Nógrád. 1982. április (38. évfolyam. 77-100. szám)

1982-04-22 / 93. szám

A Nógrádi Szénbányák Kisterenye Rákőczi-telepen működő tőkési 35 kV-os transzformátorállomása biztosítja a környe­ző bányaüzemek számára az elektromos energiát. Képünkön a kezelőszemélyzet a kimenőteljesítményt ellenőrzi. (Fotó: Krekács) Késői kihajlás az állattartásban Kéthetes késésben van a ta­vasz, ez nemcsak a kertészek­nek és a növénytermesztők­nek okoz gondot; az állatte­nyésztők is későbbre tették a kihajtás időpontját. A hagyo­mány szerint György napjá­nak hetében indulnak a nyá­ri szállásokra az állatok, fog­lalják el több hónapos helyü­ket a szabadban. Az idén erre nincs lehetőség, legalább 10 nappal el kell halasztani az állatok kibocsátását. A hazánkban honos magyar tarka fajtát a tejelő tehené­szetekben már mintegy egy­harmados arányban felvál­tották a speciálisan tejterme­lésre nemesített és külföldről behozott fajták. Ezeket sok helyen még nyáron is a vé­dett istállókban tartják, leg­feljebb a közeli karámokban töltenek egy-egy napot. A le­gelőkre „szánt” állatok már igénytelenebbek, ennél fog­va hozamuk is alacsonyabb. Számos mezőgazdasági nagy­üzem azonban szívesen tart­ja ezeket a „régebbi” fajtá­kat, tartási-gondozási költsé­geik ugyanis kisebbek és adott környezetben jól fizet tartásuk. A szabadban élnek az úgynevezett húsmarhák, ezek jól tűrik a hűvösebb, hidegebb időjárást. Egy ré­szük még a telet is kint töl­tötte, csupán a szálláshelyü­ket védte karám és féltető. A MÉM adatai szerint 459 ezer hústermelésre szakosított tehenet tartanak számon az országban, ezek már csaknem kivétel nélkül kint vannak a legelőkön. Ugyanúgy a juhá- szatok is kiköltöztek a ko­rábbi időszakban, megtalálva az első tavaszi legelőket. A tehenek kihajtása késik azért is, mert a réteken és a legelőkön a megkésett ve­getáció miatt viszonylag fej­letlen még a gyep. Az elhú­zódó istállóztatás azonban nem okoz fennakadást, hi­szen országszerte van elég ta­karmány a mezőgazdasági nagyüzemekben. ACÉLHUZAL, ALUMÍNIUM HIÁNYZOTT Mintegy négyzásztizennégy- millió forint termelési értéket állított elő az első negyedév­ben a balassagyarmati kábel­gyár. Ez a teljesítmény mér­hetően elmaradt az előzetes tervektől. A kivitelben ru­belból negyvennégyezer, dol­lárból valamivel kevesebb, mint kétszázezer bevételt ér­tek el; e két mutató is érzé­kelhetően alatta maradt az előirányzatoknak. Az üzem anyagellátási gon­dokkal küszködve folytatta a termelést. A szabadvezeték gyártásához nem a kellő ütemben és mennyiségben ér­kezett be a horganyzott acél­huzal és az ötvözött alumíni­um. Az erősáramú termékek előállítását teljes egészében a múlt év végén átadott új üzemben végezték. Az új gé­pekkel való kezdeti termelést számos műszaki nehézség hátráltatta. A második negyedévben a gyáriak sok fontos tapaszta­lattal gazdagodva munkál­kodhatnak a megrendelések mennyiségileg teljes, minő­ségileg kifogástalan teljesíté­séért. II szerszám- és készülékgyárból jelentjük TIZEDIK ALKALOMMAL 1964-ben jött létre Pásztón az ÜM szerszám- és készülék- gyára, s azóta kilenc alka­lommal vehették át a Kiváló gyár kitüntető oklevelet. A szép sorozat azóta sem ért véget. Múlt évi gazdasági munkájuk elismeréseként a május elsejei ünnepségen ti­zedszer is átvehetik ezt a ki­tüntetést. ŰJ FORGÄCSOLÖCSARNOK Az öntöde mellett, százhúsz­millió forintos beruházással elkészült az új forgácsoló. Az üzemrész mellé korszerű für­dő- és öltözőhelyiségeket épí­tettek és mellette elkészült az új tanműhely. 