Nógrád. 1982. március (38. évfolyam. 51-76. szám)

1982-03-11 / 59. szám

Pártirányítás a tanácsi munkában Hogy egy pártszervezet miképpen dolgozik, az sok min­denen mérhető. E „mutatók” között minden bizonnyal na­gyon fontos, hogy milyen a működési területén élők és dol­gozók közérzete. Nos, a közérzet temérdek befolyásoló ténye­zője közül kiemelkedik a helyi tanácsnak a lakossághoz fű­ződő kapcsolata, a tanácsi vezetés munkájának nyílt, de­mokratikus jellege. S ezzel a logikai sor végéhez értünk: a tanácsi munka pártirányítására hivatott pártszervnek éppen ezért folyamatos kötelezettsége, hogy ösztönözze, segítse és figyelemmel kísérje, miként kéri ki és hasznosítja a tanácsi vezetés a lakosság véleményét, hogyan tájékoztatja a válasz­tókat terveiről és tájékozódik igényeikről. Ez a tevékenység aligha szűkíthető csupán arra, hogy i. úkor a tanács kommunista vezetői beszámolnak tevékeny­ségükről a párt illetékes testületé előtt, akkor a munkának erről az oldaláról se feledkezzenek meg. Természetesen ez is fontos, s már csak azért is érdemes szót ejteni róla, mert a beszámolókban a tárgyi mutatók és adatok olykor szinte teljesen elfedik a tanácsi vezetés munkastílusával és mun­kamódszerével összefüggő kérdéseket. Ám, ha kizárólag ilyenkor gondolnánk ezekre, akkor a pártpolitikai irányítás még aligha töltené be ez ügyben a maga meghatározó sze­repét. A mindennapos kapcsolatok minősége nagymértékben attól függ, hogy a pártbizottság a saját példájával mire ösz­tönöz, mire késztet. De nem kevésbé fontos a közvetlen kapcsolatot átható szellem. Nem a divat készteti e sorok íróját, hogy papírra vesse a mostanában gyakran hallható-olvasható kulcsszót: az önállóságot. Ahol a pártszervezet nem hagy kellő moz­gásteret a tanácsi testületnek és vezetésének, ott aligha vár­ható el, hogy ez utóbbi képes legyen az igények és lehetősé­gek önálló és felelősségteljes feltárására, összevetésére, a la­kosságot kielégítő döntések meghozatalára. Természetszerű­en nem késztet folyamatos tájékoztatásra és tájékozódásra, nyílt településpolitikára, ha az válik szokássá, hogy az adott helység két-három legfőbb vezetője szűk körben, maga kö­zött dönt mindenről. Az ilyenfajta „jó” kapcsolat éppúgy károsan hat a lakosság közérzetére, mint az ellenkezője, amikor a „ki az úr a csárdában?” eldöntésére nyílt, vagy „fű alatti” marakodás jellemzi a vezetők viszonyát. Az évek során sok gyakorlati tapasztalat halmozódott fel arra vonatkozólag, hogy milyen módon erősíthető a párt- politikai munka eszközeivel a tanácsi tevékenység nyíltsága, demokratizmusa, mélyíthető el a tanácsoknak a lakossághoz fűződő kapcsolata. Ragadjunk ki ebből egyet, az információáramlás kér­dését. Ismeretes, hogy minden pártalapszervezetnek politi­kai kötelessége folyamatosan tanulmányozni és jelezni az embereket foglalkoztató gondokat, problémákat, megismerni és összegezni a lakosság, a dolgozók véleményét. A tapaszta" latok szerint nemcsak a lakóterületi, de a munkahelyi párt- szervezetek is sok olyan problémába és véleménybe ütköz­nek, amelyek a kereskedelem, a szolgáltatás, a közlekedés munkáját, a kommunális, a művelődési, az egészségügyi in­tézmények tevékenységét érintik, vagyis, amelyek a tanács illetékességi körébe tartoznak. A helyi pártbizottság ezek to­vábbításával, valamint az egyes gondok feszítő erejének és a közhangulatra gyakorolt hatásának megítélésével sokat se­gíthet a tanács és a lakosság kapcsolatának erősítésében. De ugyanilyen fontos szerepet játszanak a pártszervezetek a „lefelé” irányuló információáramlásban is. Több helyen meg­honosodott és jól bevált, hogy a pártszervezetek a maguk fórumain, az általuk szervezett rendezvényeken időnként tájékoztatást