Nógrád. 1982. április (38. évfolyam. 77-100. szám)

1982-04-17 / 89. szám

I Vesztésre állé találkozón egyenlítettek a magyar öklözök Magyarország—Finnország utánpótlás-válogatottak 10—tO ^ A felnőttek csütörtöki ősz- paksitól. Erőstől és Árváitól szór ts mélyet ütött, ezért jo- szccsapása után az utánpótlás- várok sokat. Kíváncsi vagyok Sósán léptették le. Nagy har- korúak pénteken Balassagyar- . ... „ ’ cot hozott a 67 kg-osok küz­maton mérkőztek. A vendé- ér tehetségük nem- deIme A finn ökölvívó ütött gek a felső két súlycsoport- zetkozi találkozón. ’ többet, s megérdemelten nyert ban nem hoztak versenyzőt, A balassagyarmati sport- A nagyváltósúlyúak „birkó- ezért csak tíz pár lépett kö- csarnokban nyolcszáz néző zásában” a finn fiú néha telek közé. A finnek legerő- buzdította a magyarokat. Az ökölvívóelemeket is bemuta- sebb összeállításukkal vették első párban Árvái bizonyított, totk ezzel győzött. A követ­fel a küzdelmet. Valamennyi harcosan öklözve felőrölte el- kező páros csak annyival volt versenyzőjük Finnországban lenfele erejét. Egy súlycso- szórakoztató, hogy találgatni bajnoka súlycsoportjának a porttal feljebb Csik egysíkú- lehetett a győztesre. 81 kg- juniorok között. Helenius és an öklözött, s nem volt meg- ban viszont Erős győzelme egy Rantala már felnőttek között lepő a finn fiú győzelme. 54- pillanatig sem forgott ve­ts bizonyított, a ranglista má- kg-ban Kincses leiskolázta szélyben. sodik helyét foglalja el. A Bogdanoffot. Ezt követően a Eredmények; (elöl a magyar magyar együttes vezetője Dő- balassagyarmati Lakatos a versenyzők). 48 kg: Árvái— ry Miklós, bizakodóan jnyilat- második és a harmadik me- Grönstrand pgy.. (2—0), 51 kg: kozott: „Egyre erősödő kap- netben is megrendítette a finn Csik—Lyytikäinen pv. (2—2)„ csolatainkat jelzi, hogy a fia- bajnokság ezüstérmesét, Ran- 54 kg: Kincses—Bogdanoff III. talok találkozója is létrejött, tálát. Bár a finn talán több m. sor. szab. lel. 4—2), 57 kg: Vasárnap Pakson visszavá- értékelhetőt ütött, a kétszeri Lakatos—Rantala pgy. (6—2), gó következik, s vendégeink rászámolás Lakatos javára 60 kg: Antoni—Väätäinen III. azt követően is Magyarorszá- döntött. 60 kg-ban Antoni az m. fa (6—4), 63 kg: Maka— gon maradnak. A Szabadság- első menetben padlóra küldte Varis Makát 1 m. sor. szab. hegyen közösen készülnek a partnerét, a harmadikban pe- lel. (6—6. 67 kg: Burdokán— mieinkkel a közelgő junior dig őrá számoltak. Végül Hukkanen epv. (6—8), 71 kg Európa-bajnokságra. Csötönyi edző bedobta a tö- Eigenbrot—Järvinen epv. (6— rülközőt. A következő kettős 10) 75 kg:Radó—Helenius pgy. Ma elsősorban a kecs- magyar tagja Maka, nem égé- (8—10), 81 kg: Erős—Hurme keméti Kincsestől és a két szén egy menet alatt három- II. mfa. (10—10). LABDARÚGÁS — Utánpótlás-bajnokságok Mázsái és STC-s vendéggyőzelem ifiben A megyei ifjúsági labdarú- Kazár—Egyházasgerge címén a mérkőzés félbesza­gó-bajnokság tavaszi 7. for- 3—0 (1—0) kadt. Mátranovák—STC II. dulójában fölényes, 5—0-ás y. Czinege L Pravecl_ 1—4 (0—2), v: Balsa. Az ÖM­győzelmet aratott a nézsai w j praVp-,i,j' T ' t te I-—Somos mérkőzésről nem együttes Salgótarjánban, a ?