30 forgácso­ló szakmunkástanuló kor­szerű körülmények között sa­játíthatja el benne a szakma fogásait. „MEGSZÉPÜLŐ” MUNKÄSKÖRUS Három éve végzi lelkes munkáját a gyár dolgozóiból megalakult húsztagú kórus. A munkáskórus szakmai irá­nyítását a Lovász József Mű­velődési Központ végzi. Az énekkar rendszeresen részt vesz a pásztói ünnepségeken, de szívesen eleget tesznek a Pásztón túli meghívásoknak is. Egy ruhaipari szövetkezet­ben már megrendelték az öl­tönyöket, melyek a kórus tagjai számára készülnek. TENISZPÁLYA KÉSZÜL Szépen alakul az a tenisz­pálya, amelyet a gyári KISZ- esek létesítenek. A durva sa­lakot már elterítették, még két réteg vörössalak terítése van hátra. Szeretnék, ha május elsején már itt ren­deznék meg a tenisz-házi­bajnokságot. kitalálók idén kilenc újítással álltak el6 a Magyar Kábel Művek balassa­gyarmati kábelgyárának ötletem­berei. Ennél néggyel többre: ti­zenháromra mondtak igent az il­letékesek, ugyanis még tavalyról áthúzódott több műszaki javaslat elbírálásának folyamata. Pár fil­lér híján húszezer forint az idén kifizetett újítási díjak summái» a kábelgyárban. Az összeg felét eszmei díjas újításokra, másik fe­lét kalkulált hasznú technikai in­dítványokra fizették ki az alko­tó szellemű embereknek. A legje­lentékenyebb — eredményességét tekintve százezres nagyságrendű — újtás szerzőpárosa: Józsa Ist­ván és Miklián László. A két öt­letember a Maillefer márkájú ex­tender keresztfejét módosította úgy, hogy az a gyári körülmé­nyek és célok szempontjából ha­tásosabban felhasználható lett. Kristálytiszta emberek Rendszertelen jegyzetek Leninről llompóniht n Moszkvában időzve sé­ncllll CyiUClI tára indultam. Egy öreg bérház előtt hangos szóra lettem figyelmes, majd a hang irányában pinceszerű klubhelyi­ségre leltem. A színpadon alacsony fekete fiú beszélt. Lenint idézte: „Tegyük szabállyá, in­kább mennyiségileg kevesebbet, de minősé­gileg jobbat. Tegyük szabállyá: inkább vár­junk két, sőt három évig, de ne dolgozzunk kutyafuttában, mert ezzel semmi reményünk sem lehet rá, hogy komoly emberanyagot kap­junk. Tudom, hogy nehéz lesz ezt a szabályt megtartani és valóságunkra alkalmazni. . . Mégis meg vagyok róla győződve, hogy célun­kat csak ilyen munkával érhetjük el”. A fiú lejött a színpadról és beült a többiek közé. Harmincan-negyvenen lehettek. Kife­szített vetítővásznon közben feltűnt Lenin ar­ca. Csöndben figyelték a vetítést: sztrájkok, munkásgyűlések, forradalmi felhívások, a Té­li Palota ostroma, a győztes októberi szocia­lista forradalom, polgárháború, forradalmi harcok szerte a világon. Hosszú hajú lány lépett a széksorok elé. A többiekkel szembefordulva kérdezte: milyen fontosabb politikai témák foglalkoztatták Le­nint a halála előtt. Rövid válaszok csattantak, s a hangulat egyre jobban átforrósodott. Pe­dig már-már szertartásos volt a fegyelem. Tűzből épített rend — jutott eszembe a ha­sonlat. — A forradalom ellenségei felerősítve üvöl- tötöttek tovább minden kritikát, amit a bol­sevik párt vezetői önmagukról, a munkások hatalmáról mondtak — vette vissza a szót is­mét a lány. — Lenint