Nógrád. 1982. március (38. évfolyam. 51-76. szám)

1982-03-10 / 58. szám

Berceti csalogató Á berceli művelődési ház­ban, melynek vezetését nem­régiben vette át Kovács Pál, a pásztói művelődési köz pont volt munkatársa, sokrétű programok várják az érdek­lődőket. Szabó Imre szurdok­püspöki népművész három íz­ben is fellépett ebben a hó­napban, míg Bart us József né mesemondó március 20-án sze­repel. Az ifjúsági klubban március 13-án a Manana együttes ad ízelítőt dél-ameri­kai dalokból. Gyermekszínhá- zi bemutató lesz március 17- én délelőtt Meséről mesére címmel. A kismamaklubban egészségügyi előadást tart már­cius 26-án az egyik védőnő. Az öregek napját a művelődési házban március 27-én tartják a községi vörös'keresztes alap­szervezet és Hazafias Nép­front-bizottság szervezésében. Gyarapodó tsz Tovább gyarapodik ebben az évben a kishartyáni ter­melőszövetkezet. Beruházási célokra összesen csaknem hat és fél millió forintot fordít. Az összeg nagyobbik részét gépekre költi; szippantógép­kocsit, mezőgazdasági mun­kát segítő gépeket vásárol, s az egyre emelkedő energia­árak miatt korszerűsíti a ba­romfiólak fűtését. Befejezik a sóderbánya rostatelepének lé­tesítését, ezután kezdődhet az osztályozott kavicsból a kü­lönféle termékek, mint kút- gyűrű, betonlap előállítása. Szerepel a beruházási el­képzelések közt a központi irodaépület fűtésének kor­szerűsítése, a meliorációs munkák megkezdése, vala­mint a rókatelep jövedelmező bővítése. GYERMEK PROGRAMOK SZÉCSÉNYBEN A szécsényi II. Rákóczi Fe­renc Művelődési Központ évek óta megkülönböztetett figyelmet fordít a gyermekek művelődésére, szórakozására. A különféle kiscsoportos fog­lalkozások mellett rendszeres színházi előadásokat, műsoros rendezvényeket szerveznek az apróságoknak, a felső tagoza­tos általános iskolásoknak. Ma Eszményi Viktória, a Ba­lassagyarmatról elszármazott táncdalénekesnő két előadás­ban mutatja be gyerekeknek szóló összeállítását. Dévényi Tibor konferanszié és Takács Roland bűvész működik köz­re. A következő hónapban Pálos Zsuzsa, a budapesti Jó­zsef Attila Színház művész­nője vendégszerepei Szé- csényben, szerez örömet a nagyközönség gyermekeinek. Époljuk a fákat A gyümölcsösökben és a bo­gyós gyümölcsű ültetvényekben a tél végi, kora tavaszi munkák so­rán igen sok nyesedék keletke­zik. A metszésnek mindig több­féle célja van: elsősorban a ter­mőfelület kedvező szabályozása, de amellett a kívánt koronaforma kialakítása is. A nyesedékek el­távolításával a különféle megbe­tegedések fertőzési veszélye is csökkenthető. Azonban nem elég csupán levágni a satnya, felesle­ges, beteg részeket —, hiszen ezek továbbra is fertőzési for­rást jelentenek — munkánk ak­kor a legeredményesebb, ha el­égetjük a beteg ágakat, gallya­kat. A vesszők, ágak meg­semmisítésekor ne mulasszuk el leszedni, s ugyanígy megsem­misíteni a fán maradt gyümölcs- múmiákat, hiszen főleg a cse­resznyén, meggyen és a szilván a moniliagombának ezek a ma­radékok a kiindulóforrásai. A nyesedék gyors elhordása, elége­tése, a betegségek megelőzése, csökkentése mellett azért is fon­tos, hogy permetezéskor köny- nyebb a mozgás a sorok között. Márpedig az első permetezések­nek döntő hatásuk van. Ha már tavasszal alapos munkát végzünk a permetezések során, később kevesebb erőfeszítésre lesz szük­ség az egészséges