ó: ^andó! Na^r érkezett jelentés. 2 SJi V°1An eIlen0„^ “ásT1^ ki L„ ill: Nagy L., Oláh J. . vendégsikert, az STC ifi II. ’ DéH csoport: aratta Nagyorosziban, a Ba- NóirrAilm»«»» __at l assi SE-vel szemben, 3—0- Somos 2 2 «>—21 STC ül.—Kisterenye 6—6 lal. A pályaválasztók leg- R ... <0—2), v: Berta. A Nagybá­nagyobb különbségű győzel- ;• tony II.—Pásztó mérkőzés mét Kisterenye szerezte f™'» j eredménye is hiányzik. Sző­ugyancsak 5—0-lal az St. Bá- ^). Jo: Sándor L., Balazs nyi gE—5^ Síküveggyár II. nyagép SK ellenében. Ka- 111: ^ulop G., Balazs R., 13—0 (6—0), v: Békési, zár csapata 3-0-ra verte Gyarmati J. Egyházasgergét, míg nagy K»r».n«ianMitő—Piwtó Nyugati csoport: meglepetésre Karancslapuj- KaranesUpujto-Pászté tő 2—1-re legyőzte a 2. he- * * . Romhány I.—Szécsény II. lyezett Pásztói. A Nógrád- V: Herczeg. G: Danyi A., j_0 (3—q), v: Gál. Romhány megyer—St. Somos összecsa- Tóth Zs„ ill: Andó P. Kiál- n._Erdőkürt 4—0 (2—0), v: pás 2—i2-re végződött A lítva: Tóth Tamás, Ravasz Frenkó. Nógrádmegyer—Bgy. Bgy. SE ifi II—Erdőkürt Tibor, Farkas Attila (Pásztó). SE n 4_t (3_0) v. Fodor. m érkőzésről lapzártáig nem Jó: Pál, Bodor, Danyi, Tóth, gzécsény I.—Nógrádsáp 2—0 Rusz, ill: Galbács, Ludányi, (2_0)> v. Puszta. Szécsény I. Horváth. csak hét fővel játszott. Sztan­kó Ferenc (Nógrádsáp) kiál- Hiányos serdülőcsapatok lítva. 2. ra. Volán—Nézsa 0—5 (0—1) A serdülőbajnokság leg­V- Dóra. Góllövő: Rapavi utóbbi fordulójában két mér- (2), Bóbis, Szklenár, Gódor. kőzésen is előfordult, hogy Puporka Sándor (Volán) sár- kisebb létszámú együttesek szerepeltek. Furcsa, hogy mindkét csapat (a Síküveg­gyár I. és a Szécsény I.) ha­zai mérkőzésre nem tudott kellő számú játékost kiállíta­ni. értesültünk. Eredmények: ga lappal figyelmeztetve. Jó: Czuczu, Kovács, ill: Szkle­nár, Sándor, Rapavi. Mátranovák—Szurdok­püspöki 2—9 (1—9) Kisterenye—St. Bánya­gép 5—9 (1—9) V: Herczeg. Balassi SE—STC ifi II. 9—3 (9—1) Eredmények: Északi csoport: 2. sz. Volán—Kazár 0—5 (0—4), v: Németh. Karancs- lapujtő—St. Ötvözet MTE II. V: Tóth I. G: Csohány L. 8—0 (3—0), v: Mártinké. St. (2), Zsíros. Jó: Balogh, Gön- Síküveggyár I.