is intették: ne szóljon olyan nyíltan a fiatal szovjethatalom hibáiról. Ö azonban azt tartotta, hogy a hazugság a kizsákmányolok szövetségese. A bürokraták, a hatalmaskodók, a karrierista szájtépők, a dogmatikus fellegjárók, a munkások forradal- miságától reszkető nyárspolgárok, a szépel­gők, a hanyagok nem remélhettek tőle kí­méletet. Lenin bírálataival azonban semmire sem mehettek a forradalom ellenségei; vitri­ollal írt kritikái is csak a forradalom mellett idézhetők. Erre felborult a rend, s a hangzavart egy bőrzekés, hórihorgas fiú szavai törték át: — A húszas évek elején — mondta — nagy viták folytak a proletár kultúra és a burzsoá kultúra viszonyáról. Ekkor, január 4-én je­lent meg Lenin Naplójegyzetek című írása a Pravdában. Cikke elején Lenin ismerteti a központi statisztikai hivatal táblázatát, mely­ből kitűnik, hogy ezer lakos közül 1897-ben 223-an, 1920-ban pedig 319-en tudtak írni-ol- vasni Oroszországban. Lenin ehhez a követ­kező megjegyzést fűzte: „Míg proletár kultúrá­ról és a proletár kultúrának a burzsoá kultú­rához való viszonyáról fecsegünk, a tények olyan számokat tárnak elénk, amelyek azt mutatják, hogy még a burzsoá kultúra tekin­tetében is nagyon gyengén állunk... Látjuk ebből, hogy mennyi sürgős, hétköznapi mun­kát kell még elvégezni, hogy elérjük egy kö­zönséges nyugat-európai civilizált állam szín­vonalát. .. Fontos, hogy ne szorítkozzunk er­re a vitathatatlan, de túlságosan elméleti té­telre. Negyedévi költségvetésünk küszöbönál­ló vizsgálata során gyakorlatilag is hozzá kell fognunk a dologhoz. Elsősorban természetesen nem a közoktatásügyi népbiztosság kiadásait, hanem más hivatalok kiadásait kell csökken- tenünk, hogy a felszabadult összegeket a közoktatásügyi népbiztosság szükségleteire fordítsuk... ” Nem a rendkívülisége miatt időztem ilyen hosszan ennél a klubestnél. Ellenkezőleg: ta­lán a világ bármelyik városában betévedhet­tem volna valami ehhez hasonló eseményre. Statisztikailag is igazolható világjelenségről van ugyanis \zó: az ifjúság és a marxizmus minden eddiginél szélesebb. mélyebb — és hitelesebb! — találkozásáról. És ennél aligha lehet valami is természete­sebb. Közhelyként beszélünk arról, hogy az ifjúságot megkülönböztetett módon foglalkoz­tatja a természeti környezet tisztasága, (ö él majd a jövő városában, a holnapi környeze­tünkben.) Az ifjúság magatartása azonban mást is bizonyít: azt az egyre erősödő fe,!s- merést, hogy — a felnőttekkel, minden hala­dó politikai erővel összefogva — elsősorban a társadalmi szennyezettség ellen kell har­colnia. a társadalmi környezet tisztaságát kell megóvnia, megteremtenie. Ez a feltétele az összes egyéb környezeti tisztaságnak is. Ez a felismerés sodorja ellenállhatatlanul a mai nemzedékeket a marxizmushoz és annak valóságrajzolatához: a szocializmushoz. A kor, a történelem szinte a bőrünkre írja, vési a marxizmus igazságait. Itt azonban még másról Is szó van: a marxizmus klassziku­sainak személyes, emberi példájáról. Erre gondoltam másnap, amikor a Lenin- emlékmúzeumba mentem a klubban szerzett barátaimmal. Belépve Lenin dolgozószobájá­ba, az első ami szemembe tűnt: az órája. Meg­állt 1924. január 21-én 8 óra 14 nerckor. „Le­nin elment és nem jön vissza többé” — ma­gyarázta kísérőnk Lenin halálát és én még­sem arra a