adnak a tanácsi vezetés politikai kihatású döntéseiről, terveiről, intézkedéseiről, s kezdeményezik, hogy a tömegszervezeti összejöveteleken és munkahelyi ta­nácskozásokon is szükség szerint szó essék róluk. S bár a dolog jellegénél fogva a kommunista tanácstagoknak, taná­csi vezetőknek és dolgozóknak ebben mindenképpen szere­pük van —, vagy kell, hogy legyen — helyeselhető, ha adott esetben a pártszervezet egész agitációs hálózatát bevonják a tanácsi döntésekkel kapcsolatos felvilágosító és meggyőző munkába. Napjainkban társadalmi céljaink között kitüntetett he­lyet kap az életkörülmények javítása. E gyűjtőfogalomba sűrített feladatok megoldása jórészt a tanácsokra hárul, amelyek erre csak a lakossággal együtt lehetnek képesek. A nyílt, demokratikus településpolitika kialakítása és megva­lósítása ezért ma minden korábbinál fontosabb helyet kell, hogy kapjon a pártszervezetek mindennapos tömegpolitikai munkájában. Gyenes László Közeledik az építési szezon, a családi házak kivitelezői mind gyakrabban keresik fel a Kohászati Alapanyagelő­készítő Közös Vállalat salgó­tarjáni üzemét, ahol a vas­hulladék között jól haszno­sítható anyagok után kutat­nak. Találni itt csöveket, ge­rendának való idomokat, ke­rítésoszlopokat, barkácsolás­hoz szükséges haszonvasakat, melyekből az elmúlt évben 350 tonnát értékesítettek a felhasználók örömére. Nyolc­tizenhárom forint közötti ára­kon juthatnak a vevők a vas kilójához. Képünk a salgó­tarjáni telepen készült.- ki ­Sikeres szövetkezet A megyében működő fo­gyasztási szövetkezetek kö­zül az , egyik legsikeresebb tavalyi munkája alapján a Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ. Kedvezően változott tavaly tevékenységi struktúrája, nö­vekedett az ipari kiegészítő munka aránya, határidő előtt üzembe helyezte a Ropi II. üzemet. Üzleteiben a ruházati és vegyes iparcikkek forgal­mának emelkedése nemcsak a megyei, hanem az országos szövetkezeti átlagot is meg­haladja. Ugyanez érvényes felvásárlási tevékenységé­nek összes árbevételében képviselt arányára is. A kkor már harmadik esz­tendeje dolgoztak a kö­zösben a homoktere- nyeiek, de a szerencse csak nem akart melléjük szegődni. Nem volt gép, munkáskéz sem elég. A parlagon maradt domb­oldalaktól meg mi egyebet re­mélhettek a szövetkezetiek, mint dudvút, gyomot. A hat asszony, akik 1962 ta­vaszán összeálltak, hogy bri­gádban dolgoznak, csupán annyit ígért, hogy a maguk dolga mellett megművelik a gazdátlan földeket is. Varga Istvánná a párttitkár, az asz- szonycsapat szervezője szem- villanásnyira sem hunyta le a szemét azon az éjszakán. Egy­re csak azon töprengett, mit kezdenek hatan, asszonyok a tengersok munkával. Aztán felkelt a nap, gyorsan össze­kapta magát és indult a töb­biekért. Mert Vargáné nem­csak a közösen végzett mun­ka újszerű öröméről beszélt Gecse Ábelnénak, Ködmön Andrásnénak, Susán Sáindor- nénak, Herczeg Ferencnének, Fodor Ferencnének. Együtt dolgozott velük kezdettől fog­va. Volt úgy, hogy tíz-tizen- négy órán át vágták az agya­gos hegyoldalt, gyűjtötték a takarmányt, éppen csak szusz- szanásnylt pihenve. Verte őket az eső, szikkasztotta a nap, arcukat, kezüket cserzet­te a szél. A pénz akkoriban év végi ígéret volt, s megtör­tént, hogy az is maradt. Mégis mindennap összejött az asz- szonycsapat... ☆ Igazán akkor kaptak erőre, hogy esztendő múltával újabb asszonycsapat alakult. — Holnap pedig úgy készül­jetek, hogy moziba megyünk. Nemcsak a munkát vállaltuk, hanem azt is, hogy megpróbá­lunk másképpen élni — kezd­te egyszer a beszélgetést Var­gáné. — Hogy mehetnék én mozi­ba, amikor csak a holnapra va­ló kenyerem van meg —, sír­ta el magát az egyik asszony. Mit mondhatott erre a párt­titkár? Addig járt az elnök, meg a mezőgazdász nyakára, még folyamatos munkát ad­tak az asszonyoknak. Takar­mányt nyűjtöttek, szedték a markot a kaszások után, zsá­koltak a cséplőgépnél fél ré­szért. — Csak nem szégyenítetek meg bennünket, hogy annyit adtok az asszonyoknak is, mint mi keresünk — ágáltak a fér­fiak az elnöknél. — Márpedig, ha a munká­ban egyenlőek vagyunk, a fi­zetség sem legyen kevesebb —, kötötték meg magukat az asz- szonyok. A vége az lett, hogy a fér­fiak letették a kaszát. Vargá­né kétségbeesve szaladt Nagy- bátonyba, a bányaüzemhez se­gítségért. Másnap hatvan bá­nyász vágta a rendet, a ho- mokterenyei határban. Sokan nem értették miért fáj az Vargáné asszonyainak, ha né- hánv zsák búza elpereg, két- három petrence takarmányt el­visz a víz és néhány mázsa cu­korrépa a fagyos földben ma­rad, ha a munka végeztével megrakják kosarukat kukori­cával az asszonyok. — A miénk lesz kevesebb, ha nem vigyázunk — mondo­gatta makacsul a titkárasz- szony. Soha nem volt földje. Mielőtt a szövetkezetbe állt, felében, harmadában dolgo­zott a másokén. Azokén, akik­kel már együtt ment a szövet­kezetbe. ☆ Fodor Ferencné harminc hold földet hozott a közösbe. Férje, fia is korán elhalt, így azután rá, meg a három nö­vendék lánykára maradt a gaz­daság minden dolga, gondja, Amikor először mentek hozzá, hogy alakul a szövetkezet, szá­mítanak rá, nyugtalanság fog­ta el. Mi lesz a földdel, lá­nyai jussával? Kurtán, fur­csán bánt a vendégekkel. Nem szólt, nem gyújtott lámpát sem, engedte, hogy az ablakon be­lopakodjon a sötét. A szomszédos községbe, Szu- hára, Mátranovákra már Fo- dornéval, meg a lányával együtt mentek a szervezők. — Látja, Juli néni, mire ju­tottunk — siránkozott Szuhán az egyik ismerős gazda fele­sége meg a lánya. — örüljetek, hogy kiveszik a kezetekből a gyeplőt. .. Nem asszonyoknak való az —, sza­kadt ki belőle egész eddigi életének keserűsége. Csak az őszinte szónak van helye Másodikként is töretlenül A vasutasok, volánosok kö­rében máskor igen harsány brigádvezető, Kakukk István, a MÁV tarjáni főnökhelyette­se most szokatlanul komoly. Nehezen kerekednek szavai a salgótarjáni vasutas-klub- könyvtár kistermében, ahol a MÁV—Volán komplexbrigád értékelését végzik. végeztek átlagosan, vagy pi­henésüket, szórakozásukat fel­áldozva 508 munkaszünetes napon érkező vasúti kocsiból 453 kirakásra került még az­nap. Ezért mondom én azt, hogy segíteni kell őket. Javí­tani a munkakörülményeiket, jobb szervezéssel kedvezőbbé tenni a feltételeiket. — 1963-ban alakultunk. 1965-től „dobogós” helyezettek voltunk, 1975-től folyamatosan elsők. Most ez az elsőség­sorozat megszakadt, másodi­kok lettünk, a gyöngyösiek mögött. Amíg a részadatokat elem­zi, az arcokat figyelem. Fel­hőssé válnak a tekintetek, csend nehezül a teremre. A beszámoló végén távolról sem hasonlít az egy évvel előbbi gyurtyánosi tapsviharra a te­nyerek összecsapódása. Lassan, nehezen oldódik a feszültség, habár a „brigadéros” jóked­vet erőltetve magára, már a tagok és vendégek között tré­fálkozik. A kevésbé komor tekintetek egyike Miskolczi Sándoré. A miskolci vasút- igazgatóság helyettes vezetője inkább elégedett. — Ügy érzem — mondja — a brigádvezető egy kicsit sö­téten látja a helyzetet. Ter­mészetesen érthető, hogy ne­kik már kissé lehangolóbb másodiknak lenni, hiszen évek óta célszalagot szakítot­tak. No, de 19 versenyfutó között?! Meg merem kockáz­tatni, hogy akad olyan terü­let, ahol o^zágosan is aligha­nem az első helyezettek. Az igazgatóság igen elégedett a brigáddal! Pillantása találkozik Mis­kolczi Sándoréval, s ahogy összenéznek, felér egy szövet­ségre buzdító kézfogással. A terveket hallva betonozott ra­kodóterületet, gépesített ki­szolgáló rendszert, tároló és kiszolgáló vágányokat, új ke­reskedelmi telepet sejtet a jövő. Amíg a gazdasági kérdése­ket feszegetjük, egy másik csoportban élénk vita támad. Mi lesz az ez évi szocialista minősítés? — kérdezgették. Hiszen a Május 1. MÁV—Vo­lán komplex szocialista bri­gád az ejmúlt évben a Ma­gyar Népköztársaság Kiváló Brigádja címet kapta, s nem mindegy számukra, mi jön ez­után. — Az utóbbi időben néhá- nyan talán túlzottan gazdasági szemléletre váltottak. Tény, hogy munka nélkül nincs si­ker, de a hármas jelszóból a „Szocialista módon dolgozni” mégiscsak egy — mondja Fe­renc István, a brigád másik, volános vezetője. — Itt van rögtön a tanulás. Nincs olyan év — s ez se volt az — ami­kor a mozgalmi, szakmai és állami képzést, továbbképzést ne párhuzamosan terveznénk — Nekem is az a vélemé­nyem — veszi át a gondola­tot Szoó Béla, a 2. sz. Volán igazgatója —, hogy siker ez a javából így is. Mert helytáll­tak becsülettel. Tény viszont, hogy egyes gazdasági egységek fuvarozási igénye megcsap­pant, és ez a kocsik számará­nyának alakulásában szükség­szerűen jelentkezett. A ko­csitartózkodás növekedése pe­dig a helyi áldatlan körülmé­nyekkel van összefüggésben, ami bizony igen messze jár a már általában elfogadható ra­kodási feltételektől. Sajnos, az ilyen részleteket statiszti­kában kifejezni nem lehet, pe­dig nem ártana. Mert így le­hetne igazán értékelni azo­kat a százezreket, milliókat, amelyeket ez a brigád sze­rez vagy takarít meg hétről hétre a népgazdaságnak, mind­annyiunknak. Mert nem mindegy, hogy a tavalyi 3427 kocsiból csak 71 került késet­ten kirakásra, az engedélyezett 9,2 óra helyett 4,4 óra alatt Felkészültek az ötnapos munkahétre A palotáshalmi tanács köz- igazgatási területén működő napközi otthonos óvodákban, a közművelődési intézmények­ben március 1-gyel áttérnek az ötnapos munkahétre. Négy település 182 óvodása közül a szombati napokon csupán hét gyermek ellátásáról kell gondoskodni, amelyre a székhelyközség óvodája vál­lalkozott. A közművelődési intézményeknél sem azt je­lenti a rövidített munkahét, hogy zárva tartanak, sőt vál­tozatos programjaikkal reg­gel 8-tól este 9-ig állnak a lakosság rendelkezésére. Hétfőn és kedden szabad nap lesz a művelődési házakban, de ezeken a naookon is biz­tosított az ügyelet. és hajtanánk végre. Nyolc ál­talánosa két főnek van. A többi szakmával, középiskolá­val, felsőfokú képesítéssel rendelkezik. Többen most jár­nak gimnáziumba, mások a szakmai képzést, új szakvizs­gák letételét tűzték ki célul. Munka és család mellett ta­nulnak tisztképzőn, szaktanfo­lyamokon. Rendszeres a társa­dalmi munkavégzésünk is, s más brigádokkal való kapcso­lat adja a hátteret a szocialis­ta módon való élés követel­ményéhez. Pedig igazán nem könnyű összehozni az embe­reket, mert nálunk folyamatos a munkarend. Sokirányú, ke­mény munkát végeznek em­bereink. De kell is a kemény­ség, mert az áru 60 százalékát ma is kézzel mozgatják. Amíg a lendületessé váló beszélgetést hallgatom, egy harmadik csoportra figyelek. Barázdált arcú rakodómunkás viszi a szót. — Az előző években úgy dolgoztunk, hogy a Magyar Népköztársaság kiválói lehet­tünk. Őszintén megmondom, büszkék vagyunk rá, s jól­esett a dicséret. De úgy érez­zük, azóta se tettünk keve­sebbet. Ezért bízunk mi ab­ban, hogy a címünket meg­újítják! Már régen más irányba te­relődött a beszélgetés, én mégis ezeket a határozott sza­vakat ízlelgetem. Hogy meg­kapj ák-e a címet ismét, vagy sem? Én minden esetre remé­lem. .. G. Szűcs László Bánya­rekonstrukeió, szénmosómű Mintegy négyszázmillió forintos költségből rekonst­rukciót hajtanak végre a Nógrádi Szénbányák kányá- si bányaüzemében. A kivite­lezés költségeit az Állami Fejlesztési Bank finanszíroz­za