Nógrád. 1982. április (38. évfolyam. 77-100. szám)
1982-04-17 / 89. szám
Derékbatört élet? Kényseerftenl senkit nem lehet a k hálásba! A nagybátooyi fiatalok mtkrobnsszal járnak a termelőszövetkezet melléküzemágába dolgozni. Horváth Ildikó barátnőjével a nagyközséget cserélte fel a szúpataki munkahellyel Szárazpatak ez a Szúpatak, ősi magyar település egy időszakos patak partján — innen a neve —, amelynek ágyában időnként víz folydogál, élet költözik, hogy azután hosz- szabb-rövidebb időkre úgyszólván teljesen kiszáradjon. Akkor azután száraz a patak. Másszóval „aszú", tehát ez a nagy múltú hely okkal lehetett még egy 1461-es okiratban is Aszúpatak, vagy ahogy régiesein írta valaki — Azzywpatak, ennek az elejét később névelőnek vélték, elhagyták, marad miránk a Szúpatak. Most már jó ideje „kiszáradóban”, erővesztésben, omladozásban, jővőtlenségben... Dehát maradjon-e így? I — o — o — o — o — o — o — Zsigmond királyunk nagy adományozó volt a nemesi előjogokban. Bizonyított tény, hogy szabójának, bizonyos Pócsi Dénesnek érdemeiért Szúpatakot adta Erdőtarcsával együtt 1404-ben, és hozzá nemesi címet is persze. Hogy a török kipusztította, az meg abból is kiderül egyebek között, hogy később öt szlovák családot telepítettek ide Nyitra közeléből, a Zobor hegy aljából. Azok újravirágoztatták, s miközben hitüket az.,evangéliumban megtartották összeházasodtak a katolikus magyarokkal, s oly mértékben éltek békességben, hogy például «megtartották egymás ünnepeit is. Fényes Elek 1848 előtti Nógrád megyei ismertetőjében meg egy másik nevezetességről ír ilyenképpen: „Szenet pedig nagyon jót égetnek Szőlősön és Szúpatakon... ” Hát csupán ennek az egynek Is hosszú sora van, de a tanulsága sem csekély! Az év eleje óta egy tanácsi összevonás Nagybátonyhoz is kapcsolta Szúpatakot, amelynek természeti környezetét nem győzi dicsérni az, aki egyszer már járt dombjai, völgyéi, er- dőcskéi között! Korábban kisterenyei székhelyű volt Szúpatak, s talán a legteljesebb életében sem volt több lakóinak száma mint 250, jelenleg azonban mindössze 120 (!) lélek lakja, lakóházainak jó része omladozó félben (egyébként kőanyagú, téglával kevert), másik részét fenntartja az igyekezet, mig a mai értelemben,vett korszerű családi házra kettőhárom, ha akad. Mindjárt a falu szélén, az országút felőli bejáratnál jelképszerűen félbemaradt, kezdeti körvonalaiban jelentősét sejtető családi fészek fogadja az útonjárót. Szakács Lászlóval, a Nagybátonyi nagyközségi közös Tanács (Kisterenyével ‘ is közös igazgatásban) főmunkatársával nézzük a furán félbemaradt építkezést. Olyan ez a ház, így mintha valaki kettétörte volna és az egyik felét hagyta csak Szúpatakon. — o — O — 0—0 — o — o — Amióta a településfejlesztési koncepciókban országosan is jelentős felfogásbeli, elosztásbeli, szemléletbeli változások is erőre kaptak — azóta nem vethetünk keresztet egyetlen magyar településre sem, valamennyi a nemzeti vagyon része legyen az a legkisebb, akkor sem jövőtlen, legyen az alábányászva százszor, akkor sem irtható ki a földről, mert nem lehet cél sehol ebben az országban a Gyűrűfű-jelenség, az elhagyott falu. Éppen ellenkezőleg! A legkisebb helynek is meg kell adni mindazt, ami alapvetően az élethez, a továbbéléshez, sőt, ha a szándék megvan, a helybeni fejlődéshez is szükséges. Szúpaták vagy két évtizede, amikor a bányai munkák úgy kívánták állítólag tulajdonképpen aláírta a saját maga lebontását! Mindenkivel szerződést kötöttek kártalanításra, mintegy nyolcmillió forint értékben, mert a föld alatti szénvagyon sokkal értékesebb volt. Így született közben az az építési .tilalom, amely bár úgyszólván minden — a szanálás ténye is — megváltozott, hiszen a kányási bányaüzem már nem akar itt semmit, amit akart már elvégezte, csak a