—Nagybátony czöl J., Busái G., ill: Virág I. 0—10 (0—1), v: Hoffmann (a mezőny legjobbja), Németh A 60. percben a 7 fővel játszó Zs., Csohány L. hazaiak, s komolytalan játék Buzánszki Jenő Nagylócon Ma este, 19 órától a nagy- deklődők megtekinthetik az lóci művelődési ház nagv- Anglia—Magyarország 6—3-as termében Buzánszki Jenő és . Maevarorszáe—Brazília Rónai Egon sportújságíró es a Mdgya,rorszfg BraziUa filmvetítéssel egybekötött él- *—2-es mérkőzésről készült ménybeszámolót tart. Az ér- filmeket. Sakk Meglepetések az első fordulóban Parádés mezőnyt felvonul- mú játékosa — pedig egye- tató sakkverseny kezdődött az nesen vesztésre áll az angol angol fővárosban. Az első for- Speelman elleni függőben ma- dulóban a világbajnoki címet radt partijában, védő szovjet Karoov játszmá- Portisch Laios sens tudta ja döntetlenül végződött a :6 befejezni játszmáját az ame- éves angol diák, Short eile- rikai Seirawan ellen. A füg- nében. A holland Timman — gőállásban ellenfelének némi jelenleg a világ második szá- térelőnye van. 6 NÓGRÁD — 1982. április 17„ szombat Szurkolói ankét Az STC „baráti kör” szur­kolói ankét.jára ma délután 17 órakor kerül sor a József At­tila Megyei Művelődési Köz­pont klubhelyiségében. Az ankét vendégei — Ferencz Gyula, az STC elnöke, Cser­háti József, a labdarúgó­szakosztály elnöke és a meg­hívott játékosok — ezúttal a város északi területén talál­ható vállalatok, intézmények dolgozóival, szocialista brigá­dok vezetőivel találkoznak. Kézilabda Rajt a megyei bajnokságban Hét fiérfi é* hat nfi felnőtt- tozott a kép. Fej fej mellett érdemel. A Nagybátonyból csapat részvételével megkez- haladt a két csapat. Végül is, Pazdera játékát lehet meg- dődtek a tavaszi küzdelmek a az első és második félidő említeni, megyei kézilabda-bajnokság- utolsó perceit jobban kihasz- ban. A szövetség minden erő- náló pásztóiak, négy gólkü- feszítése ellenére sem sike- lönbséggel jobbnak bizonyul- _ rült viszont elérni, hogy min- tak riválisuknál. Jók voltak: Diósjer?«1’'^ den felnőttcsapat mellett if- Nagy István kapus, a Pásztó- 3. Pásztói se júsági együttes is szerepel- bői, míg a Bgy SE-ből Ko- 4- jen. A férfiaknál négy, míg a vács József, nőknél három egyesület indí­tott ificsapatot Ennek eile- Tereske—Ersekvadkert 15— nére, a nőknél előbbrelépés ^3 (7 9). V.: Ambrus, Miha­történt, hiszen eddig egyálta- l°vlcs- Ld: Franka, Dobiás, kjíajai ±v Ä] Ián nem szerepeltek ificsa- Vida és Barkó 3—3., ill: Fü- né Uj Gerhát 4 Takács 3. A bajnokság állása1 5. Nagybátony 6. Tereske II”. *3-13 3 1 X - - 25-19 3 X 1 - - 23-19 2 1 - - X X9-23 - I - - 1 19-25 - 1 - - I X5-23 ­Nők: Pásztói SE—Bgy. SE 16—21 (7—11) V.: Babják, Kő­vári. Ld: Szalai 10, ill. Kiss­patok. löp 6, Boda és Kovácspál 5—5. Ami a raitot iTWJ n/iai Az Ersekvadkert csapata ta jelenlegi és volt NB-s já- meglepetéssel is rao]íg«t A irányító szerepet ját- ^kosait is. Az első félidő két rivális, a Pásztói SE és szott a találkozón. Azonban aranyiag Bgy. SE mindjárt szembeke- fz elf° félidő korántsem val- rült egymással. Nem