halott Leninre gondoltam, hanem a mozdulatlan tárgyak, a szavak, s a kézira­tok által képzeletemben előlénő Lenint láttam, figyeltem. Bejön a Kremlbe és lakásnak, dol­gozószobának kiválasztja az épület legszeré­nyebb néhány helyiségét, még a beosztásával kötelezően együttjáró legszerényebb külsősé­geket sem tűri. Nézem a Lenin házaspár lakását: itt élt a szovjethatalom első embere. A konyha réz­üstjeiről, a nehéz, formátlan fehér szekrény­ről az jut eszembe: akármilyen szegények voltak is az én szüleim, ilyen konyhájuk, ilyen bútoruk még nekik is volt. A helyiség egyetlen dísze: egy hatalmas szamovár, amit Lenin moszkvai munkásoktól kapott ajándék­ba. Sokat használta. Ha esténként későn ért haza. nem költötte fel a feleségét, a család­ját, hanem maga készítette el vacsoráját.' És bár szívélyes házigazda volt, olykor be kellett vallania, üres az éléskamrája. A nép sorsának vállalása azonban nemcsak Leninre volt jellemző. Megtörtént, hogy a bol­sevik párt vezetőségének egyik tanácskozá­sán éppen a közellátási népbiztos ájult el az éhségtől. „Kristálytiszta ember” — mondta Le. ni-n erről a munkatársáról. Azok voltak: kris­tálytiszta emberek! Hanglemezről Lenin hangját is hallgattuk. Mint a lökhajtásos repülőgép energikus zú­gása — gondoltam. Nyugtalanító és harmoni­kus. Nemcsak beszélt, de ott volt közöttünk. Külön-külön szólt valamennyiünkhöz. járva szóba került, hogy akad­tál nak napjainkban, akik si­kerre. kényelemre, pénzre, érvényesülésre váltják fel a kommunizmust. Talán igaz. ám Leninnel találkozva mégis azt gondoltam: ha százszor többen lennének is a hitetlenek, a percemberek, a mái nemzedékek szívéből már soha senki sem tudja kitépni a kommu­nizmus gyökereit: továbbviszik — megvaló­sítják — a lenini forradalmat, Földesi József Juhnyírás Kishartyónban Apáról fiúra szálló mesterség A telep kapujánál kísérőt kapunk. A tiszta élő gyapjá- tól derekasan megfosztott bir­ka keservesen bégetve porosz- kál utánunk. Hozzá nem értő azt hinné a nyírás viselte meg fölöttébb az idegeit, pe­dig csak szem elől vesztett társai után jajgat... A nagyobb „fodrászműhely- lyé” átalakított akolban javá­ban dúl a csata a gyapjasok, a juhnyírók és a kisegítők között. A taktika a következő: A kiszemelt, mintegy 40—45 kilós juhot meg kell ragadni valamelyik lábánál és a nyi­rokhoz vonszolni, akik keze­lésbe veszik bozontos frizu­ráját és egykettőre megsza­badítják a meleggé vált bun­dától. A nyírók — a híres Piros- ka-brigád — mesterük szak­májuknak, amit legjobban a bulgáriai juhnyíróversenyen eiert első helyük bizonyít. Bizonyára kevesen tudják, ebben a szakmában is rendszeresek a nemzetközi és hazai versenyek, s ezeket a Piroska-brigád rendszere­sen meg is nyeri. Juhnyírás- ban elsők vagyunk valnmeny­nyi KGST-országok között... — Hogyan lehet valaki juhnyíró? — kérdem a he­lyettes főnököt, Varga Antalt — Az illetőnek vagy end- rődinek, vagy túrkeveinek kell lenni — mondja föl sem nézve az alatta üldögélő gyap­jasról. — Továbbá még az ükapjának is nyírónak kellett lenni, mert ez a foglalkozás apáról fiúra száll. Azután fi­zikai erőnlét, nem kis ügyes­ség és az sem baj, ha valaki jól bírja a vándoréletet. Ez a foglalkozás ugyanis ezzel jár. A tizenkét tagú bri­gád március elsejétől általá­ban május végéig 80 ezer ju­hot nyír meg