tilalom az építésre az tartja magáti Mint egy babona. Dehát alighanem nem is más az. Felül is kell majd vizsgálni és azokba az új fejlesztési elképzelésekbe, amelyek ma nagyrészt Salgótarjánt és környékét Illetik — Szúpatakot is be kell illeszteni a maga kétségtelenül meglevő természeti, emberi értékeivel együtt. Sipka József, az egykori önálló termelőszövetkezet főkönyvelője, később az egyesült szövetkezet pénzügyi szakembere, jelenleg a szövetkezeti melléküzem vezetője (a RICO Kötszergyárral állnak nagyon komoly, fejlődés alatti, csehszlovák exportot is jelentő kapcsolatban) a híres mészkőről Is többet tud mindenkinél. A szúpataki Meszes — mint mondja — az ország ásványkincsének része és jó ideje kihasználatlan, gépeit leszerelték az ottani bányának, feldolgozónak, ezt persze megelőzte egy huzavona, amely a szövetkezet akkori elnöke és az Illetékes minisztériumok között folyt bizonyos milliókról. De ami mégis csak, ami ésszel is elítélhető — a holnapival méginkább! — végeredmény (?), hogy a híres-neves 92 százalékos mésztartalmú kő sem az elhagyatottságba hagyott falut, sem a megyét, sem az országot nem gazdagítja semmilyen formában. Pedig erről a mészkőről legendákat regélnek még az asszonyok is. Például a kétszeres csomagoló- ban dolgozó Viczián Pálné, aki arra is emlékszik, hogy a háború előtt a híres Richter és társa cég szállíttatta el feldolgozásra innen a mészkövet. Azt tartja a mészkőben, kötszerben egyként kényszerből nagyon is járatos Sipka József, a mai Szúpatak egyik legszebb indulatú lokálpatriótája, hogy harminc évre elegendő talajjavítási célokra az itteni mennyiség. Korábban, amikor működött a hegyben mészkőbánya évente 1600 (!) vagonnal szállítottak innen és szúpataki mészkő javította a fél ország (Duna—Tisza köze, Tiszántúl) valamennyi savanyú, rossz termőtalaját. De ebből doktorált Varga József is, aki kimutatta, hogy jóval olcsóbb, jóval hatékonyabb (tizede kell hozzá) a szúpataki mészkőőrleménnyel javítani a talajt a cukoripari mésziszap helyett... — o — o — o — o — o — o — A RICO-val kialakított szerződések, fejlesztések némi-! képp a jövő biztosítékaként is láthatók Szúpatakon. Egyre komolyabb az, a munka, amelyet a termelőszövetkezet a jónevű fővárosi céggel közösen végez, és amikor ma mintegy harmincán dolgoznak — főként nők, olyanok, akik eddig helyből nem kaptak munkát — az is látható a kirajzolódó tervekből, feladatokból, hogy úgyszólván valamennyi — gya- potkártoló, kötszervarró-csomagoló, egészségügyi csomagokat előállító exportrésze létszámbeli fejlődés előtt áll ennek a kis üzemnek, ebben a sokáig, mindmáig valamiképpen „leirt” faluban. Ahol rövidesen felújítják az egykori iskolát, ott könyvtár és orvosi rendelő működik, ahova ma még „kiállás" buszjárat jár és nem is úgy, olyan beosztásban, ahogy kellene, de a jövőtlennek ítélt 120 szúpatakinak így Is jó — gondolhatják. Ma még talán lehet. Holnap már nem. Ki kell mondani azoknak, akik felelősek a helyért, az itt élőkért, akik felelősek lehetőségeink kiaknázásáért, akik tehetnek és nyilván tesznek is azért, hogy a szúpatakiakról évtizedek alatt kialakított már-már babonás szemlélet megváltozzon, ki kell mondani: ennek a helynek éppen úgy van jövője, mint másnak. Belekényszeríteni pedig nem lehet senkit a kihalásba, ezen talán már túljutottunk. Rendes út, rendes buszközlekedés, építési lehetőség, kibányászott vagyon, emberi gyarapodás, fejlődőképes üzemág — egyedül ez lehet a jövő a szárazpatak partján. T. Pataki László Képek: Kulcsár József c Gulya Istvánon portáján menyegzőre készülnek. Az ifjú menyasszony Szarvas Éva Krajesi Ildikó kocsijával .uta- Viczián Pálné: valamikor is Olyan ez a ház, mintha valaki kettétörte volna — jelkép, zik naponta munkahelyére híres volt a szúpataki mészkő! talán?