kis meglepetés, hogy fordultak a csapatok, s a II. egyik. h°l a másik csapat ré­Mindkét csapat felvonultat­kiegyensúlyozott volt, némi Bgy. SE-fölénnyeL lőtt lefutott mérkőzésre. A A második félidő annál rap- 9—7-es vadkerti vezetéssel szodikusabban alakult. Hol az vén születtek a gólok. A Bgy. SE-nek sikerült a találkozó A nagybátonyiaknak nem okozott gondot a nagyon gyen- . , „ . .. „ ge napot kifogó vanyarci Diósjenő— Nagybátony 25— együttes legyőzése. A bajnokság állása a tavalyi utolsó helyezett Di- félidő első gólját a hazai csa- ósjenő csapata biztos győzel- pat szerezte, s máris 1 gólkü- met aratott a Nagybátony el- lönbségre csökkent a vendé- végére is megőrizni az első len. Az Ersekvadkert is meg- gek előnye. Sőt-a II. félidő 13. félidőben . szerzett előnyét, an- győző fölénnyel verte a Te- percében 12—12 volt az állás. nak ellenére, hogy a II. já- reskét. . Ettől kezdve azonban teljesen tékrészben újabb három bün­megváltozott a játék képe. A tetőt is hibázott. A nőknél a Nagybátony te- fáradni látszó hazaiak a hát- Vanyarc—Nagybátony 8—38 temes gólkülönbséggel nyert, ralevő 18 percben csupán 3 (1—16) V. Csetneki, Csoór. Ld. a gyengén rajtoló Vanyarc el- gólt értek el, míg az Érsek- Apkó 5. ill. Szőke 20, Pazde- len, s győzött a Bgy. SE is a vadkert 11-et szerzett Jók: ráné 6, Pádár 4 Pásztó ellenében. Az STC— Franka István a Tereskéből és St. Síküveggyár találkozót ké- Kovács János a Vadkertből, sőbbre halasztották. A férfi ifjúságiaknál egy ta­lálkozóra került sor, ahol a (12—8). V.: Zorván, Groz pásztói ifik a Bgy. SE-t fogad- man- Ld.: Csabuda és ták. Itt is a Pásztó bizonyult Schmittinger 6—6„ ilL Bene jobbnak. 5- Pazdera 4, Macsó és Tács L Nagybátony • 3—3. Részletes eredmények. Fér­fiák: Pásztói SE—Bgy. SE Meglepetésre, de megérde­23—19 (13—10). Vezette: Bab- "«elten szerezték meg a győ­ják, Kővári. Legjobb dobók: zelmet a lelkes hazaiak. Vé- _w< _ _ „ _______ S ándor 5, Mészáros, Szabó és £ig a Diósjenő irányította a Babják, Kővári. Ld.: Csépe 7,' Alapi S. 4-4, ilL Kovács 10, találkozót. A Nagybátony csak Kürti 5 Kovács 4> csontos 2, Baranyi 3. esetenként tudta szorosabbá m Pistyur ^ Kovács 2-2. ______ ten™ a mérkőzést a győzel- Az e,s6 faid6ben teteme* N ehew™ találtak magukra a met azonban nem tudta ld- előnyre szert tevő hazaiak a csapatod A 12. percben ^-5 harcolm A hazaiak sikere n féndőben kissé kienged- volt az állás, úgy, hogy a Bgy. nagyrészt a kitűnően védő, ™ „ «iienfAi ioh_ SE né^> a s^úkségkapus, Bőgér János ér- ba„ jtrtott. egy gólt büntetőből ért el. A deme. De rajta kívül Csurja továbbiakban sem sokat vál- és Kovács játéka is említést — simán — Hét végi sportműsor 2. Bgy. SE S. Pásztói SE 4. Vanyarc 1 1 - - 96- I S 1 1 - - 21-1« 2 1 - - 1 18-21 - 1 - - 1 8-S6 ­Férfi