államkölcsönnel, illetve vissza nem térítendő állami támogatással. A felújításhoz, korszerűsítéshez még az idén hozzálátnak. Befejeztével — 1986—87-re — a bányát a jelenlegi kétszázezer tonná­val szemben évi hétszázhet- venezer tonna nyers szén kibocsátására teszik képessé. A rekonstrukcióval párhu­zamosan szénmosóművet is létesítenek, amely a nyers­szénből mintegy félmillió tonna jó minőségű, három­ezer-ötszáz kalóriájú, alacsony hamutartalmú szenet állít elő. A Vargáné csapatában dol­gozott. Mindig sietett. Ugyan­csak igyekeznie kellett, aki lé­pést próbált tartani vele. — Ha már itt vagyunk, ak­kor dolgozni kell —, mondo­gatta. — A föld nem kedveli a tunya, a rest munkásokat... ötvenesztendős volt, ami­kor a szövetkezetbe lépett. Ott volt a mezőn az asszonyok kö­zött, amíg bírták kezei, lábad. Még azután is, hogy vitte ne­ki a nyugdíjat a postás. — Nem azt mondom, hogy olyan sok az az 1670 forint — beszélte. — De én már hetven­négy évesen megvagyok belő­le. .. Meg aztán, ha jól meg­gondolom, négyszáz forinttal mentem el annak idején... Amikor dolgozni kezdett a műanyagüzem, a szövetkezet, meg az asszonyok dolga is könnyebb lett. Ami meg a brigádot illeti, megsokasod­tak. megfiatalodtak a húsz esz­tendő alatt. Több mint negy­venen vannak és ma is ott te­szik dolgukat a műanyagüzem­ben. — Az elmúlt évben nyolc­vanmillió volt az árbevételünk. Ebből harmincegymilliót a mű­anyagüzem, az asszonyok hoz­tak. A nyereségünk meghalad­ta az öt és fél milliót. — Ber­nét Lajos, a termelőszövetke­zet elnöke szigorú gazda mód­jára számolt. S észrevétlenül is a Zója asszonybrigádot di­csérte. Akárcsak Sótér László, a párttitkár, aki azt megelőzően a műanyagüzem vezetője volt: — Fizetés előtt állt a szövet­kezet, de bizony az egymillió­ból alig-alig volt valami a kasszánkban. Az asszonyok húztak ki a csávából... Szinte megállás nélkül dolgozott az üzem. Kétmilliónk lett egy­szerre. .. Fizethettünk! Homokterenyén úgy mond­ták, hogy 1959 óta még egyet­len esztendőt sem zárt veszte­séggel a közös gazdaság. Azt bizony nehezebb lenne elszá­molni, mi mindent tettek azért az asszonyok, a Zója brigád. ☆ A születésnapot, a húszesz- tendőset az alapítók együtt ülték meg azokkal, akik első tétova lépéseiket segítették, meg azokkal, akik továbbvi- szik, éltetik a munka, a közö­sen végzett munka becsületét. S zabó József az egyedüli férfi az asszonybrigád­ban. A Nyírségből ke­veredett Nógrádba. Fúrómes­ter volt a külszíni fejtésnél. Majd tíz esztendeje, hogy a műanyagüzem mindenese. Gé­peket javít, zsákokat cipel, i .1- kor, mi adódik. — Nem bújunk el a munka elől, annyi biztos... Igaz is, hol tartanánk most, ha az előttünk járók nem ezt te­szik? Szabó József most lett a szö­vetkezet kiváló dolgozója. Vincze Istvánná A napokban jóváhagyott kányási rekonstrukció a la­kosság szénellátásának javí­tását szolgálja. Az említett félmillió tonna mosott szén felét darabos szénként köz­vetlenül a TÜZÉP-telepek- nek értékesítik, a másik fe­léből a létesülő dorogi bri- kettálóműben készül maid négy és fél ezer kalóriatar­talmú brikett. FelúMás Zökkenő né’kül Romhányban Átszervezik és felújítják a Váci Híradástechnikai Anya­gok Gyárának romhányi gyár­egységét. A felújítással új, korszerű impregnálóberen­dezést is üzembe helyeznek, benne a gyáregységben készü­lő fénycsőelőtéteket iktatják át — tekercselés után — kö­tő- és korrózióvédő lakkal. Az új impregnálóból a koráb­binál üzémbiztosabb előtétek kerülnek ki, és megszűnik a fénycsövek, fémhalogén lám­pák ismert, kellemetlen zúgá­sa is. Miközben folyik az át­szervezés, a termelőmunka egy órára sem szünetel. NÓGRÁD — 1982. március 1L, csütörtök

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents