Nógrád. 1982. április (38. évfolyam. 77-100. szám)

1982-04-24 / 95. szám

Korszerű berendezééek ontják magukból a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben a DEXION—Salgó raktározási elemeket, melyek felhasználása igen széles körű. — kj —

ötletemberek Posztón

A lehetőségekhez igazodván: négy újítást nyújtottak be elbírálásra idén az ÜM pásztói szerszám- és készülékgyárában. A javaslatokból idáig egyet fogadtak el az illetékesek. További egyről állapították meg, hogy használhatatlan a helyi viszonyok között. Két műszaki indítvány pedig a véleményezők, illetőleg a döntést hozók asztalán várja az értékítéletet. A benyújtott újítások száma egyébként a korábbi gyakorlatnak megfelelő. A helyi viszonyok közt élénkebb újítási tevékenység egyelőre nem bontakozott ki. Ebben az évben a díjak összege sem haladja túl a háromezer forintot; ezt a summát még a tavalyi javaslatokért fizették ki az ötletembereknek. A közelmúltban tartott újítótanácskozáson tisztázták a mozga- ban továbbfejlesztéséért megoldandó feladatokat, ezek várhatólag elérik a kellő hatást.

öntvények, tűzhelyek az NSZK-ba

Megközelítette a tizenötmillió forintot az idei első negyedéves export értéke a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárban. Gáztűzhelyekből hétszáz darabot juttattak ki — régi partnerüknek — az NSZK-ba a tarjániak. Elektromos tűzhelyekből ennek több mint háromszorosát, kettőezer egyszázötven darabot küldtek nyugatra. Úgynevezett toldaléktűzhelyekből ezerhétszázat adtak el három hónap alatt a nyugatnémet vevőnek. E késztermékeken kívül csekély mennyiségben alkatrészt, valamint hatvanhat tonna öntvényt „vagoníroztak be” a Lajtán túlra címezve. Ez utóbbi gyártmányok kazánba kellő kilincsek, rostélyok, keretek voltak, értékük magyar pénzben számítva elérte az 1 millió 700 ezer forintot.

Nők

a termelőszövetkezetben

A szécsényi termelőszövetkezetben 250 asszony és lány dolgozik, az összlétszám 42 százaléka. A tsz vezetősége és a nőbizottság nagy gondot fordít arra, hogy fokozatosan javítsa a nők élet- és munkakörülményeit. Foglalkoztatásuk az elmúlt öt esztendőben _ javult- A. hollókői kerületben varrodát létesítettek, ahol 37 nő dolgozik korszerű körülmények között, de többen keresik kenyerüket a faüzemben is. A munkaver- seny-mozgalomba benevezett brigádok közül a Ferenczy Teréz Szocialista Brigád bronz fokozatot ért el, de kimagaslik a versenyből a nagylóci növénytermesztő asszonyok csoportja is. Társadalmi megbecsülésüket, elismerésüket mutatja, hogy a tsz különböző bizottságaiban húsz nő tevékenykedik.

A szedalizmus ..modellje

A cím egyik szavában szereplő idézőjelből a tapasztaltabb olvasó már tudja, hogy alább nem a szocializmus modelljéről, még csak nem is úgynevezett modelljéről lesz szó. Ilyen ugyanis nincs. Van azonban politikai ellenségeinknek és az időnként akarva-akaratla- nul őket támogató barátainknak propagandájában. Szerintük a szocializmusnak létezik valamiféle egységes modellje — éspedig ne hímez- zünk-hámozzunk; a szovjet „modell” —, amelyet ez idő szerint a létező szocializmus országaiban egyénruhaként húznak magukra (alkalmasint éppolyan muszájból, mint a frissen bevonult újonc a katonagúnyát.) Márpedig — folytatódik ez a gondolatmenet — ez a rájuk erőltetett „modell” nem felelhet meg a más-más történelmű, társadalmi és kulturális előéletű, gazdasági adottságú országoknak, sőt a Szovjetunióban sem felel meg igazán. Következésképpen a szocialista országok nehézségei ebből adódnak.

Rátérve a dolgok érdemi részére, vegyük előbb az idősíkot. Ha, tegyük fel, a szovjet „modell” a kötelező, akkor óhatatlanul föl kell tenni a kérdést: ugyan melyik? Vagy talán a hatvanöt év alatt semmi, semmit sem változott? A hatalom megragadása, kiépítése, a hadikommunizmus, a NEP-korszak, a szocialista építés menete, a második világháború és az azóta eltelt idő csakugyan ugyanaz a „modell”?

Ami a hatalom megragadásának kérdését illeti, emlékeztetni lehet arra: 1917 nyaráig Lenin még bízott benne, hogy az a törvényhozás útján végbemehet. Ezt a lehetőséget a burzsoázia konok ellenállása foszlatta szét, Lenin tehát nem általában, mindenhol és mindörökké érvényes jelleggel beszélt „parlamenti kreténizmusról”, hanem éppen ő i.uvetelte meg a konkrét helyzet konkrét elemzését. Arra is helyénvaló emlékeztetni, hogy a Téli Paloto ostroma, amely a hatalom átvételének jelképévé lett, úgyszólván vértelen, a hatalmas ország méreteihez képest jelentéktelen erőszakkal végrehajtott roham volt. Ami aztán tengernyi vért követelt, az a reakció és a külföldi intervenciósok háborúja volt De ez már nem a hatalom megragadásának, hanem megvédésének történetéhez tartozik.

Ismeretes az is, hogy 1919ben, a Magyar Tanácsköztársaság győzelméről szólva, Lenin újólag kiemelte a proletárforradalom vértelen győzelmének jelentőségét, egyszersmind eleve hangsúlyozta, hogy minden nép — miközben eljut, mert okvetlenül eljut a szocialista forradalomhoz — sajátos jelleggel, új meg új tapasztalatokkal gazdagítja a közös forradalmi eszmetárat.

Ezt a megállapítást később fényesen igazolta a történelem: a második világháború után kialakult népi demokratikus országok a dolgozó nép hatalma megragadásának, a szocializmus fejlesztésének megannyi színét festették föl a történelem,palettájára. Ez az óriási fordulat alátámasztotta az SZKP XX. kongresszusának időszerűsített megállapítását, hogy tudniillik, adott történelmi körülményektől függően, a polgárháború nem elengedhetetlen tényezője a hatalom kivívásának, hanem az osztályerők helyzete dönti el, hogy lehetséges-e a parlamentet a burzsoázia szervéből a néphatalom eszközévé tenni. Forradalom és polgárháború tehát nem azonos, nem egymást feltételező és kiegészítő fogalmak.

Nos, ennyire tartotta és tartja a szovjet testvérpárt saját múltját kötelező „modellnek”.

És ahogyan másként győzött a proletárforradalom, mondjuk, Bulgáriában és Kubában, másként Kínában és Magyar- országon, az ázóta eltelt évtizedek is sok érdekes és értékes tanulsággal szolgálnak.

E

nnek vizsgálata már átvezet a térbeli tényezők felvázolásához. De előbb egy kis kitérő. Való igaz, hogy a dogmatikus felfogás, a szovjet fejlődés gépies másolására törekvés jellemző volt egy időben. Ám ez —, hogy például Magyarország a vas és acél országa legyen — nem valósulhatott meg azon egyszerű okból, hogy sem vasércünk, sem kokszolható szenünk (legalábbis elegendő) nincsen. Tény az is, hogy meg kellett fizetnünk a tandíjat, amire teljesen kiviláglott, mit jelent a marxizmus—leniniz- mus általános érvényű tanításainak alkalmazása a sajátos viszonyokra. Márpedig a sajátos adottságok nem óhaj szüleményei, hanem nagyon is földrajzi, történelmi, néprajzi stb. meghatározottságúak, s ezeken erőszakot tenni nem lehet. De hát ki akar ma erőszakot tenni rajtuk?

Ami már most a különbözőségeket illeti, elég néhány tényre utalni saját helyzetünkből és másokról szóló ismereteinkből. Tudjuk például, hogy a gazdaságirányítás tökéletesítésének időszakát éljük Vlagyivosztoktól az Elbáig. Igen sokszínűek a kísérletezések és a már kiforrott struktúrák. Igaz, annyiban valóban egyforma a „modell”, hogy a döntő termelőeszközök társadalmi tulajdonban vannak — Lengyelországban még ez sincs pontosan így, a föld zöme magángazdaságoké —, de hogy a két alapvető tulajdonviszony, az állami-össznépi és a szövetkezeti, továbbá a kisárdtermelés hány százalékot tesz ki, ebben igen nagy eltérések vannak. Úgyszintén abban, hogy — noha mindenütt tervgazdálkodást folytatnak — mit, milyenfajta előírásokat tartalmaznak a tervek, esetleg a kötelező érvényű tervutasítások, és hogyan kombinálják őket közgazdasági szabályozókkal, terelőkkel és ösztönzőkkel, adó-, hitel- és árpolitikával stb. Ahány ország, annyiféle kezdeményezés. És készség arra, hogy ha az élet mást tesz szükségessé, akor módosítsanak. Tehát még egy-egy ország önmagának sem „modellje”: ma így, holnap úgy, alkalmazkodva, töprengve, egymástól tanulva, de egymást sosem másolva. Ennek megfelelően a különbözőség az elért életszínvonalban, az áruszerkezet és a fogyasztás összetételében is megnyilvánul, ebben nincs semmiféle uniformizáltság, bárki meggyőződhet róla.

Szólni keli azonban a hatalom gyakorlásának legfontosabb területéről, a politikáról. Ahogy előbb a gazdasági élet különbözőségeinek ábrázolásakor abból indultunk ki, hogy a gazdaság a döntő termelő- eszközök társadalmi tulajdonán nyugszik — másképpen nem volna szocializmus —, úgy a politikai szférában is jelen vannak nagyon is markáns azonos vonások. Ilyenek; mindenekelőtt a marxista—leninista pártok vezető szerepe és a népi közigazgatás, a tanácsrendszer. De mutassanak azok, akik a „njodell” dolgával előhozakodnak, akár egyetlen olyan országot, ahol másmilyen párt — például szociáldemokrata párt — vezette el a társadalmat a szocializmusba ! Ilyen ország tudvalévőén mines. Mintahogyan olyan sincs, ahol az állami és helyi közhivatalokban a tőkésosztály tisztviselői diktálnak, és mégis szocializmus van. Ha a mi népi álla-1 műnk valamiféle modell, ezt elfogadhatjuk: az országgyűléstől a helyi tanácsokig munkások, parasztok, értelmiségiek, katonák, az egyházak képviselői vannak jelen, de földbirtokosok, bankárok sehol.

A tények kedvéért el kell ismerni, hogy Lenin említett jövendölése — hogy ti. minden ország eljut a szocializmusba, és mindegyik a szocialista forradalom más és más alakzatát öltheti —, úgy folytatódott, hogy közös jellemzőjük azonban okvetlenül egy lesz: a proletariátus diktatúrája. Ma egyik-másik ország testvérpártja ódzkodik e kifejezés leírásától, kimondásától is. Pedig ha bizonyos időszakbán, a súlyos törvény- sértések, tragikus torzulások miatt, árnyék vetődött a szo- cialita építésre, erről nem a proletárdiktatúra tehet, hanem azok, akik árnyékot vetettek rá. A leninizmus éppen abból indul ki — ezt tagadói is tudják —, hogy a proletár- diktatúra egyszersmind proletárdemokrácia, a történelem eddig ismert legszélesebb demokráciája. Ezért is hatja át valamennyi szocialista állam életét a néphatalom gyakorlásába bevontak gyarapítására irányuló erőfeszítés, a mind szélesebb körű demokrácia.

Teljesen világos, hogy a történelmi fejlődés a szocialista forradalomnak ezután is megannyi új útját-módját tárja majd elénk. Mi tiszta szívből kívánjuk testvérpártjainknak, hogy minél kevesebb zökkenővel, minél kisebb áldozatokkal érjék el kitűzött céljaikat, és sikerüljön azt és úgy megvalósítaniuk, amit szeretnének és ahogyan szeretnék. Ez csak gazdagítani fogja közös eszmei-gyakorlati kincsestárunkat. A ma létező szocializmus — éppúgy, mint az ezutáni — nem a vágyakhoz, hanem az élethez igazodik, s olyan, amilyen: változatos.

M

i marad ezek után a szocializmus állítólag kötelező „modelljéről” terjesztett mendemondákból? A tények fényében természetesen semmi. Igyekezzünk hát, hogy ezeket a beszédes tényeket — korszakalkotó eredményeinket, vívmányainkat, berendezkedésünk kiteljesedő szocialista jellemvonásait — mindenhol, mindjobban megismerjék.

Szántó JenS

A SZÓ ELSZÁLL, AZ ANYAG MARAD

Még mindig kisért a miit

Lassan botorkálunk fölfelé a kihúzó légvágatban, izzadva, hiszen szinte süti az embert a bányamélyből kiáramló rossz szagú, páradús, meleg légorkán. Óvatosan lépkedünk, mert fényt csak a kézben tartott fejlámpánk ad, s ez bizony túl kevés a biztonságos haladáshoz. Lépten-nyomon elhasználódott biztosítógyűrűkbe, csavarokba, vastámokba ütközik a gumicsizmás láb, melyek egyikében fel is esik a legelői járó főaknász. Mikor sárosán föltápászkodik nagyot káromkodik. Szidja a trehány dolgozókat, akik mindent szerteszéjjel hagynak, nincs érzékük a rendhez, csak a pénzt hajszolják. Ami a dolgukhoz nem kell — folytatja tovább a létániát — otthagyják, ahol a kezük ügyéből kiszakadt.

Dörgedelmeit végighallgatja a mellettem jövő bányamester Fodor Gyula is, és csendesen megkérdezi:

— Mondd! Nem a te feladatod lenne, hogy rendet teremts idelenn?

S mivel választ nem kap, a frontbejárat előtt tétlenkedő három szállítónak ad utasítást: egyidőre tartsák vissza a meddőt szállító csillákat, s rakják meg azokat ,a fölöslegessé vált hulladékkal. Kettőjük morog valamit az orra alatt, de mivel ismerik a bányamester következetességét és szigorát, nekilátnak a „nagytakarításnak.” *

☆

A Nógrádi Szénbányáknál évenként hatalmas összeget, csaknem háromszázhetvenmillió forintot költenek különféle anyagok beszerzésére. Ezek java a bányászkodáshoz nélkülözhetetlen gép, berendezés, vastám, faanyag. Ezerféle tétel.

— Sajnos — mondja Szőke Barna, a vállalat gazdasági

vezérigazgató-helyettese —,

a jelenlegi gyakorlat és ügyvitel rendszerében szinte követhetetlen az üzemek anyagrendelése. Így gyakorta előfordul, hogy nem kellőképpen megalapozott igényeknek is eleget tesznek a beszerzők, s vásárolnak olyan, sok esetben nagy összegbe kerülő berendezéseket, melyekről beérkezésük után kitűnik: az adott helyen, az adott viszonyok között nem használható.

A kányási aknaüzemben például három évvel ezelőtt vettek meg egy holland gyártmányú, egyébként csodálatos teljesítményekre képes búvár- szivattyút, ha jól emlékszem, három és fél millióba került, amiről aztán kiderült felhasználása célszerűbb lenne a vízügyi szerveknél. Azóta ott áll a raktárban. Talán már megette a rozsda.

— Tehát, teszi ki-ki a maga feje szerint amit akar?

— Nézze! Azt eldönteni, hogy egy-egy aknaüzemnek mire van szüksége, arra az ottani vezetők hivatottak. Ök jobban ismerik a körülményeket, mint bent a központban, az anyagosztály-vezető.

— De hát a döntéseik nem mindig helytállók...

— .. .Pedig hosszú évek óta már, igen nagy gondot fordítunk az ésszerű anyaggazdálkodásra, még úgy is, hogy a rossz döntést hozókat anyagilag felelősségre vonjuk. Elmondhatom, nem titok, volt olyan aknaüzem-vezető, igaz ma már nem az, akinek a hűségjutalmából tízezer forintot vontunk meg éppen effajta nemtörődömség miatt.

☆

Világosi József, a tiribesi frontbrigád vezetője, ahová a bányamesterrel érkezünk, ideges. Nyugodt ember egyébként, néha ha rendben mennek a dolgok, egy műszak _ alatt szinte a szavát sem hallani, ám most kifakad. Mondja Fodor Gyulának: —

— Mester! Megvették ezeket a méregdrága svéd gyorscsa- varhúzókat, amik kitűnők, de nem idevalók. Túl gyorsan pörgetik az anyát, gyakorta megszakítják a menetet. Hoztak volna inkább új kézi csa- varkucsokat, jobb lett volna. Igaz, azzal lassúbb a munka, de biztonságosabb. Magának nem kell elmesélni, milyen következményekkel jár, ha összerogy egy biztosító hidraulikus tám...

A mester a főmérnökre, Szabó Ferencre tekint, aki mindkettőnknek mondja:

— Próbálkoztunk, hallottuk, máshol tökéletesen bevált ez a gép. — És legyint.

A frontbrigádvezető azonban még mindig mérges:

— Csak ne a mi bőrünkre próbálkozzanak!

☆

— Igaz — mondja Laczkó István, a kányási bányaüzem igazgatója —, hogy néhány éve próbálunk már rendet tenni az „anyagfronton”, de még mindig kevés sikerrel. Egy akna üzemeltetéséhez több ezer féle anyag, alkatrész, berendezés szükséges. A portánkon uralkodó viszonylagos rend ellenére is az anyagrendelés, -visszaigazolás, -szállítás, -raktározás szinte áttekinthetetlen. A múltkor — mondom pédának, kommunista szombaton vashulladékgyűjtést csináltunk. S tudja mi került elő egy kimustrált aeéltámku- pac alól? Nem-hiszi: ládába csomagolt, öt vadonatúj fúrószárkészlet. Ára, hozzávetőlegesen nyolcvanezer forint.

— S mi lett a következménye?

— Hanyag munkavégzés miatti fegyelmi felelősségre vonás. Az ügyben illetékes főaknászt ötezer forint bírsággal sújtottuk.

— És még — kérdem Szőke Barna vezérigazgató-helyettest — a „kemény kéz politikája” sem használ ?

— A szándékunk nem ez egyébként, hanem a pontosságra, a rendre, a céltudatosságra, a megfontoltságra szoktatás... Csak sajnos, (úgy érzem) mintha még mindig kísértene a múlt. Amikor gazdag volt a vállalat, és semmi sem számított, csak hogy ménnél több tonnányi szenet termelhessünk. Fene bánta akkoriban, hogy új tárnok rohadnak lent, sok pénzért vásároltak, ha jött a terv. Tudok olyan esetről, hogy a rablással megbízott csapat még üzemelőképes maróhengerre engedte rá a meddőt, csakhogy ne kelljen kiszállítani. Nehéz lett volna ugyanis...

☆

A szénbányáknál 1930-ban az anyagkészlet meghaladta a százhatvanmillió forintot. Eladással, okos felhasználással ennek szintjét tavalyra sikerült hatvanmillió alá csökkenteni, ám még ezt is magadnak tartják a szakemberek. Az anyaggazdálkodás igen sebezhető pontja a vállalatnak. S még mindig rengeteg drága holmi vész kárba, marad örök

időkre a föld alatt. Van amelyik, mint a szorospataki angol gyártmányú frontbiztosító berendezés, hirtelen nagy nyomás, erős veszélyhelyzet miatt marad a bányában, de az anyagok többségét, ha becsületesen dolgozik az ember — miként erről Kazinczi g. Gábor beszél, a szorospataki országszerte híres elővájási brigádvezető — meg lehet menteni.

— A múlt évben hétszázezer forint értékben építettünk be olyan TH—gyűrűket — köríves biztosítótámokat, amelyeket a bányában összegyűjtöttünk, elhagyott vágatokból raboltunk ki. Igaz, az efféle munka embereink egy részét elvonta a tervfeladatoktól, de megérte. Sokkal több lett így az üzem haszna, mintha mondjuk húsz méterrel több vágatot hajtunk ki. Én erre, az anyagok újbóli fel- használására ösztönöznék mindenkit, mert ezekben a drága időnkben még egy csavart is meg kell becsülni. Tudja, hogy egy két és fél méteres TH—gyűrű mennyibe kerül? Nyolcszázhetvennégy forint pontosan. És félméterenként építünk be egyet belőle.

☆

Tavaly a szénbányák szó-' cialista brigádjai — éppen az előbbi módon — tizennégy- millió forintnyi anyagot mentettek meg az enyészettől. Idén talán többet...?

Karácsony György | NóGRÁO — 1982. április 24., szombat 3

✓