ifjúságiak: Pásztói SE —Bgy. SE 18—6 (11—2) V.: Megyei I. omt&ly* bajaekaá*« „Olasz Kupa” területi d6nt£. Erdőkürt—Egyházasgerge, v.: Fo­ATUrriKA Salgótarján, városi sportcsarnok, dor, H. Szőnyi SE-Kazár, Megyei váltó- ta ügyesaégi CSB. 10 óra. Berta, Szurdokpüspökl-Kistere­Salgótarján, őhlősüveggyári pá- nye. v.: Szeberényl, Nézsa—Mát­lya, 9 óra. TÖMEGSPORT ranovák, v.: Dóra Pásztó—St. Vo­J,IS7 wv. . Ián, v.: Montvai, Somoskőújfalu KízmABOA 5ttKufaver^yomÍtT|óta?j°nTévÍr^ sÉ-Nó^áSSSSt?* ,5? “• KSzépcaoport: STC-A1- sl sportcsarnok, 9 óra. földi Olajbányász. Salgótarján, Epítők-pálya, 15 óra (előtte NB-* VASÁRNAP ifjúsági bajnokság: STC ifi—Al­földi Olajbányász ifi 13.39 óra.) ATLÉTIKA Járási bajnokságok, balassagyar­LABDARÜGAS Megyei váltó- és ügyességi CSB. ^NÓgrádmaTc^-Pili^Nót Területi bajnokság, Mátra-cső- Salgótarján, öblosüveggyari pá- rádsipek—Szanda, Patak—Dejtár, port: St. Síküveggyár—Romhány, lya* 8 ora> Hont—Mohora, Nagylóc—Érsekvad­Salgótarján, Sugár út, 17 óra, v.: apha kert, Herencsény—örhalom, Ri­Ágoston. Küi-úiLABDA móc—Nógrádkövesd. Kezdési idő: Megyei I. osztályú bajnokság: Megyei női bajnokság: St. Sík- ifjúságiaknál 14 óra, felnőtteknél St. Bányagépgyár—H. Balassi SE, üveggyár—Vanyarc, STC—Pásztó 16 óra. ÜSÍ..!?*rtl?icó-..?ez<it?LII-" Nagybátony-Bgy. SE. Kezdé- ptort6| jSr4s. gzlrák-Felsőtold, v.: Imrich. Kezdési idő: ifjúsá­giaknál 14 ó".a, felnőtteknél 16 óra. giaknál 14 óra, felnőtteknél 16 si idő: 10 óra. óra. Megyei férfibajnokság: Bgy. Csécse—Héhalom, Bér—Mátrasző­Asztaiiienisz Sok induló — küzdelmes mérkőzések A Nógrád megyei Asztali- Ián). A döntőben 2—1 volt az tenisz Szövetség a salgótarjá- eredmény, ni sportcsarnokban rendezte megyei másodosztályú ver- egyéni (19 induló): senyét, örvendetes volt az L Kocsa (Volán), 2. Salamon indulók nagy száma, és a (Nagybátony), 3. Tahon, Győ- színvonalas küzdelmek a he- r' (mindkettő Volán). A dön- lyezésekért. tőben Kocsa 2—1-re győzött. Eredmények, férfi egyéni: Leány egyéni (16 induló): (30 induló): 1. Tóth (Nagy- 1- Süveges (Volán), 2. Köven- bátony), 2. Kövendi II. di (Nagybátony), 3. Futó, (Nagybátony), 3. Kövendi I., Blaskovics (Volán). A döntő Cseh (mindkettő Volán). A eredménye 2—0. döntő eredménye 2—1 volt. . . , , , .... A hét végén kezdődő asz­Női egyéni (17 induló): 1. talitenisz Európa-bajnokság- Tamássy, 2. Juhász, 3. Sán- ra Juhász Imre és Skuta dór, Süveges (valamennyien Gusztáv nemzetközi játékve- a Volán versenyzői). zetők is meghívást kaptak. Mindketten szerepelnek a Bu­Férfi páros (IS induló): dapest Sportcsarnok első vi- 1. Kövendi II.—Tóth (Nagy- lágversenyén. Juhász Imre a bátony), 2. Kövendi I.—Ko- nyitány délelőttjén már mér- csa (Volán), 3. Csépán—Guth kőzést vezet. (Bgy. SE), Déczi—Cseh (Vo- M. L. jAjuunsag. ngy. is. Pnqap _Frdátarr(;a Tar—Va­M egyei serdülőbajnokság: st. SE-Diósjenő 10 óra. Ersekvadkert ™ #álló-Buiák Paíotásha­atvőzetgyár n.-St. Síküveggyár -H Szőn^ SE 11 óra. Nagybá- ^!!pás^UÓn.BU H^zn^-°Ä­I. St. Bányagépgyár-Karancsla- tony-Tereske 11 óra gy0n. Kezdési idő: ifjúságiaknál pujtő, Kazár—Egyházasgerge, Pásztói járási női bajnokság: , felnőtteknél lx óra Nágybátony L-Mátranovák, STC Szirák-Felsőtold, Cséese-Héha- 14 25 6ra- reln0tt<!Rnel 18 on' II. —St. Volán (Öblös-pálya), Kis- lőne. Bér—Mátraszőlős, Ecseg— Rétsági Járás: Horpáes-PtMSta­terenye—Nagybátony n„ St. Ot- Erdőtarcsa Kálló—Buják, Hasznos berki—Nógrád, Nógrádi H.—Tol- vözetgyár I.—STC m. Somoskő- —Kisbágyon. Kezdési idő: 14,30 mécs. Nőtincs—Szendehely, Nagy­újfalu—Szurdokpüspöki, Pásztó— óra. oroszt H.—Diósjenő, Felsőpetény St. Síküveggyár H., Erdőkürt— —Tereske Berkenye—Borsosbe­Nógrádmegyer, Szécsény II.—Rom- KOSÁRLABDA rény, Nézsa n.—Rétság. Kezdési hány II., Bgy. SE n.—Szécsény I., idő: ifjúságiaknál 14 óra, felnőt­Nógrádsáp—Romhány I. Kezdési NB n. Keleti csoport, Sslgótar- teknél 16 óra. idő: 15 óra. ján, váro^ S(tortraamok STC- Salg6tarj4ni járás: KSZESE­(női) 11 óra, STC—DUSE Rónafalu, Tarnavölgye—Kis-Zagy- (férfi) 12.30 óra. vavölgye Tsz SE Ipolytarnóc—Mi­_ hálygerge, Etes—Cered, Ménkes— 2 LABDARÚGÁS MátTaverebély, Bárna—Ságújfalu. „ arKezdési idő: ifjúságiaknál 15 óra, n. K^épesoport. Budafok— (elnötteknél 19.30 őrá. Bgy. SE, Budafok, 16 óra, v.: Eőry. Keleti csoport: Debreceni rtnv>r «nn* Kinizsi—STC, Debrecen, 16 óra, v.: RÖPLABDA Kuti. NB n. KOzépcsoport (férfi) Területi bajnokság, Mátra-cso- Romhány—Esztergom, Romhány, port: st. ötvözetgyár—Edelény, sportcsarnok, 11 óra. Salgótarján, Zagyvaróna 12 óra, ,L.,r, ­V.: Csik, Nagybátony—Borsodi Bá- TERMÉSZETJÁRÁS nyász, Nagybátony, 17 óra, v.: Túra a Csevicze-völgybe (Mát­Osvárt, Szécsény—Recsk, Szé- ra). Indulás Salgótarjánból a 7.25 csény 17 óra, v.: Lója I. órakor induló személyvonattal. o r o k b a n Salgótarjánban, a zagyva- kozik a sportág megyei veze-i rakodói lőtéren a napokban tőivel. Délután fél négykor az rendezték meg az együttmű- MHSZ székházában előadást ködő szervek kispuskás lö- tart a megye kézilabda-szak- vészversenyét. A nőknél az embereinek a sportág helyze- MHSZ, a férfiak mezőnyében téről, a két világbajnokság a Nógrád megyei Hadkiegé- tükrében. A program film- szítő és Területvédelmi Pa- vetítéssel, a Szabályos és sza- rancsnokság csapata végzett bálytalan című új alkotás be- az első helyen. mutatásával zárul. ☆ * Április 19-én, hétfőn Sál- Április 18-án, 9 órakor kez- gótarjánba látogat a Magyar dődik a zagyvarakodói lőté- Kézilabda Szövetség főtitká- ren a KISZ Ifjú Gárda-lö- ra, Madarász István. Talál- vészverseny megyei döntője.

Next

/
Thumbnails
Contents