Nógrád. 1982. március (38. évfolyam. 51-76. szám)
1982-03-11 / 59. szám
CSIBÉK CSAPATA IVTLÍG' PRÖ1STÄRJÄ1 EGYESOOCTEKl RTEN Az érsekvadkerti Magyar—Csehszlovák Barátság Termelőszövetkezet baromfihizlaló telepére évente 180 000 naposcsibe érkezik, hogy itt töltve ötvenkét napot, s mintegy másfél kilónyival gyarapodva utolsó állomásukra, a Budafoki Baromfifeldolgozó Vállalathoz induljanak. A szövetkezet számára kilogrammonként két forint ötven fillér a haszon, amely jórészt a hatfős csirkegondozói brigád érdeme, Dósa Józsefné telepvezető irányításával. Jelentés a tirenévesek körében végzett mozgalmi munkáról Ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága Szerdán Fejti Györgynek, a KISZ-KB első titkárának elnökletével ülést tartott a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága. Az ülésen megjelent és felszólalt Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Részt vett a tanácskozáson Pozsgay -Imre művelődési miniszter, valamint ott voltak a megyei pártbizottságok illetékes titkárai is. A Központi Bizottság Varga Sabján Lászlónak, a KB titkárának előterjesztésében megtárgyalta a tizenéves diákifjúság körében végzett mozgalmi munkáról szóló jelentést, és határozatot fogadott el a további feladatokról. A napirendi pont vitájában a KISZ KB középiskolai és szakmunkástanuló-tanácsának tagjai is részt vettek. A Központi Bizottság megállapítja: ifjúsági szövetségünk jelene és jövőjé szempontjából egyaránt fontos, hogy a tizenéves fiatalokat már első mozgalmi élményeik meggyőzzék, s érezzék, hogy a KISZ értük és általuk van, kifejezi törekvéseiket, érdekeiket, lehetőséget teremt az értelmes cselekvésire. Ehhez olyan programot kell kialakítani, amely felkészít, mozgósít és egyben lehetőséget ad a társadalom előtt álló feladatok megoldására, tág teret nyújt tehetségük és öntevékenységük 'kibontakoztatásához, épít sokrétű érdeklődésükre. A KISZ-nek nagyobb szerepet kell vállalnia abban, hogy a diákfiatalok eligazodjanak a világ dolgaiban, a társadalomban, a politikában, korszerű műveltségre, alapos tudásra tegyenek szert, elsajátítsák a demokrácia, az érdekképviselet gyakorlatát. E célok megvalósításában az ifjúsági szövetség együttműködik a pedagógusokkal. Támogatja az igényes, reális követelményeket állító iskolát, azt a pedagógiai gyakorlatot, amely felkelti az érdeklődést, elismeri az erőfeszítéseket, átsegít a tanulás nehézségein, amely úgy követeli meg az iskolai munkát, hogy közben megmaradjon a megismerés, a felfedezés öröme, az iskola emberséges légköre. A KISZ tevékenysége nem korlátozódhat az iskolai feladatok megoldására. őriznie és erősítenie kell önálló arculatát, munkaformáinak és módszereinek sajátosságait, következetesebben kell érvényesítenie a diákok érdekelt és törekvéseit. Programkínálatában abból kell kiindulnia, hogy a tartalmas, színes diákéletben jól megfér egymással a munka és a szórakozás, a tanulás, a sport, a művelődés. Az iskolai felté- fFolytatás a 2. oldalon.) NOCbRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXVIII. ÉVF., 59- SZÁM ÁRA: 1,40 FORINT 1982. MÁRCIUS 11.. CSÜTÖRTÖK Diákotthon, iskola, lakóház létesül Kiegyensúlyozott fejlődés a pásztói járásban Figyelemmel' a népgazdaság épített járdák felületi mutatójelenlegi helyzetére a VI. öt- száma. A járás lakásállomá- éves tervidőszak fő fejleszté- nya ^gg fással bővült; ez si feladatai közé azok kerültek, amelyek a lakosság alap41-el több a tervezettnél. Figyelemreméltó, hogy a 186-ból ellátását szolgálják. A pásztói ^ g iakás S állami ■)aras pénzen. Négy állami lakás Bujákon, 3 Palotáshalmon és I Ecsegen épült fel. A járásban jelentős a végzett társadalmi munka értéke, így lehetővé vált olyan fela tavaly felhasznált fejlesztési pénzeszközök meghaladták a 40 millió forintot. A lakosság örömére befejeben. A Pi Kádár lános fogadta Ho Damot ződött Fásztőn a 12 tantermes adatok vézgrehaltása, amelvek iskola és tornaterem építése, egvébként nem valósultak Augusztus végén az oktatási volna meg. Pásztőn két ját- komplexum hőellátását bizto- szótér kialakítását végezték sító kazánházat adták át. E el. míg Erdőkürtön a snort- beruházás kivitelezési költsé- öltözőnél segítettek. Pásztón ge eléri a 47 millió forintot, az ífiűsági nark éníté^p to- Jelentős esemény volt a pász- vább folvtatódott. A iárísban tói Nógrádi Sándor-lakótele- az egv főre eső társadalmi pi 60 személyes bölcsőde át- mtmk-a értéke 1202 forint, adása. Tavaly egyébként az Az idei év leeiolentősebb Óvodai férőhelyek száma a eseménve a 204 fé-őholves di- járásban 50-el emelkedett, ákotthon év végi átadása lesz. Bővítés révén Taron 25, Alsó- a diákotthont egv oktatási toldon az iskola épületének Vomnlevnm utolsó énütet.p- átalakitása után ugyancsak 25 ként helvezik üzembe Pásztó kisgyermekkel többet tudnak nagyközsáv köznontla közeié- elhelyezni. Az alsótoldi bőví- j^em A diákotthon kivitelezési tes — mely a helyi tanacs VI. ötéves tervi egyik fő feladatát képezte — több mint 2 millió forint költséggel valósult meg. Az átalakítás során 330 ezer forint társadalmi munkát végeztek. A VI. ötéves terv első évében helyezték üzembe a több mint 15 millió forintos költséggel készült kállóí törpe vízmüvet. Jó ütemben haladtak a palotáshalmi törpe vízmű előkészítő munkálatai. Befejeződtek a geológiai feltárások és a négy kút próbafúrásai is biztató eredménynyel zárultak. A járásban belvízrendezési feladatokra mintegy négymillió forintot fordítottak. Jelentősebb vízrendezést Pásztón, Taron, Szurdokpüspökiben és Szirákon végeztek a fenti összegből. Az ivóvíz- hálózat 1800 méterrel bővült. Jelentősebb fejlesztés volt a pásztói gyógypedagógiai intézeti és az úgynevezett „kishegyi” hálózatbővítés. Az utak, hidak fenntartására közel 7 millió forintot fordítottak a járásban. Útkarbantartási munkákat a járás csaknem valamennyi településén végeztek. Nagyobb mérvű felújítás Pásztón, Szurdokpüspökiben, Bujákon és Kálión volt. A járdahálózat bővítésére 1,6 millió forintot költöttek a helyi tanácsok, s így háromezer négyzetméterrel javult a kiköltsége több mint 30 mtTRŐ forint. A pásztói Nógrádi Sándor-lakótelepen épülő szolgáltatóház összköltsége meghaladja a 13 millió forintot. Átadása nyár elején várható. A szolgáltatóház alapterülete 822 négyzetméter. Szirákon három, Bujákon szintén három célcsoportos lakás épül év végi határidőre. Taron február 1-től, Szurdokpüspökiben március 1-től bevezették az intézményes szemétszállítást. A járás idei terveiben szerepel a félpormentes szemétszállítás bevezetése Palotáshalmon, Vanyar- con. így a járás 28 települése közül tízben valósul meg az intézményes szemétszállítás. Pásztó ivóvízellátását egy ötszáz köbméteres tározó építésével javítják. Folyik a nyolc tantermes általános iskola építése Va- nyarcon, Jobbágyiban az idén elkezdődik és jövőre fejeződik be az óvodabővítés. A rendelkezésre álló pénz egymillió forint. Iskola épül Nőtincsen, klubkönyvtár Alsópetényben Nemzetiségi aktíva Rétságon Pártunk a lenini nemzetiségi politika következetes érvényesítését fontos elvi kérdésnek tekinti — mondotta Kádár János, áz MSZMP XII. kongresszusán. E politika gyakorlati érvényesülése Nógrád megyei tapasztalatainak összegzése volt a témája annak az aktívának, amelyen tegnap a megye nemzetiséglakta településeinek vezetői, párt-, állami és társadalmi szervek képviselői vettek részt Rétságon. Ott volt az aktíván Such János, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkára, s a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének főelőadója, Szilágyi István«-) é. A megyei tanács elnökhelyettese, Berki Bihály elmondotta, hogy megyénkben 24 településen élnek nemzetiségiek. Tíz óvodában rendszeres a nyelvoktatás, ahol szinte minden gyermek részt vesz a foglalkozásokon. Az általános iskolák közül 14- ben biztosított az anyanyelvi képzés. Jól működnek a honismereti szakkörök, legtöbb helyütt nyelvi klubokban is gyakorolható a német és a szlovák nyelv. Olvasótáborok szervezőinek, író-olvasó találkozókat rendeznek, öntevékeny művészeti csoportjaink országos hírnevet szereztek. A rétsági nemzetiségi báziskönyvtár megfelelően ellátja német és szlovák nyelvű könyvekkel a megye településeit. A szlovák és német ajkúak részt vesznek a választott testületek tennivalóiban, s tevékenykednek a tömegszervezetekben. Munkájuk része a megye eredményeinek. Nógrád megye Tanácsának Végrehajtó Bizottsága négy- évenként tekinti át a nemzetiségi települések helyzetét. A nemzetiségpolitikai munkabizottság — a HNF megyei bizottsága és a tanács közös szervezésében — számtalan javaslattal élt már, amelyeket az illetékesek a lehetőségekhez mérten figyelembe is vesznek. így oldódott meg Nőtincsen az óvodai nyelvoktatás, a munkabizottság javaslata is segíti a vanyarci és a nézsai iskola korszerűsítését, hogy Nőtincsen 8 tantermes iskola épül, Alsópetényben klubkönyvtárat adnak át ebben az ötéves tervben. Az elmondottakból is kiderülhetett, hogy nincs különbség a magyarok és nemzetiségiek lakta települések fejlődése között. A legnagyobb gond ma az, hogy az oktatás és a közművelődés szakemberei néhol hiányoznak, az „utánpótlás” nehezen biztosítható. Nógrád megyében az elkövetkezendő években többet kell tenni a nemzetiségi értelmiség képzéséért és megtartásáért. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán az MSZMP székházában fogadta Ho Damot, a Koreai Munkapárt Politikai Bizottságának póttagját, a Koréi Népi Demokratius Köztársaság miniszterelnök-helyettesét, külügyminisztert, aki hivatalos, baráti látogatáson tartózkodik hazánkban. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen részt vett Púja Frigyes külügyminiszter, Étre Sándor, a Magyar Népköztársaság phenjani, valamint Kim Jong Szun, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete. Ho Dam délután a Pest megyei Hernád községbe látogatott, ahol a helybeli termelő- szövetkezet tevékenységével ismerkedett. Esté a vendég megtekintette az Állami Népi Együttes műsorát. (MTI) Születésnapi előkészületek Hógrádban Negyedszázados az építőtábor) mozgalom Huszonöt esztendeje, az országos KISZ-értekezleten az egyik felszólaló azzal a javaslattal állt elő, hogy nyáron a diákok szervezzenek építőtábort a Hanság lecsapoiására. Nem kellett sokáig biztatni a fiatalokat, hamar nekiveselkedtek, s ők kezdték el a félelmetes lápot lecsapolni. Több mint hétszázezren A csatornaásást autópályaépítés követte s néhány százfős közösségek ezres, majd tízezres nagyságrendűvé váltak, az elmúlt években pedig öt- ven-hatvanezer fiatal választja egyik nyári programjaként az építőtábori munkát. Egy kimutatás szerint a mozgalom negyedszázados fennállása alatt több mint hétszázezren vállaltak munkát. Nógrád megye diákifjúsága is kivette a részét e munkálatokból, különösen az utóbbi tíz esztendőben, amikor 1000— 1300 fős csoportok keresték föl az ország legkülönbözőbb részein levő mezőgazdasági, építőipari. s egyéb vállalatokat, intézményeket, hogy ott kéthetes munkájukkal segítsék a terv teljesítését. Az elmúlt évben például Törökszent- miklóson, Boglárlellén, Budapesten, Szolnokon és Dunaújvárosban . jártak megyénkben fiatalok. És az idén? A korábbi évek megszokott helyeihez „hűtlenek” lesznek a nógrádiak, azon egyszerű oknál fogva, hogy ezúttal máshol van rájuk szükség. Nyolcszázán utaznak a ceglédi tangazdaságba, ahol kukorieací- merezés lesz a feladatuk. Első ízben látogatnak palócföldiek a zalaegerszegi hűtőházba, mintegy háromszázan, gyümölcsmosással, -válogatással, s efféle munka végzésével bízzák meg őket. Százötven fiú a makói városgazdálkodási vállalat vendége lesz, a belvizes tábor lakói az árvízvédelem biztosításán szorgoskodnak. Rajtuk kívül még Szolnokon és Budapesten lesznek nógrádi szakmunkástanulók, akik a különféle építkezéseken bizonyíthatják szakmai, tudásukat. Húszán Bulgáriában Egyéb újdonságokkal is szolgál az idei építőtáborozás. Először vesznek részt nógrádiak csoportosan külföldi táborozáson, húsz salgótarjáni diák utazik július végén a bulgáriai Vraca helységbe (Szófiától mintegy százötven kilométerre). ahol egy régészeti feltárásnál segédkeznek a fiatalok. A balatoni vendéglátás „rejtelmeivel” ismerkedhetnek meg nyáron azok a szakács, eladó és felszolgáló szakmunkástanulók, akik a siófoki vendéglátói szakmai tábor résztvevői lehetnek. Egyébként az idén közel 1300-an vesznek részt megyénkből az ország különböző építőtáboraiban, s a napokban megkapott keretszámok összeállítása e hónap végén válik teljessé. A program kellemesnek ígérkezik: érdemes versengeni a helyekért!