országszerte, ezalatt gazdaságról gazdaság­ra vándorolnak, 2—'3 napon­ként másutt alszanak, nincs szombat és vasárnap. A mun­kaidő reggel 6-tól este 6-ig tart. — Ezzel szemben, mesés pénzeket keresnek, igaz ez? — Sokan irigyelnek érte minket — mondja Piroska Andrásné. — Igaz, naponta megnyírunk 100—120 juhot, s ezért darabonként 15—17 fo­rintot kapunk, de ez a mun­ka csak három hónapig tart. Utána mindenki megy vissza a munkahelyére. Van aki Endrődön dolgozik, van aki Túrkevén, vagy mint például Varga Antal, a ráckevei ter­melőszövetkezet építőbrigád­jában. — Hogyan osztják el a pénzt? — Sehogy. Mindenki magá­nak nyír. Amikor végeztünk egy-egy állattal, kapunk egy blokkot — ez olyan fémöi- létaféle és a végén ezek száma után jár a fizetség. A rúdra akasztott rádióból hallatszó zene a birkák pa­naszos bégetésével és har­sány vezényszavakkal keve­redik. Néhány ijedtségtől megzavarodott gyapjavesztett juh majd ledönt a lábamról a nagy kavarodásban. Varga Tibor, a kishartyáni termelőszövetkezet juhászati ágazatvezetője érkezik: — Jól haladnak — mondja. — Három nap alatt majdnem 3500 állatot nyírnak meg. Sokkal gyorsabb így géppel, mint ollóval. Kevesebb gyap­jú marad az állaton, mint a hagyományos módon. — Milyen a gyapjútermés? — Jó közepesre számítunk. A lenyírt gyapjúketeget a válogatóasztalhoz viszik, ahoi kiszedik belőle a szennyezett részeket, meg a diribdarabo- kat, majd a köteget takarosán összehajtják — ahogyan oda­haza a szőnyegeket szokták — és az egészet belerakják a zsákba. Igaz, ezt jobb helye­ken zsoknak mondják és leg­alább kétszer akkora, mint egy hétköznapi zsák... A válogató asszonyok kö­zött nagy derültséget kelt egy megkopasztott anyajuh, amint bégetve matat a teli gyapjúszsákok közt, mintha elvesztett bundáját keresné. Fülöp István juhász — az ő nyáját nyírják éppen — tüs­ténkedik az asztal körül, a gyapjú minőségét, mennyisé­gét vizsgálva. Egyik sem mellékes, ezután jár a pénz neki is. — Meg van elégedve? — Lehetne jobb is. — Sírkő Nándi nyájáról negyvenhárom zsák jött le — mondja Márton Báláné. — Ez nagyon jó — teszi hozzá Juhász Jánosné, akinek a neve is illik a munkához és aki egyébként 72 éves már, de még rendszeresen dolgo­zik. Ha hívják... A nyáj gazdája közben út­nak indítja az asztal körül óbégató birkáját a többiek fe­lé, mert az akkora pánikot keltett bégetésével, hogy az asszonyok már lépni sem tud­nak a sok odagyűlt bámész­kodó állattól. A nyírók pár percnyi ci­garettaszünetet tartanak, amíg köszörülik a szerszámaikat a következő menetre. — Gyakran kell élezni? — Azt a birka mondja még. Néha negyvenet is megnyí­runk de előfordul, hogy min­den harmadik után köszörül­ni kell a masinát. Pedig jók ezek a szovjet gyártmányú juhnyíró gépek, igaz, az auszt­rálok sem voltak rosszak, amikkel Bulgáriában dolgoz­tunk. — A megyében hol vannak a legjobb juhok? — Endrefalván. Legalábbis az eddig nyírtak közül, az ot­taniakon volt a legtöbb gyap­jú. Már hozzák is a következő állatokat, nincs sok idő a be­szélgetésre. A tizenkét lagú nyíróbrigád munkához lát, megindulnak a gépek, szapo­rán gyűlik a gyapjú a zsákod­ba, mind több bundája ve-z­tett juh béget az akolban, Zilahy Tamás Száz-száz juhot nyírnak naponta NÓGRÁD - 1982. április 22., csütörtök 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents