Nógrád. 1982. április (38. évfolyam. 77-100. szám)

1982-04-24 / 95. szám

BANYAGÉPGYÁRI BRIGÁDOK

Nemcsak a „gulasch", a „tschikos"

Vendéghívó vendégvárás

Elindító élmények

Amikor lezajlott a második budapesti tavaszi fesztivál, a résztvevő külföldieknek átadták a rendezők a harmadik, az 1983. évi fesztivál programját. Tulajdonképpen nem nagy ügy ez, hiszen így szokták a világnak bármely táján, ahol komolyan foglalkoznak idegen- forgalommal. Mégsem jelentéktelen, hiszen nálunk az ilyesmi még újdonságszámba megy.

Örvendetes, hogy idegenforgalmi propagandánk ma már eléri a nemzetközi szintet. Ezt pedig nemcsak mi mondjuk — olykor túlzásba vitt önelégültséggel —, hanem (többek között) olyan rangos fórumon állapították meg, mint a nyugat-berlini nemzetközi turistabörze volt február végén, március elején. A részt vevő 114 ország kiállítói között is előkelő helyet foglalt el Magyarország. Vendéghívogató prospektusainkat, ismertetőinket „vitték, mint a cukrot”, kevésnek bizonyult a sok ezer Balatoni kalauz, a magyar ételreceptek gyűjteménye és a zenei programfüzet. Ebből pedig könnyű leszűrni azt a következtetést, hogy elsősorban * „magyar tenger”, a Liszt, Bartók, Kodály nevével fémjelzett zene, no és természetesen a jó hírű magyar konyhaművészet vonzza ide a turistákat.

A három „vonzerő” közül a második mindenesetre azt is bizonyítja, hogy tűnőben van a régi kép: külföldön már nemcsak a pusztai vadromantika országának képzelik el hazánkat. Sokat tett ennek érdeké- baj az idegenforgalmi propaganda. Például azzal, hogy óriási példányszámban küld különböző ismertetőket világnyelveken Európa és más földrészek számos városába, utazási irodájához, szállodájába, szinte -mindenhová, ahol megfordulnak az utazni szerető emberek.

Tavaly tíz és fél millió külföldi turista járt Magyarországon, a világturizmusból 3,4 százalék, az idegenforgalmi bevételekből pedig fél százalék volt a részesedésünk. A két adat közti különbség azt is mutatja, hogy az elmúlt években túlságosan nagy jelentőséget tulajdonított a magyar idegenforgalom a számoknak. Már-már „idegenforgalmi nagyhataloméként emlegették egyesek hazánkat, csupán azért, mert az ide érkezők számát mind több millióban lehetett mérni. A tapasztalatokból azonban most leszűrték a meg. felelő tanulságot: mindinkább valódivá, a nemzetközi mércével mérhetővé kell tenni a turizmust.

Mit és kinek hirdessen hát

az idegenforgalmi propaganda? Vannak külföldiek, akik még alig-alig hallottak valamit Magyarországról, s ha (talán éppen ezért) ide akarnak látogatni, minden érdekli őket, ami előre olvasható, hallható, látható. Másokat a népművészet érdekel, vagy éppen a sokat vitatott „pusta”, esetleg a cigányzene, vagy az ételek, italok. Ismét mások a csendesebb vidékekre vágynak, régi kultúrák emlékeit keresik. Akadnak olyanok is, akiket lo- vastűrák, vadászatok csábítanak hazánkba.

Mindezeket a kívánságokat — és még sok mindent — ki tudja elégíteni Magyarország. Ehhez azonban megfelelő propagandára van szükség. Például olyanra, amely bemutatja egy-egy táj, város, megye szépségeit és érdekességeit. Az Országos Idegenforgalmi Hivatal éppen ennek érdekében ír ki pályázatot minden évben városismertetőkre. Százezres példányszámban adnának ki ismertetőket és — bármily hihetetlen — nincs elég pályázó, bár az OIH 25—50 százalékos támogatást ad e nyomtatványok, prospektusok megjelentetéséhez. Nem szólva arról, hogy mekkora haszonnal jár egy-egy megyének, városnak, ha a több nyelvű prospektusokból szerzett ismeretek nyomán sokszorosan több turista látogat oda.

Természetesen — s ebben az idegenforgalom valameny- nyi szakembere egyetért — a legjobb propaganda a személyes tapasztalat. Aki már járt Magyarországon, itt szerzett élményeit elmeséli rokonainak, ismerőseinek. A jókat is, a rosszakat is. Ha

több a jó, gyarapodik az idelátogatók száma. A már említett nyugat-berlini idegenforgalmi világtalálkozón például igen sokan szívesen emlékeztek vissza hazánkban nyert tapasztalataikra. De közülük is számosán kifogásolták a vendéglótóipari kiszolgálást és a tisztaság hiányát. Nem szabad általánosítani, de tény, hogy például a sok, vendéget „megvágni” akaró, udvariatlan felszolgáló akkora ellenpropagandát fejt ki, amit nehéz ellensúlyozni.

Évről évre fejlődik az idegenforgalmi propaganda, mert egyre több valódi élmény, látnivaló áll mögötte. Lényegesen csökkent és az idén tovább csökken a korábban krónikus szálláshelyhiány, épülnek az új szállodák. Mind több az olyan kulturális esemény — a tavaszi fesztiváloktól a késő őszi zenei eseményekig —, amire szívesen jönnek ide külföldiek. Javulnak az ismertetők is, noha még mindig visszatérő panasz, hogy a különböző nyelvű anyagok egy részében sok a nyelvhelyességi hiba.

Újabban Budapesten már telefonon is kaphatnak gyors információt az ide érkező turisták. Gyorsan bevonult a köztudatba a TOURINFORM 179—800-as telefonszáma, de a tapasztalatok szerint még mindig túlnyomó többségben magyarok veszik igénybe az ötnyelvű információs szolgálatot. Ami önmagában egyébként nem baj, mert a magyar turista is vendég, amint kimozdul a lakóhelyéről. Úgy is mondhatjuk: egyszerre

vendég (a helybeliek, elsősorban a turizmussal és vendéglátással hivatalból foglalkozók számára) és házigazda a külföldiekkel szemben. Megtörténik, s a nyári idegenforgalmi idényben nem is ritka eset, hogy saját tapasztalatai szerint informálja alkalmi lakóhelyén, a Balaton-parton vagy más üdülővidéken a külföldit. S ha jól érzi magát, ha udvariassággal, vendégszeretettel találkozik, annál lelkesebb propagandistája lesz az üdülőhelynek. Túl azon, amit — mert büszkén mondhatjuk, hogy ez általános — hazafias kötelességének tekintve az ország jó hírének terjesztését, úgyis megtesz.

Az év vége felé Budapesten tartja ülését a nemzetközi turistabörze tanácsadó testületé. Elismerése ez a magyar idegenforgalmi propagandának. S nem utolsósorban annak, ami mögötte van: a mind kulturáltabb vendégfogadásnak.

Várkonyi Endre

A* Országos Bányagépgyártó Vállalat Salgótarjáni Gyárának huszonegy szocialista brigádja közül tizennégyen neveztek a munkásbrigádok egyéves közművelődési mozgalmába, melyet tavaly hirdettek meg a megyei szervek, élükön az SZMT-vel. Teljesítményük alapján kilencen vehettek részt a versengés végén rendezett vetélkedőn, s a végső értékeléskor három bányagépgyári brigád kapott arany, ezüst, illetve bronz oklevelet

Zsidai Imre, a gyár személyzeti osztályának vezetője, a gyári művelődési bizottság titkára jelentős mértékben részese a sikernek. Ö irányította, mozgósította, s agitáló erejével ő tartotta játékban a .versenyző kollektívákat. Munkáját _ bizonyára könnyítette, hogy neki is, a brigádoknak is volt már rutinja a közművelődési akciókban, játékokban.

— A gyári erőket megmozgatva 1979-ben végigvittünk már egy ilyen maratoni sorozatot. Országos gyár lévén, bekapcsolódhattunk a fővárosi művelődési ház Szocialista brigádoknak ajánljuk című feladatsorába. Ezt hosszú évek óta rendszeresen meghirdetik, ajándékműsor és eredmény- hirdetés zárja év végén. Mi három éve rendszeresen,megoldjuk az építészeti, zenei, filmművészeti, irodalmi, képzőművészeti ismereteket szá- monkérő feladatsorokat. Brigádjaink között népszerű a vetélkedő forma, feltehetően azért is, mert nincs saját művelődési házunk. Így a megyei játék nem minden előzmény és tapasztalat nélkül lepett meg bennünket.

A Március 8. Brigád — nevükből következtethetően — női brigád, arany oklevéllel zárta az éves mozgalmat. Spa- lek Jánosné brigádvezető a kezdetekről beszél:

— Mi nehézkesen indultunk, mert családanyák lévén, nehezen szerveztük meg a munkát. Nem minden férj örült neki, hogy a feleség házon kívül művelődik. Így aztán olyasmiket vállaltunk, amiket otthon elvégezhettünk: olvastunk, tévét néztünk.

Volt persze, amikor mennünk kellett. Ilyenkor a nem versenyző brigádtagok vigyáztak a versenyzők gyerekeire. Nagyon érdekes volt, szívesen csináltuk, de nekünk ez pluszmunkát jelentett —, s alig fejezi be a mondatot a fiatalasszony, a mellette ülő Andó István, a VIII. Pártkongresszus Brigád - — megnyerték a megyei vetélkedőt, összesítésben pedig ezüstöt kaptak — vezére válaszol:

— Pluszmunka volt mindenkinek, nem lehet órában kifejezni, mennyit foglalkoztunk vele. De nem ez a lényeg ! Megmozgatott bennünket a versengés. Szerettünk mi eddig is olvasni, de ez így más volt. Az év során hatan lettünk a Balassi Bálint megyei Könyvtár tagjai. Ha valaminek a végére akartunk járni, be kellett ülni az olvasóterembe, az meg könyvtári tagság nélkül nem megy. Hát beiratkoztunk. Elmentünk olyan szép helyekre a megyében, ahol eddig nem jártunk.

Benke Ferenc brigádja, a II. Rákóczi Ferenc nevét viselő bronz oklevéllel zárta az akciót:

— Olyanok is elkezdtek művelődni, érdeklődni, akik eddig közömbösek , voltak. Igaz, a munka így sem egyformán oszlott meg brigádon belül, voltak, akik többet vállaltak, többet végeztek, voltak, akik kevesebbet. Egyenletesebben kellett volna osztoznunk a feladaton — a legfelkészültebb emberünk nem lehetett köztünk a végversenyen, mert anyai örömök elé nézett. Ha velünk van, lehet, hogy szebben csillogó oklevelet nyerünk.

Tanulság a jövőre.

— Ha lesz folytatás, azért jobban gondoljanak a szervezők a családos asszonyokra. Otthoni feladatokat találjanak ki, hogy bekapcsolódhassunk — teszi hozzá gyorsan Spalek Jánosné, bizonyára az egész női kollektíva véleményét képviselve.

Andó István közben elgondolkodik, olajos kezére szegezi tekintetét:

■ — Gyáron belül is közelebb kerültek egymáshoz a brigádok. Ha nem ment zökkenő- mentesen a megoldás, egymástól kérdeztünk. Nem a kész megfejtéssel segítettük egymást, csak megmondtuk, hol kell utánanézni. Egészséges szellem alakult ki, nem volt rivalizálás.

Emlékképek villannak fel! emlékszel, amikor . . .? Hát, amikor a kiránduláson...

Zsidai Imre elégedett mosollyal hallgatja a győzteseket, de hozzáteszi:

— Most már én is azt mondom, le a kalappal a brigádok előtt, sokat tettek. De... de mi azt szeretnénk, ha a kollektív művelődés és kollektív vállalások után most már az egyén — érdeklődésének, műveltségének megfelelően — tenne felajánlást. Ez a továbblépés lehetősége, néhány brigádunk már így tevékenykedik.

Miközben a szocialista brigádok megyei mozgalmán rágódom, azon, mit nyújtott a kollektíváknak, mi többet annál, amit egyébként is tennének, a szerkesztőségbe érek. Már üzenet vár az asztalon: „Andó István, a VIII. Párt- kongresszus Brigád vezetője üzeni: két megjegyzésem van még a beszélgetésünkhöz. Brigádunkból négyen megrendelték a NÓGRÁD-ot a közművelődési mozgalom során, s hárman most látták először» József Attila Megyei Művelődési Központ színháztermét, és ott előadást.

Köszönöm!

V. E.

Ezerhéfszáz szekrénysor

Településfejlesztés

Szépen fejlődik, gyarapodik Cserhátsurány és a hozzá tartozó Herencsény. A megvalósulásra váró terveket, elképzeléseket nem csupán a „közös kalapban” összegyűlt pénzből támogatjuk, de a lakosság is felajánlotta segítségét a településfejlesztési munkához. Herencsényben az óvodához kapcsolódó mosdó- és öltözőhelyiség építéséből részt vállalt a helyi termelőszövetkezet építőbrigádja.

Valamivel több, mint öt- i venhatmillió forint termelési értéket állított elő idén az első negyedévben a balassagyarmati Ipoly Bútorgyár. Ezzel az előirányzatot hiánytalanul teljesítették. A gyarmatiak 1 ezer 729 garnitúra szekrénysort, valamint egymillió forint értékben kárpitos garnitúrát, több mint két és fél millióért óvodai bútort készítettek, január elejétől

március végéig. Jelentékeny föladatokat oldottak meg a gyár Szécsényben tevékenykedő dolgozói. Három hónap leforgása alatt csaknem hét és fél ezer kábeldobot állítottak össze a történelmi községben. A belátható jövőben nem törekszenek nagy horderejű változtatásokra az Ipoly Bútorgyárban; feltételeik adva vannak a tervszerű termelés folytatására.

Á

s út enyhén lejt Érsek- vadkert után, az autó jócskán belelendül. Volt is emiatt már elég baj! Két éve Bojtosnénak tizenöt szép libáját vágta a betonhoz valamelyik robogó őrült.

— Azt hittem megzavarodok, ahogy ott feküdni láttam valamennyit! — mondja a karéj széliről az asszony. Merthogy félkört formázunk álltunkban Dimitrov-pusztán, a fölső udvarban. A nap gyönyörűen süt, már-már a tavaszt is elhisszük neki.

Idősebb Homuth Mihály szemén látom, hogy a régi cselédidők felé kalandozik. Nem okoskodom, tényleg látom, mert valahogy befelhő- södik, mint amikor a korosabb emberek a fiatalabb éveikre visszagondolnak. Akkoriban pedig a cselédidők járták. A jótékony idő! Már ami a múlt arcán vetett mély ráncokat is kisimítja.

— A kastélytól nem messzire lógott a kolomp, azzal verték az ébresztőt cselédnek, béresnek, gyalogmunkásnak úgy hajnal négy óra felé. Késni nem lehetett, az a bérünk rovására ment volna — pillant rám a szikár, hatvanas évéi elején járó férfi. — Sokan éltünk itt akkoriban. A fölső udvarban nyolc család. K- m használtak egy konyhát. P ^látták egymás fazekába, át hát nem sok küDimitrov-pusztai képek

lönbség volt a főznivalók között, nagyon szegény volt mindenki. Petróleumlámpa, gyertya mellett telt az este. Ahogy a kistéesz megalakult, ötvenben vagy hogy, rögtön behozták a villanyt. Én kezdtem leválasztani a konyhát is, hogy kinek-kinek meglegyen a magáé. Kerüljön beljebb, nézze meg!

A kívül már igencsak vise- letes hosszú épületet ma négy család lakja. Homuth bácsinak, meg a feleségének egy konyhája, szobája, kiskamrá- ja jutott lakásul. A szoba földes. Ahogy négyen — Homuth Mihály, asszonya, Boj- tosné meg jómagam— besorakozunk, talpalatnyi hely alig marad a maréknyi konyhában. Minden ragyog a tisztaságtól.

— Én nem szívesen megyek el innen. Itt voltam legény. Meg aztán hát a jószág, annak meg a hely. Di- mitrovon van hely bőven. Mondják, hogy el kell innen menni, építsünk benn Érsek- vadkerten. Elhiszem, hogy jobb lesz ott, de csak sajnálom. ..

' A konybaajtó ablakán át a

deszkából •••=■= zeütött fészerekre óf-i’-m '"''ni. Odébb a kerekes kút, távolabb a csa;

poít tetejű klozett. Dimitro- von nincs csatorna, vezetékes víz és angol vécé, és az érsekvadkerti tanács terveit ismerve nem is lesz. Tizenegy család lakja az egykori Szabados-bérlemény cselédközpontját. A kastély csak nevében őrzi már a rangot, tetejét kikezdte az idő, egyik végén befütyül a szél, bontogatja tovább a megkezdett cserepeket. A középső udvar háza még tartja magát, de már az alsó udvaré ugyancsak megkopott.

— Mi szívesen megyünk — jártatja szemét az ajtón kívüli világon Bojtosné. — Régóta mondogatják a tanácson, hogy hamarosan bent leszünk a faluban, de fürdőszoba nélküli lakásba csak nem megyünk? Akkor akár itt is maradhatunk. Ahol a telket akarták adni, oda a férjem nem akar menni. Azt mondja, az ott nem jó hely. Alszik az ügy. A lakás, amit kínálnak nekünk kicsi, nagyobbat akarunk a három gyerek miatt. Azt mondták csináltassuk meg a tervet és építsük.

— Kész a terv?

— Meg kéne csináltatni.

Kinek-kinek kis kertje van,

benne hagyma, zöldség, ami

a konyhára kell. Többen a termelőszövetkezetben dolgoznak, háztájit művelnek. Korábban közelebb, mostanában vagy négy kilométerre jelölték ki a fél és egy holdakat. Szinte minden család tart jószágot. Ha mást nem, legalább egy-két csirkét. Stár kinn kószál a friss vetésekben, a pendülő búzában. Ebből van némi vita a termelőszövetkezettel, de mert a kár nem olyan nagy, hát nagyobb pör- patvar nem támadt eddig.

Amíg beszélgetünk, szüntelen azon töröm a fejem, miként élhetnek meg Bojtos- néék két nagyfiúkkal, eladó lányukkal a lyuknyi szobában. De nekik legalább kettő van! Pálmán József ék viszont egyet laknak öten.

— Szűkén vagyunk az az igazság. Már nagyon várjuk a lakásokat, a faluban mégiscsak jobb életünk lesz. A gyerekek iskolába járnak, hétkor veszi föl őket a busz

— simítja le a konyhaasztal viaszosvásznát a középkorú férfi. — Akkor ugye nem kell nekik majd olyan korán kelni. Meg aztán mégiscsak falu!

Bojtosné mondta az imént

— jut eszembe —, hogy mindenért a faluba kell menüi. A

magtár oldalába vágott boltot két éve bezárták, azóta a tej, a kenyér árában benne foglaltatik még némi pénz — a buszjegyeket nem adják ingyen. Az egykori bolt ablakán most bikák tekintgetnek kifelé...

— Saját erőből nemigen tudnánk megoldani a jobb lakást, de a tanács segít. Ingyen kapjuk a telket, az építőipari szövetkezet építi a házat. Van egy kis spórolt pénzünk, így aztán jövőre már remélem a magunkéban leszünk.

Molnár Imre, az érsekvadkerti tanács elnöke vaskos irattartót vesz elő, abban a dimitroviak aktái.

— Nehezen élnek ott az emberek. Ami lehetőségünk a megsegítésükre van, azt készseggel biztosítjuk. Közművesített telkeket kaphatnak a beköltözők és ezért nem kell fizetniük. A helyi építőipari szövetkezettel kötött megállapodásunk értelmében kétszobás komfort nélküli lakásokat építenek azoknak, akik elfogadják. Egyelőre nagyobb kapacitásuk nincs, ennél többre nem képesek. Akik nagyobbat akarnak építeni ennél, ter- mószetesen megtehetik, az OTP- kólcsön rendelkezésükre áll.

A maguk pénzével együtt szép otthont teremthetnek maguknak.

— Talán a jószágok miatt mozdulnak nehezen.

— A telkek kétszázötvenháromszáz négyszögölesek, tehát arra is módot adnak. Én úgy vélem, hogy nem élnek eléggé a fölkínált lehetőségekkel a pusztaiak, pedig rendszeresen tájékoztatjuk őket mindenről. Aki hozzánk fordul, annak minden segítséget megadunk.

Kerekes Lászlóékhoz nem merek benyitni. Jókora kutya sétál a kerítésen belül. Otthon a család, épp ebédhez készülnek.

— Lassan egy éve lakunk benn a faluban — mondja a gazda. — Nyugodtan leírhatja, hogy össze sem lehet hasonlítani a kinti élettel. Áldom az elnököt, hogy segített bekerülni onnan. Elég olcsón megvehettük ezt a házat, van hozzá hatalmas telek, nem kellett a jószágokról sem lemondanunk. Négy bika, egy üsző nevelődik az istállóban, a kertben megterem az ab- raknakvaló java része, közel a munkahely, a gyerekeknek az iskola, a bolt egy kis séta. Aki kint él, el sem tudja képzelni, mennyivel könnyebb itt a faluban.

N

incs mit hozzátennem Kerekes László szavai- hSz. Ez afféle üzenet a Dimitrov-pusztaiaknak.

Hortobágyi Zoltán