gyümölcs ter­mesztéséhez, betakarításához. Ha viszont a nyesedék miatt nem le­het bemenni a sorok közé, a korai fertőzés, számos betegség gyors elterjedése elkerülhetetlen lesz az ültetvényeken. NŐGRÁD Kevesebb sérüléses baleset Közlekedésbiztonsági ülés Salgótarjánban Elnökségi testületi ülést tar­tott kedden Salgótarjánban a városi-járási közlekedésbiz­tonsági tanács. Szigetvári Já­nos alezredes, a városi-járási rendőrkapitányság vezetője, a tanács elnöke számot adott az elmúlt évi tevékenységről, eredményekről és gondokról. Mint elmondta, örvendetes do­log, hogy az előző évhez képest 1981-ben kedvezőbben alakul­tak a halálos, súlyos, illetve könnyű sérüléssel járó bal­esetek számai. Összesítve 159 helyett 142 baleset járt sérü­léssel, ezen belül eggyel ke­vesebb halálos, hattal keve­sebb súlyos és tízzel kevesebb könnyű sérülést tartanak szá­mon. Az értékelés kapcsán né­hány balesetet részletesen is elemeztek. Továbbra is súlyos gond az alkoholos befolyá­soltság, mely a fenti esetek kijzül 27-ben játszott szerepet. Aggasztóan magas a gyalogo­sok elütésének száma is, sok esetben a gyalog járók hibájá­ból. Az idei tervek között, ép­pen ezért első helyen szere­pel a gyalogosok által okozott balesetek megelőzése, többek között tervszerű oktató-ne­velő munka, társadalmi ösz- szefogás révén. Az előterjesz­tést élénk vita követte, sok értékes javaslattal, melyet a VJKBT titkára, Telek Ond rendőr főhadnagy foglalt ösz- sze. Ma: a NÓGRÁD Nagy orosziban Miként arról már lapunk vasárnapi számában hírt ad­tunk, ma, 15 órakor beszélgetésre invitálja a NÓGRÁD mostani és leendő olvasóit Nagyorosziban, a pártszékházban a szerkesztőség és a lapkiadó vállalat kollektívája A be­szélgetés témája: hogyan élnek a nagyoroszi emberek? Éle­tükről, munkájukról szívesen olvasnának-e többet, rend­szeresebben a megyei lapban. Mi az, amit általában szíve­sen olvasnának az újságban, hogyan lehetne még szemléle­tesebben, színesebben bemutatni a nógrádi települések életét, gyarapodását, az emberek örömeit, mindennapi gond­jait? A beszélgetésre minden kedves érdeklődőt tisztelettel hívunk, s várunk! Munkavédelmisek tanfolyama A megyei tanács mezőgaz­dasági és élelmezésügyi osz­tálya szervezésében kedden Eresztvényben kezdődött meg az a háromnapos munkavé­delmi továbbképzés, mélyet a mezőgazdasági termelőszövet­kezetek és a szövetkezeti kö­zös vállalatok munkavédelmi vezetői számára rendeztek. A továbbképzés célja, hogy a szakembereket minél alapo­sabban megismertessék a mun­kavédelem új jogszabályaival, s ez alapján eredményesebbé tegyék a baleset-megelőző munkát, biztonságosabbá a munkavégzést. A háromnapos továbbképzés résztvevői mun­kavédelmi vizsga után térnek vissza munkahelyükre. Mit fizet a totó ? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 10. fogadási hetére beér­kezett 5 603 499 szelvény. A nyereményalap 13 616 504 forint, a jutalomalap 1 361 650 forint. Az I. nyerőosztályra 4 084 951 forint, a II. nyerőosztályra 2 723 301 forint, a III. nyerő­osztályra, összevonva a IV-kel 6 808 252 forint jut. A nyeremények: 13 plusz 1 találat 1030 darab, a nyere­mény egyenként 2288 forint, 13 találat 2657 darab, a nye­remény egyenként 1230 forint, 12 találat 32 190 darab, a nye­remény egyenként 68 forint, 11 találat 169 962 . darab, a nyeremény egyenként 32 fo­rint A kifizetés időpontja: 10 ezer forint alatt március 13- tól, 10 ezer forint felett már­cius 18-tól. A harmadik idényben Sajáf aszfalttal i- KPM megyei közúti igaz­gatóságának salgótarjáni dé­li ipartelepén a téli felújítás és szünet után, a napokban újra megkezdte munkáját az aszfaltkeverő telep. A beren­dezés már a harmadik idény­ben látja el az „utak doktora­it” — mindig a szükségletek­nek megfelelő mennyiségben a nélkülözhetetlen nyersanyag­gal. Az első szállítmányokat a téli kátyúsodás javítására vitték ki. Ez a munka is a keverőtelep indulásával pár­huzamosan kezdődött. Az órán­ként 25 tonna kapacitású te­lep termékéből még arra is futja, hogy a Heves megyei igazgatóság szükségleteire szállítsanak, addig, amíg az ő berendezésük szintén üzembe lép. Egy perc telefon — vízügyben Őrős munka — négy A salgótarjáni Bajcsy-Zsi- linszky út 55. számú ház la­kói csütörtök óta panaszkod­nak: nincs víz a lakásokban. Fordultak a vízműhöz, keres­ték az ingatlankezelő vállalat szakembereit — eredményte­lenül. Szombaton is szárazak maradtak a vízcsapok. Mi a véleménye erről Csőke Bélá­nak, az ingatlankezelő válla­lat főmérnökének. — Vasárnap délntán meg­történt a két-három méter hosszú vezetékcső kijavítása. Ez azonban nem mentség a háromnapos késedelemre. A hibát már a bejelentés nap­ján, csütörtökön ki kellett vol­na javítani. Emberi mulasz­tás miatt ez nem történt meg. Nem marad el a felelősségre vonás, mert azzal még nem oldották meg szakembereink a hibát, hogy lezárták a víz­rendszert négy napra, s va­sárnap az ügyeletes szerelő megjavította a csőrendszert egyórányi munkával. — Mi a helyzet a hét végi ügyeleti rendszerrel? — Szombat és vasárnap is tartunk távfűtési ügyeletet a Salgó út 52-ben, a 14-654-es telefonon hívható. Három műszakban dolgoznak szere­lőink. Bejelentés alapján gép­kocsival mennek a helyszínre vízvezeték-szerelőink, a tv-an­Naptár 1982. március 10., szerda. I Ildikó napja. A Nap kel 6.08 — nyug­szik 17.42 órakor. A Hold I kel 18.23 — nyugszik 6.47 j órakor. Kilencven évvel ezelőtt, 1892 március 10-én született, és 63 éves korában, 1955-ben halt meg Arthur Honegger, svájci származású francia ze­neszerző. Száraz idő Várható időjárás ma estig: foly­tatódik a derült, száraz idő. A déli, délnyugati szél a Dunán­túlon többfelé élénk, helyenként erős lesz. Legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között. Jubileumi lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a jubileumi lottószelvények nyereményei az illeték levoná­sa után a következők: 5 talá- latos szelvény nem volt, négy- találatos szelvénye 73 fogadó­nak volt, nyereményük egyen­ként 91 605 forint, három talá­lata 7496 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 446 fo­rint, a kéttalálatos szelvények száma 215 727 darab, ezekre egyenként 19 forintot fizet­nek. A közölt adatok tájékoz­tató jellegűek. ügyes kezű nebulók Hobbikörként alakult há­rom hónappal ezelőtt a kallód általános iskolások részvéte­lével a Liszt Ferenc Művelő­dési Ház kerámiaszakköre. A gyerekek, akik között többség­ben vannak a cigárnyszáinna- zásúak, nagy kedvvel járnak a foglalkozásokra, s örömüket lelik a különféle agyag- és gipszfigurák formálásában. Az ügyes kezű gyerekek kerá­miaszakkörét a helyi általános iskola tanára, Nádasdi József vezeti. A művelődési ház