissza egy év múlva albérletbe. Rákospalotára. Mind az öten. — Kicsodák jöttek vissza? — kérdezte idegesen Paszkó. — Gk, ők — Az özvegy a papírra csapott. — Akik ene a cserére rábeszéltek. No akikor följön hozzám? Öltözzön, megvárom. Meglátja, milyen szép kétszoba-hallosba fog megnősülni megint. A házat biztos ismeri. A Kékgolyó étteremmel szemben van. Ott mondták nekem, hogy maga cseréli a lakását. Egyszer úgyis megnősül. Itt meg nem férnek el hárman. Pláne négyen, ha ikrei lesznek, Most olyan sok az iker. Paszkó — úgy is, mint tapasztalt csereberélő — valóban ismerte a házat Lassacskán felfogta a dinamikusan tnllázó asszony villámcsapás- szeiűen a fejéhez vágódó élettör téne. ét is. De hát pillanatnyilag a menyasszonya ugrott, a ház nagy volt és tata- rczatlan. Ezért semmi érte1- mét nem látta a kétszcba- hallos meglátogatásának. De érezte, hogy valamit tennie muszáj. — Ha én most azt mondanám — dörgölte homloka bőrét óvatosan —, hogy ... szóval, hogy már nem akarok cserélni, mert belátható időn belül szaporodni sem akarok, viszont lebeszélném magát arról, hogy Földvárra költözzön, ahhoz mit szólna? Pesten annyi csere akad. Az asszony szava —* bejövetele óta először — megszegett. ölébe eresztette a cserepapírt. Néma csodálattal, hamvas fejét ingatva bámulta Paszkót. Az újságíró gyanakodva kezdte behúzni a vállát. — Hogy mit szólnék? — tört ki egy hosszú-hosszú fél perc múlva az asszony. — Azt, hogy maga egy drága, egy gyönyörű ember. És hogy a lányomékat, kerül amibe kerüj visszahozom én még Bálványosról. Ki fogja fölnevelni az unokáimat azon « Í3iun? Az állatorvosné? Megteszi nekem, hogy meg egyszer kimondja? És én tudni fogom, hogy magától hová keli indulnom. — Ne cserélje el velük, hanem válogasson tovább — mondta simán Paszkó, s miközben furcsa elégedettséget érzett, már tudta, mi következik. — Köszönöm! — kiáltotta a vendég. Fölugrott. Négybeha- sította a papírokat. Két kézzel fülönragadta, és háromszor megcsókolta Paszkó Gábort; közte egyszer szájon. — Ne kísérjen ki. Megyek a földváriakhoz. Majd hívom! PAKOLITZ ISTVÁN: Galamb Noétól Picassóig szünetlenül mozgósít; világnyi küldetéssel uszít a békességre; nem szegi kedvét-szárnyát, meggyötrik bár a kányák; a fegyverdúlás közben gallyával fölénk röppen; ahogy fortyog a század, úgy terebélyül ága; a békés jóhirt szólja reményzöld lobogója. KONCZEK JÓZSEF; A hűvösvölgyi Nagyréten Május, május, könnyű táncdal. Vizet isznak orgonáid. Vízi virágmuzsikával nyög az eső, messze látszik. Ködfüggönyön, rózsalángon kék hangszórók nyiladoznak, óriás harangvirágok. ...Apám kezét fogtam aznap. — WEÖRES SÁNDOR Naphimnusz Vidám a Nap szeme, vigyáz reánk, még akkor is, míg éjszakában alszunk, s ha nyugtalan zene mint pók-fulánk siklik rajtunk, hogy álmunkban viharzunk. Boldog a Nap szeme, vigyáz reánk, sok éber és alvó boldogtalanra. Függő tekintete szűztiszta láng, míg élünk és míg beborít a kamra. Erős a Nap szeme, vigyáz reánk, kik botorkálva hordjuk gyöngeségünk, Hatalmas ereje fölénk, alánk s belénk hatol folyton, mind benne égünk. Céltámogatások a közművelődési alapból Az újságíró pislogva dörzsölte a szája sarkát. Nézte az érvénytelen papírfecniket. Szórakozottan elolvasta a szoprán özvegy energikus aláírását. és eszébe villant, hogy ez a szóból értő, s jó szóra hajló asszony, még csak be sem mutatkozott. A jövőben kétévenként rendezik meg a rárósi kulturális napokat, így idén nem kerül sor a hagyományőrző csoportok kulturális ráróspusztai seregszemléjére. A salgótarjáni járási hivatal művelődési osztályától azonban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a kedvelt Ipoly-parti pihenőhely vendégei idén nyáron sem maradMájus! Nézz a kislányomra. Itt hajlong a zöld, zöld réten. Gyermekláncfű sárga csokra, korong-ecset a kezében. Szavai a jövőt festik. ö még mindent tőlem kérdez. Harangoz a hangom estig. A fény illik a szeméhez. nak program nélkül. Sőt, az elmúlt évben felújított szabadtéri színpadon rendszeresek lesznek a kulturális rendezvények. Június végétől szeptember elejéig kéthetente szerveznek koncerteket, művészeti bemutatókat, de sport- versenyek és játékos vetélkedők is szerepelnek a hétvégi programok tervezetében. A Népművelés című folyóirat áprilisi száma közzétette az Országos Közművelődési Tanács 1982 januárjában hozott határozatát az 1981. II. félévi közművelődési céltámogatások felosztásáról. Bár az alábbiakban csupán a Nóg- rád megyét érintő összeg tételeit soroljuk fel, szükségesnek véljük megemlíteni, hogy az elnökség — a Művelődési Minisztérium és az OKT-tit- kársóg előterjesztése alapján — összesen 26.5 millió forint támogatást osztott fel, és további 5.8 millió forinttal támogat hosszabb idő alatt megvalósul kezdeményezéseket. Néptáncos módszertani bázis kialakítására a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ 500 plusz 400 ezer, a Kohász Művelődési Központ — szabadidő-park létesítésére 250 ezer forintot kapott. Az OKT 100 ezer forinttal támogatja a Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ klubjának kialakítását. A palotáshalmi körzeti művelődési központ a „nyitott ház"-rendszer fejlesztésére 200 ezer. a pásztói Lovász József Művelődési Központ művészeti táborok, játszóházak, táncházak, cigányklubok szervezésére 150 ezer forint támogatásban részesült, míg szocialista brigádok ismeretterjesztő foglalkozásaira a salgó- gótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ 200 ezer forint céltámogatást kapott. ?50 ezer forinttal támogatja az OKT a salgótarjáni Kohász Művelődési Központ könyvtárát. NÖGRAD 1982. május 1., szombat 11 Rendezvények Ráróspusztán