ve­zetője szerint a szárnypróbál­gatásoknál tartó kollektíva ké­pes arra, hogy a jövőben ki­állítással rukkoljon ki a nyil­vánosság előtt. — Elmaradt élménybeszá­moló. Sebes Gusztávnak, az egykori „aranycsapat” szövet­ségi kapitányának élménybe­számolója —, melyet kedden este 18 órára hirdettek meg a litkei művelődési házba — az idős labdarúgó-szakember váratlan megbetegedése miatt elmaradt. Márciusi Yásárok Két vásárral lepi meg ve­vőit márciusban a Nógrád me­gyei Élelmiszer-kiskereske­delmi Vállalat. Március 15-től a salgótarjáni ÉVI ABC-ben szörpvásárt rendez, minden­féle ízesítésű szörpöt enged­ménnyel kínál. Ugyancsak et­től a naptól a két vásárcsar­noki zöldségesboltban, vala­mint az ÉVI ABC-ben alma­vásár kezdődik. Két héten át elsősorban jonatánt, de ki­sebb mennyiségben starkingot is harminc százalékkal ol­csóbban kínálnak a vevőknek. Vidáman érkeznek meg Palotáshalomról a kisdiákok Kis- bágyonba. A tanítás után busz viszi a tanulókat lakóhe­lyükre, s a tavaszias napsütésben csapatostul igyekeznek haza. Ferencsik János köszöntése Bensőséges háziünnepség színhelye volt kedden az Operaház igazgatói szobá­ja: a külföldi vendégsze­replésről hazatért Feren­csik János főzeneigazgatót, kétszeres Kossuth-díjas, ki­váló művészt 75. születés­napja alkalmából köszön­tötték művészkollégái. Az intézmény nevében Mihály András igazgató nyújtotta át az ünnepeltnek az Ope­raház igazgatóságának ajándékát. — Több a társadalmi munka, A balassagyarmati járásban — a megelőző évihez képest — több mint kétszeresére, 57 millió forintra emelkedett az 1981-ben végzett társadalmi munka értéke. Az egy lakos­ra jutó közhasznú tevékeny­ség értéke 1200 forint volt. — ÁFÉSZ-zárszámadás. So­moskőújfalu városrészben tar­totta meg a napokban rész- közgyűlését a Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ. Háromszáznál is többen voltak kíváncsiak a múlt évben végzett munka számvetésére. A részközgyűlé­sen vitatták meg az 1982. évi teendőket és az ÁFÉSZ VI. ötéves tervét, valamint kül­dötteket választottak a fel­sőbb tanácskozásra. A MERKUR jelenti Gépkocsiátvételi sorszámok: * 1982. március 8-án. Trabant Hyc. L. (Bp.) 12 oil Trabant Lim. (Bp.) 788« Trabant Lim. (Gy.) 6453 Trabant Lim. (D.) 4285 Trabant Lim. (Bp.) 7053 Trabant Lim. Spec. (Gy.) 6533 Trabant Lim. Spec. (D.) 3273 Trabant Combi (Bp.) 3637 Trabant Combi (Gy.) 3129 Wartburg Lim. (Bp.) 6935 Wartburg Lim. (Gy.) 4037 Wartburg de L. (Bp.) 8465 Wartburg de Luxe (Gy.) 4270 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 1370 Wartburg Lim. tolót. (Bp.) 1013 Wartburg Tourist (Bp.) 3077 Wartburg Tourist (Gy.) 1612 Skoda 105 (Bp.) 5542 Skoda 105 (Gy.) 4447 Skoda 105 (D.) 4502 Skoda 120 (Bp.) 7340 Skoda 120 (Gy.) 5124 Skoda 120 (D.) 4109 Lada 1200 (Bp.) 15 746 Lada 1200 (D.) 10 057 Lada 1200 (Gy.) 2089 Lada 1300 (Bp.) 649« Lada 1300 (D.) 4660 Lada 1300 (Gy.) 1280 Lada 1500 (Bp.) 7277 Lada 1500 (D.) 5483 Lada 1500 (Gy.) 1874 Lada Combi (Bp.) 3891 Lada Combi (D.) 1552 Lada 1600 (Bp.) 282« Lada 1600 (D.) 1380 Moszkvics (Bp.) n 352 Polski Fiat 126 (Bp.) 11 487 Polski Fiat 126 (Gy.) 4121 Polski Fiat 1500 (Bp.) 2581 Dácia (Bp.) 4865 Dácia (D.) 4311 Zaporozsec (Bp.) 243 — Jutalomutak. A napok­ban a Váci Kötöttárugyár pásztói gyáregységének har­minc dolgozója utazott nőnapi jutalomként, szakszervezeti hozzájárulással a szovjetunió­beli Lvovba. Két másik dol­gozónak a lipcsei vásár meg­tekintésére lesz lehetősége, mert munkájukat NDK-beli úttal jutalmazták. Halálbüntetés kettős emberölésért nap alatt tenna- és liftszerelők, a szennycsatorna-karban- tartók. Őket a 10-444-es tele­fonon lehet elérni, illetve a postaszolgálatot teljesítő ka­pott eligazítást, hogy mi is a teendő ilyen esetekben, ha befut egy-egy hívás, amely­ben a segítségünket kérik. — Ha sziklából nem is tud az ingatlankezelő vizet facsar­ni, elvárhatjuk, hogy a lakos­sági bejelentésre gyorsan rea­gáljanak, lelkiismeretesen el­járjanak. Ez most nem tör­tént meg. — Mulasztás volt, melyért a Bajcsy úti lakók elnézését kérjük. — szgys — A Legfelsőbb Bíróság ked­den kihirdetett ítéletével jog­erőre emelkedett az a halál- büntetés, amelyet első fokon a Szegedi Megyei Bíróság sza­bott ki a 35 éves Juhász Ist­vánnal szemben. Juhász olyan bűncselekményt követett el, amely — az ítélet indokolása szerint — a társadalomra ki­emelkedően veszélyes bűn- cselekmények között, ott is ki­vételesen — a közvéleményt a legsúlyosabb mértékben fel­háborítóan — fordul elő: meg­ölte az édesanyját és testvé­rét. Juhász ugyanis többszö­rösen büntetett előéletű, hét kiskorú gyermeke van — egyébként mindegyik állami gondozásban. A feltört adatok és beisme­rő vallomása is egyértelműen nyilvánvalóvá tették a Legfel­sőbb Bíróság másodfokon — fellebbezés folytán — eljárt büntetőtanácsának bírái előtt azt, hogy Juhász István kirívó kegyetlenséggel, gátlástalanul és brutálisan követte el ször­nyű tettét, amelyet — az első fokú bíróság által feltört mi­nősítő körülményekhez ké­pest — és „többletként” még nyereségvágy is motivált. A bűnügy előzménye: Juhász azért került a vádlottak pad­jára, mert — legutóbbi bün­tetéséből történt szabadulá­sa után, az elmúlt év augusz­tusában — hasztalan kért pénzt a szülői háznál nyugdí­jas anyjától, akit emiatt bru­tálisan bántalmazva megfoj­tott, majd a leleplezés megne­hezítése végett végzett az idő­közben hazaérkező nőtestvé­rével is. Az igazságügyi el­meszakértők — a bűnügyi el­járási vizsgálatok során —ép­elméjűnek találták. A Leg­felsőbb Bíróság ítéletében rá­mutatott: a törvényi feltéte­leknek mindig és mindenben megfelelő halálbüntetés mos­tani és mindenkori kiszabá­sával a társadalom tagjainak fokozott védelmét szolgálja, a legszigorúbban fellép az erő­szakos bűncselekmények, kü­lönösképpen legelvetemültebb elkövetői ellen. Az elítélt kegyelmet kért az Elnöki Tanácstól. NOGRAD. • Magyal Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága ás s Nógrád megyei Tanács lapja TószerkesztO: GOTYAB GYULA Szerkesztősig Salgótarján PalOt unr, céi « telefon to-tn. FOszerkesztfl; 11-51)4 Sportrovat! 14-59* Kiadja a Ndgrád megyei Lapkiadd Vállalat Eelelds kiadd: BÁLINT TAMA9 a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója Kiadóhivatal SnlgOt.rlán Palórz Imrt tér 4 Telefon: 12-542 Teles: 229 109 Crányltdszám: siói. Terjeszti: a Magyar Póttá Előfizethet«: a belyl postahivatalokban de a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 3. forint ne&vertévre ill? forint, eg* ávr 400 tonnt E16ai1tt.1ai • Ndgrád megyei Nyomdaipar' vállalat 1101 Salgótarlán »áldoz Imre ár 4. Pf.t 9S tz-tel*. veret*- KELEMEN GABOB gareatd. 25 072 HU 'SSv 0133-tsW

Next

/
Thumbnails
Contents